AMD-alapú laptopon dolgozik az Apple?

AMD-alapú laptopon dolgozik az Apple?

2006. november 20. 13:38, Hétfő
Tajvani gyártóktól származó pletykák szerint az Apple és az AMD szép csendben megállapodtak néhány közös termék piacra dobásáról. Az Apple állítólag AMD chipekre építené egyes laptopjait.

A DigiTimes által idézett források gyanús igényekre alapozzák következtetéseiket. Eszerint az elmúlt hetekben egyre több megrendelés érkezett bizonyos kondenzátortípusokra, amit a komponensek gyártói szerint az Apple laptopjaiban használnak majd fel. A pletykák többek között Hector Ruiz AMD-elnök szeptemberi kijelentései alapján kaptak szárnyra, aki nem átallotta megjegyezni, hogy a két vállalat végül valamilyen formában mégis együtt fog működni.

Természetesen előfordulhat, hogy azon mendemondák egyszerű megismétlődéséről van szó, amelyek korábban a Dell kapcsán merültek fel bizonyos időközönként. Mivel a cég immár hivatalosan is megállapodott a processzorgyártóval, a pletykagyártók egyetlen célpontja az Apple maradt, amely azonban merész húzással az Intellel lépett szövetségre. A kétkedők ez utóbbira alapozzák véleményüket: a tajvani alaplapgyártók nem hisznek az AMD és az Apple esetleges szövetségkötésében, mivel az Intel egyértelmű lépéselőnyre tett szert vetélytársával szemben. Szerintük a Core 2 maga mögött hagyja az AMD fejlesztéseit, utóbbi ráadásul szűkös kapacitással küszködik.

Abban mindenki egyetért, hogy az ATI felvásárlása vonzó opció lehet az Apple számára, amely ezáltal több fontos komponenst is egyetlen partnerétől szerezhetné be. A kérdés, hogy melyik változat előnyösebb a cégnek: az Intel, vagy a rivális AMD által kínált előnyök? Erre jelenleg nincs egyértelmű válasz, így többnyire marad a találgatás.

A szerverek területén többen látnak értelmet egy szövetségkötésben. Az AMD piaci részesedése itt a 20 százalék felé közelít, ami már kellőképpen aláhúzna egy ilyen partnerséget.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások