Mégis mit vártál egy poszt apokaliptikus játékban? :) A ranger-ek sem azok a felkent lovagjai az emberiségnek. Csupán a saját törvényeik szerint élő, másokat a saját szemléletmódjuk alapján megítélő és gyakran elítélő csoport. Nem mellesleg sokaknak ez a véleményük róluk és nem tartják jófiúknak a brancsot.
A csuhások nem szövetkeztek a raider-ekkel, hanem az atommal való fenyegetőzéssel tartják őket kordában és követelnek tőlük szolgálatot. A robbanás meg azért lesz, mert van a papok között egy szabotőr akit ha nem intézel el, akkor ő mindenképp robbantani fog. Maga főpap viszont nem akar robbantani akkor sem, ha kezében egy működő rakéta (mert amivel eddig fenyegetőztek az döglött de erre csak akkor jössz rá, ha a Diamondback csoport sztoriját csinálod).
A Diamondback Militia nem támad rád ha nem haverkodsz a csuhásokkal. Az első csoportjukat lazán kikerülheted, sőt az összeset is az ottani úton. Az első triót (nem a hasalós csapatokat, azok ha a közelükbe mész támadnak mert a jelenléteddel lebuktatnád őket) ami szembe jön könnyű elkerülni, mert ott az oldalösvény két betörhető fallal (ha kicsi a brute force akkor csak vágj oda egy gránátot és leomlik a fal). Tehát harcolni velük nem kell. Miután beértél a templomot is rejtő területre és levált rólad a kísérőd, akkor visszamehetsz hozzájuk és nem lesznek ellenségesek mert nem lesz veled a papok embere. Amúgy ugyanolyan igazságosztó brancs, mint a ranger-ek, vagy amilyenek kezdetben a Red Scorpions csoport is voltak.
Milyen csomó quest item-re gondolsz? Ha a kaszinó chip-ekre, akkor azt leadhatod a kaszinó tulajának. Ha a rabszolgás papírokra, azt a kajáldában a pultos csajnak. Mindenre megvan ott az ember akinek kell csak keresd fel a megfelelő egyént.
markastor84: Miért támadnának be minden településen? Ahhoz az adott településen kell elkefélned valamit csúnyán, de ehhez legalábbis kinyírnod kéne ott mindenkit vagy minimum a vezért. Ennyire pedig csak két helyet lehet eltolni (amiből az egyik esetben a cserélődő vezér egyből haver is lesz tehát nincs eltolva semmi), míg kereskedő ennél sokkal több helyütt van. Utoljára szerkesztette: SaGa Jr, 2014.10.08. 09:52:28
Tudna valaki küldeni egy mentést LA elejéről ([email protected])? Sajnos elcsesztem a kapcsolatot a helyiekkel, s inkább kereskednék velük, de nyilván már minden településen azonnal betámadnak.
De hogy az egész játékban nincs egy olyan oldal akivel tudnék azonosulni egy kifejezetten felismerhető jó oldal. Angyalok kannibálok, gyémántosok eleve rám támadtak, atompapok atomrobbantak ráadásul a raiderekkel szövetkeztek, adtam is nekik atombombát hatalmas kráter lett abból a pályából, tele ilyen pszihos törmelékkel. Találtam csomó Quest itemet a csatornában lent Las Vegasban de ezek szerint nem lesz rájuk szükségem :)
Na végre, ezekszerint Hollywood lesz az én pályám :)
Micsu: Aktiváltad az áramszolgáltatást a kezdő szobában lévő generátoron is? Mert amíg csak a többi szobában lévő 4 másikat macerálod addig még nem lesz áram a toronyhoz, csak stabilizáltad a rendszert. A végső lépés, hogy ha mind a 4 generátor megy már, akkor még a legelsőt is bekapcsold abban a teremben ahonnan a kapcsolókkal az ajtókat vezérelted. Ha mindent jól csináltál akkor a nő megköszöni a dolgot és kimegy a teremből a felszínre.
R3nton: A csapatod fertőzése nem lesz halálos, maguktól is kigyógyulnak majd belőle, nem kell nekik szérum ehhez. Ahogy a nő elmondta, menj le az alagsorba és ott irány a két másik terület. Egyiken generátorral játszhatsz majd (vízszabályzás), a másikon meg mást kell csinálni. Mivel csak két irány van, két út, így eltévedni sem lehet. Előbb elmész az egyik irányba (ventilátorokkal nem kell foglalkoznod, csak át kell menned közöttük mert ott vezet az út), aztán a másikba. Ahol 3 ventilátor van egymás után ott válassz le egy embert a csapattól és menjen előre a ventik utáni kis szobába. Csukja be az ajtót és kinyílik két másik így a mérgező folyosón nem kell császkálni. Ekkor a csapatot újra egyesíted és mehetsz a folyosók végénél nyíló létrán fel a keleti területre.
A játék faék egyszerűségű, nem kell hozzá semmilyen térképen mutogatás (azon az új helyeket jelzi neked a program), mert a feladatok teljesítéséhez minden segítséget megadnak neked szóban és írásban (elolvashatod a szövegelést). Azok alapján gond nélkül kezelhető és könnyedén megtalálható minden.
sárkánylovag: Ha valahol nincs békés megoldás na az Hollywood. Mindenképpen ölnöd kell és sokakat, ráadásul igazán komoly ok senki kinyírására nincs a slaver-eken kívül. Teljesen mindegy ki mellé állsz, gyilkolni kell halomra az embereket és mindenkinek megvan a maga oka arra, miért úgy működnek a dolgok ahogy (még a madame is védeni akarja a helyieket amihez egy valag pénzre van szükség és ezt valahogy elő kell teremtse, mert a veszély ami a helyieket fenyegeti nem kicsi és nagyon masszív tűzerejű, amivel a papok nem bírnak majd). Még a "szövetségesek" összehozása is erőteljesen kérdésessé teszi a békésséget, elvégre két szadista, kínzást élvező egyén kezébe teszed le ilyenkor a gyeplőt.
A legegyszerűbb halomra lőni mindenkit, mert sok fejfájástól megkíméled magadat és a helyieket is. Papokat (agymosó köcsögök kivétel nélkül a saját kicsinyes céljaikkal az uralom érdekében), slaver-ek, madame, domina és korrupt rendfenntartók mind mehetnek a darálóba. XP-ben is jobban jössz majd ki így és nem elsz gond a hülye szervezetekkel meg a hajcsárokkal és más hataloméhes frakciókkal. Ez lenne igazándiból az örvendetes a lakosság számára. Persze ez nem a klasszikus értelemben vett jó megoldás, de a lakosoknak egyértelműen ez lenne a legjobb. Na jó, a rendfenntartók maradhatnak, kell valami védelem is a népnek.
le kéne már állni ezzel az elitista hozzáállással hogy "én vagyok az rpgs mert én végigolvasok 200 oldalnyi lorét és rájövök hogyha a medál hátulján a betüket számmá konvertálom és négyzetgyököt vonok az összegéből, akkor kiderül a titkos kód te meg gyökér vagy mert segítséget kérsz"
a venti bekapcsolása csak annyit tesz, hogy kisöpri a mérget.. könnyű fokozaton nincs sok jelentősége, az egész party át tud rajta vonulni.. és igen, pincében jobbra és balra lesznek a dolgok..
térképen nem mutatja, régi vaskalapos RPG, nem szájbarágósan "ittanyilidegyereésznélkül" verzió... de ha már ennyi is zavar, akkor a Divinity: Original Sin-t ki se próbáld, az tán még ennyi infót se ad a küldetésekről vagy a Craft rendszerről, pedig jó kis fantasy RPG
Megakadtam már az AG centerben :D Segítség kéne srácok :D
Na az van, hogy vittem neki 10 ilyen fragmentet, utána kitalálta, hogy kell neki ez a gombaellenanyag, azt is megtaláltam neki. A rohadék csak a haverjának adja be az ellenszérumot??? Mert sikeresen megfertőződött az összes mikor először felrobbant egy ilyen izé.
Most azt írja, hogy valami keleti keletetőháznál kell berakni a szellőzőbe???? Jól értettem? Meg a másik, hogy a vízellátást kell megszüntetni! Ezt mind2-t a pincéből jobbra és balra? Mert ott lent teljesen el vagyok veszve. A ventiket nem tudom bekapcsolni csak 3at. Ott megakadtam, a másik irányba el tudok menni ugyan. Na a lényeg, hogy teljesen elvesztem. Azért térképen mutathatná a dolgokat...
a békés megoldáshoz ott másféle módon juthatsz, ha gondolod és nem akarod egyedül megkeresni itt van egy kis segítség a spoiler mögött
Szóval alapból nem kellett volna elfogadnod a madame (Heidi) küldetését, hogy nyisd ki neki a kaput hogy támadhasson, hanem még azelőtt, amikor azt kéri hogy nyomozz a dominája után, akkor annak a küldetéseit kellett volna csinálnod, aminek része, hogy megkeresed a szerelmét a "masked man"-t, ha jól emlékszem Heidi csak azután bíz meg a kapu kinyitásával, hogy beárultad neki a dominát akit utána kirúg. Tehát a domina szerelméről nem szabad beszélni a Heidinek, a domina meg megkér hogy keresd meg a szerelmét, aki mint később kiderül a papok egyik vezetője, és kettejükkel szövetkezve a papoknál megdöntitek a rezsimet és Hollywoodban is leváltjátok a Heidit, közben felszámoljátok a drogosokat és megszüntetitek a rabszolgaságot. Hozzáteszem nálam ez a küldetésvonal volt teljesen bugos és befejezhetetlen, pár hozzászólással ezelőtt írtam is róla.
az miért van hogy highpoolban rátoltam az áramon a tunnelben a radio towerre, de ha használom a repeater unitot azt írja hogy nincs áram
Maradjunk a békés megoldásnál tehát ha beállok közéjük és megcsinálok nekik pár küldit akkor átengednek békével azon a kiskapun ? Nem békésen elég félelmetes zárt térben az a lövegágyú :) Utoljára szerkesztette: sárkánylovag, 2014.10.07. 20:11:45
Egy vallás van csak különféle csoportok a valláson belül (az egyik az egyház biztonságáért felel, a másik a felderítést végzi, a harmadik a vezetés). Ha elolvasod azt amit mondanak akkor rájössz, melyik csoport miért felel és mit akar. Ennyi bőven több mint elegendő, hogy beleláss abba mi folyik ott. Plusz egy jó ideje már hallgathatod a süketelésüket a rádión így több, mint elegendő információ a döntéshez.
A csatlakozásnál meg elmondja neked a főnök a feltételeit és hogy mit csinálj. Ebből azonnal világos is lesz, hogy ha támad rád valaki akkor azt miért teszi.
Az ajtóknak meg szokott ugye lenni egy zármechanizmusa. Na azt nézd meg. Plusz van ám másik bejárat is oda...
AMúgy meg egyáltalán nem kell neked ott csatlakozni senkihez ha nem akarsz. Simán halomra mészárolhatsz mindenkit és átmehetsz a zárt kapun a rádió toronyhoz ha nem akarsz Hollywood-ban vacakolni. Utoljára szerkesztette: SaGa Jr, 2014.10.07. 19:28:35
Eljutottam ehhez a nagykapuhoz és mögötte a templomhoz... Itt is de már Las Vegasban is a számítógépeknél az utcán mindenki azt akarja hogy csatlakozzak hozzájuk. Na most ez az a tipikus eset amikor nem látsz bele a dolgokba csak csatlakozz. A templomban ha jól értem többféle vallás is van de ha csatlakozok valakihez akkor utána rám támad valaki? Illetve lehet e egymásután többhöz csatlakozni ? Azt kéri a madam csaj nyissam ki a kaput és maradjon is nyitva, de hát ha bemegyek ez a kapu becsukódik magától :) Próbáltam úgy is hogy megöltem kint az őröket de akkoris becsukódik és még bent is nekem támadnak visszatölt... Utoljára szerkesztette: sárkánylovag, 2014.10.07. 19:08:20
lehet azért, mert azt nem ők szerezték a játékhoz, hanem Gavin Dunne, aki Miracle of Sound néven írogat dalokat..
ha esetleg meg akarod venni becsületesen tőle, akkor itt megteheted
btw, elég nagy szemétség, hogy a játék mellé adott soundtrack cd-re pont az end credits alatt hallható cries of a dead world-öt nem tették rá
Most jövök a csatornából. Háát :) 20 percig csatamód, robban minden, ugrál a kamera mint a veszett egér, nem értem miért nem úgy csinálják hogy ami fal takar az eltünik, ehelyett fölé akar ugrani a kamera, és ugye csatorna pillér 10 méterenként... Szűk helyeken a játék szinte játszhatatlan.
Akkor az lehetett a probléma, hogy folytattam a patch után a mentésemet, de az ott akkor sem volt normális sehogy sem. Egyszerre két helyen volt a pap akinek segítettem, a sorrendnek meg mindegynek kéne lennie, elvégre a domina hatalomra jutása után ők kérik, hogy semlegesítsem a slavereket és drogosokat valamint intézzem el hogy szabadok legyenek a "bűnösök", ami pont egybevág a Maggie küldetésével, de amint átmentem a titkos átjárón mindenki hostile volt, még a bennt lévő barter és doctor is. De már előtte, amikor csak a bizonyítékot adtam át a papnak a főpap megbuktatásához, azután volt egy cutscene ami csak sokadik visszatöltés után jött be normálisan (bár abban sem vagyok biztos hogy az a normális, szerintem ott nekem is harcolni kellett volna meg a főpapnak és a paladinjainak) előtte csak a kihalt szobát mutatta ahol átadtam a bizonyítékot és csak a hang ment.
Végül is mindegy, bár így a végjátékból kimaradt, hogy mi történt Hollywood-al. Majd második nekifutásra.
Meldon: A leírt hibákat javították, de a javítás csak akkor érvényesülhet, ha totál új játékot kezdesz. Egész LA egyébként egy jókora bug halmaz volt az alap kiadásban, még patch előtt.
A papos helyzetben nem volt hiba, ott igenis mindenkinek ellenségessé kellett válnia, mert a bent tartózkodók kivétel nélkül a kérdéses szarkeverő brancshoz tartoztak, ráadásul míg a vezérük él, addig másokat is beránthat a harcba ami más frakciókkal szemben is ellenségessé tesz.
A bűnösök kiszabadításához egy lövést sem kellett volna leadni, és a csaj meg azért tűnt el, mert aktív lett az a belháború a papi frakciók között. A dolgot még ez előtt le kellett volna zárni. Plusz egy olyat is olvastam nemrég, hogy igazándiból az a feladat akkor teljesíthető ha más valakinek segítesz az uralom megszerzésében. De ezt a fene sem tudja, hogy igaz vagy sem.
A ceremónián ellenségesség akkor alakulhat ki, ha valaki olyat is lelőttél akit nem kellett volna. Amint harcolni kezdesz akkor minden csuhás ellenséggé válik. A dolog rövidre zárásához csak a célpontot szabad kinyírni és senki mást. Akkor gond nélkül zárható a feladat (legalábbis patch előtt nekem nem volt ezzel bajom azóta meg nem jutottam még el odáig). Emellett ami még csúnyán bezavarhatott nálad a dologba, ha nem a megfelelő sorrendben csináltad a feladatokat. Nem mindegy kivel kezded a rendrakást. Legalábbis nem volt mindegy a patch előtt. Utoljára szerkesztette: SaGa Jr, 2014.10.06. 16:44:51
Neked kell döntened hová mész. Csak az egyik helyet tudod megmenteni, a másik elpusztul. Ha trükközni akarnál, hogy elkezded az egyiket és gyorsan átmész a másikhoz, akkor meg mindkét helynek vége lesz. Ettől még nem áll meg a sztori, csupán másfelé kell majd folytatnod.
A harcban a sorrend meghatározója az egyének initiative értéke.
Ezt már megbeszéltük pont tegnap, nekem is ez volt. Le kell menteni és akkor amikor újra betöltöd a rács mögé teszi vissza.de csak 5 emberrel. Nekem utána a 7.-et nem vette vissza mert szerinte megöltem valami bányászt. Úgyhogy a báziskapunál álló pankot kellett felvennem.
egyik csapattagot ki kell tenni, hogy csak 5en legyenek, mikor visszavisszük a palit, akkor visszakapjuk a bezárt társunkat, majd visszavehető a kitett csapattag, hogy újra meglegyen a 7 fő..
Na elkezdtem a játékot. Tetszik :) Jó féle, könnyűn kezdtem bár így is lesz biztos meglepetésben részem. Harcnál nem lehet kiválasztani kivel akarok éppen cselekedni? Hanem van egy ilyen sorrend?
Most ott tartok, hogy bejött 2 rádióhívás egyszerre, arról a két helyről ahol az adótornyokat kell megvizsgálni. Spoiler nélkül javaslat melyikre menjek? :D
elmentem Angel Oracle- be, letartoztatták az egyik emberem ( Lexcaniumot adtam oda) de mikor visszakaptam volna, kaptam egy üzenetet, hogy a csapat már tele van egész addig 7 fős volt, Lexi nélkül lett 6, miért nem engedte visszavenni ? és ott áll most a börtön mellett , beszélni se lehet vele..
amikor jött a patch akkor Arizona sztori közepén voltam kb.
Hollywoodban meg a legbékésebb megoldásra mentem rá, a dominának segítettem hatalomra kerülni, elkezdtem a békítést a templom és Hollywood között, a slavereket lenyomtam, a drogdealereket is (itt volt az első bug: a csatornából kiszabadított junkie csajt visszavittem a temetőbe a pasijához és akárhányszor beszéltem utána a csávóval mindig odaadta quest rewardot meg a az xp-t is), a papoknál hatalomra juttattam a domina szerelmét, ezután jöttek a bughegyek, a pap még megadta a küldetést a megfelelő ponton, hogy a megmaradt paptársa puccsot követett el és menjünk már át a titkos bejáraton és zúzzuk le neki. Erre meg mindenki hostile volt a területen, megöltem akit kellett, a logbookba azt mondta minden OK, de quest adó csak ugyanazt a sort hajtogatja és nem lehetett befejezni, ekkor még ott voltak a "sinner"-ek is akiket ki kellett szabadítanom, de a Maggie nevű csaj is eltűnt a táborból, igaz enélkül is sikerült kiszabadítanom őket, csak szét kellett lőnöm a templom főkapujának a konzolját, a nevesített sinner is sikeresen visszajutott a testvéréhez a kocsmába los felizben. A vége az lett hogy a logbookomban az van, hogy kiszabadítottam a sinnereket, elintéztem a slavereket és a drogosokat, minden OK, már csak annyit kell tennem, hogy visszamegyek a Bastionbe és végignézem a békeceremóniát, de amikor odamentem mindenki hostile volt megint (pap, domina, leváltott papfőnök felesége) miközben a pap még los feliz bejárata mellett is ott állt és csak hajtogatta hogy siessünk megölni a puccsistát, végül otthagytam az egészet a francba és haladtam a főküldivel
Az első patch-et feltetted és kezdtél újat a végigjátszásod során vagy alappal kezdted és patch-et ugyan feltetted de nem kezdtél újat? Azért kérdem, mert elég sok hibát úgy tűnik csak akkor javít a program ha újat kezdesz, mert az alap adatokat a save-ekben tárolja és ha az már lementésre került akkor a frissítések nem hatnak rá.
Hollywood esetében nem mindegy a feladatok sorrendje, mert beleszól abba, hogy mit érhetsz majd el általa és hogyan reagálnak rád. Ennek különösebb szerepe max akkor van, ha teljesen rendezni akarod a helyi viszonyokat a leghosszabb módon, a többi megoldásba nem szól bele. A valley-ben meg nem hatástalanítasz te semmit, azt másutt teszed meg (amúgy nálam is más volt a vége elbeszélés mint amit tényleg tettem, mert eltért a mentési adat és a javítás utáni szempontrendszer és ez nagyon megkavarta a dolgokat olyannyira, hogy visszatöltve a végjátékot és háromszor megnézve egyszer sem kaptam kétszer ugyanazt a befejező elbeszélést és egyik sem találta el a cselekedeteimet mindenben, ezért mikor meglett a patch feladtam a korábban megkezdett játékot és kezdtem egy újat elölről észlelve több olyan változtatást is amit a patch felrakása utáni visszatöltött állásban nem vettem észre). :) Utoljára szerkesztette: SaGa Jr, 2014.10.06. 12:00:05
Hollywood konkrétan egy nagy bughalmaz, nem lehet normálisan befejezni, valamint hiába hatástalanítottam anno a Titan valleyben az atomot, a végén azt a befejezést kaptam, hogy visszaküldtem a DBM-nek
Mindegyik skill használata ugyanannyi ideig tart ugyanazon az értéken. Az 1-es és a 10-es skill teljesítése között alig van eltérés időben, tehát semmivel nem időigényesebb mint bármi más skill használatáé.
A gyógyításért több xp-t akkor kapsz ha a célponton magasabb skill igényű gyógycsomagot használsz. Tehát az alap medic csomag valóban alig ad, de például egy 6-os már igen sokat mert 9-es skill kell a használatához. Ugyanígy az alap gyógycsomagnál jelentősen több xp nyerhető például trauma kit használatárt mert annak is magasabb a skill igénye.
Aknák és robbanó csapdák hatástalanításáért járó xp mennyiség is csak azon alapul, mekkora skill kell hozzá. A sima aknákért sem jön töb 12 xp-nél darabonként, de egy medium (ez 5-ös skill-t igényel legalább) vagy hard (ehhez meg akár a 10-es is kevés lehet, mert nem tuti a siker) akna felszedése/csapda hatástalanítása már ennek sokszorosát adja. Az kétségtelen tény, hogy a legtöbb xp a demolition skill használatával gyűjthető, mert rengeteg célpontja van ennek a skill-nek, amin használni lehet.
A doki ellensúlyozza a harci XP-t elég könnyedén a gyógyításból, szóval nem lenne lemaradva akkor sem ha abból nem igazán kapna mert nem öl. Így viszont a többiek előtt menetel a gyógyításért járó xp mennyiség miatt.
Úgy vettem észre, hogy minden karakter megkapja az XP-t, nem a klasszikus értelemben osztódik az XP mennyiség. (Ez így gáz, mert bukom a 4 fős party előnyét.) Azonban karakterenként minimálisan eltérő XP-t kaphatnak, feltehetőleg a harci teljesítmény miatt. Az a karakter aki harcolt, mint állat, de az utolsó körben beájult nálam nem kapott semmi tapasztalati pontot.
Létszámtól függetlenül kapja mindenki az XP-t. Aki pedig ölt is a harcban az még egyszer megkapja az általa leölt ellenfél Xp értékét akkor amikor megtörtént az ölés, míg aki nem ölt az "csak" a végösszeget kapja, de azt mindenki megkapja így is úgy is. Lehetnek 4-en vagy 7-en ez nem számít.
R3nton: Mindegyik Ass skill-r szükség van, mert mindenhol más jön jól és nem mindenhol lesz smart ass beszéd opció. A leggyakoribb speciel a Hard ass, míg a másik kettő nagyjából egyenlő számban fordul elő.
Magas Intelligence összes előnye, hogy nagyon magas szinten ad 1 pontnyi initiative értéket meg több skill pontod lesz. A skill-ekbe nem szól bele semmilyen szinten így ebből a szempontból édes mindegy kinek mekkora értéken szerepel a kérdéses tulajdonsága. Nálam speciel a doki rohangált magas Intelligence értékkel, de rád van bízva kinek mekkora értéket biztosítasz. Utoljára szerkesztette: SaGa Jr, 2014.10.06. 09:58:44
Köszi, lehet nekifutok még1x annak a küldetésnek - bár mindíg dilemmázom hogy lehet jobb lenne úgy végigjátszani ahogy adja magát a játék, nem a legoptimálisabb megoldásra blazírozni mindíg :)
Nem teljesen vbilágos hogy nagyobb csapat esetén osztódik e az XP vagy sem?
Most 6-an vagyunk, de csata végén azt látom hogy tételesen kilistázza melyik mob mennyit ér és mindenki megkapja azt az XPt (a karizma módosítóval megbolondítva). Igaz lenne hogy a nagyobb csapat is ugyanannyi XPt kap mint a kisebb? Azt várnám hogy több embernél kevesebb xp jut fejenként de nem ezt látom....
Köszi! Én a smart assre gondoltam kapásból a kézikönyv alapján. Vagy szükség van a másik 2-re is (hard, soft ass)? Másik, hogy nem éri meg a teches karakternek nagyon magas Intelligence értéket rakni?
Teljesen jó, csak taníts nekik harci ismeretet is és nem lesz gondjuk. Ezzel le is fedtél mindent. A leader számára szükségesek lehetnek az ass skill-ek (ezek a különféle dumálós ismeretek amikkel meggyőzheted a diskurzus partnerét bizonyos dolgokról). Ha jót akarsz magadnak, egy karakter számára max 4 skill-t tanítasz meg és azokat tolod ki maximumra. Így jó ütemben fognak fejlődni, nem aprózódnak el és használhatóak maradnak végig. Ne aggódj ha valamilyen skill-re nem jut embered, mert lehet majd később felvenni (már a játék elején is) plusz embert. Ehhez csak legyen olyan karakter a csapatodban akinek eléri a 4-et a Charisma értéke. Ezzel már több egyén is felvehető. Saját embereknél pedig abszolút minimum 4-es Intelligence érték legyen minden esetben. Ennél kevesebbel csak szívás van. Magasabban csak akkor gondolkozz, ha az 8-as vagy 10-es. Ezek az értékek adnak bónuszokat a szintenkénti skill pontokra.
Barter skill-el ne foglalkozz, nem ad a játékhoz érdemileg semmit, pénz meg lesz úgyis elég mindenre, így szükségtelen a skill-t fejleszteni.
Ezen tanácsokkal már jó kis karaktereket összerakhatsz.
Hali! Megvettem eredetibe a játékot :) Viszont a legkeményebb vonalas RPG amivel idáig játszottam a Drakensang 1-2. Ezért szeretnék induláshoz tanácsokat kérni. Főleg a karakterválasztás szempontjából, meg egyéb okosságok.
Arra gondoltam, hogy lenne egy vezetőképességű jó karizmás karakter, egy medic jellegű, egy teches gyerek, meg egy lockpickes indulásnak. Vagy ez így totál fail? Legyapnak rögtön az elején?
xblades: Bizony, ha nem megfelelő a döntés vagy nem a megfelelő időben cselekszik a játékos, akkor lemondhat az uránról.
sárkánylovag: Ezért kell tactical scope és long barrel minden assault rifle-re, mert ez a kettő együtt eszement módon kitolja a lőtávolságot (optimálisat is és a maximumot is), plusz növeli a pontosságot. Ezzel a módszerrel még a tuningolt sniper rifle is alig marad az AR előtt lőtávolság tekintetében, pusztítóerőben meg elmarad mögöttük.
Az .50-es lőszer azért annyira nem limitált. 150 db simán vehető 3 kereskedőtől az meg több mint elegendő, mivel a csúzli eléggé a játék végén kerül elő.
lammaer: Ha sikerül a békítés, akkor nem lesznek hullák, nem lesz kitől összegyűjteni cuccokat. Ellenben lesz plusz felvehető karakter (ezt elbukhatod attól függően, ki öl le kit). Az igazi különbség majd a játék végi elbeszélésben jön elő. A jutalom meg egyszeri pénzmennyiségben és komoly XP bónuszban nyilvánul meg. Utoljára szerkesztette: SaGa Jr, 2014.10.06. 08:35:26
Omg. Na jó, írtam valamit, de aztán rájöttem, hogy mit kell csinálni. Hiába, este már nem fog az agyam...
A mozdonyos questsorozatnál a békés megoldásnak van vmi bónusza a nem teljesen sikereshez képest?
(nekem nem jött össze a béke, a hülyék nem bírtak osztozni az aranyszegen, így a vége az lett hogy az egyik brigád legéppuskázta a másikat. Azóta olvastam hogy elvben mi a megoldás, csak kiváncsi vagyok mibven jobb a békés megoldás anná, hogy kilootolhattam az egyik bandát a mészárlás után :) )
Legjobb sniperekhez is ritka az 50 es töltény, erősen limitált.
De a legjobb energia csúzlihoz kell az urán ha jól értem, azt ha rosszul döntesz nem tudsz szerezni?
Egyetértek. Az assault riffle a 3 lövésestől kezd erős lenni csak az nem visz messzire pontosan. Rengeteget számít az hogy messziről tudod indítani a csatát és mire odaérnek elfogy a pontjuk vagy beleszaladnak a bekészített csapatba. Ráadásul fedezék mögött.
Nagy Awaranessel a Sniper elég hasznos tud lenni, messziről látom az ellent, szépen kitalálom a taktikát, és a kezdő lövés is az enyém, ami többnyire halálosan, de minimum nagyon súlyosan megsebzi az egyik ellent... Utoljára szerkesztette: Pares, 2014.10.05. 20:02:35
Ott van a kula, de válts át a junk csoportra azt ott megtalálod az összeset. A patch óta csak 1 vagy 2 típust mutat amikor a megfelelő opciónál előhozod a biznisz ablakot, de a többi is ott van, csak a junk-ok között, tehát át kell váltani a junk fülre és mehet a "sz*rakodás".
Én sniper nélkül megyek, mert fölöslegesnek érzem. M16-osa van mindenkinek. Egyik karakteremnek raktam rá high powered scope-ot amivel 31m távolságig tud lőni, másiknak rövid csővel van szerelve, stb. 5.56-os lőszer van dögivel a játékban, a 37-48-as sebzés is rendben van, főleg ha burst módban szaggatom a seggfejeket. :) Assault rifle skill-t feltoltam mindenkinél hetesre, így 10. szintűként simán le tudjuk darálni a rosszarcokat (npc-k nélkül, legnehezebb fokozatban, gránátok-robbantgatások nélkül).
Én is úgy látom, hogy a pisztoly használatának nincs értelme a játékban. Erre nem érdemes pontot költeni. Ha ezeket a skill pontokat is assault rifle-re költjük, akkor nem fordul elő olyan helyzet, hogy pár ponttal talpon marad a hülyegyerek, amin esetleg egy pisztolylövés segíthetne.
Másodlagos fegyvere 1 pont erejéig minden karakteremnek van, mert szeretek spórolni a lőszerrel, és rémesen vicces, amikor kerékkulccsal vagy boxer-rel verem le a veséjét azoknak akik rám rontanak és nem rendelkeznek távolsági támadással. :D
Prison-nál futottam bele abba a "problémába", hogy túl sok fegyvert zsákmányoltam a hulláktól és a túlterheltség (6-os erő mindenkinél, meg zsák) miatt még mielőtt letaroltam volna a pályát vissza kellett mennem a HQ-ra. A fegyverraktáros arcnak nem volt elég pénze, hogy felvásárolja a sok fegyveralkatrészemet. Ez kellemetlen. Pedig annyira örültem a játék elején, hogy tele vannak zsével a boltosok..
A robbantgatós fazonnak a HQ-n nem tudok eladni szart, mióta felraktam a patch-t. Nálam vannak a szarok, de nem jelenik meg trade-eléskor az inventory-ban. Valaki talált erre megoldást?
Minden döntésnek lesz következménye. A Titan Valley és temple sorsában például a legjobb eset az, ha marad minden úgy ahogy van. Ez persze igazából senkinek nem lesz jó, de lényegében ez az egyetlen ahol békésen lezárható ez a része a játékbank.
- Az egyik ha az ember nem folyik bele a helyzetbe, nem semlegesíti és nem is küldi vissza a rakétát a 7-es silóból, de ekkor a papok bepöccennek rá, még jó hogy nem kell átmenni azon a területen újra, simán lehet a nagy térképen is utazni.
- Ha semlegesíti, az anyázós rádiózást hallják a raider-ek akik rájönnek, nincs mitől tartaniuk és likvidálják a papokat meg az utazókat.
- Ha visszaküldi a játékos a rakétát akkor azt kicsit később felhasználják a szektások és a valley eltűnik majd a térképről, mert kilövik a rakétát a raider-ek miatt.
- Ha a temple lezárt részén összebratyizik a játékos az őrült bezárt pappal, az mindenképpen eléri, hogy a rakétával vagy anélkül, de ott mindenki megpusztuljon. A fickóval beszélgetve a játék során majd rájöhet a játékos, hogy ő egy másik hatalom helyi beépített ügynöke volt aki mindenképp kavarná a matériát itt Arizonában előmozdítandó a saját főnökei céljait. Ez a marha ha kiszabadul és nem kerül a csapatba (állítólag felvehető), akkor a rakétával huncutkodni fog ami nem lesz jó senkinek.
- Amennyiben az ember segít a DBM csapatnak, azok kinyírják a szektásokat. Ők is akarják a rakétát amit vagy leszállít nekik az ember vagy nem. Ha igen, akkor lehet majd tőlük szerezni egy új csapattársat meg jobb cuccokkal fognak kereskedni. A sztori végén a dolog hatása annyi lesz, hogy most majd ők ellenőrzik a területen való áthaladást és majd ők tartanak sakkban másokat a Titan rakétával. Esetleg itt bekavarhat a korábban esetleg szabadon bocsátott totál dilinyós szektás, aki nem kizárt, hogy robbantani fog ha odakerül a töltet, ezt nem tudom de nem zárnám ki.
- Ha kiiktatja a robbanófejet a játékos a DBM-es sztoriban, akkor bepöccennek rá és nem lesz egészséges oda visszamenni, de alapvetően a korai gyilkoláson túl, teljes szekta likvidálása, ami a szerzetesek által kísért utazók halálát is jelenti, más probléma nem adódik. A területet a DBM ellenőrzi és biztosítja de a Ranger-ek-nek nem lesz ildomos arrafelé császkálni (meg bűnözőknek sem).
- Ha mindenkit kinyírt a játékos válogatás nélkül, akkor elméletileg lenne lehetőség akár a Ranger-eknek is elküldeni a rakétát , legalábbis ezt szűrtem le a semlegesítéssel próbálkozó fickó mondandójából. Ennek mikéntje passz.
Ez a rész volt legviccesebb a leveledben: Válasz 'rt1' üzenetére :))))) Szerintem ott csak 3 hordót kérnek , de amúgy mindegy mert ha nincs hordód nekik ugrasz és kész. Én úgyis leatombombáztam azt a helyet a végén :) A Sztálini elvet követtem: "Nincs ember , nincs probléma" :)
Megvan a megoldás: visszatöltöttem az első beszélgetéshez és 1 emberhez pakoltam az első 3 hordót, így megkaptam a 3 üreset is. Úgy látom a gép igényli, hogy a küldetéshez tartozó dolgok a beszélőnél legyenek eggyüt.
Kicsit elakadtam a Titán templomjánál, a korháznál. Nem akarnak beengedni a templomba (mert, öldöstem a raidereket) csak ha 6 hordó anyagot szerzek be nekik. Ezzel nem lenne probléma de nem adtak új üres 3 hordót igy nem tudok gyűjtögetni, V-mit elszúrtam vagy ez egy bug? (A monk kisérőmet hagytam meghalni az elején, hogy tudjak beszélnia a feketeruhásokkal). Köszi a segítséget előre is.
Stonee ha most kezdted a játékot érdemes visszaolvasni a fórumot. Ezt a kettőt feltétlenül nézd meg (klikkelj a linkre) #292 #267
Sárkánylovag: Az nem macskakaja, hanem alom, amibe a dolgát végzi. Van pedig dögivel belőle, én 3-al többet szedtem össze mint amennyi kellett és akkor még a stadion főnökénél lévő kettőt sem vettem fel. Nézz szét alaposan mindenhol újra. Például így emlékezetből könnyű kihagyni a bázis alatt lévő település (DNY-ra) alagútjában lévőt ami mellett egy méretes gyík van. De elég sok akad szétszórva amik mellett könnyű elmenni ha nem figyel az ember. Szóval odafigyelve, tessék újra végignézni mindent, mert ezek szerint több mellett is elmentél.
Zeolite majd kelleni fog, abból is 5 zsák. Ezt használod amúgy a cat litter-ből is, viszont a tiszta zeolite majd a végső öltözékhez kell, hogy a céli sugármezőn is áthaladhass (a litter-ből egy 5-ös védelmű rucit késízt majd a rádiós, a zeolite-ból meg 6-ost de azt majd csak azután, hogy Hollywood-ban bekapcsoltad a rádiót).
shadar619: Rose nem lép le ha nem haragítod magadra.
Stonee: Ugyanazon az ikonsoron ahol a tüzelés módja változtatható, a szélső ikon a fejlövésé. Érdemes minden ikont megnézni mit csinál csak vidd fölé a kurzort. Nem egy bonyolult játék ez csak egyszer kell megnézni benne minden ikont és minden tiszta lesz.
köszi!
és a célzott lövés? pl végtakora, szemre, feljre leadott lövés? ilyen nincs a játékban? ha nem is minden fegyvernél, de pl a sniper-nél?
Rose le fog lépni valamikor, vagy ha kell akkor végig a csapattal lesz?
Nincs meg két cicakaja zsákom sehol se találom de van két bag of zeolite az is quest item nem lehet hogy azt kell átalakítani valahogy annak ?
Csak ha tud a fegyver sorozatot akkor... a fegyver képe fölött kis golyó fülön. Meg még a sörétes szűkítőjét tudod állítani ha felszereled, azt már írta Saga lentebb.
köszi!
még egy olyan kérdés jött elő, hogy hogyan lehet a lövésmódokat változtatni ? (célzott / sima egy lövés / sorozat) a falloutban a fegyver képére kattintva tudtunk váltani, itt még nem jöttem rá hogy kell?
sárkánylovag: Akkor valamit tényleg eltolhattál. A reputációd náluk csak akkor tud esni, ha az embereiket ölöd. Nálam annyi volt, hogy kimentem a manusért és élve visszahoztam. Amikor mentem befelé odamentem az első őrhöz még a kapun kívül és beszéltem vele, majd elmentem mellette így detektálta a visszakísért embert és köszöntötte majd szólt neki, hogy irány befelé. Ő elszaladt én meg visszakaptam az emberemet, aki ott ácsorgott a lépcső tetején ahol kikerült a csapatból.
Nem kaptál esetleg időközben kinn mászkálva egy rádióüzenetben segélykérést? Mert ezekből kettő az itteniekhez kötődik és az egyikben magadra haragítod a modoros bagázst aztán majd kicsit később a második segélyhívásra reagálva majd jóvátehető lesz a dolog és akkor jön a haverság, még a fegyvertárukba is beeresztenek majd. Tölts vissza egy olyan állást, ahol még nem dumáltál a ketrecbe zárt manussal (ez indítja el a csapattag elkobzásban végződő sort) és játszd onnan újra. Ott csúszhatott be valami gebasz. Illetve eszembe jutott még egy lehetőség, hogy esetleg elkottyantottad a cselszövő némbernek mit is akarsz csinálni. Na ő megkeverhette a szószt a stadionban aminek akár ilyen kimenetele is lehet.
A karakterek képének sorrendjét nem tudod variálni. Amilyen sorrendben odakerültek illetve cserélődtek, úgy maradnak megjelenítve.
Stonee: Más nem.
ha átmegyek a térképen megjelölt radioaktiv területen, lesz más bajom is azon felül, hogy a karakterek vesztenek a életükből?
De hogy erről a játékról is beszéljünk azért :) Amikor visszatértem a pasival hogy adják vissza a túszul ejtett csapattagunkat elég rosszra fordult a város sorsa , ez egy dolog de nem tudtam visszavenni a dokimat csapattagnak, úgy látszik valahogy csökkent a reputációm, ezért az első kérdésem hogy hol lehet azt látni hogy mennyi embert vehetek fel a csapatba ? Azt gondoltam az közvetlen kapcsolatban van a Leadership-el de ezek szerint nem... Másik kérdés meg hogy kirúgtam egy kisebb fejlettségű csapattagot , a doki azért mégiscsak fontosabb, de a képek nem rendeződtek vissza. Magyarán a 4 alaptag egyikét berakta képben utolsónak, nem lehet ezen valahogy módosítani ?
Így első látásra elég XCOM-san néz ki de én félek kicsit hogy elszúrják mert nem emlékszem hogy valaha filmadaptációnak jó vége lett volna Sok a jogdíj és meg van kötve a kezük a sztorihoz legtöbbször, azért majd egy próbát megér ez is. Tökéletes a Falling Skies témája kommandós alapú történetekhez,
Shiwo: A Ranger Citadel-ben lehet megkapni a kapitánytól (akinek a robot végtagot is átadta a játékos és aki egy csomó érdekes technikai kütyüért cserébe lehetőséget ad, hogy a saját, a kapott cuccoknak köszönhetően bővülő spéci kínálatából válasszon az ember) jutalomként ha leszállít neki az ember egy adag uránt. Ilyet meg ugye csak egy helyen lehet szerezni ami adja magát.
A stukker neve meg Gamma Ray Emitter vagy valami hasonló. Meg lehet majd ismerni, mert csak egy béna lézerpuska lesz csak a kelléktárában mint másik energiafegyver.
Micsu: Az a simán az nem olyan simán megy. Az 5-ös szint az 14 skill pont. Mellékesre ennyit elkölteni úgy, hogy a játék nagyjából felétől egy kalap sz*rt sem fog érni kicsit nagy pazarlás. A két legerősebb pisztoly a játékban a normál nehézségen is csak 5-10 pontot tudott sebezni a játék utolsó harmadában előkerülő ellenfelekbe és nagyjából LA-be átkerülés után viharos sebességgel romlik a hatékonyságuk, hiába nő a sebzésük. Ha már másodlagos fegyver kéne akkor brawling legyen fejlesztve. Az legalább folyamatosan erősödik és igen nagy kritikus sebzés szorzóval rendelkezik még alacsony erejű karaktereknél is (nagy erejűnél meg még nagyobb lesz a kritikus sebzés szorzója), plusz az mindig kéznél van ugye.
Egy 3 AP-s pisztoly egy lövésre jól jött rengeteg alkalommal, a főbb fegyver elsütése után több karakterem számára is, nem egyszer azon múlt, hogy úgy fejezzem be a harcot, hogy az ellenség hozzám sem tudott nyúlni, vagy egy-egy keményebb harcnál egyszerűen érezhetően kevesebb sebzést kapott a csapat, mintha még egy kört elszenvedtek volna. Hármas/négyes szint környékén egészen használható a pisztoly, annyit pontot szvsz megér, ha céltudatosan fejlődik az ember, akkor nem fog hiányozni (7 emberre építve amint lehet legalábbis)...
Egy pont semmit nem ér. Egy fegyver nagyjából 5-ös skill-nél kezd használható lenni, de az már nagyon sok skill pont. Ezért írtam, hogy ne költs második fegyverre. Ha nagyon zavar a dolog használj gránátot, az nem megy mellé vagy próbálkozzon az öklözéssel de másik fegyvert cipelni és hozzá lőszert is és még skill pontokat is áldozni rá, az felesleges és haszontalan.
"Két fegyverre tanítani senkit nem kell, pláne nem a játék elején amikor még alig akad pont. Ezzel bőven ráér a játékos, sőt igazából ki is hagyható nyugodtan a pontpazarlásnak ezen formája."
Azért szerintem egy snipernek jól jön, ha van legalább egy pontja mondjuk a pisztolyban. Sörétest valahogy elég gyengének érzem, ráadásul sokszor körülményes, mert a széles lövési szögnek köszönhetően van, hogy a csapattársak is belekerülnek a célkeresztbe...
le kell menni a létrán egy emelettel lejjebb, ott el jobbra meg majd balra, fel a mezőkre v mikre, és ott lesznek generátorok, amiket le kell állítani, utána már szétverhető a gaz..
Kellett neked vele beszélni mikor a fogság mellett döntöttél? Azt a karaktert teszik ugyanis cellába aki éppen beszél. A delikvenst meg kb 5 perc alatt ,a feladat megoldásával marha gyorsan kiszabadíthatod. Beszélsz az őrrel, körülnézel kicsit a cella körül minden irányban, nem csak előtte és mellette de mögötte is, követed a nyomokat és beszélsz a környéken lévőkkel, majd az infók alapján leszólítod a gyanús alakokat és megtudod tőlük amit kell. Ezután odamész a megjelölt helyre a térképen és visszahozod akit kell. Ennyi és már szabad is az embered.
Az meg, hogy csak egyetlen embered tud gyógyítani... inkább nem is mondok rá semmit. Legalább két embernek kéne ekkor már gyógyítani tudnia. Legyen egy fő gyógyász, meg nem árt legalább még egy delikvensnek (vagy akár mindenkinek) megtanítani legalább 2-es szintig a medic-et és akkor elkerülöd az ilyen helyzeteket ha akad még kisebb hatásfokú gyógycsomagod. Vagy ugye spájzolni a fájdalomcsillapítókat, mert azokhoz nem kell skill.
Megjegyzem a cella előtt álló tornyot nem tudnád meghekkelni, az védett, tehát ha erőszakkal akarsz szabadulni azt korábban kellett volna megtenned és nem megadni magadat.
Amúgy a kupiban ennyire megizzasztottak a fityulások? Pedig marha gyenge felállású csapattal találkozhattál csak ott. Annál csak keményebbek lesznek majd.
MaRee: A nyugati területen lévő, ketrecbe zárt ipse ha kiszabadítod és majd később beszélsz vele a fő épület konyhájában, ő fog majd gyógyítani. A gazzal benőtt tornyot majd azután tudod "kiszabadítani" hogy itt helyben megoldottad már a problémákat. Tehát elzártad a csapokat, lezártad a megfelelő rendszereket amiket majd a basement-en keresztül tudsz elérni. Ott lazán lehet haladni, csak ugye a 3 útvonal közül kettőben mérgező gáz terjeng. A növények ott marhára nem akadályoznak. Még a nyugati irányba vezető folyosón is kiiktatható a nagy gazhalom a sarokban, csak meg kell javítani a targoncát és az nekimegy vagy a folyosó fala szétverhető és akkor kikerülhető a növény.
Az indákat tehát ne lődözd, csak a lőszert pazarlod. A megsemmisíthetőeket is inkább püföld ököllel, addig sem fogy a lőszer. Majd ha a keleti és nyugati területeken megoldottad a problémákat akkor majd szétszedheted az indákat, de addig nem.
De mindezt világosan elmondta neked a nő, amikor beléptél a főépületbe és vázolta neked a szituációt. Elmondta merre és mit keress, hogyan oldd meg a helyzetet.