Ujjlenyomat-érzékelővel jöhet az iPhone 5S

Ujjlenyomat-érzékelővel jöhet az iPhone 5S

2013. június 23. 01:52, Vasárnap
Néhány kisebb belső változtatással, valamint egy ujjlenyomat-érzékelővel futhat be idén az iPhone 5 módosított változata, legalábbis erre utalnak a legfrissebb pletykák.

Egyszerre két, külső forrástól származó értesülés is napvilágot látott a sokak által várt iPhone 5S okostelefonnal kapcsolatban, amelyek révén egyrészt a valószínű belső változtatásokról, másrészt pedig az új biztonsági megoldásról olvashatunk fontos részleteket. A cég továbbra is hallgat.

Még csütörtökön bukkant fel egy érdekes kép a világhálón, ennek alapján pedig több módosítás is kikövetkeztethető. A belső komponensek összetétele változatlan az eredeti készülékhez képest, itt nagyjából ugyanazt az elrendezést kapjuk majd. Az akkumulátor mérete azonban picit nőtt, a hátoldalon pedig dual-LED flash kapott helyet, amelyet többen még az első iPhone 5 esetében is vártak. Ezek alapján - ahogy azt korábban a jól értesültek is hangoztatták - idén csak egy kisebb frissítést kapunk majd a cégtől, bár a végleges információt nyilván csak a bemutatón ismerhetjük meg.

Ettől teljesen függetlenül jelent meg a másik értesülés, miszerint az Apple még februárban jegyeztette be a saját ujjlenyomat-érzékelőre vonatkozó szabadalmát. A megoldás révén az érzékelőt közvetlenül a burkolat alá rejtik el, mégpedig a keret mentén, ezzel pedig még valószínűbbnek tűnik a fizikai Home gomb eltűnése, amely korábban már szintén téma volt.


Hozzáteszik ehhez, hogy az Apple már korábban játszadozott a technológia alkalmazásának gondolatával - nem véletlenül vásárolták fel az AuthenTec céget még 2012-ben -, ám az még nem világos, hogy mennyire vehető komolyan ennek integrálása a következő iPhone okostelefonban. A készülék várhatóan még idén bemutatkozik, minden bizonnyal egy olcsóbb változat kíséretében.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások