A kérdésfeltevés a klasszikus gondolkodásmódot tükrözi. Egy abszolút részecske, aminek a megfigyelhetõ tulajdonságai minden más összetett részecske tulajdonságait meghatározzák, mint valamiféle állapotjelzõk. A filozófiában nem új dolog hogy ezt a kettõt elválasztották egymástól, már Arisztotelész megtette. A részecskeviselkedés olyasmi, amit megfigyelünk, de ez nem határozza meg a rendszer jövõjét. Ez utóbbit az állapotfüggvény határozza meg, amit viszont nem lehet megfigyelni, ennek a félreértésébõl származnak a kvantummechanikai "paradoxonok", mint a kétréses kísérletnél.
Közben eszembe jutott egy szemléletes magyarázat a Bell-tételre (aki ért hozzá légyszi kövezzen meg ha félrevezetõ):
A megfigyelt részecske olyan, mint a sziklára vetülõ árnyék. Az árnyék idõnként elmosódik, idõnként ugrik egyet, minden látható ok nélkül. Az állapotfüggvény olyan, mint a tárgy, mely az árnyékot veti. Pontosan kiszámítható pályán halad, minden pillanatban az állapotának az elõzõ állapot az egyértelmû oka. A matematikai mechanizmus, ami az állapotból megfigyelt értékeket hoz létre pedig a girbe-gurba sziklafelület. Leírja a felületet, amibõl pl. megtudjuk mondani, hová fog ugrani az árnyék. Az árnyék véletlen helyeken történõ megjelenése a sziklafelület véletlen görbeségeinek a következménye.
A Bell-egyenlõtlenség azt mondja ki, hogy ha az árnyék ugrálása nem véletlenszerû, akkor a mozgó tárgynak tudnia kell elõre, hogy hová álljon, hogy a kívánt helyre vetüljön az árnyéka, tehát a mozgása nem lesz folytonos, a tárgynak is ugrálnia kell a sziklafal elõtt. Viszont ha a tárgy csak folytonos pályán mozoghat, akkor a sziklafelület véletlenszerû görbesége miatt nem fogjuk tudni egyértelmûen elõre megmondani, hogy az árnyék hová fog vetülni, csak bizonyos valószínûséggel tudunk választani több lehetséges hely közül.
A közelhatás azt jelenti, hogy a tárgy folytonosan mozog, mindig csak egy szomszédos pontba tud elmozdulni. A távolhatás az lenne, ha érzékelné valahogy, hová kell ugrania. Ez utóbbit számos okból elveti a tudomány, ezért marad a közelhatás.
Egyébként a kvantummechanika csak a részecskék viselkedését képes lemodellezni, arra nem ad választ, hogy miért pont ezek a részecskék léteznek. Erre a húrelméletek tesznek kísérletet, de még nincsen gyakorlati igazolásuk.
"Nincs végtelenül sok belsõ mozgató, nincsen törvények végtelensége, ez nem így mûködik." Ezekszerint akkor létezik egy abszolut részecske, amibõl minden más részecske származik amelyeknek tulajdonsága van, de mivel ez már egy abszolút részecske tovább nem bontható aktualis tulajdonságainak nincsenek okozói. Ez nem logikai képtelenség?
Nincs végtelenül sok belsõ mozgató, nincsen törvények végtelensége, ez nem így mûködik. Sõt, így még egyszerûbb is lenne. Ezzel szemben az új felfedezések a meglévõ tudásunkat is átstrukturálják. De inkább nézzünk egy konkrétumot:
1. amikor a kvantummechanika leír egy rendszert, akkor különbséget tesz olyan információ között, ami teljesen meghatározza a rendszer jövõjét (állapot, arisztotelészi szubsztancia), és amiket méréssel szerezhetünk (mérhetõ mennyiségek, megjelenés), az utóbbit az elõbbi határozza meg (a klasszikus mechanikában a kettõ egy és ugyanaz).
2. Ezt a mechanizmust a lineáris komplex vektorterek, valamint a komplex függvényanalízis matematikai eszköztára írja le. Elõször beazonosítjuk a nyelv szavait (pl. állapot = állapotfüggvény, mérhetõ mennyiség = állapotfüggvényre ható operátorok sajátértékei), aztán hagyjuk a nyelvtant érvényesülni, és szépen leírja nekünk a jelenségeket. Ezen a ponton lép be a képbe az események több egyforma valószínûségû kimenetele.
3. A matematikai példák megoldása révén látjuk hogyan valósulnak meg a kísérleti tapasztalataink ezekbõl az alapfeltevésekbõl, pl. a kétréses kísérlet és társai, minden további filozófiai feltevés nélkül.
A kvantummechanika ennyit tud: felderít egy filozófiai problémát (1), biztosít egy nyelvet, hogy beszélni tudjon róla (2), alkalmazza a gyakorlatban (3). Se többet, se kevesebbet. Más modellek másképp épülnek fel, nincs skatulya amibe mindet be lehetne gyömöszölni.
Amikor a belsõ mozgatókról beszélsz, feltételezem hogy az állapotra gondolsz, amit az elmélet gond nélkül tud kezelni. A Bell-tétel egy matematikai bizonyítás a kvantummechanika keretein belül, és a kísérletek meggyõzõen igazolták a természetben. Aki nálam jobban ért hozzá, biztos el tudja szemléletesen magyarázni, én nem vagyok képes rá. A lényeg, hogy lehet determinisztikusan magyarázni a természet mûködését, de akkor fel kell tételezni a távolhatást, azonnali végtelen sebességû információközlést téridõbeli események között, ami oksági paradoxonokhoz vezet. Ha ezt nem engedjük, akkor véletlenszerû kiválasztást kapunk egy esemény több lehetséges kimenetele között. Erre a legjobb példa a kvantum-összefonódás.
Einstein egyszerûen a klasszikus mechanika determinizmusában hitt. Javasolt kísérleteket a kérdés eldöntésére, és a kísérletek eredményei megcáfolták a feltételezéseit, ahogy írtad. Fontos itt meglátni, hogy amikor a gyakorlat megcáfolta, akkor vége volt a vitának, a gyakorlat az egyedüli döntõbíró. A jó kísérlet pedig olyan körültekintõen vesz figyelembe minden körülményt, hogy a gyakorlat döntõbíró tud lenni benne. És ez is történt, mert Einstein volt annyira szakértõ, hogy jó kísérletet tudjon javasolni.
A kvantummechanika valószínûségi leírása teljesen logikus. Ismerd meg és meg fogod látni, hogy így van.
Ne keverd össze a kvantummechanikai véletlent a mérési pontatlansággal, két külön fogalom. A fizika úgy mûködik, hogy modelleket állít fel, és a törvények a modelleken belül érvényesek. Newton mechanikájában az alma 100% mindig lefelé esik. Jó okunk van feltételezni hogy a természet követi Newton mechanikáját, mert eddig minden alma lefelé esett mérési pontosságon belül. Ugyanez a helyzet a kvantummechanikával is, ott az állapotfüggvény által megjósolt viselkedés 100% mindig megvalósul. A természet pedig igazolja a jóslatait a kísérletekben, mérési pontosságon belül.
Ha jönnek új fizikai modellek, azokban biztos sok érdekes jelenségre kapunk magyarázatot, de Einstein elméletében is lefelé esnek az almák, és a kvantumtérelméletben is véletlenszerûen többkimenetelûek az események következményei.
Mindezzel nem azt akarom mondani hogy már mindent tudunk, hajjaj, minden egyes válasz egy rakás új kérdést szül. De a fentiek olyan kérdések, amikre már van válasz.
Azt mondod hogy nincs determinizmus, egy kezdeti eseménynek több lehetséges kimenetele van - ez miatt. Aztán érdekes ez: "Ez egy végtelen univerzumban is igaz, ahol végtelenül sok szabályt lehet felismerni a világ mûködésérõl, és a kérdezés sosem éri el a végsõ célt. Csak akkor nincs végsõ igazság, ha léteznének a priori nem egyértelmû eredetû események, vagy ha olyan eseménybe ütköznénk, aminek az oka a priori nem felderíthetõ (pl. egy eseményhorizont mögött van, bár vita folyik azon, hogy ez elegendõ kritérium-e)." Ezt így gondolom én is, de akkor hogyan állíthatjuk hogy egy eseménynek több lehetséges kimenetele van, mikor nem is lehetséges a végtelen sok belsõ mozgató miatt feldezni GYAKORLATILAG a végkimenetelt, de mivel tudjuk hogy végtelen sok mozgató okozó lehet ezek determinisztikusan okozhatják egy konkrét esemeny kimenetelét, csak annyi hogy gyakorlatban talán sose lenne lehetõség felmérni a kimemnetelt. Én nem lennék biztos benne hogy a kvantummechanika a megtestsült példa a vléltlenszerû nemdeterminisztikus eseményekre, ha elég szub-szub-szub...szub atomi részekcsketörvényt ismernénk, közelíthetnénk egy jósolható kimenetelhez. Einstein se értett egyet a véletlenszerû törvényekkel, kinevették Heisenberg-ék, és a GYAKORLAT/kísérleteke is õket igazolta, de a törvények végtelensége miatt inkább Einsteinnek volt igaza, még akkoris ha a gyakorlatban sok a kvantummechanikai törvényekhez hasonló bizonytalansági törvényeket fedeznénk fel. Ennek oka pedig az, hogy ha a világon/természetben egyetlen törvény is logikus, ütközik a logikával hogy létezhessen bármi is ami ilogikus, márpedig a kvantummechanika valószínûségi leírása pont ez lenne. Azt a valószínûségi leírást inkább lehet felfogni mint egy próbálkozás a káoszban való törvényszerûségek megkeresésére. Természetesen így GYAKORLATBAN egyetlen törvényt sem tekinthetünk teljesen BIZTOSNAK mindnenek csak egy százalék esély hogy úgy fog történni kimenetelt lehet jósolni. Egyes törvényekre nagyon biztoshoz megközelítõ esélyszázalék jön ki(pl. ha ledobok egy követ a gravitáció törvénye érvényesülni fog), viszont az elektron poziciója az elektronburokban nagyon nemmegközelíthetõ.
Igen, de én nem errõl beszélek, ha nem mondjuk úgy az abszolút evolúcióról. Pár száz évvel ezelõtt egy faj jövõjérõl csak és kizárólag a természet klasszikus törvényei döntöttek. Ma pedig egy faj jövõje szinte csak azon múlik, hogy mi lesz a viszonya az emberiséggel. Változtak a törvények, ez már egy másik játék.
Lényegtelen, mert akkor nem a változó szabályok lennének a természeti törvények, hanem azok a szabályosságok, amik mentén változnak, és ugyanott vagyunk.
Te hogyan hívnád magyarul? Egy germanizmus polkorrektebb lett volna? Fizikában ilyet természetesen nem mondunk, ez egy tudományfilozófiai elképzelés. Egyszerû extrapolációja annak, hogy a tudományos kutatás során egyértelmû válaszokat várunk minden kérdésünkre, és hogy a kérdezést a végsõkig lehetséges folytatni. Ez egy végtelen univerzumban is igaz, ahol végtelenül sok szabályt lehet felismerni a világ mûködésérõl, és a kérdezés sosem éri el a végsõ célt.
Csak akkor nincs végsõ igazság, ha léteznének a priori nem egyértelmû eredetû események, vagy ha olyan eseménybe ütköznénk, aminek az oka a priori nem felderíthetõ (pl. egy eseményhorizont mögött van, bár vita folyik azon, hogy ez elegendõ kritérium-e).
"Mellesleg Luc Montagnier Nobel-dijas biokémikus pár hónapja hökkentette meg a világot azzal a bejelentésével, hogy alacsony frekvenciás elektromágneses hullámokkal egy adott DNS mintázatát átvitte egy másik szinte csak vizet tartalmazó kémcsõbe, ahol az eredeti mintázatot a megfelelõ enzimekkel már kimutathatóan reprodukálták. Ez valamilyen szinten összevág Sheldrake elméletével, konkrétabb formába önti azt."
Jó tudni hogy most már a homeopátiát sikerült bekajálnod. Egészségedre.
Nincs türelmem még egyszer végigrágni magam a környezetükbõl kiragadott összelopkodott szakkifejezéseiden, és rámutatni minden egyes hülyeségre. Amíg nem sodorsz vele emberi életeket veszélybe, abban hiszel, amiben akarsz. Elvégre a kis szekták nemsokára elvesztik az egyház státuszt, és adózni fognak az után amit rajtad kaszálnak.
A világ megismerhetõségének és az eleve elrendeltségnek semmi köze nincs egymáshoz. Abszolút nem vagy képben...
"Nem mosódik el az igaz is a hamis közötti határ, egyetlen végsõ igazság van." Olyan szépen kezted a hsz.-edet, de ez mi? Milyen egy végsõ igazságról beszélsz?
Sajnos van egy olyan elõnye a bácsi elméleteinek, hogy annyira általánosak, hogy gyakorlatilag megcáfolhatatlanak (hülyeség, hogy megcáfolták volna, valaminek a létére vonatkozó állítást ebben a végtelen univerzumban, gyakorlatilag nem lehet megcáfolni, ez van). Való igaz, hogy jelenleg nem elégítik ki ilyenformában egy igazán komoly, mainstream természettudományos elméletre vonatkozó kritériumokat. Csak az a helyzet, hogy ettõl még nem biztos, hogy nem is igaz! És én mivel csak egy fórumozó vagyok itt az SG-n megtehetem, hogy számomra kielégítõnek tartom az elméletet.:D
Az embertelen nehézség bizony megállja a helyét. Ha nem lenne DNS (mi meg valami szájberintelligenciák lennénk), ha nem lennének enzimek, amelyek alakítják, sokszorozzák ezeket, akkor bizony a jelenlegi tudásunk eleve kevés lenne egy ilyen megalkotásához. Sheldrake elmélete meg azt mondja, hogy a dolgok ismétlése, a ciklikus mûködés, olyan mintázatokat hagy a téridõben, amelyek tovább terjednek. Gyakorlatilag az óriási tömegben jelenlevõ, a DNS-re alapuló élet teszi azt lehetõvé, hogy ez a DNS számítógép gyakorlatilag az elsõ kísérletre mûködjön.
Mellesleg Luc Montagnier Nobel-dijas biokémikus pár hónapja hökkentette meg a világot azzal a bejelentésével, hogy alacsony frekvenciás elektromágneses hullámokkal egy adott DNS mintázatát átvitte egy másik szinte csak vizet tartalmazó kémcsõbe, ahol az eredeti mintázatot a megfelelõ enzimekkel már kimutathatóan reprodukálták. Ez valamilyen szinten összevág Sheldrake elméletével, konkrétabb formába önti azt. Volt is nagy felháborodás. De ne feledjük, hogy 30 éve még a retrovírusok is elképzelhetetlen csodaszánban voltak. A HIV/AIDS viszont kézzelfogható bizonyítékául szolgált aztán sajna ezekre. Ma pedig már génterepiás eljárásokra használjuk õket. De menjünk tovább. A retrovírusok lehetnek a kulcs ahhoz, ami hiányzik az evolúció dogmatikus elméletébõl. Az apró genetikai hibák és a szelekció ugyan is valószínûleg nem kreatív. Úgy értem, hogy nem adnak alapot ahhoz, hogy komplex rendszerek, képességek bekerüljenek az állatok genomjába. Vegyük pl a tollat. A dinóknál egyszercsak megjelent, jó volt hõszigetelésre és késõbb a repülésben is jól jött. A dinókból aztán a madarak, madárszerû dinók olyan 150 millió éve kialakultak.
Azt mondjuk az evolúció kis lépésekben fejleszti a fajokat. Akkor kérdem én, miért nincs mondjuk a denevéreknek már 50 millió éve valami normális repüléshez alkalmas tolluk, miért nem üregesek a csontjaik, és miért nem olyan fejlett a tüdejük mint a madaraknak? Volt rá 50 millió évük. De ezalatt kb semmit nem fejlõdtek.
Mondom még egyszer nem az zavar az evolúció ortodox felfogásában, hogy az egészet kicserélném valami intelligens tervezésre. (Másrészt vegyük figyelembe, hogy tökéletes tervezés nincs, a tökéletlenséget, amit a legtöbbször a tervezettség ellen felhozunk az összes ember alkotta szerkezetnél megtaláljuk, vagy mert a tervezéskor nem ismertünk dolgokat, vagy mert nem volt pénz forrás tökéleteset csinálni, vagy mert nem számított ha a régebbi kevésbé tökéletes alkatrészt, tervezést használjuk föl adott helyen.) A gondom az, hogy a kis változások és a szelekció önmagában nem ad megfelelõ komplex hátteret arra, hogy a fejlõdés kialakuljon. Lásd madarak, ahol valamiért megvolt egy jelentõs fejlõdéshez az alap, vs denevér, ahol ez valamiért hiányzik.
A szaporodás, a génekhez, a fehérje szintézishez kapcsolódó mechanizmusok, hibajavító, keresztbe kódoló eljárások mind a mutációk kiszûrését csökkentését szolgálják. Ehhez képest mégis csak van valami kreativ mechanizmus a kis mutációkon kívül, ami aztán olyan jelentõs módon és komplex rendszerként mûködve módosítja a genetikai állományt, amibõl a szelekció, meg a saját hibajavító, optimalizáló eljárások megteremtik az életképes egyedeket, fajokat.
A Bell-tétel szerint két lehetõség van. Az egyik szerint ha csak közelhatás van, akkor lehetnek véletlen események. A másik szerint ha ragaszkodunk a determinizmushoz, akkor meg kell engednünk a távolhatást (mivel a számítógépeink determinisztikusak, csak távolhatásos csalással képesek leszimulálni a kvantummechanikai folyamatokat). A távolhatás oksági paradoxonokhoz vezet, ezért marad az elsõ lehetõség.
Tehát lehetséges, hogy egy eseménynek több kimenetele lehet, és ezek egyforma valószínûséggel valósulhatnak meg, ahogy a kvantummechanika lemodellezi, és ahogy a kísérletek nagy pontossággal ezt igazolták. A determinizmus az lenne, ha egy eseménynek csak egyetlen egyértelmû kimenetele lenne, mint a klasszikus mechanikában, de a természetrõl bebizonyosodott hogy nem ilyen.
Viszont ha visszatekintünk a múltba, akkor minden eseménynek csak egy lehetséges oka van, nincs olyan hogy két egymástól független esemény ugyanarra az eredményre vezet. Az események oksági láncolatában a jövõbe tekintve elágazások vannak, a múltba tekintve viszont minden eseménynek egyértelmû az eredete, tehát egy fa-struktúrát alkotnak. Leonard Susskind a kvantummechanika elõadássorozatában pont ezzel kezdi.
Az elsõ tanulság tehát az, hogy a determinizmus kérdése már eldöntött tény, a világ NEM determinisztikus, ahogy ezt John Cleese egy kis videóban kiparodizálja:
A második tanulság pedig az, hogy a világ megismerhetõ, az események eredete egyértelmûen kinyomozható. Nem mosódik el az igaz is a hamis közötti határ, egyetlen végsõ igazság van. Mondanom sem kell, hogy mennyire örültek ennek a tudományos fejleménynek a monoteista vallások követõi. A végsõ igazságban vetett hit Arisztotelésztõl aquinói Szent Tamáson és Newtonon, Einsteinen át Ratzingerig végigvonul a nyugati gondolkodáson és inspirálta a modern tudományos módszertanok kialakulását (érdekes, hogy egyébként jelentõs különbségek vannak a felsorolt személyek vallásos nézeteiben).
Már akik megértették a helyzetet persze, mert ahogy Einstein is rámutatott, a filozófusok és a fizikusok közötti szakadék egyre szélesebb. A fizikusok értik mit fedeztek fel, de nem tudják gondolkodástörténeti perspektívába elhelyezni. A filozófusok képesek lennének rá, de nem értik meg az új felfedezéseket. Ezért sajnos manapság sok a meddõ vita, amiknek egyszerûen az az oka, hogy a vitapartnerek nem elég tájékozottak.
Egyetértek bvalek2-vel. A gyakorlat szûri ki az egyes "elméletek" helytállóságát, csak az a probléma hogy még a gyakrolati tények/jelenségek feldolgozása is lehet relatívan értelmezhetõ, ez az ember mint biológiai gép tökéltetlensége. Persze meg lehet próbálni jobb belátásra/meglátásra bírni egy másikat, de kevés az esély. Azonkívül bvalek2, más részecskfizikás témában olvastam a véleményedet a determinizmusról, és kíváncsi lennék te mint hozzáértõbb végülis melyik oldalon állsz. Mikor olvastam akkor végülis nemértettem pontosan, az itteni hozzászólásod alapján determinisztikus párti vagy. Kicsit offtopik de ez érdekelne
A D-wave systems-rõl évek óta olvastam/tudok én is. Én se értem miért nem lehet többet tudni/nagyobb híre miért nem kerekedett.(Könnyen gondolhatunk azokra az összeesküvés elméletekre hogy miért)
Ez jó poén de nem szép dolog az SG 10000 ma született posztja közül pont a legértelmesebbe belekötni. Nem is mondott hülyeséget, meg a témához is kapcsolódott...
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem létezhet. Csak olyan váratlanul ért, hogy nem tudom el higgyem-e. Vagy olyannak kell ezt elképzelni mint amit tanultam vagy valami egészen más. A pdf dokumentációjukba bele nézve ismerõs féle dolgokat látok de tényleg semmi arról, hogy ez milyen szintû számítási képességekkel rendelkezik.
Kvantumprocesszor? Hát érdekes. Kb. 1 éve szabadon választható óraként jártam kvantum informatika órára és egy szót nem mondott róla a tanár, hogy gyakorlatban már elértek volna sikereket. Inkább még elméleti szinten mozog, de ott már viszont elég sok mindent kitaláltak, hogy mint kéne mûködnie. Gyanús lenne, ha tényleg létezne ilyen és még nincs tele a hírével minden. Már csak azért mert a számítások szerint többszörösen nagyobb teljesítményû lenne mint egy mostani hagyományos processzor.
Hopp a kérdõjelet az utolsó mondatra szántam. Amúgy 2011 maj 11-ei a jószág :)
Bár a mondanivalóm nem a DNS-számítógépekhez tartozik hanem a kvatumszámítógépekhez lényeg, hogy azt szeretném megkérdezni, hogy ti mit tudtok az elsõ kereskedelmi forgalomban lévõ kvatumprocesszorról? Hihetetlen, hogy ez idáig még nem harangozták be vagy csak én voltam a vaksi (de akkor elnézést is kérek és ne is olvass tovább).
10 milka $-ért már kapható is 128 qbit-es viszont a sebességét nem találom sehol sem? Csak annyit irnak rá pl az MI-résznél hogy nagyon gyors. Arra lennék kíváncsi, hogy pontosan mit jelent az "nagyon" gyors.
Utánanéztem a bácsinak és az elméletének is. Tömény sületlenség, kb. a Csillagok Háborúja erõjének a színvonalán mozog és kísérletekkel megcáfolták (légy szíves ne csinálj megint hülyét magadból, és ne válaszold erre azt, hogy bármit be lehet bizonyítani is meg cáfolni is kísérletekkel. 100%-ig biztos vagyok benne, hogy a te életed is megmentette már az orvostudomány, és ha a kísérletek eredménye megfelelõ feldolgozás után nem lenne perdöntõ, nem mûködne az egész).
Amikor "embertelen nehézségekrõl" meg "gázos" dolgokról beszélsz, már megint kivetíted a saját tudatlanságod másokra. NEXUS6-talan nehézségek ezek, de nem embertelenek, jól le vannak írva, és a biológia szakosok azzal töltik az idejüket az egyetemen, hogy megismerjék õket (habár egy igazi Nexus 6-nak nem lenne ezzel gondja, 4 év alatt odáig fejlõdik, hogy még az agya tervezõjét is megveri sakkban ).
Nem az történt, hogy a természetben tervezés folyamatát nem tudtuk biztosítani, hanem hogy bizonyítottan nincs tervezés a természet folyamataiban. Egyértelmûen a véletlenszerû fejlõdés jeleit mutatják. Ha ez tervezett lenne, akkor a tervezõ valamilyen okból ügyeskedve úgy tervezett, hogy úgy tûnjön, mintha nem lenne az, ezt az esetet Occam borotvájának elve kizárja.
Az, hogy a természet törvényei miért teszik lehetõvé hozzánk hasonló bonyolult struktúrák véletlenszerû kifejlõdését, már más kérdés, itt az antropikus elvbe ütközünk. Ha nem így lenne, nem lennénk itt, hogy feltegyük a kérdést, ezért a tény önmagában nem perdöntõ. Sokkal érdekesebb kérdés, hogy a természeti törvények megérthetõk. Ez azért lehetséges, mert csak egy igazság van, minden dolog visszavezethetõ egy egyértelmû okra, és a leghibátlanabb magyarázatból egyszerre csak egy lehet (ezért mûködnek a kísérletek is, és mellesleg a bíróságok is). Az agyunk pedig ebben a világban alakult ki, egyszerûen leképezi a környezetét, és mivel csak egy valóság van, minden agy végül is rááll az univerzum mûködési mechanizmusára.
Katolikusként erre azt mondanám, hogy azért, mert isteni értelem hozta létre a természet törvényeit. Másrészt szintén Isten a válaszom arra, hogy miért létezik bármi is egyáltalán, azonosítom õt az arisztotelészi filozófia Eredendõ okával (csak hogy a másik oldalnak is legyen miért belém kötnie).
Nincs olyan hogy ortodox evolucionista meg "mindenki más". Csak orvosok meg biológusok vannak, a "mindenki más" pedig a pecsenyéjét sütögetõ ponyvaíró vagy szektavezér (vagy elgurult a gyógyszere, mint Rupertnek). A szólás szabadsága nem emeli a szakértõi megállapítást és a dilisek hõbörgését egy szintre, igazság csak egy van, és nem nézõpont kérdése, hanem kézzelfoghatóan eldönthetõ valóság.
Az utolsó mondatod egy olyan evidencia, ami mellesleg semmivel sem támasztja alá az állításaidat. Vettem a fáradságot, hogy a homályos megállapításaidat kivesézzem, örülnék, ha nem megint általánosságokkal reagálnál.
"A DNS molekula két cukor-foszfát láncból és az ezeket összekapcsoló bázispárokból áll. A négyféle bázis: adenin, citozin, guanin, timin. Adeninnel szemben mindig timin, guaninnel szemben mindig citozin található. Elõbbi kapcsolódást kettõ, utóbbit három, ezáltal erõsebb hidrogénkötés hoz létre. A két összeillõ (komplementer) szál közül általában csak az egyikrõl történik RNS-átírás. Ezt értelmes (sense) szálnak nevezzük, a másik az antisense szál. Az értelmes szálon három bázis alkot egy tripletet, mely meghatároz egy aminosavat. Könnyen kiszámolható, hogy 4-fajta bázis 4³ = 64-fajta tripletet képes alkotni, ami jóval több, mint a 20-fajta esszenciális, azaz az élethez elengedhetetlen aminosavak száma. Ennek magyarázata, hogy egy duplett (két bázis) csak 16 aminosavat tudna kódolni, ami nem elég. Ugyanakkor 3-fajta bázispár egy tripletben 27-fajta aminosavat tudna lekódolni. Hogy miért van mégis 4-féle, annak oka az élet eredetének és az átírási folyamatok hatékonyságának vizsgálatában keresendõ.
Valószínû válasznak tekinthetõ a DNS gyakran bekövetkezõ károsodása, melynek érdekében fejlett helyettesítõ mechanizmus alakult ki. Azaz, ha egy aminosavat kódoló tripletben egy bázis megváltozik, attól némi eséllyel még ugyanaz az aminosav fog a fehérje megfelelõ részébe kerülni, elkerülve ezzel a funkcióját betölteni nem képes fehérjetermék keletkezését."
Nem az atomok jelentenek valamit, hanem a bázispárok, de azok sem önmagukban. Egy bázispárt felfoghatsz úgy, mint a számítástechnikában a 0-t vagy az 1-et. A DNS abban különbözik, hogy ott 4 féle jel van. Mintha (a számtechnél maradva) 0,1,2,3-at használnánk digitalizáláskor.
Ez lesz a jövõ... A Pázmány ITK pl már régóta a biológia szellemében is mûködik, mert a Roska ezt szorgalmazza nagyon helyesen. Ott pl a mérnök infón is van többféle biológiás-kémiás-molekulás tárgy, kötelezõen is. A másik szak a molekuláris bionika, ott meg 2/3-ad biokémia van, a többi elektronika meg infó.
Ha ezt megcsinálják, az egyetemeken elektronika helyett majd biológiát és kémiát tanulhatnak a diákok programozás szakon :D Arra kíváncsi lennék, hogyan tudnak egy-egy atomot kicserélni a DNS-ben, hogy át programozzák. Honnan lehet egyáltalán tudni, hogy melyik atom mit jelent benne???
Éppen most nézem Rupert Sheldrake videóit a morfogenetikus mezõkrõl, aminek értelmében, ha már nem lenne ilyen rendszer felfoghatatlan tömegben körülöttünk, akkor szinte embertelen nehézségbe ütközne egy ilyen rendszer kidolgozása, létrehozása.
Amúgy kis ellentmondást érzek aközött, amit példának és amit következtetésnek írsz. Gyak azt mondod, mivel ez a rendszer egyértelmûen tervezett mérnöki munka, a természetben pedig a tervezés folyamatát eddig nem tudtuk bizonyítani, ezért nem tervezett. Éppen az a gáz, hogy bonyolult struktúrák jönnek elõ, majd egymást másolják, a rendszerek anélkül, hogy az általunk ismert, pl genetikai kapcsolatban lennének.
Az ortodox evolúcionalisták szerint a kis lépések elegendõek az ilyen nagy összehangoltság létrehozásához. Mindenki más meg azt mondja, hogy nem. Az, hogy a laboratóriumi körülmények között mûködnek azok a kis mechanizmusok, amelyek nyilvánvalóan szükségesek az élethez, nem bizonyítéka annak, hogy az élõvilág általunk ismert formájának kialakulásához ezek elégségesek is.
Amint látod, a tervezett biológiai rendszereknek nincs szükségük évmilliárdokra, mint a véletlenül kifejlõdötteknek. Egy tervezõ kigondol egy bonyolult rendszert, és egybõl leteszi az asztalra. Nincs rákényszerítve, hogy kis lépéseket tegyen, amiknek ráadásul mind életképesnek kell lennie. Pedig a természetes élõlények így fejlõdtek ki, ez bizonyítja, hogy nem tervezettek.
Informatika és tudomány
).
