Lehet, hogy lemaradtam valamirõl, de én nem tudok X3 DLC-krõl. Ha kiegészítõkre érted, az egészen más. A klasszikus értelemben vett kiegészítõk esetében még kaptunk valamit a pénzünkért.
Egosofték eddig is így csinálták, legalábbis az X3:R óta (persze nem mind került pénzbe), nehezen tudom elképzelni, hogy pont most nem így tervezték alapból.
Az is lehet, hogy a trendi irányzatnak megfelelõen, éppen DLC-sítik a játékot. Ahogy elnézem az újabb címeket -a vacak DLC-kkel kiegészítve-, nem lepõdnék meg, ha a kiadó utasításba adta volna nekik, hogy DLC alapú "kiegészítésekre" képes legyen a prgram. Aztán majd kapunk egy fél programot alapból, utána DLC formájában vehetünk hozzá újabb hajót, rendszereket meg mittomén miket. Remélen nem így lesz.
Szerintem sem kell betojni, a hivatalos fórumon is nyitogattak neki topicot meg fórumrészt, kezdetben ugyan aktívabb volt, de tuti nincs elhanyagolva a projekt, talán kijön 2012 Q4-re. :-)
Ego-nak más játéka nem nagyon van, X-bõl élnek 10éve, tehát -mivel a cég még létezik-, valószínûsíthetõ, hogy dolgoznak rajta. Bár az durva, hogy több mint 7 hónappal vagyunk túl az ígért megjelenésen (2011 Q4). Ráadásul semmi hír a játékról, azt a havi 1db képet leszámítva, amibõl semmi nem derül ki. Még a 2011-es Gamescom videóból tudtunk meg legtöbbet...Azóta semmi.
Dede, 2005-ben Reunionnal kint voltak. Ha jól tudom nem saját egosoft standon szoktak kint lenni, hanem a Deepsilverén.
Áhh, messze se halott. Csak szokás szerint valami közbe jött, ami miatt megint el kellett kezdeni dolgozni a játékon. Aki egy kicsit is ismeri a játékipart, az tudja, hogy mekkora nagy az esélye, hogy valami közbe jön.
Ez most bolygó akar lenni? Vagy az ûrben van? Azok a nagy köves alakzatok a háttérben elég érdekesen néznek ki... Gondolom az ûrben lehet, hisz akkor a félbe tört ûrhajó nem lebeghetne. Örülök azért, hogy ilyen változatos helyszíneket terveznek.
Errõl beszéltem én is korábban. Nem értem, minek kell telerakni a játékot köddel???? Teljesen unreal. Persze így szebb screenshot-okat lehet készíteni, talán ezért. Néhány rendszerben jó a köd, de ez már túlzás. Szinte minden kép ködben úszik. Remélem ki lehet majd irtani...ha mást nem, egy moddal.
Nekem nem világos ez az "only one ship" rendszer... Ha jól értem lesz egyetlen hajónk, amit tkp. bármivé alakíthatunk. De ha én mondjuk létrehozok belõle egy robosztus teherhajót, majd közben mégis olyan küldetést vállalok amiben harcolni kell, akkor hogyan lesz nekem prompt egy fürge vadászom a lomha batárból? Jelenleg ugye átülök a szükséges hajómba aztán kész. De egytlen hajóval hogyan? Le kell csatolgatni az upgrade-ket, raktereket, stb.?
Én a magam részérõl támogatnám egy jó hajóhíd megjelenését a játékba, de csak esztétikai szempontból. Én szívesen figyelgetném, hogy hogy tevékenykedik a legénység (emberek, más fajok, robotok) mondjuk a szóban kiadott parancsaimra. És persze a híd egy élõ dolog lenne funkcióval ellátott panelekkel tevékeny legénységgel, mint Dart Vader egy csillagrombolón. De persze megtartanám a mostanihoz hasonló nézetet is.
Nekem nem hiányzik a cockpit. Hozzáad a hangulathoz az biztos, de ha nincs mögötte valódi funkció akkor értelmetlen. Videóimhoz használtam is, de játékhoz már nem nagyon.
Ugyanez van ezzel az EVE-es tesszalációval: kegyetlen jól néz ki, de csatában, mikor mindenki gombostûnyi nézetben játszik (az a villódzások kitakarják a legnagyobb hajókat is) értelmetlen. Én ezt egy Nexus-féle taktikai szimulátorban tudnám elképzelni.
Hja. A cockpit nem rossz ötlet, de csak akkor ha funkcióját tölti be és nem azért van, hogy valami kitakarja a kép harmadát és mellé hat monitorból ötön funkció nélküli olvashatatlan szövegek futkorásszanak, planetary scan meg hasonló marhaságokról nem is beszélve, mikor a játékban a bolygók csak dizájn elemet töltenek be. Az X2 borzalmas cockpitjai ilyenek voltak, közel teljesen funkció mentesek és egy csöppet sem realisztikusak. Ha lesz cockpit a Rebirth-ben és ilyen ratyi lesz, akkor legalább legyen kikapcsolható.
Nanana. A pilótafülke elvesztése és a HUD bevezetése nemcsak összefüggött, és nem idõ/pénz spórolás miatt csináltál, hanem azért mert az volt a koncepció. Ha akarták volna, bármikor berakhattak volna egy-egy cockpitet, de nem szerepelt a játék eredeti terveibe; magyarán nem is akarták belerakni.
A Rebirth az valóban új irányt vet, ez lesz az X történetében a negyedik 'újragondolás' design téren.
Egyébként a képeket nézve az jutott eszembe, hogy a vezetõ grafikus vajon imádja a ködöt? :-) A X3 szektorainak jórésze is állandóan ködben fürdik, és most a rebirth képeken is azt látom, hogy minden csupa köd. Jól néz ki (már akinek ez tetszik), de egyáltalán nem real...
Engem a GUI nem különösebben akaszt ki. Valóban ráférne egy jobb térkép, de ennél fontosabb problémák is vannak. Ennek ellenére, számomra az utóbbi idõk egyik legélvezetesebb játéka volt. Elsõsorban azért, mert nem feltétlen a harcon van a hangsúly (arra van jópár másik "mást se csinálj, csa kergesd és lõdd le" típusú szim is). Azonban ritka kivétel, hogy az X sandbox game (a hibáival együtt is), ahol kereskedni, építeni is kell. A cockpit nézet engem kifejezetten zavart, mert a fél látóteret kitakarta (X2). Néhány óra múlva már egyenesen unalmas volt állandóan azt az egy "keretet" bámulni, miközben a sokkal lényegesebb kilátást jelentõsen korlátozza. Ha lesz is Rebirth-ben, remélem ki lehet majd kapcsolni! Abban viszont egyetértek, hogy szinte az összes X3 gyakorlatilag X2 kiegészítõ. A Reunion esetén ezt még meg lehetett bocsátani, mert ott volt egy komolyabb ugrás, de a TC -és fõleg most az AP-, gyakorlatilag ugyanaz a játék. Vannak új hajók, fegyverek, állomások, de ez kevés ahhoz, hogy új játékról beszéljünk, mivel a játékmenet és minden más szinte azonos.
A Rebirth elvileg éppen azért készül, hogy teljesen újraírhassák az egészet. Ami viszont nagyon hiányzik nekem, az a felfedezés értelme. Gyakorlatilag minden szektor egyforma. Ilyenkor verem a fejem a falba, hogy ott a kiváló, ám hányatott sorsú Infinity engine, ami gyakorlatilag végtelen számú bolygórendszert képes generálni és szimulálni, töltés nélkül képes real-tiem bolygóra szállni, a bolygók felszínét és atmoszféráját pedig random képes változtatni, tehát nem létezik két azonos. Egy ilyen motorra lehetne csak igazán olyan játékot készíteni, amiben a felfedezésnek is van értelme, és ahol nem csak arról szól a dolog, hogy az egyik szektorban piros a nebula háttérképe a másikban meg zöld.
Ettõl függetlenül örüljünk ennek is, mert sajnos nincs egy normális cím a témában (ami egyébként röhej).
Eve Online nem single play, ne hasonlitsuk ossze. Raadasul maga nemeben egy nagyon jo jatek es kiemelkedik az MMO-k kozul. De az egy masik tema.
Hibatlan jatek az nincs, ezzel mindenki tisztaban van. Az is teny, hogy nem is lehet megfelelni mindenki szajizenek, tehat minden jatektipusban lesz olyan jatek , akinek mas az izlese es inkabb mast jatszik.
A lenyeg a szinvonal. Az X kezdesnek nem volt rossz, nem is volt annyira osszecsapott, mint kesobbi kiadasaik. Grafikailag fejlodtek a korral, jo par ujdonsag is belekerult a jatekba, de igazan szerintem sem tudtak megujulni. Sok-sok rancfelvarras kellene a jateknak es nem abbol elni, hogy rengeteg megrogzott fan keszitgeti a jatekukhoz a scripteket,modulokat stb. amit aztan ugy adnak el egy kesobbi valtozatukban mint a jatek resze. Ez szerintem pofatlan dolog.
Az X keszitoi sajnalatos modon ragaszkodnak nagyon sok regi dologhoz (a mar megemlitett GUI hiany), sot nehol egyenesen lustak es egyszerusitenek,(ezeket azert ne a kiadonak rojuk fel) ilyen peldaul a regi pilotafulke megszuntetese es a hanyadek iranyitoi felulet bevezetese. Az is nagy blama volt szerintem, hogy az X2-ben olyan funkciok nem mukodtek, mint peldaul a banyaszat es sorolhatnam az olyan dolgokat, amik azert a jatek megvalositasa szempontjabol elsodleges prioritasuak lettek volna.
Szerintem az X sorozatnak megujulasra van szuksege, nem pedig arra, hogy kiadjanak 2-3 evenkent egy reszt, ami alig eltero az elozoktol. Persze a lehetosegek behataroltak, hiszen egy mar megalkotott vilagrol van szo, ellenben az ordog a reszletekben lakozik es sok apro reszlet van ami megoldasaval, nagyon nagy elorelepeseket lehetne eszkozolni a jatek fejlodese szempontjabol.
El kellene mar a szoveges parancsokat felejteni, az is nonszensz, hogy tizenx ev alatt egy grafikus terkepet vagy urhajo statisztikai ablakot a felszerelessel, nem lehetett a grafikusoknak megoldani. Rengeteget lehetne a flottakezelesen is finomitani, vagy sok egyeb mason, mert az keves, hogy egy sokoldalunak mondhato jatek, amiben ennyi lehetoseg lakozik kimerul par szoveges menu nyomkodasabol es a csili-vili grafikai megvalositasbol.
Jól beszélsz Jaku! Szerintem is volna rá érdeklõdés, de az biztos, hogy jobban várom ezt a részt, mit anno az Imperium Galaktika 2-õt, amit a megjelenése napján vettem meg! Elszomorít, hogy nincs egy normális hasonló témájú game a piacon és ha mégg on-line játszható lenne, akkor tuti nem sajnálnám rá a havi dijjat se... Eve Online? Hagyjuk...Nekem nem adja azt az élményt, mint a vektorgrafikus Elite volt, amit még Enterprise 128K-n játszottam vagy az IG1... A Freelancer után a BlackStar One-t és a Homeworld1-et élveztem még, de aztán semmi..:(
Egy biztos, hogy az X Rebirt már a megjelenése napján itt fog figyelni eredetiben a polcon! :P
Ha jól emlékszem a Freelancer nem sandbox játék volt, legalábbis nem olyan mint az X, de lehet tévedek. Viszont az hogy régen mibõl adtak el sokat az egy dolog. Változnak az emberek. :P
Szerintem meg erdekel, vagy legalabbis tudna egy ennel jobb megvalositassal egy-ket millio darab peldanyszamban eladni a keszito. Szerintem nem volt veletlen, hogy az Elitebol is tobb milliot adtak el, vagy a Freelancerbol.
Gondolom nem is véletlen hogy ilyen kevés játék van a témában, kevés embert érdekel. És mivel nincs más, ezért az egonak se kell nagyon megszakadni a fejlesztésekkel.
Viszont nincs mas a piacon, sot megkockaztatom, hogy egyaltalan nincs single urhajos sci-fi szimulator, amivel lecserelheted.
Igy aztan szamomra teljesen ketoldalu jatek, mert sok reszeben nagyon jo megvalositas, sok reszeben meg teljesen elmaradott es gyenge megoldasokkal tarkitott.
Mert szep es jo, hogy grafikailag szep, ha jatekmechanikailag meg 10 evvel ezelotti szinvonalon leledzik. Gondolok itt a nagyon sok hianyosagrol, mint a szoveges menuk, rendes grafikus interrface nelkul es sorolhatnam.
Nekem az a bajom az X-ekkel, hogy a TC-be (ezzel kezdtem) beleöltem 100 órát és úgy érzem mindent láttam már. Megvettem, de egyszerûen nincs kedvem Reunion, AP-hoz. Mind ugyanaz, nem adnak annyit a kiegészítõk, hogy nekiessen az ember megint 0-ról. Persze lehet, ez csak az én problémám:)
Én az X -eket mindig a megjelenés után 1-1,5 évvel a kiadás után vettem meg. Igaz marha nagy türelem kell hozzá, így mindig egy normálisan patch-elt játékkal játszotam. De lehet hogy most nem így lesz , hanem azonnal megyek venni egyet!!!
A helyzet az, hogy a dolog rendben van amíg javítgatják. A kiadó hibája tulajdonképpen, õk mindig korábban szeretnék kiadni a vártnál.
Velemenyem szerint az osszes elsokiadasu jatekuk osszecsapott munka az elejen az X2 ota es azt javitgatjak. Jo pelda volt az X2 ami kb olyan 70%-os allapotban lehetett, amikor kiadtak es csomo funkcio nem is mukodott.
Én annyit tudok, hogy szabadon nem fogsz tudni járkálni. Csak különbözõ szobákat fog majd betölteni, ahol egér mozgatásával körülnézhetsz, rákattinthatsz és interakcióba keveredhetsz az adott objektummal, de szabadon, mint fps játékba nem mozoghatsz. Elvileg minden modulnak lesz kidolgozott élõtere, szóval több mint valószínû, hogy állomásokat is bejárhatod majd. Többek között azért is, mert a modulok egyformák, egy modult használhatsz majd mind hajó és állomás építésre is.
Valahol olvastam, hogy állítólag FPS nézetben be lehet majd járni minimum a hajónkat (egyesek szerint az állomásokat is, de ez szvsz hülyeség). A Mass effect féle Normandy-hoz hasonlították a dolgot. Tud errõl valaki bõvebbet/biztosabbat? Személy szerint, nem sok értelmét látnám...
Részemrõl bármi jöhetne csak lássam hogy készül pl: 1 megjelenési dátum vagy valami kis videó, képek..., de sajna alaposan kiéheztetnek.
Szépek ezek a szektorok, de jöhetne már valami hadihajó. Neadj Isten ûrcsata...
skyrim most kap ilyen kinect támogatást:D video alapján elég jó:D csak mondod neki hogy milyen fegyver legyen a kezedben meg a téged követõ karakter mit csináljon tökjó :D skyrim kinect
Az mekkora lenne ha ezt az új Microsoft féle Kinect-et be vennék az irányításba. Egy 27 monitor ellõt csápolnánk a különféle beúszó, lebegõ menüket (tiszta Scifi). Vagy csinálnának rendes hang vezérlést is bele, és tényleg szóval irányithatnánk egy pár dolgot.
ezek modulok. Az ilyeneket majd összekombinálhatod a játékban, és így születik majd az új állomás/ûrhajó.
Érdekes ellentmondás ez egyébként, mert a játék 3D grafikája -legalábbis a stíluson belül-, mindíg jóval elõtte járt a többi hasonszõrû programnál. Ugyanakkor a 2D menürendszer tényleg szinte "programkódos" jellegû...jóformán grafika nélküli megoldás. Én már annak is örülnék, ha legalább a térképen ki lehetne jelölni egérrel a különbözõ objektumokat, és jobb egérgombra feljönne egy lista a választható parancsokkal.
Illetve nem tudom, hogy a komplex építés marad-e a Rebirth-ben, de ha igen, remélem átalakítják, mert jelenleg katasztrófa. Eleve nem lehet rendesen pozicionálni az állomásokat, ezáltal nem lehet igényesen kialakítani sem. A csövek pedig össze-vissza csatlakoznak, sokszor úgy, hogy a dokkoló platform útjában vannak. Itt elég lenne annyi változás, hogy a csöveket ne automatikusan tegye le a program, hanem manuálisan helyezhessük el a térképen, "megrajzolva" annak pontos helyét.
Ezert kellene a grafikus feluletu rendszerablakok. Atlathato terkep a megjelenitett mar felfedezett rendszerekkel, maga a rendszer terkep kulon ugyanigy a felfedezettlen szektorokat nem jelezve. Igy tudna a pilota hol jart es hol nem.
Grafikus felulet a hajok felszerelesere, a mount pontokkal, grafikusan jelolve a modulokat, aktualis hajofelszereltseget, rajta egy osszesitett hajo tulajdonsaglappal, benne a shield allapottal,energia es egyeb ellatottsagokrol.
Rendes grafikus kereskedelmi ablakkal, flottairanyitasi ablakkal stb.
Mint mar sokszor leirtam szep es jo volt a szoveges menu az X: Beyond the Frontiernel vagy az X-Tensionnal, de azota eltelt 13 ev, illett volna ezeket a dolgokat is megcsinalni es fejlodni a korral.
Én a térkép rendszert, és legfõképpen a komplex építés menetének reformját várom. Továbbá, a saját dolgaink (állomások, hajók, mûholdak stb.), normális rendszerezését, mert jelenleg ez katasztrófa. Egy nagyobb állomány esetén ember legyen a talpán, aki a "properties" listában rá tud keresni az 568-adik kis vadászára.