Persze hogy nincs! De ezt a jelenséget tudósok neves tudományos folyóiratban képesek voltak quantum-teleportációnak nevezni!
Persze elírtam ... :) Na kérem szépen, a kísérletet az Egyesült Államok Szabványügyi és Technológiai Intézetében végezték, valamikor az 1990-es évek elején. (Boulder, Colorado) A kísérletben valamilyen elektromos csapdában tartottak jó pár Berillium iont. Rövid rádióhullám-impulzusokkal energiát adnak át nekik rövid ideig, mint ha mikrosütõvel melegítenéd. :) Az impulzus idõtartama 256 ezred másodperc, ennyi idõ alatt az összes ion energiaszintje az "1-es" szintrõl átáll a "2-es" szintre. Ha 256 ezredmásodperc elteltével "ránéznek" az ionokra, akkor 100%-uk a "2-es" szinten lesz. Ha benéznek félidõben (128 ezred másodperc), akkor hirtelen eldöl, hogy az ionok közül melyik az az 50%, aki már a "2-es" szinten van.
A "megfigyelést" úgy oldották meg, hogy a mérési idõpontban egy lézernyalább (gondolom hajszál pontosan belõve hullámhosz, energia, idõtartam, stb.) energiát ad át az ionoknak olyan módon, hogy CSAK az "1-es" szinten lévõk veszik fel azt. Ezek után azok "3-as" energiaszintre kerülnek, de 1 milliomod másodperc alatt vissza is esnek '1-es" szintre, és ugye a feles kilövik fotonok formájában. A megszámlált fotonok mutatják meg, hogy hány ion van még az '1-es" szinten.
Na most jön a bonyolítás. Ha 4x néznek be, pontosan szétosztva az idõtartamot 4 felé, akkor a 256 ezred másodperc elteltével minden valószínüség ELLENÉRE kb. 66%-a lesz csak "2-es" szinten az ionoknak. Ha pedig 64x végzik el a mérést (4 ezred másodpercenként), akkor már csak néhány ezreléke lesz "2-es" szinten!
palack! Te mirõl beszélsz? Hallottál már az elektromágneses hullámok terjedésérõl? Mindkettõtökhöz az adótól jutott el az információ ugyanannyi idõ alatt, mivel ugyanolyan távolságra vagytok tõle. A két rádiós között semmiféle információárámlás sincs.
Hazamegyek megnézem, de azt hiszem 256 milliárdod másodperc volt az, ahol elvileg 100% volt a valószínüsége az energiaszintugrásnak az atomokban, de még nem történt meg az átálás. Lézerrel figyelték az atomok energiaszintjét ...
ez így még érdekesebb... azt leírták, hogy mivel tudták biztosítani a folyamatos megfigyelést? (bár az is kérdés, hogy akkor egy megfigyelés mekkora idõtartamig "engedélyezett" megfigyelésként...)
A quantun-teleportáció érdekel? Az egy rossz értelmezés eredménye. Ugyanis a helyesebb(?) megfogalmazás a quantum-telepátia. (A szegény tudósok sajnos(?) nem jártasak a parapszichológiában :-)). Teleportációnál ugyanis arról van szó hogy valamilyen ANYAG "a" pontból "b"-be kerül 0 idõ alatt. Itt nem errõl van szó. Itt az INFORMÁCIÓ kerül "a" pontból "b" pontba 0 idõ alatt, és ez is csak látszólag. Ilyen "quantum-teleportáció" részesei vagyunk egyébként mindannyian minden nap minden pillanatban. Elég ha mindketten bekapcsoljuk a rádiónkat a rádióadótól azonos távolságban, de más irányban. Mondjuk egy Bp-i adót én Szolnokon hallgatok, te meg Gyõrben (kb. egyforma távolságra vannak). Ekkor a nálad megjelenõ információ nálam is megjelenik ugyanabban a pillanatban. Gyakorlatilag 0 idõ alatt jutott el a nálad levõ információ hozzám, és viszont. Ezek a gagyi tudósok pontosan ezt reprodukálták, csak valami quantum-maszlaggal megfûszerezve. Csakhogy ezt jobb helyeken még telepátiának sem nevezik, ugyanis ahhoz az kellene, hogy erre az információra én vagy te hatással legyen. Ez viszont nem teljesül. Tehát nem történik HASZNOS információ továbbítás. Ha már hasznos lenne (mondjuk betelefonálnék a rádióba) akkor a 0 idõkritérium nem teljesülne. Én csak azon csodálkoztam, hogy ezt tudományos folyóiratokban közölték le, és nem az Ufómagazinban :-)))
"így ha valamit 2 egymás utáni pillanatban megfigyelsz (lásd folyamatosan nézed, csak hát mondjuk az idõt is kvantáljuk és nem kontinuum) akkor az 2 megfigyelés és más-más kvantumállapotokba rögzül a világ ..."
Oké, csak pont ott van egy kísérlet, amiben pont azért nem omlik össze a valószínüségi hullám, mert figyelnek. Magyarán egy párezer atomos rendszerbe energiát vittek be, de mivel figyelték, nem tudott "felforrni" ... na itt dobta be az agyam a törülközõt. Tehát itt pont a megfigyelések miatt "nem történik semmi" :)
ez teljesen oké, mivel kvantumszinten nincsenek kötött állapotok, és a megfigyelés ténye "zárja le" a valószínûségeket, így ha valamit 2 egymás utáni pillanatban megfigyelsz (lásd folyamatosan nézed, csak hát mondjuk az idõt is kvantáljuk és nem kontinuum) akkor az 2 megfigyelés és más-más kvantumállapotokba rögzül a világ - számunkra, akik nem érzékelik a 2 pillanat közti kihagyást (ahogy a moziban is az állóképeket mozgásnak látjuk) változásnak észleljük a valószínûségek ilyen játékát...
nagyon kemény megközelítése a világnak, kizárt, hogy valaki így tudna gondolkodni, és így észlelni a világot tudatosan... ez nagyon vad.
"Ha a kvantummechanika állításának megfelelõen a világ valóban csak azért létezik, mert megfigyeljük, akkor annak is igaznak kell lennie, hogy a világ csak azért változik, mert nem tudjuk folyamatosan figyelni." Lefontam a halyam a szöveg elött és után ismertetett kísérleti eredményektõl. Segíthene valaki értelmezni, mielött megborulok agyilag.
Azt gondolom, hogy a japánok, kínaiak, stb leginkább angolul publikálnak, ugyanis a tudomány nyelve jelenleg leginkább ez.
Na igen, de ennyi erõvel japánul se ártana tudni, mert ha jól megnézzük, a legtöbb kísérletet (amit mások USA-ban, Indiában, Kínában vagy máshol kitalálnak) nekik áll módjukban elvégezni s publikálni.
Nincs valami komolyabb anyag, részletes leírással, akár angolul is, az ausztrál lézer-teleportációs kísérlet mikéntjérõl, és eredményeirõl? (Meg az azóta történt dolgokról?)
sajnos ahoz, hogy az ilyesmi tudományban az ember valamennyire naprakész lehessen kötelezõ az angol/német nyelv magas szintû ismerete.
plusz bejárni az egyetemi könyvtárakba, mert ott olvasható jónéhány olyan folyóirat amira az adott egyetem elõfizet. meg az internet se rossz forrás, csak itt már nagyon figyelni kell, hogy mekkora baromságokat olvas el az ember.
a fordítások azért készülnek el lassan, mert egyrészt sok idõ lefordítani, másrészt 1-2 hónap alatt elavulttá válik az adott tudásanyag, és emiatt felesleges a magyar kiadással veszõdni. de ez így van minden haladó tudományban...
Hmmm. Most nem tudom megnézni az összes jó könyvemet, mert jórészét kölcsönkérte a barátnõm ... tõle meg az õ barátnõje :) Hát nem baj, ha van a közelben egy darab A. Einstien - A relativítás Elmélete c. könyv. Azért fontos, mert sokat hivatkoznak az összes könyvben arra, hogy mi minden derült ki azóta :) Aztán mondjuk valami lightossal érdemes kezdeni, így is éppen elege fogsz rajtuk agyalni. Javasolt könyvek: John Gribbin - Schrödinger macskája (Nagyjából a kezdetektõl 1981-ig kis áttekintés olvasmányos formában) John Gribbin - Schrödinger kiscicái és a valóság keresése (Ez egy kis ismétlés, meg a fejlemények 1980-1995 között)
Majd utánanézek a többinek is. Ja jó drágágák (kb. 3.000/db), ha nincs pénzed, próbáld meg valami jobb könyvtárból kivenni õket.
Szia én is szeretnék elindulni azon az úton amin te már gondolom régóta haladsz, tudsz tanácsot adni hogy hol kezdjem, elõre köszi.Ja és nem tudod, létezik-e még aA harmadik szem magazin?
Kezdek elkeseredni. Miért van az, hogy a témában emészthetõ könyveket 8-10 év késéssel fordítják le magyarra? Most tudtam csak meg, hogy a Koppenhágai értelmezést, és azt az állítást, hogy nem lehet egy részecske hullám és tulajdonságát megfigyelni, megbukott egy 1992-es Japán kísérletben, amit indiaiak dolgoztak ki. Sõt. A Kvantum(vákuum)fluktuácót avagy habzást, alias virtuális részecskék létét is bizonyították a kísérlet bonyolításával. Ez 13 éve volt! Erre fel itt höbörög valaki állandóan a fórumon, hogy kvantumfizikát senki se tudja igazolni, meg nincsenek valódi csak gondolatkísérletek.
Na megyek vissza olvasni, meg felfejlõdni.
szerintem a gond ott kezdõdik, hogy teljesen zárt rendszert kívülrõl nem tudsz megfigyelni - hiszen azzal máris megváltoztatod az állapotát - így nem tudod, hogy anyag van-e benne, vagy energia. a gravitációról nem is beszélve :)
szegény gravitáció pedig még mindig egy érdekes dolog, egyelõre nem sikerült az elektrogyenge erõvel összepasszintani, és különbenis olyan rettentõen kicsi, hogy egy-egy atom "gravitonsugárzását" (ha van ilyen) nem tudod mérni, így elbontásakor nem tudod, hogy megszûnt-e.
a másik gond meg az, hogy a gravitáció - például az általános relativitás szerint - a téridõ görbültsége, és azt az anyag okozza - vagyis ha nincs anyag, akkor nincs görbe téridõ, és a labda egyenesen gurul, nem "vonzza" az ott levõ dolog. megint más kérdés, hogy lehet, hogy ha sikerülne annyi energiát összesûríteni egy pontba, amennyi mondjuk néhány protonban van (E=mc^2), annak lenne-e ott téridõt görbítõ hatása... és azt észlelnénk-e, hiszen a G a távolság négyzetével csökken, így eléggé érzékelhetetlen minden egyéb (elektrogyenge) erõhöz képest...
én meg szerintem elég sok hülyeséget összehordtam itt, aminek semmi köze a témához - majd szétszeditek. de grats, tényle nagyon jó kérdés :)
Arvind: Az anyag = energia, amit sok féle szubatomi részecske alkot, amik nagy energiával rendelkeznek. Egy zárt rendszer pedig ugye teljesen el van zárva minden "külsõ" hatástól, tehát ami benne van az egy állandó érték. Ezzel viszont csak számolni lehet, de a valóságban nem megvalósítható. Gravitációval pedig ugye minden nyugalmi tömeggel rendelkezõ "akármi" rendelkezik, tehát képes gravitonokat "gerjeszteni". Szóval a te "zárt" rendszeredben lévõ energiádat is ugyan erre képes részecskék alkotják.
Remélem kielégítõ választ kaptál az amúgy érdekes és fura kérdésedre.:)
Ha egy zárt teljesen zárt rendszerben van adott tömegû anyagon és azt átalakítom energiává, akkor megszûnik a gravitációja?
mostanában publikált Hawking meg az egyik prof.társa egy elméletet, ami a szuperhúrokra épül, és a fény (fotonok) terjedését sem tartja állandó, fix sebességnek, de a fénysebesség mint 300.000km/s továbbra is maximum határ - csak a fény nem terjed akkora tempóval (merthogy eszerint a fotonnak is van nyugalmi tömege, az végtelenre növekedne)
Van két fotonunk, amelyek összefonódott állapotban vannak. Ellenkezõ irányba távolodnak a keletkezzési helyüktõl. Ha az egyiket elkapjuk, és megmérjük a merre áll a spinje, akkor biztosak lehetünk abban, hogy ha a másikat valahol messze elkapják, annak a spinje pont ellentétés lesz. Nem a spinéje, a spinje. Ez fontos. Ezzel aztán lehet titkosítani, mint állat. Ejtünk egy méréssorozatot sok egymásután érkezõ fotonon, majd feljegyezzük a spinállásokat.Ezzel kódolunk valamit,csak ezután csak az tudja dekódolni, aki a másik oldalon vette a fotonok párjait.
" Kvantum teleportációnak nevezték el egyébként a jelenséget és nincs semmi vice versa benne. Egy foton (bár azóta lehet, hogy proton is, végül is nincs jelentõsége) kvantum állapotát vitték át egy másik részecskére. Ekkor azt tapasztalták, hogy a távoli részecske kvantum állapota valóban megváltozott, méghozzá pont arra, mint ami a közeli részecskéé volt. Ekkor azonban azt tapasztalták, hogy a forrásul szolgáló (közeli) részecske ismét határozatlan állapotba került, a Heisenberg féle hat. rel-nek megfelelõen. Egyébként a részecske ebben az esetben teljesen határozottá vált volna, ami ellentmondást okozna. Az állapotát azonban ismét meg kellett határozni. Ez egy szép példa, amikor is egy régi elmélet egy újabb tapasztalat szerint is igaznak bizonyult."
a topic meg megindul majd hétközben, a tudományban akkor szokott jobban menni, akkor majd meg lesz minden vitatva.
látom alszik a topic...
ezt magyarázza el nekem valaki : hogy van az hogy teleportáció? mer hogy tudom hogy több helyen is megcsinálták, állitólag már atomokkal is? persze egyszer olvastam róla de az legalább 3 éve volt.. thank's.
Ha valaki ezt érti elmagyarázhatná egyszerûen.
"Most gondoljuk meg elõre, milyen eredmények lehetségesek akkor, ha mind a két mérési irányt megváltoztatjuk egyszerre, a balt balfelé, a jobbot jobbfelé, egyenként 30 fokkal, természetesen megint az utolsó pillanatban a mérés idõpontja elõtt. (Lásd az "E" ábrát.) A pluszok és mínuszok, ugye, repülnek a térben az összhangzó sorrendjükkel (arra a helyzetre vonatkoztatva, amikor mindkét mérési tengely függõleges); a baloldali változás miatt a baloldalon megváltozva mérõdik belõlük 25%; a jobboldali változás miatt a jobboldalon megváltozva mérõdik szintén 25%. Most több eset lehetséges. Ha ne adj Isten ugyanaz a 25% változott meg a két oldalon, akkor minden egyes változást kiegyenlít a párja, és akkor a két sorrend megint egymás pontos tükörképe lesz, akárcsak amikor a két mérési irány párhuzamos volt. Ha teljesen különbözõ 25% változott meg, akkor a két sorrendben összesen 50% marad egymás tükörképe, a másik 50 százaléknál az egyik oldali pluszhoz a másik oldalon is plusz, illetve mínuszhoz mínusz "változik hozzá". Ha a valóság valahol a két szélsõ eset között van, akkor a most már nem pontos tükörkép-adatok aránya valahol nulla és 50% között lesz. Ami a lényeg: semmiképp sem lehet több, mint 50%. Ezt a korlátot egyszerûen abból kaptuk, hogy külön-külön a változás 25 - 25 százalék volt, teljesen függetlenül attól, hogy miféle fizikai mennyiségrõl, miféle mérõberendezésekrõl és mérési módszerrõl van szó, és hogy a külön-külön mért 25%-nak mi lehet a konkrét fizikai magyarázata.
Ez a "kevesebb, mint 50%" a Bell-egyenlõtlenségnek a vázolt helyzetre vonatkozó alakja. Érvényessége, mint a levezetésbõl (remélem) látható, teljesen általános: önmagában abból a feltételezésbõl következik, hogy az A mennyiség értékei a mérés elõtt is már léteznek (emlékszünk, "repültek a térben"). Teljesüléséhez ezen kívül semmi más logikai feltétel nem kell. És ezért természetesen, ha esetleg a mérés azt adja, hogy a tükörkép-helyzethez képest mégiscsak 50%-nál több adatpár "romlik el", vagyis hogy az egyenlõtlenség a valóságban nem teljesül, annak logikailag nem lehet semmi más oka, mint hogy a fenti feltevésünk nem igaz.
Nos, kell-e mondanom: a mérések a Bell-egyenlõtlenséget egyértelmûen cáfolják. Lehet olyan kísérleti helyzeteket létrehozni, hogy a pluszok és mínuszok közötti tükörkép-viszony az irány variálásával nagyobb mértékben romlik el, mint ahogy azt az egyenlõtlenség megengedné. A pluszok és a mínuszok tehát nincsenek sehogy kódolva a szétrepülõ rendszereken, azok bizony (teljes összhangban az öreg Wheeler aforizmájával) csak a mérés pillanatában állnak elõ. "
ez se rossz "Ismeretelméleti szempontból a Bell-kísérletek félreértésének gyökere ugyanaz, mint a kvantummechanikával kapcsolatos félreértéseké általában. Az, hogy nem vagyunk hajlandók beismerni az emberi gondolkodás korlátait. Ódzkodunk szembenézni a valódi problémával, a természet leírására szolgáló fogalmaink elégtelenségével, és a kibúvók keresése közben összezavart logikánkkal egyre újabb és újabb álproblémákat teremtünk. A reális alapprobléma jelen esetben, tehát a Bell-egyenlõtlenség szituációjában az, hogy itt kauzálisan nem értelmezhetõ összefüggéssel állunk szemben."
"A mikrorendszerekrõl nemcsak azt nem mondhatjuk meg egyértelmûen, hogy MAKROszkópikus értelemben micsodák, hanem rendszerint azt sem, hogy bizonyos KF mennyiségeknek milyen értékével rendelkeznek. Térjünk vissza az elõzõ Wheeler-féle kísérlethez, és tegyük fel a kérdést: hol van a fény akkor, amikor már elhagyta a féligáteresztõ tükröt, de a két fél-sugár találkozási pontját még nem érte el? Konkrétabban: egy ágban van-e a kettõ közül vagy mindkettõben? Mint az imént láttuk, ez akkor "derül ki", amikor a detektorokat betesszük vagy nem tesszük be: ha betesszük, a fény csak egy ágban lesz, ha nem, mindkettõben. Mégpedig szó szerint: hogy a fény egy vagy két ágban van, az attól a választásunktól függ, hogy a detektorokat betesszük-e. Sõt, mindez már akkor ettõl függ (a tükör és a detektorok helye között), amikor még nem is választottunk! Ez megint nyilvánvaló abszurdum. Ha pedig a fény, a detektorok helye felé közeledve, tetszés szerint "ugrálhat" egy ág és mindkét ág között akár pillanatonként, ahogy a detektorokat ki-be rakosgatjuk, akkor van-e értelme egyáltalán arról beszélni, hogy van valahol? Láthatóan ugyanaz a helyzet, mint amikor az imént azt latolgattuk, hogy a fény "valóságosan" részecske vagy hullám. Amikor a detektorokkal megmérjük klasszikus-fizikai módon értelmezett helyét, vagyis amikor olyan KF helyzetbe hozzuk, hogy legyen helye, akkor van neki. Ez olyankor van, amikor részecskeként viselkedik, és ötven-ötven százalék eséllyel valamelyik ágban kapjuk el. Nem mondhatjuk azonban ekkor sem, hogy már az elkapás elõtt is abban az ágban haladt, vagy egyáltalán hogy egy ágban haladt! Hiszen az elkapás utolsó pillanatáig megtehettük volna, hogy a detektorokat kivesszük, és akkor ugyanezzel a logikával azt kellett volna mondanunk, hogy mindkét ágban haladt egyszerre. Csak azt mondhatjuk, hogy ott volt az illetõ ágban, amikor elkaptuk. Nincs értelme azt kérdezni, hogy a foton "hol van", amikor épp nem hozzuk a helymérésre alkalmas KF szituációba. Ez igaz általánosan is: a mikrorendszernek önmagában nincsenek klasszikus-fizikai jellemzõ mennyiségei, mint pl. helye az iménti példában. Csak KF helyzetekben megnyilvánuló KF mennyiségei vannak. Ezeket úgy szoktuk hívni, hogy "mért mennyiségek", vagy "megfigyelt mennyiségek", vagy egyszerûen "megfigyelések". Ilyen értelemben mondja Wheeler, a rá jellemzõ aforisztikus tömörséggel, hogy "Semmilyen mikrofizikai jelenség nem jelenség addig, amíg nem figyelik meg." Ez az elv felületesen mint valamiféle szubjektivizmus kifejezése is felfogható volna, és a népszerû ismeretterjesztõ írók némelyike (Wheeler nagy mérgére) úgy is fogta fel; pedig a "megfigyelik" itt mindössze azt jelenti, hogy a rendszer KF mennyiségek meghatározására alkalmas KF helyzetbe kerül. Wheeler egy konferencián külön elõadást szánt megfigyelés-fogalmának tisztázására a következõ címmel: "Az elemi kvantum-jelenségek megfigyelésében nem a tudat, hanem a megfigyelõ dolog és a megfigyelt dolog közötti különbségtétel a döntõ." Már a cím elég ijesztõ, pedig aztán az elõadás függelékeként még külön dörgedelmek is jöttek olyan "áltudósok" ellen, akik (többek között) a kvantumfizikát filozófiai misztifikációra használják fel."
Nemrég olvastam hogy 2005-ben fog elkészülni, de pontosabban nem tudtam, a neve nemhiában Szupra Vezetõ SzuperCsürlõ <u>2005</u>...szal pontosabban nem tudtam, ezért kérdeztem rá, hátha még tudja valaki, de nem sok a jelentkezõ...
Ember, hát itt komoly dolgokról van szó! :PP Habár a nevedbõl itélve gondoltam h valamilvel értelmesebb a hozzászólás... meson-> mezon(ami egy hadron(erõs kölcsönhatásban részt vesz))(kvark-antikvark)
Nemtudjátok, hogy megvan-e a Higgs bozon?? Mármint már elkezték a kisérleteket a Szupra Vezetõ SzuperCsürlõben nem?
Mindenkinek ajánlom: "Leon Lederman : Az isteni a-tom"-ot....naon király a book,csak azoknak akik értik unalmas egy pöppet, de minden kezdõnek ajánlaom...gondolok itt a lentiekre ott ne:III .................III .................III ................IIIII .................III ..................I ;)
Tesla rlz!
Hol találhatnék magyar nyelvû infót a negatív energiáról és antigravitációról?
Üdvözletem! Egyik barátom nagyon érdeklõdik a téma iránt, tudnátok adni címeket, ahonnan magyar nyelvû irományokhoz férek hozzá e-book formájában? Fõleg Albert Einstein könyvei érdekelnék az úriembert. Elõre is nagyon köszönöm!
Szeretném a hozzáértõk szegítségét kérni, mert kicsit sem vagyok otthon a témában. Tudnátok nekem olyan (szak)irodalmat mondani, amivel kicsit könyebben tisztába kerülhetnék a SEM, TEM, LA-ICP-MS és a hasonló elven mûködõ nagymûszerek mûködési elvével? Tudom, hogy nem kimondottan a témába vág, de örülnék ha tudnátok segíteni. Köszi.
Pár könyvet olvastam, és szeretném ha ajánlanátok más könyveket, olyanokat, amik jók az alapozáshoz. Egyenlõre jobb ha magyar nyelvûeket, de jöhet angol nyelvû könyv cím is ... Eddig ezek voltak:
John Gribbin - Schrödinger macskája - Kvantumfizika és Valóság (Jó kis könyv, de picit túlhaladott már, a könyv szerint pl. tök lehetetlenek azok a kísérletek, amit pl. az ausztrálok csináltak "quantum teleportáció" ürügyén.)
Leonard Mlodinow - Euklidész Ablaka - A geometria története a párhuzamosoktól a hipertérig Kellemes olvasmányos könyv, ami az alapvetõ geometriai problémáktól (hogyan számolják ki egy pl. kör alakú telekre az adót amit fizetni kell a fáraónak) eljut szépen a kvantumfizika, káoszelmélet és a húrelmélet viszonylag friss elméletéig.
James Glaick - Káosz Ez csak azért, mert jó kis olvasmány a "káosz" matematikának csúfolt tudomány kialakulásáról, némi keresztbe utalgatásokkal a mátrix, s-mátrix, húr, szuperhúr, stb. elméletek kialakulására.
Albert Einstein - A Relativitás Elmélete A rend kedvéért :)
??? - Az Elegáns Univerzum
Hát kb. ezek, nem feltétlen ebben a sorendben.
"Röviden azt mondanám, hogy a részecske csak egy kvantuma annak a térnek, ami áthalad a két résen. Nem maga a részecske megy át, és emiatt nem is csak az egyiken. A foton csak az energialeadás helyén létezik. Ameddig nem ad le az EM-tér energiát addig nincs értelme fotonról beszélni."
"Az egyik pohár víz olyan mint a másik. Ki tudná megmondani, hogy valójában a megérkezõ foton már nem is ugyan az, mint amelyik elindult, ..."
Szóval akkor az a lényeg, hogy a megfigyelés esetén összeomlik az esemény "hullámfügvénye?" (nem kiröhögni a tudatlan embert!), egész pontosan a megfigyelt részecske/hullám/akármihez tartozó hullámfügvény, és ezért a megfigyelés "téridején" virtuálisból lesz "valóságos"? (Érti valaki mit akartam kérdezni?)
"odáig csak egy valószínûségi eloszlásként közlekedik a fény, és egyenlõ valószínûséggel mérhetjük bárhova a beesését. (a kilövés pillanatában, és egészen a falhoz érkezés elõttig a hullámtermészet létezik, hiszen nem méred / nem használod a részecsketermészetet -> nyitva hagyod a valószínûségi teret) ugyanígy a kettõs rés után (ha meghagytuk hullámalakban) a fényérzékeny felszínen szintén kikényszerítjük a részecskealakot, hiszen elnyeljük egy fotopapíron/ccd-n, akármin - és ott már az interferáló hullám valószínûségei alapján esik valahova az 1-1 foton ..."
Nnnna, nekem eddig a problémát az okozta, amikor a kétréses kísérlet közben véletlenszerüen megváltozik a kísérlet által megfigyelendõ tulajdonság, de már a foton (vagy más) kibocsátása után ... így már értem, hogy nem számít :)
Szemléletesé teszi a foton-teret a fürdõkád-hasonlat. Vegyünk egy kádat tele vizzel. Ez az EM-tér. Ebbe tudunk egy-egy pohár vizet beletölteni, vagy kivenni belõle, de mindig csak egy egész pohárral. Ez a pohár víz a foton. Bárhol beletölthetünk egy fotont, és 'ugyan azt' a fotont bárhol ki is vehetjük belõle. Az egyik pohár víz olyan mint a másik. Ki tudná megmondani, hogy valójában a megérkezõ foton már nem is ugyan az, mint amelyik elindult, ha nincs olyan tulajdonságuk, ami alapján meg lehetne õket különböztetni.
" a kérdés az, hogy honnan tudja az akár egyetlen részecske (amirõl ugye feltesszük, hogy egy résen ment át) azt, hogy nyitva van-e a másik rés."
Röviden azt mondanám, hogy a részecske csak egy kvantuma annak a térnek, ami áthalad a két résen. Nem maga a részecske megy át, és emiatt nem is csak az egyiken. A foton csak az energialeadás helyén létezik. Ameddig nem ad le az EM-tér energiát addig nincs értelme fotonról beszélni.
Egy másik értelmezés szerint a foton az összes lehetséges útvonalat bejárja. Mondjuk úgy, hogy klónozza magát, de igazából egyik klónja se teljesértékû. Ha az egyik klón 'realizálódik' vagyis elnyelõdik, akkor a vákuumban energia-hiány keletkezik, amit késõbb a többi másolat törleszt. A foton elnyelõdése nem is pillanatszerû, hanem bizonyos idõ alatt megy végbe. De a legtisztább az, ha a fotont egy kiterjedt valaminek képzeljük el. Igy nem merül fel az a probléma, hogy a szétterjedõ energia hogy fog egy helyre koncentrálódni. Ugyan ez vonatkozik a két ellentétes irányba szétsugárzódott fotonoknál. Ezek egy kvantumrendszert alkotnak, nem kezelhetõek külön-külön.
A kvantumfizikában bozon- fermion terek vannak, és ezek kvantumai, a részecskék. Pl a Higgs-tér kvantuma a Higgs-bozon, a gravitációs térnek a graviton, EM-térnek a foton, stb.
A részecskéknek azért van valószínûségi leírásuk, mert nagyon sok megfigyelõhöz képest mozognak. Pl a kétréses kisérlet ernyõjének atomjaiban rengeteg elektron mozog mindenféle irányba. Ezekre ha felírjuk a közeledõ pontszerû foton téridõ pozicióját, akkor a Lorentz transzformációk miatt egy idõben és térben elkenõdött folt lesz a pontból.
valószínûleg már csak a határozatlansági elv miatt sem lehet megmondani, melyiken ment át...
én a miértet nem értem még mindig... honnan tudja a foton, hogy valószínûségként kell viselkednie, vagy részecskeként? miért érvényes a határozatlansági elv? bár lehet, hogy ez már metafizika :)
a #66-ban említett könyvben az is olvasható, hogy elképzelhetõ, a részecske mindkét lyukon átmegy egyszerre, még ha mérjük is. csak éppen a másik eredmény egy párhuzamos univerzumban keletkezik :) vagyis ha a részecske kvantumszinten válaszút elé kerül, akkor nem választ, hanem bejárja az összes lehetséges utat, és... és nem tudom... mi csak a legvalószínûbbet tapasztaljuk meg? vagy ahogy aldous huxley (lehet, hogy rosszul írtam) írta: "ez minden világok legjobbika"?
bocs ha elmentem tudománytalanba, de ezek a kérdések roppantul érdekelnek és foglalkoztatnak :)
"te méred, hogy melyik résen is megy át (vagyis egy detektort teszel az egyikre, letakarod, stb.)" Itt van az a pont, amit eddig nem értettem. Érdekes, hogy én ezt csupán a kísérleti körülmények megváltoztatásaként fogtam fel, te pedig mérésként. És most hiszem, neked van igazad, meggyõztél.