Helyesbítenék. 1 órát dolgoztál azon, hogy bizonyítsd magadnak a felsõbbrendûségedet. Ehelyett csak el kellett volna olvasnod figyelmesen, és meg kellett volna értened azt, amit leírtam. Azzal, hogy a másikat akarod lejáratni, a gõgös beszólásaiddal, csak sekélyességedet igazolod.
Érdekes ember vagy te. Ahelyett, hogy elismernéd a tévedésed, és megköszönnéd, hogy 1 órát dolgoztam azon, hogy ábrázoljam neked a helyzetet, mellébeszélsz. Azt hiszem, leírtad magad nálam.
Kresz oktatás és a másik alázása helyett inkább meg kellene tanulnod olvasni.
Tudom, hogy mi van a KRESZ könyvben! Ha volnál szíves elolvasni amit alább írtam, talán meg is értenéd mondanivalómat. Az elmélet és a gyakorlat nem teljesen fedi egymást. Sajnálom azokat akiket te oktattál. Sokkal gyakorlatiasabbnak kellene lenned. Aki közlekedik annak nem csak a KRESZ könyvben leírtakat kell tudnia. Emlékszel? Volt egy gyakorlati oktatásnak mondott valami, amikor ott ült melletted az oktató és magyarázott te meg eközben "vezettél".
Visszatérve a cikkhez! A számítógépek nem egyik percrõl a másikra kerülnek bevezetésre. Úgyhogy vegyesen kellene közlekedniük az ember vezette autókkal. Mivel az ember nem mindig racionálisan dönt, hanem elõfordul, hogy megérzés alapján, ezért a számítógép vajon hogyan fogja tudni követni a többi ember vezette jármû mozgását?
(Persze, a kolléga egy halk köszönet helyett elkullogott.)
Szájbarágó ver. 2.0:
(csak, hogy szemléletesebb legyen)
Ha két sáv van, a helyzet nem sokat változik. Ha a bal oldali sáv kanyarodó sáv, és balra kanyarodást szabályozó lámpás, akkor egyszerû a helyzet. Ha nincs külön balra kanyarodást szabályozó lámpa, és nem tilos balra kanyarodni, akkor lásd az elõzõ leírást.
(Ha az útkeresztezõdés nem lámpás, akkor a táblákat kell figyelni, ha ilyenek nincsenek, akkor a jobbkézszabály és a kanyarodási szabályok döntenek.)
Én egyébként oktattam a KRESZ-t - bár nem vagyok hivatalos KRESZ-oktató, de ez egy másik történet - tehát, ha valami kérdésed van, ne fogd vissza magad. Ahol tudok, segítek.
Aki csak egy kicsit is figyelt az oktatójára, az tudja, hogy ebben a helyzetben a lámpa zöld jelzésére mindenképp elõre kell menned az útkeresztezõdés felezõ vonaláig, hogy az esetleg mögötted lévõ és egyenesen elõre haladó vagy jobbra kanyarodó jármûvet ne tartsd fent, õ minél hamarabb át tudjon hajtani az útkeresztezõdésen.
Ha elérted az útketesztezõdés felezõ vonalát, akkor a következõkre kell figyelned: - ha a szembejövõ jármû (A) vezetõje villantott, akkor minél gyorsabban balra kanyarodsz, - ha nem villantott, el kell engedned a szembe jövõ és egyenesen elõre haladó, vagy neked balra, neki jobbra kanyarodó "A" jelû jármûvet; - ha a szembejövõ "A" jármû is neki balra (neked jobbra) akar kanyarodni, akkor õ is ugyanúgy elõremegy az útkeresztezõdés felezõ vonaláig mint te, és szépen megkerülitek egymást. Persze ilyenkor figyelni kell a mögötte(d) jövõ jármûvekre is, - ha a szembejövõ jármûvek egyike sem enged balra kanyarodni, akkor megvárod, amíg mind átmennek az útkeresztezõdésen, majd eljön az a pillanat, amikor nekik zöld-sárga lesz a lámpa (a piros elõtt), de a jobbról érkezõ forgalomnak még sárga. Ilyenkor rendszerint kiürül az útketesztezõdés, és te nyugodtan balra tudsz kanyarodni. Ha mégsem, mert a szembejövõk közül valaki mát átcsusszan a zöld-sárga jelzésen, akkor is lesz lehetõséged akkor, amikor a jobbról érkezõk zöld jelzést kapnak, ugyanis te elõttük leszel, teljesen szabályosan az elõre haladó sávban (bár a kocsid esetleg nem egyenesen, hanem ferdén fog állni, de ez nem számít) és elsõként folytathatod az utad a bal oldali utcán elõre.
Ez ennyire egyszerû, és akinek jó oktatója volt, ezeket szépen el is magyarázta.
Látom te sem vagy különb a Deákné vásznánál. Láttam már azt a narancssárga autót, és persze elõztem is. Látom te tájékozottabb vagy a témában mint a cikket olvasók. Gondolom az az autó nem véletlen nem megy a megengedett sebességgel, mert így tudja csak érzékelni és rögzíteni az út hibáit. Ha tudsz olyat ami 130-nál is képes erre akkor szóljál! Hogy miért 130? Azért mert nálunk ennyi a megengedett sebesség az autópályán. És ahol nem limitálják? Ott vajon mi lesz mondjuk 250-nél? De ilyen biztosan nincs, mert te ezt biztosan tudod és képes vagy megmagyarázni.
Olyan jó amikor ostobaságokba kötnek bele egyesek, és semmi értelme a mondanivalójuknak, csak annyi, hogy ÉN VAGYOK A LEGOKOSABB, TE MEG HÜLYE VAGY! Csak azért mert másképpen gondolkodom? Hmmm... Jó modort is kellett volna tanulni az iskolában nem csak matematikát. Azért mert valaki másképp gondolkodik valamirõl, még nem biztos, hogy HÜLYE!
Mivel kérdés volt, ezért megjegyezném, a példaként felhozott helyen a balra kanyarodó sáv külön sáv.
Gondolom Kedves Epikurosz te biztosan jobban tudsz közlekedni mint a beszólásaid mutatják. Az epés beszólások helyett inkább gondolkodj és kezdd el megérteni azt is amit mások leírnak! Nem a fejlõdéssel van bajom, a KRESZ változásait pedig követtem bármilyen nehéz is elhinned. A közlekedés veszélyes üzem ezt annak idején az oktatóm elmondta. Sajnálom, hogy a tiéd nem említette. Ha pedig egy keresztezõdésben nem szabályozott, hogy ki menjen elõbb, akkor ott nagy probléma van. Nem véletlenül vesztek ki az egyenrangú útkeresztezõdések. Ismersz még ilyet? Volt olyan esetem amikor a szöszi balról jött nekem tábla nélküli keresztezõdésben és még rázta is a fejét rendesen, mert nem tudta, hogy melyik a jobb keze. Sikerült elkerülnöm a koccanást mert annak idején arra tanítottak: Akkor van elsõbbséged, ha megadják! Lehet, hogy nem nekem kellene az a KRESZ továbbképzés.
Most már kezdem érteni, miért mondta valamelyik szakértõ, hogy a gk.vezetõket idõnként (5 évente) be kellene hívni, és újból vizsgáztatni.
"Kíváncsi lennék, hogy a csodálatos számítógép a keréktörõ kátyúkat hogyan veszi észre, amelyek egyik napról a másikra kialakulnak?"
hallottál már az útellenõrzõ autóról? Tudod az a narancssárga VW(?) kisteher, amire ki van írva, hogy "ÚTELLENÕRZÉS" és mindig meg kell elõzni... Na az arra is jó többek között, hogy egy radaros berendezéssel figyeli (és mellesleg rögzíti) az úttestben lévõ egyenetlenségeket. Értsd: kátyúkat, puklikat, stb. Aztán az útkarbantartókat (a fickók, akik narancssárga világítós felsõben feltartják a forgalmat, mert lapáttal bitumenes kavicsokat üzögetnek a kátyúkba) az útellenõrzõ autó adatai alapján küldik ki az n. kilométerhez meghegeszteni a likat. Szóval csak annyi, hogy ilyen kátyúérzékelõ készülék már manapság is használatos és igazából nem nagy kunszt.
Paul a balrakanyarodoknak van külön balrakanyarodó sávja? Mert ha nincs és sima "telizöld lámpánál" kell balra kanyarodni akkor sajnos az van amit Epikuros írt. Meg kell várni a szembejövõ forgalmat és csak utána lehet "kicsorogni" balra. Persze nagyforgalomnál ez elég nehéz tud lenni. Nem ismerem azt a keresztezödést amit írtál.
Kedves Epikurosz! Fogd még a fejed kicsikét! A jogosítványomon évtizedekkel ezelõtt "megszáradt a tinta"! Több százezer km-t vezettem le. Soha nem láttam annyi balfék vezetõt volánnál ülni, mint az utóbbi években. Nem az én oktatóimmal van a probléma, hanem a mai oktatókkal! Sokan kifizetik a 100-150 ezres tandíjat ezért pedig elvárják, hogy megkapják a jogosítványt! Amikor én elkezdtem vezetni nagyon sokan nem azonnal kapták meg a jogosítványukat, vagy egyáltalán nem kapták meg. (Persze akkor is voltak tehetõsebbek akik meg tudták fizetni a vizsgabiztost.)
Ha egy keresztezõdésben a másik jóindulatára van bízva, hogy át tudjál haladni, akkor mi a fenéért szabályozzuk a forgalmat lámpával???
Ha a balra kanyarodó bent áll a keresztezõdésben két választása van, vagy úgy indul mint Schumacher az F1-ben, vagy kivárja amíg sárgára vált a lámpa, amint kiürül a keresztezõdés, a már pirosra váltó lámpa árnyékában elhagyhatja a keresztezõdést. Az elsõ esetben van esélye a szembõl egyenesen haladó gyors startja esetén egy kisebb koccanásnak. A második esetben van esélye a jó magyar szokás szerint sárgába belerongyoló "padlógázas" vezetõ autóját beépíteni a gépkocsi oldalába, a piros lámpán áthaladók fényképezésére szolgáló kamerákról már nem is akarok szólni. Mindkettõ eset sajnálatos és ha még most sem érted akkor nagyon sajnálom. Honnan is jöttél? A Holdról?
uI.: Azt meg pont tõled nem vártam volna, hogy a másikat fikázod, holott volt egy cikk, amire reagálva MINDENKI leírhatja a véleményét. Én pontosan ezt tettem.
Csak egy példa: "a szembejövõ egyenesen haladó, együtt indul a balra kanyarodóval"
Ki adott neked jogsit?
Ez egy szokványos, könnyen kezelhetõ helyzet. Ha balra akarsz kanyarodni, a zöld jelzésre elindulsz, és behajtasz kb. a keresztezõdés felezõ vonaláig. Ott szépen megállsz, mialatt villog a balra kanyarodásodat jelzõ lampicskád, és vársz. Ha villant vki a szembejövõk közül, akkor gyorsan elhúzod a csíkot balra; ha nem, akkor megvárod szépen, amíg az összes szembejövõ, egyenesen haladó jármú elfogy, utána mész szépen a dolgodra. Ha közben váltana a lámpa, nem gond, mert a jobbról egyenesen haladó jármûvek elõtt vagy ippeg, mindenképp el fognak téged engedni elsõként. Amúgy, ezt a szitut nem is kell nagyon magyarázni, sok tízezer autós naponta tudja és csinálja. Talán meg kellett volna tanulni a KRESZ-t; és jó oktatót keresni. Ha van még hasonló gondod, nyugodtan kérdezz.
Bármennyire is biztató ezen jövõkép, nem hiszek még benne. Az elõre eltervezett szituációkban persze jól mûködhet, de az élet soha nem fekete és fehér. Ha a vezetõ rábízza a vezetést a számítógépre, akkor elszokik a vezetéstõl, felelõtlen szórakozásba kezdhet. Lásd: jelenleg tilos mobiltelefont használni, és mégis, a rendõr mellett is elhajtanak telefonnal a kezükben felelõtlen vezetõk. Láttam! Az utak karbantartására nincs pénz, az alapozásnál kezdõdik a probléma, de seperjük csak be a szõnyeg alá. Kíváncsi lennék, hogy a csodálatos számítógép a keréktörõ kátyúkat hogyan veszi észre, amelyek egyik napról a másikra kialakulnak? Manapság amikor a balesetmegelõzés nem abból áll, hogy jó minõségû utakat, átlátható keresztezõdéseket építsünk, addig halott a dolog. Példa: Szeged, Kálvária sugárúton a Baja felõl érkezõk egy új lámpával találják szembe magukat. Valami agyament úgy állította be a lámpát, hogy a szembejövõ egyenesen haladó, együtt indul a balra kanyarodóval. Ha nagy gázt ad a balra kanyarodó akkor jó esetben elfér az egyenesen haladó elõtt, ha nem akkor nem volt szerencséje! Én inkább lemondtam a balra kanyarodási szándékomról, és mentem egy nem kis kört. A redundáns szerverekrõl meg számítógépekrõl meg hagyjuk a parasztvakításokat! Mint minden számítógépnek van karbantartásigénye, ezért találkozol a rendszergazdákkal. Minél több a számítógép a személyautókban annál több a meghibásodás lehetõsége. Mivel ezek a gépek sok-sok szenzor jelét gyûjtik be, ezért egy meghibásodása is katasztrofális hatással lehet a közlekedésre. Arról nem is beszélve, hogy a gépkocsik vezetékelése milyen kémiai és oxidációs hatásoknak van kitéve. Nézz körül! Hány nem mûködõ féklámpát, fényszórót és irányjelzõt látsz nap mint nap? Én sokat. Ez nem csak azért van, mert trehány a vezetõ, hanem azért mert az autógyárak a takarékosság érdekében olyan anyagokat használnak a csatlakozásoknál amelyek korrodálnak, a kontakt problémák miatt kiég az izzó, vagy egyszerûen nem mûködik. Fõleg német autókra igaz ez, de ez nem a reklám helye. Ráadásul ha szervízigénye van egy autónak a márkaszervíz meg tud élni belõle. Vajon miért kell a Toyota márkaszervízben más márkákat javítani? Elárulom. Egyébként éhenhalnának! Nem tetszik ez az idealista világkép!
Sokkal egyszerûbb dolgokkal kellene foglalkozni! Pl: Kártyaolvasó a kulcsa az autónak. Leellenõrzi a jogosítványt, hogy érvényes-e. Fújj a csõbe, hogy nem ittál-e. Ha minden rendben van, akkor nyomd a gombot és indíthatsz! Nehezebb lenne eltulajdonítani az autókat, kevesebb lenne a részeg vezetõ az utakon. A józan ember meg miért ne élvezhetné a vezetés örömét?
"lassan már minden szar inteligensebb lesz mint mi"
Mernokkent kijelenthetem, hogy ez nem fenyeget, jelenleg meg minden rendszer megertheto. Persze attol, hogy ertem hogy mukodik, meg nem olyan jok a reakcioim mint egy szamitogepe, tehat vannak helyzetek amikor erdemesebb az automata megoldasokat valasztani.
"Na meg aki így akar közlekedni, annak ott a vonat.."
Vonat nincs mindenhova, mivel bizonyos forgalom alatt nem eri meg es a kozut olcsobb. Igazabol ez az egyetlen oka, amiert nem sinen gurul minden jarmu, ahol sokkal konyebb megoldani a teljesen automata mukodest. Pedig a lehetoseg meglenne ra, azaz akar az autok helyett lehetne mindenkinek sajat 4-5 fos villamosa, amit a haz elott vagy a garazsaban tarhatna es maga vezethetne. Csak nem erne meg ennyi sint lerakni. Ezert valasztottak anno az autot, mint primitivebb, de olcsobb megoldast.
Automata forgalomiranyitasra pedig azert van szukseg, mert az autok surusege tullepte az emberileg biztonsagosan kezelheto limitet. Egy autopalyan is sokkal tobb auto ferne el, ha szepen 'vonatban' kozlekednenek, tehat kozel 0 kovetesi tavolsaggal, de azonos idoben es mertekben gyorsitva es lassitva, a varosok elott szetvalva majd ujra osszeallva. Igy akar a duplajara is lehetne novelni egy autout atereszto kepesseget, az emberi hibabol bekovetkezo balesetek kizarasaval es a forgalmi dugok elkerulesevel, mindezt tisztan mai technologiakkal. Az automata autok alternativaja hosszu tavon az autok teljes betiltasa lenne, ami jelenleg nem lenne megoldhato.
Nagyon jóhiszemû vagy az emberekkel szemben! Az emberek nem csak egymást, önmagukat is hülyítik, nap mint nap. Ez a rendszer nem csak "a hülyéknek" lesz jó, hanem mindenkinek. Attól még, hogy te normális sofõr vagy, ésszel vezetsz, más beléd mehet. Szükség van rá, mert nem lehet (sajnos) elvárni az emberektõl, hogy betartsák legalább annyira a szabályokat, törvényeket, hogy magukon kívül másnak ne ártsanak. Ezért helyettük kell megoldani sajnos a problémát. Aki már hülye, az csak kivételes esetekben tud nem hülyévé válni. Aki meg még se nem hülye, se nem nem hülye (felnövõ generációk?), azokat még az elõtt kell közveszélytelen lénnyé nevelni, hogy vezethetnének. Bárcsak megvalósulna!
Nem érzem szükségességét valahogy... Meg kicsit nehezebb lesz lemodellezni azt, hogy mi van akkor, ha le kell menni az útról, mert csak úgy kerülöd el.
Ez még 20-30 év. Illetve ma senki nem él még Magyarországon aki, a magyar utakon ilyennel fog menni...:)
Na meg aki így akar közlekedni, annak ott a vonat..
Ennek a lopásgátló megoldásnak is megvan a maga eredeti bája. :-)
Lényeg a lényeg: azt kell nézni, hogy a közlekedés számítógépes vezérlésének továbbfejlesztése javít-e a jelenlegi állapotokon. Ha gyorsabb, biztonságosabb, gazdaságosabb lesz a közlekedés ettõl, kevesebb lesz a baleset, akkor egyértelmû, hogy ebbe az irányba kell továbblépni, a rendelkezésre álló pénzforrások figyelembevételével.
"egyetlen rossz adat, és mehetünk gyalog az álló autók tetején"
Aham, ahogy a Móricka elképzeli. Szerinted, nem lesz ott redundancia, ellenõrzés és keresztellenõrzés, automatikus felügyelet, és végõsoron emberi beavatkozás is.
Uganyígy mondhatnád azt is, hogy a mai kocsikban van - hasamra ütök - 100 ezer alkatrész, és mivel bármelyik bármely pillanatban meghibásodhat, nem szabad kocsiba ülni, ha élni szeretnénk. Ennek ellenére naponta több száz millió ember használja a kocsiját. Persze vannak balesetek, de ha otthon ülnél, akkor is megölhetne egy földrengés, villámcsapás vagy szívinfarktus.
Nem tudom hogyan oldják majd meg, h teljesen zárt rendszer legyen, senki ne hackelje meg, m akkor sokkal több lesz a baleset, mint a rndsz nélkül :) Bp-n sokszor enélkül is van káosz, a "stabil" elektronikával "segítve" egyetlen rossz adat, és mehetünk gyalog az álló autók tetején :D
Valami olyasmi kellene, mint a repcsiken a HUD. A legalapvetõbb adatokat, ami most a kormánny mögött van kijelezve, fel lehetne vetíteni. Ezen kívûl még a rally versenyekhez hasonló módon a GPS adatokból lehetne "itiner kijlezés". Hogy kanyar jön itt és itt, erre és arra. Stb.
Az intelligens autót meg felejtsék el. A szenozrok ára a csillagos eget verdesi és egy töküres úton 20-szal tud menni egy autó. Kb. ma itt tartunk. A megfelelõ AI meg láthatáron sincs. Ha még lenne is, kinek lenne rá pénze?
Jó ez, csak kevés az info :D
Nekem ebben csak ez tûnik igazán durvának: balra középen "Han. Jennifer, 23 éves, lejárt a jogsija". Ezután mindenki utcai rendõr lesz?
remek... meg egy modja annak, hogyan iranyithatnak minket anelkul, hogy eszre vennenk
lassan már minden szar inteligensebb lesz mint mi :) ... ennyire azért nem kéne elhülyiteni az embereket csak azért mert valaki szarul határozza meg a közlekedési szabályokat
Az a csoki a képen, egy harapással? Kinek volt ez a nagy ötlete?