Biztos, hogy ugyanabban az országban élünk? Japán mióta mérvadó abban, hogy Mo-n mennyi idõ megépíteni valamit. Ide kell hívni õket? Na de melyik fejesnek vannak Japán rokonai, hogy részesülhessen a zsébõl?
Fõleg azért ellenzik, mert még nem pusztult ki a '80 évek végi-'90 évek eleji politikus réteg. Õk az erõmû elleni hisztéria hátán kerültek hatalomra, Jellegzetes példa volt az akkori MDF-es "vízügyes szakértõ" hölgy, aki még akkor is állította, hogy a C-variáns nem fog megépülni, amikor már a terelõgátat is lezárták.
Na szóval. Igen tárolhatunk energiát akkuban, és összerakhatunk piszok nagyot is. Példa rá a tengeralattjáróké. De nem gazdaságos, akkor sem a Te azt állítod.
Mert az akku csak egyenáramot tud tárolni, tehát a váltóáramot egyenirányítani kell, ami veszteséggel jár. Az akku, legyen bármilyen modern, nem 100%-os hatásfokú, azaz a betáplált energia egy része itt is elveszik. Azután ezt az energiát vissza kell alakítani egyenáramból váltóba, ami még az általam ismert legjobb módszerrel (egyenáramú motor forgat generátort) is csak 80-90% körüli.
Jó esetben visszakapjuk úgy az 50, talán a 60%-át, a többi elveszik.
"napenergiával lehet annyi energiát termelni mint atomerömûvel.4000 megawattos naperömû:" Viszont ez nem napelem (napelemes erõmûbõl 60 MW a csúcstartó, az is Spanyolországban van) hanem koncentrátoros napkollektoros lesz, és Izraelben egy sivatagban (ahol az éves napsugárzásösszeg kb. a duplája a miénknek).
Ezt most találtam,ezek szerint másnak is eszébe jutot,hogy a napenergiával lehet annyi energiát termelni mint atomerömûvel.4000 megawattos naperömû: Villanyautó-hálózat Izraelben
A szlovákok aztán rengeteget átadnak a bõsön termelt áramukból...
Elapad a duna? A Dunai szabályzás, amit még valamikor az 1800-as évek elején kezdtek el tervezgetni, pont azért kellett volna (az erõmûves móka mellett!), mert a szabályozatlan Duna az év nagyrészében vagy túl magas vagy túl alacsony vízállású hajózásra, és mert több helyen, így a Dunakanyarban is folyamatosan eliszaposodik, és nem két fillér kikanalaztatni. Akit ismertem és tudtam, hogy ért hozzá, mind azt állította, hogy puszta politikai döntések miatt nem épült meg.
Nem baj, bontsuk le Paksot is, a franciák adnak jó áron áramot, hiszen minden erõsebb "zöld" (sötétzöld? jó kifejezés) fizetet ... izé megmozdulás után felajánlják nekünk.
Hát egyrészt ezt a föld mélyére teszik ahol gondolom helyes tárolás mellett nincs probléma...másrészt van/lesz olyan technológia amivel a rádióaktív elemeket újra felhasználhatjuk.
Hello. Csak egy kérdés. Miért ellenzitek olyan sokan a Nagymarosi erõmûvet??? Elvégre vízierõmû, megújuló, etc. Vagy mire végeznek elapad a Duna, vagy elkezd visszafolyni a németekhez? Ezt most nem értem. Az atom jó, de én félek tõle, még ha nagyon biztonságos is. Végtére az elhasznált hasadóanyagot, ami még sugároz azt kell rakni valahova. Erre még nem gondolt senki? Vagy csak én vagyok paranoiás?
"A napelem jó, ha pl. egy tanyát kell ellátni árammal, mert ott akkuval tárolhatsz éjszakára kakaót, de nagyobb méretekben ez nem kivitelezhetõ. " Azt te csak gondolod: "Az E.ON brit részlege óriási méretû akkumulátort fejlesztett ki szél- és naperõmûvek számára, amely 4 MWh energia tárolására alkalmas. A prototípus négy hajókonténer méretû, és képes 4 órán keresztül 1 MW villamos teljesítményt leadni
Orias akku És van ennél sokkal nagyobb is,de most nem találom,egy amerikai cég fejleszti,és futbalpálya méretü.
személy szerint egyetértek, az atomerõmûvek építésével hazánk területén, de vegyük számításba a költség tényezõt is, kérdésese mennyibe kerül egy komplett erõmû + infrastruktura (amennyiben nem paksot bõvítjük) kiépítése?
Azt mondom, amíg az államnak olcsóbb behozni gázt, még fennakadásokkal is, jobban megéri, mint új blokkokat, avagy vadonatúj atomerõmûvet építeni, ez a szomorú valóság... Legalábbis meglátásom szerint a fenti a fõ faktor amiért pakson még nem épült 2-3 új blokk
A 10-15 éves idõtartam erõs túlzás. Ha sürgõs lehet akkor gyorsan csinálni. Japánban két év alatt építenek erõmûvet. Ide kell hívni õket. Ha 2x annyi idõ kell nekik akkor is csak 4 év.
Igen, nyilvánvaó hülyeség. Hol tárolsz el 4 x 460 MW x 8 óra (alsó hangon) = 14720 MWh elektromos energiát? Számold már ki, hogy ehhez mennyi akku kéne. Atyaisten...
2. Az urán a jelenlegi II. generációs erõmûvekkel ad ennyi idõt. Na, de azok 30 év múlva már a múltat képviselik. Az újabb erõmûvekkel ez cirka egy nagyságrenddel kitolódik majd.
"As opposed to current light water reactors which use uranium-235 (0.7% of all natural uranium), fast breeder reactors use uranium-238 (99.3% of all natural uranium). It has been estimated that there is up to five billion years’ worth of uranium-238 for use in these power plants.[] Breeder technology has been used in several reactors, but the high cost of reprocessing fuel safely requires uranium prices of more than 200 USD/kg before becoming justified economically.[56] As of December 2005, the only breeder reactor producing power is BN-600 in Beloyarsk, Russia."wik
5 milliárd évig! Akkor mirõl beszélünk?
Kicsit erõsnek érzem ezt a "Talán annyi fáradságot vehetnél" dolgot... Hallottam már korábban, hogy szó van róla, de nem tudtam, hogy ez már ennyire fix dolog. Ráadásul az a +20 év sem olyan sok. Tekintetbe véve a cikkben is említett, átlag 10-15 éves (Magyarországon szvsz jóval több), új erõmû engedélyzetetéséhez és kivitelezéséhez szükséges idõt.
Tanult barátom kedvéért a pontos idézet az Országos Atomenergia Hivatal oldaláról:
"Az OECD Nukleáris Energia Ügynökség és a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség által közzétett ún. Vörös Könyv (Urán 2005: Készletek, Termelés, Igény) adatai szerint a gazdaságosan kitermelhetõ urán mennyisége (kb. 4.7 millió tonna ) mintegy 85 évig biztosítja az igényeket a jelenlegi szinten."
"Kiss Péter, a KPMG energetikai szektorának kelet-közép-európai vezetõje." KPMG az mi az?
Tenyésztõreaktorok nélkül valóban így van, de az viszont egy létezõ technológia, csak egyenlõre nem elterjedt. Ahogy még a reprocesszálást sem csinálják szívesen, mert többe kerül, mint az új üzemanyag. Ha az urán ára 1000$/kg fölé emelkedne, akkor már a tengervízbõl is gazdaságosan ki lehetne vonni, és 1000$-os uránár az atomenergia árát kb. 30%-al emelné a mai árszinthez képest (jelenleg az urán 40-50$/kg körül mozog). És akkor még nem beszéltünk a tóriumról, ami egy pl. egy gázhûtéses gyorsreaktorban szintén hasadóképes U-233-á alakítható. Tóriumból kb. 3x annyi van, mint uránból.
Ja, szeretjük az atomot, mert olcsón ad áramot. Most. Amirõl valamiért ritkán esik szó, az az, hogy a Föld gazdaságosan kitermelhetõ uránkészlete a jelenlegi felhasználás mellet is mindössze 85 évre elegendõ. (forrás: www.haea.gov.hu) Ha megszaporodnak az atomerõmûvek, a 85-bõl gyorsan lesz 70-60-50.... És bizony, ahogy fogy az urán, egyre drágább is lesz, és már nem is éri meg horror áron megépíteni és üzemeltetni az atomerõmûvet. Szén még van mint a szemét, de annál meg ott a környezetszennyezés meg az üvegházhatás... Muszáj lesz valahogy a megújuló energiát hasznosítani, vagy az unokáink csúnyán pórul járnak.
Amúgy ma telis tele vagyok jó hírekkel: - Energia kell? Nem kell más hozzá, mint sör, amelyet megiszol, utána pedig belepisiled az újra feltölhetõ elembe. Nem, ez nem „beszarás”, ez NoPopó; - Amúgy, csak 2015-ig bírjátok ki, mert lesz Nabucco. A csehek szerint.
75% a villamos áramnak ott atomerõmûbõl jön. Talán attól olyan jó a levegõ ott amilyen. Azért egy 60-65%-os arányt el tudnék viselni itthon is elsõ körben.
Téves. Errõl már volt szó. Úgy néz ki, hogy semmi gátja nincs annak, hogy akár 50 éves korukig menjenek a reaktorok. Azaz 2030-as évek környékéig. Talán annyi fáradságot vehetnél, hogy felmész a honlapjukra ahol a felújításokról is írnak.
Most kell felkeresni a sok parasztot aki aláírta hogy nem kell Erõmû Bõsre. A lista megvan, szépen végig járni õket és mindenkinek duplájára emelni a villanyszámláját.
Ja, az érdekes, hogy pl. a Franciáknak gombamódra vannak reaktoraik, errefelé meg az EU igyexik mindent tiltani, hmmm...
És azt se felejtsük el, hogy a mostani blokkokat hamarosan le kell majd állítani.
www.atomerõmûvetakarunkvégredesokat.hu :D
Nincs olyan magyar cég a láthatáron ami képes lenne kitermelni..
A régen kitermelt gáz 1-1,5 km mélyen volt. A kiaknázatlan gázmezõ 6,5-7 km mélyen van. Odalent cikra 700 bar túlnyomás és meleg van. A gázmezõ felett meg egy csinos kis gránit réteg. Csekélység...
Nem véletlenül vonták be az Exxont vagy mást (asszem õket). Közös magyar kanadai (?) dolog lesz, ha lesz.
Én egyébként rég mondom, hogy Makó lesz a mi megváltásunk, de fogadni mernék, hogy ez az aljas Gyurcsány-kormány azt is valami idegen karvalytõkés kezére játszza át.
Nem vagyok napelemspecialista, én a PIN diódák mûködését tudom, eddig úgy tudtam, hogy a napelemeket ebbõl készítik. Igyekszem általában nem hülyeséget írni, ezek szerint most nem sikerült :)
Erre találták ki a mikroturbinákat: villamosenergiát termel + fûteni lehet a hulladékhõvel. Gazdaságos mert az áramot helyben termeli, nem kell fizetni az áram szállításáért. Szakmai nevén Decentralizált villamosenergia-termelésnek nevezik. Egy ilyen rendszer 3 év alatt térül meg, nem 10-20 év alatt! Egy hibája van a teljesítménye túl nagy egy család energia ellátására. Iskolák szállodák, korházak, lakótömbök, társasházak számára viszont ideális.
Számadatokból: Magyarországon élõ szarvasmarhák száma augusztusban 702 ezer volt. Évenként egy szarvasmarha kb 90 kiló metánt (ami 120 liter benzin kb) termel. Az évenként 63180 ezer kilogramm metán. Aztán még a juhok és más haszonállatok még szerintem emelnék ezt a számot.
Ekkora hülyeséggel ennyit foglalkozni!?
Eszembe jutott egy nagy "marhaság". Mi lenne akkor ha a Magyarországon nevelt szarvasmarhákból származó metánt valamilyen uton begyûjtenénk, de nem arra gondolok hogy hogy dugjunk csövek a vala#ukba, hanem valamilyen zárt helységben metánelszívókat üzemeltetni. Azt tudom hogy a tehenek nem keveset (a világ metánkibocsátásának majdnem "felét") engedik ki magukból. Ez lehetne az igazi biogáz!!! Azt zárják el a csapot az oroszok. Azthiszem már hallottam valami hasonló megoldásról, de lehet hogy csak álmodtam.
Erõmûbõl fûteni max a közvetlen környezetében lévõ települést tudod, minden városba meg nem lehet atomerõmûvet telepíteni. Modern szigeteléssel se lehet szerintem 10Km-nél nagyobb távra elvinni a forróvizet. Kisebb településeken, ahol nincs nagyon mélyen a termálvíz, ott lehetne az egész falut 1 geotermikus elõrmûbõl ellátni fûtéssel és melegvízzel (kisebb városhoz meg 2-3 erõmû). Viszont geotermikával nem lehet áramot termelni.
atomot a népnek. 100%-os atomos áram, max kiegészítõ, backup gázerõmûvek. Sõt, fûteni és közvetlenül a reaktorban termelt hõbõl kéne (persze nem primer körbõl :D )
éves összes: 1164 kwh / m2, amibõl december a min. 15, július a max 180-nal.
ezek nyers adatok, nem tudom ezekbõl mit és milyen hatékonysággal tud kivenni a napelem.
mindenesetre a split-klímát továbbgondolva nem hangzik irreálisan összedobni egy klímagázos hûtõ-fûtõ hõszivattyút egy brutál méretû sörkollektorral. kíváncsi vagyok mekkora napelem-szükséglete lenne a kompresszornak. azon kívül minden más mehet passzívban. akár a melévõ központifûtés radiátoraiba is mehetne a préselt rész.
Nem feltétlenül kellene Paksot bõvíteni, mert áramtermelésen kívül más célra is használható atomenergia. Gondolok itt arra, hogy egy db. EPR blokk. (amilyet Finnországban is építenek) képes kiadni 1600 MW áramot + ha jól emlékszem 1000 MW hõt. Egy ilyet kellene építeni. Ráadásul igencsak fejlett biztonsági rendszerekkel rendelkezik.
Ebben teljesen igazad van, áramhálózati termelés esetén tökmindegy a hatásfok, egyetlen faktor számít, a Ft/kWh. Sajnos a nagy tisztaságú szilícium gyártása igen drága (és energiaigényes) folyamat. Ezt én sem értettem viszont igazán, hogy csak mostanában kezdik el használni a napelemeken a helyi fókuszálást. Mert az a szilícium viszont sokkal nagyobb teljesítménysûrûséget is elbír, mint amennyit ad a nap, és így sokkal kevesebb is kell belõle. Kérdés, hogy a megnövelt teljesítménysûrûség milyen hatással lenne az élettartamra.
mikor fogjátok megérteni hogy a nepenergia felhasználásánál teljesen mindegy a hatasfok :-/
Bõs-Nagymaros esete eléggé neuralgikus. A megépítésének megakadályozása volt a rendszerváltás elsõ lépcsõje. A mai politikusok azért nem akarják megépíteni, mert attól félnek, hogy ha kiderül, mégis szükséges, megkérdõjelezõdik az egész rendszerváltás oka, illetve hiteltelenné válnának õk maguk is. Pedig ami megtörtént, az megtörtént. Viszont az osztrákoknak külföldrõl vásároljuk jelen pillanatban is az építési kölcsönt törlesztõ áramot. Mert nekik áram kell, nem pénz.
Az amit mondasz még így sem jó. Paks folyamatosan adja az áramot, a nap 24 órájában. A te erõmûved azonnal becsukja a boltot, ha lemegy a nap. És akkor mi van? Felülsz a biciklis dinamóra, és tekersz? mert a fogyasztási csúcs este van!
A napelem jó, ha pl. egy tanyát kell ellátni árammal, mert ott akkuval tárolhatsz éjszakára kakaót, de nagyobb méretekben ez nem kivitelezhetõ.
Ugyan ez van a szélkerekekkel. Amíg fúj a szél, van áram, annyi amennyi. De ha nem fúj, akkor be kell indítani a tartalék gyors-reagálású erõmûveket, amelyek viszont gázturbinával mennek. CO2, ugye.
A termelési költségek meg nem számítanak neked. A megújuló energiák közül egyedül a vizierõmû az amely bizonyítottan eléggé olcsó, hogy a többi fajta erõmûvel összevethetõ legyen a gazdaságossága. Ráadásul vizierõmûvet nem két hétre építenek. A Dunán van olyan, amelyet több mint száz éve építettek, és ma is mûködik.
Arra utalt szerintem, hogy aramot nehezkes tarolni es ezert a paksi egyenletes termeles hasznalhatobb, mint a napi 6 oranyi napelemes energia, hiaba ugyanakkora a teljesitmeny.
Ez igaz, de az hogy laborokban rettenetes koltsegek aran eloallitottak egy tenyernyi napelemet ami 50% os hatasfokon mukodik az csak akkor er valamit ha ebbol ertelmes (=alacsony) koltseggel nagy tetelben is tudnak majd gyartani.
""Mondjuk a 25 % hatásfokkal számitva" Nagyon optimista túlzás. Délben, nyáron, tiszta ég esetén, a napelemre merõleges beesési szög esetén a leghatékonyabb napelem tud kb. ennyit (állítólag a csúcstartó konzumer 23,4 %-os hatásfokot tud produkálni). Mivel nem mindig tiszta az ég, nincs mindig nyár, és a Nap egy pálya mentén mozog (amit ha nem követünk, elveszítünk egy csomó energiát - viszont a forgatás is energiába kerül), és nem mindig süt a Nap, ez a hatásfok csak kisebb lesz."
Szerintem reális a 25 % százalék,de meg akar több is.Az igaz hogy jelenleg amit kapni is lehet az 20 % hatásfokot tud.De szinte minden honapban érkezik egy hir egy egyetemrõl,vagy egy vilagcégtõl,hogy 30-50 % körüli hatásfoku napelemet sikerült készíteniük.És csak ido kerdése,hogy ezek mikor jelennek meg a piacon.Épp pár napja mutattak a discoveryn egy a napcelákra szerelhetö optikát ami szerintük megháromszorozta a napelem hatásfokat,plusz a napkövetés szükségeségét is megoldja.
Paksot is fejleszteni kellene, ebben teljesen egyetértek, de a biomasszát sem szabadna elvesztegetni. Regionális, állami biomassza erõmûveket kellene kijelölni, felépíteni, majd a tõzsdére vinni.
El lehetne bennük égetni a helyi mezõgazdasági hulladékot és kommunális hulladékot is.
Ez nagyon jó ötlet ha megépítik végre mert már 20éve kivágták miatta a fákat csak akkor félbe maradt valamiért.
Bõs az eredeti tervek szerint 720MW peak (csúcs) áramot adott volna + 158 MW idõszakos áramot.
Ma 720 MW nem csúcs áramot ad, évente átlag 2600 GWH elektromos energiát, ami Szlovákia elektromos energia felhasználásának 11%-a.
A természetre pozitív hatással van, nem negatív hatással, amivel a sötétzöldek rémisztgettek.
Jó lenne visszacsinálni a dolgot, 720MW csúcsüzemre upgradelni a gátat, amivel kb. 720MW effektív szélerõmû kapacítást lehetne ellensúlyozni. Ez kb. 3*720MW = 2160MW névleges teljesítményû szélerõmûvet jelentene, tehát 1080 db 2 MW-os, általánosan használtat, persze csak a felét Magyarországon, a másik felét Szlovákiában.
A legnagyobb természetrombolók szvsz. a sötétzöldek...
Szerintem is az atomenergiát kellene preferálni, ráadásul nemcsak Paksot bõvíteni, hanem kellene egy második erõmû is. Minden szempontból biztosnságosabb (igaz kiépítésben költségesebb), ha több kisebb erõmû van, mint 1 nagy. Lignin/szén a károsanyagkibocsátás miatt nem megoldás, hosszú távon meg a gáz/biomassza se tisztítja a levegõt.
Napelemek potom pénzért. Persze nem Magyarországon, hanem ...Romániában!
Az afrikai naperõmûvek problémája: akkor nem az ukránoknál akadna el a gázvezeték, hanem az egyiptomiaknál az áramvezeték... Egyik kutya, másik eb.
Továbbá az áram nagy távolságra szállítása a vezetékek egyszeri kiépítési költségén túl folyamatos áramveszteséggel is jár: az áram a vezetékekbõl a szigetelésen és a levegõn keresztül átszivárog a Földbe, és minél nagyobb távolságra szállítod, annál több fog elszivárogni. Ezért van az is, hogy pár száz méterenként a villanyoszlopokon megcserélik a 3 fázis vezetékét, de még így is rengeteg áram elveszik szállítás közben. Hogy mennyi? Egyszer kiszámoltam, és éves szinten több mint egyhavi villanyszámlát takaríthatna meg mindenki, ha nem létezne ez a jelenség, és nem kellene az áramszolgáltatónak az így elveszett áram árát is kifizetnünk (mert persze bele van építve a költségekbe).
Két dolog van elburva Mo energia politikáján: Kéne még két blokk paksnak. Mo-on annyi foldterület van ugaron, mint japánban termõföld, szal simán nyomhatnánk a biodizel termelést.
Csak ez így nem jó. Mert Paks napi 24 órában adja szinte az 4x460-at....
Magyarországon még egész jó az atomenergia elfogadottsága tudtommal. Talán mert 20 éve ad 40%-ot. A németeknél a sötétzöldek miatt le akarták állítani az összeset. Aztán meglátták a villanyszámlát és meggondolták magukat..
"Mondjuk a 25 % hatásfokkal számitva" Nagyon optimista túlzás. Délben, nyáron, tiszta ég esetén, a napelemre merõleges beesési szög esetén a leghatékonyabb napelem tud kb. ennyit (állítólag a csúcstartó konzumer 23,4 %-os hatásfokot tud produkálni). Mivel nem mindig tiszta az ég, nincs mindig nyár, és a Nap egy pálya mentén mozog (amit ha nem követünk, elveszítünk egy csomó energiát - viszont a forgatás is energiába kerül), és nem mindig süt a Nap, ez a hatásfok csak kisebb lesz.
"Átlagos napenergia négyzetméterenkent 1350 watt" Te a föld légkörének határához érkezõ napállandóval számolsz: "A Föld közepes naptávolságában a Napra merõleges 1 m^2-es felületen egy másodperc alatt áthaladó energia mennyisége, értéke 1370 W/m^2 körül enyhén ingadozik" Forrás: Wikipédia - Napállandó
Viszont ebbõl az atmoszféra levesz egy kicsit. A Föld felszínére, délben, tiszta ég esetén ez körülbelül 1000 W/m^2. Felhõs idõben ez kevesebb.
Itt találhattok napsugárzási adatokat - Magyarországon õk mérik folyamatosan.
A nappal, meg a széllel az a baj, hogy nehéz az igényekhez igazodni vele, mivel idõjárásfüggõ dolgok, és az áramot nem tudjuk raktározni. Ezért kellenek a szabályozható termelési módok. Persze ezekbõl minél több kell, de megvan az ésszerû határa. Bár még lenne mit csinálni ezen a téren de ez nem, megoldás.
A vízerõmû sem megoldás, de javít a helyzeten, ahova lehet, oda építeni kell. Ott lett elkúrva, hogy a sok idióta megakadályozta az építést, ha már lenne, most nem kéne mégegyszer megépíteni. Mert akármilyen kevés, mégis csak valami, és a lehetõ legtisztább energia.
Emellett kell a szenet is használi, amink van elkéne égetni. Nameg az atom, sajnos nagyon drága... több kéne abból is.
Összefoglalva minden kell amibõl egy kis energiát ki lehet facsarni. A geotermikus energia fajlagosan a legdrágább, szerintem arra kerül sor legkésõbb. A fúziósról, meg még nem érdemes beszélni sem.
Bocs ez a kérdés kell... mi lenne ha nem ide telepítenénk napkollektorokat hanem Afrikába és ku**a sokat akkor azt el lehetne szállítani a környezõ országokba :D Jó mondjuk Afrika sem a szomszédban van de akkor is :D
Hello mindenkinek. Nem olvastam el mindenki üzenetét, de az kitûnik hogy mindenkinek van saját ötlete. Én csak a kis falucskám helyzetébõl kifolyólag tudok hozzászólni a témához. Az önkormányzathoz petíciót nyújtott be a faluközösség, hogy valami helyi energiatermelõ egységet létesítsenek. Geotermikus energia jó lenne mert van hévízforrás nem is egy, de a mérnökök azt mondták hogy drága lenne a kivitelezés(támogatás nuku!!!!!), szélenergiáról szó se lehet hisz ki kéne vágni a környéken az összes fát (tájvédelmi körzet!), azt volt szó mindenféle biogázas meg masszás hókamókáról, de nem megoldható a CO kibocsátás miatt(?????). És mivel közel van hozzánk a Duna, én személy szerint örülnék a nagymarosi erõmûnek, de sajnálnám az ottani embereket akiket kitelepítenének, ami viszont megint probléma. Vagyis a sok szék közül a béka segge alá. EZ MA MAGYARORSZÁG. És ez pártfüggetlen. (A pályázatokat 2001 óta minden évben beadták 2008 elsõ félévig onanntól már nincs rá pénz). Köszönöm a figyelmet, és további jó eszmefuttatást.
"Erra azért lehetne valami számítást is látni sugárzási teljeseímény hatásfok becsléssel. Az ára lenne még vicces, a kihasználtsága..." Pontosan nehéz kiszámítani,mert bizonytalan a napelemek hatásfoka.De 25 négyzetkilométernyi biztos elegendõ lenne.Mondjuk a 25 % hatásfokkal számitva(ennél laboratoriumokban jobb is van).Átlagos napenergia négyzetméterenkent 1350 watt,tehát 337 wattot tudunk termelni.Magyarorszagon éves átlagban 6 orát süt a nap.Paks teljesitménye 1840 Megawatt.1840000000 osztom 337-el ez 5459940 négyzetméternyi napelem,vagyis kerekitve 5.5 négyzetkilométernyi napelem hozná ezt a teljesitményt.Az 5.5 nkm-t megszorzom 4-el mert a nap csak 6 orát süt és akkor 22 négyzetkilométernyi napelem kell.Ez 4.7x4.7 km terület.Kicsit több mint elöször irtam,de magyarország terültéhez képest ez sem sok.
atomenergiával lehetne csökkenteni az indiai és a kínai szén-dioxid kibocsátást: néhány bomba megtizedeli a lakosságot és máris lecsökken az energiaigényük.
de most komolyan. kb másfél éve beszéltem olyan nukleáris energiával foglalkozó szakemberekkel, akik többet járnak a paksi erõmûbe, mint én kocsmába, hogy az elõkészítés is csak akkor indulhat el ténylegesen, ha a parlament megszavazza új blokkok építését. mivel az ország nemcsak szakemberek tekintetében áll elõkelõ helyen, hanem a bunkó parasztok aránya is meghaladja az EU átlagot, ezért a helyiek meggyõzése nagyobb feladat lesz, mint maga a kivitelezés.
Fúziós erõmû. Kész, vége.
Meg kene mar vegre csinalniuk, hogy az eromuvek altalt termelt energiat el lehessen raktarozni. A technika adott, csak pocsolnek megint...