Érdekes, eddig szerinted csak káros mutáció nem létezett. Most mégis van hasznos mutáció, de csak arra való, bizonyos szûk keretek között legyen változatosság, és ne legyen unalmas a világ? Még a végén eljutunk a "tág keretekig" is? :)
Az élõvilágot csak az ember osztályozza, sorolja csoportokba, az élõvilág nem "osztályozza saját magát". Így igazából nincsenek szûk keretek. :)
"Amúgy, ha tényleg nem képes DNS megváltozni, akkor miért nincs két élõlény egyed, amelyeknek a genomja bázispárra pontosan megegyezik? Vagy; az egyik ember miért szõke, a másik miért barna?"
Ez a rendszer része. A változatosság szabadsága, bizonyos szûk keretek között. Hogy ne legyen unalmas a világ.
"Mert ha nem lennének olyan természetes rendszerek, amelyek a DNS szekvenciájának megváltozását segítik elõ, akkor a genetikusok sem tudnák megváltoztatni a DNS-t, ugye? "
Az, hogy az ember egy csavarhúzót használhat csavarozásra is meg gyilkolásra is nem jelenti, azt, hogy az utóbbi lenne a rendeltetése. Így a fenti érved nem logikus.
Ugyanígy nem toldogat idegen DNS darabokat a sajátjába egyik élõlény sem természetes körülmények között. Ha lenne ilyen már címlapon mutogatnák a felfedezést. A valóság az, hogy minden faj igyekszik megvédeni a saját genetikai kódját, plusz vannak külsõ hatások, amik ugyanezt teszik. (#100. kommentem)
Te Atya Úr Isten! Sajnos ezt a kommentet elolvastam pedig egy idelye csak átugrom a hsz eidet. Szeretnék adni egy baráti tanácsot, basszál ki az összes szemét hazudós tudósnak nevezett kóklerrel. Menj, járj iskolába, hogy mindent megtudj azokról a hazukságokról amit az iskolákban tanítanak mert nyilván még ovoda környékén megáltál a fejlõdésben. Szóval kezdj tanulni csak azért, hogy minden szemét hazugságra tudj cáfolatot adni. Én igérem amikor ezt megteszed melléd állok és segítek a keresztes hadjáratodban, a rabszolgád leszek! Csak könyörgöm tanulj valamit ne az internetes alternatív okosságokat olvasd.
"Ez nem igaz. A legprimitívebb élõlények a prokarióta baktériumok. (esetleg a prionok)"
Ha te is szõrszálhasogatni akarsz, akkor igazad van, de ez azt jelenti, hogy azt keresed, mibe lehet belekötni. Írhattam volna azt is, hogy a szemmel is jól átható élõlények közül. Abba ugye már nem tudnál ily ódon belekötni.
"aki kiszorítja az összes vetélytársát elég rövid idõ alatt negatív szelekciós tulajdonsággá válik"
Ugyan miért? Akinek nincs vetélytársa, annak mi fenyegeti az elsõségét a "túlélésért folyó küzdelemben"? Elfogy a kaja? Majd elhullik a férgese, a maradék meg folytatja tovább a zabálást. :) A konkurenciának még annyi kaja se jut.
"akármilyen példát hozol fel az kivétel nélkül minket igazol"
Ha így lenne, nem merülne fel több kérdés az evolúció kutatóiban.
Ha szõrszál hasogató vagy, akkor lehet, hogy nem állít, de a lényege ez.
"Nem is értem az evolóció-tagadókat, hisz ami ellen küzdenek, az az élet, az univerzum motorja. Enélkül minden halott és semmi sem érdekes, nincsenek relytéjei a mindenségnek. Nem csak biológiai értelemben veszem itt az evolúciót, hanem MINDEN TÉREN! Hisz mindenhol jelen van!!! "
Te már sejtesz valamit. Belátod, hogy az ember egy egyszerû világban unatkozna. Ez az egyik lehetséges magyarázat a fajok változatosságára is. Egy egyszerû világban, ahol egy kezemen meg tudnám számolni az állatokat és a növényeket, az ember hamar megunná az életét.
Hiába mondod, azt, hogy ehhez az evolúcióra is szükség van. Hiszen még senki sem tapasztalta egyetlen új faj létrejöttét sem, mégis jól elvagyunk itt a Földön a kézzelfogható evolúció nélkül. A fajok változatossága egyáltalán nem bizonyíték az evolúcióra, sõt, megválaszolatlan kérdés elé állítja az elméletet.
Azt se értem miért gondolod, hogy evolúció nélkül semmi nem lenne érdekes? Egyrészt, mint már említettem most sem tapasztaljuk az evolúciót, másrészt a tudomány fejlõdésével eljuthatunk oda, hogy megértjük a DNS programozást és akkor programozhatunk kedvünkre való állatokat növényeket, amik hatékonyabban és környezetbarátabb módon fogják megkönnyíteni az életünket, mint a mai gépek.
Igazából azt gondolom, ez nem tartozik az evolúció megértetésének legegyszerûbb módjai közé, viszont te (Tau Tang Wou) kezdted azzal, hogy nincs evolúció, a DNS nem tud megváltozni, mert rengeteg mechanizmus védi a változásoktól, a hibás másolástól. Igen, de legalább annyi mechanizmus van a változások mellett is (amelyek egy része funkcionális, egy része pedig nem)... :)
Amúgy, ha tényleg nem képes DNS megváltozni, akkor miért nincs két élõlény egyed, amelyeknek a genomja bázispárra pontosan megegyezik? Vagy; az egyik ember miért szõke, a másik miért barna? Nyilvánvaló, hogy az egyik hajszínt úgynevezett "vad" gén(ek), a másikat pedig a "vad" gén(ek) mutációja okozza. A világon minden élõlény minden egyes génjének számtalan változata (allélja) van, és mindegyik mutáció eredménye. SZámtalan olyan gén létezik az élõlények DNS-ében, amelyek úgy alakultak ki, hogy a DNS-ben valamilyen (most nem részletezett) hiba folytán megkettõzõdött egy gén, majd a megkettõzõdött gén egyike mutálódott, és azután már teljesen más funkciót látott el (teljesen más fehérjét kódolt), mint eredetileg. Ezek nem feltételezések, ismerjük mind a gének, mind a géntermék molekuláris felépítését. És még sorolhatnám a tudományos körökben igen hétköznapi példákat, hogy a DNS mennyire nem állandó. :) A genetika pedig azért nem létezhetne evolúció nélkül, mert a vizsgálati módszerei (amivel egyáltalán rájöttünk, hogy van olyan, hogy DNS és gének) a DNS-szekvencia változékonyságán alapul...
Nem tudom, érthetõ-e, de nem hiszem. legalábbis Tau Tang számára biztosan nem. Lehetséges cáfolata (amelyet az eddigi válaszaiból extrapoláltam): "De akkor a tyúkok miért nem tudnak repülni? "
Kicsit szemezgettem Tau Tang Wou hihetetlen észrevételeibõl...
"Az, hogy a DNS-be lehet idegen DNS-t betoldani, az nem a tudósok találmánya. Nem õk írták meg a toldáshoz szükséges enzimek genetikai kódját. Az már eredetileg a rendszer része volt."
Tényleg? Nem mondod... Csoda, hogy végre nagyjából felfogtad, amit eddig írtam. Akkor mégsem csak olyan rendszerek mûködnek közre a genetikai információ használata, replikációja közben, amelyek a DNS állandóságát hivatottak megtartani, ugye? Mert ha nem lennének olyan természetes rendszerek, amelyek a DNS szekvenciájának megváltozását segítik elõ, akkor a genetikusok sem tudnák megváltoztatni a DNS-t, ugye? Akkor hogy is van az a téma, hogy evolúció nem létezik? Vigyázz, mert ha egyszer egy kicsit beleolvasol egy értelmes biológiai témájú könyvbe - és véletlenül oda is figyelsz, mit írnak benne, nem úgy mint az én kommentjeimre - egyszer kiüti a szemedet az a fránya evolúció. :) Vagy ha a könyv olvasása közben nem, az ott olvasottak felfogása után, egyszer az utcán sétálva biztos. :)
hát igen.. viselkedés alapján fiatalabb mint 7, tudásilag idõsebb, viszont úgy hisz a mesékben mint egy 7 éves. :D (kislányka)...
Karesz: a gond az hogy példát eddig még nem igen hozott fel, bár voltak próbálkozások, de az õ érveit nem olvashattuk, csak a nekünk szánt ellenérveit. így ez a "vita" kicsit egyoldalúvá vált. 30-an próbálunk meggyõzni 1,5 embert.
"Ugye az evolúció szerint a növények a legprimitívebb élõlények közé tartoznak. Nincs idegrendszerük, emésztõrendszerük, csak vegetálnak." Ez nem igaz. A legprimitívebb élõlények a prokarióta baktériumok. (esetleg a prionok)
" darwini tanítás szerint mindig az erõsebb gyõz" Tévedsz többször is válaszoltam már erre a kérdésre. Ez nem egy egyirányú folyamat hanem egyensúlyi. Nem kiszorítják egymást hanem versenyeznek és elõbb utóbb mind alulmaradnak másokkal szemben. Fogd fel úgy mint egy kísérletet az "ultimate" életforma létrehozására ami sosem ér véget mert olyan élõlénynek lenni (mint az ember) aki kiszorítja az összes vetélytársát elég rövid idõ alatt negatív szelekciós tulajdonsággá válik. (hacsak ezt a hátrányt nem oldja meg technológiával).
"Aztán szoktátok még mondani, hogy nem kell kiragadni kérdéseket az evolúcióval kapcsolatban, hanem egyben kell nézni az egészet." Kiragadhatod és egyben is nézheted elegendõ háttértudás birtokában rájössz majd hogy ebben a vitában a vesztes oldalon állsz és akármilyen példát hozol fel az kivétel nélkül minket igazol
"Az afrikai szavannán hány gazella és antilopfaj él? Hogy hogy nem szorították ki egymást? Persze tudom, az evolúciós elmélet a korlátlan elméletgyártások hazája. Tudsz majd mondani minden kérdésre elméletet, csak a bizonyíték fog mellõle hiányozni."
Ahogy Kolompárék is élnek Debrecen mellett boldog beltenyészetben, meg vidáman elvannak Nagykanizsa mellett is. Az egyik családban lapátfülek és 4lábujj a "természetes", míg a másikban a nagy ott, kidülledõ szemek és a púpos hát. Nagyon eltérõ a két populáció pedig egy azon ország területén élnek. (ami ráadásul kisebb mint egynémely antilopfaj területe.
"Arra se mondott egyikõtök se semmit, amikor feltettem a kérdést, hogy ha darwini tanítás szerint mindig az erõsebb gyõz, akkor honnan e végtelen változatossága az élõvilágnak? Ha lenne egy két fafajta, egy legelészõ állat egy ragadozó, egy madár, amelyek sikeresek voltak és kiszorították a versenytársakat, akkor OK, de így? Miért saccolják csak a gombafajokat 1,5 millióra? Rovarokból, hát fogalmam sincs, de a tudománynak se nagyon. Mikor tudtak ezek így szerteágazni?"
Ennél még csak könnyebben sem lehet válaszolni. Mert csak! Bocsi ez a te stílusod, akkor most lássuk a többiekét. Adott két muslica populáció alig pár km-re egymástól. Az egyik egy tó mellett él ahol vannak békék, meg egyéb állatok amik szeretik õket. A másik meg egy tanya mentén ahol bõven van kaja és nincs sok ellenség (a gazdaasszony fél a békáktól). Az egyik helyen csak akkor maradnak életben ha gyorsan szaporodnak, és jobban manõvereznek a levegõben, ezért a gyorsabb és szaporább egyedek maradnak életben nagyobb számban (és itt a lényeg hogy nem csak azok, mert lehetnek a göthöseknek is szerencséjük). A másik populációban meg a lusta dögök is vidáman elvannak, és csak az pusztul el amelyik rágerjed a parasztasszony izzadságszagára. Azon egyedek akik egy "hibás" mutáns gén miatt nem érzik annyira azt a szagot, vagy nem találják vonzónak, életben maradnak és szaporodhatnak a hibás génjükkel. Pár tucat generáció és egyre inkább kezdenek eltérni majd már megjelenésben is, és pár száz generáció után akár már új fajnak is lehet majd hívni, de legalábbis alfajnak biztosan.
Ha egyszer az asszonykád (már ha a nõket csipázod) lefial két alkalommal is minimum, akkor majd nézd meg a gyerekeket, és gondolkodj el hogy miért nem lettek tök ugyanolyanok.. pedig az anya és az apa ugyanaz. A két gyerek mégis más... és a postás is nõ szóval õ sem lehetett. Furfangos kérdés igaz? Lehet az okozta a különbségeket, hogy az egyiket a sötét esti szobában csináltad meg, a másikat meg a balaton parton enyhén spiccesen? Ennyit számítania a hol és mikor, vagy valami egészen más a lényeg?
"Ráadásul a növények nagyon jól tûrik a sérüléseket. Metszést, kártevõket, átültetést. Szinte probléma nélkül."
Au.. bevertem a könyököm.. de csak felszisszentem, nem futottam orvoshoz. A hajvágást és a körömvágást is elég jól viselem, ahogy azt is amikor nyáron leégek és elkezdek nagy foltokban hámlani. Voltam már megfázva is. Meg tört már csontom is. Szinte minden probléma nélkül szereltem fel a kést a gipszemre hogy két kézzel tudjak enni ugyanúgy mint addig.
További hülye válaszokat a hülye kérdéseidre, vagy elég? Egy 7-8 éves meg mellesleg ne akarjon már itt okoskodni, hanem menjen be szépen az iskolába és firkálgatás helyett figyeljen az órán a tanárra, és kérdezze meg õt (már ha nem fél egyest kapni a hülye kérdések sorozatáért)
Nézd, itt tényleg az a baj, hogy nagyon beleragadsz a részletekben, szinte "jogilag" akarsz bizonyítást kapni az evolúcióval kapcsolatban. Most megmondom: Sosem fogsz! A Föld folyamatosan változik, átalakul, a bizonyítékaid nagy része megsemmisült. Nem azt mondom, hogy nem lehet mesterségesen életet kreálni, hisz nekünk is sikerült már. De bármi is az igazság velünk, vagy más élõlényekkel kapcsolatban, az evolúció létezik, hisz ez a feltétele a tervezésnek is!!!
Ha pedig még mindig nem fogadod el az evolúció létét, gondolkozz el IGAZÁN milyen is lenne az Univerzum, ha nem lenne ez a folyamat. Minden elem csak boklászna a térben, nem egyesülnének, nem létezne fejlõdés, nem lenne semmi sem! Az Univerzumban minden EGY! Mi csak annak részei vagyunk, és annak szabályai szerint feljõdünk és gyarapodunk. Ennek alapja (a mi ismereteink szerint) a fizika.
Nem is értem az evolóció-tagadókat, hisz ami ellen küzdenek, az az élet, az univerzum motorja. Enélkül minden halott és semmi sem érdekes, nincsenek relytéjei a mindenségnek. Nem csak biológiai értelemben veszem itt az evolúciót, hanem MINDEN TÉREN! Hisz mindenhol jelen van!!!
"...a vakszerencse találta fel a villámlást meg a gyönyörû fehér havat". :D"
Azért van némi különbség egy fizikai jelenség meg egy gyártástechnológia között. Szerintem ezek nem jó példák.
Ugye az evolúció szerint a növények a legprimitívebb élõlények közé tartoznak. Nincs idegrendszerük, emésztõrendszerük, csak vegetálnak. Pedig, ha belegondolsz, a legnehezebb feladatot végzik az élõvilágban. Szervetlen anyagokból állítanak elõ szervest. Mindegyik egy szerves anyag gyártó gyár vagy üzem. Így már talán nem is olyan meglepõ, hogy övék a DNS rekordok, az emberi genom egyes növényekének csak a 10%-a. (Ja, tudom, azok csak felesleges szakaszok meg duplázódások.)
Ráadásul a növények nagyon jól tûrik a sérüléseket. Metszést, kártevõket, átültetést. Szinte probléma nélkül.
Arra se mondott egyikõtök se semmit, amikor feltettem a kérdést, hogy ha darwini tanítás szerint mindig az erõsebb gyõz, akkor honnan e végtelen változatossága az élõvilágnak? Ha lenne egy két fafajta, egy legelészõ állat egy ragadozó, egy madár, amelyek sikeresek voltak és kiszorították a versenytársakat, akkor OK, de így? Miért saccolják csak a gombafajokat 1,5 millióra? Rovarokból, hát fogalmam sincs, de a tudománynak se nagyon. Mikor tudtak ezek így szerteágazni?
Az afrikai szavannán hány gazella és antilopfaj él? Hogy hogy nem szorították ki egymást? Persze tudom, az evolúciós elmélet a korlátlan elméletgyártások hazája. Tudsz majd mondani minden kérdésre elméletet, csak a bizonyíték fog mellõle hiányozni.
Aztán szoktátok még mondani, hogy nem kell kiragadni kérdéseket az evolúcióval kapcsolatban, hanem egyben kell nézni az egészet. Szerintem meg pont akkor jönnek elõ a problémák, ha egyszerre nézed az összes magyarázatot. Külön külön a magyarázatok kis szeletei önmagukban akár hihetõek is lehetnek, de lépten nyomon ellentmondanak egymásnak, ha emlékszel a többi magyarázatra is.
"Aztán azt olvastad e, hogy a klorofill kvantumhasznosítási tényezõje 98%? Az ember által gyártott napelem meg csak a fény 10 %-át tudja hasznosítani?"
Bár nagyon jó cikk, ennek az összehasonlításnak túl sok értelme nincsen, mert mi napelemekkel villamos teljesítményt próbálunk elõállítani. Napkollektorokkal egyébként lehet simán a hõt hasznosítani, az meg akár 80%-os hatásfokú is lehet.
"Ezt a technológiát is biztos a vakszerencse találta fel."
Valamiért nagyon ragaszkodsz ehhez a vakszerencséhez, pedig sok értelme nincsen (tudományban legalábbis nem igazán értelmezhetõ). Körülbelül olyan, mintha aztmondanád, hogy "persze, a vakszerencse találta fel a villámlást meg a gyönyörû fehér havat". :D Nem, ilyenek a természet törvényei, hogy ezek létre tudnak jönni. Az a technológia azért tudott kialakulni, mert az életet alkotó anyagok lehetõvé tették a kialakulás után a szaporodást, a folyamatos változást, és a szelekciót sem kellett külön feltalálni hozzá. ;)
#735: Amikor kértem, hogy konkrétizáld, mi az amiben tévednek, milyen információkat szelektáltak ki, nem arra gondoltam, hogy megfogj egy ilyen "beszámoló" cikket, és számold meg hányszor írnak véleményt az adott "jelenségrõl". Van olyan cikk, ahol konkrétan foglalkoznak például a könyv tartalmával is, idézetekkel és mindennel együtt. Hozzáteszem, én is olvastam a könyvet, és elég sok elõadást hallgattam végig, az a könyv valami borzalom (elõbb olvastam, mint ezt a cikket, még amikor én se voltam ilyen tudományos beállítottságú). Elõadásokon meg simán elhangzanak ilyenek, arról nem beszélve, hogy gyakorlatilag pontosan ezt teszik a tudománnyal is, nem is próbálják meg nem kiragadni együtt azt a részt, amivel már úgy logikusabbnak tûnnének a tudományos magyarázatok.
És ha már elfogultságról is esett szó, egy kis idézet az azevolucioscsalas.com oldalról:
"Az egyetlen ok, ami miatt az evolúciós elméletet a világon tömegekre erõltetik rá a propagandán keresztül, az elmélet ideológiai oldala. Hiszen a különféle ideológiai nézetek illetve rendszerek az evolúciós elméletre támaszkodva próbálják elfogadottnak beállítani magukat. Ez a honlap az evolúciós elmélet biológiai zsákutcáját részletes, de könnyen érthetõ formában mutatja be."
Amellett, hogy ez az ideológiai oldala is nagy ökörség, magára vessen, aki ilyen forrásokból próbál a világ mûködésérõl ismereteket szerezni. Nekem már eleve az jön le ebbõl, hogy hülyítsük az embereket, mert szerintünk az jobb. (ráadásul az emberek hülyítésében van a legtöbb pénz, sajnos többen veszik, mint a tudományos mûveket, még fizetõs elõadásokra is elmennek).
És akkor egy kis történelmi háttér: "Oktar és az SRF 1998 elején kampányt indított a darwinizmus ellen. Törökország egész területén Az evolúciós csalás címû könyvének és az azon alapuló könyvecskéknek több ezer ingyen példányát osztották szét. Az SRF támadásokat intézett olyan tudósok ellen, akik oktatták az evolúció elméletét. Több tanszéki alkalmazottat zaklattak, megfenyegettek, vagy szórólapokon rágalmazták õket, Maoistáknak nevezve õket az evolúció oktatásáért. 1999-ben polgári bíróságon hat professzor pert indított és nyert az SRF ellen hitelronásárt, mely a per végén nagy összegû kártérítést volt kénytelen megfizetni."
És ha már így összejött, akkor legyen egy kis információ Tasi Istvántól is, hogy ki õ: "kulturális antropológus, vaisnava teológus és lelkész, tagja a Magyarországi Krisna-tudatú Hívõk Közösségének, s a Bhaktivedanta Hittudományi Fõiskola tanára"
Nyilván õ nem elfogult ebben a témában, a tudománnyal szemben, ugye? :)
"Én is megpróbáltam már kiszedni belõle valami elméletet, de látom itt se sikerült senkinek."
Nem emlékszem rád. Biztos keveset próbálkoztál. Mellesleg mondtam konkrét dolgokat a világképemrõl, de normális vita sose lett belõle. Amúgy én szívesen elvitatkoznék olyan dolgokról is, amit én is a "szinte biztos, hogy hülyeség" kategóriába sorolnék, de kíváncsi lennék mit gondolnak mások arról olyan szemmel, hogy mi van akkor, ha igaz. Csak, ha bedobnék egy ilyen témát, akkor aztán tort ülnének felettem a mai tudomány golyófogói. :)
Én is ezért nem tudok szívbõl haragudni a trollokra. Lehet nem lehetett meggyõzni viszont itt 700 kommenten keresztül több érdekességet sikerült összegyûjteni mint a NatGeo teljes évi mûsor felhozatala.
Több mint 700 hozzászólás generált ez a Tau gyerek... Én is megpróbáltam már kiszedni belõle valami elméletet, de látom itt se sikerült senkinek.
Öröm volt végigolvasni ezt a topikot, sok okosságot lehetett megtudni és itt nem a áltudományos "szakértelemre" gondolok. Manapság már tényleg csak akkor pörög így a fórum, ha betérnek ide az "alternatív tudomány" hívei.
Ahogy tegnap ígértem: Critical biomass: A Harun Yahya lufi.
A teljes cikk 1157 szavas. Ebbõl rögtön elmegy 378 szó arra, hogy mik voltak az elõadás elõzményei. Rendesen megtömve becsmérlõ jelzõkkel és öndícsérettel.
A következõ bekezdés az elõadásból vett 3 szavas idézetek gyûjteménye ilyen leegyszerûsítésekkel, hogy: "Londont is tervezte valaki, tehát akkor a sejtet is"
Zárómondat: "Ha jól meggondolom, néhány Korán idézeten kívül nem volt egyetlen olyan slide sem, ami ne tartalmazott volna egy vaskos csúsztatást vagy kapitális marhaságot."
Majd következik az 531 szavas tárgyalás rész, ahol 6 kiválasztott állítást cáfol egyre fokozódó extázisban, a saját felsõbbrendû tudásától és az elõadó butaságától fûtve.
Viszont én olvastam azt a könyvet és egyik állítás sem hangzott el úgy, ahogy a CB-s tudósító ezt elõadta. Így kételkedek a szavahihetõségében.
Majd következik még pár mondat zárófikázás. Úgy tûnik a szerzõ még mindig keveselli a trágyát, amit a "lufi"-ra eddig rá tudott szórni.
"De nem úgy kell nekiesni, hogy akkor most az evolúcióról szóló vitaanyagot látunk, hanem szórakozzunk azon, hogy milyen gyermeteg "érvekkel" operál az egyik legtökösebbként számontartott kreacionista egylet."
Nem tudom hol olvastam. Persze ez nem annyira nagy dolog, de az látszik belõle, hogy még a növényekbe is számtalan kapcsoló lehet beépítve, amivel reagálni tud a környezetében történt változásokra.
Aztán azt olvastad e, hogy a klorofill kvantumhasznosítási tényezõje 98%? Az ember által gyártott napelem meg csak a fény 10 %-át tudja hasznosítani?
"Mai, éppen hogy csak felismert (józan ésszel alig felfogható) fizikai ismereteink alapján mindez csak egyféleképpen lehetséges - a térben jól elkülönülõ klorofill-molekulák kvantumfizikai szinten összefonódott részecskepárokból állnak, illetve ilyeneket tartalmaznak."
Kezdésnek: Te olvasni és számolni nem tudó szerencsétlenség. Széfmester az a fókaorrú ganajtúró sarkon proteinre éhes édesanyád. Ha egy nevet nem tudsz elolvasni, valamint kikéred magadnak azt hogy az 1+1+1+1+1...=10 lánc nem logikus, valamint tuti szivatás az a te bajod. Én mondtam hogy becsapós, és szivatlak.. miért? mert tudtam hogy nekiállsz majd túlbonyolítani a dolgot, mint a legtöbb ember. De a legtöbb ember el fogja ismerni hogy "basszus.. tényleg", a második feladványra ellenben meg sem próbáltál válaszolni, pedig az jóval trükkösebb mint az elsõ. Az már tényleg nem elsõs feladat. Asszem kb általános 5.-es. ... Legalábbis én akkor láttam elsõnek.
Rengetegszer elhangozz a kérdés hogy szerinted ki alkotta a dolgokat, de egy betût nem írtál erre a kérdésre. Jóformán csak segget csináltál a szádból (ami bizonyos nézõpontból nézve nem is volt nehéz).
kellett a szerencse az atomok és molekulák megfelelõ kombinációjához? Igen... És? Fogj egy hatoldalú kockát, és kezdj el dobálni.. és igyekezz csak hatosokat nem cinkelt kockával. Nekem eddig a rekordom 6db hatos egymás után... mázli. Ellenben láttam olyat hogy 11et dobott. Egyesek szerint az élet kialakulásához 148 6os dobás kellett zsinórban. Sok.. marha sok. De az életnek nem egyszerre egy kockája volt, és nem 5000 alkalommal dobott. Ha ezt nem érted akkor gondolom a lottóban sem hiszel. :D
Kérdezni jó dolog. Válaszokat adni nehéz. Kötözködni a válaszokkal könnyû. Ki teremtette az életet és a DNS-t ha nem a vak szerencséhez hasonló rendszer. Isten? Netán az ufók? Mindegy.... Õket ki teremtette? Erre válaszolj! El kellene fogadnod azt hogy a te elveiddel még könnyebb ellenkezni egy egyszerû kérdéssel.
Volt a nagy kérdés.. van e határa a világegyetemnek ha az tágul... én meg hozzácsapom. Ha van akkor mi van azon túl? Mert mindig lehet ilyet kérdezni. De nem mindig érdemes.
Ezt a fajta kommunikációt még az egysejtûek fejlesztették ki az evolúció során ;) és volt annyira sikeres a gén hogy a mai napig fennmaradt. Sõt az emberi szervezetben a sejtek is így kommunikálnak egymással. Vannak pl sejtek amik olyan anyagokat fejlesztenek ki hogy a többiek cukrot kezdenek el kivonni a vérbõl. Vagy olyan anyagokat bocsájtanak ki amiktõl a szomszédos sejt elektromos árammal kezdi el baszogatni a szomszédait. A mi igazunkat támasztod alá.
Ezt azért elég meredek kommunikációnak hívni, kémiai inger simán lehet ilyen, nekem is rémlik egyébként ilyesmi, nem SG-n volt cikk?
"Kérnék konkrétumokat, hol tévednek, mit szelektáltak ki."
Összesen 2 cikket olvastam el. Amit itt belinkelt valaki, a lábastyúkot, meg egy másikat amit onnan találtam, a Yahie lufi, vagy valami ilyesmi. Majd holnap megkeresem és kielemzem. Addig te is elolvashatod.
"például növényeknél hogyan befoláysolja a gondolkodásmódot :D"
Nemtom, de olvastam egy cikket, ami azt bizonyította, hogy kommunikálnak a fák. Elsõre meredek, de végül is arról van szó, hogy ha egyik fát rágcsálják a hernyók, az olyan anyagot bocsát ki, aminek hatására a szomszédok elkezdik mérgezni a leveleiket a kártevõ ellen.
"Lehet, hogy a jellemet vagy a gondolkodásmódot befolyásolják."
Lehet? De nem valószínû. Egyrészt, mert még nem sikerült bármiféle összefüggést kimutatni (nem olyanra gondolok, hogy mindenkinek más, és a gondolkodásmódja is más, persze neked lehet), illetve ennek mechanizmusát sem igazán látjuk, másrészt ez nélkül is jól magyarázhatóak a gondolkodásmódbeli különbségek. (arról nem is beszélve, hogy a kevésbé inteligensebb állatoknál, például növényeknél hogyan befoláysolja a gondolkodásmódot :D ).
"Kísérleti úton be lehetne bizonyítani, csak elõbb engedélyezni kellene az ember klónozását, meg a klónokkal való kísérletezést."
Nem bizonyítana semmit, a gondolkodmásmódot nem a gének befolyásolják, hanem az agy fejlõdése során ért "információk". Ezt nagyon szépen lehet tanulmányozni testvéreken, meg úgy az embereken, akik hasonló illetve eltérõ környezetben nõnek föl. (pszichológia elõadásokra is bejártam ELTE-n, bár én rendszergazda képzésen voltam :D ). Ráadásul agykontrollal is próbálkoztam, ami szintén változtatott elég sokat gondolkodásmódomon, meg életmódomon (mégha a meditációs technikát nem is sikerült túlságosan hatékonyan elsajátítani).
"Mi a hülyeség, és miért hülyeség? Mert nem hiszek el egy magyarázatot egy jelenségre?"
Nem, azért mert te hit kérdést csinálsz ebbõl a kérdésbõl, és logikailag sem tudsz megfelelõ következtetéseket levonni, buta érveket hozol fel, amiknek nincs értelme.
"Kísérletileg bizonyítható? Nem." Innen látszik teljesen egyértelmûen a hülyeség, mégcsak véletlenül sem úgy teszed fel a kérdést, hogy A felfedezések alapján lehet-e arra következtetni, hogy ... , és mik az okai annak, hogyha nem? Te ezt elintézed annyival, hogy "bizonyító? nem". Rengeteg mindent bizonyítottak kísérletileg, ezeket kellene értelmezni, elgondolkodni és következtetéseket levonni, de megint mondom, te dolgod (te bajod).
"A Critical biomass-ról meg annyit, hogy kritikán aluli. Bármennyire is felháborít ez téged. Igaz, csak pár cikküket olvastam el, azt is evolúciós témában, de bármelyik politikai párt megirigyelhetné azt az elfogultságot és szelektív bizonyítékgyûjtést, amit mûvelnek."
Sokkal inkább háborít fel az, hogy benyögsz ilyen véleményeket (ami fölösleges, biztos voltam, hogy ez a véleményed az oldalról, meglepõdtem volna ha más), de semmi konkrétum vagy hasonló. Kérnék konkrétumokat, hol tévednek, mit szelektáltak ki.
" milyen módszerrel határozták meg a kromoszómák helyzetét, " A FISH pont megfelel.
Annyit kell elfogadnod hogy itt sokaknak nálad nagyobb háttértudása van a témáról. Igen az osztódás sebessége brutális de te nem a "kreacionizmusról" beszéltél több mint 700 kommenten át hanem az evolúció tagadásáról. Nem feltétlen függ össze. Alapvetõen nem vallom magam vallásosnak de én sem vagyok képes azt képzelni hogy ez "csak úgy" létrejött. De ez nem cáfolja az evolúciót. Millió+1 érvet tudok én is felhozni az "intelligens tervezés" mellett de ettõl az evidenciákat nem vetem el. A természet megdöbbentõen hatékony és a bonyolultsága mellett iszonyatosan komplex kérdésekre elképesztõen elegáns és egyszerû válaszokat képes adni. Úgy vélem kezdem látni hogy ez nálad félreértések sorozatából adódik de ezt letudom fiatal korodnak (16-19 körülre saccolom). Javaslom tanulj sokat aztán pedig mégtöbbet és rájössz hogy az álltalad elvetett dolgok akár még jobban is utalhatnak az intelligens tervezésre mint azoknak az elvetése. Hidd el az elfogadott és bizonyított dolgok mögött is pont elég furcsaságot fogsz látni mint az evolúció elvetésében amivel nevetségessé teszed saját magad. Azt is csak javasolni tudom hogy ezekben a vitákban ne te legyél a troll hanem csak hallgasd õket és néha nézz utánna egy egy érdekesebb dolognak amit itt felvetnek. Jobb mint a discovery hidd el.
Mondom, nekem bõven megfelel az egysejtûtõl tárgyalni az evolúciót.
Meg azt is írtam, hogy valahol ennél jobb cikket olvastam, leírták milyen módszerrel határozták meg a kromoszómák helyzetét, talán valami lézeres képalkotó cuccal.
A megdöbbentõ sebességrõl jut eszembe, hogy az emberi DNS-t 24 óra alatt másolja át a rendszer. Ez ugye 3,17milliárd bázispár/86400 sec = 36690 bázispár/secundum. Ezt megtervezni, azért kellett némi tudás, nem? Minden alkatrész kéznél, amikor kell. Logisztika a javából. Hiba esélye, minimális. Bocs, tudom, szerinted ez magától alakult ki.
Kezd némi dolog összeállni a véleményedrõl. Laikusként összeolvastál egy hatalmas nagy halom ismeretterjesztõ cikket majd olvastál néhány áltudományos baromságot ami megfelelõ háttértudás nélkül erõsen megtévesztõ lehet.
Az ismeretterjesztõ cikkeket kezeld a helyén. Ami egy tudományos publikációba vastagon nem fér bele (pl a pocsolya szó használata) az az sg.hu n pl belefér mert annak a célja elsõsorban a szórakoztatás és csak másodsorban az oktatás. A pocsoja alatt érthetsz egy tenger méretû édesvizet is vagy mindjuk egy vulkán mellett egy tavat amit a tenger kimoshat vagy történhet vele bármi.
Ezt bizonyítja az általad linkel második cikk is ami ugyan érdekes de semmi meglepõt nem tartalmaz te pedig egyszerûen félreértetted. Mégpedig azért mert nem ismered a sejtosztódás részleteit (én viszont ezt tanultam). Kezdetben vala a sejtmag amiben ha jól emlékszem (bár a mol genetikát nem ma tanultam) kromoszómák bizonyos részei felismerhetõek. Érdekes hogy ez egy meghatározott elrendezõdést mutat de ez "csak" a genom szerkezetére utal (érdekes de nem meglepõ) semmiképp nem cáfolja az evolúciót sem semmilyen más ehhez hasonlóan evidens tételt. Sejtosztódás során a DNS kettéválik és osztódik ebbõl pedig kialakulnak a jellegzetes X formályú képletek amik nem 4 hanem 2 darabból álnak az osztódott DNS 2 része. A sejt két pólusán kialakul 2 centrum amibõl aktin (vagy miozin) szálak indulnak ki a kromoszóma szálak találkozási pontjához (az X közepe) ide bekötõdnek majd "kettétépik azt" és a sejt két pólusához vontatják. Erre írja a cikk hogy 15 perc ami valóban megdöbbentõ sebesség (és meglepõ) majd ezek a kromoszóma szálak szétbomlanak és kialakul a kromatin állomány vagyis a sejtmag és a sejt osztódik. A térbeli elrendezõdésnek jelenlegi tudásunk szerint (a cikk után is) különösebb szerepe nincs. Az pedig hogy ha megakadályozzák ezeket a fehérlye szálakat a kromoszómákhoz való kötõdésben nem kell csodálkozni hogy nem is fognak szétválni. Ha te egy kötéllel húzol egy autót és a kötelet elvágod akkor a kocsi nem gurul tovább. A sejtek nyugalmim szakasza azt a részt jelenti a sejtciklusban amikor úgy néz ki ahogy a suliban tanítják. Sejt+sejtmag és kész.
Amúgy vigyázz ezekkel a cikkekkel mert sokszor (mint most is) inkompetens személyek fordítják angolról magyarra és ez okot adhat félreértésekre és félrefordításokra. Ebben a cikkben pl a mitózis fogalmát csúnyán elvétették ezt egy hozzáértõ úgymond álmából felkeltve is tudja.
A Critical biomass-ról meg annyit, hogy kritikán aluli. Bármennyire is felháborít ez téged. Igaz, csak pár cikküket olvastam el, azt is evolúciós témában, de bármelyik politikai párt megirigyelhetné azt az elfogultságot és szelektív bizonyítékgyûjtést, amit mûvelnek. Szóval látszik, hogy a hitük az evolúcióban erõsebb, mint a jellemük.
"Ha egyszer azt látjuk, hogy nem vesznek részt semmiben (pl. az ismert folyamatokban, mint fehérjekódolás), csak gyûlnek, akkor te mire következtetsz mégis?"
Lehet, hogy a jellemet vagy a gondolkodásmódot befolyásolják.
Kísérleti úton be lehetne bizonyítani, csak elõbb engedélyezni kellene az ember klónozását, meg a klónokkal való kísérletezést.
Akármennyire is hihetetlen számodra, a tudományra szerencsére jellemzõ, hogy újabb és újabb dolgokat fedeznek fel, bizonyítanak be, hiszen pontosan ez a célja, hogy minél jobban megismerjük a világunk mûködését. Az élet kialakulása sajnos sokkal bizonytalanabb, mint az evolúció, elõbbit van értelme vitatni, mert nem sikerült teljesen megismételni a folyamatot ,csak részeredmények vannak, amik egyelõre maximum arra jók, hogy van esélye, hogy a többi is itt a Földön végbement. Sajnos nincs 10milliárd évünk, és pontosan sem ismerjük az akkori környezetet (képzeld el, hogy a Földön hány különbözõ környezet fordulhat elõ), így az mindigis vitatott lesz valószínûleg, hogy pontosan hogyan is ment végbe a folyamat. Visszatérve a tudományra, ez nem vallás, dogma, ami szent és sérthetetlen, szerencsére nem az emberi fantáziából indul ki, hanem abból, amit tapasztalunk, ha kinézünk a környezetre, amit látunk a rendszert tanulmányzova.
"Meg ott van a DNS-ben a "nem kódoló szakaszoknak" nevezett rész, amik, mivel nem tudják mire való, azt mondják, hogy semmire. Amit azért furcsállok."
Akkor hajrá, végezz el egy egyetemet, és derítsd ki, hogy pontosan mire jók azok a szakaszok. Ha egyszer azt látjuk, hogy nem vesznek részt semmiben (pl. az ismert folyamatokban, mint fehérjekódolás), csak gyûlnek, akkor te mire következtetsz mégis? Mit kellene mondania arra a tudománynak, hogy nem tudjuk, lehetséges hogy valami titkos kódot tartalmaz, ami alapján be tudnak azonosítani az Istenek, vagy mégis mi a f***t? (van ilyenre példa sajnos ismerõseim közül...) Ettõl függetlenül simán lehet, hogy késõbb meg fogják tudni mondani a szerepét, ha jól tudom egyébként vita tárgya, hogy esetleg késõbb egy nagyobb mutációt tudnak alkotni, vagy valami hasonló.
Visszatérve megint a vitára, nem értem egyszerûen a logikádat, meg hogy mi értelme ennyire ragaszkodni a hülyeséghez.
"A lehetõség elõtted áll, hogy mutass jobbat a Miller kísérletnél."
A lehetõség te elõtted is ugyan úgy áll, több kísérlet is volt, azért nem fogok keresgélni, hogy te kiragadj abból is valamit, aztán eddigiekhez hasonló nevetséges kifogásokat keress, hogy az miért nemigaz. Critical biomassen is volt több cikk errõl ha érdekel (forrásokkal), meg lehet más tudományos hírmagazinokon is keresgélni.
"Kíváncsi lennék mennyi ammóniát sikerülne elõállítanod, ha nitrogént meg metánt beeresztenél egy üres szobába." Miért metán miért nem hidrogén?(tudom ez szõrözés) Viszont egy molekula szerkezetvizsgálatának bizonyításának része (vagy az volt) az adott molekulat elemeibõl való elõállítása.
"Persze, ha van technológia, akkor elõ lehet állítani bármilyen vegyi anyagot, akár DNS-t is. Erre egyenlõre az élõvilágnak van meg a technológiája." Ez tévedés. Rövidebb szakaszokat simán elõállítanak. (ha nagyon megerõltetik magukat hoszabbakat is).
"Mellesleg ennek a nyomába sem érhetnek az emberi vegyianyag gyártó technológiák " ez igaz.
"Arról már hallottál, hogy a tudósok belátták, az élet nem jöhetett létre a tengerekben?" Nem nem hallottam róla. Hol olvastad?(ez esetben tényleg érdeklõdöm)
"És arról, hogy még a térbeli helyzete sem mindegy a kromoszómáknak a sejtmagban, mert megfigyelték, hogy a rákos és egyéb betegségeknél más-más az elrendezõdés, mint az egészséges embernél?"
Annak más oka is lehet. A térbeli elhelyezkedés tökéletesen lényegtelen a kromoszóma csak a dns ideiglenes tárolására szolgál és a génkészlet szétválogatására. (nézz utánna hogy ez hogy történik és beláthatod a térbeli elhelyezkedés nem számít (az hogy az ezt létrehozó mechanizmus hogy függ össze a többi dologgal nem tudom))
"Meg ott van a DNS-ben a "nem kódoló szakaszoknak" nevezett rész, amik, mivel nem tudják mire való, azt mondják, hogy semmire." Ezt én sem hiszem. Vannak nem kódoló szakaszok amiknek megvan a funkciója (pl telomerek) de akkora mennyiségben amennyi nem kódoló szakasz van kizártnak tartom hogy azok mind valódi nem kódoló szakaszok legyenek. Bár ez magánvélemény de én eddig úgy tapasztaltam hogy a természet rendkívül hatékony egy kevés "szemetet" el tudok képzelni a DNS ben de ennél jóval többrõl írnak. Biztos vagyok benne hogy az is kódol velamit max nem úgy mint a többi.
Igen öngól, lehetett volna. De nem az. Mert az élethez szükséges legfontosabb összetevõket elõ tudták állítani (figyelem, a lényeg itt jön:) olyan körülmények között, ami természetben is megtalálható - ráadásul nem is egyféle képpen, bár a kreacionisták általában csak a Miller-Urey-t ismerik (bár valószínûleg ismerik a többit is, csak szándékosan nem hozzák fel). És ami méginkább lényeg, ha ez EGYSZER kialakult, akkor már önmagát tudta "szaporítani" a rendszer, ahogy ma is teszi. Pontosan ezért NEM öngól, pont az ellenkezõje. Ezek azok, amiken te valamiért nem is vagy hajlandó elgondolkodni, dehát te bajod.
Arról már hallottál, hogy a tudósok belátták, az élet nem jöhetett létre a tengerekben? (tudom ez nem az evolúció kérdésköre )
És arról, hogy még a térbeli helyzete sem mindegy a kromoszómáknak a sejtmagban, mert megfigyelték, hogy a rákos és egyéb betegségeknél más-más az elrendezõdés, mint az egészséges embernél?
Meg ott van a DNS-ben a "nem kódoló szakaszoknak" nevezett rész, amik, mivel nem tudják mire való, azt mondják, hogy semmire. Amit azért furcsállok. Mert ugye az emberen is számon tartanak pár "felesleges" szervet, aztán sorra derül ki melyik mire való.
"...NEM vakszerencse kell ezeknek a létrejöttéhez, hanem olyan körülmény, ami ehhez a "reakcióhoz" vezet. ... ezek nem véletlenszerû folyamatok, különben elég érdekes lenne pl. a gyógyszergyártás, meg úgy mindenféle anyag elõállítása."
Ez ugye most öngól volt. :) A gyógyszerek, vegyi anyagok gyártása technológia. Kíváncsi lennék mennyi ammóniát sikerülne elõállítanod, ha nitrogént meg metánt beeresztenél egy üres szobába (az szoba már mesterséges cucc ).
Persze, ha van technológia, akkor elõ lehet állítani bármilyen vegyi anyagot, akár DNS-t is. Erre egyenlõre az élõvilágnak van meg a technológiája.
Mellesleg ennek a nyomába sem érhetnek az emberi vegyianyag gyártó technológiák (legyen szó akár gyógyszerekrõl is), hatékonyság, kitermelés és melléktermékek szempontjából.
Szerinted ennek az evolúció volt/nem volt kérdésében van bármi relevanciája? Ha kiderül, hogy nem volt evolúció, akkor sem biztos, hogy a te kérdésed megválaszolására esélyünk lehet. De ettõl még fontos kérdés, hogy mi az igazság az evolúciós elmélettel kapcsolatban.
Ide pont illik az a közmondás, hogy elõször ejtsük el a medvét, utána ráérünk kitalálni mit fõzzünk belõle. (már, ha van ilyen közmondás.)
"Ebben az esetben megint az van, hogy kész, összefüggõ DNS darabokat rakosgatnak ide oda. Mint, amikor valaki szakdogaírás közben, Ctrl+C, Ctrl+V -zik. Nem igazán kell hozzá tudás. A tudás ahhoz kellene, hogy azt a programrészletet (DNS-szeletet) valaki megírja A-T G-C párokból. És ezt a fejlesztést szerintetek a vakszerencse végzi el. :)"
Egyszerûen is meg lehetett volna fogalmazni az álláspontodat (és jópár kérdésre adtál volna választ), szerinted túl bonyolult ez a rendszer, hogy inteligencia nélkül létrejöjjön és mûködjön. Viszont ha már elkövetted te is azt a tipikus hibát, hogy az informatikát hozod fel érvként, én rámutatnék néhány dologra:
Ha egyszer kémiailag lehetséges ezeknek (szerver anyagok) létrejötte, és az élet mûködése, akkor NEM vakszerencse kell ezeknek a létrejöttéhez, hanem olyan körülmény, ami ehhez a "reakcióhoz" vezet. Ha van valami fogalmad a kémiáról, akkor tudod, hogy ezek nem véletlenszerû folyamatok, különben elég érdekes lenne pl. a gyógyszergyártás, meg úgy mindenféle anyag elõállítása. Amirõl tudományban beszélünk, az maximum véletlenSZERÛ, nem véletlen, hasonló mint az idõjárás: nagyon összetett, nem tudjuk elõre megjósolni pontosan (figyelembe venni mindent, ami befolyásolja), ettõl függetlenül ma már általánosan elfogadott, hogy az is úgy megy magától, nem kell irányítania senkinek. ^^ Az életrõl is pontosan ezt tapasztaljuk, változik, szelektálódik, követi a törvényszerûségeket.
A DNS nem programkód, nemis digitális kód, nem olyan kód, ami csak akkor végzi jól a dolgát, ha pontosan meg van írva, különben meg hibát dob vagy lefagy. Nézd meg, hány féle élõlény él a Földön, egy szervnek (például az agy, idegrendszer) hányféle mûködõképes változatát látod jelenleg a természetben, hányféle eltérõ DNS-t látsz (számold meg a világon élõ összes élõlényt)? Nemcsak hogy sok félét, hanem az is jól látható a jelenlegi élõvilágot vizsgálva, hogy a szerveknek megtalálható különbözõ "fejledtségû" változata is (primitívebb, összetettebb), ami még tökéletesen alá is támasztja azt, hogy NEM volt szükség arra, hogy valaki egybõl úgy megírja, mint egy programot. Ráadásul egy program (általában) nem reprodukálja önkéntesen magát, és erre nem hat természetes szelekció - bár már próbálkoznak ezzel az evolúciós modellel is. A természet ebben elõrébb jár...
Igen, a röviden részt eddig is ismertük. De nem az érdekel, hogy mit nem gondolsz, hanem hogy mit gondolsz. Fõleg arról, hogy ha nem Isten (legalábbis a korábbiakból az derült ki, hogy nem vagy vallásos, vagy minimum nem vagy keresztény) volt a tervezõ, akkor ki(k), és õ(k) hogy jött(ek) létre.
(Sõt, egy-az-egyben semmilyen genetika sem lenne többek között, ha az evolúciós mechanizmusok, tehát maga az evolúció nem lenne.)"
Már itt tartunk? Ha evolúció nem lenne, akkor autókat sem lehetne összecsavarozni, meg a szövegszerkesztõben sem lehetne egész bekezdéseket betoldani. :)
Az, hogy a DNS-be lehet idegen DNS-t betoldani, az nem a tudósok találmánya. Nem õk írták meg a toldáshoz szükséges enzimek genetikai kódját. Az már eredetileg a rendszer része volt. De ez a rendszer nem tud géneket kitalálni, nem tud értelmes programdarabokat írni.
Ezek szerint akármit írhatok, te akkor is jól elszórakozol itt magadban. :)
Nem minden szarka farka tarka-barka, csak a tarka farkú szarka farka tarka-barka. Sárga bögre, görbe bögre. Az ibafai papnak fapipája van, mert az ibafai fapipa papi fapipa. Répa, retek, mogyoró, korán reggel, ritkán rikkant a rigó.
És még gondolkodnom sem kell, a választ pedig ugyanúgy megkapom tõled ugyanolyan minõségben. :D
Tévedés te buktál meg logikából mert még mindíg nem jöttél rá hogy az evolúció nem valami misztikus elmélet hanem egy gyûjtõfogalom azokra a folyamatokra amik az élõvilág változatosságát kialakították akár ismerjük az összeset akár nem ha felfedeznek egy újat az is része lesz az evolúciónak.
kérdés: "Mi a te elméleted?" 34 betûbõl álló válasz. + "De nem ez a lényeg, hanem, hogy megvitassam másokkal."
"nem sok értelme van kiteríteni a lapjaimat az elején" Az elsõ 200 komment volt az eleje.
"Egyébként mondtam konkrét dolgokat már régebben is, ha végig olvastad, akkor tudod. Meg azt is, hogy nem kaptam rájuk komoly választ. " Egyetlen komoly dolgot sem mondtál (melyiket gondolod annak?) viszont rengeteg komoly választ kaptál.
" mindenkit IQ 80 -nak képzelnek, aki megkérdõjelezi az evolúciós elméletet." IQ 80 felett senki sem kérdõjelezi meg az evolúciós elméletet.
" Nem a véletlen mûve a Földi elõvilág, a DNS." És itt lehet a hiba a fejedben. Itt ugyanis valóban van egy tyúk vagy tojás szindróma de ez nem az evolúció megkérdõjelezõdése hanem egy hitvita (ha jól tudom erre nincs válasz de javítsatok ki ha tévedek) Fehérjék nélkül a DNS nem létezik ugyanakkor a fehérjéket a DNS kódolja. Ez egy már kialakult rendszernél nem probléma de az élet keletkezésénél egy tyúk vagy tojás kérdés elé állítja a kutatókat. De még egyszer. Ez nem az evolúció cáfolata.
Nem, nem az a gond. Abban sincs logikai hiba, hogy pl. ha a Kockásfülû Nyúlnak csíkos lenne a füle, akkor Csíkosfülû Nyúlnak hívnák, csak éppen semmi köze a valósághoz. (Ne akarj párhuzamot vonni, mert nem lehet, és nem is azért írtam... :))
Röviden: Nem a véletlen mûve a Földi elõvilág, a DNS.
De nem ez a lényeg, hanem, hogy megvitassam másokkal. Viszont a mások általában trolloznak meg hülyéznek, így nem sok értelme van kiteríteni a lapjaimat az elején, mert érdemi reakciót úgysem fogok kapni rájuk, hiszen mindenkit IQ 80 -nak képzelnek, aki megkérdõjelezi az evolúciós elméletet.
Gondoltam elõször ismerkedjünk. :)
Egyébként mondtam konkrét dolgokat már régebben is, ha végig olvastad, akkor tudod. Meg azt is, hogy nem kaptam rájuk komoly választ.
Egy gén sem vezérli. A gének fehérjéket és ribozimeket kódolnak. :D Ez a helyes válasz. :D De pl. az ioncsatornákat annyi gén kódolja, ahány alegységbõl áll a fehérjecsatorna. Pl. 2.
Amúgy nagyon nem érted, mit írtam, hagyjuk is. Arra akartam kilyukadni, hogy ha a DNS nem lenne képes megváltozni magától (külsõ hatásra), akkor mi sem tudnánk génsebészkedni. Maximum ollóval szétvágni, és szigetelõszalaggal vagy gemkapoccsal, - vagy mint írtam - Technokol Rapiddal egyéb ragasztóval összeragasztgatni a DNS darabokat. :D A génsebészet csak egy alkalmazási területe az evolúciós folyamatoknak, NEM maga az evolúció utánzása. Szövegértés... (Sõt, egy-az-egyben semmilyen genetika sem lenne többek között, ha az evolúciós mechanizmusok, tehát maga az evolúció nem lenne.)
Szerintem inkább hagyjuk, ez reménytelenebb, mint hittem.
Azt nem akarod megcáfolni, hogy a víz folyékony (1 atm, 0-100 C°) vagy a fû zöld, vagy a házak fala kemény? :D De most mennem kell.
"Nem lehet minden létezõ faj összes õsét felkutatni az egysejtûekig."
Sose mondtam ilyet. (Meg van a lehetõséged az ellenkezõje bebizonyítására, csak jelöld meg a komment számát.)
"Nincs evolúció mert csakazért sincs. :)"
Ilyet se mondtam.
Azt viszont már mondtam, hogy ne rágalmazz.
Erre nem fogsz tõle választ kapni.:) Valami olyasmi szüremlett le abból az ostobaság dömpingbõl hogy az evolúció nem lehet helyes mert: Nem lehet minden létezõ faj összes õsét felkutatni az egysejtûekig. Nincs evolúció mert véletlen mutációkkal ilyen élõvilág nem jöhet össze. 687 komment után kb ennyit sikerült összehoznia. Ja egyet kifelejtettem: Nincs evolúció mert csakazért sincs. :)
1: Minek írnák meg újra amikor az evolúció már megtette helyettük. ;)
A ctrl c + ctrl v módszert úgy képzeld el hogy véletlen számú betût még az elejéhez és a végéhez is hozzávesz esetleg lehagy egy párat és a genomba való beépülés is eléggé véletlenszerû csak utánna a beültetett gént evolúció szempontjából pozitív szelekciós tulajdonsággá teszik és így kiszûrhetik azokat a sejteket ahol az eljárás sikeres volt.
És igen ezt a fejlesztést a vakszerencse végzi el az evolúció egyéb folyamataival kellõen hatékonnyá téve.
A válasz a kérdésedre hogy hány gén irányítja a kation transzport folyamatokat pontatlan. A válasz: kb annyi mint az anion transzportokat. De vannak amiket közvetlenül nem gén irányít, van a sejt és a külvilág között a sejtmag és a plazma között ill. a mitokondrion és a plazma között a sejtek egymásközött sejtszervecskék és a plazma között stb. Értheted ezt a kérdést elemi ionokra vagy nagyobb molekulákra is. Bele szükséges e számolni azokat a dolgokat amik közvetetten ugyan de jelebntõsen befolyásolják ezeket a dolgokat pl a membránpotenciál megváltoztatását célzó transzportok melyek kihatnak az összes többire.
Na jó, menjetek a fenébe. Végigszenvedek 600 hozzászólást, hogy végre megtudjam, Tau Tang Wou szerint ki, hogyan, miért hozta létre a földi fajokat, meg aztán, hogy az a valaki hogy jött létre, de még csak a hajlandóságot se mutatja rá, hogy ezt megválaszolja. Sõt, a kb. 35 ezt firtató kérdésre, felszólításra nem is reagál, aztán még azon van kiakadva, hogy valaki nem válaszol neki. Pedig az azért látszik, hogy van valami elmélete a dologról. Valószínûleg annyira cikinek érzi, hogy nem meri közzétenni. Vicc vagy, de komolyan.
Már megbocsáss, de nem állítottam hasonló kaliberû dolgokat.
"Mit gondolsz, pl. a génsebészet ollóval vagdossa ki a szükséges DNS-fragmentumot és technokol rapiddal ragaszgatja azt át egy másik élõlény genomjába? Nem. Pl. olyan mechanizmusok segítségével állítanak elõ úgynevezett transzgenikus (idegen, más fajból származó DNS darabot tartalmazó genomú) élõlényt, amely mechanizmusokkal az evolúció is mûködik (a DNS-ben szabadon ugráló rövid DNS darabok, plazmidok, bakteriofágok stb.)"
Ebben az esetben megint az van, hogy kész, összefüggõ DNS darabokat rakosgatnak ide oda. Mint, amikor valaki szakdogaírás közben, Ctrl+C, Ctrl+V -zik. Nem igazán kell hozzá tudás. A tudás ahhoz kellene, hogy azt a programrészletet (DNS-szeletet) valaki megírja A-T G-C párokból. És ezt a fejlesztést szerintetek a vakszerencse végzi el. :)
Szerinted az anion transzport folyamatokat hány gén vezérli? (kérem a választ. Elég, ha saccolod) És hol van még a DNS másolás ettõl bonyolultságban?
Ezt írtam Széfmesternek utoljára, mielõtt megmondta a megoldást:
""...mert azt hiszed szivatlak.. amúgy tényleg. :)"
Gondolom, ha elsõs, akkor 4 alapmûvelet. (Bár azt nem mondtad, hogy nem e matematika PhD elsõs. )
Szóval nekem ez most nem jött össze, pedig még hatványokban is gondolkodtam. Az az 1-es ott elõl nagyon zavar. Meg a nagy ugrás utána, rögtön 6-os, aztán meg beáll lineárisra. Tuti szivatás."
Tehát õ látta, hogy nem abban gondolkodom, amit õ feladott, mégse mondta, hogy rossz úton járok, hanem azt írta, hogy szivatás.
Persze, ha rájövök mit akart kihozni az egészbõl, akkor meg azt mondja, hogy Na látod, ezt érted, az evolúció is ugyanígy bizonyítható.