gregoryan: "Illetve mi jót lehet még csinálni míg jön az Odyssey?" a kalózkodás bányász npc hajókra nagy türelmet igényel, de talán a legváltozatosabb szórakozást nyújtó játék. Én csak amatőr szinten űzöm, de így is szórakoztató, ehhez viszont legalább 2-3x nagyobb türelem kell a többi tevékenységhez képest. Megtanulni videók alapján nem nehezebb másnál. A végén a csempészés is kelleni fog a lopott LTD, Painite, Osmium eladásához. Rengeteg szükséges információt itt találsz : kalozkodás UI.: a credit szerzés szempontjából az LTD kereskedelem többszöri nerfelése miatt már nem olyan vonzó,de talán itt nem is a grind a lényeg.Megjegyzés:az FC-k megjelenése előtt 0,9-1,2 mill / t között tudtam eladni a szajrét. Ma ugyanez leesett 0,25 körüli értékre :( Utoljára szerkesztette: buke, 2021.01.02. 15:45:10
Ne feledd. Ezeket egy éve irtam. Az árfolyamok azóta biztos változtak. Ezt számold bele. A módszer működik kisebb hajóval is, csak fel kell pakolni rá a megfelelő limitált de szükséges eszközöket.
Azt ne feledd, hogy két fajta bányászat van. Vagyis két technika. Van az aszteroida bányászás, és van a Core Mining. Az aszteroida bányászás lányegében egy felszini kapirgálás bányász lézerrel. Lövöd, fragmentek szakadnak le és begyűjtöd. És van a Core Mining vagyis a Mag bányászás. Ehhez más eszközök kellenek és más a módszer is. Mindkettő helyszine egy adott bolygó gyűrűje. Attól függően mire mész rá, kell majd gyűrűt választanod. Sziklás, Jeges, stb. és mindenképpen Pristine legyen. Elöbb szkennelsz, vizuálisan azonositod a megfelelő sziklát és utána lövöd ki rá a prospector limpetet, azonositod hogy van e a magjában értékes érc és "szét kalapálod" .. vagyis robbantod a megfelelő eszközökkel. Most nem lesz rá időm részletesen leirni de kb. egy éve irtam egy részletes anyagot arról, hogyan lehet maximalizálni a sikert a mag bányászásban. Rákeresek belinkelem. Addig is ha videókat nézel akkor az alábbiak alapján keress : Elite Dangerous Core Mining
Én valami nem értek a bányászásban. Találtam Void Opal Hotspot ot. Na most ahoz hogy megmondham mi van az aszteroidában tehát hogy van e benne Void Opal. Prospector Limpit et kell belelöni de a hajomban van kb 6 db. Tehát összesen 6 probálkozásom van hogy találjak egy olyan aszteroiádt amiben void opál van? Igy sose fogom megtalálni. Nem lehet több prospector limpitet belerakni a hajoba? Adder hajóm van.
Vannak dolgok, amiket jobb nem kapargatni. Ilyen a mérnököléshez szükséges nyersanyagok kezelése is. Egyszerűbb elfogadni, hogy ez csak egy játék, és így kevesebb fejfájást okoz az embernek amikor logikai bukfencekkel szembesül...
És igen, jól látod, ezeket az anyagokat is úgy kell összegyűjteni. Ezért javaslom mindenkinek, hogy már az első perctől fogva scannelgesse az összes szembe jövő hajót sc-ben, vagy éppen az állomásra való leszálláskor/felszálláskor. Ugyan így érdemes a roncsokból kipotyogó apróságokat is gyűjtögetni, pl. res-ekben való kallóz vadászat során. Vagy éppen a küldetésekért járó fizetségek közül is néha érdemesebb a tuningoláshoz használható cuccokat választani a kreditek helyett. Így mire az ember eljut oda, hogy a mérnökökkel dolgoztasson, legalább már rendelkezésre áll néhány dolog.
Egyébként az említett nyersanyagokat bizonyos bolygók felszínén a legkönnyebb begyűjteni. Használd az eddb-t. Keress olyan bolygókat, amik vulkanikusan aktívak, gejzírek, lávafolyások találhatóak rajtuk. Elrepülsz az adott bolygóhoz, majd surface scannerrel feltérképezed. A térképezés végén nagy valószínűséggel fogsz találni geológiai jelforrásokat. Tedd le a hajót a közelben, majd az SRV-vel gyűjtsd be a jelforrás környékén lévő füstölőkön, gejzíreken lévő kristályokat. Ha az egyiknél végeztél, lehet átmenni a másik jelforráshoz. Ha egy bizonyos anyagot, pl. arzént keresel, akkor add meg ezt is szűrési feltételként az eddb-n, és válassz olyan bolygót, ahol magas a koncentrációja az adott anyagnak. Csillagközi gázfelhőkön belül, ugyan ilyen módon, biológiai jelforrásokat is lehet találni, és azok is hasonló nyersanyag forrásként működnek. Egyébként a jelforrásnál található képződményeket érdemes scannelni is, ezzel ugyanis codex bejegyzéseket, és némi mellékes kreditet is lehet gyűjteni.
Egyébként a fenti módszer nagyságrendekkel gyorsabb, mint ha random sziklákat hasogatnál bányász lézerrel a gyűrűkben, vagy az SRV-vel lepotyogott meteoritokat kergetnél vaktában. Ráadásul kevésbé idegőrlő, mint a lezuhant anaconda roncsánál, vagy éppen az elhagyott településnél ki/be logolva darálni...
A navigációs pont mindig csak az elméleti helyét jelöli a beaconnak, de a valódi helye mindig kicsit arrébb van. Az esetedben fehéren virít a radaron a bal oldaladon, ha kinézel a hajón oldalra, még biztosan láthatod is. :) a radart mindig érdemes figyelni és megtanulni, mi micsoda rajta.
Hello elég kezdő vagyok de felmerült bennem egy kérdés, elméletileg minden rendszerben van Navbeacon amit ha betargetelek akkor meg tudom töle a rendszer összes adatát, de többször belefutottam már, hogy nem látom ott a navbeacont ahol lennie kéne. Küldök egy képet példának: https://imgur.com/Q2al8wN itt látszik 12 méterre van de nem látszik a beacon, de miért?
Bocsánat, muszáj voltam közbevetni a fiamról elnevezett hajómat :) Igen, a modul pakolgatásra rájöttem, csináltam is szorgalmasan. A grade-ek fejlődése is tiszta már, köszönöm! Elég nagy bakiba estem: azt hittem ugyanis, hogy a drága pénzen megvásárolt fémeket majd szépen becserélem a material tradernél arra, amire akarom. Nagyon meglepett, hogy egy sincs nekem azok közül, amikkel cserélni lehetne - jelzem, a fém nem anyag? :)) Gondolom, akkor ezeket ugyanúgy bányászni meg guberálni kell, mint az épített alkatrészeket a salvage-ból...
A legtöbb modulnál a mérnökölésnek 5 szintje van grade 1.-től grade 5.-ig. Az egyes szinteknél elérhető maximális módosítást több körben éri el neked a mérnök. Az egyes gradeken belül eltér, hogy milyen nyersanyaggal dolgozik. A magasabb szintekhez ritkábban, nehezebben elérhető nyersanyagokat használnak. Ha valamelyik grade-nél elér a módosítás egy bizonyos szintet, megnyílik a következő grade. Ha úgy gondolod, hogy az adott módosítás elég neked, vagy nincs elég nyersanyagod, akkor a töredék módosításokkal is használható az adott modul. Egy modulra csak egy módosítást és egy kísérleti effekt pakolható. Magyarul az FSD-t vagy ugrótávra vagy boot időre vagy védettségre tudod fejleszteni, ezek nem kombinálhatóak egymással. (FSD esetében az ugró távnak van szerintem csak értelme.) Ha másik módosítást akarnál rárakni, akkor elölről kezdi a tuningot, figyelmeztet is, hogy leszedi az előzőt. A kísérleti effektek viszont cserélhetőek. (Bár FSD esetén csak a Mass Manager az aminek van értelme.)
Valószínűleg azért csak a FSD Boot time-ot látod, mert az lett kitűzve. Ezt jobb panelen a mérnök adatainál is meg tudod nézni. Rossz hír, mert ezek szerint újra el kell zarándokolnod Felicity nénihez.
Egyébként a mérnökölt alkatrészeket érdemes átmenteni egyik hajódról a másikra. Szóval ha eladni készülöd a régi hajódat, ne felejtsd el a raktárba pakolni a mérnökölt cuccokat! Még a belső modulok, mint az FSD esetében is van erre lehetőség, ki fogja cserélni a default darabra az állomás készletéből megvéve.
Mérnökléssel kapcsolatban kérdeznék, Felicityvel elkezdtem turbózni az FSD range-et. Csakhogy pl. az 1. szintet egymás után többször is végre lehet hajtani, nem csak egyszer. Ennek mi az oka? Ilyenkor újra megtolja a range-et, vagy ez csak egyszer történik meg? Valamint nem látszik a kirakott blueprint egy másik állomáson. Helyette egyedül az FSD Boot time-nak látom a blueprintjét, arra viszont nincs szükségem. Ennek mi lehet az oka? Thx as always! :)
És úgy nézem ez összeadódik a Li Yong-Rui féle 15%-os kedvezménnyel (plusz az Elit rangok kedvezményével), legalább is a T-10 72 millió és egy pici a Fiden rendszerben, szemben az alap 124 millióval.
küldetést ugyan nem kellett csinálni hozzá, de valóban ott volt a küldetéseknél egy opció amire rá kellett csak kattintani. Erre azért nem gondoltam mert tök logikátlan, hisz ha már elérem a státuszt akkor akár adhatná magától is.
régen úgy volt, hogy onnantól megjelenhet küldetés, ami odaküld abba a rendszerbe, azzal kapja meg a permitet - nem tudom mostanában úgy van-e még
Nem lehet, hogy kell hozzá még egy speciális küldetés, aminek a jutalma az engedély? Mint ranglépésnél. Nem elég a szintet elérni, meg kell csinálni egy küldit, ami megadja a rangot.
Sikerült feltornásznom az Alioth Independents frakciónál a státuszomat alliedre, viszont mégsem kaptam engedélyt az Alioth rendszerhez. Ki és beléptem a menübe, de semmi. Sőt, a játékból is kiléptem majd vissza, hátha, de mégsem. Mi lehet az oka?
Sziasztok! Nem tegnap kellett volna kijönnie a patch-nak, ami a Puse wawe scannert is többek között javítja?
Nekem ez a TW dolog már hónapok óta nem működik. Be akarok lépni, de sosem léptet be, mindig a kezdőoldalra küld. Egy ismerős miatt regeltem be, de aztán jobbnak láttam nem nézni a videóit.
Bakker ott a pont csak nem láttam mert semmi üzenet nem jött róla! Köszi!!!
High grade emission-öket hol érdemes keresni? Van ahol jellemzőbb az előfordulásuk, vagy ez teljesen random dolog?
Kis változás a játékban:nem lehet többet Ceos-Sothis között grindelni, vissza a bubiba szól a küldetések túlnyomó része. Ezt tehát úgy tűnik észrevették és javították. Lehet viszont 14 millióért cuccot hazavinni, még 14 ugrás és lépten-nyomon kalózok a nyomomban. Egészségesen be vagyok sz@rva :D
Nem tudom, annyira nem erdekel, hogy elgondolkodjak az okokon. Masfel orat ment a hatterben 160p-re butitva a meloban, ennyit megert, gondoltam szolok. Akinek kell, behuzza, akinek nem, nem. :)
Na, közben meglett a három darab csomag is a twitch dropból. Ne felejtsétek el behúzni, semmi más dolog nincs, csak összekötni a frontier accot a twitch-csel, nézni másfél óráig bármelyi elite streamet, ahol aktív a drop és kész, a dropok jönnek 30 percenként.
Gyanúm szerint pont a még fel nem fedezett százalékos arányt akarják igy "javitani" - ami valljuk be a maga 0.012129% százalék (2020. februári adat) körüli arányával elég vékony! - Ezért bázisként szolgálnak a DSSA Carrirek amik ha szétspirccelnek a galaxisban, akkor a segitségükkel egységnyi idő alatt több ideig lehet "kint" lenni a mély-űrben ellenben azzal, hogy mindig vissza kellett menni a bubiig vagy legalább is az első lakott szikláig a térképek eladása miatt. Igy meg már nincs visszatérési kényszer. Addig maradsz az adott szektorban vagy régióban amig akarsz. Megkockáztatom, hogy pár Carrier környékén újabb lakható aszteroida kolóniák fognak kiépülni, azokból meg akár több bolygós közösség stb-stb. Elite Evolution :)
Talán azért fogyhatott el, mert már lassan egy éve kóborlok a Zűrben. Végre elérem a peremet, igaz nem is kapkodtam el a haladást ... Leparkoltam a Gongae QW-L c24-0 rendszerben, mert én is kiszúrtam ezt a szép kis Glowing Green Gas Giant-et :) Horizonton pislog a Giant.
Igazad van. Magát a HSL-t után lehet tölteni amiben van két töltet. Az olyan bal@szoskodás mint amit tegnap elkövettem, juttatta eszembe hogy azért kopik ez a komponens akáremnnyire is használaton kivül van időnként. Szintézishez jobb ha van alapanyagom pluszban.
Tegmap este majdnem felrobbantam. Egyik bolygó-felszini felszállás után "véletlenül" benyomtam a silent runing gombot és kikapcsolt a pajzs. Ez még annyira nem is zavart, de meglepetésemre elkezdett melegedni a gép. Elősre nem tudtam mi romlott el, igy H.Sink, lehűt, és vár de továbbra is melegedett. El sütöttem legalább 5 H.sinket mire rájöttem, hogy mit rontottam el, kikapcsoltam a silent runing-ot és próbáltam megnyugodni. 10.000Ly járok Sol-tól nem hiányzott egy visszakanyarodás az utsó aszteroida bázisra. Tanulságként : ha nem kell ne is kalibráljátok billentyűre a Silent Running-ot. (már levettem) Legyen elég alapanyag a sintézishez, hogy vészhelyzetben legyen mihez hozzányúlni.
Ebből adódik is a kérdésem, hogy: Ezzel a H.Sink mókázással el is fogytak a konduktoraim, de lakatlan zónában, a galaxis peremén nem nagyon tudok lelőhelyet ... hogy tudnám pótolni a szükséges szintézishez az alapanyagokat? Esetleg valamelyik "pár ezer" fényévre lévő Carrieren van remény Material Traderre, hogy nála bármilyen anyagból ami éppen van, becseréljem szükségesekre vagy ezek a manusok csak lakott területen elérhetőek és vissza kell battyognom a BuBi-ba feltölteni a készleteimet ?
Van kéte Carrier a galaxisban (van több is csak a képlet miatt kérdezem: EDastromapon nézem : https://edastro.com/galmap/ ZÖLD: DSSA Argonautica [KBB-34Z] (Achilles's Altar) Fedgie FN-Q d6-45 (Repair, Armoury, Shipyard, Outfitting, UC) (DSSA Fleet Carrier) 13,664.26 ly from Sol
Mi az alapvető különbség kettő működése közt azon kivül, hogy az egyik DSSA Fleet Carrier a másikba NOD DEPLOYED van irva ? Vagy ettől az egy paramétertől függ hogy piros vagy zöld ? Utoljára szerkesztette: Yag, 2020.12.15. 16:46:24
Ahogy az előttem szólok is említették modul prioritás! Nem lehet szerintem eléggé hangsúlyozni. Ha nagyon ki van számolva a hajód energia háztartása, akkor ez életbevágó. De még akkor is érdemes beállítani a prioritásokat, ha egyébként elég energia van az ellátásukra. Ugyanis ha csatára kerül a sor, és sérül az erőmű, akkor az energia ellátás is csökken. Ez pedig vezethet kínos helyzetekhez. Márpedig a modulokat lehet célzottan támadni, és pvp-ben szinten mindenki ezt teszi.
A prioritási csoportokat a következő szerint javasolt beállítani: 1. Az alapvető életben maradáshoz szükséges modulok. Ezeket érdemes úgy összeválogatni, hogy 50% alá esett teljesítmény esetén is működő képesek legyenek. Ide érdemes pakolni mindent, ami ahhoz kell, hogy a hajó mozgásban tudjon maradni és ugrani tudjon, és talán a szenzorok sem ártanak. A life support vagy ide, vagy a 2. alá. 2. Önvédelemi rendszerek. Pajzs generátor, chaff, heat sink, stb... 3. Harchoz szükséges rendszerek. Fegyverek, shield boosterek, shield cell bank... 4. Minden, ami harc közben nélkülözhető. FSD interdictor, cargo hatch, planetary vehicle hangar, stb...
Szóval aki még nem tette, annak érdemes megkeresni ezt a beállítást a jobb oldali panelen. Ha új modul kerül a gépre, vagy mérnökölésre kerül a sor, akkor is érdemes újra átnézni a prioritásokat.
Túl nagyok az elvárások. Nálam is ez volt. Le kell szokni róla. Ma már nem elég a tutorialt megcsinálni. Ha egyáltalán van tutorial. Főleg egy kezdetleges (EarlyAccess, Kickstarter, Alpha...) játéknál. Szóval az első dolog, amit az ember megtehet, hogy átnyálazza a controls beállításokat. Ott egy csomó hasznos dolgot felfedezhet, amiről amúgy még sejtése se lehet az embernek. Pl. a Shield Boost, ECM, Chaff ráállítható egy-egy gombra. A vadásznak sem kell menüből parancsot adni, gombnyomásra visszahívható, támadásra küldhető, stb. Sajnos a modulok kapcsolgatására nincs lehetőség gombnyomásra, ott a menüt kell használni. De a világítást, éjjellátást szintén gombnyomásra lehet állítani. Ahogy a beállított útvonalhoz való visszatérést is, ami nagyon hasznos, mikor az ember felfedez. Leszkennel pár égitestet, de a becélzásukkal eltűnik az útvonal következő állomása. És akkor vacakolhat a menüvel. Vagy megnyom egy gombot és máris ott a kijelzőn. Szóval a controls-t mindenképp érdemes átnyálazni.
A birodalmi szolgák a föderációban illegálisak. Esetleg ezzel lehet megpróbálkozni. Korábban minden, az űrben talált és összeszedett dolog illegális volt. Pl., ha találtál egy hajóroncsot és összeszedted az elhullott dolgokat. Azóta mintha történt volna némi változás. De így is vannak dolgok, melyeket csak a fekete piacon tudsz eladni. Ezt úgy tudod kiszűrni, hogy minden, amit a marketen tudsz venni, az legális (birodalmi szolga kivétel). És ezeket a dolgokat itt el is tudod adni. Ami nem tartozik ide, az megy a fekete piacra. Olyannal még nem találkoztam, hogy a fekete piacon venni tudtam volna valamit. Az inkább eladásra van. Vagyis gyűjtögetned kell.
Alapból szerintem egy modul sincs kikapcsolva. Viszont lehet, hogy bekerült már a játékba egy olyan, ha nincs elég energiakapacitása a hajónak, akkor automatikusan lekapcsolgat dolgokat. Vagyis előre beállítja neked. Ez nem biztos, majd András megerősíti vagy megcáfolja. Az biztos, hogy régen ilyen nem volt. Ha nem figyelt az ember és kirakta a fegyvert, akkor leállt a teljes hajó, ha nem volt kakaó. Egy támadás esetén ez igencsak kellemetlen tud lenni.
Nekem egy Thrustmaster HotasX-em van. A játék kezdete óta. Nincs vele semmi gondom, pedig már szedtem szét is kábelhosszabbítás miatt. Korábbról van egy Logitech Joy-om, ami elhúzott. Dead zónával viszont lehetett korrigálni. A te esetedben lehet, hogy a potméter fordult el a helyén. Ha garis, akkor én visszaküldeném. A Saitek Logitech. Sok jót nem olvastam róla. De mindig akadnak kivételek.
Az az igazság, hogy nem kifejezetten a játék a nehéz (az elején), hanem az, hogy a tutorial egy csomó dolgot nem mond el. Egyszerű dolgok pl: hogy mivel lépkedsz a menükben, vagy, ha jól emlékszem, az útvonal tervezés sincs benne, hanem valami előre betáplált célrendszerbe van csak hiperugrás. Amúgy szerintem nagyon röviden össze lehetne foglalni azt a minimum pack-et, amit elolvasva meg lehet úszni a kezdeti szopások 90%-át.
Honnan lehet azt megtudni hogy melyik rendszerben/állomáson mi az illegális rakomány? Ki szeretném maxolni azt a mérnököt amelyiknek a feltétele az 5 black markettel való kereskedés. De a bázisomon ahol a vezérfrakcióval ally vagyok, nem lehet vásárolni semmit a black marketen. Azt hittem ez is olyan mint a sima commodities market, csak annyi különbséggel hogy ha ezekkel scannelnek akkor bukta van. De ha jól sejtem akkor az a lényege, hogy egy adott dolog egyes rendszerekben legálisan vásárolható a commodities marketen, máshol viszont csak a black marketen tudom eladni ugyanezt, mert ott illegális. Jól sejtem?
Még egy jópofa dolog: ha menet közben elnyomkodod a célt, érdemes egy gombra rátenni a "Target next system in route"-ot is. Hülye helyen van, mert a targeting csoportba tették a controls-nál.
Valahol az a nagyszerű ebben a játékban szerintem, hogy a folyamatos monotóniát egy vérbeli szimulátorral ötvözi. Itt nincs "kikapcsolom az arcade módot és átváltok szimulátor módba"-dolog, hanem mindig ugyanazt hozza. Ugyanazt az élményt is ezáltal. Anno hónapokon át voltam a magyar század tagja az IL-2-ben, hidd el, az a játék nagyságrendekkel nehezebb ennél. Szóval minden nézőpont kérdése, persze így itt nincs semmi problémám egy dokkolással mondjuk. :) Nekem - arra is és erre is - a Saitek Cyborg Evo vált be, meleg szívvel tudom ajánlani.
Köszi a válaszokat neked és RJoconak is! 1 nap alatt sokat javult a játszhatósági élmény, rájöttem az útvonaltervezésre (addig csak "Select"-tel próbáltam kijelölni szomszédos naprendszereket, és néha pont túl nagy volt a táv, csak nem tudtam róla, ezt oldja meg ugye a Route pl. két lépésben), valamint azt is sikerült kiszúrnom, hogy a SuperCruise Assist akkor kapcsol be, ha kb. irányban van a géped a cél felé, és 0-n van a hajtás... De amúgy ja, fun a SuperCruise is.
Szóval azt hiszem, kb. meglett az alap komfortélmény a játékkal. Most csináltam egy ilyen adatbegyűjtős küldetést is, jópofa volt. Mondjuk a Scannerem ki volt kapcsolva alapból a modulokban, gondolom, csak azért, hogy egy kicsit azért kib***szanak velem a készítők, de erre elég gyorsan rájöttem :)
Viszont a Thrustmaster X-szel megszívtam: 1 hét játék után konstans jobbra rotál gyakorlatilag már arra is, ha hozzáérek a joy-hoz... Balra meg lett egy jó nagy dead zone (tehát nem a balra-jobbra húzás, hanem a rotálás). Vissza lehet ezt valahogy kalibrálni, vagy küldjem vissza (14 napon belül vagyok), és vegyek valami minőségit? Ha az utóbbi, akkor mit javasoltok, ami minőségi, és mondjuk 50 körül azért megáll?
Onnan érdemes kezdeni hogy a bányászat leginkább bolygók gyűrűjében zajlik, ezek pedig háromfélék lehetnek: fémes, köves, vagy jeges. Ezt az információt megadják a gyűrű tulajdonságánál a rendszertérképen. A begyűjtendő anyagról pedig elvileg neked el kell tudnod dönteni, hogy melyik kategória, pl az arany nyilván fémesben lesz, a low temperature diamond meg jegesben. És ha nem használsz külső keresőt, akkor igen, neked kell bogarászni a térképen, hogy hol van megfelelő gyűrű. De kb minden harmadik rendszer jó, mert ha van 2-3 gázóriás, azoknak eltérő típusú gyűrűi vannak, egynek akár többféle is. Még fontos, hogy a fémeseken belül van két alcsoport, a normál, és a fémben gazdag. Nyilván az utóbbi a nyerő. További kategória az hogy mennyire van kiürítve egy lelőhely: a depleted már teljesen ki van fosztva, a pristine pedig érintetlen, a kettő közt néhány fokozattal.
Más, Odyssey elmélkedés: vajon akik csak Apexet fognak használni utazáshoz, saját űrhajó nélkül, azok milyen gyorsan fognak eljutni A-ból B-be? És el fognak tudni menni nagyon messzire is? Pl valaki kér egy fuvart a Beagle Pointra, mert ott szeretne sétálni, az mondjuk két hétig nem tud belépni a játékba, mert éppen viszik?
Lassan mindenre jó lesz a Pythonom, még hagymát szeletelni is (utalnék az alább említett jutalomfaktorra), és elvállaltam egy bányászos küldetést 3 millióért. Kérdésem, hogy honnan a bús szentgalaxisból tudom meg, hogy hol tudom ezt kibányászni? Azt tudom, hogy anyag szerint szűrni lehet a rendszereket a galaxistérképen, de ezen belül, komolyan végig kellene szkennelni őket egyesével? A Codex se írt sokkal többet ennél. Nyilván tudom, vannak külső oldalak, amik megmondják. Engem viszont az érdekelne, hogy a játékon belül hogyan gondolták ezt pontosan az alkotók? :)
Egyszer egy outpost leszállásnál megkaptam az engedélyt, erre egy nagyon lelkes másik játékos elém vágott a haverjával együtt, hogy akkor ő ott leszállna. (Persze engedély nélkül...) Az állomás első figyelmeztető sortüze után azért kapcsolt és gyorsan odébb húzott. Én meg csak hátradőltem, és magamban kuncogva néztem a showt. Arra is rászoktam, ha outpostnál van dolgom, és látom, hogy más játékos is vár a sorára, akkor felszállás után a helyi csatornán jelzem, hogy felszabadult a leszállóhely.
Ezek szerint akkor én jó rég nem játszottam vele rendesen. SC assist-ról nem is hallottam. A DC is csak az Anakondára került fel először. Azon volt hely neki. Szerintem is nagyon jó dokkolni és nem bonyolult művelet. Sem egérrel, sem joy-jal. Ezen felül gyorsabb is mint a DC. Viszont csempészésnél nagyon hasznos tud lenni, mivel csak 100 m/s alatt kapcsol be. Így mikor a levélbedobó felé boost-olok, majd azt elérve visszaveszem 0-ára a sebességet, a DC átveszi az irányítást 100-znál és nagyon szépen leteszi a ladikot a leszállóra. Így még sosem koccoltam a szemközti falat és nem kellett forgolódnom sem az állomáson belül, hogy merre is van a leszállóm, mert a DC egyszerűen visszatolatott.
Úgy néz ki, hogy te Outpost-ra akartál leszállni. És valószínű, hogy nem volt rajta üres hely. Ilyenkor türelmesen várni kell és idegesen nyomkodni az engedélykérőt, míg meg nem kapod. :D
Kaptál már válaszokat, de azért megvilágítom más szempontból is a dolgokat, hátha segít: -"jump exceeds 0.6 T": ha előbb tervezel útvonalat, és ezután BÁRMI miatt megnövekszik a hajó tömege egy kritikus ponton túl, akkor jön ez az üzenet. A megoldás az útvonal-újratervezés. -cargo: itt (is) van egy erős egyszerűsítés a játékban, mert a térfogata és a súlya is egyforma minden szállítható árunak. Azon érdemes lenne elgondolkodni, hogy vajon az árak ezt kiegyenlítik-e, de nem hiszem. Szóval ha 1 canister-t 1 köbméternek veszünk, akkor az vízzel tele pont 1 tonna, de ha pl arannyal töltjük meg, akkor az 20 tonna lenne. Ezért aranyból a tartályban csak 50 köbdeciméternyi lötyög, míg 950 dm^3 üresen marad. Ez nagyfokú helypazarlás, de efölött nagyvonalúan elsiklunk :) -játékóra, megunás: emberfüggő. Az én példámból ne vonj le következtetéseket, a megjelenéstől kezdve nyolcezer óra fölött járok, és folyamatosan tolom. Nem is nagyon fogom abbahagyni soha, csak néha vannak kisebb-közepesebb szünetek. -dokkolás: nem kizárt, hogy a Pilot's Federation által kijelölt és a régi játékosok számára elérhetetlen kezdő rendszereken kívül nem is tudsz leszállni, csak egy bizonyos küldetést felvéve. Ezt sosem próbáltam, mert a második pilótámmal nem hagytam el ezt a részt. -SC assist: javaslom hogy már most szokj le róla, elfoglal egy modulhelyet, energiát fogyaszt (bár nem sokat), és ahogy a dokkolás, úgy a SC repülés is élmény, plusz gyorsabb kézzel, ha ez is olyan béna mint az auto-dokk.
Ilyen esetben mindig menj be a csillagtérképre és tervezd újra az útvonaladat. Ezt általában automatikusan meg is teszi, ha már volt kijelölt úti cél előtte, amikor belépsz a térképre. A térképen bal oldalon több opciót is találhatsz arra vonatkozóan, hogy hogyan tervezze meg az útvonalat. Lehet gyorsaságra, gazdaságosságra optimalizálni. Be lehet állítani, hogy neutron csillagokat is betervezze vagy sem...
A rakomány tömege, az üzemanyag tömege és a hajó alkatrészeinek tömege mindegyik befolyásolja a hajó ugrótávját. Értelem szerűen a jobb FSD nagyobb ugrótávot biztosít. Egy könnyitett felfedező hajóval messzebb lehet ugrani, mint egy agyonpáncélozott harcra optimalizált géppel.
Ne hagyd, hogy a frusztráció elvegye a kedved a játéktól! A játék valóban elég összetett, és a tutoriálok után lényegében nagyjából elengedi a kezdet. (OK, a kezdő körzet még viszonyleg irányított, de azon kívül...) Ennek ellenére messze nem olyan bonyolult, mint pl. egy jobb repcsi szimulátor. A játékmenet is valamivel visszafogottabb, és nincs azonnali jutalmazás. Vagy inkább úgy fogalmaznék, több apró jutalom van, ahogy haladsz. Jutalom, mikor először sikerül egy raktérnyi ércet összeszedni és jó áron eladni. Jutalom, mikor sikerül az első komolyabb küldetésedet összehozni. Jutalom, mikor összejön a pénz egy komolyabb hajóra. Jutalom, mikor sikerül a hajót az igényeidhez igazítani. Jutalom, amikor rájössz, hogy mérnököléssel sokkal többet is ki lehet hozni a cuccokból. Jutalom, mikor visszatérsz az első hosszútávú felfedező utadról. Jutalom, mikor pár hasonszörű parancsnokkal együtt bandázva, egy csatatéren belefuttok az első cap. shipe-be és valahogy sikerül a dögöt megfutamítani. És folytathatnám még sokáig...
Ezek a linkek akár állandó linkekként is ki kerülhetnének ide a fejlécbe ... nem 'tom ki tudná beállitani, de pár adatbázis és segédlet videó csoport ha fel lenne ide vésve talán gyorsabban tanulnának az újoncok is az ED módszerekből :)
Akár szeret valaki videózni, akár nem, Cooper videóit szerintem is muszáj megnéznie, nagyon sokat segíthet minden információ, amit ott hall (és ezáltal megtanul).
@Logapeti : Ha van időd pillants bele ezekbe a videókba. Cooper mester volt olyan kedves és pár dolgot vizuálisan lemodellezett "nekünk". Van ott pár "Elite Dangerous Pilótaképző 01-02-03 stb." videó . Én is inkább vizuális tipus vagyok tehát sokat tanultam belőle. Persze nem mindenki szeret videó segédleteket nézni, mert kicsit olyan mintha spoilerezés lenne - egyesek szerint - de szerintem fusztráció ellen jó orvosság ha le tudja másolni az ember amit máshol lát :) Sikerélménynek hijják :)
Igen, megcsináltam, csak akkor még kb. fingom se volt, hogy mit miért csinálok. Most mérgemben újrakezdtem a játékot, ami ugye egy alap tutoriallal indul, és most elég egyértelmű volt minden. Nem tudom amúgy, miért nem kaptam engedélyt, a 7.5km-t mindig kiírta nekem is, itt most, úgy emlékszem, nem írt ki ilyet, inkább valami olyat, hogy nincsenek meg a megfelelő engedélyeim. Az igaz, hogy ez egy kicsi állomás volt három külső dokkolóval. De most már mindegy is.
A jobb oldali panellel már kicsit ismerkedtem, egyrészt itt kapcsoltam ki az auto dockingot, mert az egyik legjobb dolog szerintem a dokkolás, vagy legalábbis én még élvezem (most már, hogy tudom, hogy hogy kell... hát nem úgy, ahogy egy youtubeos videóban mutatták, de ezt hagyjuk is), másrészt itt találtam rá a Refinery-mre, és próbáltam megfejteni, hogy mi a tökömet csinál a benne levő fragmenttel. Jellemző, hogy amikor megcsináltam a mining tutorialt, akkor még az irányítással voltam annyira elfoglalva, hogy valszeg nem volt kapacitásom a refinery működéséről való értekezést hallgatni - már ha elmondták közben.
Amit még mindig nem bírtam felfogni, az az, hogy mikor kapcsol be a Supercruise Assist. Van, hogy véletlenül sikerül, de sokszor meg csak Supercruise van, és nekem kell manuálisan visszalassulni (ez is volt valamelyik tutorialban). Néztem neten erre vonatkozó leírást, de az sem egyértelmű nekem.
Biztos vannak ennél bonyibb játékok, én nem vagyok egy nagy gémer, most vettem meg az első dedikált videokártyámat... Steam akcióban bevásároltam pár gémet, és most próbálkozom :) Gyerekkoromból a EOB1 és 2 nagy kedvenceim voltak, ezért párszor végigtoltam a LoG1-et és most a LoG2-t is, azok azért egyszerűbb gémek voltak, mint ez az Elite. És hát ugyancsak régen nagy kedvencem volt az Elite 2, ezért is vagyok itt. Az se volt túl egyszerű, de nem emlékszem arra, hogy ennyire összetett lett volna.
A tutorial feladatokat megcsináltad? Lehet, hogy nem ártana. Vagy akár még egyszer nem ártana.
Általában nem szokott galiba lenni. Ne frusztráljon a dolog. Ez is olyan, mint más játék. Meg kell tanulni. Sőt, vannak ennél sokkal bonyolultabb játékok is.
Én úgy emlékszem, hogy ki szokta írni, ha túl messziről kérem a leszállási engedélyt. Nem emlékszem olyanra, hogy megtagadták volna. Hacsak nem tényleg egy Outpost volt a célállomás és M-es hajóm volt. Mivel ezeknek csak 1 M-es leszállójuk van, így gyakran előfordult. M-es helyre úgy emlékszem, hogy S-es hajó is leszállhat, ha játékos. És az ki tudja, hogy meddig lesz ott. NPC csak az adott nagyságú helyre száll le.
Egy nagy állomásnál még sosem volt gondom a leszállással vagy az engedéllyel. Pedig nem egyszer 10 km-ről közelítettem az állomás felé 200-zal+boost. 8 km körül elkezdtem az engedélykérést, amit mindig meg is kaptam, majd beszáguldottam a levélbedobón és imádkoztam, hogy megálljak az állomás faláig. Ezt csempészésnél csináltam.
Amúgy a moduloknál (jobb panel második fül) érdemes lehet megnézni, hogy be van e kapcsolva a sensor. Hátha véletlen kikapcsoltad. Nem tudom, mennyire tudod eme panel jelentőségét, de majd ezzel is meg kell ismerkedned egyszer. Akár a hajód sorsa is múlhat a dolgon.
Általában két ok miatt szokták megtagadni a landolást: - Nem vagy 7.5 Km-en belül, amikor megkéred az engedélyt. - A kisebb outpostoknál előfordulhat, hogy éppen foglalt a leszállóhely. Várni kell, amíg felszabadul.
Nagyon ritkán az is előfordulhat, hogy megsérül a szenzor és ezért nem lehet engedélyt kérni. Ekkor kell csinálni egy hajó újraindítást.
Igen. Most már látom, hogy a térképen meg lehet nézni bal oldalt alul, hogy milyen távra jó a gépem, és hogy ha terhelem, akkor ez hogy változik. Sikerült valahogy a föderáció rendszerén kívül kerülnöm (nem is volt bonyolult amúgy, 1 vagy két ugrás volt), és csak most olvastam, hogy nincs visszaút. Így megpróbáltam ezen kívül kalandozni. Elrepültem egy aktuálisan szomszédos rendszerbe, ahol két stationre próbáltam leszállni, mindkettő megtagadta a leszállási engedélyt, részletes indoklás nélkül. Őszintén szólva kezd kicsit sok lenni a frusztráció.
A tervezeskor a masodik ugrasnal a csokkentett tankkal szamolva el tudtal volna addig ugrani (hataron mozogtal igy is valoszinuleg), de megtankoltal es igy meg inkabb nem tudsz. Vedd kette az ugrast, akkor menni fog. (vagy dobj ki valamit a rakterbol, ha van felesleges es olcso holmid) Utoljára szerkesztette: PiszkosFred, 2020.12.13. 16:44:32
Mindennek egységsúlya van. Vagyis mindenből 1T-t veszel/viszel/eladsz, mindegy mi az. Az outfittingnél láthatod az ugrási távot üresen és tele.
A finomító lehet, hogy gyorsabban finomított, ezért több energiát igényelt. De csak találgatás.
Nekem 400 fölött van a játékórám. A játék még mindig élvezetes lenne, ha leülnék elé. De mostanában más játékok kötnek le. Egyszerűen nincs elég idő és temérdek a játék, amely érdekel. És ott van még az élet is.
Elindult az idei 12 napos ARX ajándékozás, ne felejtsetek el belépni és bezsákolni a napi adagokat! :) Utoljára szerkesztette: PiszkosFred, 2020.12.13. 13:59:21
Igen, valószínűleg kevertem, nem "lézer" volt, de valami energiára vonatkozó szám, azt hiszem. Mindegy, kicsit magasabb volt, mint a harmadannyiba kerülőnek, de nem jelentősen magasabb. És 1 bines volt mindkettő. És igen, most kereskedni próbálok. Amúgy nektek mennyi játékórátok van a játékban? Még mindig élvezetesnek találjátok?
Köszi. A rakomány súlya számít amúgy ebben a játékban bármilyen tekintetben? Nem nagyon láttam adatot a különböző cuccok súlyára vonatkozólag. Tehát mindegy, hogy 6 cargo sört, vagy 6 cargo gyógyszert viszek?
Valamit keverhetsz, a finomítónak nincs lézere. Esetleg energiafelhasználásban lehet, hogy volt eltérés, ezt nem tudom.
Mindenesetre a bányászatot kipróbálni bőven elegendő. Ha komolyabban akarod űzni, akkor ahhoz úgyis komolyabb hajó és felszerelés kell. De a metódus ugyanaz marad. Csak több időt tölthetsz a mezőn.
Köszi mindenkinek, azt hiszem, sikerült megértenem ezt a finomítós dolgot, bár nagyobb finomítót nem tudtam venni, mert csak két fajtát lehetett ezen a bázison kapni, és a nagyobbik is 1 bines volt, csak mintha a lézere kicsit erősebb lett volna. Cserébe 3x-os az ár... A szomszédos naprendszerben meg csak ez a default finomító volt eladó eleve.
Másik probléma, tudom, hogy ez is nagyon alap, de egyszerűen nem értem az angol oldalakról, hogy mi a tököm a baj, illetve a megoldás: "Frame shift cancelled: jump exceeds drive fuel use limit of 0.60 tons". Én azt hittem, hogy túl nagy az űrhajóm súlya, és kidobáltam az űrbe a rakományomat, de így se enged ugrani. Fun fact: Abba a rendszerbe se tudok visszamenni, ahonnan jöttem. Mi a tök van ilyenkor?
Ezzel konkrétan nem kell kezdened semmit. Ha meglesz a 100%, akkor finomít neked 1 T vagy 1 db, ahogy tetszik, tiszta ércet. Ha megtelt a raktered, akkor többet nem tud oda finomítani, viszont, ha a finomítóban 100%-on áll szint és te eladod a rakteredben lévőt, akkor azt az egyet még lefinomítja, ahogy lesz szabad hely.
A finomítóból kidobálható a nem kell anyag, így felszabadítva a futószalagot.
A benne lévő anyagot kiválasztva megmondhatod neki, hogy ez neked nem kell, onnan kezdve ignorálja azt. Így egy szalagos finomítóval is lehet értékesebb ásványt gyűjteni.
Bár ahogy előttem írták, érdemesebb egy nagyobbat venni. A kavicsokban általában legalább két fajta érc van. Egy gyűrűben meg több fajta. A legnagyobb finomító tíz szalaggal rendelkezik. Ez akár 10T pluszt is jelenthet a raktér kapacitásán felül.
én valami hasonlóval termeltem ki a t6 transporteremet anno
és hajts a drábább ércekre Utoljára szerkesztette: Caliph, 2020.12.13. 11:44:17
húúú... na a gond (nem gond és nyilván kezdőként erre volt pénz :D ) hogy 1 bines refineryt vettél ez úgy működik hogy felszedsz egy fragmentet,abban van valami nyersanyag a te esetedben cobalt és bauxite. na most a refinerynek 1 binje van,oda berakta a cobaltot,amig az meg nem telik cobalttal,és finomit le 1tonna cobaltott belőle ami majd a hajó cargojába kerül ,addig nem tudsz más nyersanyagot berakni oda. tehát a bauxitot ki kell dobnod(vent) több bines refineryt kellene venned,legalább 5-6 bineset,akkor több nyersanyagot tudsz egyszerre finomítani
ajánlott még egy collector limpet modul és hozzá limpet,ami gyorsan összeszedi neked a fragmenteket,nem kell cargo scoppal manőverezni. egy adder pl már képes ilyen modult kezelni,de egy t6 ideálisabb meg persze nagyobb cargo Utoljára szerkesztette: Caliph, 2020.12.13. 11:35:04
Sziasztok! Még egy kezdő kérdés: sikerült vennem bányász lézert, Refinery-t, és elmentem egy gyűrűhöz bányászni. A Home-mal kinyitottam a Cargo scoop-ot(?), és elkaptam a leszakadt fragmentet, majd ezután a bemérő műszer azt írta ki, hogy "Resources unallocated". A Refinery-ben elvileg benne van a kődarab, így:
Kell itt még valamit csinálni, vagy ez most már a gépemben el van tárolva, és vihetem eladni? Mit jelent ez a Resources unallocated, ezzel kell valamit csinálni? Köszi.
Én is csak akkor láttam belülről, amikor elindítottam a második pilótámat a plusz energia miatt, visszatérni nem lehet.
FONTOS Mától 24-éig minden nap lépjetek be, mert jön a karácsonyi ARX-adag mint tavaly!