Végre valami igazán jó, randomizálja a szintlépéskor kapott (egyelőre csak AIM) statokat. :) Sajnos a kezdő statokra még nem találtak ki hasonlót (mint a Not Created Equally volt a sima XCOM-ban). :(
True Concealment mod, köztes megoldás a Timer utálóinak, Concealment alatt nem csökken a hátralévő körök száma.
A hyperiont még nem olvastam, de "rajta van a listán", bár ha ennyire ajánljátok, akkor előreveszem - nem mintha olyan sok sci-fi sorozat lenne még, amit nem olvastam. Engem már az első résszel magába szippantott, a világ kidolgozottsága, az történések mennyisége (ebből tényleg lehetne 2-3 részes filmet forgatni, nem így, mint a Hobbitból), a könyv ritmusa és a karakterek dinamikája... Top1-é tette nálam az egészet. Hab volt a tortán, hogy tavaly jan. 7-én olvastam el az első részt, és 6-án került fel amazonra a 2. rész e-bookban. Instant buy volt, ahogy a 2 hónapra rá megjelenő magyar verzió is. És persze a 2. rész még jobb volt, a már fentebb tárgyalt részekben. Azóta a környezetemben minden ismerősömmel elolvastattam, és nem nagyon volt még, akinek nem tetszett.
Szerintem ebből is 2 hónap múlva, április közepe-vége környékén lesz magyar könyv. Egyébként már az első 3 fejezet - 28 oldal - fent volt eddig is az író FB-oldalán.
Sry az offért.
És akkor amíg várok az amazonos unlockra, Legendary Ironman XCOM 2 egy kis szuszával. :D Utoljára szerkesztette: Maala, 2016.02.08. 17:15:45
Igaz utólag könnyű ezt mondani, de mégis így van: ha nem a sequel gyártással foglalatoskodtak volna firaxisék hanem menetközben rácsodálkoztak volna hogy mennyivel RPG-bb egy long war-el moddolt xcom:eu mint egy mass effect3 ,és magukra erőltettek volna némi újító szellemet, eléggé bejöhetett volna a számításuk a bioware kárára és pozitív publicitást kaptak volna,
ehelyett kb. pont az történik az xcom-al mint a mass effect-el két rész közt, akciódúsabb, izompólósabb, közelharcosabb, kiengedett hajúsabb, szélesebb rétegek által fogyaszthatóbb zenéjű lett. ééééés megint a taktikai gameplay szorul háttérbe, kozmetika javára.
Nagyon eltalalt vilaga van, nem tudtam letenni a konyveket, fokeppen a masodikat.
Ritka alkalmak egyike, de ennek a konyvnek a masodik resze nagyon epic lett, siman pariban van a klasszikus sci-fikkel (pl Dune, Alapitvany, Hyperion).
Mar varom nagyon a forditasat, tudni akarom, hogy mi tortent Darrow-val :)
Ahogy az első részben, itt is fejlesztésekkel - és a hozzájuk kapcsolódó taktikai küldetésekkel - viszed előre a sztorit. Szóval ha kiveszed az Avatar bart, akkor gyakorlatilag egy Base Assault és légi harc nélküli XCOM:EU-t kapsz, amiben pár küldetés körlimites. És a sniper a nevével ellentétben inkább közelharci egység. :)
Sajnos most nincsenek viszont "Second Wave" opciók, pedig ölni tudnék egy egységek statjait randomizáló opcióért. Kurva unalmas, hogy minden egységnek ugyanazok a statjai, és a Red Fog is sokat segítene az elején - és hátráltatna a vége felé. :) Utoljára szerkesztette: Maala, 2016.02.08. 05:32:14
Nos, pénteken kijött a játék, kedden kijön a kedvenc könyvtrilógiám záró része, amire 1 évet vártam tűkön ülve, és szerdára szabit is kivettem, hogy elolvashassam, csütörtökön Deadpool...
Szerintem lesz elfoglaltság bőven az elkövetkező 2 évben is.
Nem mellesleg ha az első résszel el tudtam tökölni száz, meg ezer órákat, akkor nem értem, hogy a 2. résszel miért ne tudnék? Biztos vagyok benne, hogy sok minden kimaradt az első végigjátszásból, és éreztem, hogy sokmindent nem optimálisan csináltam még, szóval van mit csiszolni, plusz a legnagyobb nehézség mindig picit más taktikát és stratégiát igényel, mint az utolsó előtti.
"Nektek nem furcsa hogy ebben nincsenek UFÓ harcok meg vadászgépek ? Sokáig nem jöttem rá mitől van a hiányérzetem..."
tuti lesz új zene is , mert ezt az igénytelenséget amivel kiadták valami elképesztő trehány "munkának" tartom :) az xcom2 + a zenéje pont olyan mint a bethesda "early" release-jei, túlhúzódó fejlesztés után csapnak egy nagy zsebtömős partyt utána mennek vissza dolgozni, időpont az csak 1 rituálét jelent nem a teljesértékű játékot :) Külön vicc hogy pont release előtt jött a hír hogy beveszik a long war-os modder brigádot mert már nem akartak átalakítani kijövetel előtt semmit :) Össze van csapva, soundtrackestől meg játékmechanikástól, nevetséges , nyugati játékfejlesztőknek ma már ez a standard, felületes végigrohanós "gamer"-eknek megteszi ez is . Utoljára szerkesztette: Sir Cryalot, 2016.02.08. 03:51:29
Nem értem miért rohantok ennyire. 2 évig erre vártatok, aztán másfél nap alatt végig toljátok, majd újra várhattok 2 évig :) SG-nek kellene hirdetni ilyen SPEEDRUN okat, nagyobb játékokból, és nyerhetne valami apróságot az első 3. Mondjuk egy év SG előfizetést :))))) De komolyan lehetne valami dicsőségtábla. Hozna kis pezsgést az Sg életébe. Junior én még soha de soha nem láttalak téged kérdezni :D Mindig a megjelenés napján a mindenttudó voltál itt:) Hiába idén nemjött Grimrock 3 ott nem láthattalak :). Mi értelme lenne amúgy több labornak? Eleve 2 helyen kutatnak cuccok után. Nektek nem furcsa hogy ebben nincsenek UFÓ harcok meg vadászgépek ? Sokáig nem jöttem rá mitől van a hiányérzetem...
Szerintem nincs limit befejezés időpontjára nézvést. Csak szövegelés van arról, hogy most már ideje lenne befejezni a dolgot mert ez meg az történik a világban és bele kéne húzni, de amúgy addig húzod amíg akarod. Igazándiból a sztori feladatokhoz kötött az egész menet pont, mint az előző részben. Ha azokat nem csinálja az ember akkor ítéletnapig eljátszogathat. Adott időközönként mindig jönnek feladatok, amelyekkel kordában lehet tartani a project állapotát is könnyedén. Tehát alapból sem sok szükség van az avatar számláló kikapcsolására. A játék elején fel tud pörögni viszonylag magas értékre, de aztán ugyanolyan gyorsan vissza is lehet szorítani.
A kutatnivalók sajna előbb elfogynak, mint a sztori maga véget érne. De ezt gondolom majd a leendő DLC valamelyest orvosolják, ahogy talán majd új mellék feladatokat is láthatunk idővel.
Laborból másnál is csak egy volt építhető? Nekem nem sikerült egynél többet felhúzni és a továbbfejlesztéssel is csak két kutatónak tudott melót adni, így a többieknek nem sok értelmük volt.
Szerintem nincs előre megírt script. Akkor van vége amikor jön az utolsó küldi. Az egyben is addig játszottál ameddig nem értél a végére vagy kiléptek az államok és game over.
Neztem a workshopban, van 3 kozel hasonlo cheat, de a kerdesem tovabbra is all. Miszerint ezzel vegtelen lesz a jatek? Vagy a jatek erre nincs felkeszitve (random es/vagy scriptelt teendokkel, missziokkal) es elobb utobb elfogy tartalom akar no az avatar, akar nem?
Meg javaban zajlik az elso vegigjatszasom, de mindig is akartam egy olyan gameplay opciot, ami vegtelen ideig tart, es kommandozhatok nyugodtan. :)
Ha neadj'sten lesz (de lehet mar van) olyan mod, ami kikapcsolja az avatar projekt progresst, akkor vegtelen ideig tarthat a jatek (gondolok itt a vegtelen random missziok, stb teljesitesere), vagy mindenkeppen van valami limit, honap, ev, stb? Errol van info?
Na végigvittem a játékot elsőre, iszonyú jó volt, folytatást várom. A Reaper képesség kisebb hp-jú tömegek ellen írtózatósan brutál.
Főleg ha a legalsó szintre húzza fel az ember a kérdéses szobát (az áramfejlesztővel együtt). Ott ugyanis minden szoba hatékonysága jobb. :)
nomiss: Ez normális. A guerilla feladatokkal (ezekkel inkább gátolhatod az előrelépésüket, nem konkrétan csökkented a készenlétüket, már ha olyat csinálsz meg aminek a vörössel kiírt eredménye az lenne, hogy tolódik a fejlődés pár héttel vagy kapnának 1 helyett 2 csíknyi előnyt), hekkeléssel bizonyos feladatokban és vörös feladatokkal meg a sztori feladatokkal (
a codex elfogás, kikutatás több lépésben, majd az onnan kapott infó alapján felfedett terep kitakarítása és a helyi codex lény meghekkelése együtt például 5 csíkot csökkent
) lehet csökkenteni a csíkokat. Egyes ellenállók megmentése jellegű feladat is csökkenthet 1 csíkot. Utoljára szerkesztette: SaGa Jr, 2016.02.07. 16:21:25
Egy jó tanács, utolsó küldetés/videó alatt semmiképp se legyen bekapcsolva a Steam Overlay, eszméletlen perf. droppok voltak, a záróvideónál ki is fagyott. :(
Kutya jó a sztori, nekem nagyon tetszett.
Várom a 3. részt, addig elleszek ezzel. :P
Gondolom majd jönnek a komolyabb modok is. Mint pl a long war stb. Ez nagyban előre segíti az újra játszás lehetőséget. Főleg ha majd lesz hozzá magyarítás.
Na én hozzátok képest közben jól lemaradtam a játékban, mert egyszerre 4 végigjátszást viszek. :)
1 veteran, 1 commander és 2 legendary.
Úgyhogy lassan már spoiler számba megy, amiket írtok... :)
Amúgy amikor a térképen megkapják az alienek a pöttyöt, akkor ráfókuszál egy Facilityre. Van a tenger közepén egy (???), meg a területeken is. Ahányszor ráfókuszál, annyi pont van ott az Avatar Bar-ból. Célszerű egy Facilityt meghagyni, és a többire rámenni, mert akkor az új pöttyök a meghagyottra mennek, a (küldisorozatos) küldetésekkel viszont te MINDIG a tenger közepén lévőből szedsz el.
Persze később már látni fogod te is a térképen direktben, hogy hol hány pötty van, nem kell számolgatni, ez inkább az elejére érvényes.
Aztán ha már így is sok pöttyük lesz az UFOknak, akkor egyszerre 5 pöttyöt is le tudsz szedni egy Facilityvel, ahogy épp most tettem én is. :P
Ez teljesen normális. Az idegenek is lépkednek előre, haladnak. Hátráltatni, késleltetni tudod a projektjüket, ahogy ők is siettetni Dark Eventtel (1 v 2 ponttal), de megállítani csak úgy tudod, ha befejezed a játékot. :)
Csak az első piros küldetés Blacksite a többit Facility-nek hívják. A Blacksite és a másik küldetéssorozat többi küldetése fehérrel van jelölve a térképen.
Mind a Facilityk sikeres elvégzése, mind a 2 küldetéssorozat küldetéseinek az elvégzése csökkenti az Avatar progress bart.
Egyébként nem kell félni a 12 bar-tól, én ott fordítottam meg a játékot Commanderen... Jött volna egyszerre 3 pötty, de már csak egy volt, megvártam, míg a visszaszámlálásból (ha 12 pöttyös, akkor 2 heted van csökkenteni), és a +3 pötty elveszett a gépnek.
Azóta nyerő szériában vagyok. Utoljára szerkesztette: Maala, 2016.02.07. 12:46:39
Es legyen mindig eleg "hely", hogy uj kapcsolatot tudj letesiteni :) (vagy erdemes a meglevot kutatni/fejleszteni minel hamarabb). Utoljára szerkesztette: PiszkosFred, 2016.02.07. 11:32:11
Az a szaggatott vonal egy fontos helyre mutat. Ott el kell végezni egy feladatot, amivel hátráltathatod az Avatar project haladását. Ehhez persze előbb oda kell menni, kapcsolatot létesíteni a helyi ellenállással és majd ha ez megvan, akkor tudod csinálni a feladatot. Ha nincs direkt összeköttetésed még a hellyel, akkor minden oda vezető területen előbb kapcsolatot kell létesítened majd menni tovább a következőre míg eljutsz a célhelyre.
Maga a vörös szín a black site feladatokat jelöli, amik kritikusak abból a szempontból, hogy ha nem csinálod meg hamar, akkor az ellenfeled hamarabb befejezi a project-et és akkor game over.
torma1: Sokat segít, hogy eleve mod barátra csinálták meg a játékot, nem úgy, mint az előző részt. De az eddig megjelent modok (a Long War team modjait leszámítva), elég egyszerű dolgok. Karakterek meg ini buzerálások, amiket manuálisan is elvégezhet az ember.
Valoszinuleg nem, irjak is a modoknal, hogy a savegame onnantol kezdve csak a moddal muxik.
#246 17 ora jatek utan (ebbol volt par oracska idle time is, mert egesz nap ment a jatek szombaton, de en nem voltam mindig a gep elott), sok-sok kuldetes, hulla es helyszin utan nekem ketszer fagyott le. Egyszer amikor a kutatas szobabol valtottam az mernoksegre, es puff, a csajszival a jatek is megfagyott. Masodjara meg egy kuldetes elotti felszereles beallitasnal fogta magat es puff.
Maga a jatek stabilan fut, neha volt kis fps drop, de amiota kikapcsoltam az AA-t es a steam overlayt, semmi gond vele.
De ugye eredetinél kapcsoltad ki a tűzfalat ?:) Mert wareznál nagyon megszívnád ezt ...Amúgy warezosnál is van hiba csak ott a piros képernyőt egy szpésszel tovább nyomod. Sikerült megcsinálni a 6. VIP túszmentős pályát 20. visszatöltéssel !!! :) ugy hogy élve kihoztam a VIP-t és a 4 emberem is kijutott, mindezt legkisebb játéknehézségen :) Hiába veszed le a nehézséget az a baj a 12 kör akkor is 12 kör és a tetőre felküldött sniperek rendszeresen lecsúsznak a körlimitről. Azt akarom kérdezni hogy a másik kontinensen megjelent valami piros bigyó és szaggatott piros csík vezet afrikáig. Na az ellen tudok (lehet) csinálni valamit? Vagy az is a történet része ???
Amúgy arra van valami megoldás, hogy ha van egy mentésem amiben használok modokat, de kikapcsolok egyet akkor ennek a hiányában nem hajlandó a játék betölteni a mentést? Kiírja, hogy hiányzik egy mod pirosan és csak akkor hajlandó betölteni ha újra bekapcsolom.
Szintén crash hegyek, 4 küldit csináltam meg kb, de itt most feladom. Buzeráltam a settingst, ini-ben is nyúlkáltam már, nem segit semmi ezen a trágyán. A második küldetés előtt nekem is fixen kiakadt, azon még túljutottam a borderless windowed módban. A vicc az, hogy küldi közben kutya baja, de ha valami átvezetőt kell betölteni vagy ilyesmit, ott köhög. 50 euroért ezt adják és még csodálkoznak, hogy megy a warez..
Sziasztok nagy bajban vagyok kb 10 perc utan fixen megfagy a jatek csak az alt + tab segit es program bezarasa ezutan el se indul a jatek A kezdo kepernyonel megy a zene es fekete kepernyo ........ Ha ujrainditom az egesz gepem magahoz ter elindul de kb 10 perc jatek utan kezdodik elorol az egesz :(
Win7 van AMD Radeon R9 390 videokartyam a lefrissebb illeszoprogijaval mar minimum grafikan is kiprobaltam az sem segitett ha tud valaki valami megoldast a problemara " HELP "
Vannak a Black Site feladatok mellett olyan ismétlődő egyéb feladatok is, amikor 3 különböző területen 3 különböző dolgot kéne megcsinálni, de csak az egyiket tudod. Itt ugyanúgy választani kell majd mint XCOM:EU/EW esetében. Itt minden feladatnak van egy kisebb hozománya (intel, supplies, egyéb alapanyag, katona/kutató/mérnök), meg egy kihatása a project-re. Olykor egyszerű a választás, máskor igen komolyan feladja a leckét a program, mert a felkínált feladatokból okosan választva (mindig van legalább 1 olyan opció ahol a project állapota csökkenthető 1, de akár 2 vonással is), jelentősen könnyíthető a helyzete a játékosnak (vagy mérsékelhető a rossz helyzet).
Nekem eddig egy igen nehéz választásom volt ezen feladat trió kapcsán.
A 3 ellenségre kiható opció közül egy volt jelentős hátrányt okozó a project-ben (2 vonás csökkentés), 1 amit ha nem csinálok meg minden ellenfél kap +1 armor-t (sebzés csökkentés), meg 1 amit nem elvégezve minden ellenfél lövése mérgezővé válik. A kapható előnyök meg 1 mérnök, 200 intel, illetve egy halom alloy volt.
A játék eleji hekkeléssel jobb inkább várni, míg kutatásban előrébb lép az ember és lesznek már fejlettebb drone-jai. Azok kétszer akkora eséllyel indulnak neki a buzerálásnak amihez még a tech emberkék saját hacker értéke is hozzáadódik.
Én most képzem át a Reaper-t felvett rangeremet, mert NAGYON haszontalan. Ahogy a Phantom is, kb. a 2. pod erejéig jó, akkor már inkább +2 blade sebzés... Az előbb így is jól megfingatott egy Graze-zel a játék legtáposabb ellenfele ellen, 1 dmg-t tolt, amikor 3 HPja volt. :D
Nem értem, miért problémáztok a Sectoidokkal, MAG fegyverektől kezdve kb 1 lövésezhetőek. Utoljára szerkesztette: Maala, 2016.02.06. 22:19:25
Első küldetés után mikor mennék a másikra a játék fixen crashel és törli a savet is, így számomra parkolópálya a játék sajnos. VIsszaigényelni meg nem lehet 3rd party kulcsot, szívás
Na kedvcsinálónak, aki vacillál. 2 olyan küldim volt most commander szinten, hogy beszarás.
Az első VIP rescue, 8 kör. 1-1 plusz kör sajnos elment egy sectoidra, meg egy officerre, ráadásul nem volt létra sem, kerülni kellett, így amikor megérkezett az advent drop a 7. körben az EVAC mellé, a dashing miatt csak egy emberem tudott visszalőni a kötél előtt. Az kill lett, viszont egy emberem a 7. körben nem ért el odáig, így full fedezékbe tettem. A maradék 2 adventes overwatcholt, és az utolsó pillanatban az EVAC-ba rohanó emberemet szépen le is szedték. :(
Utána retaliation, 10/13, sajnos a másik háromra nem volt esélyem. Az ellen, amelyben 3 sectoid is volt, összes, azaz összes támadó akciója egy reanimation volt, amit két kard nyisszantás követett. Se lövés, se faceless hit, semmi. Kezdek belejönni... :)
A 70% miatt volt, te a maradék 30-ba estél, ezért nem volt hack, csak kill.
Egy dolgot biztosan örökölt az XCOM 2: A Chryssalidek a legfélelmetesebb ellenfelek. Utoljára szerkesztette: Maala, 2016.02.06. 20:23:27
Konkrétan én már találkoztam olyannal, ami Facility Lead-et ad (fejleszteni kell, mint a Data Cache-t), és van olyan is, ami csökkenti 1-el az Avatar bart. Persze utána egyből fel is ment egyet, de hát Murphy...
Nekem eddig egy 97%-os miss volt a legnagyobb. De túléltem. :P
Sry a spamért, bár külön témában válaszoltam. -.- Utoljára szerkesztette: Maala, 2016.02.06. 20:16:37
3 Scientist elég lesz elég sokáig, utána kell egy 4. 5-re még sztori szerint nem volt szükségem.
Fun fact: Ha fejleszted a relédet, akkor 2+4, összesen +6 contactod lehet (összesen 11). Na már most, ha felmész 8-9ig, akkor kiveheted a 2. engineert, és a bennmaradő +4-et fog szolgáltatni. :P
Tyű, akkor javaslom neked az Advent Mec autopsyt, sokat segít majd a hekkeléshez. :P
Egyébként MINDIG érdemes megnézni a tornyokat hackeléssel, ingyen van (akciópontba nem kerül), és 120-as hackeléssel (ami elég alap lesz a későbbiekben) már az 1. opció 100%-os, a 2. meg 40-50 közötti. Utoljára szerkesztette: Maala, 2016.02.06. 20:12:00
Ha felmegy 12 pontra, akkor elindul 2 hét visszaszámlálás, és utána game over. :)
Nekem lement 2 napra, mert elcsesztem az elején a Comm. reléket, de most már nem hiszem, hogy ki fogok kapni, mert már lassan a fél Föld az enyém. Még, hogy az ellenállás hasztalan, hülye Borg. :D
Hmm, mikor én használtam a Specialistemmel (Shieldbeareren), akkor csak odaszaladt hozzá (dashing távolságból WTF?!) sebzett bele 2-t (vagy 3-t? mindezt a fix 70% hitchance mellé).
Már épp temettem, mert a semmi közepén volt, amikor rájöttem, hogy még van egy sárga mozgása... Azt hittem, hogy távolról lehet hackelni Spec-ekkel, de nem.
Mindenesetre nálam csak sebzett, nem dobott fel hack ablakot (mint a Skulljack tette), viszont azt nem néztem, hogy a dmg-el együtt dobott-e Intelt is nekem. :( Utoljára szerkesztette: Maala, 2016.02.06. 20:07:21
Kozvetetten van, mivel az Avatar beteljesulese (barmi is legyen az, meg nem tartok ott) tobb kis apro esemenybol szarmazik, amelyekrol tudomast szerzel, es ezen esemenyek bekovetkezeset tudod kesleltetni (vagy nyerni magadnak tobb idot, hogy felkeszulhess ra es lecsaphass).
De lehet rosszul latom, meg tul friss es tul sok info van, nem minden tiszta... csak az, hogy a hit chance most is csak disz, es 98%-kal karabellyal a szomszedos kockabol flank poziciobol is lehet misselni es meghalni utana (kellett nekem kozelmenni es nagypofajuskodni), mert miert ne...
És most már értem, amit írsz. Viszont azok az Avatarra nincsenek hatással, legalábbis olyannal még nem találkoztam, csak a black events késleltetése - ha jól rémlik a neve.
Köszi. Akkor gyakrabban használom majd. Eddig egyszer próbáltam, akkor egy Advanced trooperen, és intel lett volna a jutalom (de nem lett, helyette visszasebzett). Érdemes persze specialistával elsütni, gondolom.
/Ja ezt nem a skulljackre írtad. Benéztem. Bocsi/ Utoljára szerkesztette: Etelkozi Vata, 2016.02.06. 19:55:45
Illetve, ha hackelsz dolgokat, akkor a "garantalt" eredmeny (ajto nyitasa, lada feltorese, stb - altalaban a kuldetes feladata) mellett van ket egyeb variacio, ami mar 30-50% korul mozog - na ezek kozott van olyan opcio, amivel az advent esemenyt tudod kesleltetni, mert mondjuk olyan adatot lopsz el, stb. Erdemes nezni ezt is, en legalabbis sokadik hack utan jottem ra, hogy mindig van 2 opcionalis eredmeny is.
Az Avatar projekt az a valami, amiben az Advent és az idegenek mesterkednek. Valami rossz. Ha felmegy 12 pontra, game over. Az Advent Blacksite küldetések megnyerésével tudod a pontokat csökkenteni. Ehhez szép lassan ki kell majd terjeszteni az ellenállást világméretűvé.
Azt fontolgatom egyébként - tekintve, hogy brutálisan nehéz a játék már commanderen is - hogy a legendary ironman megér egy turn számlálós modot. Van fent a steam-en egy, ami a főmissziókban 2, a kiegészítő missziókban 4-gyel növeli a körök számát. Szerintem amennyit a program "csal" magának (tudom, cpu buff, nem csalás... :) ), ennyi bele férhet.
A másik mod, ami még ilyen kompenzálós lehet, az a katonák számának kettővel növelése (alap 6, max 8). Vagy ez már nagyon "puhányság"?
Pillanatnyilag nem látom be, hogyan lehet ezek nélkül reális eséllyel nekiugrani a legendarynak. Full fedezékben simán kilőnek kritikussal, annyi smoket-ot meg nem tudok vinni, amennyi kellene...
Hát én lerakom szerintem első szintre ezt, szanaszét szivat a játék, 4 emberrel nem lehet 6 ellen harcolni, ugy hogy 6 kör alatt érjek oda valahova. első 4 kör arról szól hogy rohansz mint a güzü , meg mintha a gép csalna is a sniperekkel a 50-60% szinte még sose jtt be, de legalábbis elhanyagolható módon. Nevetséges hogy valakit sniperrel a tetőről nem tudok eltalálni és visszalő belém 4 et. Valahogy a valószínűségszámítás mintha nem működne a játékba. 6 életpont jó ruhával elején 7 re felvihető pont annyi hogy ketten rámlőnek és tölthetem is vissza. nagyon gyéren adagolja a játék a páncélt és használható tárgyakat.. Egy kérdésem volna Megy az az AVATÁR kocka fent most 4 tele a többi üres az mit jelent ? Adott időre kell teljesíteni valamit a játékban különben elbukod és kezdheted újra? Szóval az jó vagy rossz ? Nem tudom eldönteni hogy az valami hátralevő idő vagy teljesített küldetés... De elég piros ahhoz hogy féljek tőle :)
Igen.
Ugyanaz, mint a skulljack, de más advent katonán is alkalmazhatod, meghackeled a rendszerüket némi intelért. De ha nem ez volt a kérdés, akkor bocsi.
Csak az overwatch a rendes lövési esély 70%-a... Ezért nem szeretem. (Kivéve olyan lények ellen, akik nem tudnak fedezékbe bújni, Psy zombie, Advent Mec, stb.)
Erősítés az tényleg mókás, odaviszed a flarehez az embereidet, és overwatch. :D Ők menekülnének, te meg nyertél egy ingyenkört, merthogy lőni nem fognak abban a körben, amikor megjönnek, az is tuti. :P Utoljára szerkesztette: Maala, 2016.02.06. 18:48:46
Egyelore Veteran ironmant jatszok, tanulni pont jo (es szivni). En inkabb ovatosan becsapdazom oket, minden oldalrol (flank miatt), aztan ha megvan a pozicio, a sniper elkezd lovoldozni messzirol/vagy valaki dob egy granatot, attol fuggoen, mennyire vannak ozel egymashoz az ufok/adventek. Ekkor elindul a harc, az enemy persze futna fedezekbe, de ekkor elindul az overwatch reakcio es mindjart nem futnak sehova, halottak :) Ugyanez a modszerem ha erosites jon, es van idom - es lehetosegem - helyezkedni a landolast jelzo "flare" kornyeken. Ritkan elik tul, bar neha benaznak annyit a katonaim, hogy fogom a fejem. Pedig ez csak veteran, mi lesz itt meg kesobb (gondolom itt is mukodik a penalty rendszer az erosebb fokozaton, mint korabban)
Én nem szeretek Overwatcholni, mielőtt kijövök concealmentből, mert akkor nem tudok reagálni. Mivel úgyis 3-4 pod van pályánként Commander nehézségen, én inkább Sniperrel kijövök, aztán 1 gránáttal szétszedem a maradék 2 coverjét, és lelövöm őket. Az általam megválasztott körülmények mellett. :)
Újrakezdés óta most jobban megy, hogy szoktam az iramot viszont nem értem hogyan működik a line of sight. Fölmegyek a második emeletre egy pályán, gondoltam kihasználom a high ground-ot, jöjjenek ők fel. Csakhogy nem kell feljönniük, hiába vagyok a tető közepén látnak és átlövik a falakat + a mennyezetet! WTF? Ez most bug vagy feature?
hmm.. ahogy olvasom a kommenteket arra jutottam, hogy ezt még nem veszem meg eredetiben. MAJD HA szépen fel "peccselték" akkor talán.
Squad wipe általában ezt szokta eredményezni... Recruitok szar aimjével nem mész semmire.
Ne aggódj, már nekem is elindult az Avatar visszaszámlálás, mert tele a cucc. Még két hét. :)
Az a bosszantó, hogy hiába scannelsz a HQ-ban intelért, jön minden faszom üzenet, és reseteli az egész scannelést. Utoljára szerkesztette: Maala, 2016.02.06. 15:53:48
Kell a gépbe az energiaforrás, 8 kör és robban. Semmi gond egészen addig amíg nem kellett 5 enemy közé berontanom hogy lekapcsoljam az uccsó körben. De megoldjuk 1 sérülttel. Következő: 8 kör hogy a hálózatból infót nyerjünk. Oké, 2 enemy kiiktatva, fedezékből fedezékbe megyünk de már csak 3 kör siessünk. Hirtelen két pod is aktiválódik a cél előtt. Semmi gond majd jól meggránátozom a falat és gremlinnel hack messziről. Nos akkor az oldalunkba dropship, még 3 ember. Megold...nem, mindenki meghalt. Akkor nyomjuk recruitokkal. Gonosz alienek települést támadnak. Második körben sectoid mind control. De semmi baj, meggránátozzuk a fedezéket, másik kettő flank-el. Ja nem az arcból leadott lövések félremennek. Akkor a controllált fickó odamegy a másik kettő mellé és gránát. Erre a sniper bepánikol és lelövi. Aztán fölrobban a maradék ember mert persze hogy egy kamion mögé szorultunk. Ez a kampány gyorsan lement. A kör limit kicsit egy lépés előre egy lépés hátra érzés. Kellett mert így nem araszolva végig overwatchban megy az ember viszont miért nem lehet óvatosan legalább fedezékből fedezékbe menni, pláne itt az elején amikor még alig sebzünk. No mindegy szokni kell. És mindent elfelednék ha nem szaggatna ez a szar vagy megjegyezné a billentyűzet kiosztást.
Egy-két grenadiert kihúztam már, de nem emlékszem bugra.
A Grenadier-ek Sergeant rankos skillválasztása (Demolotion vs Suppression) a mission utáni képernyőn nálatok is bugos, vagy csak én vagyok ilyen kis különleges hópehely? :) Utoljára szerkesztette: Maala, 2016.02.06. 13:20:23
A billentyűzet rebind miért nem működik? Átírtam párat hogy kényelmesen a kezemre essen aztán megjegyezte a felét, azóta meg nem lehet átírni. Még az ini buherálásra sem reagál, visszaállítottam default-ra is de semmi, nem read only, valaki beleszaladt már ebbe?
Hát, a Sectoid (Commander nehézségen) csak az első pár missionben nehéz, utána könnyű elintézni, mert ahogy egyre jobb cuccaid lesznek, egyre kevesebbnek bizonyul a HP-ja. Persze amíg nem szalad el. :)
Etelkozi: Legalább meglett az achievement! :D
Ranger+arc blade+2. skillnek a +2 dmg, és máris 94%-os eséllyel 1hit a Sectoid Utoljára szerkesztette: Maala, 2016.02.06. 12:54:01