40 százalék felett a Firefox piaci részesedése

40 százalék felett a Firefox piaci részesedése

2009. június 16. 08:41, Kedd
A böngészők versenyében a Firefox 3 először előzte meg az Internet Explorer 7-es verzióját.

Németországban a Firefoxot már a felhasználók 40,2 százaléka használja. Ezzel szemben az Internet Explorer 7-es és 8-as változatát összesen csak az emberek 37,7 százaléka alkalmazza rendszeresen. Ez derült ki a Fittkau & Maaß hamburgi piackutató cég felméréséből. A vállalat elemzői úgy vélték, hogy a Microsoft kilátásai meglehetősen rosszak, hiszen, amennyiben minden az eredeti tervek szerint alakul, akkor ősszel a Windows 7 böngésző nélkül jelenik meg. Ebben az esetben a Mozilla terméke további piaci részesedést hódíthat el az IE-től.

A Google Chrome jelenleg mindössze 1,1 százalékon áll, vagyis bebizonyosodott, hogy közel sem tudott olyan mértékben elterjedni, mint ahogy arra előzetesen a fejlesztők és sok elemző is számítottak. Mindez azt jelenti, hogy sem a Google Chrome, sem pedig az Internet Explorer 8 nem tudták megváltoztatni a webes piac összképét. Bár az is nyilvánvaló, hogy hiba lenni bármelyik szoftvert temetni. A Microsoft csak amiatt örülhet, hogy az Internet Explorer verziók együttes piaci részesedése (49,6 százalék) még mindig nagyobb a Firefoxénál. Azonban a trónkövetelő havonta - igaz kis mértékben, de - növelni tudja a felhasználói táborát, így ha őszre sem változik az összkép, a Firefox lesz a böngészőpiac egyeduralkodója.

A Fittkau & Maaß adatai alapján a Safari (3,1), az Opera (2,4) és a Chrome együttes piaci részesedése sem éri a 7 százalékot. A piackutatók egyébként összesen több mint 120 000 internetezőt kérdeztek meg a böngésző-használati szokásaikról.

Egy másik cég, a w3schools.com statisztikái arra mutattak rá, hogy májusban 47,7 százalékos értékével a Firefox uralta a böngészőpiacot, az Internet Explorer 7 21,3, az IE6 14,5, az IE8 5,2, a Chrome 5,5, a Safari pedig 3 százalékos piaci részesedést tudott felmutatni. Ezzel szemben a Net Applications aktuális felmérése szerint az Internet Explorer összes verziójának együttes piaci részesedése 65,5, a Firefoxé 22,51, a Safarié 8,43 százalék, míg a Google Chrome 1,8 százalékot szerzett.

Az igazság tehát valahol félúton lehet. Mindenesetre a redmondi konszern egyre komolyabb gondban van és mielőbb ki kell találnia valamit, ha nem akarja, hogy az IE búcsút intsen az első helynek.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások