ja, ok. szal csak tõlem függ, hogy én téged embernek vagy repülõ mókusnak hívlak, vagy amikor sétálsz akkor azt is mondhatnám helyette hogy repülsz, valójában ugyanannyira vagy kenguru mint ember, hiszen ezek a fogalmak konvecionálisak. értem =)
Látom eléggé kihalt a topic, de ez nagyon nem baj. Végigolvastam a topic-ot, és kimaradt egy szerintem eléggé hatékony, fájdalommentes módszer: gyógyszerre sokat inni. Én ma ki is fogom próbálni, mert sajnos elegem van az életbõl, és nekem komoly okom van rá. Nem pedig úgy, mint sok velem egykorú fiatalnak, akik teljesen egészségesek, és csak egy olyan dolog miatt menekülnek öngyilkosságba, ami egyáltalán nem a világ vége. Például barátnõ ügy miatt. Nekem viszont van egy betegségem, nevezetesen ez az átkozott Tourette szindróma, amivel megpróbáltam együtt élni, de így lassan 19 évesen már olyan szinten zavaró, és kellemetlen, hogy inkább a halált választom. És elképzelve, hogy ugye ilyenkor ugye kikapcsol az agy, mint ahogyan alvás közben majdnem, és az alvás alatt sem tudunk magunkról. Eléggé szomorú tudom, fõleg, hogy nagyon sokan szeretnek. És lényegében itt van a probléma, rohadtul önzõ dolgot fogok tenni, sokmindenkinek okozok majd fájdalmat. De olyan szintût érzem, hogy nem, hogy bárki bármit is tegyen magával ennek következményeként. Szerintem ez nem gyávaság, hiszen eléggé sok bátorság kell ahhoz, hogy megtegye az ember. Ma este majd elválik, hogy tényleg eléggé bátor vagyok-e hozzá. Bár abból a szemszögbõl nézve viszont igazatok van, gyávaság az, hogy megfutamodunk e "gyönyörû" élet elõl. Ami számomra sohasem lesz gyönyörû, teljesen reménytelen a helyzet. Egy éve járok pszichológushoz, töm mindenféle szaros gyógyszerekkel, egyre emelve az adagot, és a tapasztalat az, hogy nem hogy javulás történne, inkább az ellentéte történik. Ráadásul ezt még az is megtetézi, hogy az én életemben is van egy lány, aki számomra a minden, és nagyon fáj, hogy emiatt a betegség miatt tudom, hogy semmi esélyem sincs nála. Még ha lenne is, akkor sem akarnám õt, mert tudom, hogy õ többet érdemel, senki sem akar egy ilyen szerencsétlennel együtt élni. Minden nap mostanában másra sem gondolok, csak erre a lányra, meg erre a rohadt betegségre, és egyre jobban elkeserít. Már az iskolában is feltûnt sokaknak, hogy mostanába magamba zárkózom, pedig mindent megteszek, hogy én is vidámnak látszódjak, mint a többiek. Õk is aggódnak értem, elhiszem, hogy engem már õk így szerettek meg, amilyen vagyok, de én tényleg nem bírom tovább. Szóval ma beveszem az esti gyógyszeradagot, mellé az 1 üveg Hubertust, meg még ami a kezembe adódik, és meglátjuk, hogy mi lesz. Az eszem súgja, hogy nagyon buta vagyok, de szívem szerint mindenkinek így lesz jobb. Eleinte tudom nem, de majd az idõ múltával szépen homályosodok az emlékezetekben. Legjobb az volna, ha soha nem is ismert volna senki se, ami ugye lehetetlen dolog, vagy hogy egyáltalán, meg se születtem volna.
Nem azért írtam, hogy most mindenki megsajnáljon, és jöjjenek az ilyen hozzászólások, hogy "jaj, ne tedd, olyan hülye vagy". Bár úgysem jönnének valószínûleg, hisz úgysem ismer senki sem. Meg rajtam amúgysem segítene semmi ilyesmi hozzászólás, szóval ne is fárassza magát senki sem, nekem már mind1. Van egy-két olyan ismerõsöm amúgy, kiknek szintén hasonló betegségük van. Nekik biztos kötél idegeik vannak. Nem tudom, hogyan bírják, én úgy tûnik gyenge egyén vagyok, ha már ilyesmire folyamodok, de nem tudom, hogy ti helyemben lennétek például, hányan bírnátok tovább. Na sziasztok, éljetek vidáman, jobban. :(
Ne csinálj, már ekkora ostobaságot, -tudom könnyen beszélek, neked meg nme egy könnyû betegséged van- de az élet amúgy is rövid, éld míg lehet.
minek megölni magad, mikor egyszer úgyis meghalsz?
ezt sosem értettem az öngyilkosoknál, miért nem lehet kivárni azt a pár évet...? ha meg annyira nem kell az életed, akkor add oda másoknak és segíts olyan embereken akiknek jól jönne. rohatt egy szemét dolog ám és egyáltalán nem sajnálatra méltó öngyilkosnak lenni. kb olyan mintha lenne nálad egy adag kaja, de mivel te nem tudod megenni, ezért kidobod a szemétbe, ahelyett h odaadnád annak az éhezõnek, aki rászorul.
Sokak örömére még itt vagyok, de néhányan most tudom úgy érzik, hogy bárcsak meghaltam volna, legalább egy hülyével kevesebb élne most. Ezt most belátom tényleg, hogy hülye vagyok. Ma, így teljesen másnaposan volt idõm gondolkodni, és hatalmas butaság lett volna. A családom, meg néhány barátom nagyon nem érdemelték volna meg. Tegnap este még tudom, hogy azt állítottam, hogy nem nagy ügy, de nagyon ki voltam készülve. Szerencse, hogy nem vagyok egy nagy alkoholista, és még idõ elõtt kidõltem. Szóval nem fogok tenni magammal késõbb sem semmit se, élem tovább az életem.
Maradjunk annyiban, hogy aki nagyon végezni akart magával az meg tudta oldani...:)
Hogy milyen erõsségû, azt most nem tudom, hogy hogy fejezzem ki. Itt nincsen skála. Maradjunk annyiban, hogy számomra már rohadtul zavaró, meg biztos mások szerint is, csak nem mondják. De amúgy szívesen összeismerkednék egy ilyen emberrel, aki hasonló szarban van.
Igen. Tudom, hogy ritka betegség, (de én sikeresen kifogtam) ezért sem akarok neki topic-ot nyitni. Meg a moderátorok sem biztos, hogy díjjaznák.
Amúgy ma majdnem sikerült meghalnom, és méghozzá úgy, hogy nem is akartam: kelek fel este 8-kor (Anafranil egyik mellékhatása a fáradékonyság), sétálok át a szomszéd szobába, ajtófélfának támaszkodva nézem, ahogy öcsém játszik a gépen... és itt történt egy vágás az életemben... majd úgy kelek, hogy szép lassan kitisztul a látásom, anyum hangját hallom, hogy sikongat, és felkelek a lépcsõ aljáról. Szóval az történt, hogy elájultam, és fejjel lefelé lezúgtam a lépcsõn. Simán kitörhetett volna a nyakam. A mai naptól kezdve nem szedem azt a rohadt gyógyszert, felhívtuk a pszichológust. Különben is lassan elegem van már, hogy kísérletezget rajtam, meg csak lopja a pénzt tõlünk, közbe az állapotom csak romlik. Szerdán megyünk majd hozzá anyummal. Szerintem megmondom neki, hogy "kivanaf@szom", de azzal sem érek el semmit, meg õ sem. :(
Lehet hogy csak csökkenteni kéne a dózist. Nem hiszem hogy abba kéne hagynod, pont a betegséged enyhítésére írta fel a dr. Na mind1 ez csak az én meglátásom. Szedsz egyéb nyugtatót? Ha ilyen aluszékony leszel akkor azt is csökk. Mond el legközelebb a dokinak hogy így nem f@szájos, mert lezúgsz a lépcsõn a kómától.
A gyógyszeres kezelés elsõsorban ún. antipszichotikus gyógyszerekkel történik. Ezek közül a tünetekre leginkább a haloperidol és a pimozid hatóanyagú gyógyszerek hatnak. Ezeket igen kis dózisban és fokozatosan emelkedve adagoljuk, egészen addig, míg el nem érjük a lehetséges legjobb egyensúlyt a tünetek és a mellékhatások között. Közvetlen mellékhatásként izommerevség, nyálfolyás, remegés és a mimika elszegényedése léphet fel, melyet a gyógyszeradag visszavétele vagy csökkentése mellett ún. antiparkinson-szerekkel kezelhetünk. A hangulatra és a gondolkodásra, figyelemre való kellemetlen hatásokat már nehezebb befolyásolni, ilyenkor gyógyszerváltás is indokolt lehet. A tartós gyógyszeres kezelésnél az esetleges hosszú távú mellékhatásokra is gondolnunk kell. Ezek akaratlan mozgásokat jelentenek, a jelenséget tardív diszkinéziának nevezzük. Ez leginkább csak hosszan tartó, megszakítás nélküli, folyamatos gyógyszeres kezelésnél fordul elõ. Újabb vizsgálatok szerint bizonyos, egyébként a vérnyomás csökkentésére használt hatóanyagok is segíthetnek a tic tünetek csökkentésében. Ilyen a clonidin- illetve guanfacintartalmú gyógyszer is.
