Magrunner: Dark Pulse

Grafika: Küllem terén a Magrunner: Dark Pulse igencsak felemásra sikeredett, ami elsődlegesen annak köszönhető, hogy a készítők vélhetően a fejlesztés közben is gyakran módosították elképzeléseiket. Gyakorlati példával szemléltetve mindezt, a játék első fele rendkívül műanyag, mondhatni steril lett, köszönhetően az unalmas, színtelen tesztpályáknak, de ahogyan közeledünk a finálé felé, úgy válik az összkép egyre változatosabbá. H.P. Lovecraft világa ugyanis a későbbi szinteken egyre hangsúlyosabbá válik, így sötét, már-már horrorisztikussá váló tesztkamrák, illetve pályarészek tárulnak elénk, amelyek a játékmenet szempontjából sajnos már nem tudnak újdonsággal szolgálni, így be kell érnünk ezzel a komor fantáziavilággal. Túl kiemelkedőnek azonban így sem tekinthető ezen a téren a végeredmény.

Kezelőfelület, irányíthatóság: Ha a kezelőfelületet vesszük figyelembe, az egyszerűség és az átláthatóság folyamatos dominanciát élvez a pályákon, irányíthatóság terén viszont akadnak problémák. Az FPS-nézet ugyanis bár szerencsés választás volt a fejlesztők részéről, gyakran mégsem lehet ezáltal pontosan irányítani karakterünket, holott a szűkös platformok között alapvető követelmény lenne a makulátlan navigáció. A legnagyobb probléma azonban talán mégis az átláthatóságban rejlik, hiszen gyakran hosszú percekig kell nézegetnünk a pályákat ahhoz, hogy egyáltalán arra rájöjjünk, mihez kellene elsőként hozzányúlnunk.

Játszhatóság: A Magrunner egy rendkívül rövid játék, már az első végigjátszáson is túl lehet esni 6 óra alatt, amit nyugodtan megduplázhattak volna a fejlesztők, de egy kooperatív móddal is könnyedén feldobhatták volna a végeredményt. Erre azonban sajnálatos módon nem került sor, az ismétlődő és gyakran idegesítő fejtörők miatt pedig az újrajátszhatósági faktort sem tekinthetnénk túl magasnak.

Intelligencia, nehézség: A Magrunner: Dark Pulse nem tekinthető egy kiemelkedően nehéz játéknak, de akadnak helyzetek, amikor a fejlesztők túl magasra tették a mércét ezen a téren. Rémálommá természetesen ekkor sem válik, sokkal inkább az állandó ismétlődések váltanak ki efféle érzéseket az emberből, de a feladatok többsége ettől függetlenül is könnyedén teljesíthető.

Hangok, zene: A hangok és a hanghatások terén a középszerűség mindent maga alá temet az alkotásban, így az effektek szó szerint borzasztóra, mondhatni műre sikerültek, a szinkronok pedig - bár nincs belőlük túl sok -, szintén hagynak maguk után kívánnivalót.

Összegzés: A Magrunner: Dark Pulse összességében egy rendkívül nehéz műfajban próbált meg maradandót alkotni, és bár ez csak hellyel-közzel sikerült neki, de szégyenkezésre így sincs okuk a fejlesztőknek. Ha egy kicsit változatosabb fejtörőket állítottak volna csatasorba, ha Lovecraft világát sokkal hangsúlyosabbá teszik - már a kezdetektől fogva -, és jobban szabadon eresztik fantáziájukat a történet terén, akkor könnyen lehet, hogy ma a stílus egyik új dobogósát köszönthetnénk. Így azonban csak egy újabb ügyességi játék lett a sorban, ami ettől függetlenül is tökéletes időtöltést jelenthet számodra a Portal 3 megjelenéséig!