Egy mérce van, az emberi élet védelme! Ha a tesztelésnél olyan faktort hoznak be rendszerszerűen, ami egy átlagos kocsihoz képest rontja a biztonságot, akkor a tesztnek nincs keresnivalója az utakon. És úgy tűnik, hogy pont az emberi tényező miatt ezeknél a teszteknél, a tesztet felügyelő vezető miatt extra biztonsági tényező jön be (túlzott megbízás az autonom rendszerekben, ebből következő figyelmetlenség), ami eddig halálos balesetet is okozott. Xar a teszt, gyerünk vissza a pályára, valszeg nem egy, hanem két sofőrt kell beültetni, akik egymást is figyelik, ennyi. Azonban ez sajna azt is jelenti, hogy humán erőforrásigényt tekintve, ezek a tesztjárművek lehet, hogy egyelőre rosszabbak, mint a normál kocsik. Hmmm, ciki, ez volt a cél? Nem hiszem.
Aztán azt is mérlegeljük, hogy a Bécsi Közúti Közlekedési Egyezmény még viszonylag friss módosítása értelmében is ugyan már legalább lehetséges kb. LvL4 szintű autókat a közúti forgalomba vinni, de továbbra is követelmény az, hogy a vezető az irányítást visszavehesse, mert az egyezmény értelmében a vezető a felelős személy továbbra is az ember. Értelemszerűen a LvL5-höz majd újra kell ezt módosítani, addig is legalább lehetőség van az LvL5-höz szükséges alrendszerek tesztelésére, megfelelő felügyelettel. Sajna Amerika nem csatlakozott ehhez az 50 éve létező nemzetközi egyezményhez, azonban pont emiatt ott kissé homályos a cikkben szereplő baleset megítélhetősége. Ott az, nálunk nem lenne az.