Normális játék számomra már csak konzolon van, most nyomom a Rainbow Six Black Arow-t xboxon, nekem ez a szórakoztató, mert profin meg van csinálva és hangulatos, nem vagyok szörszálhasogató, nekem ez elég, akinek meg a doom3 jön be, játszon azzal, részemröl uninstall..
Én havonta ha szerzek egy játékot, akkor 1 hét alatt végigviszem, vagy uninstall. Nem tudnak komolyabb idõre lekötni
Félre lettem értve. Én direkt nem nyilatkozom a játékmenetrõl, mert a doom itthon nincs is meg (el sem indulna :) ), végig pedig végképp nem játszottam. Az a pár óra, amit másnál nyomtam vele meg kevés ahhoz, hogy a játékmenetérõl érdemi tapasztalatom legyen. Egyedüli bajom az, hogy ez a motor, amirõl az ID és a magazinok nagy része ódákat zeng, azért mégsem lett akkora durranás. Az meg hogy ultra fokozathoz 512 mega video mem kell, azt meg egyszerûen túlzásnak tartom. Egyébként egész jó kis játék, de szerintem nem az fps ipar csúcsa, fõleg grafikailag nem ;)
Nem biztos, hogy olyan jó lenne. Volt olyan idõszakom, amikor olyan voltam, mint alant írtam. Dögivel töltöttem le a gamékat, és ha vmmi apró hibát találtam benne (elsõre zavaró irányítás, nem a legcsúcsabb gfx), már dobtam is félre, merthát van másik. Biztos vagyok benne, hogy ezen hülyeségem okán rengeteg értékes cuccot dobtam félre. Ma már csak módjával töltögetek. (Mondjuk kevesebbet is játszom)
ez sem igaz mindekire. A magam részérõl a MOHAA Spearhead-et imádom. Minden nap 2-3 órát harcolok NETen vele. Nekem nagyon bejön. Grafika nem egy akkor nagy durranás, hanem a játékélmény tutis. Az irányítása is jó, a pályák is királyak. Persze kinek hogy....
Isten õrizz :))
Egyébként (és most ezt nem csak Neked mondom, ne értsd félre) ez lehet, hogy télleg ilyen warezolós hozzáállás. Akik minden cuccot le tudnak tölteni pikk-pakk, könnyen túl finnyássá válhatnak, egyszerûen minden játékban találnak vmi hibát. (Ezzel nem azt akarom mondnani, hogy a Doom3 hibátlan.)
Nem értelek Benneteket. A Far Cry ugyanúgy "techdemo", ha így tetszik és tényleg erõmû kell hozzá. (ettõl függetlenül nekem bejön ez a játék is.) Nem értem azokat sem, akik az enyémnél jobb konfigú gépeken játszanak és rinyálnak az FPS miatt. Az én kis R9200-esem gyönyörûen elbírja 640*480 full-on és így is teljesen élvezhetõ, sõt! (még mielõtt belekötne vki: láttam 1024*768-as full pompában is a game-t) Lassan 7 éve már, hogy a Doom2-t hálóban toltuk, meg esténként single-ben nyomtuk. Én pontosan ezt vártam a Doom3-tól. A játék teljesen kielégíti azoknak az igényeit is, akik csak most ismerkednek a legendás szériával és azokét is, akik már évek óta erre vártak. Sötétség, durva hangok, elcseszettül lehangoló környezet, és paráztató szörnyek. Az egyetlen valóban kivetnivaló benne, hogy azért belerakhattak volna egy "izmosabb" multiplayer opciót is. A 4 player elég gyenguska. :-( Egyébként ki is akadtam volna, ha 20-25 billentyût kell benne kezelni. Már a leguggolást is soknak tartom a Doom1-2 után:-)) A PainKiller pedig kifejezetten vicces a Doom3 mellett. Ha nagyon kikészülök doomozás közben, akkor mindig "rápihenek" a PainKillerrel. :-))
A következõ történt.
Volt már sok játék, amit felraktam és vagy játszottam vele vagy nem. Voltak anno rengeteg játékok, felraktam 5 perc múlva leszedtem.
Anno volt a Doom1, megismertük 1 évig nyomtam (ez szerintem nem rossz), anno jött a doom2 fél évig nyomtam, mindig ugyanaz de jó volt.
Aztán jött a chaser, 1 nap... Aztán jöttek mások, elkezdtem, pár nap múlva leszedtem... Aztán jött a HalfLife, 1 év... (más stílus csak a kihangsúlyozás végett: Aztán jött a Counter-Strike, 3 éve ismertem meg, FENN VAN A VINCSIMEN!)
Aztán most jött a Doom3, felraktam, élvezhetõen hoztan a 30-40fps high-ban.
20 percig volt a vincsimen...
Egyszerûen nem teccik...
NAGYON ROSSZUL FOGOM MAGAM KIFEJEZNI, DE MÁSKÉPP NEM MEGY BOCSÁNAT:
Az a minden, ami körülveszi, az a mittudomain...az a hûha...hogy mondjam? Szóval a NEM LÁTSZIK A GRAFIKÁJÁN, HOGY ENNEK MILYEN GÉP KELL! Szóval ha valaki csak úgy leültetne elé, és játszanék, és nekem kéne megmondani, hogy mi kell neki a MAXHOZ, ezt mondanám: Gf3 64-128mb, p4 2.4...
Nem tudom érthetõ e.
(NEM EZÉRT SZEDTEM LE, EZ MOST CSAK VÉLEMÉNY VOLT, csak nem fogott meg már az elején sem...)
Bocsánat akiket megbántottam...
UI saját vélemény: a leendõ HL2, a nagyobb terepeivel és a doom3hoz hasonlóan beígért kisebb gépigénye miatt nagyobb életû lesz...
Nem várok választ senkitõl, csak leírtam, hogy mit gondolok, nem akarok befolyásolni senkit, más se tegye velem...
Köszönettel: droland
Hi!
Leírom a saját véleményem:
A játék feelingje kiváló, rég volt már ilyen játék, ami ennyire felnymta bennem az adrenalin szintet. Szép a grafika, de azért talán lehetne ittott világosabb is, mert gyakran semmit sem lehet látni. A zseblámoás buli bár izgalmas, álandóan nem csípem. Az irányításból keményen hiányolom a kihajolás funkciót. Sajnos némelyik szörny visszalõ és nemigazán lehet elbújni elõle, ráadásul pontosan céloznak a dögök. Ergo marad a frontális cowboy harc. Egyenlõre ennyi a véleményem, mindenesetre nagyon izgalmasnak ígérkezik, úgyhogy megyek és nyomom tovább
JA még annyit hogy lassan hányingerem van ha a játékpiacra nézek. FPS-FPS hátán sehol egy eredeti ötlet, szóval nem értem hogy miért istenitenek egyes játékokat. De azt fõleg nem értem hogy ki(kik) voltak azok akik a DOOM 3-at istenítették. Én nem istenítem, jónak jó a gama, de idõvel erre is rá fog unni az ember, de néha jó lesz elõszedni téli estéken amikor a sok sz*r tévémûsor és teleregény helyett egy Horror kalandba csöppenjen az ember, ilyen téren a DOOM 3 megállja a helyét a mai game piacon, a Technikai dolgok tekintetében.. nos az msá tészta! Aki csak a tachnikai oldalát nézi, megvizsgál minden 1-es poligont annak tényleg nem fog élvezet nyújtani a játék. Úgyhogy a Hardcore FPS-ezõknek üzenem, menjen Far Cry-ozni, maradjon a CS-nél, Imádja a Painkillerét! Nekünk többieknek marad a DOOM! köszönöm a figyelmet!
Hello!
Én csak annyit fûznék ehhez a témához az üzeneteket visszaolvasva, hogy aki csak "fikázásra szakosodott" az nem tudom minekt játszik vele? Én például nem azt néztem benne, hogy felborul-e egy láda és azt hogyan teszi mikor 3 szörny aprít szinkronban. A Sötétség igenis sava borsa a játéknak. Terek: Végre egy olyan játék ahol a Marson felépült bázis nem Hiper Metropolis , hanem igen is (közel) realista kutatóbázis! Idegen környezetben nem fognak felépíteni annál nagyobb teret mint amennyi szükséges. Az viszont tény hogy nem idézi a DOOM 1 v. 2 hangulatát, mint ahogy semelyik FPS sem adhatja vissza azt a hangulatot ami a 16 színû világról a 256 színre és az elsõ 3D-s élményre való áttérést jelentette. Legközelebb akkor lesz ilyen élmény amikor a fejedre húzhatod a VR sisakot és új dimenziók nyílnak meg a játékokban.
Más.: A DOOM 3 4 éves fejlesztés, a rohanó játékiparban 4 év alatt kurva sok változás történt. Manapság rengeteg játékot írtak / írnak Quake Engine-nel, mert sokat fejlesztett kipróbált és minden lehetõséget ki akarnak aknázni belõle. Ehhez képest az ID-s fiúk belefogtak valami újba. Ez nem jelenti azt hogy kapásból csúcsminõséget kapunk. De a jövõbeli Doom 3 enginjével készült gamék már fejletebbek lesznek. Ezért nem érdemes legyalázni ezt a programot. Különben meg 640x480-as felbontásban nyomatom otthon, nem vagyok a FULL EXTRA game feeling híve. Még a Wolfeinsteint is elõveszem néha. A játékélményt történetre kéne koncentrálni, nem arra hogy X szörny hogyan esik el, vagy hogy milyen értelmes. A túlzott AI meg mit ér ha vannak 25 -en ellened és nem tudsz tovább jutni? Aki full mesterséges értelmet akar menjen Paintball-ozni. Szóval értem hogy sokaknak fenntartási vannak a game-el, de könyörgöm ha csak szapulni tudja írjon jobbat! Oldja meg ezt a problémát és akkor majd elmondhatjuk, igen hát tényleg jobb így. Akinek nem inge nem veszi magára aki meg igen annak meg annyit hogy nem sokat fog sírni a fejlesztõ, pláne ha kalózmásolatról játszik az illetõ. Úgyis a Doomfanok fogják megvenni a hivatalos kaidást! :)
Vagy nekünk nem adhatnak el minden szart jó marketinggel :))) (ui: szerintem a doom3 nem rossz, csak túl van hypeolva, és ez nem tetszik :) )
Hát Sheltem-re reagálva... "ugrabugrálj te otthon jobban a gyerekágyadban mint a játékban az ipse aki tele van pakolva fegyverekkel/armorral te nagyon okos."
hát special nem erre gondoltam, mert ezt még a doom1-ben is lehetett... játsz egy 10 percet a painkillerrel, majd lépj vissza a doom3-ba egy bizonyos moddal, ami kikapcsolja a holteset azonnali eltûnését... érdekes dolgokat fogsz tapasztalni :)
ja, és Huan82 az hogy: -GYENGE- bizony kimeritõ kritika egy játékrol..... meg rolad is...
Nos...HuAn82..és Sheltem !!! Én a játékrol irtam, és engedtessék meg nekem, hogy legyen véleményem és ez legyen, még ha nektek nem tetszik.. Ellenben ti személyeskedtek ami lássuk be nem sok iq-ra utal hülye kis köcsögök vagytok...ennyi...
Re. Kelta: "nos, nem azért nem tetszett a doom3 mert egy agyatlan hentelös játék, mert ezt vártuk:)) hanem mert gyenge... Sötét nagyon" <- pont mint te
"hanem mert gyenge" Azta... ez aztán a kimerítõ kritika egy játékról.
"Sötét nagyon" Komolyan?!:-) Mondta(írta) valaki, hogy egy fényárban úszó logikai játék lesz?
Annyira élvezetes lenne ha már kilométerekrõl látnám az ellent. Asszem JC-nek a lámák kedvéért be kellett volna tenni a játékba egy kis segítséget. pl: egy piros karika a szörnyek feje fölött, hogy Pistike még idõbe észre vegye és el is tudja találni.
"Danecay: "pár óra játék után már nem érezem ugyan azt az izgatottságot mint az elején. Lelövöm a monstat vagy a gonosz által megszállt katonát és megyek tovább. Idõnként újabb fajta szörnyekkel is szembesülünk ugyan de ez a lényegen és a hangulaton csöppet sem változtat, mindenre lõni kell ami mozog, vagy mozogni fog:) " -> játsszál sakkot ne fpst pláne ne doomot...ha a doom2ben is mindenre löni kellett ami mozog(ráadásul volt egy tonna nmy) akkor mégis mire számítottál nagyokos?" Hogy mire?, egy kicsivel változatosabb játékmenetre, és akár mit is modassz/írsz, egy játékosnak, aki már túl van egy jó pár game-n nem lehet lekötni a figyelmét, folyamatos több órányi henteléssel. Volt olyan aki írta, hogy a DOOM sorozat elsõ része foorradalmasította a 3D-s környezetben játszódó játékokat, sõt talán ez volt az elsõ, én pedig erre at mondom amit Te is, hogy "Kéremszépen 2004 et írunk" nem pedig a '90-es évek elejét, mert akkor még ez a játékmenet kiemelkedõ lett volna, most pedig átlagos, vagy azon aluli. Érdekes a Half-Life(1998-an)tele volt szörnyekkel amiket likvidálni kellett, de mellette számos egyéb feladatot kapott a játékos amitõl nem fullatt unalomba a game. Félreértés ne essék, nem vagyok egy Half-Lie fanatikus, de valjuk be az a game ma is megállná a helyét a grafikát és a fizikai motor hiányát leszámítva. Több olyan hozzászólás olvastam melyben kérdezik, hogy miért kell FarCry-al kell összehasionlítani a DOOM 3-at, amikor az egy másik játékstílust testsít meg? Megmondom miért. Azért mert szerintem sokan azért voltunk kíváncsaik a Doom 3 ra, hogy milyen grafikai áttörést hoz a game, nem pedig, ha mondhatom így "az ész nélküli hentelésre". Sajnos e téren sem sikerült korszakalkotót alkotnuk a srácoknak, mert ha már új korszakot élünk, akkor az véleményem szerint a FarCry-al kezdõdött. Mindent tud amit a DOOM 3 engine, sõt még többet, ha csak a külsõ területekre gondolunk(hogy ismételjem magam)garfikában, AI-ban, fizikában, hangban. Akkor kérdezem én miért kell isteníteni az ID-t a DOOM 3 miatt? mert már 1,5 éve halogatják, egy jó név mögé bujva és ezzel szemben semmi maradandót nem tudtak felmutatni, ellentétban a CryTech-es fiúkkal akkik nemes egyszerûséggel, jöttek a semmibõl(innen Németországból), láttak és gyõztek, mindenféle John Carmack nélkül. Ismét mondom/írom, nem azt mondom,hogy rossz a game, én is játsom vele és végig is szeretném vinni, csupán arról van szó, hogy véleményem szerint nem váltotta be a hozzáfûzött reményeket, és nem emelkedik ki a többi game közül annyira mint ahogyan ezt vártuk, vagy szerettük volna. Szerintem a DOOM fanatikusok mint ahogy úgy érzem itt is vannak egy páran, mindegy mit kapnak, az a lényeg, hogy DOOM legyen a neve, és az csak jó lehet és utolérhetetlen.
Én is ki szerettem volna térni egy pár megjegyzésedre de ezt már a_n_d_r_e_w a #157-esbe megtette.
És én ennek ellentmondtam? Nálam is, Doom3 rendesen szaggat (Low, 1024X768 -felbontásból alább nem adok, olyan pixeles a monitoromon a 800X600 is...), igaz, néha, üres folyosón 40FPS felé szalad a mutató, de a 16FPS inkább jellemzõ. Far Cry meg tökéletesen fut, csak nagyobb akciók közepedte röccen be. Doom3 hangulata nem az az igazi para, amit vártam, egyszerû, agyatlan hent (tudom, ettõl lesz Doom, de mégis...), a fizikai motorról is megjelenés elõtt ódákat zengtek, itt meg megüthetek 1-2 dobozt, és kész.
nos, nem azért nem tetszett a doom3 mert egy agyatlan hentelös játék, mert ezt vártuk:)) hanem mert gyenge... Sötét nagyon, egy idõ mulva unalmasan egyhangu,gyermeteg hibák és unalmas "semmittevések" Sheltem: tudod az ilyen riogásokrol, ugy 10 éves koromban leszoktam,ergo nem is élvezem...szerintem AvP félelmetesebb volt. A hangulat az hiányzik.... amitöl pl: a MOHAA nagy játék lett:)) a feeling, anélkül ma már nem igazán lesz egy játék nagymenö.
Csak halkan megjegyzem, hogy a farCry és a Doom3 ugyanolyan beállítások mellet a FarCry 45-50Fps -t présel ki magából, mig a Doom3 40 fölé az életben nem akar menni sõtt sokat szaggat. 800x600 High detail.
Jó hát egy idézet jutott most eszembe(nem tudom miért) ezt még leírom zárszóként aztán részemröl ennyi, megyek haza doom3azni:) : "Az emberen kívül minden állat tudja, hogy az életben a legfontosabb dolog élvezni azt." :)
Már nemazért, de Alfa labs után már én is csak megyek és lövöm a szörnyeket....
Nem tudom, de nekem 1024ben Far Cry egész jól futott, AthlonXP1800+al, 512MB RAMal és R8500LE-vel, valamint az FC pöttyet nagyobb területeket kezel... Ennek ellenére nem mondom, hogy szar a D3 engineje, csak szerintem állításod korántsem állja meg a helyét.
"Agyonhypeolt" Carmack azt mondta megcsinázza a doom3at egy egész estét betöltö storyt ahol a félelemkeltés lesz a fõ hangsúly. Igérte, hogy minden eddiginél csillivillibb motor lesz ? Igérte hogy olyan fizika lesz hogy ha belehugyozol a pohárba kicsordul belöle? Nem..azt igérte hogy fosni fogunk a sötétben...és jópárunknál ez be is vált(Én pl csak este 11után játszom vele jól felb*szva a fülesemben a hangeröt és kb 1 óra játék után már igencsak ver a szívem :) ). A Hypeolás a birka tömeg szokása akik nemistudom milyen csodát várnak egy játéktól. Kéremszépen 2004 et írunk.
Ma2stka = Ma2ska sry
Nem csak doomfanok de akinek unalmas hogy bemegy egyszobába és ráront x szörny és ez ismétlödik az nem tudja mi a doom érzés, a doom errõl szólt és erröl szól ma is, mit várt talán gyaloggaloppot?
Ma2stka "asztallapnyi méretü homályos texturák" milyen beállítással játszol? :))) és milyen vgaval...ha mutatsz nekem asztallapnyi méretü homályos textúrát el is hiszem...Az meg hogy a sötétben a dolgok homályosabbak...nos kapcsold le otthon a villanyt este és nézz szét...lol
Bocs, hogy én is válaszolok a megszólítottak helyett, de annyi helyen mondtál magadnak ellent, hogy nem bírtam kihagyni :) "te nem vagy doomfan minek játszottál vele?" Szóval ezt a játékot csak doomfanok élvezhetik? Ha másnak nem tetszik, az nem érdekes? Igazad van, de akkor meg ne legyél annyira oda-meg-vissza :P
"textúrák kompressziójára figyelsz miközben rádront 2 imp + rakétáscsonti és azt sem tudod hova bújj hirtelen az ijedtségedben?" Akkor meg miért mondják/mondták ennyire király, überbrutál a grafikai motornak, ha lóf@szt sem érdekel?
Szörszálhasogatás, hogy ha egy ellennek négy fejlövés kell, hogy megpatkoljon? Sebzõdési rendszer rulez.
"ugrabugrálj te otthon jobban a gyerekágyadban mint a játékban az ipse aki tele van pakolva fegyverekkel/armorral te nagyon okos." Szvsz a fizikai része a motornak nemcsak a te mozgásodért felelõs
Megszólittattam: Egy agyonhypeolt játékban asztallapnyi méretü homályos texturák, enyhén gáz, nem csak a szörnyeknél, a környezet, falak stb, igen engem zavar, téged nem, örülj neki..
Na egy kis gondolatmenet. Sok fórumot olvastam már ahol megy a fikázás hát gondoltam megnézem a doom3 cikket is hogy milyen h*lyeségekbe kötnek bele egyesek. Szinte biztos hogy moderálva lesz a hozzászólásom de nem is érdekel ha 1-2 ember elolvassa azok közül akik felhúzták az agyamat már megérte. Elõszöris leszögezem, hogy véleményem szerint a doom3 messze jobb mint bármelyik eddigi fps(beleértve a farcryt is) olyat csinált carmack ami miatt megint büszkék lehetünk és felnézhetünk rá. Amik felidegesítettek: Sud : "4 évig készült és ahhoz képest télleg nem oan nagy cucc. És aki erre azt mondaná, hogy "ebben az engine játszott közre" annak azt kell, hogy mondjam, a fizikák a játékban télleg sz*rok" -> ugrabugrálj te otthon jobban a gyerekágyadban mint a játékban az ipse aki tele van pakolva fegyverekkel/armorral te nagyon okos. Danecay: "pár óra játék után már nem érezem ugyan azt az izgatottságot mint az elején. Lelövöm a monstat vagy a gonosz által megszállt katonát és megyek tovább. Idõnként újabb fajta szörnyekkel is szembesülünk ugyan de ez a lényegen és a hangulaton csöppet sem változtat, mindenre lõni kell ami mozog, vagy mozogni fog:) " -> játsszál sakkot ne fpst pláne ne doomot...ha a doom2ben is mindenre löni kellett ami mozog(ráadásul volt egy tonna nmy) akkor mégis mire számítottál nagyokos? kozi neked szintén ennyit tudok mondani. Dömsödi: "Ja meg lövöm a pisztollyal az ürge fejét, de még a TB kártyáját se veszi elõ. Olyannyira semmi baja. Kb a 4.re meg hirtelen rosszul lesz, és természet-fizikaellenes pozba lefekszik aludni, majd szépen eltünik. 4 év munkát figyelembe véve gáz ez a játék nagyon." <- Írj jobbat ahol ennyire kidolgozott a modellek mozgása/árnyékai/megvilágítása/hangjai és még a fejét is rángatja neked miközben lövöd. szörszálhasogatás magasfokon...Iq szinted veri a falat. Ma2ska: "Egy ilyen tipusu játék nagyon is élvezetes lehet akkor ha a hentelés megvalósitása, ugy a karakterek mint a környezet fizikájában, és a grafikai részletekre való figyelésban /pl. közeli texturák kompresszioja/, csakhogy pont ezekre a dolgokra nem figyeltek, akkor mi maradt? " <- textúrák kompressziójára figyelsz miközben rádront 2 imp + rakétáscsonti és azt sem tudod hova bújj hirtelen az ijedtségedben? Gratulálok! Airborne: "Semmi félelemérzetem nem volt a játék közben.. mész hent-mész hent... valaki mekopogtatja a vállam, megfordulok lelövöm megyek tovább.... pedíg nem a leggyengébb fokozaton kezdtem....Nos, úgy látom hogy az elöttem szólóknak sem igazán nyerte el a tetszését.... a cikk írója érzésem szerint egy doomfan " <- ha te nem vagy doomfan minek játszottál vele? Félelemérzethez inkább nem füzök semmit. Skyline: "És ittvan a doom ami a grafikájával üthet meg a hangeffektekkel mással nem... Se a sztori se az mi se a fizika se a játékmenet nem egekbevágó...totál átlagos..." <- az ilyen embereknek az a gondjuk, hogy már 1 játékot sem tudnak igazán élvezni sztem. Általánosan az a véleményem az egészröl, hogy aki mindenben az apró hibákat vagy éppen a lényegtelen dolgokat keresi amibe beleköthet soha 1 játékot sem fog igazán élvezni és nem fogja elkönyvelni elégedett mosollyal azt amikor megy egy sötét folyosón elõtte megreped egy csõ amiböl iszonyat hanggal kicsap a göz majd mikor hátrafordul rácsap egy zombi hirtelen halálos morgás közepette és majd kiugrik a félelemtöl a székböl. Aki csak addig jut el , hogy elkezd mondjuk pascalban objektumorientáltan programozni(ha eljut addig) az ne fikázzon egy olyan pár éves munkával profin programozott doom3at ami a mai gépeket / játékokat figyelembe véve messze kiemelkedik az átlag közül, és ne felejtse el hogy egy játékról van szó amit élvezni kell és nem a hibáit keresni. Lehet moderálni.
hiába szép meg minden, nemtok x10k pénzt költeni a gépemre hogy elinduljon...így inkább ignore. :(
a jatek megy egy geforce 4 mx en, 1500 mhz cpu, 384 mb ram (256 is meg teszi) , 640x480, low details en, 22 fps el. Enyit az engine ereyerol, tehat.. a far cry nak minimum egy 2 ghz cpu, 512 ram, geforce 4 es kell ahoz hogy egzaltalan 15-20 fps ed legyen. na...meg mongza valaki hogy szar a ajtek engine je. estere adoklinket minden video kartza teszteleserol a doom al.
Hmmm... azt olvastam, hogy az árnyékoknak nagy szerepe lesz a játékban, így azt kikapcsolni nem lehet:P
"A nyílt tereket is simán kezeli a Doom3. Egyszerûen csak veszel karácsonyra egy 3,2 Ghz-es P4-et és szerintem nem lesz gond a nyílt terekkel. De Carmack már elmondta, hogy nem szabad ég alatt folyó játékot akartak írni."
Hát sajnos, azt kell mondanom az így gondolkodóknak, hogy akkor beszerzem a jelenleg elérhetõ legnagyobb hardware-ket és akkor felõlem jöhet, az UNREAL 3 engine-el készült játékok. Medium beállítások mellett talán az is játszható lenne. Szerintem igen tehetõs embernek számit az aki csupán egy game miatt több 10E vagy akár 100E-ft-ot képes áldozni szg. fejlesztésre, ideális esetben a játék megvásárlása mellett. Ha jól emlékszem maga Carmack is elismerte, hogy az engine nem alkalmas külsõ területek megjelenítésére, szóval sztem elsõsorban errõl van szó, nem pedig arról, hogy nem akartak külsõ területeket a játékban .
En szerintem hogy menzire tetsyik a doom valakinek , az attol fug hogy annak a valakinek mijen izleseji vannak, peldaul ha tetszik a far cry, nem nagyon fog tetszeni a doom , mert hat a doom ba minden sotet, felelmetes, es erre van allapozva az egesz jatek, a jatek viszont, grafikailag, sokkal jobban nez ki mint a far cry, peldaul ami vas akar lenni, az tenyleg vasnak tunik, meg pedig "vas" erzest kell benned, peldaul a vas ajtok, a vas szekek, a vas ladak, marpedig a far cryba minden a naplementere , a suru sprite-os fure eppul, meg az ell avult,de gyonzoru vizre. Szep a far cry, meg is, a doom egeszen mas, tehnologiaji allas pontbol, sokkal meg halagya. Es persze aszt se felejtsuk ell hogy Carmack aszt mondta, mikor meg jelent a Geforce 3 generacio, hogy mindent ki fog hozni ebbol, tehat a jatek akkor ideju opengl es verziojanak a maximum ja, kb 1 eves grafika. Kar hogy nem direct x-el csinaltak.. akkor a texturak sokkal elesebbek lettek volna kozellrol...
Egyett ertek Roscco val, ugy tunik o az egyetlen aki tenyleg erti mirol is szol a doom. aki a doom-ot painkiller el meg far cry alk hasonlitsa osze, az inkabb jatsza azokat, mert az nem MELTO a Doom 3 hoz, meg ahoz sem hogy a nevet a syajara vegye.
Gondoltatok már arra, hogy van olyan ember aki még meg sem született akkor amikor a Doom 1 megjelent, most meg már Doom 3-mal tép :D
"a játékban télleg sz*rok, az árnyékok " hja;) kinek van arra gepe ? :) (elso dolog amit kikapcsolok ;)
Átnéztem a fórumot, játszottam a játékkal és el kell hogy mondjam: 4 évig készült és ahhoz képest télleg nem oan nagy cucc. És aki erre azt mondaná, hogy "ebben az engine játszott közre" annak azt kell, hogy mondjam, a fizikák a játékban télleg sz*rok, az árnyékok ezen színvonalát pedig eddig is képesek voltak produkálni (pld DeusEx2, sztem az megvolt ez a szint) ezek sztem pedig az enginhez tartoznak... :\ az elemlámpa jó ahogy van, az izgalmak fokozásához kitûnõ
elvégre nekem bejött a gamé, bírom az ilyen stílust, de a trailerek valahogy akkoris bíztatóbbak voltak
ja és a gépigény télleg inreális, és még csak a belsõ terekrõl lenne szó....
Az Unreal 2 megjelenése és kipróbálása után voltak még ilyenérzéseim.
Én is mint itt szinte mindannyian izgatottan álltam neki a DOOM 3 telepítésének, és már alig bírtam kivárni a FINISH gomb megnyomásának lehetõségét. Játékélmény: Rögtön a játék elején úgy éreztem, hogy emlékeztet valamire ez a bázison való járkálás, útbaigazítások stb., mígnem rájöttem, hogy Gordon Freeman(Hal-Life) barátunk Black Mesa beli kalandozásai is hasonlóképpen kezdõttek 1998-ban, mígnem történt valami amitõl egyszerre csak szörnyekkel találtuk szembe magunkat, valamint ellenséges katonákkal akárcsak a DOOM 3-ban. Egyébként ez az érzés, mármint a hasonlóság a játék folyamán többször is felelevenedett bennem. Az elsõ szörnyek megjelenésénél és likvidálásánál, igen parás hangulatban voltam, de sajnos pár óra játék után már nem érezem ugyan azt az izgatottságot mint az elején. Lelövöm a monstat vagy a gonosz által megszállt katonát és megyek tovább. Idõnként újabb fajta szörnyekkel is szembesülünk ugyan de ez a lényegen és a hangulaton csöppet sem változtat, mindenre lõni kell ami mozog, vagy mozogni fog:) Igazából láttun már ilyet az IDén, mint ahogy már mások is említették a Painkillert. Amik egy kicsit néha megtörik ezt a monotonitás azok a dolgok amikor valami egyéb, nem lövöldözõs cselekedetet kell véghezvinni, mint pl. egy pályán egy veszélyes hulladékot tároló hordót a megsemmisítõbe kellett kalibrálni egy "daru" segitségével, mert addig nem lehetett bemenni a helysébe, de sajnos ez is nagyon rövid idõ alatt megoltható feladat volt és utánna jöhatett a hent. Grafika: Nem csúnya, de mégsem az amit vártunk, vártam. Nagyon sok homályos textúra. Emlékszem, amiko elõször próbáltam ki a FarCry-t demot, egy teremben láttam hasonló megoldással megoldott felületeket, azt mondtam nem a legszebb,és hogy a DOOM 3-ban ez majd nem így lesz, de így lett. A karakterek kidolgozottsága dícséretes de ez is elsõsorban azokra a karakterekre érvényes, amiket hosszabb idõre (nem 1-2 másodpercre) közelebbrõl is meg tudunk szemlélni, mert a sötétben vagy