Kb. egy hete vágtam fel az eremet. Ahogy kibuggyant a vér a karomon hírtelen megbántam tettemet, de nem láttam visszautat, így próbáltam magam kivéreztetni. Persze gondolatban minden könyebb. Csorgott a vér, mint az alig megnyitott csap, de nem elég gyorsan. A testem lassan elzsibbadt, hirtelen kiszáradtam, a torkomban záródott a légcsõ, kapkodtam a levegõt és a fülemben olyan hang volt, mintha a szél fújna ki belõle. De a vérzés elállt. Azóta összestoppoltak és most van egy újabb éktelen heg a karomon. A korábbi vágások csak segélykiálltások voltak, ezt már komolyan gondoltam. Akkor ott abban a pillanatban megbántam, amit tettem. Most pár nap után csak azt bánom, hogy nem sikerült. A vágáshoz volt erõm, de befejezni nem.
Hadjuk már az ilyen dumákat. Épp elég elhangzott már ebben a topic-ban. Bírom, hogy egyesek milyen könnyelmûséggel kezelik a témát. Örüljetek, hogy ti nem szenvedtek ilyen szintû gondokkal. Nagyon könnyû leírni ezeket a dolgokat igen, megtenni annál nehezebb.
Villany: Mégis milyen megfontolásból tetted amit tettél? Ha akarod priviben is megírhatod, nem muszáj ide. Legtöbb emberrel ellentétben, én át tudom érezni lassan, amiket az emberek bánatukban éreznek. De én nem merek tenni sajnos semmit sem. Fõleg amit írtál, az ér felvágást. Írtózom tõle, de mostanában én is elég sokat gondolok rá. :(
Feri: csak a szokásos "elhagyott a nõm" szindróma, de annál talán több. Miatta elhagytak a barátaim, majd feladtam a munkahelyem és 1 hónapja dobott a nõ. Most se barátok, se munkahely, se nõ. Végképp egyedül érzem magam és nem bírom a magányt. De ha tényleg érdekel kifejthetem priviben. Untatni senkit nem akarok a bajommal, mindenkinek megvan a sajátja. Bens: nem vagyok emó (ha a manapság, a fiatalok körében dúló stílusra, életformára gondolsz). 30 évesen öreg lennék hozzá.
Nincs ebben semmi könnyelmûség,mindenki azt csinál a saját életével amit csak akar.Ha én akarnék öngyilkos lenni nem szeretném,hogy lebeszéljenek róla,illetve nem is szólnék senkinek róla egyszerûen megtenném.Persze most mondhatod,könnyû mondani,dehát nem akasztással,érfelvágással kell kínlódni,hiszen ezeket nem könnyû kivitelezni,hosszadalmas lehet a haláltusa és az ember könnyen meggondolja magát közben.No meg persze aki valóban végezni akar magával,az nem fog irogatni elõtte fórumokra,hiszen az is egyfajta segélykérés,ergo nem gondolja komolyan,igy felesleges munkát ad a mentõsöknek,tûzoltóknak stb.a béna próbálkozásokkal.
Amit tettél nem tudom, hogy miért tetted, de ezek szerint volt rá okod. Én nem értek egyet azzal aki öngyilkos akar lenne. Ugyanis szerintem az megfutamodik az élettõl. Az életben vannak problémák, gondok, betegségek stb. A gondokat és problémákat meg kell tudni oldani, persze jobb ha ezeket az ember a feleségével, élet társával, barátnõjével oldja meg. Ha nincs egyik sem, akkor is ott vannak a szülõk, testvér/ek, barátok. Itt olyan barátokra gondolok akikkel mindent meg lehet beszélni, olyan lelki szemetesre /nem szép szó erre/ gondolok.
A betegség az más dolog. De ez sem jelenti azt, hogy az ember dobja el magától az életet. A családomban pár éve az egyik hozzátartozóm /apósom/ egy elég komoly mûtéten esett át /kivették a gyomrát rák miatt/. A mûtét után sokáig el volt keseredve, de mi a Család bátorítottuk, segítettük. Sokszor azt mondta, hogy jobb volna meghalni. Mára már másként látja õ is ezeket a dolgokat.
Magány. Nagyon nem jó egyedül lenni ugyanis ember társas lény. Miért nem próbálsz meg elutazni valamerre hátha ki tudsz kapcsolni, és hátra tudod hagyni a "magányt".
Ez lett volna a lényeg, hogy megfutamodjak az élettõl. Sosem láttam értelmét egy életen át gürizni aztán meghalunk. Ha látnám, hogy mi az élet értelme (az igazi értelme), én is máshogy gondolkodnék. Nincsenek nagy vágyaim, csak annyi, hogy egy nõ viszont tudjon szeretni elvárások nélkül, de ebben az életben már eljátszottam az esélyeim. Lehet, hogy gyengeség, vagy önsajnálat, de mind mások vagyunk és máshogy gondolkodunk. Nekem ez jutott.
"egy nõ viszont tudjon szeretni elvárások nélkül" akkor kezdhetsz felébredni barátom, mert nem te vagy a szerencsétlen, hanem ilyen nincs a világban. mellesleg nõk miatt öngyilkosnak lenni pont olyan mintha azért lennél öngyilkos, mert rájössz h nem szeret a ruhásszekrényed.
Asszem megtaláltam a topikom, hozom a kanapém és megvárom mig meghalok, mert tenni nem vagyok képes érte, de egyszer majd eljön és én várni fogom, milyen öröm lesz ha az a pillanat eljön, mikor itt hagyhatom az egészet, mindent úgy ahogy van, ennél úgyis csak jobb jöhet, még a semmi is jobb ennél :( Van rosszabb az öngyilkosságnál, az amikor megtennéd, meg akarod tenni, meg van rá az alkalmad, de nem tudod, hogy miért ezt nem tudom, valószínûleg még megfelelõ idõben nem ittam megfelelõ mennyiségû szeszes italt, de nem tom mi ez az erõ ami visszatart, mert semmiféle okom vagy célom nincs az élet élésére, de képtelen vagyok megtenni.
micsoda arcátlanság egy nõ elvárosok nélkül,meg hogy eljátszottad az esélyeid?ebbõl arra következtetek hogy félrek.rtál aztán dobott....vagy elviselhetetlen vagy..változz meg vagy megérdemled a magányt és befejzheted amit elkezdtél.
Hi Bracsek! Egy cipõben evezünk, vagy egy csónakban járunk vagy mi. A különbség, hogy azért nekem vannak jó pillanataim is (persze egyre kevesebb). Az hogy nem bírod megtenni az azt jelenti, hogy még nem vagy elég mélyen a trutyiban! Ha tétlenül vársz, akkor elõbb-utóbb ott leszel. Vagy dumáld meg valakivel, vagy irány a doktorbácsi, mert ha nem csinálsz semmit, tényleg az a legrosszabb.
Aki öngyilkossági szándékáról beszél, akár itt, akár máshol, mindenképpen pozitívan kell/ene értékelni. Aki így tesz, nem reménytelen eset, hanem segítségre szoruló és segítséget kérõ ember. Mindenkinek vannak problémái, különbözõ képpen reagáljuk le, ki így, ki úgy, hogy az öngyilkosság mellett dönt. (Ami legtöbbször figyelem felhívás) Én sohasem fogom megérteni, hogy hogyan juthat el egy ember addig a pontig, hogy eldobja az életét magától. Nem ítélem el õket, de akkor sem értem. Legtöbbször van kiút, csak meg kell keresni azt a megfelelõ embert, aki tud segíteni és kívülállóként tudja megítélni az adott élethelyzetet. Ez lehet orvos, pszihológus, barát, ... stb. Sok olyan emberrel találkoztam már, aki megkísérelte az öngyilkosságot (falc, akasztás, gyógyszer), 95%-ban megbánták, amit tettek és átérezték a súlyát, hogy örök életre nyoma marad, mint testileg, mint lelkileg tettüknek. Mindemellett jelenlegi pszich. osztályos kezelésekrõl pedig meg van a véleményem, indokolatlanul sedálják a betegeket, mindaddíg, amíg le nem mondd az öngy. szándékáról, utána sipirc haza. Na mindegy, mindenkinek sok sikert kívánok a "gyógyuláshoz", ne tegyen senki olyasmit, amit késõbb megbánhat.
nem az a gond, hogy nyakig ér a trutyi, hanem, hogy hullámzik.
Na ebben nem értek egyet, az öngyilkosságot nem lehet megbánni, legalábbis nem ebben az életben, viszont a balfaszságot igen, hogy nem volt képes becsületesen elvégezni szándékát.
Néhányan emlékeznek még rám gondolom, egy eléggé csúnya iromány a legelsõ hsz-om ebben a topic-ban. Ma végigolvastam újra, és kicsit ledöbbentem, hogy milyen voltam néhány hete. Ugyanis már egy ideje nem szedek semmi gyógyszert, és úgy tûnik elmúlt minden depressziós tünet, nem gyötör már semmi bánat, és öngyilkosságra se gondolok minden percben. Ez mind egy szaros gyógyszer miatt volt, hihetetlen. Majdnem csúnya vége is lett a dolognak, de szerencsére nem történt semmi sem. Bár így utólag már, hogy nekem volt alkalmam megtapasztalni ezeket a szörnyû érzéseket (ezek az "élmények" örökre megmaradnak bennem), úgy gondolom, hogy meg is érdemeltem volna, hogy történjen velem valami. Aki ilyen szörnyû gondol, az tényleg sajnálatra méltó, bár az én esetemben én nem nagyon tehettem a dolgokról. Úgy tengetem napjaim mostanság, hogy megpróbálok új célokat kitûzni életemben, például el is terveztem, hogy mit fogok csinálni a nyár folyamán: elvállalok valami diákmunkát. Lehetõleg minden nap próbálok keresni magamnak valami munkát a ház körül, lekötés céljából, meg, hogy úgy feküdhessek le, hogy úgy érezhessem, hogy legalább egy kis értelme volt a mai nap folyamán az életemnek :) (Bár sajnos továbbra sem látom értelmét az életnek). Hétvégenként eljárogatok majd alkalmanként szórakozgatni (érettségi után :P). Ja, meg így, hogy kibírtam már 19 évet, csak érdekel már, hogy milyen eredményeket érek majd el érettségivel kapcsolatban, de úgy tûnik egyelõre kecsegtetõek. Szóval én már ebben a topicban régóta nem szorulok segítségre, de sajnos tanács adóként sem szolgálhatok nagyon, ez egy elég komoly téma, meg nem vagyok egy nagy pszichiáter sem, meg nem is akarok az lenni. Egy idõre megutáltam most õket.
Persze, egyet értek veled, abban az esetben, amikor tényleg komoly szándékkal teszik meg amit megtesznek. De az esetek nagy részében (amivel én találkoztam) nem volt komoly a szándék.
Akik szeretnék eldobni maguktól az életet azoknak nincs céljuk? Mert én soha se gondoltam öngyilkosságra mert van célom. Fiatal vagyok szeretnék egy Nagymotort barátnõt majd késõbb családot. Amíg ezeket el nem érem nem akarok megdegleni. Bár lehet hogy a nagymotor elég hamar hozzá fog segíteni de legalább tudom hogy úgy éltem az életem hogy élveztem és nem gubbasztottam a sarokban meg ehhez hasonlók. Szóval tûzzetek ki egy célt és hajtsátok végre ha nem sikerül próbálkozzatok keményebben ha sikerül akkor új cél kitûzése a következõ. Ne agyjátok fel. Ja és a cél ne az legyen hogy meg tudjátok magatokat ölni.
Most hallgatom amúgy azokat az mp3-akat, amiket "akkor" hallgattam. Ilyen igazi emós, depressziós, érfelvagdosós számok. Egyszerûen ezeket hallgatva olyan nyomasztó hangulat fog el, teljesen visszaidézi azt a szakaszát az életemnek. Mind1, fujj, vissza is rakom winapmba a jóféle house/dance zenéimet, ezeket meg megtartom emlékbe valahol jó mélyen...rejtett mappában (mert azért mégiscsak emlékek ezek is, csak ezeket nem szívesen idézi vissza az ember.) Amúgy ez is mekkora élettapasztalat már, egy kis idõre én voltam (biztosra veszem) a város legdepressziósabb embere, mondjuk nem egy nagy büszkeség. (Szerencsére túléltem :$)
Annyira azért csak nem lehet olyan reménytelen a helyzeted, párhuzamosan ezzel a topic-cal látom, írkálgatsz egy sokkal vidámabb hangvételû topic-ba is (most nem akarom megnevezni melyikbe, mert mind1). :) Szóval azt tanácsolom, hogy ezt a topic-ot vedd ki inkább a kedvencek közül, és próbálj meg pozitív célokat kitûzni, ahogy én teszem, és inkább örülj, hogy nem vagy (gondolom) olyan hátrányos helyzetben, mint én, meg mint még sokan mások. Sokan vannak akik még nálam is hátrányosabbak. Ha nagyon rossz kedved van, és unatkozol, foglalkozz inkább azokkal a topic-okkal SG-n, amik felvidítanak (én is ezt teszem például), ezt meg felejtsd el.
Fery, meglepsz, "sokat fejlõdtél" e topikbéli legelsõ írásod óta
Gyógyszer+alkohol kombinációját még nem próbáltam és nem is szeretném, egy haverom anno a kéztörése miatt erõs fájdalomcsillapítókat szedett majd ráivott. Háát elég sz@rul nézett ki 2 óra múlva...
Hát az hogy nem rontom mások hangulatát, meg tartok egy pajzsot amig tudok a depresszióm elé az nem jelenti azt, hogy kb másfél órával ezelõtt abszolute bármit megtettem volna, annyira kellett volna valami ki nem mondható dolog. Van pár topik, amit kedvelek, több mint 80 van a kedvencek között, de egyikben se volt új hozzászólás, és amibe volt, oda be is írtam [ezt láthattad] amolyan bármit teszek csak ne gondoljak semmire alapon tettem.
Végülis én is ilyen voltam, mint ahogyan most te írod, minél jobban próbáltam álcázni magam, a való életben is, meg az interneten is. Az internet amúgy a legnagyobb álca, ha nem írtál volna ide, akkor te most egy életvidám, boldog ember lennél a szememben, annak a topic-nak az alapján. Mikor én is ilyen depis voltam, akkor tulajdonképpen nem is volt okom az egészre, nem úgy, mint most gondolom neked, szóval több tanácsot én sajnos nem tudok adni, mint emit az elõzõ hsz-ban írtam. Persze az lenne a legjobb, ha kiderülne, hogy te is gyógyszereket szedel ez ellen, mert akkor mondhatnám, hogy azonnal függeszd fel a szedésüket, engem ez mentett meg.
Solten: Ne már, már te is kezded? :D Mostanában mindenki ezzel cseszegtet, MSN-en is, való életben is, hogy mi a szar történt velem. Nem ilyennek ismertek meg az ismerõseim mostanában. Természetesen egyikük se mondta, hogy bármi probléma volna a változást illetõen. :) Egyik MSN-ezés alkalmával haverommal is, egyszercsak megkérdezi tõlem egy tartalmas párbeszéd közepette, hogy: "Mit szívsz? :D". Persze semmit sem szívok, nem vagyok én olyan, egyszerûen csak végleg elmúlt minden depressziós érzés. Amúgy még a legnagyobb ellenségeimnek se kívánom azt, amin keresztülmentem, szörnyû volt. De végülis vannak ilyen idõszakok az ember életében, de ez azért nem volt már normális, amik velem történtek. Haverodnak akkor gratula. Az alkoholt amúgy nem utáltam meg véglegesen azért (:P), hónaponta egyszer-kétszer történnek emlékezetes (vagy éppenhogy emlék nélküli? :P) pillanatok haverokkal. :)
Azért itt az sg-n azok, akik kicsit jobban ismernek, tudják, hogy folyamatosan jelentkeznek ezek a depis állapotok, csak megállapították, hogy rinyálok, hogy csak viccelek, csak arra nem gondolnak, hogy komolyan gondoltam minden egyes szavam, csak nem voltam képes véghezvinni, legnagyobb bánatomra.
Igaz, én nem ismerlek nagyon. A helyzet amúgy ismerõs, engem sem nagyon vettek komolyan (pár kivétellel), mikor írtam az elsõ hozzászólásomat, de amúgy gondolhat akárki akármit, én csak beírtam, mert azért az is könnyít, ha a megfelelõ helyen leírja az ember a bánatait. Én bizonyos fokig súlyosabb helyzetben voltam, mert én meg is tettem, amit terveztem, csak túléltem. Viszont azoknak is van némi igazuk, akik írtak ide olyanokat, hogy igazából akik valóban meg akarnak halni, azok nem fognak ide írogatni, nem kívánják, hogy megsajnálják õket. De én elhiszem, hogy te nem csak rinyálsz, te komolyan gondolod, és sajnálom, hogy nem tudok segíteni.