Samsung: már készül az iWatch kihívója

Samsung: már készül az iWatch kihívója

2013. március 20. 12:43, Szerda
Újabb területen csaphat össze az Apple és dél-koreai riválisa. Alighogy ismertté vált az Apple alkaron viselhető számítástechnikai eszközének fejlesztése, a Samsung is jelezte: hasonló projekten dolgozik.

A dél-koreai társaság olyan készüléket fejleszt ki, amely szintén az alkaron viselhető és amely a jövőben átviheti az okostelefonok bizonyos funkcióit. A Samsung alighanem lépést akar tartani az Apple mérnökeivel. Mint ismeretes, az iWatch feltételezhető szabadalmára február közepén bukkantak rá az Appleinsider blog szerkesztői és március elején kiderült az is, hogy az új termék még az idén megjelenhet. Az eszköz akár több milliárd dollár plusz bevételt is hozhat a társaságnak.


Lee Young Hee, az óriáscég mobil üzletágért felelős alelnöke megerősítette az információt. Közölte, hogy gőzerővel dolgoznak a készülék megalkotásán, amely a jövő terméke lehet a fogyasztók számára, konkrétumokat ugyanakkor nem akart elárulni. Így egyelőre azt sem lehet tudni, hogy az óra mennyibe fog kerülni és mikor kerülhet a boltok polcaira. Marshal Cohen New York-i elemző szerint az egész verseny arról szól, hogy a mobiltelefonokat új dizájnnal dobják piacra és így tegyék még vonzóbbá az emberek számára. A versenybe nem csak a gyártók, hanem a kiegészítőket készítő vállalatok és a divattervezők is beszállhatnak majd a saját ötleteikkel.


Mind az Apple, mind a Samsung keresi az új termékvonalakat és ötleteket, mivel az okostelefonok piaca telítődni látszik. A következő években a forgalom csökkenésével lehet számolni és nagyon fontos lehet, hogy ki tud először egy ilyen több funkciót felvonultató órát piacra dobni.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások