Óriásrakétát tervez Kína

Óriásrakétát tervez Kína

2018. július 11. 15:53, Szerda
Még a SpaceX és a NASA megoldását is lepipálná a fejlesztés, nagyjából 2030-ra.

Az elmúlt hónapokban többnyire a SpaceX és a Blue Origin kapcsán számolhattunk be újabb és újabb fellövésekről, eközben azonban azt is figyelemmel kísértük, miként erősödnek fel a Holddal és a Marssal kapcsolatos állami és privát tervek. A kínai fél saját új platformot tervez, amely még nagyobb terhet cipelne magával.

A Xinhua állami hírügynökség jelentette, hogy a Chinese Academy of Engineering illetékesei már komolyan tervezik az új rakétát, amely a Hosszú Menetelés 9 néven válna majd elérhetővé. Ez nagyjából 2030-ra készülne el, immár akár 140 tonnás terhet magával cipelve a küldetésekre, alaposan meghaladva a riválisok elképzeléseit. Összehasonlításként megemlítik, hogy a SpaceX Falcon Heavy típusa 64 tonnát emelne a magasba a maga 27 hajtóművével, nagyjából 18 Boeing-747 repülő kombinált tolóerejének megfelelő teljesítményt nyújtva. A NASA SLS-platformja a tervek szerint 2020-ban repülne először, ez később már 130 tonnás teherrel indulna el, kifejezetten mélyűri küldetésekre fókuszálva.

A Hosszú Menetelés 9 összesen 4 gyorsítórakétára támaszkodna, bár itt még a fejlesztés fázisában vannak. Azt pontosan még nem árulták el, hogy milyen helyszínt céloznának meg, de nyilvánvaló, hogy az SLS-hez hasonló, hosszabb küldetéseket dolgoznának ki, akár még a Marsot is célkeresztbe véve. A közleményben az is szerepel, hogy a kínai állam milliárdokat áldoz az új, katonai vezetésű űrprogramra, eközben pedig komolyan dolgoznak a sorrendben harmadik űrlaboron, amely már valódi állomás lenne, és az elkövetkező 4 évben készülne el. A Holdat is célba veszik, a közeljövőben leszállva égi kísérőnkön, hogy azután a későbbiekben akár állandó bázist is létrehozzanak ott.

Trump a maga részéről „űrerőt” hozna létre a verseny fokozása érdekében, bár ezt többen feleslegesnek, vagy akár egyenesen ökörségnek nevezték. Erre alapozva tartaná meg az első helyet, amelyet Kína nyilván ki szeretne kezdeni.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások