A Cassini-Huygens szonda

A Cassini-Huygens szonda

2004. július 11. 22:32, Vasárnap


Hét évvel a kilövés után, négy bolygó gravitációját kihasználva és több mint 3 milliárd kilométer megtételét követően a NASA 3,3 milliárd dolláros plutónium fűtőegységekkel ellátott Cassini űrszondája - a valaha épített legkifinomultabb robot űrjármű - végre elérte a Naprendszer leglátványosabb célpontját, a gyűrűk bolygóját, a Szaturnuszt.


A "gyűrűk urának" négy éves tanulmányozása hivatalosan június 11-én vette kezdetét, amikor a Cassini mindössze 2056 kilométeres távolságban elhaladt a rendszer legkülső, kissé furcsa holdja, a Phoebe mellett. A Földről csupán parányi foltként, illetve a Voyager 2 1981-ben készült felvételein elmosódott gömbként látható égitestről kiderült, hogy egy szabálytalan, kráterekkel erősen tarkított világot rejt, amely ellenszegül az egyértelmű magyarázatoknak.

Klikk ide!
Megdöbbentő felvétel a Phoebe-ről
A Phoebe melletti elhaladás felbecsülhetetlen értékű lehetőséget kínált a feltehetően a Naprendszer születésekor keletkezett, az óriásbolygó által foglyul ejtett törmelékdarab tanulmányozására. Ez azonban csak az első felvonása volt a tudományos szempontból valaha elindított legértékesebb bolygókutatási expedíció hosszú történetének. "Nem túlzás azt mondani, hogy ez korunk legjelentősebb küldetése" - mondta Carolyn Porco, a Cassini képfeldolgozó csapatának vezetője. "A számunkra elérhető leggazdagabb bolygórendszert derítjük fel ezzel a nagyszerű űrjárművel, amit az űrkutatás eddigi történetének legkifinomultabb műszerezettséggel láttak el, ezért biztos vagyok benne, hogy segítségével rengeteg dolgot fogunk felfedezni. Ráadásul a Szaturnusz a legcsábítóbb az összes bolygó között, egyfajta ikonnak számít ilyen tekintetben. Úgy vélem a kapott levelek alapján a közvéleményt nagyon érdekli ez az expedíció, sokan úgy érzik, mintha potyautasként helyet kaptak volna ezen az űrhajón."

Mint arról már korábban hírt adtunk, a Cassini magyar idő szerint július 1-én pályára állt a Szaturnusz körül. Augusztusban közelíti meg legjobban a gyűrűs bolygót, ekkor fogja előkészíteni a terepet igazi felfedező útja számára. A legmodernebb teleszkópokkal, leképező radarrendszerrel és más nagyteljesítményű műszerek hadával ellátott űrszonda legalább négy évet fog pályán tölteni a Naptól számított hatodik bolygón, példátlan részletességgel tanulmányozva gyűrűit, nagy felbontású mozgó felvételeket készítve szeles légköréről, feltérképezve mágneses mezőit és jeges holdjainak sokaságát.

Klikk ide!
A szonda Szaturnusz-felvétele még érkezése előtt - klikk a nagyobb változathoz

A Szaturnusz legnagyobb holdja a Titán különleges bánásmódban részesül, ugyanis meglátogatja az európai építésű Huygens szonda, ami jelenleg még a Cassini oldalán pihen, januárban viszont átvágva magát a hold sűrű légkörén ejtőernyői segítségével leereszkedik a felszínre. A bolygó kategóriájú Merkúrnál nagyobb Titán a Naprendszer egyetlen sűrű légkörrel rendelkező holdja, ahol a szénhidrogének esőként záporoznak és a rendkívül hideg felszínen folyékony metán tavak találhatók.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások