DMC: Devil May Cry

Grafika: A DMC: Devil May Cry grafikája ugyan hozza az elvárható szintet, egyszóval igencsak látványos lett a végeredmény, de főleg a PC-s átiraton látni, hogy összességében ez csak egy szimpla konzolport, így hiába bírt volna többet a grafikus motor, a fejlesztők egy perccel sem törődtek többet vele, mint amennyi szükséges volt. A régi rajongók egyébiránt valóban arra készülhetnek, hogy Dante és úgy nagy általánosságban az egész környezet egy igencsak alapos változáson esett át, aminek következtében sokkal jobban igazodik a játék világa a nyugati ízléshez, mint korábban. Ezt a keménykötésű fanatikusok többsége bizonyára negatívumként fogja majd megélni, de ennél sokkal rosszabb, hogy nem igazán törődtek a készítők a PC-s változattal, ami főként a külsőségek tekintetében fog majd megmutatkozni. Egyben pozitívum, hogy legalább az optimalizálással nincsenek problémák.

Kezelőfelület, irányíthatóság: A kezelőfelületet tekintve a DMC: Devil May Cry esetében egy letisztult és átlátható rendszer fogad majd minket, ami sajnos már nem mondható el az irányíthatóságról, hiszen ahogyan az a sorozat korábbi számítógépes átirataira is jellemző volt, úgy ezúttal is hagy maga után kívánnivalót. A játék esetében a kontroller alapkövetelménynek tekinthető, de néha még egy vagy két joystick segítségével sem tudjuk majd magabiztosan irányítani Dantét, ami főleg a pergősebb összecsapások és az ügyességi feladatok esetében okoz igencsak kellemetlen problémát, leginkább a kamerakezelés tekintetében. Erre is illett volna alaposabban odafigyelniük a készítőknek.

Játszhatóság: Többjátékos módot ugyan nem találhatunk a DMC: Devil May Cry keretein belül, de egy vaskos kampányt már igen, ami nem csak egy tartalmas történetet fog elmesélni számunkra, hanem rengeteg izgalommal, kihívással és extra felfedezni valóval is kecsegtet. Egy kooperatív módnak azért még biztosan örültek volna a rajongók.

Intelligencia, nehézség: Habár nagy általánosságban kijelenthető, hogy a játék nehézsége még a konkrét beállítások ellenére is alaposan hullámzik, de ez szerencsére csak ritkán észrevehető, illetve növeli a kihívás mértékét is. Az intelligencia már egy nehezebb kérdéskör, hiszen a hack and slash stílusban többnyire nem várunk gondolkodó és taktikázó ellenfeleket, így a mesterséges unintelligencia a DMC: Devil May Cry keretein belül is megfigyelhető, azonban nem tekinthető negatívumnak, hiszen éppen az a dolguk az ellenfeleknek, hogy ott legyenek, támadjanak, és fejtörést okozzanak nekünk. Minden egyéb tulajdonságuk háttérbe szorítható.

Hangok, zene: A hangok hozzák a szokásos Devil May Cry-sorozatra jellemző hangulatot, ami sajnos csak részben mondható el a zenékről. A muzsikák ugyanis állítólagosan kivétel nélkül népszerű előadók munkái, és az indusztriális hatásokat felvonultató rockos dallamok igencsak hatásosak is, mi több, megemelik a harcok alatt az adrenalinszintünket, azonban akadnak – szerencsére ritkán – olyan drum and bass tételek, amelyek már inkább frusztrálóak, semmint kellemesek lennének. Összességében azonban kitűnő teljesítményt nyújt a játék ezen a téren is.

Összegzés: Hibái ellenére pedig mindez a végeredményről is elmondható, hiszen a DMC: Devil May Cry teljes magabiztossággal odatehető a sorozat korábbi tagjai mellé. Nyilván azok a rajongók, akik az első résztől nyomon követik a játék alakulását, biztosan nem fogják majd elfogadni Dante új küllemét, sem azt, hogy egy számunkra sokkal közérthetőbb világot és koncepciót alkottak meg a készítők, de amennyiben csak a játékmenetre és a történetre koncentrálunk, garantáltan hamar elvarázsol majd minket is az alkotás, ami ezen a téren éppen ugyanolyan jó – ha nem jobb –, mint régen volt.