Kedves lotsopa Sajnos, úgy látom, nem én kell, hogy használjam a Fizika helytelen termológiáit, hanem a Fizika lesz kénytelen felkarolni az elsõ felfedezõ (vagyis az általam) adott értelmezéseket. Persze lehet, hogy lesz még egy reszketõ agyú, képzett valaki, aki "és, meg izé" eltérésekkel megismétli majd, és õvé a dicsõség (szerintem meg: Istené- ahogy írva van). De belátom, értelmetlen bármit is leírjak! Ezt a topikot csak nézegetni fogom, mert idõs koromra való tekintettel kerülöm a súlyos megrázkódtatásokat, és kedvelem a csendet, a hallgatást. Figyelem majd a "tudományos", és az "egyszerû" ezotériák nemes küzdelmét.
Egy másik fóruimon a NASa fotóit tárgyalják: Föld méretû fénygömböcskék láthatok. Az ott általános vélekedés szerint univerzumközi rablóbandák szállítják el a szeretve tisztelt Napunk anyagát, az ügyfél (bocsi-csillag- veszélyesek ezek az újbotlások...)kapukon keresztül! Hát ez az álláspont is a Fizika, és a Csillagászat nagy érdeme! A bolygók porbacsomósodásának egyenes következménye! Nincs túlzás abban, ha azt mondom, hogy a vita a "tudományos", és az "egyszerû" ezotériák között zajlik most, amelyek jól kiegészítik egymást, és nincs szükségük más véleményekre. Kakukktojást csak az én, és az enyéméhez hasonló autsider vélemények jelentenek benne.
Kizárt dolog, hogy ma bárhol sikert érhetnék el. A hazugságok és tévedések ragacsos mételyének leoldódásához hosszú idõ, és harc kell, amit egyedül nem vívhatok meg.
A bolygók porbacsomósodásban vakul hívõknek az sem elég bizonyíték, ha a Nap mellett egy új kisbolygó születik, mint most! (Hogy a bolygók napból történõ kiszakadáásának elméletemet bizonyítsa, amit a honlapomon irtam le, mert senki se közölte volna). Azt a bolygót én kell, hogy elnevezzem, mert én fedeztem fel, hogy mi az, míg a csillagászok meg képzavarnak gondolták. Ragaszkodom hozzá, hogy én nevezzem el!
Vagy pedig Ti hamarosan tátra nyitott szájjal fogjátok olvasni, hogy milyen csodás eredmények születnek külföldön. Hogy azok a "külföldiek" csak mire (nem) képesek? Milyen kár, hogy nem tudok angolul, most itthon egy világnyelven hallgathatnám el, amit még egyedül csupán én tudok! (Meg most már Ti is, mert elsõként nektek, érthetõen, ízes magyar nyelven írok).
Én masgyarul írok, Ti meg a világ összes nyelvén hallgattok. Szólna már a lényeghez hozzá valaki!
Jáj, ignorálnak itt! Jaj, jaj, pedig én olyan jó vagyok! (Sõt- tudok normálisan is viselkedni, és öltönyben, ha mosolygok is, egész jól mutatok.)
Nem tudom, hogyan kell írásban zokogni? Talán így: "zok, zok zooozok..."?
te is? szóval te is magadon nevetsz és sírsz, mint itt mindnyájan? nem gyanús, hogy mindenki ignorál téged, és csak magaddal beszélgetsz?
olvastam egyszer Feymantól, hogy hogyan lehetne az õrülteknek elmagyarázni, hogy õk õrültek... tudniillik az õrült mindnekirõl azt hiszi, hogy õrült, csak õ normális.. végülis arra jutott, hogy az egyetlen kiút, ha van az embernek arányérzéke. ugyanis nem lehet, hogy a világon a legtöbben egy dologról egyféleképp rosszul gondolkodnak, csak te gondolkodsz helyesen másképpen... na ezen gondolkodj el.
Figyuzz. Egy épkézláb kérdésetek, válaszotok se volt!
"Ketten úszunk a tévelygés tengerén- A fizika, a csillagászat, no meg én..."
(jól számoltam?..) A helyzet komoly, valóban. De hol van akkora rendelõintézet, amire beláthatólag szükség lesz!
"Vigyázat- egy õrült szembe hajt a forgalommmal..." "Még hogy csak egy" mondanám angolul...
Hajlandók lennétek az USP (szinkron pálya) kritériumhoz is hozzászólni? Szóval ami azon belül van, az suép lassan, ahogyan Zéró mondta: csigavonalban zuhan, ami meg túl van rajta,ugyanúgy távolodik. Minthogy a Nap USP görbéje 25 MKm körül egy sávot foglal el, minden bolygó távolodik. De ahogyan lassul a Nap forgása (éppen a bolygó távolodás miatt), úgy nõ az USP távolsága, ami egy idõ után rávetül a Merkurra, és visszaszívja azt. Még nem mondtam? - az árapály egy táncjáték, váltakozó közeledéssel, és távolodással. Pont mint a rock and roll. Ezt is komolyan mondom. Majd egyszer egy legnagyobb pszichiáter ezeket kielemzi, megérti, és attól kezdve õ lesz a legnagyobb csillagász is.
Egy dolgot rosszul írsz: Mert mindig csak egy tudós van- Newton, Maxwel, Einstein, Feymann. Õk mondanak valamit, a többi meg megy a nyomdokukban, mindenki más meg utánuk. Míg nem jön valaki, aki ismét mondd valamit. Akkor az egész menet megáll, megvakarja a fejét, és gondolkodik, hogy milyen úton menjen tovább? Legalábbis így kéne, hogy legyen. De elõ a farbával! Mi az USP elméletrõl a véleményetek? Ám ha jónak gondoljátok, nehogy azzal folytassátok, hogy azt már Hermesz Triszmegisztosz is kitalálta! Az nagyon lelombozna.
Egyébként ezeket a tudósokat (is) kiválóan tisztelem. És biztos vagyok abban, hogy õk elgondolkodnának azokon, amit mondok.
Ez az árapályos felfogás annak ellenére hogy teljesen más mint az elfogadott, nem elítélendõ. ( de szerintem hülyeség, ugyan úgy mint ez a kitalált USP ) Árapály valóban egyszerû dolog, nem értem mit nem lehet érteni rajta. :)
Errõl a kitalált pálya elméletrõn az én személyes véleményem az hogy hibás, rossz. Nem mondom azt hogy tájékozatlan vagy de azért figyelmedbe ajánlom ennek a tanulmányozását: Szökési sebesség Mert én úgy értelmezem hogy a sebességen múlik hogy a keringõ test hogyan viselkedik, milyen pályán mozog. ( nyilván az iránya is számít, a távolság viszont nem! ) Ezért tartom értelmetlennek hogy megadod hogy milyen távolságban nyer értelmet ez az USP. Szerintem nem tévedek sokat ezzel a leírással, ha mégis akkor esélyem van valami újat tanulni... :)
Lotsopa Köszönöm, hogy tárgyilagosan fordulsz felém, akkor az én stilusom is más. remark irta, hogy meg kell találni az utat a másik megértéséhez, ami igaz. Megpróbálom ezt neked egy sportos témával elmagyarázni. Van egy kalapácsvetõ (Zsivotzky volt olimpiai bajnokunk). Az azt teszi, hogy elkezd gyorsabban forogni, amelyet a zsinor közvetit a kalapácsnak, gyorsítva azt. Így az messze repül, ha elengedi. Miért? Mert Õ forgott gyorsabban.
Ha viszont nem engedi el, és lassaban kezd forogni, a kalapács is lelassul, és a földön koppan. Miért? Mert õ forgott lassabban, mint az keringet.
Az USP pálya kritérium errõl szól. Csak a kötelet a gravitáció helyettesíti. Mert a tömegvonzó ágával húzni lehet, csak tolni nem.
A szinkron, a geostacioner, és az Universális Stacioner Pálya azonos dolgokat jelentenek. Az USP azért született, hogy ezt a jelenséget hangsúlyosan elkülönítse, mert ez általános érvényû, egy porszemre is igaz. Nos, az USP pálya dönti el, hogy a keringõ égitest keringési periódusa gyorsabb, vagy lassúbb, mint ahogy a központi égitest forog. Ettõl függõen áll fel, vagy konyul le a kalapácsa a vetõnek. És zuhan, vagy távolodik az égitest. Ez olyan egyszerû, hogy na. Az USP pedig könnyen kiszámítható. Mennél gyorsabb a forgás, annál közelebb van- belemélyedhet magába a központi tömegbe is. Akkor leveti magáról a fölösleget, és minden mást is taszít.
Ha a forgás leáll, az USP a végtelenbe megy, akkor meg mindent vonz. Az USP tehát az adott tömeghez kötõdik csak. Így két keringõ tömeg vonzhatja, vagy taszíthatja egymást, de lehet olyan is, hogy csak az egyik taszít, a másik meg vonz. Végül az égitestek többsége relatív forgásban van, közöttük mindenütt USP feszül, még elég közel magukhoz. Így rájuk érvényes, hogy távolítják egymást (Hubble effektus). Egy gyorsan forgó fekete lyuk is mindent ellök magától. Ám ha lelassul, akkor a vonzó hatás kiterjed, és mindent befal. Nem tudok mindent leírni, ez csak izelítõ. De remélem, érthetõ. Tehát a kalapácsvetõ kötelét helyettesítsd be a tömegvonzással, és kész az USP. Az égimechanikában sok kritérium van, a szökési sebesség, Roche kritérium. Ez is egy ilyen, mindeddig ismeretlen, pedig roppant fontos, és egyszerû.
Van itt egy nehéz képlet lotsopa= -1* apostol
Egyébként az árapály nélkülözhetelen ehhez a jelenséghez, pontosabban ez része az árapálynak. Mert a sportoló bekeni a kezét, mregedzi az izmait- askkora nyomatékot tud kölcsönözni, amilyen a teste. Áttételes módon ez történik az USP esetében is. Ehhez kellett bevezetni az "F" árapály csatolási tényezõt, amely a központi forgó test jellemzõje.
A kalapácsvetõs szerintem nem stimmel, gravitáció távolsággal csökken, ha a láncot meghosszabbítod akkor a végén levõ test gyorsabban mozog, nem úgy mint pl. bolygók a Nap körül. Na de ez csak egy rossz hasonlat volt, nem ez a lényeg. Egyébként a test forgása is csak kis mértékben számít, tehát hogy a Nap forog az jó, de ha elméletileg állna akkor is mûködõ Naprendszer megléte feltételezendõ részemrõl.
Tömeg mindig vonza a tömeget, az hogy van elektromos taszítás, sõtét energia az szépen megmagyarázza hogy miért nem egy pontba sûrûsödik minden.
Látom nem megy a kalapácsvetás mechanikája sem:D Akkor most tanítgatlak kicsit, figyelj nagyon.
Mielõtt kioktatlak kalapácsvetésbõ, azért megjegyzem, hogy a keringõ test sebessége a pályályától és tömegétõl függ elsõsorban.
Elõszür is a kalapácsvetés nem keringõ mozgás (ellipszis pályán), hanem körmozgás (körpályán). A kapalpácsvetésnél nem hanyagolható el a légellenállás, és az fõleg nem, hogy gyorsítani-lassítani lehet a körpályán mozgó testet, egyébként az az érdekesebb része, csak kicsit bonyolult még neked:) A kézenfekvõ modell egy egyszerû vektorháromszög. Ahol az érintõirányú komponens az excentricitás és a a rugár arányából adódik. A kötél vége tehát nem a forgási középpintban van, hanem egy másik, változó helyen, ami attól függ, hogy mekkora a forgás sebessége, és milyen ellenállások hatnak. Lassabb forgásnál nagyobb külpontosség kell, mert a centripetális erõ kicsi. Közel ugyanekkora érintõirányú erõt kell kifejteni nagyobb sebességnél is, de mivel ott nagyobb a centripetális erõ, kisebb külpontosság szökséges. Próbálj meg pörgetni valamit, érezni fogod, hogy adott sebességgel való pörgetéskor, mikor csak a légellenállást, és egyéb veszteségeket kell legyõzni, hogy mi a kelyzet. Ha lassan csinálod viszonylag nagy köröket kell leírnod a kezeddel, ha gyorsabban, meg remegsz mint egy idegveteg.
Egyébként ez ennél azért bonyolultabb, de a nagyon durva félreértések elkerülésére talán érthetõ magyarázatot ad egy parasztgyereknek. A benne lévõ pontatlanságok csak kis éldozatok a megérthetõség oltárán. A modell a lényeg.
3.) Nyél. A nyélnek egyetlen, egyenes, legalább 3 mm vastagságú olyan rugóacél huzalból kell készülnie, amely a dobás alatt észrevehetõen nem nyúlik meg. A huzal az egyik vagy mindkét végén a csatlakoztatás végett áthurkolható.
4.) Fogantyú. A fogantyú teljesen merev anyagból készült, egy- vagy kétsoros hurok (bármilyen csuklós csatlakozás nélkül), amely a dobás alatt nem nyúlhat meg. Úgy kell a nyelet hozzáerõsíteni, hogy az ne legyen befordítható a hurokba, ami adott esetben a kalapács teljes hosszának megnövekedését eredményezhetné.
Kedves lotsopa (=apostol) "akkor a végén levõ test gyorsabban mozog, nem úgy mint pl. bolygók a Nap körül. Na de ez csak egy rossz hasonlat volt" Ismerdd meeg az impulzus tételt! Gondolj a tripla lutzra, meg minden ilyesmi.
uwu Reménytelen eset vagy. A nicked még csak nem trükközhetõ. (Bocsi: tükrözhetõ!) Nem minõsítem a hozzászólásod, bár a kör és az elipszis ebbe az esetben fájdalmas volt. Az én hasonlatom pedig legalábbis nem volt rossz.
Nekem annyi tûnt fel, hogy nem ugyanarról beszélgettek. Az eldobott kalapács nem kering semmilyen tömegközéppont körül, így valszeg egyáltalán nem ugyanarról beszélgettek. A légellenállás meg ilyenek szintén irreleváns dolog, mert nem ez volt a példa lényege, igaz?
De mondom, nekem semmi közöm a fizikához, csak a mondatok értelmét keresem lázasan. Nagy segítség lenne nekem ezért, ha rámutatnál, hogy mi nem stimmel uwu mondókajában.
Semmi köze egymáshoz a két mozgásnak azon kívül, hogy mindkettõ pályálya zárt, és periodikusan ismétlõdik. Az erõjáték legalábbis tök más. Az alama meg a körte tipikus esete. Szóval ezt benézted... megint.
Ja tényleg nem rossz példa:D Csak az egyik változó kerületi és központ sebességû mozgás, am ásik meg állandó. Az egyiknél a pályához relatívan fix helyzetû és változó a centripetális erõ a másiknál meg éppen ellenkezõleg. Végülis a te agyaddal gondolkozva, ez tök rendbe is lehet
Nagyon jól látod. uwu másról beszél. Ha egymilliárd érvet hoznék fel, tökéletesett, azokat se fogadná el. Tovább nem is erõlködök, hogy meggyõzzem. Hiszen eddig is minden Napnál világosabb volt. Nem -õ a meggyõzhetetlen, meg nem gyõzhetõ- s ezáltal mindig gyõzõ.
Szerintem más se tudná meggyõzni, semmivel. Mert az jogos, hogy egy új teóriát leckéztetnek, kérdéseket, ellenvetéseket tesznek fel. De nem másról! Mert az USP elv ráadásul él, létezik, mérik, mégse hiszi el. Hogy ami a Holdra, és a kalapács vetõ kalapácsára hat, azok rokon jelenségek. Szerencse, hogy ez engem nem kedvetlenít el.
uwu, légyszi, mondj valamit, amivel téged egyszer már meggyõztek. Sokat árulna el arról, hogyan kéne meggyõzzellek.
Remark. Lehet, hogy nem kellõen irtam le? Inkább az legyen, minthogy uwu legyen ilyen értetlen! Szóval kiegészítek. A központi forgó tömeg a "vetõ", a "keringõ" tömeg meg a kalapács. És az lesz a bajnok, akié messzebb repül. És azé repül messzebb, aki gyorsabban forog! No Az igazi gyorsan forgó bajnoknak még a gatyája is elszállhat, és más dolgok is történhetnek vele, ha nem vigyázz!
Hogy a diszkoszról ne is beszéljek. Hiszen ha forgás nélkül próbálná eldobni, majdnem a lábujjára, (nekem még fájóbb helyre) esne le! Itt is látszik: - Központi forgó tömeg - Összekötõ kapocs (itt most a kéz) - Bármely kellõen koszos dísz. Izé- díszes kosz. Bocs: (na végre) diszkosz!
Uwu nevében nem tudok nyilatkozni, de én biztos hogy félreértettem valamit. Most már eggyel tisztább a dolog.
Az árapálynál is: - Központi forgó tömeg - Gravitáció-kötél - Keringõ tömeg
Hogy a balett, és a jégtáncosokról ne is beszéljek. Szerintem nem véletlenül olyan testhez feszülõ a munkaruhájuk! Mert igen gyorsan pörögnek néha, és az USP olykor kegyetlen tréfát tud üzni... Én bizony inkább térüljek, mint forduljak...
remak. Én értem, amit te írsz. És látom, te is érted. Akkor lehet, hogy még se összefüggéstelenül beszélek? Mert a hozzászólások alapján már pszichiátert kerestem. (Szegény, most ápolásra szorul)
Ja, csak a fizikában ennyi egyezés borzasztóan kevés. Mivel képtelen vagy elemezni, SZÁMODRA kapcsolatnak tûnik. Valójában nem az. Az analógiád alapjaiban hibás, az elméleted hülyeség.
Látom, még mindig nem érdekel, hogy hol basztad el, de a pofád az nagy.
Ja, csak a fizikában ennyi egyezés borzasztóan kevés. Mivel képtelen vagy elemezni, SZÁMODRA kapcsolatnak tûnik. Valójában nem az. Az analógiád alapjaiban hibás, az elméleted hülyeség.
Látom, még mindig nem érdekel, hogy hol basztad el, de arcot azért növesztesz rá...
Épp írom, de nem fogja fel. Gondolom erre célzott Zero. Nem kell forogni a "központban" lévõ testnek, ez lett volna a tanulság. Különben is a keringés kölcsönös dolog, minden a közös tömegközéppont körül kering. Ha létezne tökéletesen surlõdásmentes csapágy, és tökéletes vákum, a körpályára kényszerített test is örökké foroghatna. Ott a rulett az idióta elméletére ellenpáldának. Ellenkezõ irányba forog mint amerre kering biztos az csak valami csoda.
A diszkosz kicsit más. A kar képes nyomatékot átadni, nem úgy mint a drótkötél, az jóval egyszerûbb, a gyorsítás hajlító igénybevélt okoz akarban, a centripetális erõ meg húzásként jelenik meg. Ettõl még mindíg semmi köze a keringõ testekhez. A Hold keringéséhez még mindíg nem kell forognia a Földnek
Én nem is tudom hirtelen, hogy mit értek, és mit nem.
Kalapácsvetõs példán keresztül leírom hogy mit gondolok: (Elnézést a megfogalmazásért, ahogy írtam, semmi közöm a fizikához.)
Az az alap mindhárom esetben, hogy a kalapácsvetõ egy helyben forog, kinyújtott kezében a fogantyú. (A kalapács értelemszerûen "kering" körülötte.)
1) A forgás sebessége állandó. Ha most elengedi a kalapácsot, akkor az egyenes vonalban elrepül, a repülés vonala pont érintõje lesz a forgással kijelölt körnek.
2) A kalapácsvetõ forgási sebessége állandó, majd az elengedés elõtti pillanatban felgyorsul, egy pillanatra gyorsítva a kalapácsot. Ha a kalapácsot ugyanazon a ponton engedi el, akkor a kalapács messzebbre repül mint az elõbb, irányát nézve az 1)-es pontban megtapasztalt irányhoz képest kifele (a kalapácsvetõtõl "elfele"). A kalapácsvetõ forgási sebessége az elengedéskor nagyobb volt mint a kalapács keringési sebessége, mivel még gyorsította a kalapácsot.
3) A kalapácsvetõ forgási sebessége állandó, majd az elengedés elõtti pillanatban lelassul, egy pillanatra lassítva a kalapácsot. Ha a kalapácsot ugyanazon a ponton engedi el, akkor a kalapács közelebb ér földet mint az 1)-es pontban, irányát nézve az 1)-es pontban megtapasztalt irányhoz képest befele (a kalapácsvetõ irányába). A kalapácsvetõ forgási sebessége az elengedéskor kisebb volt mint a kalapács keringési sebessége, mivel még lassította a kalapácsot.
A KIINDULÓ adatai hibásak, hogyan lehetne bármi is helyes, ha hülyeségekbõl indul ki? Meg ezt, hogy a bolygók távolodnak a Naptól, ezt is egy konkrét példa (Föld-Hold) FÉLREÉRTÉSÉBÕL hozta ki, aztán hibásan általánosított. És nem érdekli ez õt, csak mondja a magáét.
Pont, mint te. Nem csodálom, hogy neked õ ilyen szimpi... Zsák a foltját, mondhatnám.
Képzelhetitek a gravitációt (tehát ahogy én gondolom: tömegvonzást, és taszítást), mint egy, a világûr "viszkozitását" létrehozó kölcsönhatást. Erre vonatkozóan a honlapomon bemutattam egy alapesetet, két kitérõen haladó test egymást "megpördítõ" hatását. Amelyek a végtelenbõl indulva elhaladnak egy csupán egyes vonalú pályán egymás mellett. Ehhez egy diffegyenletet állítottam fel, persze néhány korlátozó feltétellel, mert általánosságban nehezen lenne megoldható. Ilyen feladatot úgy gondolom, még egyetlen nagy tudós sem állított fel, én pedig megoldottam. Gyönyörû haranggörbe az eredmény, amely a koordináta függvényében mutatja az átadott forgási IM-et. Pedig egyenes vonalú haladásról van szó! És az univerzumban minden keresztül kassul halad! Ki vette eddig figyelembe az árapály tényezõt? Majd amikor a fizikusok végre megtalálják a sunyitó sötét tömeget, és simogatni kezdik a fejét, könnyen lehet, hogy az megszólal majd: "Jaj, de bácsikák- hiszen én az árapály vagyok! Akit jól ismertek, tudjátok- a Dagály strandról!" És most felajánlom ezt az elért eredményt is nektek. Csak azért, hogy próbáljatok kicsi komolyabban venni! Ebbõl látjátok, hogy én komolyan veszlek titeket, sõt, gátlásaim is vannak már veletek szemben.
"Na, ez hogy a faszba lett dupla..?" Látom, még mindig nem érdekel, hogy hol basztad el, de arcot azért növesztesz rá...
"Nem akarlak elkeseríteni, de az árapályt létrehozó erõ akkor is hatna ha nem forogna a föld." Ne keseredj el, tudom. A forgás sebességtõl függõen, hogy melyik milyen gyorsan forog, sokféle dolog történhet. A Roche kritérium mint erõhatás minden szituációban jelentkezik, a többi pedig forgás esetén még egy lapáttál rádob. Ugyanannak a folyamatnak a szélsõséges esetei. De tiszta tömegvonzás csak akkor lép fel, ha mindkettõ kötött forgású. Vagyis az, amit ti hisztek, az egész világegyetemben alig fordul elõ.
De a világegyetemben nem létezik surlodásmentes csapágy (csak az "idegen" töltések részére". A világegyetem surlódását okozó egyik kölcsönhatás éppen az oda vissza gravitáció. Hogy ti hogyan tudjátok skandálni, amit bemagoltatok? Ez az az emberi tulajdonság, amitõl félteni kell az embberiséget.
Valóban. De azt nem is mondtam. Ki az a hülye, aki azt mondaná? Már észleltem a csúsztatásaidat, de azért folytatom a párbeszédet még. Én tehát azt mondtam, hogy a Hold a még olvadék Földbõl született, amikor annak kezdõ forgássebessége, a gyors lehûlés miatt ~1,2 h/napra fordult. Akkor az US-je behatolt önön tömegébe, és egy kisebb sûrûségû réteget leválasztott a felszínérõl. (Abból lett a szép kerekarcú Holdleánykánk.) Ezt az impulzust tehát a Föld részben a Hold kiszakadása, és távolodása miatt veszítetette el, most 24 óra. Sokkal kisebb része meg a Naptól való távolodásra fordítódott. Tudós Barátaim! Nekem egységes, konzekvens képem van. Egy pillanat alatt átlátom a tévedéseiteket, úgy hogy közbe még dinnyét is eszek, és alszok is. És ha kell, sört is iszok rá!
Körülbelül jól látod. Meg én se vagyok fizikus, mondtam is: szégyelném. A kalapácsnál a távolodást nem a forgó középtõl, hanem a Földtõl érdemes mérni, mert a kötél nem nyúlik. A kalapács egy gömbhéjat ír le. Ha lassan forogsz, lejjebb van. Hogy egyáltalán felemelkedjen, forognod kell! És mennél gyorsabban, annál magasabbra. Tehát ugyanúgy távolodik a kalsapács a Föld közepétõl, ahogy a Hold is. Ne a kötél állandó hosszát tekintsd, hanem a merõleges emelkedését. Ennyiben valóban más a kalapács, mint egy szabadpályán keringõ test. De végül is- ugyanaz.
Ha a két test egymás körül keringve kötött forgású, akkor lényegét tekintve, egyetlen "egyednek" tekinthetõ. (mint mondjuk egy házaspár: az ilyen jelenséget "házasságnak" is hívják.) Mint irtam, a forgás, keringés a külön egyediség egyik indítéka. A forgás: filozófia analógia.
És ha valóban kötött forgásúak- nem is lép fel bennük "surlódás", ami távolít, zuhanásra késztet, vagy szébomlaszt, tör és zúz, amíg végre létrejönnek más egységek. A Tudatos Létezés kompatibilis minden vonatkozásában, elemében és összességében
LOL Nagyon ügyes vagy, hogy differenciálegyenletet "állítasz fel". De ez így halandzsa. Nem az a lényeg, hogy felírsz egy egyenletet, olyat bárki tud ,fõleg megoldhatatlan diffegyenletket könnyû így felírni... Látom fingod nincs róla, hogy zajlik ez. Elõször is egy fizikai modellt kéne kitalálni, amit egy matematikai modellel leírsz, és ennek a megoldása során elég sokszor úgy hozza a sors, hogy diffegyenletet kell megoldani.
De a jelenségek amikrõl beszélsz vagy nem léteznek, vagy piszkosul félreérted õket. A keringéshez nincs szükség taszításra. Már a holdon is jártak emberek, kipróbálták élesbe ezt a fránya gravitációt. Nap mint nap utazunk a világûrbe, és azt akarod itt beadni, hogy a buta tudósok nem vettek valamit észre amit te a karosszékben igen. Nem vagy valami hiteles.
Nagyon széphangzású kijelentéseid vannak, de egy része halandzsa, másik részének ugyan van értelme, de kurvanagy hülyeség.
Nem kezelnek téged feltûnési viszketegséggel? Gondolom anyádnak is elõadtad mikor fiatalabb voltál, és tapsikolt örömében, hogy a kisfia olyan faszságokat rord össze amit õ nem is ért, és megdícsért milyen okos vagy. Ez hagyhatott benned mély nyomot szerintem. Ez csak tipp, beválási esély 90% körül
Anyámat hagyd ki, mert szétrugom a zrityódat. Addig meg menj a búsba, mert semmihez se értesz! Többé nem válaszolok neked.
Még ezt el mondom, azután abbahagyom. Az USP görbe csak a forgássikon érvényes. Más irányokban erejét veszíti, merõlegesen meg nem számít, csak a tömegvonzás. Ezért rendezõdnek a galaxisok spirál formába, és casak a gömbhalmazok, amelyek többnyirte idõsek, térnek el ettõl. Amelyekben nem alakult ki valamiért karakteres forgássík. Elmondtam, amit nektek akartam, és nincs kivánságom többet mondani.
Ugye nem azt akarod mondani, hogy a szüleid nem tudják, hogy viszonyulsz a tudományokhoz? Nem hiszem, hogy sose beszéltetek ilyesmirõl. Kellet hogy beszélj néha, nem hiszem, hogy nem ismernek:)
A szülõk is hibáznak néha. Bárki láthatja miket képesek mondani a kisgyereknek. Láttam olyat is, hogy mikor a kisgyerek érdeklõdött valamirõl, részletesen a tipikus "miértes korszakában", õ inkáb olyanokat mondott, hogy "mit érdekel az téged" meg hasonlók. Pedig nagyon gyorsan végére lehetne járni, és az lenne a helyes válasz, hogy "nem tudom, azzal az orvosok foglalkoznak", "nem tudom mert azzal a politikusok foglakoznak", stb. Egyrészt általába ez a helyzet annyit kérdeznek, másrészt nincs több miért. Persze rögtön jön más "miértes téma" téma, de legalább a foglakozásokat megtanulja. Társadalmilag is hasznos, ha a gyerek gyerekkori álmát képes megvalósítani, mert már kiskorában tudja mi is szeretne lenne, és nem csak illúziói vannak avilágról, hanem némi hasznos dolog is. Szóval, az is lehet ám, hogy téged is elhajtottak mikor érdeklõdtél. Ez is csak tipp, beválási esély csak 10%, de dajnos nem zárható ki ez sem, végül is csak tippelgetek. De nem árt komolyan elgondolkodni rjta, mert bistos hogy ehhez is jobban értek mint te a fizikához, és ha már van diagnózis, még ha nem is szakszerû, és alig van rá esély, mégis könnyebb lehet a küzdelem a betegséggel.
A sg oldal gazdái észrevehetnék már, hogy emberek hagyják itt a fórumot annak következtében, hogy a tudományos fórum kizárólag személyeskedésrõl szól.
Bocsi. remark. Én természetesen nem hagyom azokkal abba, akik valóban érdeklõdnek, itt vagy máshol folytatom velük a beszélgetést, veled fõképpen. Az se zavar, ha valaki tudatlanul trolkodik. Sõt- nem is venném annak, ha tényleges, tárgyi kérdéseket tennének fel, vagy vitatnának, mint Te. Nincs jogom megsértõdni, hiszen én jelentkeztem be. Tõlem gorombáskodhatnak is. De kérem, hogy a szülõkrõl, a családról senki között itt ne essék szó. Én ehhez tartom magam. Most 2 napig nem biztos hogy írok, de várom a tárgyi kérdéseket. Ja, és üdvözlöm az SG fórum gazdáit: nagyon jó ez, ahogy van.
"De kérem, hogy a szülõkrõl, a családról senki között itt ne essék szó."
Pont ezt tettem szóvá. Nem veled van problémám hanem uwu-val meg a cimborájával.
Felém célzott kenvenc-kérdésedre azt válaszolnám; Ez attól függ: (Zs.Gyula bá' után, szabadon, most én is alaposan elvetem azt a Sulykot !)
-1; Földtõl elrugaszkodott politikusként, jogkörömnél fogva; Betiltom mindkét ugrást! -ürügyet, utólag majd kreálunk hozzá.
-2; Amennyiben, "Azt_a Balga_Barna_Balha-" Rugótechnikát Bio-Fiz-Kém_Mérnökeinknek is sikerülne be-GénPuskázni az emberi izomzatba, ...
(-élõben láttam, amikor a csajok még "ollózva dobálták szét" lábaikat akkor, amikor Valerij már Hasmánt_görgette magát a léc fölött. -hol van ez má' ... ? De ! 1,00 - 2,00 méter közötti tartományban, szinte mindenkinek jól is Mûxik!)
Állítólag a graviton fénysebességgel terjed, nincs tömege. Ugye ha pontosak akarunk lenni akkor a fény terjedésénél közöljuk a közeget is, az abban való terjedése az ami érdekelhet bennünket, a gravitonnál számít a közeg?
"Ugye ha pontosak akarunk lenni akkor a fény terjedésénél közöljuk a közeget is" Igen pontosak vagyunk: a közeg amiben a fény terjed, a "vákuum", legalább is jelenleg. Holott a közeg: a tömeg és az elektromos töltések periódikus átalakulásából kialakuló "fényatom", amely pontosan ugyanúgy, mint a hangot a levegõ, továbbítja a fényt,.
Egyuttal a ggravitáció vektoráramkörét is képes továbbítani, ami tömegvonzás, és tömegtaszítás egyuttal. A fizika és a csillagászat azonban csak a tömegvonzást ismeri, mert Newton csak arról írt. (Késõbb kiegészíthette volna, persze.) Ezzel utat engednek mindenféle ezotériának. Egyébként, ha meggondoljuk, a "tudományok" is a közönséges ezotériából indultak (alkimia, számmisztika, csillagjóslás- amelyeket viszont a "piaci" szükségletek keltettek), és amelyeket azután magas szintre fejlesztettek. Így mind a kettõ egyformán és haszonelvûen piacian tudományos. Most meg képmutatóan azon vitatkoznak, melyik a tudományosabb? Létezik, illetve létezhetne persze egyszerûen a TUDOMÁNY is, amelyet nem(csak) a piac mûködtet. Én szerencsére megtehetem, hogy azzal foglalkozzam, akkor is, ha nincs különösebb érdeklõdés rá. Mert nem illik az ezotérikusok vitájába. Más a nyelvezete. ,
A feléd talált megjegyzésem is jószándékú volt, és te válaszoltál is. De ez itt offtopik. Máshol kiirhatnmám a véleményem, hogy a magasugrásban több az esély a fejlõdésre, mert egyébként a fizikai háttere csaknem azonos mindkettõnek. És abban nagyon igazad van, hogy a sportoló felépítése nagyon számít.
Zérót pusztán a legmmélyebb tiszteletbõl eddig nem tekintettem fizikusnak. De ez az idézete egyértelmûen bizomnyítja, hogy csak az lehet!
"Meg ezt, hogy a bolygók távolodnak a Naptól, ezt is egy konkrét példa (Föld-Hold) FÉLREÉRTÉSÉBÕL hozta ki, aztán hibásan általánosított."
Nekem nagyon kapóra jön ez az egyetlen tárgyi megjegyzése, mert azt bizonyítja, (ami nyilvánvaló) hogy fizika és a csillagászat a Hold távolodását véletlennek, és nem törvényszerûnek gondolják. Holott a teljes univerzumnban megfigyelhetõ ez a távolodás! A Hubble effektus! De ehelyett õk inkább sötét tömegeket keresnek, és sajnos, elõbb mint az égen, itt a Földön megtalálják. Nem kéne ez így legyen!
nagyon kevered a dolgokat, javaslom vmi ismeretterjesztõ kozmológiai könyv elolvasását.. az univerzum tágulása globális mértékben megfigyelt dolog, nem alkalmazható a föld-hold rendszerre, ami lokális léptékû
Az a helyzet, hogy olyan súlyos hibákat látok a fizikában és a csillagászatban, és olyan súlyosan, hogy nem tudom komoly vitapartnernek tekinteni õket.
Miért nem válaszol pld. legalább Zéró fizika tanára arra az egyszerû kérdésre, hogy milyen pályán keringetett a Hold 4 Mrd éve a Földtõl, a Merkúr, a Föld, a Jupiter a Naptól, a Naprendszer a galaxismagtól, és hogy a legnehezebbet is feltegyem: Kõbánya - Kispest a Ferencvárostól? Hiszen ezeket a kérdéseket még csak fel se tette senki- ez nem feltûnõ? Megmutatom, lesz mi a válaszuk-ez:
Nem ronthatom a tiszta belátásomat tudományos ismeretterjesztõ mûvekkel, hiszen a gyászos eredménye itt a fórumon is lemérhetõ.
Egyébként mindez nem offtopik, hanem pontosan annak lényege, hiszen azt magyarázza, hogy a fénysugár és a gravitáció azért terjednek a fény sebességével, mert mind a kettõ közös bázisa: a bivalens fényatomok, amelyek mindegyike szintén egy kis "univerzum". Hogy miért kell ehelyett pont nekik valami misztikus dolgot, étert, vákuumot kitalálni? Erre mondom azt, hogy tiszta boszorkányság, ezotéria. Remélem, hogy ezt az SG- is megérti, és nem zár ki, hiszen óvakodok attól, hogy bárkit sértegessek, még a fizikát és a csillagászatot mint tudomány ágat is lágyan, és szeretettel érintgetem! Hiszen a jelen helyzetrõl nem õk tehetnek, fejétõl illatos a hal! Ezért csak hangsúlyozni akarom, hogy elégedett vagyok az SG-vel, mert olyan kûzdõteret teremtett, ahol a szitkozódástól kezdve minden megengedett, kivéve az anyázást.
- Hiszen ha harc, akkor legyen harc! - Ha meg küzdelem, akkor legyen küzdelem!
Hol van itt egy nettes habostorta, hogy jól odavágjam? No.