Megtévesz­tette a befektetőket a Facebook?

Megtévesz­tette a befektetőket a Facebook?

2021. november 19. 21:08, Péntek
Gyűjtővádas keresetet nyújtottak be a társaság ellen.

Frances Haugen, a Facebook korábbi termékmenedzsere olyan belső dokumentumokkal látta el az amerikai sajtót, amelyek - állítása szerint - bizonyítják, hogy az - időközben nevet változtatott - amerikai óriáscég tisztában volt a termékei által okozott károkkal. Haugen azt állította: a Facebook saját kutatása is azt mutatta, hogy a platform fokozza a gyűlöletet és a félretájékoztatást, fokozott polarizációhoz vezet, valamint kiderült, hogy az Instagram kifejezetten károsíthatja a tizenéves lányok mentális egészségét azáltal, hogy evészavaros oldalakat ajánlott nekik.

A The Wall Street Journal arról számolt be, hogy egy a közszféra alkalmazottai számára létrehozott nyugdíjalap azzal vádolta meg a Metát, hogy megtévesztette a befektetőket. Az alap az idén a Facebook-részvényekkel kapcsolatban komoly veszteségeket könyvelt el, amely a The Wall Street Journal által közölt leleplező cikksorozatnak volt köszönhető. A Meta úgy reagált a hírre, hogy a benyújtott kereset megalapozatlan.

A Ohio Public Employees Retirement System (OPERS) nevű nyugdíjalap azokat a befektetőket képviseli, akik április vége és október 21. között vásároltak Facebook-részvényeket. A szervezet a megadott időszakban vett meg egy 135 000 részvényt tartalmazó csomagot, akkor a részvények ára 352,78 dollár volt. Néhány ezer értékpapírt sikerült eladni augusztusban magasabb áron. Októberben azonban a fennmaradó kereken 11 500 értékpapírt már csak 328,53 dolláros áron sikerült értékesíteni.

A gyűjtővádas kereset egyik központi követelése, hogy a Meta kárpótolja az alapot és a többi érintett befektetőt a veszteségeikért. Az OPERS rámutatott, hogy egyedül az említett cikksorozat időszakában szeptemberben és októberben 150 milliárd dollárral csökkent a Facebook értéke. Dave Yost, Ohio főállamügyésze támogatta a beadványt és az indoklásában azt írta, hogy a Facebook a belső ellenőrzéseken és a gyermekeknek szóló káros tartalmak kezelésének kérdésében is hazudott, ezáltal megtévesztette a befektetőket.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban