Szárazföldi haderõben kilóra talán. A flottának kb. 6-7 (?) korszerûnek mondható rombolója / freggattja van.
A légierõ nagy részét az n+1-dik J- (MiG-21 klón és továbbfejlesztés) adja, vagy egyéb még '80-as évek végéig, '90-es évek elejéig összerakott cucc, némi modernizációval. A Sivatagi Vihar sokkja után döntötték el, hogy a mennyiség helyett minõség kell. Akkor még H-5, J/5-6 gépek is hegyekben álltak, ezek Il-28 és MiG-17/19 másolatok voltak, '50-es évek végi típusok.
Oroszoktól vettek nem túl jelentõs Szu-27 gépet és licenszgyártásban tervezek 200 db J-11 gépet legyártani. (A vett Szu-27 gépek közül többet 16-17 év alatt szét is repültek, ami igen magas igénybevételre és tesztelésre utal.) 2000 táján indult a gyártás, de kezdetben nagyon nyögvenyelõsen ment. A fõbb alkaltrészeket az orszok adták. Radar, hajtómû, elektronika. A J-11 programmal páruzamosan ment a J-10, ami izraeli-orosz segítésgel készült. Orosz erõforrás van a gépben, a Szu-27 hajtómûve. Ebbõl eddig kb. 120 gépet gyárottak le, a J-11A-ból kb. 100-at. Ez lényegében egy '80-as évek eleji szovjet gép másolata. Kínai szemmel hatalmas ugrás, de mai szemmel nézve az USAF és US Navy gépeivel összevetve totálisan elavult. A kínaiak a gyártás során sikersen (?) lemásolták a hajtómûvet és a radart, vagy legalábbis azok alapján létrehozták a kínai másolatot. (A hajtómûvel a hírek szerint gondok vannak.)
Ezen a két gépen felül az egyetlen komolynak tekinthetõ gép a Szu-30MKK és MM2, de ezekbõl kb. 100-120 db ha van nekik összesn, de ezen is orosz légiharc fegyverzet van, aminek a megbízhatósága a tapasztalatok szerint messza van attól, amit papíron tudnia kellene. (Az R-77 rakéták papíron is csak kb. 1/20-nyi élettartammal bírnak gépre téve egy azonos kategóriáú AMRAAM-mal összevetve.)