Gina79 2006. márc. 03. 11:26 | válasz | #145
nem találtam a füzetkémet, asszem anyuéknál van, majd szólok neki, hogy ássa elõ valahonnan:D viszont egy rövidkét találtam egy régi naplómban, igaz, ez angolul van, és úgy kell olvasni, hogy 13 évesen írtam:DDD Happiness Sometimes I think that I'm happy but only the sun begins to shine and it hides behind a dark cloud again.
Phat Smoker 2006. márc. 03. 10:08 | válasz | #144
szavamon fogtál!
bogyoka 2006. márc. 03. 09:13 | válasz | #143
vagyis kire Azt nem mondom meg:))
Hanga 2006. márc. 03. 09:11 | válasz | #142
bogyoka 2006. márc. 03. 05:55 | válasz | #141
Az jó lesz Gina, és amúgy meg igazad van, nem a rím számít ott másnak is kell lenni:)))
Gina79 2006. márc. 02. 17:06 | válasz | #140
13 évvel ezelõtt én is költöttem verseket, majd megosztom veletek, ha megtalálom a füzetkémet, legalább vidám napotok lesz ( .. attól mert valami úgy ahogy rímel, még nem vers.... de ezt csak nagyon halkan és zárójelben.. SZERINTEM)
bogyoka 2006. márc. 02. 17:03 | válasz | #139
na, az jó, én benne vagyok:)) Ma elakartam kezdeni de megfájdult a fogam:(
Hanga 2006. márc. 02. 16:39 | válasz | #138
Gina79 2006. márc. 02. 09:05 | válasz | #137
bogyoka 2006. márc. 02. 08:41 | válasz | #136
már most mindig olyan szomorúak a verseid:( Na, majd költök valami vidámat most már ide azt hiszem
bogyoka 2006. márc. 02. 08:39 | válasz | #135
hát de ez de aranyos
Hanga 2006. márc. 02. 07:47 | válasz | #134
1 pillanat a türelem a szívem éppen szerelem:) P.S.után szabadon:)
tigerbácsi 2006. márc. 02. 00:46 | válasz | #133
Söröm? Nem esik most jó nekem, Ízét ma valahogy nem kedvelem, Nem látok már benne örömet, Nem hozz már a feledésemet. Gyere, elmesélek egy történetet, Melybõl a bajom leszûrheted, De csak akkor gyere, ha van kedved, Kevés idõdet most rám szenteled. Egyszer nem is olyan régen Egy ember született decemberben, Hogy melyik évben azt is tudom, Nyolcvanban, ha jól gondolom. S már akkor is jól gondolta, S a sírást nem is vállalta, De az orvosok kicsikarták belõle, S így megkezdõdött a rövid élete. Boldog gyerekkora nem volt igazán, Új játékot nem kapott soha tán, Játék helyett pofonok jártak neki, S rájött itt nem szereti senki. De felnõtt nem adta fel soha, Hiába fájt õ azt gondolta, Hogy megmutatja mindenkinek, Vele akármit is tehetnek. Tizenéves korában gondolta, Hogy a világot õ megváltja, S talán így is lehetett volna, Ha apja nem lesz alkoholista. De ekkor el kellett menni dolgoznia, Sok sírással, nehezen de kibírta, Igaz a suli már nem mint neki, Hogy miért nem tudta senki. S még ekkor megismert egy Hölgyet, Kit nagyon megszeretett, S elfeledni nem tudta, Meghódítja úgy gondolta. De az álom neki nem sikerült, S a magányába belemerült, S elkezdett nagyon sokat dolgozni, Hátha így tud egy kicsit feledni. Csak dolgozott s tanult sokat, Nem vette észre a gondokat, Még nem egyszer a kórházba került, S ott másodszor is megrendült. Közölték ott vele, Hogy nem jó a szeme, Elveszti majd szeme világát, S ezzel együtt a munkáját. Ekkor lemondott mindenrõl, Lemondott az életérõl, Lemondott a családról, S lemondott a lányokról. Úgy érezte vége van mindennek, Hogy vele már nem beszélnek, Nem jöhet össze senkivel, Nem fogják zaklatni szívével. De neki ez se jött össze, Nagyot dobbant egyszer a szíve, Mikor meglátott egy csodás Hölgyet, Szívét elárasztotta szeretet. De nem mert hozzá szólni, Nem tudott csak rettegni, Hiszen félt hogy elveszítheti, S õt a lány megszégyeníti. Így elkezdett keményen inni, Hogy tudjon egy kicsit feledni, Hogy ne fájjon neki a magánya, Hogy ne fájjon a szeretet hiánya. S elkezdett levelet írni, Lelkén így próbált könnyíteni, De ez sem sikerült neki, Szerelmet nem tud felejteni senki. Mostmár csak az ital segítette, Csak az állt ki mellette, Hiába meg is hozta gyümölcsét, Mostmár tényleg dobhatja életét. Kiderült hogy nagy a baja, S ettõl elment a hangja, Mert nem írt több levelet, Hiába volt meg a szeretet. Kiderült, hogy halálos beteg, S szíve lelke ettõl remeg, De nem kér már segítséget, Hisz nem kap senkitõl szeretetet. S ekkor elkezdett keményebben inni, Semmivel nem kezdett el törõdni, Hisz rájött hogy nincs minek élni, Nem is élni hanem félni. Megfogadta azért még azt az egyet, Hogy majd mond egy beszédet, De csak annak a Hölgynek, Ki fontos a szívének. S elmondja az is ma még Neki, Hogy az Örök Barát nem feledi, Hogy õ nagyon szereti, S soha el nem feledi. S a történetnek itt legyen vége, Mivel élete nem tart a végtelenbe, De már nem fél a haláltól, S nem fél annak hangjától. Ma este szembenéz vele, Hiszen ez már a mindene, Nem kell tovább szenvednie, S nem kell tovább élnie. Hát ennyi volt a történet, Most elmondtam egy beszédet, Már nem kell hallgatnod a hangom, Nem volt kellemes jól tudom. Ennyit szerettem volna mondani, S ezen nem kell gondolkodni, Csak még azt mondom, S most figyeld a hangom. Szeretnék Neked sok jót kívánni, S azt, hogy tudjál boldogan élni, Ajkad mindig mosolyogjon, S nevess sokat boldog hangon.
Hanga 2006. feb. 27. 15:02 | válasz | #132
Gina79 2006. feb. 25. 17:17 | válasz | #131
sziasztok, itt is olvasgattam kicsit ez különösön tetszett
tigerbácsi 2006. feb. 25. 15:06 | válasz | #130
ohh a hazug szavak szépet nem mondanak, semmilyen széprõl rímet nem faragnak, bár mesélhetnék zöldellõ tájakról, halban dúskáló csendes patakokról. mesélhetnék szívet rajzoló felhõkrõl, vagy virágba borult hatalmas mezõkrõl, de e szavak hazugak lennének, s nem öszinte szívbõl jönnének. hazudhatnék boldog gyönyörû szerelemrõl, beteljesült vágyakról, forró érzelmekrõl, vagy egy csendes nyugalmas együttlétrõl, kettesben eltõltött hangulatos estérõl. de nem tehetem hisz ezt én nem ismerem, nem tudom milyen a beteljesedett szerelem, nem tudom milyen valakihez odabújni, s fülébe szerelmes szavakat suttogni.
bogyoka 2006. feb. 25. 10:03 | válasz | #129
tigerbácsi 2006. feb. 25. 09:33 | válasz | #128
én nem értem már ezt az életet, engem valaki mért nem kedvelhet, mért nem mondhatom meg Neki, hogy nélküle nem tudok élni. mért nem merek elé állni, s az érzéseimrõl beszélni, mért reszketek, ha rá nézek, ha Vele vagyok mért rettegek? mért nem tudom elfeledni, ha szerelmet nem tudok bevallani, mért kell rá mosolyognom, mikor belül zokogom? Istenem gyûlölök szeretni, már gyûlölök nélküle létezni, de mellette sem szeretek lenni, már nem tudom mit kellene tenni. ha beszélek Vele remeg hangom, rajta jár eszem, ha nem látom, ha rá gondolok zokogom, gyûlölöm s mégis hiányolom. már nem tudom mit is tegyek, mert szerelem mit érzek, de beszélni Vele nem merek, s nélküle már nem élhetek. ohhh Élet, Sors vagy Istenek, mindegy Titeket hogyan nevezlek, mért nem segítetek rajtam, ha nem tudom megoldani magam! kérlek hallgasatok meg engem, elõtetek térdre ereszkedem, segítsetek, hogy elfeledjem, vaga boldogan éljen mellettem! ha nagy a kérésem, szólítsátok magatokhoz lelkem, mert már nem Élet az életem, magányom már nem élvezem. hagyjátok e tetet nyugovóra térni, hagyjátok az emlékeket elveszteni, hagyjatok már engem nyugodni, mára már meg szeretnék halni. belefáradtam a szerelembe, nagyot csalódtam az életembe, már fel szeretném adni, így nem tudok, nem akarok élni.
bogyoka 2006. feb. 25. 09:28 | válasz | #127
olyan szomorúakat írsz, nem költenél valami szép vidámabb szerelmeseset? Nekem nagyon kéne olyan:DD
tigerbácsi 2006. feb. 25. 08:47 | válasz | #126
gyûlölök már szeretni, gyûlölök már ránézni, gyûlölök már hozzá szólni, már ngyon fáj rágondolni. imádom égszínkék szemét, az ártatlan tekintetét, selymesen lágy hangját, az õszinte kerek mosolyát. ha Vele vagyok szenvedek, nélküle már nem élhetek, már mellette is meghalok, s távoll Tõle csak Rá gondolok. ha nem látom ideges leszek, az agyvérzés kerülget ha rá tekintek, megbicsaklik hangom ha Hozzá szólok, s ha nincs közelemben meg nem szólalok. gyûlölöm a napot mikor találkoztunk, gyûlölöm mikor egymáshoz szóltunk, feledném hogy rendszeresen beszélgettünk, utálom hogy jó barátok lettünk. kikészít hogy ismerem, sajnálom, hogy nem feledhetem, de ha nem látom elkap a félelem, de hát mit tegyek SZERETEM.
tproli 2006. feb. 24. 18:28 | válasz | #125
============================ Vers vagy Vers vagy, hullámzó rét, Folyóban a márvány csillogás; Tündérek lágy táncában A májusi, büszke nyár. Vers vagy, ha akarom, Hajnalok csillámló párája: Körötted csend s béke S a végtelen tornáca. Vers vagy. Akarom. ============================
tigerbácsi 2006. feb. 21. 19:43 | válasz | #124
Szerelem hagyj el engem, ne aprísd tovább szívem, mond mért kínzod tovább lelkem, mért vagy itt mindig velem! ha itt vagy ezt mért teszed, felém mért nem nyújtod kezed, mondd mért mindig vagy ellenem, mért nem állsz ki mellettem! mért kell engem kínoznod, szeressen valaki mért nem hagyod, mért dolgozól folyton ellenem, miközben állhatnál mellettem! egykor hittem Benned, istenítettem Neved, a bizalmamba fogadtalak, egyedül soha nem hagytalak! elhittem hazug hangod, csodáltam képmutató arcod, bíztam a csaló képben mit elém festettél, megfogtam a kötelet melyet szeggel kivertél! nem hittem azoknak kik Téged szidtak, azoknak kik Téged állandóan átkoztak, nem hittem e bölcs szavaknak, a segítõkész igaz tanácsoknak! hittem benned Te csaló Szerelem, s pokollá tetted az életem, a hullámok átcsaptak felettem, Te meg elégetted a lelkem! tüzes vízbe mártottál, s még kiúszni sem hagytál, nézted égõ testem fulldoklását, hallgattad könyörgõ lelkem kiáltását! de Te aljas módon cselbenhagytál, szerelmes érzést csak nekem adtál, elvetted tõlem az álmom a hitem, s megaláztad szerény kis életem! de egyet adtál nem tagadhatom, nekem adtad a sötét magányom, s a bagányban már Te sem lehetsz velem, már soha nem kínozhatsz többet engem! szívemen mély sebek tátonganak, s tudom be soha nem gyógyulnak, teljes életet már nem élhetek, hagyj el engem könyörögve kérlek! ne kínozd tovább lelkem, hagyd hagy éljem életem, ne törd tovább testem, hagyd dobogni vérzõ szívem!
bogyoka 2006. feb. 21. 19:29 | válasz | #123
ugyan már, ne mondd, olyan szép verseid vannak tényleg. Van olyan verseid mint a neves költõknek is:))
tigerbácsi 2006. feb. 21. 19:27 | válasz | #122
köszönöm dicsõítõ szavaitokat! de ahogy már írtam nem vagyok költõ, nem vagyok Ady vagy Petõfi, én cssk egy egyszerû ember vagyok, ki dolgozik s alszik! a verselést én meghagyom a nálam okosabbakra, ügyesebbekre, tanultabbakra, tisztább lelkûekre!
fernando torres 2006. feb. 20. 21:22 | válasz | #121
csak így jön magától tényleg terjeszd ezt máshol iszonyat nagy vagy ááhh
GabcsiManó 2006. feb. 20. 19:46 | válasz | #120
hopsz :D legközelebb ügyesebben álcázom :D
bogyoka 2006. feb. 20. 19:38 | válasz | #119
hát én úgy kiszoktam találni, de a nevedbõl és az írásodból úgy vettem ki:))
GabcsiManó 2006. feb. 20. 19:32 | válasz | #118
árulkodó lenne a nevem? :D
bogyoka 2006. feb. 20. 19:20 | válasz | #117
igen, gondoltam,hogy lány vagy, és köszike
GabcsiManó 2006. feb. 20. 19:03 | válasz | #116
jó érzés, én csak tudom :D lány lévén :) csak így tovább
bogyoka 2006. feb. 20. 18:49 | válasz | #115
sokat, nagyon sokat számít egy szép verset átadni annak aki kedves nekünk, én is így tettem amit költöttem, és mégjobban magamhoz húztam érzelmileg is:))
GabcsiManó 2006. feb. 20. 18:39 | válasz | #114
szavak nem is de tettek igen :) nincs olyan helyzet amihez nincs valami megoldás, egyébként én is ilyen helyzetbe vagyok... nagyon szeretm õt... tessék azért neki verset küldeni, megérinti biztos. egy kedves mosoly is sokat ér :)
tigerbácsi 2006. feb. 20. 18:35 | válasz | #113
áhhh az nem tehetem, bár szeretem, de a szavak hazudnak, szerelemrõl nem szavalnak! nem mondják Neki hogy szeretlek, nem hangoztatják hogy féltelek, nem mesélnek neki szép tájakról, csodás dallamot játszó patakokról! sajnos visszahódítani nem tudom, mert soha el sem hódítom, nem tudom Neki elmondani, mennyire szeretem bámúlni! nem tom elmesélni, hogy nélküle nem tudok elaludni, hogy minden este rá gondolok, s csak ha látom akkor vagyok boldog.
GabcsiManó 2006. feb. 20. 18:28 | válasz | #112
azzal meg hogy ide írsz, kiéled magad, meg nekünk is jó szóval csak bátran :) de írj egy szép verset annak a lánynak is :)
GabcsiManó 2006. feb. 20. 18:27 | válasz | #111
nah, hát ez elképesztõ :P és ez csak úgy jön :) hódítsd vissza azt a szerelmed, nem lesz nehéz így hidd el
tigerbácsi 2006. feb. 20. 18:24 | válasz | #110
ehhe köszönöm szépen! de nem vagyok én Költõ, vagy rímelõ, csak egy kis rímeket beszélõ, kinek hangja halk s érdes, de semmiképpen nem érdekes. ez csak egy érdekes játék mit írok, kösztük elbújnak az õszinte gondolatok, de ez költõvé ez nem emel, tigerbácsi annyira nem remekel! én nem tok szépet költeni, nem tudok szép dolgokról rímelni, nem tudom a stilisztikát használni, én nem tudok verset kreálni. én csak leírom az érzelmem, leírom hogy áll a lelkem, leírom mit kimondani nem tudok, leírom miért zokogok. verselni nem tudok, csak rímeket formálok, hisz a szavak embere nem vagyok, uralkodni rajtuk nem tudok. bár lehet már nem is akarok, s szándékosan a magányba fordulok, hogy tudjam magam sajnálni, s ne tudjon senki megismerni. tudom nem kellene állandóan ide írnom, nem kellene megosztani gondolatom, de ha itt magam csendesen kisírom, akkor az utcán nem látják bánatom. nem látják, hogy rettegem, hogy nincs mellettem szerelmem, nem látják, hogy gyáva vagyok, s egyedül állandóan zokogok. de köszönöm hogy dicsértek, s ezzel értem sokat tesztek, hogy egyáltalán elolvastok, s nyíltan véleményt montok. bár lehet csak azt mondjátok, mit én igazán hallani akarok, de bizalmam adom Neketek, s mit montok nondent elhiszek! valaki más is írhat ide! nem az enyém a topic! yoooo látom hogy néha írtok! s le is köröztök! de ez nem gond! :-))))
GabcsiManó 2006. feb. 20. 17:56 | válasz | #109
höhö nekem is sikerült egy versecskét írnom :) nagyon megy ez neked Tiger :) terjeszd szélesebb körben is szerintem mint csak itt pár fórumozónak :)
fernando torres 2006. feb. 20. 17:01 | válasz | #108
azta nagyon komoly lett le a kalappal elõtted tigerbácsi
Hanga 2006. feb. 20. 16:22 | válasz | #107
bogyoka 2006. feb. 20. 11:34 | válasz | #106
majd késõbb beteszem csak erõt gyûjtök
Hanga 2006. feb. 20. 11:18 | válasz | #105
bogyoka 2006. feb. 20. 11:15 | válasz | #104
Én is költöttem nagyon szépet de nem rakom be, vagyis nem merem berakni
tigerbácsi 2006. feb. 20. 10:44 | válasz | #103
Ohh! szívem mért dobogsz, kérlek tovább ne dolgozz, e terhelést nem bírom, s várom már halálom. vágyam, hogy pihenhessek, csendesen némán lefekhessek, örök álomba merüljek, fel sohasem keljek. várom, hogy meghaljak, csendesen továbbáljak, hisz nincs miért itt szenvedjek, hisz nincs kiért továbbéljek. már feladtam e reménytelen harcot, meguntam az állandó kudarcot, magányosan már nem élhetek, rossz, hogy engem nem féltenek. fáj, hogy senkinek nem hiányzom, bánatom senkinek el nem mondhatom, szõrnyû, hogy senkit meg nem ölelhetek, mára már senkit nem szerethetek. mert ha velekit szeretek, akkor rögtön reszketek, nem merek a szemébe nézni, többet nem tudok hozzá szólni. nem tudok hódítani, érzelmet bevallani, senkit közel engedni, csendesen megcsókolni. csak futni s menekülni, a Hölgyet megsérteni, csak érzelmet megtörni, magam megutáltatni. nem értem e szavakat, már semmit nem mondanak, széprõl már semmit nem mesélnek, szerelemrõl már nem zengenek. csak a hálál s a magány mirõlzengenek, csak a fájdalom mirõl beszélnek, a gyönyörû dolgokról nem szavalnak, szerelmes szavakat nem suttognak. az elmúlás mivel foglalkoznak, s csak fájdalmat okoznak, mindenkit távol tartanak, s a halálba sodornak! az elmúlást éltetik, a szerelmet elvetik, szerelmesen megnémúlnak, csendesen elhallgatnak.
tigerbácsi 2006. feb. 20. 10:26 | válasz | #102
Köszönöm szépen a dicséretet, be kell vallanom, hogy yooo esett, de tom hogy kicsit túlosztok, s csak szép szavakat mondtok. nem vagyok költõ s verselõ, csak egy gyenge rímvetõ, ki játszik a szavakkal, rímes kis hangokkal. az élet munka s szerelem, mit össze nem egyeztethetem, mert ha az egyiket csinálom, a másikat ki kell hagynom
Hanga 2006. feb. 14. 12:08 | válasz | #101
max
bogyoka 2006. feb. 14. 11:51 | válasz | #100
Szépek a versek és kész attól még szerethetem, ha nem lennék szerelmes :))
ugot2know 2006. feb. 14. 11:40 | válasz | #99
Csak azt ne mondd,hogy ma is szerelmes vagy!
bogyoka 2006. feb. 14. 11:37 | válasz | #98
Szeretem olvasni a verseit
mmelcsi 2006. feb. 14. 11:25 | válasz | #97
Tigerbácsi, jól elvagy itt... De viszont a versek egész jók:)
tigerbácsi 2006. feb. 13. 21:25 | válasz | #96
Csak ülök s merengek, Csendben, halkan rettegek, Nem tudom már mit tegyek, Boldogan hogyan éljek. Kifele álarcot mutatok, Azt látják, hogy erõs vagyok, De az élet már megviselt, S kérdéseimre sosem felelt. Csak zaklatott az Isten, Nem hagyott élni csendesen, Mindig a magányba zavart, Mindig a lelkembe mart. Nem tudta elviselni, Ha boldogan próbáltam élni, Nem tudta elviselni, Hogy nem tudott megtörni. De a végén sikerült Neki, Mert elfordult tõlem mindenki, Bár Õk errõl nem tehetnek, Mert Velõk már nem beszélhetek. Már ezt meg nem tehetem, Hiszen megváltozott az életem, Felnõttem annyi idõ alatt, Még egy ember meghallhat. Viselem a nehéz terhet, Sírni ilyenkor nem lehet, A világnak én mosolygok, Pedig belül egy roncs vagyok. Mosolygós álarcom össze nem tört, Az élet akárhogyan is gyötört, Gyengének nem szabad hogy lássanak, Nem szeretném, hogy sajnáljanak. De két ember átlátott a szitán, Túlléptek a hazugság szaván, Barátuknak tekintenek, Szeretnek, s Engem tisztelnek. A két emberért érdemes élni, Miattuk érdemes így szenvedni, Miattuk megtennék bármit, Mindegy mit nekem nem számít. Egy Férfit a tudásáért tisztelem, Utamon segít, ezért szeretem, Egy Hölgy mindenben segít nekem, S a rosszban is ott van mellettem. Két barátért érdemes élnem, Nem szabad feladnom semmit sem, Ha Õk mellettem állnak, Addig leszek én a világnak.
tigerbácsi 2006. feb. 09. 17:29 | válasz | #95
Itt vagyok egyedül egy tó mellett, Ahonnan kihalt minden élet. Bármerre is nézek nem látok semmit, Ami élne vagy valami olyasmit. Csak a puszta fekete homok, Melyben nem látszanak a nyomok, A tó vize nem mossa a partot, Nincs mi korbácsoljon hullámot. Nincs itt semmi mi mozogna, Ki ha kiabálnék engem meghallana. Itt még a levegõ se mozog, Itt nem lehet senki se boldog. Nagy csend ült erre a tájra, Én sem zavarom meg hisz hiába, Nem hallaná úgyse senki, Így nem kell ordibálni. Oh, úszik egy ladik a tó vizén, Jaj, de hullámot az sem vetvén, Közelit felém nagyon lassan, Lassan s rendkívül halkan. Az Öreg nyújtja felém a kezét, Megfogom s nézem közben szemét. Jaj, de nem látom hiszen nincsen, Keze nyirkos, hideg olyan idegen. Mégis beszállok a ladikba, S leülök annak orrába. Nézem az Öreg hogyan evez, Közben gondolkodom ki lehet. Beszélnék én, de hangom nincsen, S rájöttem nem vagyok már életben. Az Öreg nem más, mint a Révész, Kinek ladikjában a gonosz elvész. Én mindig rossz voltam, S ezért kegyelmet nem kaptam, Most megyek a végtelen útra, S majd egyszer elérek a pokolba. Ott elnyerem a büntetésem, Hiszen felidézik elõttem életem, Röhögnek nézik, hogy szenvedek, Én meg a félelemtõl rettegek. Röhögnek az Istenek, s fogják a hasukat, Hiszen Õk látják az emberi gondolatokat. Látják, hogy féltem az élettõl, Látják, hogy féltem a Hölgyektõl. Most csak röhögnek, Én remélem, hogy jó begörcsölnek, Lesz Nekik is legalább egy bajuk, S remélem jó nagy lesz a gondjuk. Én meg akkor csak nevetek, S már szinte el is élvezek. Ezt megszívták mondom halkan, Nem is halkan, hanem hangosan. Meghallották eme gondolatot, Szemükben a tûz felragyogott, Zeusz intett egyet s már végem, Ennyi volt a kis rongyos életem.
tigerbácsi 2006. feb. 09. 17:27 | válasz | #94
Nem tudom, mit várjak az élettõl, Nem tudom, mennyi az enyém a lelkembõl Nem tudom, mit várjak Tõled, Nem tudom mi kell Belõled. Azt sem tudom, kit szeretsz, Azt sem tudom, kin nevetsz Azt sem tudom, mit tehetsz, S most: azt sem tudom, hol lehetsz. Sõt, sosem tudtam, merre laksz, Sosem tudtam, kin kacagsz, Sosem tudtam, valójában ki vagy, Csak azt tudtam: ki elõl szaladsz. Nem tudom, miért félsz tõlem, Nem tudom, hova tûntél mellõlem, Csak azt tudom, meghalok nemsokára. Kérlek, jöjj vissza még UTOLJÁRA.
bogyoka 2006. feb. 05. 17:22 | válasz | #93
tigerbácsi 2006. feb. 05. 16:22 | válasz | #92
Hiányzik az érintésed, Hiányzik a szereteted. Hiányzol ezt megértem, Érted élem életem. Nem tudok élni nélküled, Nem tudom feledni neved. Nem hiszem, hogy élek, Mert nem szeretsz, ezért félek. Most már tudom, hogy élek, S tudom, hogy félek, Mert tudom mást szeretsz, S tudom enyém nem lehetsz. Tudom, hogy Tied nem lehetek, S tudom mást nem szerethetek. Tudom, hogy szíved másért dobog, S érzem, hogy nem vagyok boldog. Nem érdekel Téged semmi, Csak hogy vele legyél mindig. Én ezt tovább nem bírom, Itt hagyom a hajnalom. Nélküled tovább élni nem lehet, Itt hagyom az Életet. Nem visszek magammal semmit, Csak emléked õrzöm mindig. Lehullok, mint egy falevél, Az Élet nekem már mit sem ér. Meghalnék egy csókodért, De szíved engem sose ért. Elfeled engem mindenki, Nem foglalkozott velem senki. Lehullok, mint a falevél, Elfelednek, mint, azt hogy élt. Nekem itt már nincs életem, Nekem eljött a végzetem. Mindent itt hagyok, elfeledem, Csak a Te neved visszem.
tigerbácsi 2006. feb. 04. 17:52 | válasz | #91
Remeg a testem, S remeg a lelkem, Vérzik a szívem, Valami összetört bennem. Nem tudom élek e vagy halok, De én már soha nem mosolygok, Csak vagyok a világnak, Bár rólam nem is tudnak. Csak dobog a szívem, Legalábbis úgy érzem, De lehet, hogy csak álmodom, S már rég volt a halálom. Már meghaltam szerintem, Már rég véget ért az életem, De itt ragadtam, Egyedül maradtam. Halálomra nem emlékszem, Nem tudom mi történt velem, De mi volt elõtte velem, Arra sem emlékszem. Már azt sem tudom, Hogy mien az én hangom, Arra sem emlékszem, Hogy tegnap mi történt velem. Vagy lehet, hogy nem tegnap volt, S a nappal is éjszaka volt, Vagy nincs is nappal s éjszaka sem, Hogy is van a nyomorút életem? Ki tudja mi az élet, S ki tudja miért van szeretet, Ki tudja miért élünk, S a haláltól miért rettegünk? Lehet, hogy éppen akkor születünk, Amikor a Földrõl mi elmegyünk, Lehet, hogy itt csak várakozunk, S egy idõ után továbbállunk. De ha mi itt nem élünk, Akkor ennyire miért szenvedünk, Vagy ezt csak mi érezzük, Hogy a jó dolgokat feledjük? Csak kérdések, és kérdések, S tõlünk csak válaszokat kérnek, Csak problémákkal foglalkozunk, De semmi másra nem gondolunk. Már nem élvezzük az életet, Már nincs velünk a szeretet, Mi már itt nem is élünk, Mi már csak szenvedünk. A bolygón nem csak én vagyok halott, Mert választ nekem senki nem mondott, Mindenki meg van halva, Senkinek sincs saját gondolata. Csak vagyunk a világnak, S nekünk sokmindent mondanak, Csak vagyunk s élünk, S soha nem nevetünk. Ki tudja mik vagyunk, S ki tudja mi a gondolatunk, Ki tudja hol élünk, S egyáltalán mi létezünk?
Zolq 2006. jan. 25. 00:39 | válasz | #90
Szertefoszlik az idõ tengerén az embert éltetõ illuzió. Tébolyult elme hangja terén az idõnek, elbolyong. Választ vár a néma tudatlanság, esélyt kér a tébolyult bolond. Várnak már a kín-ibolyák festett tavaszt az áltablóra. A szél sem sûvít oly rettenten, már-már elõbukik hírtelen az önemésztõ, gyalázatos embert kínzó ösztön. Szótlan vigaszt kérek, álarcot kopott arcú, sötét létemre, hogy végleg álkép mögé rejtsem elárvult, elvadult kedvem.
tigerbácsi 2006. jan. 24. 17:59 | válasz | #89
Most másnapos vagyok, S rémes rímeket mondok, Mert most unatkozok, S egy Hölgyre gondolok. Nem tudom mit tegyek, Nem tudom mit érezzek, Nem tudom mire számíthatok, Nem tudom min, de mosolygok. De ezek már csak kínrímek, S õszintén már nem is nevetek, Csak a látszatot mutatom, Gyenge hangom nem hallatom. Félek ha megismernek, Akkor nem szeretnek, Így legalább elviselnek, Ritkán, de velem beszélnek. Szerintem ez jó nekem, Hiszen a magányt már szeretem, Megkedveltem mert nem bántanak, Rosszat nekem így nem mondanak. Ilyenkor sivatagban érzem magam, Ahol senki nem hallja a szavam, S ordibálok amennyit akarok, Hiszen a homoknak bármit mondhatok. A sivatagban elveszek a tömegben, Hiszen homokszem vagyok a lelkemben, S olyan vagyok mint a többiek, S a homokszemek engem szeretnek. Ott nem vagyok magányos, És nem vagyok hangos, Mert nem kell ordibálnom, Halkan is hallják a hangom. Nevetek s mosolygok sokat, Beszélek s mondom a mondatokat, Figyelnek rám s szeretnek, S ha meghalok eltemetnek. Ha meghalok megsiratnak, S értem egy imát elmondanak, A síromra virágot hoznak, Életemre visszagondolnak. A sivatagban jól érzem magam, Halkan beszélek mégis értik szavam, Szeretnek el nem engednek, S velem együtt nevetnek. Mikor a sivatagban nem lehettem, Mert a szél felkapott s lebegtem, Akkor kivel jóban voltam, Azokat nagyon megsírttam. Õk csak csendben rámnéztek, Némán nekem intettek, S könnycsepp gördült le arcukon, Így köszöntek néma hangon.
tigerbácsi 2006. jan. 19. 17:45 | válasz | #88
Azt hittem, hogy szeretnek, De legalább engem elviselnek, Vagy csak beszélgetnek velem, Valakit érdekel az életem. De rá kellett jönnöm nekem, Hogy nem szeretnek itt engem, De az itt a bajom mostan, Hogy nem mosolyognak rám sehonnan. Kiben én megbíztam, S mindent õszintén elmondtam, Õ is cselben hagyott, Ígért mindent, de egyedül hagyott. Már benne se bízhatok, Így megint egyedül maradok, Csak csendben sírok, Hiszen egyedül vagyok. Én változtam meg vagy mások, Én hibázok vagy megint mások, Én rontottam el az életem, Vagy mások rontották el nekem? Nem tudom talán együtt tettük, Õszintén talán nem is nevettünk, Azt hittük jóban vagyunk, De csak egymás mellett vagyunk. Egymás mellett vagyunk, Élünk, s csak unatkozunk, Egymáson nevetünk, De mások szemébe nem nézünk. A szívem fáj s megszakad, A lelkem egyedül marad. S már nem tehetek semmit, Elfelejtek hát mindenkit. Egyedül vagyok S így maradok, Magammal már nem bírok, Így hát összeroskadok. Egyedül voltam, s így maradtam, S semmi mást nem akartam, Csak már egyedül lenni, S senkit nem szeretni. Csendben meghalni vágyok, S másra már nem is gondolok, Hiszen itt boldog nem vagyok, Elköszönök, s meghalok.
tigerbácsi 2006. jan. 19. 17:41 | válasz | #87
Édes egyetlen csillagom, Hallgasd meg most a hangom, Mert el szeretném mesélni, Hogy tanultam meg mosolyogni. Hozzám szóltál a múlthéten, Mint ritkán az életben, De most boldog voltál, S rám sokat mosolyogtál. Nevettünk együtt egy keveset, S sugárzott Belõled a szeretet, Nem történt semmi más köztünk, Csak õszintén egymás szemébe néztünk. Olyan csodálatosan néztél rám, Olyan csodálatosan szóltál hozzám, Hogy elkezdett zakatolni szívem, Remegni kezdett testem-lelkem. Akkor tudtam meg milyen érzés, A lelkemnek milyen mesés, Ha egy csodálatos Hölgy rám mosolyog, S szívem ekkor nagyon boldog. S olyan jó esett nekem, Hogy boldog lehet a szívem, Testem-lelkem már nem remeg, Szívem már nem beteg. Megtanítottál engem mosolyogni, S Rád õszintén nevetni, Megtanítottál, hogy Hozzád tudjak szólni, De nem tanítottál meg szerelmet bevallani. De ezt nem várhatom el Tõled, Így is örök hála Neked, S remélem, majd beszélsz majd velem, S egyszer elmondhatom majd nevem. Most madarat tudnék fogni, Minden csillagot le tudnék hozni, Mindent meg tudnék tenni, Csak boldognak tudjalak látni. Mert ha Te rám nevetsz, Bennem új világot ébresztessz, Mosolyodtól boldog leszek, S Veled mindig együtt nevetek. Köszönöm, hogy boldog vagyok, És, hogy nem gyötörnek a gondok, Köszönöm hogy boldog lelkem, Köszönöm Neked életem. Most búcsúzom boldog hangon, Kívánom, ajkad mindig mosolyogjon, Ne legyen soha rossz a kedved, Nevetésbõl álljon mindig az Életed.
tigerbácsi 2006. jan. 09. 23:00 | válasz | #86
A Tisza partján csendesen ülök, Nem nevetek nem örülök, Csak ülök s a folyót nézem, Gondolatokon nem jár fejem. Figyelem ahogy a habok tovaúsznak, Melyek semmivel sem foglakoznak, Csak haladnak s elsodornak, Némán tovább csordogálnak. Ha akar lehúz a mélybe, Eltemet a feledésbe, De ki is vethet a hullámsírból, Kitaszítva a halál karmaiból. Ha úgy dönt mindent elsöpör, Magának mindenhova utat tör, Csendes pusztulást hozhat, De fülsüketítõ robajjal is támadhat. Õ uralkodik minden felett, Életet adhat de el is vehet, Nélküle nem létezhetünk, De mellette biztonságban nem lehetünk. Próbálhatjuk szabályozni, A végtelenségig szennyezni, Munkára is próbálhatjuk fogni, De nem tudunk felette uralkodni. Mindig emelt fõvel érkezik, S méltósággal távozik, Megtörni nem tudjuk, Büszkeségét el nem nyomhatjuk. Tûr s a harag gyûlik benne, Mintha valamire készülne, Ha a gyûlölet belõle kitör, Csendesen mindent elsöpör. Irigységgel tekintek a Tiszára, Végtelennek tûnõ nyugalmára, Elrettentõen hatalmas erejére, Életet adó képességére. Szeretnék én is Tisza lenni, Végtelen nyugalommal élni, Szeretnék én is uralkodni, S egyszer valakinek életet adni. Szeretnék én is fontos lenni, Szeretnék én is mindent túlélni, Szeretnék néha büszke lenni, Szeretnék én is Tisza lenni.
tigerbácsi 2005. dec. 23. 11:57 | válasz | #85
Itt van kit én szeretek, De hozzászólni nem merek, Félek ha én ezt megteszem, Megharagszik, és nem beszél velem. Elfelejt s nem vesz észre, Nem vagyok méltó a szeretetre, Nem foglalkozik már velem, Lehet hogy el is felejtette a nevem. Ó te kegyetlen Szerelem, Mond miért teszed ezt velem, Miért hozol ilyet a fejemre, Miért hozol fájdalmat lelkemre. Én hozzászólni nem merek, S Vele soha nem beszélek, Te a fejemre átkot küldtél, S rajtam egy jóízût nevettél. Nem segítesz rajtam, Azt mondod oldja meg magam, De ezt megoldani nem lehet, Hisz a te ajándékod a szeretet. Téged ez nem érdekelt soha, Bármilyen õszinte volt a síró hangja, Csak nevetsz, mert megteheted, Mert te a fájdalmat nem érzed. De én azt kívánom neked, Veszítsd el a képességed, Szeress te is ahogy én teszem, Kínzó fájdalommal élem életem. Akkor majd megtudod te Isten, Milyen érzés az a reménytelen, S te is érezd a vérzõ szíved, Mikor fekete homály fedi lelked. Akkor majd nem tudsz nevetni, S megtanulod mit jelent szeretni, Nem fogod az embereket kínozni, S fogsz majd rajtuk segíteni. Akkor majd boldog leszek, S akkor majd én is nevetek, Majd te is nevetsz együtt velem, Hiszen szép lesz az én életem. Akkor érted egy imát elmondok, Miközben az égre mosolygok, De addig én gyûlöllek, S mindenki elõtt lenézlek.
R0sc0 2005. dec. 15. 20:28 | válasz | #84
Nő
;, Tej, szeretem.. szerelmés vagyok én, a nő
;m olyan mint egy tehén. nem is tetszik nekem, de nincs a hű
;tő
;nben tejem. pedig a tej erő
; izom, mégse azt iszom. Nincsen más hát a frigóban, mert ez nem megengedett az euban. Itt ezennel a vers vége, ez olyan befejezés féle, de nem szaporítom a szót, de örülünk hogy ilyen is vót.
eric23 2005. dec. 15. 17:12 | válasz | #83
:o))
DEXTER92 2005. dec. 15. 15:42 | válasz | #82
Egyedül vagyok nagyon, nagyon, nem cseszel ki velem, fazon. Nem jössz el a randira, tojok a fejedre nagy ívb'a'. Nem folytatom már a verset, mer 12-es karika kéne. :)
tigerbácsi 2005. dec. 15. 14:27 | válasz | #81
Egyedül szerettem volna lenni, S magányosan mást nem tenni, Csak menni, s semmire nem figyelni, Csendben az Életen gondolkodni. Elmentem hát a Tisza partra, Ráültem ott egy padra, S néztem csak a vizet, S hallgattam a szelet. Ott ültem s gondolkodtam, Gondolkodtam vagy szomorkodtam, Mert az élet most nehéz, S nem nyúl felém segítõ kéz. Pedig úgy örülnék neki, Ha figyelne rám valaki, S tanácsot tudnék kérni, Hogy hogyan kell boldogan élni. S el tudná nekem mesélni, Hogy a Nõktõl nem kell félni, S megmondaná nekem, Hogy kell Neki a szívem. Hiszen én Szeretem, S soha el nem feledem, Neki adom életem, S neki adom a lelkem. Lehoznám Neki a csillagokat, Csak mondjon szép szavakat, Oda adnám szívemet, Csak töltsön velem öt percet. De senki nem mondja ezt nekem, Most is egyedül élem életem, S a szél is elcsendesedett, Engem az is elfeledett. Nem kellek én csak a magánynak, Meg esetleg a Halálnak, Nem hiányzom én az életbõl, S nem hiányzom az emberiségbõl. Csendben ülök s már sírok, Hiányoznak már a hangok, Melyek kedvesen szólnak, Hogy velük maradjak. S elmondanák nekem, Hogy ér valamit az életem, S valahol vár rám valaki, Ki tud egy kicsit szeretni. Ki el tudna engem fogadni, S szívébe egy kis helyet adni, Kiben én is megbízhatok, Kinek mindent elmondhatok. De csak a csend szeret engem, Õ tudja csak a nevem, Hát neki adom életem, Övé lesz az én lelkem. Csend mely fogvatart engem, Hiába ezt nem szeretem, Együtt kell élnünk, Hisz összeforrt életünk. Víz is folyik csendben, Õ is magányos az életben, De soha sem panaszkodik, Csak csendben továbbúszik. Én is már elmegyek, S a csenddel beszélgetek, De többet nem panaszkodok, Hanem én is csendben maradok.