villogó fényben támadó és végzetükbe rohanó szörnyek már egy kicsit szögletenek mondhatóak, de azért örülök, hogy az ID-seknek sikerült elkerülniük, kiküszöbalniük a Barbie baba effektust. Sajnos a nekünkrontó szörnyeket nincs alkalmunk közelebbrõl szemügyre venni, hisz akik játszottatok már a játékkal tapasztalhattátok, hogy elhalálozásuk után azon nyomban porrá égnek, elpárolognak. Gondolom ezt a készítõk nem azért oldották meg igy mert olyan látványos, hanem ezzel is próbálták csökkenteni az egyszerre megjelenítendõ poligoszámot. Viszont az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy feltéve a mod_gore -t ami többek között megakadályozza a tetemek elpárolgását szomorúan konstatáltam, hogy bizony elég BUG-ot okoznak, belelógnak a falba, beleesnek a korlátba, megragadnak a levegõbe, és ezt alig 10 perc játékidõ után tapasztaltam, ugyhogy valószínûleg ez a másik oka a tetemek eltûnésének. Ha már a grafikáról beszélek sajnos azt is szomorúan konstatáltam amikor a csõvezetékeket, csupán textúraként láttam a falakon. Sajnos fény/árnyék effektusok sem mindíg stimmelnek, sõt nagyon sok esetben optikai csalódás eredményezi a vetett árnyékok valódiságát. Emékszem amikor az ID nyilatkozataiban az volt olvasható, hogy majd barangolhatunk a Mars flszínén. Hát ha Õk barangolásnak nevezik azt amikor pár másodpercre elegendõ levegõvel felszerelt palackal futkározol másik palack után, közben meg jönnek a szörnyek, mind ezt MAX 1,2,3 percig akkor a FarCry-ban hajléktalant játszunk akinek nincs tetõ a fje felett. Sajnos annak ellenére, hogy a játék grafikus motorja nagy területek megjelenítésére nem alkalmas, elég nagy a hardwareigénye. Hsonlatképpen ismét a FArCry-t kell felhoznom, mert ezt FULL grafikai beállítások mellett 1024x768 32bit-en tudom futtatni (és itt ugye több négyzetkilóméternyi területet számol a motor, gyönyörû grafikával DX9-es effektekkel), míg a DOOM 3-at ahhoz, hogy normálisan fusson 1024x768 Medium beállítások mellett futtatom, pedig csak folyosókon bóklászok. AI: Szerintem ez az amirõl nem nagyon beszélhetünk, a szörnyek esetébn semmiféleképpen sem, hacsak nem annak nevezzük azokat a SCRIPT-eket, amik azért hivatottak, hogy a sarokba állított szörnyekhez közel élve életrekeljenek. Próbálkoztam, úgy hogy bebújok egy csõ mögé, a monsta lõ, de a csövet meg sem kísérelte megkerülni, hogy eltaláljon, hanem folyamatosan ezt lõtte. A katonáknál talán észrevehetõ, némi AI, néha próbálnak fedezékbõl lõni, vagy elbújni de semmi extra. Fizika /röviden/: nem mondhatjuk, hogy nincs, de a Max Payne 2-ével össze sem lehet hasonlítani. Hangok: Errõl viszont csupa pozitív benyomásom van. Szerintem nagyon jól sikerültek, élethûek és hangulatkeltõk. Ugyan az ID egy kicsit elkésett azzal hogy az õ nevéhez fûzödjön az elsõ mai hangrenszereket (5.1) kihasználó játékprogram, de minden esetre aki rendelkezik ilyen renszerrel otthon, még nagyobb élményben lehet része. Nagyon el lett találva az is, hogy a rádiónkban hallhatjuk bajtársaink segélykérõ szavait, és halál elõtti tusájukat.
Összegezve: annak ellenére, hogy inkább a negatív dolgokat emeltem ki vélemynem szerint nem rossz a játék és még inkább nem az amit vártam, sajnos. Azt gondolom, hogy ha nem DOOM 3 lenne a neve a játéknak és nem John Carmack és az ID neve fûzõdne hozzá közel nem lenne ilyen nagy érdeklõdés nyüzsgés, forgás a stuff körül. Azt hiszem hogy nem teremtett új korszakot a játékok történelmében, erre még várnunk kell. Kiváncsi leszek a jövõben megjelenõ game-k re, gondolok itt a sokunk által várt Half-Life 2-re, a S.T.A.L.K.E.R.-re, vagy akár az ígéretesnek ígérkzõ F.E.A.R.-re
Visszaolvastam és csupán egy megjegyzésem lenne a leírtakhoz: A PainKiller teljesen más szvsz. Belépsz, ajtó becsuk, rockzene be, pörgõkések elõ cél az adrenalin-robbanás. A játék szép, de kb ennyi. A FarCry klassz, gyönyörû, de semmi para, teljesen más stílus, nem is értem, miért említik itt páran a Doom3-mal egy lapon. A Doom3 veteránon olyan, hogy hiába tudod már az 5. visszatöltésnél, honnan jön a Sokszemû Csávó, a hatásos fellépés sosem marad el. :-) A játék pontosan olyan, mint amilyennek kell lennie: a Doom1 és Doom2 méltó folytatása.
