USA - több szövetségi állam vizsgálja az Instagram káros hatásait

USA - több szövetségi állam vizsgálja az Instagram káros hatásait

2021. november 20. 15:06, Szombat
A helyi államügyészek arra kíváncsiak, hogy káros hatást jelent-e a gyerekekre a közösségi platform és annak használata.

A Facebook saját alkalmazást akart létrehozni a 13 évesnél fiatalabbak számára, akik a szoftvert a szüleik felügyelete mellett használhatták volna. Gyermekvédők bírálták az elképzelést, majd 44 amerikai szövetségi és társult állam államügyésze küldött levelet Mark Zuckerbergnek azért, hogy tegyen le a tervről. A tiltakozások elérték a céljukat. Októberben kiderült, hogy az Instagram algoritmusa javasolja a fiataloknak, hogy egészségtelen életmódot folytassanak.

Maura Healey, Massachusetts főállamügyésze bejelentette, hogy az időközben nevet váltott Facebook a saját nyeresége érdekében lehetséges egészségügyi veszélyeknek tette ki a fiatal felhasználókat. Healey többek között kifejtette, hogy álláspontja szerint a most Metának nevezett cég nem védte meg a platformjain a fiatal embereket, hanem ahelyett figyelmen kívül hagyta vagy akár fel is erősítette az ismert, a fizikai és a szellemi egészséget veszélyeztető manipulációkat. Miután az internetes óriáscég tudott a kockázatokról, így gyakorlatilag kizsákmányolta a gyerekeket. A főállamügyész ezért vizsgálatot indított az ügyben.

Hasonló vizsgálat lefolytatásáról döntöttek Florida, Kalifornia, Kentucky, Nebraska, New Jersey, Tennessee és Vermont főállamügyészei is. A hivatalok minden esetben azt tanulmányozzák, hogy az Instagram, illetve a Meta megsértették-e a szövetségi államok fogyasztóvédelmi törvényeit.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások