Komoly kritikát kaptak az IT-óriások

Komoly kritikát kaptak az IT-óriások

2019. június 21. 08:32, Péntek
Ismét felmerült az Amazon, az Apple, a Facebook és a Google feldarabolásának ötlete.

A The Financial Times számolt be arról, hogy Makan Delrahim, az amerikai igazságügyi minisztérium versenyhivatalának vezetője egy izraeli konferencián támadta a nagy IT-cégeket. A pozícióját 2017 óta betöltő szakember kiemelte, hogy alacsony áraik és ingyenes termékeik semmiképpen sem fogják megóvni az érintett társaságokat a további vizsgálatoktól. Delrahim olyan történelmi példákat elevenített fel, amelyek főszereplői szintén monopolhelyzetben lévő cégek voltak, majd feldarabolták azokat. A példaként említett vállalatok között volt a Standard Oil és az AT&T is.

Az amerikai igazságügyi minisztérium hivatalának vezetője hozzátette, hogy napjainkban az internetes keresés, a közösségi hálózatok és a mobil operációs rendszerek területén csak egy vagy legfeljebb kettő meghatározó piaci szereplő található. Az elektronikus könyvek vagy az online hirdetések piaca is néhány internetes óriás kezében van. Mindez fékezi a fejlődést. A Standard Oil egykor szintén úttörő volt és számos fontos szabadalmat nyújtott be, ám mindezek ellenére - tudományosan bizonyítható módon - kevesebb innovációt tett lehetővé. Minden olyan magatartást, amely ellentétes a piaci versennyel, például az exkluzív megállapodások kötése vagy a együttműködések alkalmazása, hivatali szinten kell megvizsgálni.


Azonban az Amerikai Egyesült Államokban sokkal nehezebb fellépni a technológiai vállalkozások ellen, mint Európában. "Annak nagyon csekély az esélye, hogy a vezető technológiai vállalatokat feldarabolnák az USA-ban. Ennek oka a hatályos helyi törvényekben keresendő: ha a kormány vizsgálat után problémát is talál náluk, akkor nem léphet fel ellenük úgy, mint ahogy azt az európai uniós hatóságok teszik. Az Amerikai Egyesült Államokban ehhez először meg kell győzni egy bírót és csak ha sikerrel jár az adott hivatal, akkor indulhat el az eljárás." - jelentette ki James Keyte, a New York-i Fordham Egyetem Kartelljogi Intézetének igazgatója, aki egyben a The Brattle Group tanácsadója.

"A monopóliumokról szóló Sherman-jogszabályok segítségével először azt kell bebizonyítani, hogy egy adott cég valóban monopolhelyzetben van egy pontosan meghatározott piacon. De már ez is nagyon nehéz lehet, mert az USA-ban önmagában az, hogy egy társaság monopolhelyzetben van, még nem sérti a törvényeket. Ráadásul egy monopóliummal rendelkező piaci szereplőnek nincs is olyan különleges felelőssége, mint mondjuk az EU-ban a jelentős piaci erejű szolgáltatóknak."

A szakértő hozzátette, hogy a nagy technológiai cégek esetében nehéz annak a bizonyítása, hogy monopolhelyzetben vannak, de azt sem könnyű bizonyítani, hogy vitatható vagy téves módon viselkedtek. Azok a piacok, ahol ezek a vállalatok működnek, a verseny szempontjából nagyon dinamikusak. Az Alphabet, az Amazon, az Apple, a Facebook, a Google és a Microsoft jogosan érvelhetnének azzal, hogy nehezen tudták volna mindvégig megőrizni a piaci pozícióikat, ha nem újultak volna meg folyamatosan és nem lettek volna mindig elégedettek az ügyfeleik.

"Emellett van még egy fontos dolog. Amennyiben az Amerikai Egyesült Államokban egy cég csak az általa gyűjtött adatokat elemzi ki és ezáltal javít az üzletén, az nem jelent problémát. Az Európai Unióban a hatóságok inkább hajlanak arra, hogy bizonyos körülmények között a társaságokat arra kényszerítsék, hogy megosszák az adataikat a kisebb vetélytársaikkal és a piac új szereplőivel. Ilyen gyakorlat az USA-ban nincs" - hangsúlyozta végül James Keyte.

Június elején derült ki, hogy az amerikai igazságügyi minisztérium és a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) egyaránt versenyjogi vizsgálatot akar indítani a Google és az Amazon ellen. Az eljárások középpontjában a webes konszern reklám- és keresési gyakorlata, valamint a kereskedelmi társaságnak a kiskereskedelemre gyakorolt befolyása állnak. Emellett ismertté vált, hogy az FTC a Facebook ellen is vizsgálatot indít.

Márciusban Elizabeth Warren demokrata szenátor és elnökjelölt a Mediumon megjelent cikkében azt írta, hogy ideje lenne feldarabolni az Amazont, a Facebookot és a Google-t. Az egyik megoldás az lehetne, hogy e konszernek esetében néhány felvásárlást vissza kellene csinálni. A szabályozás helyett feldarabolás elvet vallotta Cory Doctorow kanadai sci-fi-író, újságíró és a Boing-Boing blog társüzemeltetője is. Ő kifejtette, hogy nem az a probléma, hogy az olyan technológiai óriások, mint a Facebook ellenőrzik a felhasználókat, hanem az, hogy monopolhelyzetben vannak. A szabályozással valójában csak ezeknek a cégeknek tennének jót, mert azok megengedhetik maguknak a szigorúbb szabályozás költségvonzatait, míg a kis startupok nem, továbbá ügyes lobbitevékenységgel befolyásolni lehet, hogy meddig terjedjen ki a szabályozás. Tim Cook, az Apple első embere - érthetően - elkerülné a feldarabolást és azt szeretné, ha az Apple-t nem mosnák össze a többi technológiai és internetes vállalattal.

Listázás a fórumban