SzenCsou: a kínai Szojuz, ami több, mint a Szojuz

Miért is gondolják olyan sokan, hogy Kínának köszönhető a XXI. századi űrverseny?

XXI. századi űrverseny:

I. rész: Amerikai Egyesült Államok / NASA

II. rész: Az Orion űrhajó

III. rész: Európa / ESA

IV. rész: Szojuz - a halhatatlan űrhajó

V. rész: A Buran

VI. rész: Angarától a Kliperig

VII. rész: Orosz tervek a Holdon és a Marson

VIII. rész: Az orosz Mars-program

IX. rész: Kína, a kezdetek

1991-ben Zsen Hszia Min (Ren Xinmin), a kínai űrprogram vezetője találkozott Li Peng miniszterelnökkel, és felvázolt neki egy viszonylag vállalható emberes űrhajó-tervet, amely a Hosszú Menetelés-2 hordozórakéta családra épülne, és kapszula megoldású lenne. Ennek terén már bizonyos tapasztalatokkal rendelkeztek, hiszen a korábbi kínai kémműholdak kapszulákban küldték vissza a filmet már az 1970-es évek óta. Li Peng jóváhagyta a programot, majd 1992-ben az elé tárt tervekre áldását és támogatását adta. A program három fő lépcsőt állapított meg:

1. lépcső: két, személyzet nélküli űrrepülés, majd 2002-ben az első kínai űrhajós feljuttatása.
2. lépcső: további személyzettel ellátott űrrepülések, űrdokkolás, űrséta és egy 8 tonnás űrállomással alapvető tapasztalatok gyűjtése. Ez a lépcső 2002-2007 között tartana.
3. lépcső: Egy 20 tonnás, tartósan lakott űrállomás feljuttatása 2010-2015 között.

A programot 921-es számmal jelölték, és azonnal nekiálltak a szükséges infrastruktúra kiépítésének. Ide tartozott nemcsak az űrhajók építéséhez és összeszereléséhez szükséges épületek, de egy új követő- és kommunikációs bázis felépítése, új követő- és kommunikációs hajók megépítése illetve a régebbiek felújítása. Szintén a nulláról kellett felépíteni egy űrhajós kiképző központot, noha korábban már kétszer felállították. A program költségei 2,3 milliárd dollárnak feleltek meg, ebből körülbelül 1 milliárd volt az infrastruktúra kiépítése.


A Jüngwang követő- és kommunikációs hajók egyike
A programban az orosz tapasztalatokat nagy mértékben felhasználták. Többek között 1995-ben aláírtak egy szerződést az orosz űrtechnológiai bizonyos elemeinek átadásáról, majd 1996-ban két kínai tiszt részt vett a Jurij Gagarin Űrhajós Kiképző Intézetben egy teljes űrhajós-felkészítésen. Később ők ketten felügyelték a kínai űrhajósok felkészítését.

A SzenCsou ugyan alapvetően hasonlít a Szojuzra, mégis részleteiben igencsak különbözik tőle, a kínai mérnökök gyakorlatilag továbbfejlesztették azt. Ugyanúgy egy műszaki modulból, egy visszatérő parancsnoki modulból és egy orbitális modulból épül fel, ám méretei nagyobbak, tömege pedig csaknem 600 kg-mal több.


Ha az orbitális modul szögletességét nem nézzük, akár Szojuz is lehetne
A Szojuzhoz hasonlóan a műszaki modul a hajtóműveket és az elektromos rendszer akkumulátorait, valamint a két nagy méretű, összesen 24,48 négyzetméteres napelemszárnyat tartalmazza. A nagy méretű napelemek egyben megnövelt energiatermelést is jelentenek: átlagos teljesítményük 1,45 kW, ami háromszor akkora, mint a Szojuz napelemeié, ráadásul szemben a Szojuzéval, ezeket a Nap felé lehet forgatni, hogy növeljék a hatékonyságukat. A műszaki modulban foglal helyet a négy főhajtómű, melyek egyenként 2500 N tolóerőt képesek leadni, továbbá nyolc darab 150 N-os manőverező hajtómű, és 16 darab finom manőverekhez használatos hajtómű, egyenként 5 N-os tolóerővel. Összesen egy tonna üzemanyagot, illetve az oxidálószert is itt tárolják.


A SzenCsou trükkábrája
A visszatérő modul 2,52 méter átmérőjű és 2,5 méter magas. Alakja megegyezik a Szojuzéval, és visszatérési technikája is azonos: miután levált a műszaki modulról, a légkörbe érve lefékeződik, majd mintegy 40 km-es magasságban kinyit két stabilizáló ernyőt, amit egy kihúzóernyő követ. Ezt az 1200 négyzetméteres fékezőernyő váltja fel, de szükség esetén egy 760 négyzetméteres póternyő is be van építve. 6 km-es magasságban a hővédő pajzsot ledobják, és közvetlenül a földet érés előtt hat fékezőrakéta gyullad be, hogy tompítsa a becsapódást. A leszállás után az űrhajón stroboszkópfény lép működésbe, vízre való érkezéskor pedig fluoreszkáló festéket enged a vízbe, hogy könnyebb legyen a kutató-mentő egységeknek rátalálnia.


A visszatérő modul belseje - a felülről betüremkedő két rész a fő és a tartalékernyő tárolórekesze
A három űrhajós egymás mellett ül, le- és felszálláskor a Szojuz Szokol űrruhájához hasonlító szkafandert viselnek. A belső tér túlnyomásos része mintegy hat köbméteres. Két 30 centiméter ármérőjű ablakon keresztül láthatnak ki, illetve egy orosz Vzor optikai egység áll rendelkezésükre, mely a visszatérési pozicionálásnál segít. A fedélzeti rendszerek sok téren emlékeztetnek a Szojuzéra, de mind kínai fejlesztésű és Kínában gyártott elemekből épül fel.

A kezelőpult két nagy méretű színes LCD kijelző képernyőn nyújt információkat. A rendszer a Szojuzhoz hasonlóan teljesen automatikusan is képes működni, de természetesen szükség esetén kézi irányítás is rendelkezésre áll. A műszaki modulról leváló visszatérő egység nyolc 150 N tolóerejű manőverező rakéta-hajtóművel végezhet kisebb pályamódosításokat, ehhez összesen 28 kg üzemanyag áll rendelkezésre.


A SzenCsou 6 visszatérő modul belseje repülés közben, ballra látható a teljesen digitális kezelőpanel
A legfontosabb változás a Szojuzhoz képest az orbitális modul. Ez a 2,8 méter hosszú és 2,25 méter átmérőjű egység ugyanis saját, összesen 12,24 négyzetméteres napelemszárnyakkal és saját hajtóművekkel bír. Az orbitális modul a személyzet munkatere és az adott küldetésnek megfelelő belső és külső felszerelésekkel látható el. A modul oldalának alsó felén egy 80 centiméter átmérőjű zsilipajtó található, melyen keresztül el lehet űrsétára hagyni az űrhajót.

A modul a szétválás után automatikusan tovább keringhet, mintegy 200 napos élettartammal. A modul hozzácsatlakozhat már fent lévő űrhajóhoz, űrállomáshoz, így bővítve annak élet- és munkaterét. A rugalmas felépítés egyik példája a SzenCsou-7 repülésénél volt megfigyelhető, az űrséta miatt ugyanis az orbitális modulnak nem voltak napelem-szárnyai, és ennek megfelelően nem is maradt Föld körüli pályán a küldetés után.


A SzenCsou 3 előkészítése hogy felszereljék a Hosszú Menetelés-2F típusú hordozórakéta orrára
A SzenCsou-1 1999. november 19-én indult az űrbe személyzet nélkül, és noha egy apróbb probléma fellépett a visszatéréskor (csak a harmadik parancsra kezdte meg a fékezőmanővert és a visszatérést), sikeresen földet ért Tibet területén. 2001. január 9-én követte a SzenCsou-2, 2002 márciusában a SzenCsou-3, és ez év december 29-én a SzenCsou-4.

[1] 2  Következő oldal >>