Regalia: Of Men and Monarchs

Kiadó: Klabater
Fejlesztő: Pixelated Milk
Honlap

Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core 2 Duo E8400 3 GHz-es vagy AMD Athlon 64 X2 Dual Core 6000+ processzor, Nvidia GeForce 9600 GT vagy ATI Radeon HD 3850 grafikus kártya, 4 GB RAM, 5 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i3-2100 3,1 GHz-es vagy AMD FX-4200 processzor, Nvidia GeForce GTX 550 Ti vagy ATI Radeon HD 5850 grafikus kártya, 6 GB RAM, 5 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: I Am Setsuna, The Banner Saga
Kategória: JRPG

Mint korábban már számtalanszor, egy indie fejlesztőcsapat újra bebizonyította, hogy a függetlenség, a kreativitás és a közösségi finanszírozás triumvirátusából milyen nagyszerű dolgok születhetnek. Regalia: Of Men and Monarchs játéktesztünk következik!

Szerencsére már a két kezünk sem lenne elegendő ahhoz, hogy összeszámoljuk azt a sok-sok független fejlesztésű sikerjátékot az elmúlt néhány évből, ami különösebb hátszél nélkül érkezett, és mégis hatalmas sikert aratott. Bár túlzás valamiről a megjelenés után néhány héttel kijelenteni, hogy népszerűvé válhat, azonban a Pixelated Milk által fejlesztett Regalia: Of Men and Monarchsnak minden esélye megvan arra, hogy később még sokra vihesse, hiszen egy olyan műfaji egyveleget alkottak meg vele a készítők, amihez foghatót ritkán látunk az indie színtéren.

Ennek is köszönhette a játék azt, hogy kvázi még projektként közel 3 ezer ember bizalmat szavazott neki, és Kickstarter-kampányában több mint 90 ezer dollárt összedobtak rá, aminek meglett a hozadéka, hiszen a végeredmény egy kellemes, noha sok helyen kissé összecsapott JRPG lett, amit egyébiránt nagy hiba csak ezzel a műfajjal jellemezni, hiszen az alkotás sokkal több egy szimpla japán szerepjátéknál. De ne szaladjunk azonban ennyire előre!




Bár az indie játékokat nem szokták óriási ötletek jellemezni a sztori tekintetében, de a Regalia: Of Men and Monarchs szerencsére ezen a téren is kivétel, méghozzá olyannyira, hogy nemcsak egy kellemes, hanem egyben vicces történet is született hozzá. Főhősünk Kay Loren lesz, egy királyi család utolsó élő sarja, ám erről korábban elfelejtették értesíteni őt. A nagy titkot édesapja árulja el neki a halálos ágyán fekve, és mint újonc uralkodó, úgy határozunk, hogy testvéreinkkel felkeressük birodalmunkat, ahol azonban nem pont azt találjuk, amire számítottuk.

A királyság ugyanis minden téren romokban hever, szinte alig lakja pár ember, így hősünk inkább úgy határoz, hogy még addig olajra lép, amíg van lehetősége rá. Szerencsétlenségére azonban nincs, hiszen váratlanul megjelenik családunk egyik ősi ellensége két jó kiállású troll társaságában, és közli velünk, hogy a Loren-háznak bizony nagyon komoly adóssága van, most pedig, hogy visszatértünk, végre lesz, aki visszafizesse neki a korábbi tartozásokat. Mivel nincstelenek vagyunk, ezért a tetemes pénzösszeg megadására csak úgy van esélyünk, ha megpróbáljuk felvirágoztatni birodalmunkat, amihez testvéreink mellett hamarosan néhány hasznos segítő is mellénk szegődik, többek között például nagyapánk szelleme, aki rögtön bevezet minket a királyi teendők alapjaiba.




Mivel teendőből egészen sok vár majd ránk, ezért az első egy-két órában szinte csak a Regalia: Of Men and Monarchs játékmenetének alapjaival ismerkedhetünk, hiszen az összetett sztorin és a párbeszédeken, valamint a döntéseinkkel irányítható történeten kívül itt sokkal többről lesz szó. Kezdjük először azzal, hogy a játékban adott egy központi helyszín, avagy a kastélyunk, amelynek trónterméből egyetlen kattintással mindent elérhetünk. Innen tudunk toborozni magunk mellé harcosokat, fejleszthetjük őket és magunkat is újabb képességekkel, illetve tulajdonságokkal, de errefelé beszélgethetünk társainkkal, illetve indíthatunk küldetéseket.

Ezek közül vannak, amelyek a birodalomhoz kapcsolódnak, és rendszerint annyiból állnak, hogy tisztítsunk meg egy környező területet a gonosz szörnyetegektől, vagy építsünk fel újabb épületeket a palota körül. Ezeket tekinthetjük konkrétan a mellékes teendőknek, míg a többi, avagy a főbb feladatok a sztorit gördítik előre. A játék kapcsán a minimáldizájn egyébiránt mindent behálóz, de a legnagyobb baj nem is ebben rejlik, sokkal inkább abban, hogy bár rengeteg lehetőséget akartak megvalósítani a fejlesztők, azonban többségük egészen felületes, összecsapott lett. Példának okáért van diplomácia, de ott nagyjából annyi beleszólásunk van a dolgokba, hogy melyik fél oldalára állunk a konfliktusban. Ugyanez a helyzet birodalmunk építésével és fejlesztésével is, de jó hír, hogy a készítők legalább a harcrendszert derekasan összerakták, noha hosszabb távon azért itt is akadnak kellemetlenségek.




Az ütközeteket nagy vonalakban úgy kell elképzelni, mint a Heroes-sorozat által lefektetett formulát – még az is hasonló, ahogy eljutunk a csatákig –, ezáltal adott lesz egy négyzetrácsokra felosztott pálya, az egyik végen az ellenséges sereggel, a másik végen a mi harcosainkkal, akiket kezdésként meghatározott helyekre tehetünk le taktikánk erősítésének érdekében. Az ütközetek körökre osztottan zajlanak, tehát minden hősünknek meglesz a maga lépéspontja, miközben kihasználhatjuk a fedezékeket, valamint természetesen az egyes karakterek speciális képességeit és támadásait.

Összességében minden egyes figura eltérő tulajdonságokkal rendelkezik, mind életerejüket, mind páncélozottságukat, mind kasztjukhoz kapcsolódó sajátosságaikat tekintve. Ebből kifolyólag ki a távolsági támadásokban, ki inkább közelharcban lesz erős, míg mást nem érdemes bevinni a dolgok sűrűjébe, hiszen támogató szerepben érzi jól magát. Kijelenthető, hogy bár a harcrendszer kellemesen összetettre, meglepően jól felépítettre sikeredett, ellenben még a legjelentéktelenebb ütközet is túlzottan elnyújtott lett, nincs meg benne az a pörgés, ami a Heroes vagy a King’s Bounty minden egyes csatáját kellemessé és szórakoztatóvá, de mégis kihívásokkal telivé tette.

Itt mindegyik hiányzik, de leginkább az utóbbit hiányolhatjuk nagyon, pláne annak fényében, hogy az összes csatából kiléphetünk úgy, hogy a többszörös túlerő ellenében is győztesnek állít be minket a gép. Ennek fényében pedig értelmét veszti a csata, és nem kell veszteségekkel számolnunk, ami valahol nyilván szerencsés, de összességében kellemetlen is egyben, hiszen dacára a változatos helyszíneknek és ellenfeleknek, egyre többször élünk a lehetőséggel annak érdekében, hogy mielőbb megszabaduljunk az aktuális csata terhétől. Sajnos ez az érdektelenség a játék más részeire is elég hamar rányomja a bélyegét, így mind a fejlődés, mind a felfedezés vagy éppen birodalmunk építése és szépítése olyan összecsapott, önismétlő hatást kelt, hogy nem marad semmi más, ami előrehajtana minket az első percekben kijelölt úton.




Grafika: Habár csúnyának egyáltalán nem neveznénk a játékot, azonban érezhetően akadnak hiányosságai, főként az egyes területeken a hátterek kidolgozottsága például meglepően kellemetlenre sikerült, miközben a karakterek megjelenése egészen minőségi lett, akárcsak a csatamezők részletessége. Nagy előnye még a Regalia: Of Men and Monarchsnak, hogy a kissé elmaradott, ellenben egészen stílusos külcsín miatt a többéves konfigurációkon is kényelmesen elfut, habár kellemetlenül sokat tölt, még ha ezek a töltési idők rendszerint rövidek is.

Kezelőfelület, irányíthatóság: A játék kezelőfelületére és irányíthatóságára egyaránt egy kicsit a túlbonyolítottság a jellemző, ami azért probléma, mert sok esetben a betanítás elég hiányos lett, így rengeteg dologra – pláne a csaták tekintetében – magunknak kell rájönnünk. Ez egy gyakorlott Heroes-rajongónak talán nem okoz gondot, de aki életében most először lát efféle játékot – pláne egy JRPG sajátosságaival nyakon öntve –, az gyakran elkerekedett szemekkel bámul majd a képernyőre.

Játszhatóság: A tartalom tekintetében a Regalia: Of Men and Monarchs jelesre vizsgázik, hiszen ha felül tudunk emelkedni hiányosságain, akkor akár többször 10 órányi élményt is kicsikarhatunk belőle. Ez persze nem meglepő annak fényében, hogy az alapok a japán szerepjátékokat idézik, ami mellett ráadásul többször is belebotolhatunk olyan döntésekbe, amelyek esetlegesen más mederbe terelik a sztorit, vagyis két-három végigjátszás bőven megvan benne.

Intelligencia, nehézség: A Regalia: Of Men and Monarchs legnagyobb hibáit határozottan az intelligencia hiányosságaiban kell keresnünk, hiszen az ellenfelek a lehető legkisebb jelét sem adják logikus gondolkodásnak vagy taktikus helyezkedésnek, amitől a nehézség vagy a kihívás mértéke kellemetlenül lecsökken. Túlzás nélkül kijelenthető, hogy az egy kaptafára épülő küzdelmek már az első órákban terhessé válnak, és mivel lehetőségünk van rá, ezért a biztos győzelem érdekében inkább átugorjuk őket, ezzel azonban nagyon hamar feleslegesnek érezzük majd az egész játékot, és egy sokkal pergősebb, kellemesebb Heroes után kezdünk el sóvárogni.

Hangok, zene: A hangokra és a zenékre úgy tűnik, hogy nem jutott elég pénzük a fejlesztőknek, mert bár akadnak néha kellemes dallamok és jobb szinkronok, de a teljesítmény sajnos elég hullámzó. Emiatt elég gyakran futhatunk bele üresjáratokba, vagy olyan hangalámondásokba, amelyek még a VHS-korszakban, az „egyszinkronos” filmek idején sem állták volna meg a helyüket.

Összegzés: Bár a pontszámok és az elhangzottak alapján úgy tűnhet, hogy a Regalia: Of Men and Monarchs nem lett egy nagy eresztés, ellenben egy olyan különlegességről van szó, amelynek sajátossága simán ellensúlyozza ezt a sok negatívumot. A JRPG műfajból érkező alapok, a Heroes-sorozatból építkező harcrendszer, a kellemesen humoros történet, valamint a műfaji kavalkád ugyanis egészen különlegessé, már-már varázslatossá teszi az egész alkotást, így ha sikerül a szívünkbe zárni, mert imádjuk a túlbonyolított játékokat, akkor mi is könnyedén el tudjuk engedni a fentiekben felsoroltakat. Éppen ezért, ha valami különlegességet keresel a független fejlesztésű játékok között, mert unod már a kliséket, akkor ez a lengyel indie neked is kellemes meglepetéseket okozhat, de csak akkor, ha nem túl nagy elvárásokkal vágsz bele a kalandba.