Lezárulhat a Dél-Koreában 4 éve tartó Windows-per

Lezárulhat a Dél-Koreában 4 éve tartó Windows-per

2005. október 29. 15:18, Szombat
A Microsoft arra figyelmeztet, hogy egy számára kedvezőtlen döntés miatt ideiglenesen kivonhatja az országból operációs rendszerét, ám a dél-koreai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság nem enged álláspontjából.

A négy éve tartó jogi küzdelem a Daum Communications kezdeményezéséből indult, amely tizenhét másik céggel együtt tiltakozott a Windows XP beépített szolgáltatásai ellen. Szerintük ugyanis a szoftvercég ezzel egyeduralomra tört a médialejátszók és az azonnali üzenetküldők piacán. A következő három év meglehetősen eseménytelenül telt, ám tavaly a Koreai Versenyhivatal is vizsgálatot folytatott le a cég ottani részlegénél. A Daum még ezt megelőzően 8,6 millió dolláros kártérítési igényt nyújtott be.

A Microsoft tehát az Európai Bizottság mellett az ázsiai országban is jelentős ellenállással nézett szembe, amihez hamarosan csatlakozott egyik leghangosabb vetélytársuk, a RealNetworks. A vállalat részt vett az Európai Bizottság vizsgálataiban és pert indított Dél-Koreában, azonban a néhány héttel ezelőtt bekövetkezett megállapodással "kihullott" az ellenfelek sorából. Emlékeztetőül: a Microsoft összesen 761 millió dollár értékben kárpótolja a céget, ebből 460 milliót készpénzben, további 301 milliót pedig beruházásokra és reklámokra költenek.

A dél-koreai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság a tervek szerint jövő szerdán tárgyalja újra az ügyet. A kilátásokról eddig nem érkeztek információk, ám a Microsoft már felhívta a döntéshozók figyelmét, hogy egy számára kedvezőtlen ítélet súlyos következményekkel járhat. Ha ugyanis bizonyos kódrészletek eltávolítására, vagy módosítására kötelezik őket, a Windows operációs rendszert időlegesen vissza kell vonniuk az ország piacáról, amíg elvégzik a szükséges változtatásokat.

A figyelmeztetés ellenére a bizottság kitart álláspontja mellett. "Nem számít, hogy mit tesz a Microsoft, szerdán ismét megvitatjuk az ügyet. Továbbra is szilárdan küzdünk a tisztességtelen üzleti politika ellen, ebben semmilyen változás nem várható" - jelentette ki telefonon a Reutersnek Lee Tae-hwi, a KFTC szóvivője.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások