DMC: Devil May Cry

Kiadó: Capcom
Fejlesztő: Ninja Theory
Honlap

Rendszerkövetelmények:
Minimum: AMD Athlon X2 2,8 GHz-es vagy Intel Core 2 Duo 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, ATI Radeon HD 3850 vagy Nvidia GeForce 8800 GTS grafikus kártya, 8 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: AMD Phenom II X4 3 Ghz-es vagy Intel Core2 Quad 2,7 GHz-es processzor, 4 GB RAM, ATI Radeon HD 6850 vagy jobb grafikus kártya, 8 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Devil May Cry-sorozat, Darksiders-sorozat
Kategória: akció

A Devil May Cry-sorozatot – akárcsak az általa képviselt hack and slash műfajt – elsősorban mindig is a konzolosok kiváltságának tekinthettük, annak ellenére is, hogy a franchise egyes darabjai, valamint a stílus kiválóságainak egy része is rendre megjelent számítógépekre. A közelmúltban azonban több ízben is abban a kiváltságban részesültek a PC-s fanatikusok, hogy lerövidültek a várakozási idők, amelyeket saját átirataikkal kapcsolatban voltak kénytelenek kivárni több alkalommal is. Elegendő csak példának okáért az Assassin’s Creed III-ra, vagy játéktesztünk alanyára, a DMC: Devil May Cry-ra gondolni, ami alig két héttel a konzolos premiert követően immáron számítógépekre is elérhető.


A játékról elöljáróban mindenképpen tudni kell, hogy a Capcom már a fejlesztés megkezdése előtt elhatározta, hogy alapjaitól újragondolja a sorozat sajátosságainak tekinthető japános stílusjegyeket, hogy a végeredmény sokkal közérthetőbbé váljon a nyugati rajongók számára is. Emiatt nem csak letisztultabbá tették a környezetet és a játékmenetet, hanem Dante karakterét is alaposan átformálták, így kis híján egy deviáns tinédzsert varázsoltak belőle. Természetesen a sorozat alapjai megmaradtak a korábban kikövezett útvonalon, csupán a körítés lett egészen más, ami korábban már alaposan kiverte a biztosítékot a keményvonalas Devil May Cry-rajongóknál, de aggodalomra semmi ok, a játék ugyanis a gyakorlatban kiválóan teljesített.

Ehhez szükség volt első körben egy, a franchise jellegzetességeiből táplálkozó, végeredményben kissé klisés, de legalább a részteleteket jól elmagyarázó történetre, ami ott kezdődik, hogy Dante egy reggel felébred, és legnagyobb meglepetésére egy Kat névre hallgató médium várja otthonában, aki haladéktalanul menekülésre és cselekvésre ösztönzi hősünket, a démonok ugyanis újfent ellepték a világot, az emberiség egyetlen reménysugarai pedig egyes-egyedül mi vagyunk.


Mielőtt Dante elmondhatná véleményét az egészről, hirtelen egy párhuzamos dimenzióban találja magát, ami a valóság egy alaposan eltorzított változatának tekinthető, hiszen az utcák, az épületek és egyéb objektumok csak helyenként emlékeztetnek eredeti önmagukra. Ez a különleges dimenzió a Limbo City névre hallgat, és egészen elképesztő dolgokat is megtapasztalhatunk majd az utcáit róva, sőt, csakhamar megismerkedhetünk Vergillel is, aki nem csak felvilágosít minket egy az emberiség elleni óriási összeesküvésről, hanem Dantéval közös gyermekkoráról is érdekes részleteket tudhatunk meg, többek között például azt, hogy ő egy nefilim, vagyis egy démon és egy angyal gyermeke. Ez a nem éppen elhanyagolható tényező választotta ki Dantét arra a nemes feladatra, miszerint Kat és Vergil segítségével megakadályozza a démoni seregeket tervük megvalósításában.

A játékmenet során ezeket a többnyire csapatokba verődött démoni teremtményeket – esetenként egy-egy nagyobbra nőtt változatukat – fogjuk kaszabolni, méghozzá a Devil May Cry-sorozatra olyannyira jellemző játékmenet segítségével, amit természetesen apró újdonságokkal bővítettek ki a fejlesztők. A DMC műfaja természetesen megmaradt a hack and slash gyökereknél, amit egy hátsónézetes akciójátékba ültettek a Ninja Theory fejlesztői, magyarán főhősünk oldalán rendkívül intenzív harcok, véres összecsapások és kombó-hegyek várnak ránk a küzdelmek során.