"Engem csak az idegesít, hogy egyesek mindenképpen másokra akarják erőltetni a hitüket,"
Ez vicces, mert az állításod éppen a vallásosokra vonatkozik, ők akarnak téríteni állandóan, régen ugyebár tűzzel/vassal, ha nem ment, akkor máglyán élve égették el aki nem hitt a meséikben (csupa szeretetből nyilván). Ma már szerencsére ennyire nem mehetnek messzire, de téríteni a vallásos akar mai napig, legyen az bármilyen vallás képviselője egyébként.
"szerintem az ateizmus is egy radikális, kártékony hit."
Szerinted, tehát nem tényszerűen. Jól példázod a vallásos gondolkodást, ugye pár hozzászólással korábban tisztáztam neked, miért tévedsz, és a tudományos gondolkodás egyértelműen miért nem HIT, de neked nem erősséged a gondolkodás, így csak mantrázod tovább amiben hinni akarsz és tökéletesen ignorálod az érveket, tényeket. Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2018.12.28. 14:16:26
"Tisztességes keresztény emberekben már inkább lehet bízni, mert nem csinál olyasmit, amit a hite szerint sem szabad."
Ez totátilsan nem igaz, az élet erre naponta, ezrével cáfol rá. A hívő emberek többsége képmutató, előadja magát a templomban, aztán otthon pont úgy él, ha érdekei megkívánják, pont úgy gázol át másokon, mint bárki más. Ennek ugyanis semmi köze az ideológiához, ez egy genetikusan kódolt tulajdonság. A vallás maximum önmegnyugtatásra való ezeknek az embereknek, hogy becsaphassák magukat és elhitessék magukkal, hogy ők jobbak, holott ez távolról sem igaz. Már eleve a papok jelentős része is csak érdekből húz gúnyát (általában jól megél belőle, többen lakást is kapnak), és a legtöbbjük képmutató, aki csak élősködik a hiszékeny embereken, miközben maga jómódban él. Az, hogy kiben bízhatsz, kizárólag az adott ember adottságain múlik, azon semmiképpen sem, hogy miben hisz, vagy éppen nem hisz.
Te meg mi a fenéről beszélsz? Most melyik keresztény vallásra gondolsz? Hinni nem csak úgy lehet, hogy folyton templomba jársz és meggyónod a bűneidet, azok a római-katolikusok (abból se mind). Ha neked csak ennyit jelent, akkor rohadtul le vagy maradva vagy csak simán beskatulyáztad az összes keresztényt egyetlen egyházhoz. Szándékosan nem kevertem az egyházakat a vallással, de egyesek ezt képtelenek felfogni, hogy a kettő nem föltétlen jár együtt. Engem csak az idegesít, hogy egyesek mindenképpen másokra akarják erőltetni a hitüket, mert szerintem az ateizmus is egy radikális, kártékony hit. Rosszabbak mint a jehovisták, sokkal jobban nyomulnak és prédikálnak. Közel ott vannak mint az iszlamisták, mert ugye az anarchisták is szinte mind ateisták és ez meg is látszik a tetteiken. Miért nem tudjátok megtartani magatoknak a hiteteket?
Persze, hogy lehet attól gazember, a papokról meg az egyházakról meg nem is beszéltem, az más téma. De ha nekem valaki bebizonyítaná, hogy Isten nem létezik, halálunk után semmi sincs, akkor bizony ha már nagyon meguntam mindent, bármit megtehetnék és meg is tenném, nem lenne semmi ami visszatartson. Kinek lenne ez jó?
Nehéz visszafognom magam, amikor valaki ilyen hülyeségeket hord össze. Olyan emberben, aki semmiben sem hisz (se Isten, se pokol se semmi), abban nem lehet bízni mert következmények nélkül képes lehet hazudni, lopni, ölni, akármi. Tisztességes keresztény emberekben már inkább lehet bízni, mert nem csinál olyasmit, amit a hite szerint sem szabad. Akinek van esze és ha úgy is látja, hogy talán ez az egész csak mese, akkor sem szabad azt világgá kürtölni, hogy az egész csak kamu. Az miért jó neked? Miért akarod az embereket megfosztani valami olyasmitől, ami csak jobbá teszi a világot?
Szívesen venném ha érvelnél a személyeskedés helyett, mert annak még értelme is lenne. Nem tudok olyasmi "ellen" lenni, ami nincs. Aki azt állítja, isten létezik, az bizonyítsa be! De erre utaló jel sincs. Amit vizsgálni lehet, az maximum a szentkönyvek, mert abban konkrét kijelentések vannak. A probléma az, hogy mindegyik tele van feloldhatatlan ellentmondással, innentől komolyan sem vehetők sajnos. Már aki értőn olvassa, nem pedig azért, mert mindenáron hinni akar valamiben, amitől meggyugszik.
Úgy beszélsz, mintha te nem tartoznál bele az emberi fajba. Itt nincs olyan, hogy Mi és Ti, csak Mi vagyunk mint emberek. Talán felsőbbrendűbbnek képzeled magad mint mások? Csillagkapuval jöttél a földre és Tok`ra-nak nevezed a fajod ami azt jelenti "Ra ellen"? :) Rendben van, te mindenféle isten ellen vagy, de minek kell úgy hirdessed mint egy jehovista a saját hitét?
Hú, a jó öreg régi sztenderd, de alapjaiban is rossz érvelés. Bizonyítani annak kell, aki állít valamit. A hívő állítja, hogy isten létezik, meg 6nap alatt teremtette a Földet, satöbbi. Tehát a bizonyítási kényszer is a hívőn van. A tudományos megfigyelésekből egyelőre sehol nem következik, hogy létezne egyetlen csúcs valami, sehol nem találkozunk erre utaló nyomokkal. Sőt, a vallások korábbi állításait sorra cáfolta meg a tudomány (lapos Föld, ami egyben a világegyetem középpontja is, az ember a "teremtés" koronája, angyalok csücsülnek a felhőkön stb., végtelen a lista). Amikor modern vallásról beszélsz, az valójában _kizárólag_ a tudománynak köszönhetően lett az, pontosabban, kényszerült azzá válni, mivel a korábbi tanok jelentős részét olyan szinten cáfoltuk meg, amivel nem tudtak már mit kezdeni. Azonban, ha a tudományos gondolkodás nem nyert volna teret, akkor mai napig abban hinnétek, hogy az isten szórja haragjában a villámokat. Ez az ábra jól szemlélteti a két gondolkodásmód közötti különbséget. A tudományoshoz "picit" több ész kell, ahogy látod...
"egy vallásos hívőnek esze ágában nincs megkérdőjelezni a meséket" Akkor te nyilvánvalóan nem jártál hittan-órákra, vagy csak simán gőzöd sincs miről beszélsz :) Nekem sosem mondták azt, hogy ez így szóról szóra megtörtént. Ezek valóban mesék, amik részben megtörtént eseményeken alapulnak és nagy részük tanulságokkal szolgálnak. Ne keverd össze a középkori kereszténységet a modernnel. A tudománynak, azon belül Darwin elméletének is megvan a maga helye a keresztény vallásokban. Volt amikor a tudomány szerint a föld lapos volt, aztán fejlődött, mint a vallások. Ha te azt mondod, hogy az ateizmus nem vallás, akkor bizonyítsd be, hogy Isten nem létezik. Ha nem tudod, akkor te is csak hiszed/vallod, hogy nem létezik. Na jól eltértünk a tárgytól :)
"ateista vagy, az is egy vallás"
Természetesen ez nem igaz, ennek az állításnak a valósághoz pontosan úgy semmi köze sincs, mint a hitoktatásban előadott meséknek. A tudományos gondolkodás egy egészen más dimenzió, ott nem hiszünk, hanem tudunk! Amit te ebben a történetben hitnek _hiszel_, az valójában csak tudományos teória, amit még nem bizonyítottunk, de az eddigi ismereteink alapján a legvalószínűbb _elmélet_! A különbség az, hogy míg egy vallásos hívőnek esze ágában nincs megkérdőjelezni a meséket, netán elgondolkodni összefüggéseken, addig a tudományos gondolkodó helyén kezeli a fogalmakat, így a teóriákat bármikor elveti, ha azok az újabb kutatások és bizonyítékok alapján céfolatot nyernek, vagy elméletben sem vezethetők már le logikusan. Úhogy tévedsz. Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2018.12.19. 20:27:42
Vallásos mentalitás? Több beszólásnál is világossá tetted, hogy ateista vagy, az is egy vallás, ők is ugyanúgy üldözik a keresztényeket vagy szívatják őket mint te :) Különbségek vannak generációk között, ez tény, ráadásul én még vidéken is nőttem fel ahol nagyobb szigor volt, a szülőket többnyire magázták, rettentő fontos volt a tisztelet, az erkölcsösség, mentálisan is korábban váltak éretté a gyerekek. Manapság a szülők nagyon eleresztik a gyeplőt, szinte azt csinálhatnak amit akarnak és túl sok dolgot megadnak nekik. Ennyit az érettségről... Persze az is valószínű, hogy akik buta-telóval flangálnak, azok csak különcködni akarnak, valami új trend vagy mi a nyavalya.
Ha teló gyáros lennék elgondolkodnák azon, hogy egy hagyományos buta telefont egyesítsek egy házban egy modern okostelefonnal. Az okostelefonből kivenni a telefon és sms-t, és egy fizikai kapcsolóval lehet váltani a két üzemmód között (pontosabban az okosfunkciók bekapcsolásában). Ha nincs bekapcsolva az okos rész, akkor élheti az ember a hagyományos butatelefonok kényelmét. Csak telefon és sms, semmi követés, kémkedés, előugró reklám meg állandó üzenet/figyelmeztetéssel bombázás, egyhetes üzemidő. Ha meg szükséges a dolog, egy pillanat alatt bekapcsolható és megvan a zsebkomputer a jóságaival.
Nem nem a múltba térnek vissza hanem egy másik utat választanak. Kutatások bizonyítják, hogy az emberek nem többcsatornások. Egy dologra tudunk igazán figyelni. Ezek az emberek is vannak online de akkor az egy tudatos célirányos géphasználat. Napközben pedig nem hagyják elterelni a figyelmüket. Nem értem miért probléma ezt a fajta "másságot" elfogadni.
Nem...nem is ertem mirol beszelsz...Felismertek a problemat, a MEGOLDASUK szar ra...Ahelyett, hogy onkontrollt alkalmaznanak, inkabb visszaternek a multba (hej, ez pedig de ismeros..Nagy-Magyarorszag, Brexit, USA first es tarsai...) Magyaran nem magukat probaljak (jobb verziora) megvaltoztatni, hanem a kornyezetet....(rosszabbra) Utoljára szerkesztette: cateran, 2018.12.16. 03:58:32
Abban mi a személyeskedés, ha felhívom rá a figyelmed, miszerint, te a 40 éveddel vársz el hasonlóan "érett???" gondolkodást egy 16 évestől?
A telefon egy használati tárgy, de attól, hogy számodra az informatikai vonatkozása egy izgalmas probléma, másoknak, pl. egy jogásznak, orvosnak, vízszerelőnek stb., még nem lesz az. Arról nem is beszélve, hogy te sem úgy születtél, hogy tudtad a helyes használatát, ezt előbb még a nálad okosabbak neked is megtanították. Előtte te is rosszul használtad ugyebár. Most a fiatalok tartanak itt -ami eleve nem is fedi a valóságot, mert a leggázabb felhasználok az öregek és vérnyugdíjasok-, de nekik már nem adsz időt arra, hogy felismerjék a problémákat, hanem egyből csak ELVÁROD, hogy ők azonnal tudják. Ezen kéne picit elrugózgatnod magadban...
"A 16 évestől azt várom el, hogy helyesen használja az okostelefonját"
Talán nem csak elvárni kéne, hanem előtte meg is kéne rá tanítani. Amíg nem érted meg azt, hogy senki nem születik dedikált tudással, addig továbblépni sem fogsz tudni. Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2018.12.16. 02:34:00
Személyeskedésen kívül nem sokra futja tőled azt sikerült bebizonyítanod.
A jellem már egy tinédzser esetében is ott van, az fog tovább fejlődni felnőtt korra, de a legtöbb esetben drasztikusan már nem változik. Ha szar ember voltál 16 évesen, esélyes, hogy 40 évesen is az maradsz.
Miről beszélsz? A 16 évestől azt várom el, hogy helyesen használja az okostelefonját, ha már állítólag beleszületett és neki olyan természetes, mint nekem a számháború.
Vagyunk itt szerintem nem kevesen akik autodidakta módon tanultunk meg kismillió dolgot... vagy ha elakadtunk, kérdeztünk. Mire az iskolában tanították, már rég rengeteg dolgot tudtunk.
1. A telefonod rootolni teljesen legális. Megvetted. Azt csinálsz vele amit akarsz. Az más kérdés, hogy gart ezzel elbukod, de ha ügyes vagy gond esetén visszaállítod a bolti, gyári állapotot és úgy dobod vissza garba.
2. Semmiféle komoly tudás nem kell a rootoláshoz. Filléres appok vannak már rá, amivel pár mozdulat és root jogod van.
3. Egy, a netre nem engedett telefon bajosan alkalmas arra, hogy kövessenek. A cellainfók alapján meg max a hatóság követhet, ha valami nagyon rossz fát tettél a tűzre. Nekem az előző Xperia Z1C-m jó ha havonta 1x járt neten 1-2 sport app frissítése miatt, amúgy még mobilnet se volt rajta.
4. A paranoiára egész jó kezelések vannak már, érdemes lenne utánajárnod. A kutyát nem érdekli ugyanis, hogy te hol és mit ebédeltél, meg SKF csapágyat vettél kettőt, vagy sem. Max célzott marketing szempontból érdekes, azt meg túléled.
eleve a társadalom nagy része egy kibaszott nagy sötétség. őket akármerre lehet irányítani, csak a trendeket követik birka módon. az ilyen emberek régi és modern környezetben is hulladékok. primitív senkik. először definiálni kellene, hogy a társadalom mely csoportjáról beszélünk, aztán lehet róluk beszélni. az, hogy "fiatalok", az csak semmitmondás.
másik, az hogy pár fiatal különcködni próbál a butatelóval, az nem tud érdekelni. gondolom ők is az előbb említett csoporthoz tartoznak, csak a ők másik véglet. ők a mai világ punk-jai, vagy éppen az anyukájuk által a modern világtól védett ártatlan gyerekek, ahol az anyuka szintén egy sötét senki, aki képtelen kezelni a modern eszközöket, és ezért megtanítani sem tudja azok használatát a gyerekének. helyette inkább eltiltja a gonosztól. számok szintjén pedig elég valószínű, hogy elhanyagolható senkik. had ne pazaroljam rájuk az időmet.
engem sokkal jobban zavar, hogy a lebutított eszközök miatt (PC -> fos mobil), minden azokon futó szoftver egyszerűsítenek. ez pl a játékiparon látszik elég jól ez: https://www.youtube.com/watch?v=__TqAr20Uwc
Ja, tök hihető ez a cikk. Egyre több fiatalt látni nyomógombos telefonnal. Jajj...
Telepítés után nem lépsz be semmi fiókba, nem lépsz fel az internetre. És még rootolni se kell. Onnantól kezdve nincs megfigyelés, de van pl. GPS amivel tudsz navigálni, meg van rendes fényképező amivel fotózhatsz, máris 2 indok a régi telefonok ellen és az okostelefon mellett. Ja, most androidról beszélek, almás telefonnal nem lehetséges ha jól tudom apple fiók nélkül létezni. De ez legyen az almások baja :) Utoljára szerkesztette: bunny, 2018.12.15. 11:15:23
Nem értek egyet. Nem tudja kicserélni az izzót? Majd megtanulja. Mint minden egyebet is. Az, hogy valamit nem tud "most" megcsinálni semmit nem árul el az ember "minőségéről".
Közben meg elképesztő gyorsan tanulnak. Véleményem szerint az ő generációjuk már kevesebbet fog olvasni sokkal többet fog videóból/filmekből okosodni mint mi. Más az ő életük, csatornákat csinálnak kimernek állni megmutatni magukat stb..
A jellem egy életen át fejlődik! De ha már itt tartunk, az vajon milyen jellemre vall, amikor egy 40 éves ember a 40éves fejével, 40 éves élettapasztalatával várja el _ugyanazt_ az érett gondolkodást egy 16 évestől, amire neki 40 éve volt elsajátítani? Esetleg ezen kéne elgondolkodni ha már jellemről, bölcsességről beszél valaki, mert ebben a buta 1bites vallásos világban a megítélés, vagy sokkal inkább az elítélés az marhára megy, csak a gondolkodás nem sikerül...rendszerint.
Nyomkodja a telefont agyatlanul a gyerek? Igen, mert ezt látja a többitől. A fenti cikk pedig éppen arra példa, amikor a jellem és a tudás fejlődik, mert nyilván azért térnek át egy másik megoldásra, mert OLVASTAK,tehát TANULTAK időközben a témáról, így már van igényük a védekezésre. Az más kérdés, hogy nem feltétlen a jó megoldást választják, de itt megint az a baj, hogy vallást tanítanak az iskolában ahelyett, hogy ezeket a kérdéseket bárki is átvenné a gyerekekkel. Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2018.12.15. 01:19:24
"Ahelyett, hogy az okostelefon HELYES kezelését megtanulnák"
Pontosan! De ha a gyerek nem olyan szerencsés, hogy a szülő megtanítja rá, akkor mégis honnan a fenéből kéne tudnia, mert az iskolában nem oktatják (helyette oktatják neki a "teremtés 6 nap alatt" című estimesét).
Egyebekben, ha nem root-olod a telefont (ami egyrészt illegális, másrészt komolyan érteni kell hozzá ami nem várható el egy random fiataltól, de még egy felnőttől sem), akkor nem tudod megvédeni magad az adatgyűjtéstől. Hiába törölsz és tiltasz bármit, követni fognak! Persze teljes védelem nem létezik, mert a régi telefonokról is lehet némi adatot begyűjteni (pl. cellainformációk alapján bemérhető), de nagyságrendekkel kevesebbet és pontatlanabbat, mint egy modernt droidos vagy almás telefonból.
Az okostelefon telefonnak agyonbonyolított, gyorsan merülő, sérülékeny, rövid élettartamú "vacak", zseb-számítógépnek meg gyenge és korlátolt. Az appok meg dedós szintű színes-pörgős primitívek.
Ettől persze még megértem akinek bizonyos dolgokra hasznos, csak én nem tudtam soha megszeretni ezt a "műfajt".
Szerintem felfedezték azt is,hogy a régi telókat 1-nél többször is le lehet ejteni! :) Anyagilag ez figyelemre méltó felfedezés. Utoljára szerkesztette: barret, 2018.12.14. 21:57:30
Hát van a dolognak egy másik oldala is ! x-y-z generáció? 44-es vagyok... A legaktívabb korszakomba jött be a C64 /amit tudtam BASIC-ba programozni/ A PC-s-hw/sw-el,és a hozzá tartozó cuccokkal is még teljesen képbe /voltam,minden felmerülő problémát meg tudtam oldani. De amikor bejött a technológia *robbanása*én a munkámmal,és a megélhetésemmel voltam kénytelen foglalkozni /rendszerváltás/ Észrevettem,hogy szép lassan lemaradtam az információk feldolgozásával. Ma már sokszor nem tudok segítség nélkül egy oprendszeri/telepítési problémát megoldani . Az új technológiákat nem értem,nem tudom megfelelően használni az újabb,és újabb aplikációkat. Azoknak a fiataloknak,akik ebben a felgyorsult fejlődésben nőttek fel,semmi sem vonta el a figyelmüket ezek elsajátításáról. Nekem egy *pleisztocén*-korabeli telóm van,amin lehet telefonálni,sms-ezni - és ennyi! A netet,és az informálódást egy 5 éves PC-n intézem. Ha a *trend*valós,akkor - szerintem-nem az a kérdés,hogy a függőségüktől való félelem motíválja -e, a régi telókra váltást,hanem az,hogy ráébredtek, vannak az életben fontosabb dolgok,mint az ókostelókon való - egésznapos lógás,és a legújabb -sokszor felesleges -applikációk brilliáns kezelése
Nem a készülékekkel van baj.Okostelefont is lehet használni a sok jó tulajdonsága mellett, internet nélkül.Probléma megoldva!
Igen, tud angolul, de egy nyomorult csavart nem tud kicserélni, amikor meg kiég felette a neon a kapcsolót akarja kicserélni ^^
Gy.k.: A gyakorlatiasságuk és problémamegoldó képességük félelmetesen low lvl.
Azért tértél el a tárgytól, mert egy személyeskedő hsz-re válaszoltam, amihez neked vajmi kevés közöd van. Nem te lettél megszólítva benne, nem is lett volna értelme, mivel velem egykorú vagy...
A fiatal generáció nagy része éhen döglene, ha elmegy az áram... de talán majd angolul kérnek segítséget. Fck yeah! Utoljára szerkesztette: Tinman, 2018.12.14. 17:06:46
Hozzánk is járnak gyakornokok és nekem meg rohadt jó a véleményem. Szinte kivétel nélkül prímán beszélnek angolul az egyik tavalyi srácnak már a felsőfokúja is megvolt (18 év és fiatalabb diákmunkások). Nyelvtudásban kenterbe verik az én generációmat.
Figyelnek, lehet velük beszélgetni (nálam ez úgy néz ki, hogy hagyom őket szóhoz jutni sőt kifejezetten biztatom őket, hogy mondják el a véleményüket az adott task-ról, esetleg, hogy lehet gyorsabban megoldani stb..), simán kioszthatsz nekik feladatokat nyilván előtte el kell magyarázni mit kell csinálni.
Nem tértem el a tárgytól. Idősebbek közül is többen úgy gondolják elvonja az ember figyelmét az okostelefon és a túl sok online jelenlét.
Az meg, hogy kire reagálok egy fórumon szerintem az én dolgom. Nyilván ha privát beszélgetés nem szólok bele (mert nem látom).
Nincs velük semmi probléma. Jó generáció. Utoljára szerkesztette: dyra, 2018.12.14. 16:57:51
De mit akarsz tőlük ellesni a Nokia 3310-es használatát? Eléggé durván eltértél a tárgytól és egy olyan hsz-re is reagáltál, ami nem neked szól.
Részemről én jobban követem az újdonságokat, mint sok fiatal és ha az jó és a hasznomra válik, akkor használom. Én használom és nem az eszköz használ engem... ha úgy érzem zavarja a magánszférám akkor megszabadulok tőle.
Semmiféle ráció nincs abban, hogy visszalépsz 10 évvel korábbi technológiára, mert az újtól úgy érzed túlságosan függesz. Ezt gyenge jellemű emberek művelik és ezzel el is érkeztük az 1. hsz-hez, amiben azt írtam, hogy ez minősíti a mai fiatalságot... nyilván tisztelet a kivételnek, mert olyanból is akad bőséggel.
Nálunk minden évben akad pár gyakornok srác. A véleményem LESÚJTÓ!
Egyetlen 1 gyerek volt eddig, akit a végére megszerettem és a tiszteletem is kivívta. Egy. Sokáig gondolkodtam, hogy ő miért volt kivétel és a szülei miatt, ugyanis vidéki srác volt, és relatív keményen fogták... tudott dolgozni, tudott jól hozzáállni a dolgokhoz, elismerte ha téved, nem félt segítséget kérni, odafigyelt és tanul.
Az összes többire, ha rágondolok elkeseredek. Volt nálunk olyan srác is, akinek nem volt hobbija. Nem érdekelte semmi. Egy nyomorult játék se, egy film, zene, akármi... semmi. Egy üres héj volt, akit oda tettél ahová akartad. Nem tudott semmit, nem akart semmit és baxa még enni se nagyon evett semmit. Egy zombi volt és az is, mind a mai napig.
Volt olyan is, aki viszont játékfüggő volt, mellé, meg figyelmetlen, buta, neveletlen, az érzelmi intelligenciája siralmas volt. Hosszú a sor, egy könyvet tudnék róluk írni.
De ha elolvasod a cikket, arról szól, hogy mértéktelenül, felelőtlenül stb. használják az okostelefont és a szósöl appokat, amitől kvázi betegek lesznek, és átesnek a ló túloldalára. Semmi fennkölt nincs benne. "...ez a legtöbb esetben állandó nyugtalansághoz, álmatlansághoz, valamint depresszióhoz vezet..." Tehát ez a válaszreakció, hogy régi telefonokat szednek elő, ez egy túlreagálás, pszichés problémából eredő kóros válaszreakció, nem pedig hipszterség vagy lázadás vagy nemtudommi. Ha ez tényleg egy trend, akkor vagy gond van... vagy pedig nem ez a trend oka...
Ezt a trendet úgy hívják, hogy divat, ott pedig "egy bolond százat csinál"... És igen, a "húsba vágó" környezettudatosság inkább a Z generáció sajátja, mert látják apáik milyen felelőtlenül bánnak el a gyermekeik jövőjével. Többek között, a régmúlt mobilok használatával is lázadnak szüleik mindent tönkretevő, nihili fogyasztó életmódja ellen.
(Általános trend két generáció között mindig az volt, hogy a fiatalabb lázad az idősebb generáció ellen. Ők új módon akarják meghatározni magukat, tagadnak mindent ami szüleiket jellemzi. - Majd kb., egy évtized után beállnak ők is a "sorba". - Persze, ha addigra egyáltalán lesz ilyen lehetőségük.)
Meg valljuk be őszintén, amit a pénzhajhász fejlesztés manapság csinál az iparban a fogyasztókkal az egyértelmű szivatás és lehúzás. Na most ez ellen is lázadhat az okosabb, felvilágosultabb fiatal. Utoljára szerkesztette: end3, 2018.12.14. 13:46:26
40 éves vagyok 22 éve foglalkozom a gépekkel hivatás szerűen. Gyerekkoromban nekem is volt mindenféle kütyüm 89-ben kaptam meg az első 286-os gépemet.
Semmivel nem vagyunk jobbak a mai fiataloknál, rengeteget lehet tőlük ellesni mert az a helyzet hajlamosak vagyunk beleragadni technológiákba. Nem váltunk azt mondjuk ó nekem már erre van eszközöm és nem foglalkozunk vele.
A fiatalsággal mindig jönnek az új cuccok az új trendek nekünk azokat minimum érdemes követni.
Egyébként én bármikor leállok veled 21K-t futni vagy 5K-t úszni. És akkor mi van?
Arról van szó, hogy fel kell ismerni mikor szippant be egy eszköz és bizony ezt sokszor nem vesszük észre. Van egy trend ami erre reagál úgy, hogy butább eszközöket használnak mert így több idejük és figyelmük marad másra. Van ebben ráció nem kell leoltani azokat akik így gondolkodnak.
Sőt továbbmegyek: Mi meg is tudjuk javítani ezeket a cuccokat jó eséllyel, mert tudjuk az alapokat, ismerjük a működésüket, ismerjük az elődeiket, együtt fejlődtünk az iparral. És lehet, hogy éppen ezért van szarban egy 16 éves, mert addig terjed sokaknak a tudása, hogy használja alap szinten, de ha valami gond van, már csak vakaródzik...
Igen, 39 évesen kivénhedt fasz vagyok... mit szívtál? Gyere velem 21k-t futni terepre nyáron, víz nélkül, vagy úszunk le egy laza 5k-t, aztán meglátjuk ki a vénebb ;-)
A cikket te sem értetted meg. Szomorú. A cikk arról szól, hogy a mai fiatalok visszatérnek a régi készülékekhez, mert ilyen tufa módon gondolják lekezelni a függőségüket. Ez rettentő gyenge jellemre vall, mert attól, hogy a kést lehet ölésre fordítani még nem kell a késeket széttörni, mert nagy a kísértés, hogy ölnél vele. Ez nonszensz.
Már pedig itt erről van szó. Ahelyett, hogy helyesen használná a szarját, helyesen kezelné a közösségi oldalakat, inkább átesik a másik végletbe és úgy intézi, hogy még csak esélye se legyen hozzáférni. Ennél szánibbat rég olvastam.
Ja, amúgy IT-s vagyok több, mint 2 évtizede és az első kódsort Basicben, 1987-ben toltam bele egy C64-be. Utoljára szerkesztette: Tinman, 2018.12.14. 13:21:27
Hat..ez tipikusan az a helyzet, amikor a mas a hibas es nem mi....Tinmannek igaza van abban, hogy ez szimplan akarat es elhatarozas kerdese, de ahelyett, hogy belatnak, inkabb visszavaltanak idejet mult dolgokra...Az okostelefon 1 eszkoz....nem rossz es nem jo..eszkoz..eszmeletlenul hasznos tud lenni (maps, netes kereses on the fly, tobbszintu es modu kapcsolattartas...hogy nehany peldat emlitsek) "de jól látszik az erősödő igény, valamint a növekvő félelem, amely a totális függéssel és az állandó online jelenléttel, annak káros hatásaival kapcsolatos. " Ez szimplan akaratgyengeseg, semmi mas... Utoljára szerkesztette: cateran, 2018.12.14. 13:11:01
Azért minimum '78-ig visszamenőleg mindenkiről elmondható, hogy beleszületett a technológiába. Már gyerekként készségszinten kezelték a számítógépeket, és szépen lassan adagolódott az egyre fejlettebb technológia (Én '83-as vagyok, és a C64 volt az első számítógépünk, amin elkezdtem "ügyködni", mittudomén, 6 évesen. Persze használtam régebbi gépeket is, csak az nem a miénk volt). Szóval ne hasonlítsuk össze a mai középkorú embereket mondjuk a '40-es években született emberekkel, akik gyerekkorukban akár még egy vízöblítéses WC-n is meglepődtek (főleg a faluban élők). A mai 40 körüli évesek azok, akik tudják, milyen volt az élet az internet és az okosvackok előtt, de a mai technológiát is ugyanúgy tudják kezelni, mint azok, akik már fullban ebbe születtek bele, mert az ő gyerekkorukban kezdett virágozni az egész, gyakorlatilag szó szerint a technológiával együtt nőttek fel...
Szerencsés vagy. Az emberek nagy többsége egész életében azt keresi mit szeret(ne) csinálni. Aztán a legtöbben nem találják meg. A jó nevelés a jó közeg amiben vagy. Véleményem szerint ezek nagyon sokat számítanak.
Tehát egy kivénhedt vén f@sz mondja meg a Z generációnak, hogy hogyan is kezelni "megfelelően" egy eszközt. Gondolom az öregapád, meg a mozgóképszínháztól meg a beszélő doboztól "védett".
Nem hülyeség! Sajna én totál függő lettem. Biztos, hogy ez nem normális! Elgondolkodom rajta!
Na mesélj, hogy szidom a fiatalokat? Az, hogy minősíti őket a végletesség, meg az, hogy az okostelefon okosabb, mint némelyik, az nem szidás, az tény... kinek nem inge. Neked inged? Szar ügy.
Amúgy mit nem értesz a cikken?
Ahelyett, hogy az okostelefon HELYES kezelését megtanulnák, váltanak 4 milliós éves romokra. Egyik végletből a másikba. Ilyet csak ostoba ember tesz. Az okostelefon egy rendkívül hasznos kiegészítője tud lenni annak, aki az eszközt használja és nem pedig fordítva. És itt a gond. A legtöbben megveszik a méregdrága telefonokat PRESZTÍZS kérdés alapján és fingjuk sincs az egészről, fogalmuk sincs róla, hogy mit vettek, hogyan kell helyesen kezelni. Az nem helyes kezelés, hogy FB-on pofázok egész nap és minden szarra kattintok.
Az okostelefon pontosan azt csinálja, amit csinálsz vele. Nem kell olyan szolgáltatásokat használnod, amiktől tartasz, hogy haza jelentgetnek. Mindenre van kismillió alternatíva. Nyilván droidról beszélek, mert az iOS vállalhatatlan hulladék, a zárt, mindenért fizess hozzáállásával, meg a röhejesen elárazott készülékeivel.
Nekem a mobilnet (5 GB/hó) is csak akkor megy amikor kell. Minek menjen feleslegesen? A képek esetében a kezdetektől fogva ki van kapcsol a GPS koordináta eltárolása, mert semmi szükségem rá, böngészőbe nem vagyok bejelentkezve, csak egy felület amit használok, nincs hozzá fiók kötve (nyilván nem Chrome), stb.
Már ne haragudj, de lehetséges, hogy veled van a baj. Én 10 évesen már tudtam mi akarok lenni ha nagy leszek, az is lettem. 16 évesen már teljesen céltudatos voltam, rálátásom volt mindenre, ahogy mondtad. A környezetemben a kortársaim is nagyjából így voltak. Nem is tudom miért tűnik sokkal értelmesebbnek az én generációm (80-as években születettek) tizenévesen mint ez a bizonyos Z generáció. Talán éppenséggel a hittan? Az erkölcsös nevelés? Hogy a fenében ne lehetne letenni azt a telefont, vagy arra használni amire akarják? Ez valami betegség. Nem, nem voltam se TV függő, se semmi. 11. osztályos voltam mikor megvették nekem az első PC-t, egy 486-ost, nem kezdtem korán, mégis programozó lettem. Még egy rohadt bicajról is csak álmodoztam, majd vettem az első fizetésemből. Szóval miért kellene felkészíteni a modern világra a gyerekeket, ahelyett, hogy rendes embert neveljenek belőlük? Ha nincs meg az alap, akkor csak ilyen szerencsétlenek lesznek (tisztelet a kivételnek), akik az okos-telefont se tudják lerakni önszántukból vagy arra használni amire való, függőségek és időpocsékolás nélkül.
Látom, te baromi okosnak képzeled magad, hogy így szidod a fiatalokat. Nyilván te úgy születtél, hogy mindenhez értettél már 16évesen, maximális rálátásod volt a világ dolgaira, működésére. Ja nem...
A fiatalok sodródnak az árral, pont úgy, ahogy mi is tettük annak idején fiatalon, csak minket nem a telefon szívott be, hanem a TV, meg a PC és a többi. Talán az iskolában a k*baszott hittan és egyéb iilyen mesedélután helyett, a modern világra kéne felkészíteni a gyerekeket, és akkor neked sem kéne itt szájkaratézni a fotelből. De amíg fontosabb a rőtszakállúról képzelt meséket oktatni informatika és adatvédelem helyett, addig nem a fiatalokat kell basztatni, hanem azokat a felnőtteket, akik a hittant viszik be a suliba a tudás helyett!
én ezt úgy értelmezem mint egy mérleg. A mérleg nyelve jelentősen kilengett az egyik irányba. Most vissza lendül. Lehet lesz egy vissza lépés a telók terén. Aztán pár év múlva valaki elő áll egy olyan fejlesztéssel amit ma még elképzelni sem tudunk és a mérleg nyelve vissza lendül. De már kisebb mértékben, és előbb vagy utóbb beáll valamilyen egyensúlyi állapotba. Ebből következik, hogy könnyen lehet a régi un. buta telók nem fognak soha kihalni, mert sok embernek lesz szüksége rájuk. De lehet tévedek, és ez a trend egy marginális szelete lesz a mobil társadalomnak.
Kicsit azért hihetetlen a sztori, mert nekik gyakorlatilag az online írásos vagy esetleg videóchatelés már beépült a kommunikációjukba, és vagy többet vagy legalább annyit használják ezeket az appokat kommunikációra, mint amennyit telefonálnak... Éppen ezért meglehetősen betegesnek érzem ezt az egyik végletből a másikba esést, ha egyáltalán tényleg van egy ilyen trend. De tulajdonképpen az egyik végletből másikba esés mindig beteges...
értelek, de azért sokkal megnyugtatóbb ha olyan vasat használ az ember ami képelen bármire is az sms és a telefonáláson kívül. Értem ez alatt, hogy nem gyűjt adatokat rólam, nem követ meg ilyesmi. Nekem is megvannak a régi telefonjaim és bizony mostanában többször használtam az N95-ös Nokiámat vagy a Sony J7-es telómat. Nézzenek hipszternek, szarok rá. Napi 1 másfél óra telefonálás mellett egy hétig bírja a J7. Az N95 meg némileg tovább. Sajnos a céges telóval nem tudok mit kezdeni, ott kell a folyamatos net kapcsolat.
Millió éve van okostelóm, de soha nem kellett ilyen online, közösségi szaroktól függenem egyetlen percre sem. Első dolgom kiirtani ezeket a telóról és onnantól az egy fényképezőgép, videokamera, navigációs eszköz, amin zenét hallgatok, fontos infót kinyerek ha kell és online újságot olvasok, ha valahol várnom kell.
Akit az eszköz használ és nem ő használja az eszközt, az fossa össze magát.