SG.hu·

Tomb Raider: Underworld botrány

Úgy tűnik az Eidos minden évben kész valami botrányosat alkotni frissen megjelent játékuk kapcsán. Tavaly a Kane & Lynch: Dead Men kapcsán került nyilvánosságra egy gamespotos kritika, melynek hatására a kiadó eltávolítatta a kritikust, majd hazug értékeléseket tettek fel a hivatalos honlapra.

A balhé elült, de a netes sajtó ismét az Eidostól hangos. Az már megszokott, hogy a kiadó a nevesebb újságoknak/honlapoknak tesztelői példányt küld ki megjelenés előtt álló játékukból és ez a 18-án debütált Tomb Raider: Underworld esetében sem történt másként. Szinte véletlen - vagy nem? -, de ezúttal is a Gamespot újságírója járt rosszul.



Hozzá ugyanis érkezett egy telefon, a vonal túloldalán az Eidos marketingese, Barrington Harvey, aki arra kérte a kritikust, hogy "amennyiben 8 pontnál kevesebbre értékelné a játékot, úgy várja meg az európai premiert és csak a debüt után egy nappal hozzák nyilvánosságra a kritikát". Vagyis: ne húzd le a játékot, mert akkor nem fogy eléggé.

Az újságíró, Guy Cocker rögtön nyilvánosságra hozta a beszélgetést, mire az Eidos PR-vezetője, Simon Byron azonnal reagált. Levelében kifejtette, hogy senki nem mondhatja meg egyetlen újságírónak sem, hogy milyen pontszámot kell adni a játékukra és nem lehet kötelezni a teszt elhalasztására. Hozzátette, hogy szerinte megérdemli a játék a minimum 8 pontos értékelést.

A legszebb az egészben, hogy eddigre a legtöbb európai magazin már megjelentette saját tesztjét. Az Eurogamer és az Official Xbox Magazin 7, az IGN 7,5 míg a G4 - X-Play 3 (5 a maximum) pontot adott Lara legújabb kalandjára. A Gamespot végül 7 pontra értékelte az Underworldöt.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© kisAKOSH2010. 02. 11.. 10:08||#18
elaadó a TOMB RAIDER: UNDERWORLD* akit érdekel írjon: [email protected]



*gyémánt kiadás kapható ez gyanítom kevsebb tartalommal bír pl. nincs bónusz lemez stb, ám nekem még az elsõ kiadás van meg!!!
© kisAKOSH2009. 12. 02.. 01:34||#17
eladó a tr: underworld, akit érdekel írjon nekem mailt:

[email protected]
© sniperelite2008. 12. 28.. 17:26||#16
Hello!
Nem tudjáok hol lehet megtalálni a tru borítóját? :)
Elõre is köszi!
© Kongy2008. 12. 07.. 21:10||#15
Ez egy aljas húzás volt az Eidos-tól,de én a negatív kritika ellenére is megvettem az eredeti kiadást. :) Mit érdekel engem a 7 pontos értékelés?
© hitman0902008. 11. 30.. 15:29||#14
Én már végigjátszottam a játékot és egy biztos hogy nekem nagyon tetszett mert változatosak a pályák a story király nagyon és fordulatos.A grafika az nagyot üt és szerintem ez a pont amire értékelték hát elégé keveslem szerintem minimum 8.5
egy 10-es skálán.Bátran ajánlom kezdõknek is de aki játszott az elõzõ részekkel annak kötelezõ darab.
© Hoz_Hun2008. 11. 24.. 10:11||#13
Lara az Lara, biztos jó lesz nálam tuti vétel. Kár az ilyen baromkodásért amit az Eidos "verõembere" rendezett. Én az Eidos helyében eltávolittatnám ezt a PR embert. Az is gáz, hogy ilyen ezközhöz nyúl, de a legnagyob hiba, hogy még le is bukik.
© sirpalee2008. 11. 23.. 21:21||#12
Azt ugye tudod hogy az sg értékelések 1-5ig szoktak menni? <#gonosz1>

Kérjük azt a képet a leharapott ujjról.
© 05lampard2008. 11. 23.. 17:55||#11
Ha az SG 8 pontnál kevesebbre meri értékelni, leharapom az ujjam!
© xido2008. 11. 23.. 16:31||#10
ezeknek a nagy neveknek még kell egyáltalán ekkora támogatás?..eladják ezt már a nevével is
© Etinger2008. 11. 23.. 15:23||#9
Szerintem meseszép, és iszonyat klassz a játék amúgy :)