Nagy-Britannia egy lépéssel közelebb került a hozzáférés-blokádokhoz

Nagy-Britannia egy lépéssel közelebb került a hozzáférés-blokádokhoz

2011. április 24. 15:44, Vasárnap
A Brit Legfelsőbb Bíróság elutasította a British Telecom és a TalkTalk beadványát, amiben a távközlési cégek azt kérték, hogy ne kelljen részt venniük a fájlcserélők interneteléréseinek korlátozását célzó rendszer kiépítésében.

A British Telecom és a TalkTalk azt akarták elérni, hogy ne kelljen felszerelniük a szerzői jogsértéseket kiszűrő rendszert és ezzel gyakorlatilag a Digital Economy Act (DEA) nevű szerzői jogi törvényt akarták megbuktatni. Kenneth Parker, az ügyet tárgyaló bíró azonban szinte az összes pontban elutasította a keresetet és közölte: a jogszabály büntetési tételei arányban állnak a jogsértésekkel. Egyedül a költségek megosztásának kérdésében jelezte, hogy szükség van utólagos módosításokra.

A két szolgáltató azzal érvelt, hogy a brit parlament gyorsított eljárás keretében fogadta el a törvényt és emiatt nem vizsgálták meg kellőképpen, hogy milyen hatással járhat az elfogadása, illetve a betartatása. Emellett rámutattak, hogy az Európai Unió előírásai szerint a nemzeti jogszabályoknak biztosítaniuk kell a megfelelő mértékű adatvédelmet. Végül, de egyáltalán nem utolsósorban visszautasították azt, hogy ők feleljenek az előfizetőik által elkövetett szerzői jogsértésekért.

A bíró azonban úgy ítélte meg, hogy bár a jogszabály megsérti az emberek magánélethez fűződő jogát, de különösen védendő adatokról van szó, így elfogadhatóak az alkalmazható szankciók is. A távközlési vállalatok kénytelenek viselni a rendszer kiépítésével és a figyelmeztetések kiküldésével kapcsolatos költségek 25 százalékát. A fennmaradó 75 százalékot a brit államnak kell magára vállalnia.

Az Open Rights Group civil szervezet egyik képviselője érthetően csalódottan fogadta a döntést, s ugyanígy reagált a TalkTalk szóvivője is. Utóbbi nem zárta ki, hogy fellebbeznek az ítélet ellen és akár az Európai Bíróság elé viszik az ügyet. Geoff Taylor, a Brit Zeneipari Szövetség (BPI) vezetője ezzel szemben örült a határozatnak és megjegyezte: a döntés zöld utat adhat az illegális letöltések elleni fellépéseknek.

A brit internetszolgáltatók már 2009 őszén nyílt levélben tiltakoztak az internetelérések megvonása ellen. A cégek hangsúlyozták: az internethozzáférések megvonása számos esetben sújtaná a később ártatlannak bizonyuló felhasználókat, a büntetéssel tehát mindenképpen meg kellene várni a vádak beigazolódását. Támogatják a szerzői jogok védelmét, a kalózmásolatok elleni harcot, de nem ilyen durva módszerekkel. A szigetországi kabinet idén márciusban már azt jelezte, hogy megunta a konfliktust és egy asztalhoz ültetné a szolgáltatókat és a szerzői jogtulajdonosokat.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások