SG.hu·
Lara atyja megint elhagyta csapatát
A jelek szerint Lara Croft ismét magára marad, hiszen megalkotója, Toby Gard ismét elhagyta a Crystal Dynamics csapatát és újra saját játék megalkotásába kezdett.
Anno Toby még a Core Design berkeiben álmodta meg a szexi régésznő első kalandját, kinek sorsa ma már történelem. A világsiker ellenére az úriember 1997-ben szakított munkaadójával és elkezdte közel hét éves kálváriáját a Galleon fejlesztésével. A program végül 2004-ben jelent meg, de nem aratott kirobbanó sikert. Ezután úgy döntött, hogy ideje visszamenni Lara kisasszonyhoz és a Crystal Dynamics berkeiben megalkotta a Tomb Raider: Legendet, majd az Anniversaryt és legutóbb az Underworldöt.

A mai bejelentés mindenkit meglepett, hiszen Gard immáron másodszor hagyja ott a csapatot. A hírek szerint január óta dolgozott egy programon, melyet szintén magával vitt (a pletykák szerint ez az új Tomb Raider). Az egykori Eidos eddig még nem nyilatkozott meg az ügyben, Gard pedig további részleteket nem árult el távozásának okáról illetve a titokzatos fejlesztéséről.