Az átmenõ kamionforgalomból a szlovákok eddig is aránylag kis részt kaptak. Fõleg azért, mert csak az megy náluk, aki nem tudja kikerülni õket. Sok a hegy náluk, kanyargósak az utak, ráadásul kevés az autópálya. Arra nem lehet gyorsan letudni a fuvart. Bécstõl Ukrajnába eddig is Magyarországon keresztül ment a többség. Fõleg azért, mert majdnem végig autópálya van. Németbõl pedig inkább Lengyelországon keresztül. Arra rövidebb.
Ami az elektronikus mozgásfigyelést illeti. A bevételt nem az a pár pluszkamion fogja hozni, akik ezután jönnek át, hanem mi. Mi, azaz a magyarok. minket fognak megsarcolni újra, elõször, mert az új rendszert méregdrágán fel kell építeni, utána pedig használni kell, persze nem ingyen. És persze ott van, hogy a demagóg szöveg szerint így mindenki annyit fizet, amennyit megy. De akkor minek szedték fel a kapurendszert? Meg mi van a benzin árába beépített útalapdíjjal?
Néhány évente elsütik a menettel arányos díjszedés dumát, és mindig beugrik egy csomó balek.
Most a szlovákok bevezetik az elektronikus útdíjat. A kamionos rohadt sokat megy, a jármû folyamatosan mozgásban van, annak az éri meg, ha átalánydíj lenne. Azonban annak arányában fog Szlovákiában fizetni, hogy mennyit megy, azaz nagyon sokat.
Magyarországon ÁTALÁNYDÍJ van. Megveszi az egy éves matricát, és egy évben 365 napon át használja, tizedannyiért, min ezt Szlovákiában tenné. Itt fognak dübörögni a soktengelyes, több tíz tonnás kamionok, szétcseszik a magyar autópályákat, és mindezért aprópénzt fognak fizetni.
Ugye már van autópálya-matrica rendszer nálunk. Mûködik is. Ebben az esetben csak meg kéne vetetni a külföldi kamionosokkal a megfelelõ, mondjuk 4 napos matricát, amit amúgy is kötelezõ megvenni nekik.
Ha áttérünk az elektromos nyomkövetõs megoldásra, akkor pont ezek a kamionok esnek ki a rendszerbõl, mert nekik nem gazdaságos beépíteni a nyomkövetõt. Nincs is idõ rá, mert egy átlag kamionos max. másfél nap alatt átmegy rajtunk.
Ez megint csak egy szimpla lenyúlás, ami a helyi autóstársadalom ellen folyik. Ugyan az, mint a díjszedõ kapuk esetében volt. Három és fél milliárdért felépítették az M3 fizetõs kapuit, hatért elbontották. Rohadt gazdaságos volt, csak nem nekünk. Ez sem lesz veszteséges, a felépítõknek, és az üzemeltetõknek, Mindenki másnak igen.
A gond az, hogy a szlovákoknál jobb az úthálozatunk. Ergo, nekik megéri erre jönni. De a meglehetõsen feszült politikai kapcsolatok miatt nem sürgetõs kialakítani egy pénzbehajtási rendszert szlovák félrõl. Tehát valahogy úgy kellene intézni, hogy határátlépéskor (ha még van) rögtön kiszabni rá a jókora úthasználati díjat, hogy ne is tudjon magyar utakat használni, amig nem fizet.
Hát vezessék be nálunk is. Mégis mi az akadálya? Ja a szokásos: bürokrácia, meg hogy senkinek nem érdeke, csak az országnak, azaz mindenkinek...
No ácsi! "A sok helyen rosszabb minõségû osztrák autópályákon" jártál már valaha? Eddigi sokéves tapasztalatom szerint az osztrák úthálózat minden szempontból jobb a magyarnál. És míg a személyautók Mo-on 37.200 Ft-ért kapnak matricát, addig Ausztriában 73,8 EUR-t, azaz kb. 20e Ft-ért, pedig kicsit magasabb a GDP náluk... Ja, és egy darabbal sem jár kevesebb kamion náluk, az A4-es pölö már legalább három éve egysávos, annyi kamion van rajta az év 365 napjának 24 órájában.