Az Amazon segítségével alkották meg a 2022-es Forma-1 verseny­autókat

Az Amazon segítségével alkották meg a 2022-es Forma-1 verseny­autókat

2021. július 26. 17:21, Hétfő
A cél az volt, hogy az előzési manőverek során egy adott jármű mögött haladó üldözőket segítsék.

Néhány nappal ezelőtt jelent meg a 2022-es Formula-1 világbajnokság versenyautóinak végleges dizájnja. A jövő évi modellek teljesen másként fognak kinézni, mint a mostaniak: hatalmas méretű első szárny, nagyobb abroncsok fedett felnikkel és egy teljesen újratervezett hátsó szárny jellemzik majd a 2022-es versenyautókat. A TechCrunch arról számolt be, hogy a módosításokban komoly szerepe van az Amazon Web Services (AWS) munkatársainak is, akik a felhőkörnyezeti erőforrások segítségével végezték el a szükséges szimulációkat.

A nagy mértékű átalakítás célja az volt, hogy alapvetően megváltoztassák a járművek hátsó részénél kialakuló légörvényeket. Az utóbbiak ugyanis csökkentik a leszorítóerőt a versenyautó mögött haladó üldöző esetében és ez az egyes előzési manőverek végrehajtását kockázatossá teszi. A szükséges szimulációkat a Rob Smedley által vezetett csapat végezte el és azokban két jármű csatáját modellezték le. A szakemberek számos versenyautó-dizájnt próbáltak ki. A szükséges számítási kapacitásokat - a 2500, illetve időnként 7500 processzormagos teljesítményt - az AWS biztosította. Az új dizájn több esélyt ad az előzések során az üldözőknek.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások