Na most a novigrádi szálat ott hagytam abba, hogy Dandelion elkezdte összerakni a Rozmaring és Kakukkot.
Priscillát meg elkapja a sorozatgyilkos. Tehát visszatérek egy nyomozásból, amiben egy nemesvámpír sorozatgyilkost kellett elkapni, és belekeveredem egy másik hasonló ügybe. Most meg a boncmester nemesvámpír lesz a nagy falat. Asszem elmondhatjuk, hogy Geralt nemesvámpírokra specializálódott. Szépséghiba, hogy ezt a szörnyfajtát nem lehet megölni, mert csak egy fajtársa tudja, szóval majd úgy veszem, hogy szétégettem a hulláját, és nem lesz neki egyszerű összeszedni magát.
Gwent: szinte mindig a temeri kártyákkal toltam, tetszett Foltestnek az időjárás kártyája, na de viszont most rákaptam a szörnyekre, mert az ő főnöküknek van egy olyan tulajdonsága, hogy bármelyik időjárási kártyát előszedheti a pakliból. Fúúú, ez sokkal jobb. Tehát az a taktika, hogy az ellenség fő erejét időjáráskártyával blokkolom, a másik két kört meg lehozom közeliharci kártyák túlerejével. Illetve hát most már sok egyéb van, megvan a Gaunter O'Dimm teljes pakli az Everec kártyával, tehát van egy nagyon jó sorom az íjászatban, plusz van skelligi vihar kártyám is.
Az a nyílpuska tényleg nagyon illik az öltözékhez. Ruhák közül nekem a mantikor a kedvencem. De a kezdő páncél is nagyon jól néz ki, amiben itt az oldal fejlécén feszít. Amúgy magam is sok időt el szoktam ilyesmikkel vacakolni a hasonló játékokban, ha már 100+ órán keresztül kell bámulnom a karakteremet, nézzen is ki valahogy a lehetőségekhez mérten. Hozzáad az élményhez, segíti a beleélést.
Igen, a kezdőpáncél erősebbik változata a viperapáncél, de ezt úgy is tudod. Előző végigjátszásokban abban feszítettem egészen odáig, hogy meg nem lett a farkaspáncél.
Imádom a keresztvasakat a hátán. Leáll valakivel beszélgetni, és akkor csillog-villog a hátátn a rozsdamentes acél. Ilyen színe van a svájcibicskám pengéjének is, onnan tudom, hogy rozsdamentes. :D Utoljára szerkesztette: lonvard, 2022.04.18. 21:23:41
Harmadik végigjátszásom és még mindig lenyűgöz milyen gondossággal vannak összerakva a legjelentéktelenebbnek látszó küldetések is. Imádom a főszálat, de bármikor gond nélkül félreteszem mert akármi mást csinálok azt örömmel teszem. A legtöbb játékban csak azért vannak mellékes feladatok hogy fejlődhess, hogy kitöltsék a játékteret, itt ezeken túl viszont egy élménnyel gazdagodhatsz. Az egértorony küldetésnél a hideg borzongatott, olyan hangulatot sikerült teremteniük. Odakint éjszaka van, fúj a szél, szemerkél az eső, a bűzös mocsaras területeken fojtók, ghoulok, bűzdémonok portyáznak. A toronyban vinnyognak a macska méretű patkányok, nyikorog alattam a lépcső, szellemek kísértenek a sötét sarkokban, mindent megül egy nyomasztó légkör. A küldetés mögötti horrorisztikus történet is rátesz egy lapáttal. Nem tudom eleget méltatni ezt a játékot, valaki egyszer írta hogy a witcher olyan mint egy életérzés, hát egyet kell értsek, igazán különleges élmény, amit mindenkinek meg kellene tapasztalnia aki kicsit is szereti a fantasyt és a játékokat.
Igen, még mindig benne van a top3-ban. Viszont, így Red Dead 2 után, a világ kicsit uncsinak hat. W3-ban is több száz órát el lehet mászkálni, de mikor mindig ugyan azok a scriptelt szövegek mennek, az kicsit lelombozó. Igaz ez főként a játék elején zavaróbb, mikor sokat vagyunk Whiteorchardban, merrt még így pár év után is, kívülről fújom Emhyr mondókáját. :D
Nálam a játék kora inkább a grafikán látszik. Pár éve még azt gondoltam, hogy ennél szebb nem is kell, de a hétvégén újra nekiálltam és bizony már látszik az a 7 év Geralt fején is pl. Nem csúnya, de azért látszik, hogy nem current gen. A küldetések szerintem simán kitartanak még ma is minőségben, az open world design is rendben van, nem éreztem üresnek a világot.
Mely modokat ajánljátok elsö végigjátszáshoz? :)
Egy játékon belül lejátszol nem tudom hány horrorfilmet, kalandfilmet, fantasyt, eposzt, stb. Egyszerűen azt csinálták, hogy összeszedtek kerek egész sztorikat kb. bármilyen témában, és witcheresítették. Most is alig várom hogy menjek már Skelligére, hogy levadásszam a Küklopszot. Ugye ez az Odüsszea-sztori, nyakon öntve viking mitológiával. Csak előbb még Trissék máguscsapatát kell menteni, és a menekültmentés is egy olyan sztori, amivel történelemkönyvekben lehet találkozni.
Keresztvasak szemből. Na ezért imádom a toussaint-i lovagkardot. Beszélgetés közben nem tudom levenni róla a figyelmem, annyira szép. :)
Hú én nem használok. Ha mernék kísérletezni, akkor valami FPS modot tolnék (régebben csináltam és óriási feelingje volt, csak kissé fapados volt akkoriban a megoldás). Illetve anomációkat raknék bele, hogy az evés-ivás, gyűjtögetés legyen animálva, illetve ha le lehet ülni benne. Lehet rákeresek, mer sose késő. Azt szeretném elérni, hogy le tudjak feküdni/ülni Geralttal bárhol, és fps módban tudjam szemlélni az eseményeket. :)
Én elég sokat modot használtam 2. végigjátszásnál.
Pl kotyvasztáshoz meditálni kellett. Volt animáció is hozzá: Gerált Ignivel csinált tűzet, aztán letérdelt meditálni. Akkor a főzet készítést teljesen átdolgozó modot is használtam. Több alapanyag kellett hozzájuk, és miden alkalommal minden. Tehát nem elég, ha van alkohol a batyuban, hanem bizony kellenek a gazok is.
Akkor volt, olyan, hogy meditáció közben nem csak fekete képernyő, hanem real time láttad, ahogy felgyorsult, ami bizony nagyon jól nézett ki.
Növényszedés animáció.
Evés Ivás.
Perkek átdolgozása.
Sokkal kevesebb loot. Illetve, ami volt, az is olyan helyen, ahol az ember számít rá, nem egy random hordóban az epic kard.
Jó volt. :D Utoljára szerkesztette: Madi92, 2022.04.19. 16:31:50
Szar megmondani Yennek, hogy barátok maradunk. 10-ből 1 Geralt képes erre. De hát ez van, a világítótoronyban örök hűséget fogadtam Trissnek, azóta se prostik, se varázslónők. Ez a mi tragédiánk. Volt szex Shanival, kivételesen Keira Metzel is, pedig utálom a hangját, aztán keresztül ment rajtam két bordélynyi prosti, és ezek után nem lesz szex Yennel. Hát ez van Yen. Most már hűséges vagyok. Pikantériája a történetnek, hogy Keira, Triss és Yen is Kaer Morhenbe van küldve már. Yen hülyét fog kapni, hogy a másik kettővel voltam, vele pont nem. Szerencsére a játéknak ez a része össze van csapva, szóval hiába küldtem oda a varázslónőket, nem jelennek meg, csak a végső csatában ugye. Nem tudom mért nem csinálták meg,halálos lett volna ha Trissnek és Yennek is szerelmet fogadok, majd ezek összefutnak Kaer Morhenben. És akkor a legnagyobb veszekedés közepén megjelenik Keira Metz, és közli velük, hogy vele is lefeküdtem. :DDD
Corvo Bianco birtokán jobban el tudom képzelni Triss Merigoldot. Yennefer mit művelne ott már csak unalmában is, édes istenem. :D Yennefer nem illik Geralthoz, sokkal okosabb, önzőbb, nem szellemi partnerek. Yen az a nő, akit csak egy pillanatra kaphatunk meg, mert aztán tovább áll, mert kevesek voltunk neki. :) Yennefer és Geralt kapcsolatáról szól ez a dal. :)
Ja, legnagyobb poén ,erre nem is emlékeztem: Szóval Geralt és Triss szexel a világítótoronyban, a jelzőtűz előtt, és ahogy ott birkóznak, a fény hol elalszik, hol felélénkül. Közben távolodik a parttól az a hajó, amin a varázslók menekülnek, és akkor kettő észreveszi a morzejeleket, és egy ÜZENNEK NEKÜNK felkiáltással lefordítják: HKFERV. És akkor vakarják a fejüket, hogy ez meg mit jelenthet. Biztos titkos üzenet! :DD Utoljára szerkesztette: lonvard, 2022.04.21. 22:09:25
Yen a végzetes szerelem, mindenki más csak útszéli románc. Triss is csak azért lehetett több mert egy ideig amnéziás volt Geralt. De ha meggondoljuk egyik kapcsolatnak sem volt soha jövője, mert az életmódja nem teszi lehetővé. Egy witcher mindig úton van, ha megölte a környék összes szörnyét, tovább kell állnia hogy pénzt kereshessen. Nem ért semmi máshoz. És Geralt egyik nője sem épp kispolgári típus, hanem varázslónők, királyok tanácsadói. Nem maradnának meg mellette, egy városi nyüzsgéshez szokott nő halálra unná magát vidéken. Talán még Shani jöhet szóba, orvos, lehetne helyi praxisa. De ettől még Geraltot nem tudom elképzelni borászként, földművesként vagy hasonló nyugis szakmában. Azt gondolom hogy Corvo Bianco egy jelkép, egy idillikus ábránd amivel pontot akartak tenni Geralt történetére. A sok kaland után megpihen a birtokán és csatlakozik hozzá a választott nő. Nekem ez mindig karakteridegennek tűnt.Túl szép hogy igaz legyen, Tükör mester illúziója.
Teljesen igazad van, Corvo Bianco az az élet, amire általában vágynak az emberek, de sosem érik el. Geralt elvileg elérte. Annyiban árnyalt a kép, hogy nálam a királynő meghalt, meg ugye vámpírtámadás, meg ugye ezer probléma lehet ott, tehát a meseország azért adna tennivalót Geraltnak. Triss még az aki leginkább jól érezné magát ott. Yennefer hülyét kapna és lelépne. Eleve a ruházata kizárja, hogy meleg vidéken jól érezze magát. Bepálik alatta. :) Yen szerintem azért végzetes szerelem, mert kevés neki a Geralt szellemileg. Unja magát, ezért szórakozik vele. Ugráltatja, kihasználja, leoltja. Volt ilyen csajom. :D Ahogyan Yen viselkedik, az a biztos jele egy kapcsolatban, hogy a csajnak kevés vagyunk. Na ezért is nem Yent választottam most. Shani meg az érzékeny, okos bölcsész kislány feeling. Valami hihetetlen jól megírt az a karakter is. Shani az, akibe fiatalon szerelmesek vagyunk, Triss a jó feleség, Yen meg az, aki leszar minket. Ok, Keira Metz meg a szomszéd, aki csak áthívott. :D
Ennek a játéknak a legnagyobb hibája, hogy nem raktak a párbeszédekhez egy replay lehetőséget. Például Sigismund Dijkstra kábé összes mondata kincset ér, le kellene jegyezni. Azzal szenvedek, hogy elsuhan egy isteni szöveg, és kész vége, a játék során egyszer volt, nincs többet. És nem feltétlenül fogok egy-egy sorért visszatölteni egy mentést. Ennek az a vége, hogy felkiáltok, hogy BAZMEG, lemaradtam róla megint, majd legközelebb. :D Utoljára szerkesztette: lonvard, 2022.04.23. 00:58:39
Én ezért toltam végig már egy jó sokszor, egyszer a Triss-t választottam, de mégis bűntudatom volt, akár mennyire rideg néha a Yen, mégis jobban tetszik XD
Arra van kihegyezve a 3. rész, hogy Yennel legyünk, szóval nekem is rossz érzés, de én azzal bíztatom magam, hogy majd összeveszek Trissel a játék után, és csak lesz valami. :D
Amúgy mióta megmondtam neki, hogy nem lesz semmi, szegénykém megkomolyodott, és szenved. Jó nézni. Még a hányást is Eskel törölte le róla, pedig korábban csak engem engedett a közelébe. Amúgy utálom Geralt nőcsábászságát. Szóval ott vagyunk Kael Morhenben, és ha Yent választom, akkor az lesz belőle, hogy hagyjuk a srácokat inni, mert mi most megyünk ám szexelni! És akkor látványosan vonulunk el, ezek a veterán harcosok meg, akik hónapok óta nem láttak nőt, most ahhoz kell asszisztálniuk, hogy Geralt a Triss után a Yent viszi ágyba. Meg gyakorlatilag bárkit, akivel összefut. Annyira Lamberttel vagyok!!!
Gwent kártyák közül a Villentretenmerth fordítása el van cseszve. Nem az ostrom lapok összesített ereje kell 10 legyen, hogy üssön a kártya, hanem a közelharci lapoké. Jó hogy rájöttem így a játék közepén. A 3. végigjátszásnál. :D
Vannak ugye a fúriák, 3x6 értékben, tehát ha egyikük benne van a pakliban, az 18 pont Van a vámpírsor, 5x4, meg Őrült Lúgos katakánja, az 1x5. Ha már 1 is a pakliban van, az 25 pont Van az arakászsor, 3x4, de ha a behemót van a pakliban, akkor 3x4 + 1x6 = 12 vagy 18 pont van a közösből a ködárny sorom, az 3x4
És akkor ez csak a derékhad. Az teljesen általános, hogy a kezdőben van 1 arakász, 1 vámpír, 1 fúria lapom, és ez már alsó hangon is +9 lappal több, mint az ellenfél lapjai.
Ezen felül van a leader kártya, amiből azt kell választani, ami az időjárást manipulálja, mert az minden fajta időjárást aktiválni tud a pakliból egyszer.
Tökéletes. Egyetlen ellenfele van ezeknek a kártyáknak: a szörnykártyák. Most már minden lapom megvan, tehát erőből így is legyűröm az ellenfelet, de mivel a közelharcos kártyák döntik el a csatát, jobban szeretem a szörnyeket Északi Királyságok lapokkal ütni, mert oda beválogatok minimum 1 fagykártyát, ami üti a közelharcos sort. És északi kártyából csak nyilas meg ostromos egységeim vannak, szóval kiütöm a közelharcos sort, és legyőzöm ostromgépekkel. Ha minden klappol persze. És most vagyok abban a helyzetben, hogy megvan a teljes szörnypakli, meg a teljes foltest pakli. Most erre verem, na. :D Utoljára szerkesztette: lonvard, 2022.04.24. 19:40:54
Én minden játékban nemet mondok mindenkinek. Okádnom kell a játékfejlesztők erőltetett és valótlan "románc" ábrázolásaitól és ahogyan megpróbálják a képernyőre vinni a beteges és/vagy perverz vágyálmaikat. Ezért kerülöm el az ilyen szituációkat minél messzebbre.
Pedig néha egész jól megírják a dolgot, pl. most a KOTOR1 Bastila-románca ugrik be, ami még vicces és szellemes is volt itt-ott. De egyetértek veled, az ilyen románc izé általában gyengén szokott sikerülni a játékokban, de a W3 védelmében annyit, hogy a Yen-Geralt románcot azért a könyvek elég jól felépítik előre. Te csak bekerülsz a dolgok közepébe a játékban. A cringy szexjeleneteket én is elnyomom nyilván. Utoljára szerkesztette: lwb, 2022.04.25. 11:51:03
Witcher 3-ban elképesztően jól vannak megírva a női karakterek, valamint a Geralthoz való viszonyuk. Yennefernél összetettebb, valóságszagúbb női karaktert nem hiszem hogy találunk a videojáték szférában. Tehát én nem mondom, hogy kihasználatlanul kell hagyni a vele való romantikázást, csak most ebben a végigjátszásban Trisst választottam. Játékélmény szempontjából rossz választás, hiszen rögtön utána Yen fog előtérbe lépni, és a Trissnek már nincs szövege. De most így akarom. Arra fogom kifuttatni a játékot, hogy Hjalmar lesz a király (mer idáig mindig a csajt választottam), Ciri lesz a nilfgaardi uralkodó, én meg Trissel elleszek Toussaint-ban. Mivel ez a királyság Nilfgard vazallusa, Ciritől nem kell tartanunk. :) És ha óhajtja, elmegyek a nilfgardi udvarba tanácsadónak. Kurvagazdagok leszünk, felemeljük a witcher rendet, felépítjük Kaer Morhent normálisan, új iskolát alapítok. Ebbe van a jövő, na. Hjalmar amúgy szövetségesünk lesz, hiszen megmentettem a seggét. Redaniát elfoglaljuk, de nem okkupáljuk, csak adózásra kényszerítem egy darabig, hogy mégis visszajöjjön a háborúskodás pénze. Nyilván Radovidot ki kell nyírni, Dijkstra majd intézkedik ott. Temeria függetlenségét is visszaadjuk, hogy Roche örüljön. Majd megbeszélem Cirivel hogy legyen. :D
A TW3 Geralt történetének lezárás. Ez egy adott, már a könyvekben megkezdett sztori, adva volt a románc is, kezdeni kellett valamit vele tehát a lezáráskor is, nem lehetett a levegőben lógva hagyni a Yen-szálat.
Arra utaltam, hogy Yennefer karaktere mennyivel összetettebb, mint általában a női karakterek a játékokban. Hogy én legalábbis nem tudok még egy ilyen jól megírt karakterről. Konkrétan az exbarátnőm stílusát adja elő, mielőtt és miután már nem kellettem neki. :) Szerintem a gamer karaktereket általában éretlen gyerekagyak számára írják meg (már ha egyáltalán ki vannak dolgozva), tehát le vannak egyszerűsítve, és ehhez képest mennyivel jobb a Yennefer.
Meg ugye Geralt egy létező karakter, nem a játékra találták ki. Volt egy elég gazdag irodalom még a játékok előtt, ami megágyazott már a karakternek. Nem lehet egy létező fiktív szereplő történetét úgy lezárni, hogy az ott említett dolgokat elő se vesszük.
Ez olyan, mintha csinálnánk egy Dallas videojátékot és úgy akarnánk lezárni Bobby Ewing történetét, hogy Pamelat nem is említjük.
Ráadásul én nem is olvastam a könyveket. Nekem a közös sztorijuk csak foszlányokban van meg, szóval rám nem ez van hatással, hanem ahogy a Yennefer viselkedik.
Tehát hogy Geralthoz vonzódik, de nem valami negédes romantikusan, hanem fölényeskedik vele. Ha pórnépek közé keveredik és unatkozik, akkor látványosan leszar mindenkit, meg gúnyolódik. Ha tétje van, akkor azonnal tud viselkedni, a császárral meg a varázslószövetség tagjával nagy tisztelettel beszél. Ha el kell pusztítani egy szent ligetet a célja érdekében, akkor eltitkolja mire készül, átveri a helyieket. Ha csak úgy lehet kinyerni az információt, hogy feketemágiához kell nyúlni, megcsinálja. Kicseszettül kényes, méretes ruhatárral meg felszereléssel utazik, de amikor meló van, akkor összehányt ruhában 24 órában végzi a dolgát. Amikor Kaer Morhenben a Vesemir megkéri hogy viselkedjen végre, ne ugráltassa őket, és és ossza meg velük az információt, akkor szintén korrigál. Amikor Geralt dobja Trissért, akkor meglepődik, fájdalmas lesz neki, majd tudomásul veszi és a feladatára koncentrál különösebb hiszti nélkül, sőt ármányt tervez Geralt visszahódítására. De azért a töcskölős ágyat kibassza a vár ablakán.:D
Pár napja beraktam, ezt a karaktert énekli meg Billy Joel, illetve Zorán .
Most akkor összevetem ezt a szintén jól megírt Shani vagy Triss karaktereivel...jóval egyszerűbbek. Ők ilyen kedves-normális emberek, szabálykövetők alapvetően. Utoljára szerkesztette: lonvard, 2022.04.26. 08:40:29
Bobby Ewing szerintem lawful good. Pamela Krebbs ... szerintem chaotic good, de ha idős anyukámat kérdezed, akkor szerinte chaotic evil, mert megcsavarta annak a jóképű Bobby fiúnak a fejét. :D
Jah, bár én kaotikus jó karakternek tartanám, Geralttal együtt. Mert a semlegesben benne van, hogy a gonoszok ügyét is szolgálja, ha olyanja van. Tehát a semleges karakter az egy hidegebb, számítóbb karakter, mint amit Geralt meg Yennefer visz. Ezek a karakterek jó ügyek érdekében dolgoznak, vitatható eszközökkel. Geralt annyiból semleges, hogy nagy ügyek mellett nem teszi le a voksát. Nem áll senki oldalára. De rossz ügyet soha nem támogat, viszont jó ügyet meg igen. Tehát akkor ez most mi? Utoljára szerkesztette: lonvard, 2022.04.26. 10:58:41
Ez így hívják, hogy (True) Neutral. Nagyon el van tévelyedve itt sok ember a régi Alignment rendszert illetően, annak ellenére, hogy évtizedek óta létezik. Szerencsére lassan kukázva lesz ez is.
En most a SABLE-t jatszom, gondoltam folhivom ra a figyelmeteket ha esetleg nem ismeritek, eleg jo kis jatek. Hasonlo a jatekmenete mint a witchernek, csak nincsenek benne harcok. De hasonlo a nagy nyilt vilag, az erdekes helyszinek, felfedezes, szoval hangulatos.
Next-gen update Q2-ből Q4-re tolódott, ha nem tolják még tovább. Remélem megéri majd a várakozás és tényleg hozzátesznek valamit a ray-traced árnyékokon kívül, amit senki se fog látni rendesen és ami lefelezi a frame rate-et.
Egyszer csak bevillant, hogy Cirikét nem witchernek kell képezni, hanem császárnővé kell tenni.
Az eddigi végigjátszásaimat teljesen elcsesztem, mivel az Ilmerith legyőzése után rendszerint gyorsan végig akartam menni, és az lett a vége, hogy a Vernon Roach mellékküldetéseket nem csináltam meg, és egy teljes káosz lett a vége. A császárt kinyírták, Ciri eltűnt a fagyban, és akkor játszottam vele 1 évig, és az a vége, hogy üveges szemmel bámulom a képernyőt, és bazmegolok.
Na de ha Ciri a császár, akkor:
1. Ugye Radovid el van ekkor már intézve, Novigrád helyzete rendeződik, fanatikus rendeket a nilfgaardi erők letörik. 2. Hát skelligén királlyá tettem Óriásölő Hjalmart, aki részt vett az Eredin elleni első csatában. Legnagyobb szövik lesznek a Ciri féle nilfgaarddal. 3. Toussaint relatív semlegessége megőrződik, nem kell félni, hogy a királynő általam kieszközölt halála miatt (jóvanna, ki akartam nyírni a fővámpírt, mert ilyen erős ellenfele talán még nem volt Geraltnak) esetleg berongyol a birodalom és tönkreteszi 4. Kael Morhen helyzete megerősödik, mivel Ciritől segítséget kérünk, felépítjük az erődöt, és elindul a kiképzés 5. a varázslószövetség helyzete is rendeződik. 6. A nilfgaardi sereg visszavonul szépen, és Vizimában is lesz valami, Vernon örülhet
Ezzel a húzással gyakorlatilag a komplett kontinenst kirántjuk a kakából.
Az oxenfurti börtönből megszökött fickót várjuk a Sánta Katában. Ő az egyetlen, aki meg tudott szökni onnan. Megérkezik, Yennefer megszólítja: Faria abbé (Monte Christ grófja).
Sokáig az volt bennem, hogy Redania jelenti a reményt. Ugye Nilfgaard támad, tehát nyilván az északi seregeknek szurkolunk. Radovid hülyeségei voltak a szükséges rossz, amit kénytelenek voltunk tolerálni. Csak hát közben lecsepegett, hogy Radoviddal nem lehet tárgyalni, kaotikus figura, teljesen megbízhatatslan és gyűlöli a boszikat. Míg a császárral lehet. Tehát nem kell elengednünk a politikai részét, hogy akárki győz, úgy is marad a káosz, mert ha Cirit berakjuk a császár helyére, Radovidot pedig kiütjük, akkor meg vannak az alapjai a rendezésnek.
Egyébként Novigrád helyzete nem világos. Tele van momentán redániai katonával. Konkrétan a kapuknál most a redánok ellenőriznek és nem a boszorkányvadászok. Miközben nilfgaardi erők is vannak benn, legalábbis nemesi szinten. Most én értem, hogy semleges város, de a semlegesség nem azt jelenti, hogy redán őrség a kapuban. Eleve a fanatikus boszorkányvadászok is mi a tökömet csinálnak. Mért nincs Novigrádnak saját katonasága? És mért nincs hangsúlya annak, hogy ki vezeti ezt a kicseszett várost? Geralt mindenkivel lepacsizik, a teljes bűnözői körrel, az összes királlyal, de a novigrádi vezetés az sehol. Valami főpap elvileg a város ura (ha jól olvastam) , de nem lehet tudni róla semmit. Azt most nehezen fogadom el, hogy a felvilágosult Novigrád alap katonasága a boszorkányvadászok csoportja.
Készülünk a végső ütközetre. Most nem a skellige harcosok vannak körülöttem, hanem a császár csapatai. Ciriből császárnő lesz a végére, meglátjátok!
Most elsietek a dolgaimra, este megvívom a csatát.
Nah, Ciri nem lépett le a fagyvilágba. Jól rám ijesztett a játék, mert elindult.
Tetszik, hogy nem olyan egyértelmű happy történet, hogy visszamegy a császárhoz. Először is mert nem kapta meg rögtön a trónt. Egy belső ellenségeivel éppen leszámoló Emyr mellé áll be, mint leendő császárnő. Kellőképpen szomorú a búcsúzkodás, és ahogy a császári sereggel ellovagol, eh. Nagyon szép, felnőttes, és kerek vége van így a fő sztorivonalnak. Mehetek vissza witcherkedni. Triss Kovirban vár rám, és van egy birtokunk Toussaintban. Asszem jól jöttem ki ebből a világháborús krízisből. :) Utoljára szerkesztette: lonvard, 2022.06.15. 22:42:01
Érdekes, és valahol kizökkent az élményből hogy mikor megtudjuk hol van Ciri, választhatunk hogy azonnal érte megyünk vagy előbb szövetségeseket gyűjtünk a Vadak ellen. Mindkettő átgondolatlan. Ha elhozzuk Cirit a Ködszigetről és utána megyünk harcostársakat gyűjteni, addig védtelenül marad Kaer Morhenben. Hiszen Geralt nem használ portálokat, hónapokba telne mire visszaérne és addigra már késő lenne. Második eset is fura, miután Geralt megtudja hol van az annyi idő óta kutatott Ciri, úgy dönt hogy várhat a lány, inkább egy hosszú utazásra indul Velen, Skellige, Novigrad, sőt a távoli Nilfgardba. Értelmetlen. Azt nem tudom hogy van-e harmadik út? Dönthetünk úgy is hogy nem kellenek harcostársak, csak a witcher kollégák és Yennefer? Mert egyébként csak ennek van értelme az idő szűkössége miatt. Oké, a játékos gyorsutazhat az egész térképen, de a történet kereteibe ez nem férne bele valójában. A játék túl lazán kezeli a távolságokat.
Az open world koncepció nem tud mit kezdeni ezekkel és a játékosok miatt semmilyen open world játékban soha nem lesz az időfaktor kezelve. A játékosok nagy többsége Ciri megtalálása előtt összeszedett valamennyi szövetséges. A létük amúgy kozmetikai, csak narratíva, simán leverhetők a vadak a minimal crew felállással is.
Igen, csak annyi szokott lenni hogy adott ponttól nincs visszafordulás. Mégis furcsán tud hatni hogy mikor a történet szerint sietni kéne, bármikor leülhetünk egy parti gwyntre vagy elmehetünk akárhová kalandozni. Be lehetne építeni jobban az időt a küldetésekbe. Filmeknél is gyakran figyelmen kívül hagyják a valós távolságokat. Trónok Harcánál is úgy ugráltak a térkép egyik pontjából a másikba mintha nem létezne idő.
Az kellett volna, hogy csata közben amikor Ciri dodzsolgatva kvantumugrál, megjelenik a komplett elf-flotta, szarrá fagyasztva a vidéket. És amerre megyünk, jönnek utánunk. :) A nyomunkban mindenfelé beköszöntő örök fagy viszont legalább visszafogta volna a pestist, amit jut eszembe Cirike juttatott be ebbe a világba, és ami a W3 idején is vidáman tombol. Ciri egyébként sosem említette, hogy lelkiismeretfurdalása lett volna amiatt, hogy a pestis halálozási arányaiból kiindulva a lakosság 50% kipusztul ebben a világban is. :D
Mondon, MINDEN játék ilyen volt valaha. Ezzel nem tudnak mit kezdeni a játékok. Ha időfaktort teszel bele, akkor lineáris csőjátékot kapsz. Mit olyan nehéz ezen megérteni?
Azért a Gothic 1-2 -ben elég jól megoldották ezt a fejezetekkel. Ott volt a nagy open world, de amikor a főküldetésben elértél egy bizonyos ponthoz akkor új fejezet kezdődött, a világ kicsit átalakult, új npc-k jelentek meg adott területeken, bizonyos mellékküldetéseket már nem lehetett megcsinálni stb. Az utolsó fejezetre meg teljesen beszűkült a játéktér, gyakorlatilag tényleg csőjátékká alakult át és ez így is volt jó, hiszen a világot addigra felfedezted és így a végére sem lett unalmas.
De a chapteren belül is a sárkányos vártak arra, hogy szépen lemészárold őket. Mert csak. A leszűkítéssel él a W3 is, szól, ha Ciriért mész, akkor egyes események már visszafordíthatatlanok és KM csata jön. Pont, mint a sziget a G2-ben. De ettől még ugyanúgy ott is szinte csak áll az idő. A sárkányvadászokat átteleportálja ide és oda, de kb. ennyi.
Meg lehetne ez mindet csinálni csak a mai kiadók és fejlesztők nem elég tökösek hozzá.
És látom, hogy a Fallout 1 kimaradt itt sok mindenkinek.
Játszottam vele, ott is csak minimális hatása volt, X ideig be kellett fejezni és talán néhány questnak volt időlimitje. Amúgy 2015-ös szemmel gyakorlatilag játszhatatlan volt az F1. 10+ óra után feladatam. Annyira fos volt az irányítása.
Dicséretes de ha 10 óránál többet játszottál volna vele akkor tudnád, hogy minél több idő telik el annál többet változnak meg egyes mapok és sok küldetés és ending slide elérhetetlen lesz. Ez nem minimális hatás. Ha túl sokat szarakodsz akkor még a Water Chip megszerzése után is Game Over.
Persze ezt egy patch-ben elnézőbbé tették később mert már akkor látszott, hogy mi lesz a játékostársadalom jövője.
Tudom, de ez is igen messze van attól, amit szeretnél látni. És okkal létezik olyan MOD, ami ezt kiszedi a játékból. A tömegeknek erre igénye nincs. Ahogy te is írtad. (Az patch volt vagy MOD?)
Azokat amit írsz tapasztaltam, de nem vittem végig a játékot. Nem tudom meddig jutottam benne, de azért nem a legelején tettem le...
Megvolt a harmadik végigjátszásom és mindhárom alkalommal más lett a végkifejlet. Nem is alakulhatott volna szebben, nem néztem utána mikor milyen döntéseket kell hozni, csak így alakult. Amúgy szerintem a legjobb az ha Ciri császárnő lesz. Úgy tehet a legtöbbet az emberekért. Meghalni, vagy witchernek lenni túl önző lenne az ő helyzetében. A nagy erő nagy felelősség. Persze ezzel lehet vitatkozni, hisz ő is ember, vágyik a szabad életre és eleget szenvedett már mások kapzsisága miatt.
Semmit sem tudsz arról amit beszélek ha nem vitted végig játékot. Kár is volt időt pocsékolni az ökörségeidre. És amúgy hivatalos patch volt, nem mod. És igen, okkal létezett. Hiába mondja mindenki manapság, hogy "bezzeg régen milyen tökösnek kellett lenni ha ki akartál játszani egy komoly játékot" de lényegében már akkor is csak kibúvókat kereste mindenki meg titokban ment az Easy mód és akinek esetleg volt már internete az telesírhatta a rinyálásaival az étert. Ez azóta csak halmozottan érvényes a "játékostársadalomra"
Ismételten, meg lehetne ezt mindet csinálni csak a mai kiadók és fejlesztők nem elég tökösek hozzá. Annyival kiegészíteném, hogy a játékosok pedig nem elég eltökéltek ahhoz, hogy ilyen funkciókat tegyen a mai játékokba.
Na mindegy, ez van. Örök középszerűség vagy annál gyengébb játékok tömkelege az amit manapság csak fosnak ki a készítők. Semmi érdemleges.
A Fallout 1 messze nem volt nehéz játék, a water chip leszállítása után még 500 napod volt, hogy a masteres dolgot elintézzük - mármint patch előtt. Patch után 13 év, ha jól emlékszem. A water chip leszállítására a határidőt meg ki tudtad a játékban tolni, ha nagyon akartad, de az igazság az, hogy bőven elég volt mindkettő mindenre. Én patch előtt játszottam vele, megjelenéskor, akkor még nem nagyon volt internet sehol se, nem úgy ment a patchelés, mint ma. Szerintem talán sose játszottam patchelve és egyszer nem futottam ki az 500 napból, igazából nem is vettem észre, hogy itt lett volna egy határidő.
A FO1-et kár előadni, hogy micsoda hardcore egy izé volt. A harc egyáltalán nem volt nehéz, Junktownban kizsebelted a sheriffet a f.sza pisztolyáért és onnantól kezdve csak a lőszerre kellett figyelni, azzal a játék elején legyalultam mindenkit. A játék nem azért akkora cult classic, mert nehéz lett volna a harc benne, hanem mert ezernyi lehetőséget biztosítottak a szerepjátékra. Egy-egy feladatot többféleképp meg lehetett oldani, addig nem nagyon tapasztalt szabadságot ajánlott a játékosoknak. És a maga idejében még jól is nézett ki, mai szemmel már nyilván nem.
Ugyan kései válasz de úgy látom ismét tisztáznom kell pár dolgot. Én nem állítottam sehol, hogy a Fallout 1 annyira hardcore dolog lenne mert nem az és sosem volt. Pusztán felhívtam arra figyelmet az időlimitre. Persze ha többet foglalkoztál volna a játékkal akkor tudnád, hogy nem csak a végső határidő számított, a Super Mutant-ek idővel elkezdték elfoglalni a térképen lévő városokat és így questek lettek teljesíthetetlenek és/vagy befejezetlenek. Manapság ez elképzelhetetlen. Mivel eszméletlen drága a játékfejlesztés nem fognak olyat belerakni ami esetleg elérthetetlen lesz vagy nem látják a játékosok.
A topiknál maradva. Mi lett volna a túl sokat ökörködik valaki a világban Geralt-ként és Ciri-t elkapja a Wild Hunt? Vagy ha Nilfgaard és Redania összecsap és egy egész térképnyi területet átformál? Rengeteg ilyet lehetne csinálni de fent említett okok miatt már sosem fog senki. Aki kreatív, hogy megtegye annak pénze nincs rá, ahol meg van pénz ott nem a kreativitás dirigál.
Ez a next-gen update meg szép és jó de már csak az nem játszott a játékkal aki nem is akart soha.
Nyilván megvárom majd amíg elsőkézből lesz tapasztalatom, de nekem picit haloványnak tűnik ez a next-gen izé. A ps5-ösök nyernek a legtöbbet, mert nekik eddig még 60 fps mode sem volt elérhető, xsx-en legalább az ment. A ray-tracing (legalábbis konzolon) csak global illuminationt jelent, reflections nem, ezért erősen kérdéses, hogy érdemes-e ezért lenyelni a 30 fps-t ... Pc-n persze bármi lehet, de sanszos, hogy ott is megizzasztja majd a középkategóriás kártyákat. 4k-n még a felsőkategóriásakat is. A netflix sorozatból csak pár fegyvert és vértet vesznek át, meg egy új bekapcsolható skint Dandelionnak. Egy új küldetés van, meg egy új kameramód, ami engem leginkább a Witcher 1 közeli kamerájára emlékeztet. Nem tudom, hogy akarom-e. Pár QoL feature még és kb ennyi a gameplay változtatás. Ja, ps5-ön haptic feedback is.
Nyilván nem vártam csodát, de ezt miért kellett ennyit tologatni? Csóró ps5 tulajdonosok 3 éve várnak arra, hogy legalább 60 fps-en tudjanak egy 7 éves játékkal játszani.
"Persze ha többet foglalkoztál volna a játékkal akkor tudnád"
LOL :D Te még meg sem születtél én már meguntam a Fallout 1-et. Van benne vagy 5-6 végigjátszásom, bár az tény, hogy a legutóbbi is 20+ éve volt. Amint kijött a 2, inkább átnyergeltem arra és azt még 10 évvel ezelőtt is elővettem pl. Az 1-et nem, így az emlékeim már elég rozsdásak, de azt tudom, hogy többet felejtettem el a játékból, mint amennyit te valaha is tudtál róla. No hard feelings, a korral jár a bölcsesség. :)
"Mi lett volna a túl sokat ökörködik valaki a világban Geralt-ként és Ciri-t elkapja a Wild Hunt?" Volt játék, ami ezzel próbálkozott, de rendszerint nem találkozott a casual tömeg tetszésével az, hogy ketyeg az óra. Az egyik legismertebb példa erre - az amúgy fenomenális - NWN2 kiegészítő, a Mask of the betrayer. Amikor egy open world játékot csinálsz, akkor el kell gondolkodnod azon, hogy mi az, amit a fogyasztók akarnak. Az ilyen vizsgálatok pedig rendre azt mutatják ki, hogy a játékosok többsége a chill felfedezést és a stresszmentes escapism-ot előbbre tartja a realitásnál. a MotB-nél tele volt az internet a hisztivel, pedig viszonylag egyszerűen menedzselni lehetett ezt a funkciót. Ennek ellenére az a kiegészítő niche termék maradt, a hc rajongók istenítik, de a tömegek tetszését nem nyerte el. Többek között ezért is. Pénzt meg nyilván nem a pár százaléknyi hardcore játékoson lehet keresni.
A W3 még viszonylag logikusan magyarázza meg, hogy miért nincs ilyen dinamika a világban vagy time limit arra, hogy megtaláld Cirit. Ezerszer jobban, mint pl az Oblivion a nagy inváziót, amit akármennyi ideig fel tudsz függeszteni, ha épp gombát szedni támad kedved 5000 napig a játékban.
Szerintem tök jó dolog, hogy előszednek egy 2015-ös játékot és még 7 év után is foglalkoznak vele. Az más kérdés, hogy a bugfixeket előbb is megcsinálhatták volna, de annak örülök, hogy végre felhasználják a "Devils Pit" nevű helyet. Mindig is zavart, hogy mellékküldiért kiált a hely, de nincs ott semmi.
Meg ne felejtsük el, hogy technikailag még nem fedték fel a teljesen mi is kerül az updatebe. Illetve abba is gondoljunk bele, hogy egy korosztály felnőtt azóta a 7 év óta.
Ez igaz. Én arra gondoltam viszont, hogy nem biztos, hogy ennyiért érdemes volt 7 évet várni. Ezt ki lehetett volna tolni 2019-ben is, amikor kijött az új konzolgeneráció. Lehet, hogy van benne meglepetés, de én nem hiszem, végignéztem a reljes cdpr streamet és kb mindent kibeszéltek. Ebben ennyi lesz és kész.
Pici csalódás, a nagy hype után ennél többet vártam. Attól még persze örülök neki.
Mindig jókat mosolygok azon amikor valaki látatlanban akarja megmondani az életkoromat az interneten keresztül és azonnal leszűrik, hogy mikor és mennyit játszottam egy játékkal és, hogy mennyit tudok róluk de ezt most hagyjuk. : Közelében nincs az életkorom az általad feltételezettnek. Ha igaz az adatlapod akkor minimum egy évtizeddel előtted járok de ezt most hagyjuk. Gyűjtsd még a bölcsességet és azt mondom.
Örülök, hogy felhoztad a MotB. Egyik kedvenc kiegészítőm. Sajnálom, hogy nincs több hasonló mechanika más játékokban de megértem. A chill és escapism ahogyan te mondtad az kell a mai nyomi játékosoknak. Bemenekülnek egy virtuális világba ahol nincsenek következmények és hogy kiéljék a beteges vágyaikat. Én maximum a játékmechanikát szintjén foglalkozom a játékokkal ezért örülök ha mindenféle olyan dolog van benne amikre nincs ráhatásod és hozhatnak váratlan Game Over-t.
Na mindegy. Tudom, hogy vágyálmok ezek csupán. A züllött tömegnek nem ez kell.
Nemrég kezdtem el játszani a Witcherrel, a 3-kal. 1. Érdemes most megvenni hozzá a 2 nagy DLC-t steamen 70%-os leértékeléssel, vagy később olcsóbb, esetleg ingyenes lesz? 2. Az új update a grafikai minőség emelése miatt talán lassítja a játékot. Gyenge GPU mellé is érdemes lesz telepíteni? (Ryzen 5700G) Köszi előre. Utoljára szerkesztette: Tetsuo, 2022.11.28. 01:21:14
Van érv mindkettő mellett: az adrenalin-löket az időlimitnél és a chill felfedezés. Én akkor inkább azt támogatom, hogy a főszál legyen időlimites, aztán amikor elérünk vagy a végére vagy egy logikailag megfelelő pontra a történetben, akkor lehessen lazítani és felfedezni.
Fura, hogy egy játékot nem tudok mondani, ami ezt csinálta volna, pedig nagyon kínálja magát az ötlet. Legalábbis szerintem.
Szerintem érdemes megvenned, ingyenes nem lesz várhatóan, de volt már mondjuk az egész nagyon leárazva korábban is, 70% alatt is, szóval azt nem tudom, hogy lesz-e még ilyen. Ahogy elnéztem, kb minden opcionális és kikapcsolható lesz - főleg pc-n - az újítások közül, szóval ne aggódj emiatt.
Keves van, ketsegtelen, de a manager jatekok (ahol konret szezonok vannak es amiatt, lasd sport es egyeb tycoonok) mellett az akcio/kalandok kozott ott figyel pl. a Persona kesobbi reszei vagy a Dead Rising sorozat. Ezeknel konkretan befolyasolja a teljes jatekot az idolimit, amely ido alatt muszaj eljutnod a fo sztoriban a vegeig, vagy nem tudod vegigjatszani, pontosabban az is egyfajta vegigjatszas, csak nem sikeres. :)
(+ XCOM regi es uj kiadasa, ha sokaig tokolsz es pepecselsz, akkor cumi van/lesz. Elobbi esetben jonnek a fejlettebb ufok es szetcincalnak, utobbi esetben a "project" elorehaladasa fog gondot okozni) Utoljára szerkesztette: PiszkosFred, 2022.11.28. 09:48:54
Ezek klasszikus időlimites játékok, én olyanra gondolok, ahol csak mondjuk a főszál limites, de utána van idő felfedezni. Mondjuk képzeljük el az obliviont, hogy a démoninváziót gyorsan meg kell oldani, mondjuk a városok előtti kapukat be kell zárni X nap alatt, különben vége mindennek, aztán a Cloud Temple-ben már leállna az óraketyegés és onnantól lehet időt húzni. De mehetne ez skyrimnél is, hogy a polgárháború lehetett volna időlimites pl.
Kb, mint a fallout 1 elején a water chip, csak nem lenne utána master miatti óraketyegés. Ilyen játékot nem nagyon tudok. DR vagy Xcomoknál ugyanúgy van egy időhatár, ameddig muszáj lépni, különben szopás lesz.
A DLC-k telepítése után a mentett játék normálisan megy tovább, vagy ne keverjem, végigjátszás után telepítsem a DLC-ket?
Szerintem pont jó ez így. Vannak olyan stílusú játékok, ahol fontos, hogy időben csinálj meg dolgokat meg vannak ahol annyira nem. Így mindenki el tudja dönteni, mivel játszik.
Volt egy két játék, ahol újdonsággal próbálkoztak, mint például State of Decay első része. Ahol akkor is mentek/szimulálódtak a dolgok, mikor nem is voltál játékban. Aztán kivették belőle, mert megreklamálták, hogy milyen már, hogy meghalnak NPCk, mikor ott sem vagyunk.
Nyugodtan tedd fel a dlc-ket, semmit nem kavar. Megjelenik két küldetés - jó magas szintűek -, ezeket ne kezdd el, amúgy ennyi, semmit nem kavar, mentéseid is mehetnek tovább.
Az mondjuk egészen meredek, amikor a dolgok úgy történnek, hogy te be sem kapcsolod a játékot ...
De én itt most főleg pl. az Elder Scrolls játékokra gondoltam, ahol bár elvileg óriási nagy krízis van, világvége, invázió, de ha nem kezdesz bele a főszálba, akkor az egész határozatlan időre jegelésre kerül. De mondhatnám a CP2077-et is, ahol pár heted van csak hátra elvileg, de amíg nem mész be az Embers-be Hanakohoz, addig semmi bajod, akár éveket is eltölthetsz NC-ben.
A witcher ebből a szempontból logikusabb magyarázatot talált ki. Nem írom ide, mert van itt egy kommenttárs, aki még csak most viszi a játékot, nem akarok spoilerkedni.
Az online játékok esetén gyakran előfordul, hogy "be sem kapcsolod" és történnek az események. És sajnos vagy nem, efelé tart a világ. Szerintem hamarosan megszűnik, vagy nagyon erősen csökken az epikus offline játékok száma. Utoljára szerkesztette: Tetsuo, 2022.11.28. 12:18:07
De fut a hatterben egy szimulacio, ami minden lepesednel elore kalkulal egy 1-48 oras "mi fog vele tortenni" szituaciot, amely azonnal vegre is hajtodik, ahogy kilepsz majd visszalepsz a jatekba. Nyilvan, ha egy orat vagy tavol, akkor csak logout+1 oraval szamol, ha viszont sokaig, akkor logout+48 ora (ez a maximum, vagyis hetek mulva is csak 48 ora a max, ami a jatekban kb ket honapnak szamit).
Azok az npck biztonsagban vannak, akik kotodnek a jatekoshoz, de a tobbieket - amig te tavol vagy a jatektol - is siman elkuldi a szimulacio messzire (beszerzo korutra, felfedezni, stb. - akar egy horda kozepebe is kivancsisagbol), ahonnan ritkan tertek vissza elve :) Anno azt hittuk, ezert kell online kapcsolat a jatekhoz, de kiderult, hogy teljesen offlien modban is igy mukodik, a szimulacio localban fut, nem online, mint az elite eseteben peldaul. Utoljára szerkesztette: PiszkosFred, 2022.11.28. 12:42:48