Elkészült a kínai lopakodó prototípusa

Elkészült a kínai lopakodó prototípusa

2011. január 6. 13:28, Csütörtök
Úgy tűnik Kína elkészítette első lopakodó vadászgépének prototípusát, amit az amerikai F-22 riválisának szánnak, bár a szakértők szerint még éveket kell várni a szolgálatba állítására.

Több fénykép is megjelent a pekingi haderő modernizációs törekvéseinek legújabb képviselőjéről, a japán média pedig kínai katonai forrásokra hivatkozva cikkezett a J-20 vadászgép teszt modelljének elkészültéről. A japán újságok szerint a gép múlt héten még csak egy délnyugat-kínai repülőtér kifutópályáján manőverezett, azonban a hónap végén már az első próbarepülésekre is sor kerülhet.

A hírek pár nappal az amerikai hadügyminiszter, Robert Gates pekingi látogatása előtt láttak napvilágot, aki az egy évvel ezelőtt megszakadt katonai kapcsolatok helyreállításán fáradozik, 2010 januárjában Washington ugyanis több milliárd dollár értékben adott el fegyvereket Kína egyik vetélytársának, Tajvannak.

A szakértők szerint a J-20 idővel az Egyesült Államok Légierejének F-22 jelű vadászgépének a konkurenciája lesz, utóbbi a világ egyetlen teljes egészében működőképes következő generációs lopakodó vadászgépe. Rick Fisher, a Nemzetközi Minősítő és Stratégiai Központ kínai fegyverkezési szakértője szerint a J-20 képességekben és darabszámban is az évtized végére veszi fel a versenyt az amerikai lopakodóval. Dennis Blasko, független katonai konzulens, a világ legnagyobb haderejének, a kínai Népi Felszabadítási Hadsereg szakértője úgy véli, a repülőgép fejlesztési ideje "jóval hosszabb lesz, mint azt a külső szemlélők többsége feltételezné".

Kína mindenesetre már januárban próbarepüléseket tervez, 2017-ben pedig szolgálatba állítaná a gépeket, olvasható a kínai katonai forrásokra hivatkozó japán Asahi Simbun napilapban. Az Aviation Week hadügyi szaklap szerint a J-20 nagyobb, mint a szakértők várták, ami arra utal, hogy a vadászgép nagy fegyverterheléssel bír, és légi utántöltéssel elérhetné az amerikai felségterülten elhelyezkedő Guam szigetet, bár ennek a technológiának a kifejlesztése további 10-15 évet venne igénybe.


2009. végén He Vei-dzsong tábornok, a kínai légierő egyik elsőszámú vezére úgy nyilatkozott, hogy nemzete 2017 és 2019 között rendszeresítheti a lopakodó vadászgépet a légierő kötelékében. A most megjelent felvételekkel kapcsolatban a kínai hadügy nem kívánt nyilatkozni az Agent France Press (AFP) hírügynökség megkeresésére, a nyugati szakértők mindenesetre szkeptikusak a J-20 program eredményeit illetően. "Először látni kellene a próbarepülés eredményeit, emellett egy prototípus tesztelése és a gyártás beindítása között jelentős idő telhet el" - mondta Blasko.

Az Egyesült Államokon és Japánon kívül csupán néhány ország fejleszt úgynevezett következő generációs lopakodó vadászgépeket. 2010 januárjában Oroszország hozta nyilvánosságra egy új gép terveit, amit a Szuhoj fejleszt, Japánnak is van egy kezdeményezése, illetve India is próbálkozik egy ilyen gép megalkotásával, ők az oroszok segítségével fejlesztenek.

A J-20 prototípusának híre nem véletlenül szivároghatott ki közvetlenül az amerikai látogatás előtt. Vasárnap Gates látogat Pekingbe, a hónap végén pedig a kínai elnök, Hu Csin-tao utazik Washingtonba. Az amerikai katonai vezetők és stratégák potenciális veszélyforrásként tekintenek Pekingre, ami nem csoda annak fényében, hogy egykor az USA egyeduralkodó volt a Csendes-óceánon, Fisher meglátása szerint a J-20 komoly veszélyt jelent az amerikai fölényre.

Kína hatalmas katonai költekezései szomszédjai körében is nyugtalanságot okoznak, Japán a múlt hónapban globális veszélyforrásként jellemezte a kínai fegyverkezést, természetesen Kína időről időre bizonygatja, hogy katonai növekedése semmilyen veszélyt nem jelent, a haditengerészet, a légierő és a stratégiai rakéta haderő fejlesztésével egyidőben csökkentik a földi haderő méretét.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások