A pasim (utálomeztaszót) a legjobb barátom, igen, neki elmondok szinte mindent, sok olyat, amit másnak nem. De a fontossági listán ott van még 1-2 barátnõ és a család, akik közt NEM rangsorolok, mindannyian ott vannak az elsõ helyen. És igen, elõfordul, hogy legelõször nem neki mondom el örömömet-bánatomat, mert például nem õ van ott mellettem, vagy épp tudom, hogy más jobban várja ezt a hírt. Ez a kizárólagosság részedrõl annyira fojtogató még csak a hsz-eid alapján is... szeretet/szerelem, persze, de fullasztó, pláne ha még azt is be akarod határolni, hogy a barátnõd kivel barátkozzon/ismerkedjen, és kivel ne.
azért azt hozzá kell tenni, hogy emberbõl sokféle van. Biztos van olyan nõ aki azt szereti, hogy szigorúbbra szabott határok között fullextrában van agyonszeretgetve.
Én jártam olyan lánnyal is akinek egyszerûen nem voltak barátai, én voltam az egyetlen, nonstop nyakamon lógás. Megkockáztatom, hogy nem kevés esetben erre vezethetõ vissza ez a nagy sülve fõve, féltékenykedve dolog.
Szar az élet. A tied még annál is szarabb. S rajtad kívül senki más nem tehet róla.
Csak a tettek hoznak változást - ha nem csinálsz semmit, minden pontosan ugyan úgy marad.
Az ember alapjában véve önzõ, elemi állati ösztönök munkálnak benne. És ha nem kezd el tudatosan önmagán munkálni, ez így is marad, és eszerint fogja tengetni életét.
Anno én is hasonló cipõben jártam mint ti, s rá kellett jönnöm, hogy ezzel egyrészt csak magam alatt vágtam a fát, másrészt a kapcsolatom alatt. Sõt, pont ilyen hozzáállás miatt futott zátonyra minden kezdeményezésem...
Mindegy, én nem elégedtem meg az akkori szar helyzetemmel és válaszok, okok után kezdtem kutatni. És meg is találtam azokat. Idõvel be kellett látnom, hogy idiot voltam a helyzetekben és ezért valák a kudarcok.
Öt éve szerelmes voltam egy csajba, úgy igazán, õ viszont belém nem. Ett a fene, aztán be kellett látnom, hogy végülis én azt szeretném, hogy õ igazán boldog legyen, és ha nem velem lesz az, akkor mással. De a lényeg, hogy akit szeretek az boldog legyen.
Tudod ez már az a kategória amikor látsz egy szép virágot a réten, és nem szakítod le, hogy a vázádban három nap alatt elrohadjon... Hanem a virág javát és boldogságát tartod mindenkor szem elõtt, elõbbre valónak [a sajátodnál].
Az ember alapjában véve önzõ, elemi állati ösztönök munkálnak benne. Alapban, önmagától nem képes szeretetre, sem nemes tettekre.
Mondták már, hogy alpári vagy? Nem? Na, itt az ideje. És ha nem érted, amit mondok, akkor ne hordj le mindenféle k*rvának. Köszönöm. Különösen akkor, ha nem ismersz, és nem látsz bele a kapcsolataimba. Különben, nem, nincs barátom. Márpedig azért nincs, mert az egyetlen pasi, akiben képes vagyok bízni, az a legjobb barátom. Hozzá meg "bottal se". Kaptam már eleget az élettõl ahhoz, hogy tudjam, igazam van. És újabb titok: ha van pasim, õ tudja meg minden örömömet-bánatomat elõször. Ettõl függetlenül a legjobb barátomnak is ugyanúgy, ugyanolyan örömmel mondom el. Viszont. Ha szakít velem a kedves, akkor mégis, szerinted kinek a nyakában fogok sírni? Elhiheted, nem fogok odamenni a sráchoz, hogy "bocsi, tudom, hogy épp most dobtál ki, de azért sírhatnék a válladon...?" Most õszintén: nem hangzik teljes idiotizmusnak?
Ja, és szépen kérlek: ha legközelebb le akarsz k*rvázni, akkor ha lehet, gondolj át más lehetõségeket is, a legrosszabbon kívül, mert nem csak az létezik. Thx.
Rajtad kívül elég kevés ember gondolkodik így, az önzés mindenkiben megvan, kiben jobban, kiben kevésbé. Én még ezek szerint nem emelkedtem felül, ha én szerelmes vagyok akkor azt kívánom, hogy õ is belém legyen szerelmes és rohadtul nem leszek tõle boldog ha egy másik faszról kezd el beszélni miközben nekem a szívem jön fel a torkomon.
"Mikor megismertem egy 5 éves kapcsolata volt, de hatost hagyott magamogott hogy velem legyen" #233
ez csak nekem tûnt fel? Önzõ vagy ember, nem kicsit... Szerinted, hogy eshetett a srácnak miután "lenyúltad" a barátnõjét? Neked a kicsi szíved szakadna bele. Nekem a barátnõm 60km-re lakik tõlem, suli és edzések miatt ritkán de legalább 2hetente találkozunk, múlt héten a volt a szalagavatója. Én edzõtáborban voltam nem tudtam elmenni rá, ofkorsz utána ment bulizni. Egy percig se fordult meg a fejemben, hogy bármi rosszat is csinálna, szeretem, és bízom benne annyira, hogy ilyeneket ne feltételezzek róla. Másik.. Szintén saját tapasztalat, élmény.. Volt egy akkor 3 hónapos kapcsolatom, nyaralni voltam, namost fél évvel elõbb le volt foglalva a ház tehét nem tudtam elvinni magammal, kikövetelte magának, hogy legalább napi 2 SMS-t írjak, gondoltam oké nem para. Egyik nap elmaradt mind a 2. Késõn feküdtem, késõn keltem és egybõl mentünk a partra, olyan hisztit levágott, hogy nemigaz. Hogy én mekkkora rohadék vagyok, ennyit nem jelent nekem stb stb. Én ebbe belefáradtam, hogy állandóan jelentenem kell az ezredes elvtársnak és 2 héttel késõbb vége is lett az egésznek. Õ szeretett, de olyan szinten sikerült elüldöznie magától, hogy az valami elképesztõ.
Miért önzõ? Fegyvert tartott a csaj fejéhez hogy õt válassza? Mert ha nem igy volt akkor jobb ha elvette tõle mint ha akkor derül ki amikor már összeköltöztek meg jön a baba.
Ha erõs a kapcsolat akkor lehet 30cmes faszod sokkal több pénzed lehetsz szépfiú akkor sem fog téged választani.
Lehet nem voltam egyértelmû, vagy nem fogalmaztam jól. Nem erre gondoltam. Arra, hogy õ bátran megtette azt amit kikér magának. Ha vele csinálják akkor húde kemény lesz hirtelen, de mással gátlástalanul megteszi.
igen, a szeretet sokakat elüldöz. Az a legnagyobb poén az egészben, hogy ti osztogattok tanácsot, amikor nem tudtok igazán szeretni. Ha szeretnek és féltenek titeket, megrémültök.
ez mind szép és mázas hasonlat, csakhogy az ember nem egy rohadt kacat amit a vázádba tuszkolsz aztán elrohad, hanem egy veled azonos szintû élõlény, akivel kölcsönösen megóvjátok egymást, és akivel szeretnétek egymás vázájában virágozni. Ha szar vagy és nem locsolod, akkor tényleg elrohad. Ha meg kirakod a kerted közepére, hogy nesze, azt csinálsz amit akarsz, szabad vagy, akkor a virágfetisiszták jól bemásznak az udvarodra, és törõdnek helyetted is vele. -.-" Az meg, hogy kinek szar az élete és kinek nem, kiderül a hsz-edbõl, hogy képtelen vagy küzdeni a szeretetért. Várod hogy Isten készen dobja neked a csomagot, amire mondjuk igencsak kicsi az esély, hogy bejön. (Nekem mondjuk pont bejött, de ez titok -.-)
A próbléma szerintem, hogy csak végletekben tudsz gondolkodni, semmi gond nincs azzal ha valakit szeretsz, de ne fojtsd meg vele. Ugyanakkor elhanyagolni sem szabad. Mindkét dolognak ugyanaz az a vége, szakítás. Egy egészséges kapcsolatban tudja mindkét fél mit és hogyan tehet meg, anélkül, hogy bármelyiküknek is figyelmeztetni kelljen a másikat.
Azért azt a hizstit nem a szeretet megnyivánulásának nevezném, nem hangzott el az "úgy aggódtam" illetve "mi történt veled" egyike sem, sokkal inkább az önzõ (az én voltam:D) illetve egyéb irónikus, gúnyos megjegyzések hagyták el a száját.
Hogy jön ide az, hogy Te szerettél egy lányt, aki szart a fejedre? Szerintem egy parkapcsolatnak semmi koze nincs ahhoz, amit Te leirtal, foleg ugy, ahogy. Onzo vagyok, ahogy Te is irtad, de szem elott tartom azt is, hogy Neki jo legyen. Nem egy idegen lanyrol beszelunk, mint a Te "esetedben", hanem a baratnomrol. Nem hagynom kell, hogy élje az onallo eletet, hanem meg kell probalnom Vele élni, és neki is velem.
"És újabb titok: ha van pasim, õ tudja meg minden örömömet-bánatomat elõször."
"Nekem is mondhatni kizárólag fiú barátaim vannak, és ha ezt a pasim nem érti meg, akkor repül. Igen, fontosabbak a barátaim, mint bármelyik pasim is lesz, akármikor, mert tudom, hogy a szerelemnek vége lesz, a barátságnak nem. És mondhat bárki bármit, az a barátom, akivel mindent megosztok, akinek sírok a vállán, akinek örömömben ugrálok a nyakában, egy fiú. Õ is ezt teszi velem, és semmi fizikai vonzódás nincs köztünk,"
Lehet, hogy én vagyok a buta primitiv fasz, de most akkor mi is van? :C
"Mondták már, hogy alpári vagy? Nem? Na, itt az ideje." Ezt leszarom. Hozzaszolasaid alapjan Te vagy az utolso ember akinek erdekel a véleménye.
"Kaptam már eleget az élettõl ahhoz, hogy tudjam, IGAZAM VAN."
Amugy leszarom, hogy mit érzett a srác, gondolom Veled is basztak már ki. De amugy ja, Srac öccse hivta fel anno asszonyt, hogy mi a fasz van mert a srac hazament sirva. De leszarom vastagon, sirtam már én is nõ miatt, Naés? azota a srac asszony volt legjobb baratnojevel van egyutt, aki mellesleg a srac legjobb baratjanak a csaja volt. szal errol ennyit.
Ácsi, most akkor mi is van? Én ettol szarok, hogy ugyanez lesz Velem, Te engem hordassz le emiatt. De a sracot, aki lofaszt nem tett, mert egy gyoker volt, és hagyta, hogy "lenyuljam" a csajat, azt meg véded? Hol itt az igazsag?:C
Nem szart a fejemre. Csak nem táplált felém olyan érzéseket mint én õfelé. Ennyi.
"Nem hagynom kell, hogy élje az onallo eletet, hanem meg kell probalnom Vele élni, és neki is velem." Ezt rabságnak, illetve rab tartásnak hívják. Annak az esete mikor valaki nem önszántából szeretetbõl van veled, hanem muszájból, rab-láncolásból. És azzal akit szeretsz nem teszel ilyet. Ha mégis, nem szereted. Gartulálok minden esetre.
"És szerintem dilettáns dolog egy olyan embert magamhoz láncolnom aki nem szeret."
Hogy tudok egy olyan embert magamhoz láncoln, aki nem szeret, aki nem fejez ki irántam semmilyen érzelmet? Szerintem az a lány vagy megjátsza azt, hogy "szeret", és jól esik neki, hogy játszadozhat velem. Vagy õ maga sem tudja, hogy mit szeretne. Mint a se veled, se nélküled kapcsolatok.
mi az, hogy rabláncot? ezt honnan a picsából veszed. Ezekkel a korlátolt hülyeségekkel jössz már egy ideje, és egyre inkább unalmas, idegesítõ. Minek vitázzak egy olyan emberrel, aki csak a saját igazát látja, és alap gondolatokat képtelen felfogni? Az a definíció, amit te adsz a szeretetnek, gyakorlatban NEM LÉTEZIK. Ha annak szenteled az életed, hogy ezt megkeresd, sok szerencsét - nem fogod megtalálni. Egy elvont, beteg, agymosott dolgot akarsz szeretet neve alatt definiálni. A képzeted neked rossz ezzel kapcsolatban, nem nekem.
a csajok miért nem tudnak a másik felé vmit is kimutatni hogy van e az illetõnek esély nála?
eddig az összes nõmet ugy szedtem fel hogy leszólítottam és dumálgattunk, semmi pozitivat nem jeleztek vissza, én meg azért se adtam fel és összejöttünk.
namost ha nem nyomulok kurvára akkor meg nem lett volna semmi se belõle. namost ez hogy van ? nem kell szerelem? még 1 csaj se jött oda hozzám hogy huha nagyon tetszel: ezt igy senkise mondta.(najó de azok randák voltak ) :D
"hanem meg kell probalnom Vele élni, és neki is velem."
Együttélésnek, esetleges konfliktusokkal, ha nem tévedek.
Nem ugyanazt mondtam, nem is értek vele egyet mindenben, s nem igazán értem ,miért az õ hsz-ét idézted az enyémre. (Bár tény, hogy most inkább vele értek egyet, de ezt csak zárójelben.)
Azért, mert abbol ahogyan Te irtal, azt vettem le, hogy "tamadsz". Pedig majdhogynem ugyanazt irtuk, az más, hogy nem teljesen értettunk egyet. A Lista nem a családra és barátnõkre vonatkozik, a barátnõit leszarom, lehet bárki, felõlem akár lezbikus is. Tudom, hogy az abszolut nem érdekli, de egy pasi más. Család szintén más, nem kérem és várom, hogy tagadja meg, vagy szoruljon háttérbe miattam. Az ex pasijairol, és a "lakotars" pasijairol volt szo, illetve arrol a "fiu bratjarol" akinek a nyakában ugrál örömében, ill. sir a vallan. A Pasi szot en sem szeretem, de elég sokan dobaloztak a "barát"-barát szoval. Gondoltam igy nem lehet félreérteni.
"És igen, elõfordul, hogy legelõször nem neki mondom el örömömet-bánatomat, mert például nem õ van ott mellettem, vagy épp tudom, hogy más jobban várja ezt a hírt"
Ez meg szintén más loál. De Õ kb nyiltan kimondta, hogy a pasijának kuss, mert neki van egy barátja aki fontosabb. Engem csak ez zavart, bár semmi közöm hozzá.
És mi lenne ha megdologznál az ilyen pozícióért? Az olyanért amiben a csaj önszántából hozzád fordulna rögtön ha bármi van, és nem máshoz... Nem csak azért lennél neki te mert minden mást kiirtottál körüle, hanem azért mert önállóan, önszántából téged választana [a 9mrd emberbõl]?
Vagy hogy nem lehet azt felfogni, hogy az embernek igénye van egy kis olyan idõre, ami csak az övé, és errõl nem kell feltétlen beszámolnia valakinek? A frász kitör az ilyesmitõl, ha épp mások tudják jobban, hogy nekem mi a jó, és be akarnak szabályozni a saját elképzeléseik szerint. Ilyen értelemben tényleg én vagyok az, aki nem képes szeretetre, de köszönöm nem is kell. Ami még bizonyára furcsa, hogy mégiscsak nekem van egy jól mûködõ kapcsolatom, és nem kell olyan paranoiákkal elszarnom az idõmet, hogy jajjj ha hárommal több ellenkezõ nemût ismerne, akkor biztos megcsalna... Ráérek boldognak lenni. Milyen jó is az.
Figyelj. Mint már emlitettem, 100km van köztünk, ha akarnék sem tudnék mindenkit "kiirtani". Ha figyeltél volna, nem az én jelenlegi poziciommal van a "problémám", hanem azzal, hogy vannak lányok, mint pl minigirl, és hogy ezek szerint a lányok is pukiznak, sõt, akár még a fejemre is szarhatnak. Ez a gondom.
Te sem érted, nem az embernek az "olyan kis idejérol" van szo. Hanem a parkapcsolathoz valo hozzaallasaval, miszerint "ha vmi nem tetszik repulsz". Szerinte(tek) ez igy megy.
Nyilván nem így megy, és úgy gondolom mini sem ennyire sarkosan értette, hanem kezelhetetlen komoly dolgokra, amikor a két fél már nem tud megegyezésre jutni. Például ha a barátjának(pasijának) nem tetszik, hogy egy másik fiú a legjobb barátja, és választania kell, akkor a legjobbbarátot választja... Ebben nemtom mi olyan szörnyûséges, bár annak nehéz lehet felfogni, akinek nincs legjobb barátja. (Nekem nincs, de azért sikerült.) "Ha valami nem tetszik, repülsz" - hülyeség, problémát kell megoldani, különben minden kapcsolatnál újra elõjön.
Én nem így látom, ebbõl indult a "vita". Szerintem, és ahogy kivettem Fbn Lx szerint is az a "normalis" kapcsolat, hogy a kettõ egy és ugyanaz. Ezt régebben egy másik topicban már kifejtettem, hogy szerintem a "Szerelem" magában hozdozza a barátságot is. Persze, gondolom biztosan lehetnek másik barataid is, de gondolom Te NEM rangsorolnál, ugyhogy én sem teszem.
Mármint ugy is, hogy közöm nincs az életéhez, és végig kellene néznem, hogy más pasikkal van folyamatosan körülvéve, és elég nagy esélyem van arra, hogy benyalom? "A dolgok természete az, hogy elõbb utóbb, így vagy úgy de kiderülnek." --"És lassuk be, ha minden nap mas pasival van, akkor kicsit felgyorsul a folyamat."
Ez inkább a kussolj, ha nem tetszik akkor takarodj kategoria.
Keresd meg, mondjuk jó messze, találkozzatok kéthetente egyszer, mellette bizz abban, hogy neki soha semmilyen korulmenyek kozott nem fog tetszeni más. De ezekszerint Te is csak ülsz a seggeden, és google alapjan osztod az észt. Én is láttam pár buzis romantikus filmet, ahol happyend volt, vagy nem.
Ja, vagy mert nem akarják elcseszett varakozassal tolteni az elcseszett életüket. De gondold csak át, vajon rátalálsz egyáltalán? Hogy mondhatod meg igy elore, hogy mi lesz? Neked lesz a "legédesebb nõd a világon", akire mellesleg nem keveset vártál, és majd pont nem fogsz szarni, hogy elveszited mi? Ne nevettess. "Felhõtlen lesz, és boldog." - Részedrõl, mert naiv vagy.
ágrólszakadt jöttment? Célzás? Ez esetben a jó kurva édes anyádat.
Neked nincs erõd belemenni egy parkapcsolatba, inkább egy kibaszott tundermesében élsz, és vársz. A Terveidet feldughatod a seggedbe, ez nem egy napirend. Valoban nincs erom éveket várni, Nem is akarok. A mesékben sem hiszek. Azt meg nem mondhatod, hogy nincs kitartásom.
Szivbol kivanom, hogy egyszer beleszeress egy ilyen minigirl féle "nõsténybe".
Tegyük fel, hogy az vagyok. De inkább elégedetlen. Vagy inkább nem is én, de ha mégis én, akkor az kinek köszönhetõ? És ezen ki a fasz tud változtatni? De nem, talán az egyetlen dolog magamon, amivel kapcsolatban nem vagyok elégedetlen.
Kértem már: ha nem érted, amit mondok, akkor elõször gondolkozz. És most arra is kérlek, hogy ne személyeskedj, mert eszméletlenül felháborít. És, ahogy itt olvasgatlak, szép lassan rájövök, hogy neked a nõ nem ember, hanem egy kiállítási tárgy, és elvárod, hogy ne legyenek életfunkciói. Ez a legszomorúbb... :S
Kívánod salsoulnak, hogy szeressen bele egy olyan lányba, mint én? Hidd el, jobban járna, mint te. Én nem hisztizek, nem duzzogok, hanem kimondom, amit gondolok, még akkor is, ha a másik félnek ez esetleg nem tetszik. Nem vagyok színész, nem fogok játszani.