"Mind közül a legérdekesebb az Elden Ring, melyet a Dark Souls készítői a Trónok harca (illetve A tűz és jég dala könyvek) írójával közösen készítenek. Ez egy akció-szerepjáték, ami a Miyazaki által megteremtett világban játszódik. A From Software eddigi legnagyobb játékában veszélyek leselkednek majd ránk mindenhonnan, de ennél többet egyelőre nem tudni arról, hogy milyen lesz. PC-re, PlayStation 4-re, valamint Xbox One-ra jelenik meg. Könnyen elképzelhető, hogy a holnapi Xbox előadáson hallunk majd többet róla, reményeink szerint egy trailert is megmutatnak."
Kevesebbért is nyitottak már topicot. Eddig csak ennyi infó van...pár nap múlva már többet fogunk tudni, addig is lehet tippelni mi lesz ebből.. Nekem valami modern középkori RPG lenne a tippem, ami Európában játszódik és nem lesznek szörnyek vagy nem úgy mint az eddigi gamekben.
Őszintén, a lovon kívül nem látok benne eddig semmit, ami megkülönböztetné a DaS sorozattól. Ugyanolyan környezet, MEGINT egy never ending curse, MEGINT egy láng, amit ki akarnak oltani, MEGINT bonfire-nél térdelés. A figurák nagy része egy az egyben mehetett volna szinte bármely DaS játékba is. Biztos nem lesz rossz, ahogy az eddigiek sem, de könyörgöm, azt hittem, a Sekiro után már nem akarnak megint teljesen visszakanyarodni. Hát de.
Persze a harcrendszer lehet még más, de igen meglepődnék, ha így lenne.
" az Elden Ringben körülbelül 100 különféle képesség lesz, amiket a nyílt pályán lehet összeszedni Mindegyik fegyverhez egyetlen képességet lehet rendelni, de ki lehet őket cserélni "
Kb. 3 óra játék után nehéz de nem olyan elborultan mint a DS volt ott konkrétan egy ellenfelet sem tudtam leverni úgy ment az uninstall itt meg már többfélét is persze mikor belebotlottam egy hatalmas sárkányba és halál után mégegyszer nyekk lett oda 3000 soul pont némileg nem volt őszinte a mosolyom:-/ Mikro akadások valóban vannak, de mintha 1-2 halál után megszűnnének?! Miután a Ds sorozat nekem kimaradt így leginkább a Dragons dogma érzetet hozza és azt szerettem....Ha a Lost ark steames 71%-os értékelését nézem ami pedig egy igazi ipari hulladék akkor nem is értem ez mitől csak 64%-on áll...
Az általad is emlitett hiba miatt van lehuzva az értékelése. Nálam konkrétan átvált diafilmre a játék amint lóra szállok...
Nálam szaggat mint az állat, egyelöre félre is tettem a játékot mig nem jön rá patch.
Most láttam csak videóban hogy van benne kasza, ez remek hír mert Nioh-ban is ez volt a kedvenc fegyverem. Talán könnyebb lesz átállni rá, a mozdulatok és az ütem hasonló. Több karakterrel is próbálkoztam, egyelőre Prisoner a leghasználhatóbb számomra. Amúgy nagyon nehéz megvetni a lábamat, szokni kell, jóval lassabb ritmusú játék mint a Nioh.
Csak fullscreen lockolt, a borderless nem és semmi baja. Én is borderless játszom és még gyorsabb is. Ha máshogy nem megy: Unlock FPS Utoljára szerkesztette: yesname, 2022.02.26. 16:48:41
A DF tesztelte teljesítményre a játékot és gondoltam bedobom, hátha valakit érdekel. Erőteljesen gondolkozok a vételen, de asszem várok egy kicsit, amíg pár peccsel gatyába nem rázzák.
Időpocsékolás, de tényleg. Szembeköpi a saját maga alkotta műfajt. Mert mi is a recept? Pucold ki az adott területet, nyisd ki a shortcutokat, majd jöhet a pályavégi boss. Egyik területről mentél a következőre, érezted hogy haladsz valami felé. Na most itt semmi ilyesmi nincs, az idő nagy része azzal telik el hogy a büdös semmiben lovagolsz és fogalmad sincs merre indulj, mit kéne csinálnod. Ennek a műfajnak a linearitás áll jól, a nyitott világ nem való neki. Nem megy egy főellenség? Semmi gond, vár a nagyvilág, ölj bele száz órákat, farmolj amíg véreset nem hugyozol és akkor majd menni fog. Hányan fogják ezt végigjátszani? Ha a játékmenet nem áll másból mint kaszabolásból és SEMMI sincs ami ezt megakasztaná, érdekesebbé tenné, akkor a nyílt világ bűn a játékos ideje ellen. Vagy egyszerűen unalomba fullad a játék. Mi tartson benn, mi motiváljon, ha ugyanazt a lélektelen, önismétlő, frusztráló dolgokat kell újra és újra csinálnom? Ha már szabadság és RPG, akkor lettek volna bátrabbak és alkottak volna egy olyan világot amit érdemes felfedezni. Városok NPC-kkel akik nem akarják a vérünket, küldetések, épkézláb történet, társak, esetleg egy komolyabb dialógusrendszer... Bármi megfelelt volna. De így tényleg nem más mint egy túl nagyra hízott Dark Souls. Hiányzik belőle az az eredetiség és innováció ami viszont a Sekiroban megvolt.
Ahm.. hány órád van a játékban? Csak mert a hsz-ed alapján egy sincs. Nem megyek bele, mert nem akarok, de sokan fogják végigjátszani, mert k*va jó a cucc.
Ez egy souls játék, nem egy rpg. Nem lesz benne város meg küldetések meg npc-k meg conversation opciók stb. stb. Elárulok egy titkot: a játék pontosan olyan lineáris mint mindig, csak úgy tesz, mintha nem az lenne. A fokozatosan emelkedő konstans nehézség egy útvonalra kényszeríti a játékost. Nem fogsz elmenni sárkányt ölni a játék elején, pedig oda tudnál a tóhoz lovagolni 5 perc alatt, de le fog verni a boss. Ebben csak annyiban tér el pl. a DeS-től hogy ott a Nexusból teleportálsz a pálya egyes részeire, itt meg az egész egy nagy pálya és odalovagolhatsz. És ahogy ott is, itt is megteheted, hogy az elején elmész egy olyan helyre, ahol sok keresnivalód még nincs, de ügyesen fölveszel valami jó cuccot és szaladsz vissza a rendes sorrendhez, ott Boletariahoz mondjuk.
Példa? DeS: Crescent Falchion a 4-1-en ER: Meteorite staff a varázslónak meg a hozzátartozó spell a mocsárban Utoljára szerkesztette: lwb, 2022.02.27. 07:48:35
Én most úgy jártam, hogy valami kis patkányos rész kipucolása után a kincsesláda csapdát rejtett és elteleportált valami kristály gólemes barlangba, ahonnan - ugyebár barlangos graceből nem lehet teleportálni másik gracehez - még elég lesz visszamenni a már felderített részre, de nagyon jó érzés mikor egy új ellenfelet elsőre sikerül megfektetni - mondjuk nem is sokszor fordul elő:D
Remélem, hogy tényleg így van, mert akkor rengeteg és izgalmas kaland vár majd rám az eltévedéseim miatt! :)
Offline elkezdtem en is. Kanyargasok utan ratertem a Grace iranymutatasra: Tree Sentinels ugy nyomott le, mint postas kisasszony a belyeget - minden komolyabb erolkodes nelkul ;) Meg kicsit kezemben a Nioh 1-2 (utobbit jatszottam eddig), es nagyon szokatlan a jatek.
//PC-m oreg, mint az orszagut (i5-4690, 16 DDR3, R9 390, SSD), igy kompromisszumokat kotve High-Medium settinggel, FHD, 50-60 kozott a jobb helyeken, 30-50 kozott a rosszabbokon. v1.02.1
Tudom, melyik hely az. Ha varázslót játszol, akkor a mocsárban van két dolog, amit érdemes felvenned és elég könnyű is harc nélkül megszerezni: egy staff és egy varázslat.
"Elden Ring has reportedly sold 5 million copies on PC in less than a week"
Üdv.A játékot csak PS és Xbox controllerel lehet játszani vagy esetleg van rá mód másfajtával is?Ami nekem van azzal irányítani tudom de a többi gomb nem működik.probáltam beállítani de semmi.
PC-n? Egér + billenytyű, de úgy tudom elég fos jelenleg még. Talán Steam Controller is jó.
Jó reggelt.Igen pc.A bal karral tudom a caraktert irányítani de a többi gomb nem működik.Kicsit kényelmetlen a billentyűzet de megszokom.Egy sima usb contlorerol van szó ami más játéknál müködik.
Én steam controllerrel tolom, elég jól lehet irányítani.
//szerk.: STEAM Controlleremet nem próbáltam ki vele, hiszen elsőre működik az X360. Utoljára szerkesztette: IMYke2.0.0.0, 2022.03.03. 15:11:30
"Elden Ring has reportedly sold 10 million copies on PC in a week"
"A couple of days ago, we informed you about Elden Ring surpassing 5 million sales on PC. And yesterday, SteamSpy updated its data, revealing that the game has sold over 10 million copies on Steam in just a week."
Most azért rosszat is írok a játékról, level 34-esen lett meg Maargit és azt kell mondjam, hogy semmi könnyebbség nem látszott mint mikor 10 levellel előtte próbáltam, sőőőt mikor elfelejtettem madárijesztőt megidézni, akkor ha nem fogy el a mana potim kinyírtam volna, így meg hogy megidéztem, meg farkas öcsik meg a fentebb említett szint is többedjére sikerült csak...
Több fővel nagyobb hpja van a bossoknak. Ami az elején igazán segítség az a HPra pakolás szerintem. kb 700ig én második playthroughnál meg se állok majd early game. Szerk.: coopban akkor szívás ha nagyon hamar meghalnak, mert akkor ott állsz egy pimpeltebb hpjú bossal szemben és még van 80% hpja (mondjuk) :D Utoljára szerkesztette: Terawatt, 2022.03.04. 22:04:25
Tegnap a Demi-Human bossok barlangjánál felvillat, hogy idézzem meg Old Knight Istvant, megidéztem és legyaktuk a bossokat, majd eltünt. Ez most akkor player volt Steamről? Ez az össz coop magyarul?
Istvan az egy NPC volt. Olyasmi lesz, mint Rogier Margitnál. Később is találkozhatsz majd vele. ;)
Én még csak ismerkedek a világgal, de ez a játék baxott nagy és Jól ki van dolgozva. Bár vannak néhol teljesítménybeli problémáim, de nem annyira vészes. :)
Még pár napja coopba bejött egy csávó ezzel és úgy agyonverte a bosst vele, hogy csak pislogtam, hogy ez mi.
Tegnap én is beszereztem a kardot, csak még nem tudom használni :D Majd felhuzom hozzá az intet meg faitot.
Hétvégén meglett Margit és Godrick is. Godrick volt a nehezebb, ott feladtam a kard + kombóm és végül 9. tryban meg lett, kétkezes karddal. :)
Na így level negyven valahányon sikerült felszednem a meteor staffot meg a rock varázslatot, akkora könnyebbség hogy le sem tudom írni, Godrick eddig feléig ha sikerült, most elsőre kampó a tree lovag is második nekifutásra kampó, az első sárkányt még a sima staff + varázslattal nyírtam ki ezzel a pecuval az is gyerekjáték lett volna, azért a dög sárkány gyorsan összecsomagolt de ne legyünk telhetetlenek:D
Én L50-en küzdök még Godrick-al de mivel nem vagyok gyakorlott Souls játékos így jól elcsesztem pontelosztást is.. Co-op is próbáltam csak ott ugye egyikünk meghal akkor vége meg csak 2 poti van. Viszont egyre jobban megy.Gondolkozom újrakezdem hiába farmoltam ki az 50szintet
Szerez vérzést okozó fegyot ebbe a játékban az nagyon jót sebez.
Bal kézben egy Bloody Wakizashi jobb kézben egy Bloody Uchigatana, igy elég könnyen haladok, azt kell mondjam ez a eddigi legkönnyebb From játék föleg ha még a summont is használok.
Azt kellene eldöntened, hogy mit akarsz játszani, ill. milyen fegyverrel szeretsz játszani. Ahhoz kell igazítanod a pontjaidat, de az elején pakolj a hp-ra is. Arra azért figyelj, hogy bizonyos fegyverekhez és varázslatokhoz kell minimális tulajdonság pont.
A quickstep ash of war sokat tud segíteni abban, hogy elkerüld az ellenség csapásait. Mondjuk a bloodhound's step még jobb, de azt kicsit macerás megszerezni, de ha megvan, az nagyon durva. :) Utoljára szerkesztette: fluency, 2022.03.16. 20:56:41
Sziasztok! Most játszok először soulslike játékkal és nagyon tetszik. Most 89-es szintű vagyok, nem rég öltem meg Radahnt. Tetszik a játék, de technikailag nem az igazi. Pc-n játszok és teljesen megmaradt a játék konzolos szinten. Általában a PC verziók mindig fejlettebbek szoktak lenni, mint a konzolosok, de ehhez a játékhoz szinte semmit nem nyúltak. Pár másodpercenként FPS drop van a játékban. Hiányolom az ultra wide támogatást. 10 éve nem láttam olyan pc játékot, ami nem támogatja az ultra wide kijelzőket. Nem értem miért nem lehet 60-nál több az fps? Ezek be fognak kerülni a játékba? Most jelent meg az új patch és semmi fejlesztés nincs benne, csak bug fix és balance. Hiányolom a DLSS és Raytracing támogatást is. Nem lehet állítani a field of view-t sem. Nahát meg a coop része is nagyon túl van bonyolítva. Mennyivel egyszerűbb lenne és kényelmesebb, ha simán lehetne partyt létrehozni és együtt menni egy baráttal. Utoljára szerkesztette: ProNoob, 2022.03.17. 11:19:12
Találtam egy segédprogramot, amivel be lehet állítani az ultra wideot és ki lehet kapcsolni az fps limitet, de azzal csak offline lehet játszani, mert az anticheat program kibannol miatta. Szóval ezt nem használom. De jó lenne egy legális megoldás.