Nagyon kemény küldetés, likvidálni kellett egy manust aki egy Arankával és 15-20 kísérővel poroszkált, ja és Aranka tesója is követte, védte tisztes távolból. Ez kb. egy napi meló volt (háromszor döglöttem bele), az eredmény kárpótolt, nagyon két ari
Annyiszor mondtam már, próbáljátok ki a játékot enyhén illuminált állapotban!Egészen más élvezet!Simán nekimentem az előbb vagy 20 P-nek, ami csak engem támadott A pia tényleg bátorságot ad...frenetikus érzés piásan játszani!
No, Medium-ra ítélte a gém azt a hagyományos Xenon Attacking küldetést, amiben kb 4x20 P-t és vagy 4x4 M-et kellett lezúznom...Toride-ban. Hm, előfordult másnál is már, hogy szeretett állomása egyetlen felvehető karaktert sem tartott?Aztán zóna ki és be, majd hirtelen mindenki előkerült! Két fantasztikus ötletemet tesztelem: az egyik, hogy két kalózállomás útvonalába leraktam egy Constr. Yard-ot (amúgy is kellett), így rengeteg kalóz kishajót zsákmányolok óránként, a másik egy olyan fegyverraktár, ahol én mindenkinek az árai alá vágva adok el fegyvereket...megyek építkezni valami fasza Xenon szektorba is, ne legyen nyugtuk! Idézet a Nagy Durranás 2-ből: "ölni bomba jó!
Sziasztok és szép napot! Hüüü 3lm0 ezt hogy is hálálhatnám meg neked, nagyon nagyon szépen köszönöm! Félre ne értsd kérlek, nincs semmilyen hajlamaim de most szét puszilgatnálak, de kérd meg a párodat, ha van vagy egyik szerettedet kérlek, tegye meg ezt helyettem! Kicsit meglepődtem és raktál bele rendesen, most boldoggá tettél, nagyon köszönöm!
Továbbá elnézést kérek mindenkitől, 1 kevés választ tűznék ide! Régen elég sokat foglalkoztam PC-kel, üzleti célból (szerelés, telepítés stb.), így sikerül elég tapasztalatot összeszednem, illetve sok megmagyarázhatatlannal találkoztam. Sok esetben 2 tök egyforma gép sem hasonlított egymásra, működésileg ami az egyiken ment a másikon nem pedig ugyan az a rendszer és alkatrészből állt, nagyon sokat tudnék mesélni az érthetetlen esetekről. Itt van másik asztali gép is, laptop is, de azok a srácok tanulmányait segítik és sokat használják, programozás stb., az övég is védve van illetve csak óvatosan használják a netes dolgokat, mert azok az anyagok amiken dolgoznak tönkre mehet, volt már rá példa és kezdhette előröl a munkát, projektet, de itt is ami az egyiken sikerül a másikon nem, pedig hasonló a konfig.. Van 1 régi meghajtóm alig használt és nagyon régen történt, olyan vírust szedett össze amit nem tudtak javítani, több szervizben is volt a meghajtó, az összes adat oda lett róla, de a családi fotókat, videókat sajnáltam a legjobban. A vírus a meghajtó fat-tábláját támadta meg és írta át, az adatokat egyszerűen nem lehetett lementeni, se én se a szerviz. Párszor tett már keresztbe ilyen olyan vírus illetve pénzembe is került, így mára inkább félek mint utólag megijedek. A C védelmet úgy értem, hogy nem csak vírusirtó, tűzfal hanem semmit nem enged a C meghajtóra írni engedélyem nélkül mert az adott programok ezt nem engedik. Talán még meg van, 1 régi katonai kód program és egyik barátom kipróbálta, még nagyon régen, hogy a gyerekei ne férjenek hozzá a felnőtt dolgokhoz, hát elfelejtette a jelszót, ááá gondolta semmi gond formatálja és majd jó lesz, hát tévedett eltűnt az a 30 gb, nem fért hozzá többet a kód hiánya végett, próbálkozás volt több variációval visszahozni, de semmi siker. Viszont sok játék a C meghajtóra teszi a mentést, és találkoztam olyan játékkal amelyik nem engedte, hogy a mentést is a másik meghajtóra tegyem, így azt nem telepítem. Egyik ismerősömnek a banki számláról 1 vírus segítségével pénzt akartak levenni, szerencséjére a véletlennek köszönhetően meghiúsult. 1 másik ismerősömnek viszont sikerült 500ezer forintot hasonlóan le emelni a számlájáról, de szerencsére a bank kárpótolta, mert hasonló esetekre mindenkinek van 1 biztosítás a számlájához. Ezek az illetők vállalkozók, és elmondásuk szerint naponta kapnak próbálkozást, E-mailben is, ez ugye a 21 század vívmányai, és mióta átutalás lett a trendi! Nos én hasonlóan 1 nem régen kezdett kereskedéssel foglalkozom, hogy eltarthassam családom, ezért banki és egyéb adatok futnak a C meghajtón, ezért vagyok óvatos és inkább félek mint sem ijednék. Azt hozzáteszem nem kell megijedni nem dúskálok semmiben, csak szegény ember vízzel főz,...... igaz a gazdag is, csak próbálok létesülni mint mindenki.... Remélem így nagy vonalakban leírva érthető, miért tartok és vagyok óvatos, de a szórakozás is kell főleg ebben a mai világban, van X-Box is, de szerintem azt ti is tudjátok, nem olyan mint a PC, nem lehet úgy mokolni alakítani a játékokat, mod, stb., így inkább én a PC-t használom a srácok Box-on szokták tolni.
Ja igen kérdezte itt valaki miért nem a natúr játékkal tolom, mert én is olyan vagyok mint a gyerek, ha tudom, hogy van jobb élvezhetőbb lehetőség, akkor inkább várok, hogy ne 1 olyan játékot kapjak amit így is megcsonkítottak sok szép jó kellemes, hasznos dolgoktól. Az emberben 1 világ dől össze 1 olyan játékkal kapcsolatosan aminek korábbi verziói hihetetlen élményeket nyújtott egykor, ilyen például az egyik kivett, hogy nem lehet vezetni a nagy szörnyeket, és akad még más is, igaz vannak más apróságok helyette, de akkor is úgy lett volna kerek ami a korábbiakban ott volt itt is ott lenne a helye. Még egyszer elnézést kérek az off-ért már lassan át megyek írói vénába, amit nem szeretnék....
Nagyon szépen köszönöm ismételten segítségeteket!
Jut eszembe 3lm0 ne feledd kérni kérlek :-) nagyon szépen köszönöm tetted! További szép napot, pihenést vagy pihenésközben jó játékot mindenkinek.....vigyázzatok a szektoraitokra s hajóitokra!
Meg is van. Érdekes módon a gőzmühelyben találtam rá megoldást és Egoék fórumán nem. A fene sem gondolta hogy alapvető játékbeállításokat a mentésekbe írnak bele ezek a nagyeszűek.
Szóval a mentés xml-ében van egy olyan sor hogy <music locked="1" /> ha ezt 0-ra állítja az ember akkor van zene a szektorokban is. Alatta pedig a harc közbeni zenére vonatkozik ugyanilyen beállítás. Ezek után kíváncsi lenne az ember milyen egyéb beállításokat tehettek a mentésbe
Jócskán benne vagyok, csak a vidkari "gyengébb" picit. Win 10 64 bit Core I7-2600K 8 GB Corsair Vengeance MSI Hawk GTX460 1GB HD Audio (alaplapi DX 11-es hangkari, Nvidia folyamatosan frissíti a drivert) 1 TB-s partíción csücsül a játék (csak elég neki a maradék 400 GB hely :-)
Egyébként van zene menü alatt és Highway-ben is, tehát nem a harverrel vagy illesztőprogrammal van a gond, hanem valami játékon belüli beállítással. Csak lusta vagyok kikeresni, gondoltam hátha valaki kapásból tudja, mit hova kéne állítani Mindenesetre köszönöm a segítségeket.
Konfigurációd az ajánlott gépigénynek megfelel ? Ha ok, akkor nézd át a hangvezérlő szoftvert, frissíteni ill. cserélni kell.
System Requirements
Note: 32-bit versions of Windows are not supported due to memory requirements.
Minimum
The minimum requirements indicate the basic environment required to run the game. If any of these requirements are not met then the game may not run at all. Windows 8 (64-bit), Windows 7 SP1 (64-bit), Vista SP2 (64-bit), XP SP2 (64-bit) Intel i-Series at 2GHz or AMD equivalent 4 GB RAM Nvidia GT400 series with 512MB RAM or better, ATI 4870HD with 512MB RAM or better DirectX 9.0c Compatible Sound Card 8 GB available hard disk space
Recommended
The recommended requirements indicate an environment that should provide an enjoyable gaming experience under normal circumstances. Please note that due to the nature of the game, it is not possible to guarantee a minimum framerate, nor is it possible to guarantee that there will be no in-game circumstances in which the framerate will be slowed. Windows 7 SP1 (64-bit) Intel i5 (Quad) or i7 at 2.5GHz or AMD equivalent 8 GB RAM Nvidia GT500 series with 1GB RAM or better, ATI 5870HD with 1GB RAM or better DirectX 9.0c Compatible Sound Card 12 GB available hard disk space
Én már belerepültem.Vannak ilyen villogó "izék" egyes helyeken, ezeket ha szétlövöd, nagyot robbant a Xenon állomáson!Sőt vannak titkos helyen is elrejtett lockbox-ok, mint pl:
Azt, hogy hol van a képen látható Colony Station, mindenki találja ki...
Zene, asszem írtam a könyvben. mi van, ha elmegy a zene.Xml szerkesztés, csak már nem emlékszem.Néha előfordul nálam is, de nagyon ritkán és mindig visszajön a zene, Viszont nem fogom megvenni a zenéjét, mivel nem tartalmazza az album a HoL highway zenéjét és csak Itunes-on vagy Amazonon van, magyarán csak azokkal lejátszható, meg csak bizonyos készülékeken, stb.Megvárom amíg kiszedik belőle vagy én kiszedem, már az is megvan, hogyan.
Az még rendben lenne, ha figyelmeztet, hogy van jobb szkenner, de ha a legjobb van, akkor mire figyelmeztet? Nekem is irkál, de lesz.rom. Az ilyen hibákat nemes egyszerűséggel átlépem. Inkább az zavar, ha az ego-fórumon olvasgatom őket. Viku! "Felecsd el!"
Rontásba tehetném, de úgyis elolvassátok! A sziklákba ágyazott xenon bázisokon van egy nagy lyuk. Bele szoktatok repülni?
Lion (nagy)Úr! A Gőzben a játék beállításainál. (jobb klikk, tulajdonságok, frissítés) az van kiválasztva, hogy mindig tartsa naprakészen a játékot? Ha igen, akkor se dőlj hátra, mert valamikor nekem is adódtak hasonló problémáim, és nem elég csak simán átkapcsolni (21. század), hanem külön kérvényt kell benyújtani négy példányban, etc. De mindenféle újraindítgatásokat is érdemes elkövetni közben: (Sztím/gép) és még akkor sem biztos... Esetleg; kapcsold ki-lődd le-indítsd újra (akár a gépet is) kapcsold be-lépj ki-indítsd újra. És ezek végtelen variációja megoldhatja.. Vagy nem!
Elmo! Nekem régen úgy volt beállítva, de már visszaraktam a zenét a játék alá is. Csak azt ne kérdezd meg, hogy mit kell buzerálni hozzá. Zene hangereje fel van húzva rendesen?
Remélhetőleg nem arra gondoltak hogy vehetsz advanced illetve police scannert is és ez az upgrade Próbáltam utánanézni, de Egoék honlapja nem érhető el, amit pedig megtalálni azok ezer éves cikkek, bejegyzések.
Egyébként nálatok is úgy jelenik meg a zene, hogy a játék alatt semmi csak ha highway-ben megyek, vagy a menü alatt? Kerestem hátha van valami beálítás hogy mikor legyen zene, de semmit nem találtam.
Ennyi hardveres hozzászólás után vissza a játékra.Azt írja, hogy a Long Range Scanner fejleszthető a Mechanic-nál.Én erre a mai napig nem találtam megoldást, pedig átléptem a 2460 órányi játékidőt is (no meg a 30 milliárdos kp vagyont is). Van-e esetleg valakinek ötlete?
"még véletlen se fertőzze meg a C meghajtót semmi"
Ha onnan fut a rendszer, akkor érdektelen hova teszed a többi programot. Bármilyen tároló fertőződhet amihez a rendszer hozzáfér, mégcsak a gépben sem kell lennie! Lehet az egy USB-s külső tár, de akár lokális hálózati tároló is (pl. NAS, mondjuk itt inkább az adathozzáférés veszélye áll fenn, mint vírusfertőzésé). A lényeg, hogy emiatt nyugodtan hasznáálhatod a C:-t, az ég világon semmivel nem vagy nagyobb biztonságban attól, hogy másik drive-ra telepítesz akármit is. Ezzel együtt nem hinném, hogy a mod telepítési probléma a másik tároló miatt lenne. Nekem pl. a Cities:Skylines fut egy másik driveról, mégis rengeteg modot telepítettem steam workshopból, probléma nélkül..
Csak ma, csak most, csak Neked Összeszedtem egy nagy csokorra való modot plusz kisiku leírását pdf-ben. Avastot ráeresztettem a tömörítetlen mappára, nem jelzett, utána tömörítettem és most itt van.
RJoco abban tévedsz hogy azt a meghajtót amiről a rendszer fut nem lehet titkosítani. De azok már általában komolyabb rendszerek és hardverkulcsos (valósidejű) a titkosítás. Ergo hiába van meg akár a kulcs akár a winyó egymás nélkül semmit sem érnek.
Ha esetleg többször kidob, akkor kapcsold ki az alvó módot a win-ben, az energiatakarékosságot és minden ilyen fa*ágot is kapcsolj ki.Olyan nálam is előfordul, hogy lemegy a tálcára, de nem lép ki, csak lemegy.Valszeg más program miatt. A vinyódat ellenőrizd le HD Sentinellel, hogy lásd milyen állapotban van, aztán ha már sok a hiba, mentés és csere! Rendszergazda (is) vagyok, eddig idén asszem 70-szer telepítettem újra/fusiztam másoknak gépeket, tudom milyen.A fiókomban van kábé 20 sz*r vinyó, ebből köszörűket fogok csinálni többek között. Figyu, nekem a steam gyakorlatilag a megjelenése óta ugyanott van, a játékokat meg máshová rakom, mert nem akkora az SSD-m (még) és tökéletesen működik.
Én ezt nem egészen értem. A C meghajtó, amin a rendszer is van, biztonsági szempontból a legkockázatosabb. Hogy tudod azt levédeni? A win folyamatosan írja, a többi programnak szintén szokása írni. Ha elszáll a win, akkor meg elég macera onnan az adatokat leszedni. Egy másik meghajtót (akár a fő vinyón belül, akár másik vinyón) le lehet védeni, jelszavazni, kódolni, eltüntetni, hogy csak akkor legyen látható, mikor neked kell. De ezt nem teheted meg azzal a particióval, amelyiket a rendszer is használja. Azt nem árultad el, hogy milyen win-t használsz. Nálam csak a 10-esnél jelentkezett ilyen gond. Kipróbáltad a rendszergazda módban való indítást? A workshop sokszor engem is inkább zavar, mint, hogy hasznos lenne. Régen az összevadászott cuccokkal jobban kijöttem. Persze azt manuálisan kellett frissítenem. Szóval azért ennek is megvannak az előnyei.
Miért nem játszol simán vele? Nekem 2 mod van fenn. Az egyik a nofuel és elvileg be van kapcsolva, a másikat meg már nem tudom és nincs is bekapcsolva. Még a játék elején tettem fel őket. Szerintem izgalmas mod-ok nélkül is a játék.
Szép napot sziasztok! Igen a játék eredeti! A C meghajtót nem akarom piszkálni mert számomra értékes anyagok vannak rajta és fontosak, így az le van védve + minden játék egyéb dolog ezen a bizonyos meghajtón van, hogy még véletlen se fertőzze meg a C meghajtót semmi, mert azon fontos adatok vannak amit használok a neten (ebbe nem mennék bele, mert nem ide tartozik és magán élet)! Korábban többször jártam már meg és óvatos vagyok, illetve vannak ismerőseim között olyanok, hogy problémájuk lett, mert a hekkerek mindig igyekeznek résen lenni így a vírusok is! A szóban lévő meghajtó ráadásul régebbi darab, és alvós fajta, van olyan, ha nem történik mozgás akkor le áll a meghajtó, ezt onnan tudom, mert ami onnan fut ki is lép, ha pl. itt hagyom a játékot kis időre. Amit itt lentebb is írt egyik kedves fórumtárs és más fórumokon is olvastam, hogy a másik meghajtón sokaknak nem jön össze a letöltés, frissítés, így gondolom itt is az a probléma.
Régebben sok megbízható helyeken fönt voltak modok onnan letöltötte az ember és örült, majd úgy mokolt ahogy akart, nem értem miért nem lehet ma is úgy megcsinálni, hogy választható legyen a modok letöltése, direkt letöltés vagy a gép megcsinálja. Ma ha nem elég óvatos az ember, egyből kész a baj és nekem sütötte már meg a kása a szájam szélét nem 1x, ezért vagyok nagyon óvatos!
Közben föl raktam az X3AP-t, a Rebirth-et meg majd kipróbálom, ha elérhetőek lesznek a modok valahol, ha meg nem így jártam, napokon keresztül másból sem állok csak olvasgatásból és belefáradtam! Azt meg nem tudom jelenleg megtenni, hogy csak játékra 1 PC-t mert van hova tenni a pénzt jelenleg, csak most 3 gyerekem vizsgázik és készül tovább tanulni, egyik Egyetem BME másik cukrászat 3. most kezd.... és nem 3 gyerekem van....... Tehát van hova gondolkodnom, és elnézést az off-ért csak említettem, hogy érthető legyek, de nem ide tartozik.
Ismételten nagyon szépen köszönöm fáradozásaitokat, segítségeiteket, jó tudni, hogy vannak még segítő kész emberek! Néha ide nézek olvasgatok.
Tisztelettel és üdvözlettel Lion
Voltam kicsit csótányt irtani Igazából egy jóembert kellett kinyírnom, aki ott bóklászott a bogaraknál. Bogárfalva dolgos népe békében éldegél messze az Óperencián túl
Nehéz ellenfelek, de megéri kockáztatni, rengeteg fegyver modifikációt gyűjtöttem náluk
Nekem minden steam-es játékom úgy fut, hogy C:\-n van maga a steam kliens és másik vinyón az össze játék.Teljesen jól fut.Lehet, be kéne állítanod a steam-et is.
Na kipróbáltam a 2 lehetőséget egyik működik. Letiltottam Steam-ról és így már bekapcsolta majd újraindít bekapcsoltam a Steam-t és vissza kikapcsolta a kis piszok, de ha kikapcsolva hagyom a Steam-ot akkor működik. A 2. lehetőséget próbálva nem sikerül, nem írja a másik meghajtót! Sajnos nincs lehetőségem C-re rakni mert nincs helyem és most nem akarom manipulálni a C-t mert nagyon sok anyagot kellene lementenem aminek nem örülnék, ha elveszne és azzal nem akarok foglalkozni sok idő.
Ezek hiányoznak még: Enhanced Money Transfer Capital Ship Bridge Station Recycle or Destroy Galaxy Station Range v1.4 (for XR v4.00+) Player Shipyards Mission Computer Multi Assignment Repair Docks For Capital Ship Bridge Mod no jump fuel for player ships Hunter ships
Azt hiszem nem hagytam ki semmit, már kezdek összezavarodni... Esetleg ha ezeket még valaki föltölteni, nagyon szépen megköszönném! Nagyon szépen köszönöm a segítségeteket!
Üdv Lion
Ha W10-et használsz, akkor 100%, hogy az a gond, hogy másik meghajtón van a játék. Ezzel én is szívtam már. De átraktam a C-re, ami abból a szempontból is jó döntés volt, hogy SSD-ről sokkal hamarabb betölt, mint HDD-ről. Ha neked nincs ilyen lehetőséged, akkor állítsd le a Steam-et, majd indítsd rendszergazdaként. Úgy tudja már írni a másik meghajtóra tett játékok könyvtárait is. Frissítésnél viszont ki szokta írni, hogy nem tudja írni a meghajtót és ott is marad a listában a játék.
Próbáld meg hogy elindítod a játékot, letiltod a steam-ről való letöltést és frissítést és így kapcsolod be a makrancoskodó modokat. Elvileg akkor újraindítás után aktívak lesznek és visszakapcsolhatod a steamet.
Köszi, belerepültem legközelebb kerülöm, pont olyan zónába ugrottam ahol xenon állomás van, ráadásul mellé. A trading agent nálam tökéletesen működik, mission comp is megy, de leszedtem, ne legyen akadás miatta.
Sziasztok! Nagyon szépen köszönöm a feltöltést és a segítséget! Steamon ismét próbálkoztam, hogy ami még hiányzik beszerezzem, most kikapcsoltam a védelmet, de így sem csinálta meg, pedig az engedélyt megkérdezi, olvasgattam még hátha találok valamit, volt aki olyat írt, hogy másik meghajtóra volt telepítve és oda neki sem szedte le. Nekem is másik meghajtón van, hogy most ezért vagy csak pont beleestem ebbe a körbe, vagy újra kellene rakni a rendszert fene tudja, de föladom. Amit kedves fórumtárs feltöltött 2-t nem enged bekapcsolni, azt írja aktiváláshoz indítsam újra a játékot, miután újra indítottam ugyan úgy off-on van, viszont a többi jó. Már az elvonási tünetek a sírba visznek én meg nem tudom megoldani, hogy a modokat leszedjem vicc, de ez van. Kicsit bohóckodom a játékkal, hogy enyhítsem tüneteim aztán lehet visszatérek X3 albion-hoz, most hátha nem akad meg...
Engem is zavar,hihetetlen mennyi felesleges szövegelés van benne.Főleg mikor a SETA-t használom. Elég lenne,ha olyankor csak a vésthívások jönnének,nem mindenféle baromság. Én sem fárasztom a főnökömet minden hülyeséggel,mikor dolgozok. Viszont dícséretre méltó,hogy a kereskedőhjók végre nem gyakorlótáblák a kalózoknak,és képesek elmenekülni végre. Így eddig csak egy hajót vesztettem kalózok miatt.
Nem ciki Olyan ember még nem született aki mindent tudna. Örülök hogy néha én is tudom viszonozni azt a segítséget amit én is kapok a fórumtársaktól. Valaki ismer esetleg olyan modot ami szétszedi a bejövő üzeneteket? Gondolok arra hogy be van célozva az egyik frissen foglalt hajó egy részeleme amit javítok, de közben jön egy rakás egyéb üzenet ami miatt nem látom hogy épp hol tart a javítás, illetve melyik lenne a következő javítandó elem. Foglaláskor szintén, keresem a jump tunnel device-t, erre jönnek a kereskedelmi és reputáció üzenetek folyamatosan szinte. Ez így nagyon zavaró tud lenni.
Néhány MOD-ot -amit én használok- feltöltöttem ide. Ezek vannak becsomagolva: -Ignore Fuel -Litauen Capital Ship Bridge -More Crew -Show Skills -Welding Laser -Yisha Take Over
Csomagold ki és másold be ezeket a játék könyvtárában lévő extensions mappába. Ne felejtsd el a játék főmenüjében engedélyezni őket.
Egyedi vélemény. Az X3-at (TC-AP) joy-al nyomtam végig, amikor kijött a ribörsz szépen be is üzemeltem, de pár óra után visszatettem a polcra. Talán a csillagpontos menü volt az oka. Azóta eszembe sem jutott használni. Harcolni könnyebb az egérrel!
Azokat a módosításokat amiket felsoroltunk, nyugodtan leszedheted. Ha másképp nem megy, kapcsold ki a védelmet, azután vissza. Úgyérted itt nem találtál semmit? Javaslom a file menü kategóriánkénti csoportosítást. De nem véletlenül ajánlottuk a Gőz Műhelyt! Biztonságos, egyszerű és a fejlesztéseket is megkapod automatikusan. Igazi huszonegyedik századi szolgáltatás!
Sziasztok szép jó estét mindenkinek! Elnézéseteket kérem, tegnap nem írtam ide, de már nem jutott erőm, bár nem mintha most sok lenne, hulla fáradt vagyok, no de próbáltam letölteni Steam-ról a cuccosokat, de nem sikerült védelemre gondolok mert mindig az reklamált. Steamon regiztem feliratkoztam játékot indítottam és a védelem rákérdezett, hogy engedélyezem e a letöltést, mondom noná, de nem töltötte le akármit csináltam. Keresgéltem kugliban és olvastam mások is jártak már így, hogy nem sikerül néha letölteni, de magyarázatot azt nem találtam, így bánatomra belefáradtam és föladtam. Bár lehet az is, hogy öregszem és nem mennek már úgy a dolgok mint régen pff kitudja, bár a fiamat is kérdeztem ő programozónak tanul, de neki sem sikerült és ő is a védelemre gyanakszik, na mindegy. Így szokott ez lenni, hogy amit nagyon akar az ember az nehezen akar összejönni! Ja jut eszembe 1-et sikerült leszedni és kész. A védelmet meg nem kapcsolom ki mert nagyon régen 2 gépet vágtam így haza, vírus miatt, a meghajtók meg végkép kuka lett, no erről ennyit. Jut eszembe nexusmods oldalon is keresgéltem, de vagy én bénáztam, vagy nem tudom, de több oldalt átnéztem és nem találtam semmit, keresőben szintén nem hozott semmit, oszt ott is föladtam.
Esetleg ha valaki föltöltené mindet 1 helyre azt nagyon megköszönném, amennyiben persze lehetséges, és persze az eddigieket is nagyon-nagyon szépen köszönöm. Nem szeretnék senkinek sem a terhére lenni, már így is sokat segítettetek!
Olvasom, hogy van aki Joy-t használ, mert nekem is van Saitek X52 Pro, hogy valaki nem e próbált hasonlót, megy e rendesen a Joy játékkal, mert fölöslegesen nem csomagolnám ki. Viszont azon 1 mozdulattal lehet forogni stb., nekem billentyűn nehezen megy, pont minap próbálgattam a játékot és nem akart menni, pik pak szétrúgták a hátsóm, így ezt is az öregedés javára írom föl. No de ez a Joy többfunkciós,és itt olvastam valahol, hogy nem igazán kombo a játék a Joy-kal. Ha van valakinek véleménye azt megköszönném, ha megírná.
Ismételten köszönök szépen mindent!
Tisztelettel és üdvözlettel Lion
TokraFan és Cobra21 egy régebbi hozzászólásomat idézném be:
Eleinte én is agyf@szt kaptam a highway-től:) Egy idő után meg lehet szokni. Mielőtt belépsz, állítsd középre azt a kis kört és a továbbiakban ne nyúlj az egérhez. Az W-A-S-D-vel mozogj a highway-en belül ha szükséges. A kilépéshez pedig nyomj BACKSPACE-t. Azonnal kilép a highwayből.
Vagy, miután beléptél a HW-be, nyomj egy SPACE-t és utána csak W-A-S-D (ha kell).
Nagyon érzékenyek a HW-k, mindenféle mozgásra bennük (kivéve a sraffozást). Ezt egy kissé eltolták. Nem szabad sem autopilottal, sem szabad egérmozgással bemenni. Joynál szerintem adj kicsit nagyobb deadzone-t neki hogy biztosan középen maradjon, mikor elengeded. Kifele jövet, nekem az alap "Backspace" mindig működik. Lehet hogy érdemes lenne valamelyik gombra betenned a joyon (ha van még üres gombod)
De, legalábbis én hadilábon állok a HW-vel meg mindig. Amikor nem kene akkor néha kilök, amikor meg ki akarok jönni, rendre tovább repülök mert nem tudok kizuhanni. :) Pedig ráncigálom vadul a joy-t. ezt a hülyeséget kihagyhattàk volna, mert egyébként tényleg nagyon jó lett a játék.
Most értem a küldetés végére,és a pénzre nincs panaszom.Alaptőkét nem nehéz szerezni. Ez a új bónuszrendszer a védelmi küldetéseknél nagyon jó,mert igen jó kis lóvét lehet szakítani vele. Az aknavadászat is jövedelmező.Könnyen összeszedhető 40-50 milla így is,aztán irány építeni. Titeket nem hajigál ki a HW-ről?Mert engem rendeszeresen kilök,ami egy idő után idegesítő. A jump küldit is megnézem merre van,mert a fővonal közben nem találkoztam vele.
A termelésben nem egyik pillanatról a másikra történnek az események, de főleg az URV-k terén nem nevezném hosszúnak azt a távot. A Hajógyárak, de főleg a terracorp zsákszámra veszi a különböző URV-ket. A mi vagyonunk jelentős része abból van! Csak épp nálunk van háttér termelés is. Viku szokta volt mondani, hogy "INGYEN" Ez tulajdonképp igaz is: Némi élelemből és a semmiből megtermeljük az energiacellákat... Ami nyersanyag kell azt a gyárak kibányásszák maguknak... és így tovább. De tőke az kell! Hisz ezeket a gyárakat fel kell húzni, hajót biztosítani nekik, trallala. Szóval nekünk már gyors. De emögött van 1500-2000 óra!
Pedig éppen kezdtem bízni Egoékban, hogy így főleg a kezdeti időszakban, amikor az ember még nem látja át a termelési útvonalakat, összefüggéseket, ezzel ma lépéssel segíti az embert hogy egy kis tapasztalathoz, illetve alaptőkéhez jusson. Azzal semmi baj hogy csak pár milliót ad jutalomként, ami a gyár felépítési költségének csak kis hányada (szerintem az URV-re a 30 milla nagyon optimista becslés, ha hozzáveszem a CV-t, drónokat bele és az indulótőkét a managernek, szállítóhajó(ka)t). Ez hosszabb távon hozná vissza azt az összeget amit az ember belefektet.
Tied lesz a gyár, és elég az alapot felhúzni, bővíteni majd ráér később.De gondolj bele, amikor egy URV gyárat kérnek és az alaphoz tartozó anyagok ára 30 milla, te meg kapsz 8-at bónuszként...mondjuk egy pofán veréstől több Előtte érdemes körülnézni, hogy az adott állomásnak lesz-e haszna, tehát nincs-e túlkínálat a majdani termékekből, amit gyártani fog neked.
Lehet hogy buta kérdés, de vannak azok a küldetések mikor arra kér húzzak fel egy ilyen-olyan gyárat valahova. Ha megteszem akkor a gyár az Ő vagy az én tulajdonomban lesz utána? Mert ha az övé lesz akkor túró a fülébe :-D Viszont ha az enyém marad akkor gondolom egész jól jövedelmező helyen lesz.
A mission computer mod már biztos nem fog kelleni, mert beletették a négynullába gyárilag! A Trédédzsentre meg nézz rá, mert lehet, hogy nem vörking properli! (nekem is volt valami ilyesmi, de nem lehetett megvenni a tréd opciót! Helyette tudom ajánlani a handelsupdate-station verziót.
Tudja valaki mi ez az átlátszó zümmögő kupac, és mit lehet vele kezdeni ?
A techno blabla hozzátartozik a stílushoz. :-) Viszont tulajdon/személy/fantázianeveket nem lenne jó lefordytani, ez a korábbi X fordítási próbálkozásoknál sem sült el jól mert tényleg sok hülyeség jön ki (még akkor is, ha tényleg így hangzanak eredetileg is. Ebből a szempontból jobb, hogy nem angol az anyanyelvünk. Mennyivel jobban hangzik nekünk a Silkworm missile, mint hogy Selyemhernyó rakéta). :-)
"Így gondoltam keresgélek a régi X-3-ra hátha javítottak még rajta és működik jól, de a régi szerverek, oldalak eltűntek szinte semmit nem találtam"
Néhány régi mod linkje mér nem él az ego fórumon, de többség még igen, és a hiányzókat is össze lehet vadászni a netről. Meg van egy "új" total mod is, az a neve hogy Litcube's Universe, cagy ott az XTM mod is. Mindkettő jeletősen kibővíti a játékot.
Esetleg ott van még az Elite:Dangerous a space sim műfajban, amit viszont félve ajánlok, mert bár grandiózus game, de jelenleg szerintem jóval kevesebbet nyújt mint a Rebirth. Építeni pl. nem lehet benne, viszont több hajót lehet irányítani.
Köszönöm a válaszokat. Végül is nem olyan zavaró mint gondoltam. Csak még bennem élt az X3 sorozat property menüje ahol külön-külön mutatott minden hajót (plusz a szateliteket is).
Sokak bánata , hogy nem lehet már a nagyokat vezetni, de lenyeltem...ez van. A könyv frissítése még nem indult el.Még játszom, kíváncsi vagyok,mi mindent fedezek fel, és ha minden oké, akkor elkezdem átírni. A könyv nagyjából a 3.61-ig okés, bár amikor írtam, még nem jelent meg az a verzió.
Nem fog, egyszer használatos, ahogy Imre is mondja.Ezek után tudod majd továbbépíteni, felszerelni, javítani, feltölteni lőszerrel, meg miegymással. Előfordulhat olyan, hogy kilövik, ekkor újat kell venned és lesz egy parancs, hogy "Deploy to Station", ahol kijelölöd az állomást és ez odaáll.De ismétlem, ez csak akkor, ha kilőtték előtte a CV-det!
A CV egyszer használatos, marad ahol építkeztél, szükséges lehet a későbbiek folyamán ha javítani kell a gyárat. A következő gyárhoz ujjat kell venned.
Végre sikerült felépítenem az első teljes gyáramat. A kérdésem az lenne hogy a CV-t nem tudom onnan a világért sem elhozni, ez normális dolog? Abban a hitben voltam hogy ha kész az állomás akkor újra csatlakozik lelkes követőim sorába, de fel sem merül olyan opció hogy "join my squad".
Még egy-két számomra remek kiegészítő, amiket felsoroltál én is használom, kivéve a nem tankolást, és a hunter shipst. -Enhanced Money Transfer (Nem kell húzogatni az idétlen csuszkát pénz átutalásnál, pontos összeget lehet beírni aztán enter és kész) -Multi Assignment (Számomra a legidegesítőbb dolgot javítja amit a mai napig nem csináltak meg. Egy hajó gyárhoz vagy másik hajó hozzárendelésénél végig kell hallgatnod a süket hosszú dumát, persze gyárilag csak egyesével lehet a hajókat rendezgetni. Ezzel a kis móddal csak kijelölöd a hajót(kat) két kattintás egy rövid mondat és kész, a készítőnek.) -Mission Computer (Látható a menüben a zónán belüli összes elérhető küldetés, nem kell körberepkedni az állomásokat, rengeteg időt és km-t spórolsz vele) -Repair Docks for Capital Ship Bridge mod (csak a capital ships bridge móddal együtt működik, külön javító platform van a nagy hajókon) -Galaxy Station Range (megnöveli a kereskedési távolságot az egész galaxisra) -Trading Agent (nem kell smaltalkozni, hogy legyen kereskedelmi ügynököd egy állomáson, csak megkéred rá (le sem kell szállni), mindez 80e creditbe fog fájni neked, rengeteg időt spórolsz vele)
Ha esetleg mást is használsz, nézd meg a leírásokat, vannak olyan módok amik összeakadnak, és nem működnek együtt. Utoljára szerkesztette: dimre, 2016.03.11. 12:45:55
Szia neked is szép jó napot és mindenkinek! Igen én is csak a kiegészítésekre gondoltam! Nagyon szépen köszönöm fáradozásod, hogy itt egybe foglalva leírtad! Egyébként este 2-3 oldal maradt még a könyvecskédből és csak rápillantottam a még nem olvasott oldalakra és úgy rémlik ott is írtad, de így még jobb! Kár, hogy nem lehet vezetni a nagy hajókat annak külön volt egy fillingje, dokkolni a nagy hajókon és átülni vezetni stb..
Egyébként van változás a játékban mert a könyved korábbi verzióról ír, és úgy rémlik mintha itt lett volna szó, hogy van némi változás az új frissítésben, amit majd hozzáfűzöl a könyvhöz? Van sok változás? Köszönöm szépen!
Tisztelettel és üdvözlettel Lion
Jó napokat. Mivel reggel óta szopok exchange szerver problémákkal, így csak most van időm írni. Szóval, a moddolás egyéni dolog.Én semmi olyat nem használok ami cheat lenne, nincs értelme, mert elveszíti a játék a lényegét.Viszont olyanokat használok, amik kiegészítik vagy javítják vagy egyszerűsítik:
- Xenon Hunt 3 (xenon K és I elfoglalhatósága) - Hunter ships (+2 komoly hajó építhetősége) - Capital ship bridge ( lecseréli a standard 20m2-es leszállóplatformot egy normális, szépen kidolgozott hajóbelsőre, nem a Skunk-on) - Morecrew (az alap 5 fős legénység helyett 12-nek ad helyet a skunk-on) - no jump fuel for player ships ( nem kell tankoltatni a nagy hajóidat) - player shipyards (építhetsz saját hajógyárat, kivéve Teladi és HoL) - show skills (lekérdezhető a skill lap minden felvehető karakternél,nem kérdőjeleket mutat) - station recycle (rossz helyre épített űrállomás elbontható, ráadásul nagy részét az anyagoknak+a legénységet is visszakapod) - welding laser ( a bányászlézert lecseréli javítólézerre)
No, ezek vannak.
Szia! Köszönöm mégegyszer.Mivel megyek aludni, ezért csak reggel fogom iderakni.A modokat egyébként Steam Workshop-ból (Műhely) tudod letölteni, bár asszem a www.nexusmods.com-on is vannak, de inkább használd a Steam-est, azzal nem kell semmit tenned, auto berakja a megfelelő helyre.Ezután majd a játékban engedélyezni kell, ha alapból nem engedélyezni rögtön. Jó éjt mindenkinek.
kisiku Már majdnem elolvastam a kis okost, hát nagyon szép munka emelem kalapom, és nagyon szép fogalmazás, több mint profi munka, és korábbi levélben olvastam itt valahol, hogy írói véna kell....ott van az a írói véne és nem is kicsit, grat.
Viszont lenne 1 kis kérésem, mert olvastam is, de általánosságban mindig kell valami kiegészítő, mod! Ha szépen megkérnék valakit, dobna ide 1 linket vagy többet ahonnan letölthetném, és 1 leírást mit kell és érdemes letölteni, hálásan megköszönném! Olvastam a Xenon elfoglaláshoz is mod kell, és szeretném úgy kezdeni a játékot, hogy mindent fölteszek amik kellenek a játék jobb élvezetesebb játszásához no meg amiket érdemes, és javasoltok! Egy kicsit megfáradtam a sok keresgélés olvasgatásban, és nem szeretném ezzel is tölteni az időt, hogy mit honnan és működik is e stb.. Előre nagyon szépen köszönöm!
Gyárilag van, Container Magnet a neve és alaphelyzetben az "O" betű megnyomásával és nyomvatartásával aktiválod. Kb. 1 km-ről odahúzza és felveszi a raktérbe azokat amik elférnek a Skunk rakterébe.
Kicsit le vagyok maradva, valaki tudja, hogy mod vagy gyárilag van e a játékban valamiféle vonósugár amivel a konténereket lehet begyűjteni. Láttam egy videóban, de most már azt se találom.
Üdv ismét! Imre és kisiku nagyon szépen köszönöm nektek a bátorítást és az írást! Már nem bírok magammal alig várom, hogy elkezdhessem, mert erős elvonási tüneteim vannak, mivel nagyon rég nem játszottam már Sci-Fi játékkal, nem is tudom hogy bírtam ki ilyen sokáig! Hát magán élet van, de meg ogyuk azt is :) No de nem szaporítom a szót mert viszket az akarat megyek olvasni, további szép napot és köszönöm, majd be-be lesek ide!
Az írás szerzője én lennék, köszönöm, ez volt a célom vele.Hidd el, nyugodtan elkezdheted a Rebirth-öt, de csak akkor ha egyáltalán nincs életed (idézet a South Park "Világok harca" c.epizódjából) Ne abból ítélj amit a Steam-en írnak róla, hiszen azok a vélemények még a megjelenéskori állapotokat tükrözik, ami valós volt akkoriban, de az már nagyon régen volt, a játék tökéletesen játszható.Mire felfedezed az esetleg néhány apró hibát, addigra eljátszol vele kb 800-1000 órát... Magyarítás. Többször kibeszéltük itt, én vállalnám, de nagyon kretén szöveg jönne ki. A másik dolog, hogy hogyan kerülne bele a játékba?Mod-ként?Vagy megkérjük az Ego-t, hogy itt a duma, rakjátok be lécci'? Nyelvtudás max a sztorihoz kell, illetve ha böngészni akarod az enciklopédiát, tehát meg akarod ismerni, hogy mi a Force Field Projector, akkor hadd idézzek korábbi fordításomból:
"Erőmező Projektor - Force Field Projector
Az Erőmező Projektor közismertebb nevén "Pajzsgenerátor" ultraerős gravito-mágneses mezőt generál, amely képes sokféle anyag, anyag-folyam és energia alapú sérülés visszaverésére. A mező intenzitása (sűrűsége) a távolsághoz mérten akár harmadára is lecsökkenhet, ezért a kibocsátott mező energia alapú, amelynek mágneses fókuszpontja egy bizonyos távolsághoz mérten helyezkedik el. Az Erőmező Projektorok célobjektumhoz közeli felszerelése nemcsak praktikus, de csökkenti az energiaszükségletet is, viszont a felszerelt rendszer gyenge pontja lesz. "
Szóval, ha ilyeneket szeretnél olvasni, akkor készülj fel erre a fajta szövegezésre
Mindig is olvastam egós fórumot, csak nem láttam értelmét a regisztrációnak, mert mindenre választ kaptam.Az "ötletek&tanácsok" topicba meg nem írogatok nekik, mert rajtam kívül még ezer ember megteszi...
Olvastam. Meg egy másik topikot is, ahol egy egós emberke mondta, hogy csak egyszer lehet aktiválni. Majd legközelebb jobban figyelek. Mióta olvasol te egós fórumott? Regisztráltál?
Üdv! A magyarításról, párszor már belekezdtek, de mindig elapadt a lelkesedés, gondolom fordítói hiány, és az iszonyatos mennyiségű szöveg miatt. Eddig még egy X-et sem sikerült magyarosítani senkinek, ha a német jobban fekszik Egosoft oldalán van német nyelvű fórum. Pár száz óra játék után már zsigerből tudni fogod a szövegeket, még ha kínaiul lenne akkor is. Utoljára szerkesztette: dimre, 2016.03.10. 03:36:50
Sziasztok! Hát nem is tudom hol kezdjem, de próbálom röviden tömören! Korábban játszottam az X3 AP-val, nagyon tetszett mivel nagy Sci-Fi rajongó vagyok, és némileg magyarosítás is volt rá. Sokat játszottam vele majd megakadt 1 helyen és nem tudtam továbblépni, így mérgemben abbahagytam, gondolom búg végett! Majd jött a Rebirth ami szintén játszhatatlan, volt akkor. Már 1 ideje keresgélek valami hasonló jó kis játékot, de amit találtam az szerveres és olyanra nem akarok befizetni, mert mi van, ha 1x csak leállítják a szervert, akkor ugrott a pénz és cserébe marad a nagy semmi, nem vehetem elő többet.
Így gondoltam keresgélek a régi X-3-ra hátha javítottak még rajta és működik jól, de a régi szerverek, oldalak eltűntek szinte semmit nem találtam. Majd ráakadtam a Rebirth-re és olvasgattam, kérdezősködtem aztán kiderült, hogy mára egész jól működik, sokat javítottak rajta. Igen de van 1 másik problémám nem tudok angolul, de mivel már erős elvonási tüneteim vannak kénytelen voltam nekiállni, keresgélni valami írás után, mit hogyan is kezdjek, vagy is ne szúrjam el......
Sok keresgélés után jutottam ide, nagyon sok olvasgatás stb., és már kezdtem föladni, mert magyar írás szinte semmi. Igaz szeretem magam felfedezni a dolgokat, de angol nélkül elég nehéz kísérlet, meg aztán még is csak jó lenne valami támpont, de ugye ott az elvonási tünet na azzal meg oszt még is csak kezdeni kellene valamit..... Majd ráakadtam itt 1 magyar leírásra most ezekben a pillanatokban, igaz csak futólag olvasgattam bele és nagyon remek kis cikk, grat a szerzőnek! A szívem még mindig 1000-el kalapál, hogy van remény! A játék már gépemen muzsikál, pár kört futottam is, de létesülni.....az nem igazán megy. Kézben a teló fordítás stb. így döcög, de a magyar segédletnek hála biztos menni fog!
Itt szeretném hálámat és köszönetemet kifejezni, hogy vannak olyan eberek akik idejüket nem sajnálva hajlandóak másokat boldoggá tenni, sok munkát belefektetve s majd azt megosztani a nagy nyilvánossággal! Ma ebben a világban nagyon kevesen vannak azok a jószívű emberek akik nem sajnálnak adni a hozzám hasonlóaknak, sok ilyen ember kellene, sajnos kihalóban! Azokkal meg nem kell foglalkozni akik kötekedőek, csak irigységből teszik, mert ők nem tudnak remek munkát kezükből kiadni!
Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget és a befektetett energiát kedves kisiku fórumtárs, ha szólíthatlak így, hogy megosztottad velünk azt a remek írást, holnap neki is ugrok olvasni, köszönöm!!! Köszönöm másoknak is itt a sok segítséget, hozzászólót a témához, hogy tudjon boldogulni a játék világában a másik fél...
Még szeretnék 1 dolgot kérdezni, ha megengeditek! Ahogy fentebb is írtam Angolul nem tudok kevés Német megy, de az is csak a munkámhoz állt közzel, de az a nagy igazság, hogy Magyarnak születtem és nem rajongok más nyelvezetért, mert bőséges és szép az...... Ma egyre kevesebb a fordítás (Magyarosítás) játékok terén...... Csak érdeklődés képen kérdezném, hogy nem e tudja valaki, ezt a Rebirth játékot fogja e valaki fordítani, Magyarosítani?
Ismételten köszönöm szépen azt a kis okos írást, biztos vagyok benne sokat fog segíteni, és a sok fórum társak írásait amit itt megosztottatok a nagy közönséggel!
Na vazze, túlléptem az 5 perc javítási időt...szóval a hajógyár drón nélkül is összerakja, csak csiga lassúsággal.Tudom, mert tegnap egy Tarhonyás Húst kb 45 perc alatt rakott össze, szemben a normál 4-5 perces idővel.Tehát megcsinál mindent (ha van anyag), csak irtózatosan lassan.Ha már elkezdted gyártani és közben "beraksz" drónt, akkor sem gyorsul fel, csak új hajó gyártásánál.
Huhh, Istvánom...ebben az esetben nem tudom, mit kell tenni, lehet, hogy később újra felajánlja. De asszem itt van valami
Egyébként nekem is, ahogy a linken írják, megelőzte még a "láthatatlan" hajó szkennelése is, ezt el is feledtem mondani.Próbáld meg azt, hogy megcsinálod az anomáliás küldetést, majd ezután jön,illetve nekem jött a Xenon Incursion. Copyright nincs a Triangulumon, lehet vinni Utoljára szerkesztette: kisiku, 2016.03.09. 20:18:25
"Igaz a hajógyáramat Construction Drone-nal már csak xml-ből tudtam feltölteni, " BAKKER!!! Ezt a múltkor akartam jelezni, csak kiment a fejemből. Azóta én is építettem egyet, mert egy gyárral nem győzöm a líramekiket gyártani. (Ez alatt nem garantált a hosszú és eredményes élet!) Aztán megdöbbentem, hogy hoppá! Ki fogja összehegeszteni őket?!??! (Hát az XML-manók!)
A csatával kapcsolatban: Kábé két perccel azután, hogy reggel megírtam a sirámomat és kikapcsoltam a gépet, felsejlett, hogy én azt a küldetést valószínűleg nem fogadtam el!!! Már rémlik, hogy a semmiből kaptam egy "benne vagyok, vagy sem" üzenetet, de nem olvastam el figyelmesen és nyomtam rá egy eszképet! Így jártam!
A "Triangulum" megvéve!
Utoljára szerkesztette: Jóózsf István, 2016.03.09. 18:00:27
A Kaki Triangulum-Komplexumot (hű, milyen faja kis nevet találtam ki neki!) nem lehet szétlőni, dokkolni sem tudok rajta, teljesen átszkenneltem, már amennyire lehetett. Az állomásokat "teljesen" szét lehet lövetni, de kb 5-6 perc után újraépülnek.Xenon/Khaak platform/állomás és kalóz Haunt-ok. Igazából nekem csak öröm, hogy több ellenfél van, legalább nem unatkoznak az állomáson a tisztek. Szintén örömteli, hogy végre működnek a gyárhoz rendelt harci URV-k! Igaz a hajógyáramat Construction Drone-nal már csak xml-ből tudtam feltölteni, mert a Supply Options között nincs ilyen lehetőség, de ez van... Szintén nagy megkönnyebbülés, hogy egyszerre tudok Assign-olni hajókat, nem kell egyesével! Majd hamarosan elkezdem átírni a könyvet a jelenlegi verzióra, de még élvezném egy kicsit... Utoljára szerkesztette: kisiku, 2016.03.09. 15:06:06
Misztikusan kezelik ott is. Nincs konkrétan leírva, hogy mi "Trigger"-i a küldetést! Csak egy dolog biztos, hogy Toridí-ben indul. Mivel olyan komoly előnyökkel nem jár, nem izgat annyira. Majd jön, ha jönnie kell! Cserébe azért megjárattam néhány xenon építményen a sebtiben összeválogatott hadiflottát, és azt kell mondjam; egész kulturáltan fogtak munkához! Meglepően szervezettek voltak. Mélsztromban például nem hagytak érintetlenül egyetlen modult sem! Próbálkoztam a Khaak szobron is, de az sérthetetlen!
Sajnálom...nekem összejött.Lehet hogy mákom volt.Mondom, nem sokkal azután jött, hogy leteszteltem a JD-t és közölte velem a tudós csaj, hogy nekem adja, ő majd kifejleszti a sajátját és ég áldjon...ezután kicsit röpködtem, majd elnéztem Toride-ba és egyszer csak elkezdtek özönleni a Xenonok a kapun át.Majd később sikítozott Yisha, hogy "They spotted us" és hogy "Get out of here!", majd üzenet, hogy repüljek a kapuhoz, a többit már tudod.Most ezt a néhány sort hadd ne rakjam spoiler-be. Úgyhogy valahogy elő kéne idézned, nem tudom, van-e köze a Jd-hoz vagy annak megszerzéséhez, de nekem ezután jött nem sokkal.Esetleg kérdezd meg az Ego-t
Hát én nem kaptam meghívót abba a buliba! Csinálhattam bármit...
Utána olvasgattam az ego fórumban, de nem lettem okosabb. Ugyanakkor le is maradhattam róla, ha korábban épp mással voltam elfoglalva és nem figyeltem a Liba visítozására.
Így már érthető. Főleg, hogy a kaput is eltorlaszolták a nyomorultak:)
Nem figyeltem, mind a kapun jött vagy ment át kereskedni, ráadásul hirtelen jött az egész.Ráadásul a Xenonok megálltak és leparkoltak a kapunál, így minden ami ki vagy bejött, szétlőtték.Nem csak az enyémeket, Terracorp, Teladi, Toride Colonists,stb (igen,azok is átjárnak). Ha most nem lenne annyi melóm, átmennék a túloldalra is, mert asszem ott is buktam pár kicsi bányászt, mivel Blast Quarry-ban van egy H2O gyáram, ezt még a HoL előtt raktam oda, fene se gondolta volna, hogy oda nyílik kapu. Maelstrom egyébként az én fennhatóságom alá tartozik, vagy 15-20 gyáram van arra, ebben 3 nagy és 2 kicsit Shipyard is van.
Mindegy, nem probléma az elvesztésük, legalább fogy az anyag.Egyébként kereskedelmi hajóból csak 25-28 darabot futtatok manuálisan.A hadiflottát még nem számoltam, mert csak egy része követ a többi vagy áll vagy gyárakhoz van rendelve vagy járőrözik. Azért sem foglaltam el az I-t, mert 20 darab van, amiből egy követ, a többi áll vagy járőrözik.Ugye kereskedelemre nem lehet használni, mert mindig beragad az állomásokhoz (túl nagy) és csak xml szerkesztéssel lehet kiszedni.Harcra meg elég egy darab is. Phoenix-ből egyet vettem összesen, a többit foglaltam, szinte ingyen ott van a Teladinál.Tudom, hogy egyszerre is ki lehet adni parancsot több hajónak, ez jó, csak örülnék ha térképen is ugyanígy lenne és nem egy tök más menüt hozna be.
Ja és mint mondottam, valahogy így nézett ki a Xenon felállás: 3 K, 1 I, min.60-80 vadász, 15-20 P és több száz drón a hajókról. Utoljára szerkesztette: kisiku, 2016.03.08. 15:07:07
Neked rohadt sok hadihajód van. Hogy keveredtek ilyen csávába a kereskedelmi hajóid? Főleg most, hogy a Brodcast paranccsal már elég egyszerűen és főleg gyorsan lehet volna egyetlen utasítással elküldeni őket valami nyugodtabb helyre, még mielőtt egyáltalán harci érintkezésbe lépnének a mocskos-szemét népellenséggel.
Egyébként elugranak a hajók, bár mondjuk a teherhajóim nem nagyon tették.Aztán később a Xenon is menekült(!), de elkaptam...picit zavaró volt, hogy a 20-25 fős flottám nagy része 30 km-re volt tőlem, mások meg 10 km-en belül jöttek hozzám.Úgy kell ugrani/menni, hogy minél közelebb légy a csatához,amikor megérkezel, különben egy része lemarad, te meg szívhatsz egyedül vagy néhány hajóddal.
Mondani sem kell, hogy senki sem segített!Tehát ne várj a telepesektől segítséget.Egy Tarhonyájuk, meg egy Sucellusuk van, de azok nem jöttek csatába, csak a szerencsétlen kereskedőiket lőtték szarrá, mint az enyémeket. Utoljára szerkesztette: kisiku, 2016.03.08. 08:26:17
Új Ficsőr! Mentik az irhájukat! Nem is bánom! Nagyon izgulok... Már azt számolgatom tegnap este óta, hogy szedjek össze annyi eszközt, hogy a szemeteknek esélye sem legyen, vagy hagyjak nekik egy pár százalékot. (Nem szeretem a veszteségeket!)
Nekem azután jött nem sokkal.Pont a Toride-Maelstrom kapunál voltam, amikor Yisha kiáltozott, hogy "They spotted us!"...mi van?Erre jött az üzenet, hogy azonnal menjek a HoL-Toride kapuhoz.Oké, elmentem, átmentem rajta, visszajöttem és felugrott az üzenet.Na, ekkor elindultam összegyűjteni a flottát. Végül is nyertem (mi más lehetett volna), majd a nyereményért még el kellett mennem egy rombolóra,ahol gratuláltak és...spoiler...
Szóval a nyeremény a Toride-ban lévő összes állomáson kedvezmény+1 darab Xenon S.Ezt tök véletlenül vettem észre, én nem foglaltam el, szerintem kaptam.
Összeszámoltam a veszteségemet: 2 db Lyramekron 1 db Lyranea 2 db Rahanas Liquid 1 db Sanahar Container 1 db Bulldog 1 db Phoenix
Mondani sem kell, hogy már újra is gyártottam őket, illetve a fent említett hajók már az áruk tízszeresét is behozták.Ha jobban odafigyeltem volna, nem halnak meg ennyien.Az egyik Arankám 30%-os pajzsnál (semmi sérülés a hajón) odébbállt csata közben, pedig ki kellett volna lőni az I-t, ő elment.Lehet, hogy gyáva volt a kapitány?
Oké, rájöttem, hogy mi az hogy beindult a játék...mégis csak van sztori vagy olyasmi.Tehát egyáltalán nem véletlen, hogy Toride-ban megjelentek a Xenonok! Figyelem!Spoiler!
Az üzenet nem sokkal azután jött, hogy a JumpDrive-val Toride-ba mentem, egyszer csak átjött egy Xenon I, majd két K, kb 60-80 vadász, meg 10-15 P. Eddig 4 teherhajómat lőtték ki, úgyhogy összehívtam a flottát és megmentem a világot, annak ellenére, hogy Impossible fokozatot kapott a küldetés!
Az már biztos hogy frenetikus amit képes alkotni. Annak idején az X-Beyond the frontier egész éjjel futott a gépen csak a zenéje miatt, azzal aludtam :)