Én egyet tudok: Királynak hittem magam és egybõl Veteránon kezdtem nyomni. A munkatársam "light"-on kezdte és elõször ott kakálta össze magát, mikor egy szörny széttépte alatta a lépcsõt és kettéharapta. Nos, veteránon ezen a részen úgy ugrottam át a szörny csávót mint a villám, mert a seggemben volt 2 másik... folyamatosan be voltam szarva. :-) Az AvP1-2 se volt gyenge (bedobod a fáklyát és van 20-30 mp arra, hogy elérd a terem másik végét, különben...:-)) de ez überdurva. Állandóan oltanom kell magam, hogy "nyugi, ez csak egy játék..." :-)) Kétszóval: nagyon gizda :-)))
Elején még lehet parázni, viszont a játék végére olyan unalmasak egyhanguak lesznek a pályák hogy az valami borzalom. Elsõ pár pályán tényleg az van, hogy para 1000L, de a végére elfogynak az 5letek. "Jajj még 1 szoba, biztos mindjárt kialszanak a fények" "Hû egy ajtó, mindjárt rámugrik valaki ha kinyitom" Én végigvittem, és csalódtam.
Talán azért tetszett annyira, mert egy brutál félelmetes agyatlan hent játékot vártam... és - jé, micsoda meglepetés - tényleg az!
Szerintem hülyeség FarCry-jal összehasonlítani, az valóban szebb kültereknél, és elég szép beltereknél is, de a dúm megvilágítási rendszere azért toronymagasan aláz bármit, ami a piacon van/lesz (HL2-t is). Egy viszont biztos: FarCry-nál sosem éreztem azt, hogy egy kõ van a gyomrom helyén, amikor bementem egy nagyobb helyiségbe és valaki lekapcsolta a villanyt :)
Szóval a dúm jó. Aminek írták - interaktív horrorfilm - tökéletes.
...Azért nagyon várom a HL2-t :)
Tudtommal augusztus 5-én jelent meg az USA-ban. Magyarországon csak 15-étõl fogják árusítani, de a szerkesztõség kaphat a magyarországi megjelenés elõtt. Mindegyik PC-s újság megkapja a legújabb játékokat vagy a Beta verziójukat még megjelenés elõtt. Amúgy nem volna túl aktuális.
Nem mondta senki, hogy világmegváltó lesz.Ez csak így terjedt el a köztudatban.Senki nem beszélt forradalmi újdonságokról a játékmenet(!) tekintetében.Lényegében bombasztikus grafikát, látványt ígértek és hangulatot.Ez többé kevésbé be is jött.Bár a grafika már a régi képeken és videókon látszott, hogy milyen lesz.A hangulat meg igaz ami igaz, bennem is vegyes érzéseket váltott ki: jó,jó de azért nem tojta össze magam egyszer sem. A STALKER, na ott már inkább vannak ígéretek.Arra én is kíváncsi vagyok, hogy mi valósul meg belõlük.
már végigvittem a D3 at és nem volt olyan rossz minta ahogy néhányan leirták! A grafika csodálatos,de izzasztja a gépet. kültér:néhányszor kint a Marson lell rohangálnod,de Ti mit csinálnálnátok ha lenne elõttetek egy focipálya rajta 10 monszta és 1 pecnyi levegõ? HL2- játszottál már vele? (persze a teljes verzióval)jjjaaa hogy jöööön de jobb szebb/jobb... blah ugyhallottam hogy a HL2 egy film csak lemodellezve(script)
"Ha ugyanilyen játékot mondjuk nem az ID csinál és nem Doom3 a neve, akkor érzésem szerint nem nagyon tartanák az emberek befutónak" na ebben egyetértek,de nem süllyedne le annyira. egy grafikai optimalizáció,pálya tervezés... = Q4
Veteránon vittem végig és még igy is könnyünek tünt, de sztem a PDA-s kódok miatt,és néhány ellen hiányzott:Baron of Hell,a nagy eperszerü gubics...
ja és a cikk szerzõje kihagyott néhány fegyvert:pl rakétavetõ,láncfûrész,plazamagun,BFG9000,chaingun,na persze és a lélek kocka. Sajna ez a cikk nagyon hasonlít a D3 manualra...
mindenesetre nekem tetszett
"Egyébként meg röhejes, hogy milyen faszságokba kötnek bele sokan.Azért a számítógépes játékok gyártása még nem tart azon a szinten, hogy minden ami a való életben létezik azt 100%-osan lemodellezzenek"
Szerintem ezt nem is várta senki. A gond ott van, hogy ezt a közepes szintû játékot világmegváltónak reklámozzák. Ha ugyanilyen játékot mondjuk nem az ID csinál és nem Doom3 a neve, akkor érzésem szerint nem nagyon tartanák az emberek befutónak (és ekkor még enyhén fogalmaztam)
Nincs igazad, olyan dolgokat soroltak fel amik már 2 éve is hibának számitottak volna egy játékban. Ez egy hulladék, nem az elsö játékom, össze tudom hasonlitani pár dologgal...
Egyébként meg röhejes, hogy milyen faszságokba kötnek bele sokan.Azért a számítógépes játékok gyártása még nem tart azon a szinten, hogy minden ami a való életben létezik azt 100%-osan lemodellezzenek.Lehet majd a HL2 meg a STALKER is akármilyen jó a tipikus fanyalgó magyar pesszimista gamerek, majd abban is találnak kivetni valót, hogy ez miért így, miért úgy...
Nem hinném, hogy nyerésre állsz.Azzal egyetértek, hogy általában másra számított mindenki, én is.De hogy bukás lenne az erõs túlzás.
Nekem nagyon bejön a gamma, tuti a hangulata, csak hát de jó is lenne legalább 1024*768HIGHv ULTRAHIGH-ben nyomni. Az is jó lenne, ha csak egy játék miatt tudnnék fejleszteni a gépemen, ha akarnék.