Hat sracok, nem tudom, ki mennyi idos, illetve hany evesen kezdtetek jatszani, de szerintem a regi jatekok szeretete nagyban a nosztalgiazasra vezetheto vissza, es arra, hogy fiatalabb korban sokkal inkabb lekoti az embert egy jatek. En a 80-as evek kozepen ultem eloszor gep ele, es emulatoron meg ma is jatszom azokkal a jatekokkal, amikkel akkor. Lode Runner, Maniac Mansion, Giana Sisters, Splatterhouse, Turrican, Wizard Of Wor, hogy csak parat emlitsek. Az ujabb jatekok kozul nagyon keves fogott meg (a Silent Hill 3 elott csak a Resident Evil-ek es a Mortal Kombat 1, na ezek sem mai darabok...). Amiket ti "hu de jo jatek is volt"-kent emlegettek, azok nekem mar csak "12 egy tucat"-kategoriaba esnek. Pedig az emlitett jatekok nagyresze meg 16 szint hasznalt, de mekkora volt pl. a Splatterhouse-t este nyomni a haverokkal, mindenki a szekebe kapaszkodva nezte, ahogy egyre sotetebb lesz a hazban, es mar elore sz*rtunk, mert tudtuk, hogy horror-jatek... A mai tizeneveseket leultetnenk ele, max rohognenek, hogy nem 3D es 16 szin, nem 16 CD... Vagy a Turrican, amikor a kis, kb. 1/8 kepernyos fazonom eletoppant egy ketkepernyos gepsarkany, mint foszorny, szo szerinte leizzadtam, mire legyaktam, es full katartikus elmeny votl, hogy kozben csak ket eletet vesztettem, es nem egyszer lepause-oltam a jatekot, hogy alaposabban megnezzem a gepsarkany grafikajat, pedig az is 32 szinnel keszult. Valljuk be, oregszunk, masok az elvarasaink most, mint mondjuk tiz evvel ezelott, es tiz ev mulva az "utanunk jovo nemzedek" gamer-ei, akik ma tizevesen leultek egy Unreal 2 ele, pont azt az Unreal 2-t fogjak visszasirni, amire ti azt mondjatok, hogy gyenge, en meg mar meg sem neztem. Ami pedig a legalis jatekokat illeti, en -a mar emlitett okbol rohadt ritkan- de veszek legalis jatekot, sot, minden olyan jatekom legalis, amit lehet kapni, es legalabb 2 napot lekotott. Es most igy fejbol tudnek mondani vagy 50 olyan cimet, amit, ha ujra kiadnanak, megvennem.
"Én úgy vélem, hogy az unreal problémája a játékosok megváltozott igénye okozza. Az egyszerû lövöldözõs programok , akarmilyen szép is a grafika, hamar unalmassá válnak."
Lehetséges, bár én továbbra is a nagyüzemi termelésre gyanakszom, valamint a Cat által említett dologra, vagyis senki sem akar újat -legfeljebb a játékfejlesztõk, a kiadóik viszont annál kevésbbé -> az örök konfliktus- hozni, mert az magában rejti a bukás lehetõségét. Jómagam már ott tartok, hogy bármilyen stílusú játékot elfogadnék -azokat is, amiket egyébként rühellek-, csak lenne már HANGULATOS/ÖTLETES!
Visszatérve egyébként az Unreal-re, szerintem nem a mgeváltozott igények miatt nem lett valami jó az UT2K3. Én alapvetõen ki nem állhatom az FPS játékokat, viszont egyetlenegyszer tényleg nagyon megtetszett egy, névszerint az UT. Fantasztikus a hangulata, ami olyasmi amit nem igazán tudok behatárolni, miért is volt ott a játékban -pedig veszettül kerestem, miért tetszik egy FPS, mikor rühellem a stílust-, de mégis ott volt. Talán érzõdik, hogy akik csinálták, szeretettel csinálták és nem a havi bérükért, nem tudom. Mindenesetre nagy csalódás volt mikor felfedeztem, hogy utódja semmit sem vitt át ebbõl és ugyanolyan, mint az összes többi FPS.
ez nemcsak a játékiparban, hanem a filmeknél is igy van, most olvastam errõl origon egy jó cikket
Hollywood kontra európai és ázsiai filmmûvészet - ez jelképezte eddig a filmkészítés két pólusát, melynek egyik végén az iparszerû termelés zajlott, másik végén pedig kísérletezés és önkifejezés. A két irányzat közül végül Hollywood tûnt életképesebbnek, és ez nemcsak azt a hatást váltotta ki, hogy az európai film kénytelen volt alkalmazkodni a fogyasztói igényekhez, hanem azt is, hogy Hollywood egyre vérmesebben vállalja a saját magával folytatott küzdelmet.
Mire számítunk, amikor jegyet váltunk egy hollywoodi filmre? Ismert arcokra (kedvenceinkre), kalandos történetre (bármely mûfajban), felfokozott érzelmekre (a vásznon és a bensõnkben), lenyûgözõ látványra és hanghatásokra. Tökéletes illúzióra. Arra, hogy másfél-két órára (lassan egyre több idõre) eltávolodjunk attól, ahonnan a moziba érkeztünk: a hétköznapjainktól.
Hollywood pedig arra vállalkozott, hogy ezt az igényt garantáltan kielégíti. Ehhez ugyan egyre több pénzt kell fektetnie a produkciókba (hiszen önmagát kell újra és újra felülmúlnia), de cserébe egyre nagyobb nyereség csalogatja. A növekvõ tét azonban magával vont egy, az alkotás szempontjából végzetes tulajdonságot: a kockázattól való félelmet. A bukástól való rettegés megbénít és korlátok közé szorít minden alkotó folyamatot - és a filmkészítés végtére is az, bármilyen ipari méretek között ûzik is.
Hollywood nagy filmstúdiói (a Columbia, a Paramount, a Warner Bros, a 20th Century Fox, a Universal, a Dreamworks, a Sony és a Disney) ma már csak tutira mennek: 100 millió dolláros költségvetés alatt szinte nem gyártanak filmet, ebbõl azonban évente csak 10-12-t vállalnak - a korábbi 20-25-tel szemben. Hogy az év végi mérleg mindenképp nyereséget mutasson, a produkciókat százszorosan bebiztosítják. Óvintézkedések egész sora õrködik afelett, hogy a vállalkozás legalább nullszaldón végezze.
Igazából nem is az a legnagyobb probléma. A legnagyobb különbség a fejlesztõk és a felzabálók mentalitása közt van. A felzabálók profitot akarnak, nem érdeklik õket a 'szentimentális' okok (hangulat, történet, egyéb 'apróságok'), a játékosok pedig még kevésbé -vagyis nem látják be, hogy sokkal többen vennék a termékeiket, ha azok teljes értékûek lennének. Végülis sokan kénytelenek megvenni jelen formájában is, hisz nincs más-, vagyis ha egy játék grafikailag már teljes, akkor el is eladható, tehát nincs értelme tovább fejleszteni, mehet a polcokra... A régi játékfejlesztõk, akik még tényleg szeretik a játékokat és emlékeznek a multi-idõszak elõtt idõkre pedig nem tehetnek mást mint, hogy engedelmesen kiadják a félkész játékokat (ellenkezõ esetben megszûntetik õket), vagy pedig -ha már elég pénzt összehoztak- Allen Adham-hez hasonlóan itthagyják az egészet a véres francba.
Microprose Westwood Bullfrog Interplay 3DO Black Isle Studios Blizzard stb., stb.
Ismét egy újabb cég... :(( Ezen a héten ez már a második ilyen eset, Allen Adham is távozott A Blizzardból, úgyhogy nem is tudom, maradt-e ott egyáltalán valaki, akinek a jó játékaikat köszönhetjük. Kezdem rémesen utálni ezt a felzabálósdi kapitalizmust, mert olyan mammutvállalatok kebeleznek be nagy és elkötzelezett cégeket, akiknek fogalmuk sincs a játékgyártásról vagy a játékosok mentalitásáról, nem is csoda, ha szép lassan tönkremegy minden neves játékfejlesztõ.
Informatika és tudomány