tigerbácsi 2005. okt. 28. 18:02 | válasz | #80
Nem tudom hol is kezdjem, Mert lehet hogy Õ a Szerelmem, de lehet hogy csak egy õszinte igaz Barát, kinek még nem nyertem el haragját. Nem tudom mit érzek, Szerelmet vagy félelmet, Vagy csak rettegek, Mert megõrzött rólam egy emlékképet. Ah! Istenek mért nem hagytok engem, Mért jelentkezik egy nagy szerelmem, Mért kell felkavarni szívem, Mért nem nyugodhat lelkem. Hiszen ha még mindig szeretem, Nem lesz boldog életem, Mert ha kell Vele beszélnem, Megbicsaklik a nyelvem. Már a múltban is rettegtem, Mikor Vele beszéltem, Pedig csak Õ állt ki mellettem, Mikor a hullámok átcsaptak felettem. Mért nem maradhatott a múltamban, Mért nem jelent meg csak álmomban, Mért kell megint szeretnem, Mért kell megint szenvednem. Ha újra megszeretem, Felborul az életem, Nem merem Neki elmondani, S így össze fogok törni. Mért nem vagyok a szavak embere, Mért kell a szívemnek rettegnie, Mért kell egyedül lefeküdnöm, Mért kell a magányba merülnöm. Mért kell hogy így legyen, Mért nem halhatok meg csendben, Jelentkeznie mért kellett, El mért nem feledett. Jobb lett volna meghalni, A Föld felszínérõl eltûnni, Most nem fájna e pillanat, Nem kellene keresnem a szavakat.
tigerbácsi 2005. okt. 26. 23:24 | válasz | #79
Némán ülök s a csendet hallgatom, A kietlen tájat bámulom, Nincs itt ki élne, Nincs ki itt velem beszélne. Némán ülök a csendet nem zavarom, A haláli nyugalmat fel nem kavarom, Nézem a tavat mely hullámot nem vet, Figyelem a partot mely nem teremt életet. Ez a táj megfogott engem, De nem lett tõle jókedvem, Elragad s lehangol engem, Végez velem halkan nesztelen. Kihûlt testem meg nem találják, Baktériumok le nem bontják, Hiszen azok sincsenek e vidéken, Mert itt minden élettelen. Már a testem sem él nem lélegzik, A környezettel eggyé válik, Kihûlt s meredté válik, Lassan megkövesedik. Én is egy leszek a sok sziklából, Nem lógok ki a vidék arculatából, Végre egy közösség tagja vagyok, Már magányos nem maradok. Én is része leszek a vidéknek, Része egy közösségnek, Mely helyet ad nekem, Nem vet ki engem. Itt elfogadnak s szeretnek, Kedvelnek az élettelenek, Bár kapcsolatot nem tartunk, Mégis közös magányunk. S ha valami közös bennünk, Magányról már nem beszélhetünk, De akkor azt nem értem, Mi ez az üresség bennem.
bens 2005. okt. 26. 07:08 | válasz | #78
esthajnal csillag fényében naplemente után felszáradt könnyek egy fiú arcán
tigerbácsi 2005. okt. 12. 16:14 | válasz | #77
Ne haragudj, hogy még egyszer írok, De a szívemmel már nem bírok. Szeretném elmondani ki vagyok, De nem merem, így ismeretlen maradok. Ha nem baj most is elmondom, Hogy mennyire szeretlek már fel se fogom. Szeretném leírni de nem tudom, Ajkad mennyire kívánom. Én nem tudok szépen beszélni, Nem tudok szerelmet vallani, Nem tudom érzelmed felkelteni, Csak az tudom, hogy meg fogok halni. Bárcsak macskák lennénk, Ösztönösen udvarolnék, Megküzdenék minden kandúrral, Majd együtt lennénk nagy dorombolással. Vagy lehetnénk szép madarak, S szállnánk a felhõk alatt. Szép tollakkal meghódítanálak, S nagy turbókélásba fognálak. Vagy lehetnénk éppen halak, Kik a tóban vígan úsznak, A többiektõl elbújnának, S az ikrákra együtt vigyáznának. Esetleg lehetnénk méhek, Kik egy bolyban élnek. Nem törõdnénk mással, Csak a nagy tánccal. Lehetnénk folyamok, Amelyek olyanok, Melyek egymásba torkollanak, Majd habjai együtt úsznak. Lehetnénk mi a mindenség, Te lennél minden Föld, s én minden Ég. Én mindig Rád mosolyognék, S Te ugyanezt tennéd. Jaj! Csak növények ne legyünk, Mert akkor különvál életünk. Nem biztos, hogy egy mezõn lehetünk, Csak a rovarok vinnék szerelmünk. De mi sajna embernek születtünk, Mi errõl semmit nem tehetünk. S mi egymásé soha nem lehetünk, De meg kellene ismerkednünk. Remélem ezen írást érted, S tudod, hiányzik szereteted. Nem akart ezt se mást mondani, Csak, hogy könnyebb volna együtt élni. Mert e mûben azt akartam írni, Téged nagyon könnyû szeretni. S egyáltalán nem lehet feledni, Nem kívánok mást csak Rád figyelni.
Hanga 2005. okt. 10. 23:20 | válasz | #76
zöld a fû és süt ahold olyan rossz hogy már csak volt.
bogyoka 2005. okt. 08. 17:12 | válasz | #75
ez de aranyos, nekem nagyon tetszik
bens 2005. okt. 08. 15:19 | válasz | #74
kék az ég és süt a nap olyan jó hogy velem vagy.
tigerbácsi 2005. okt. 05. 21:50 | válasz | #73
Nem tudom, hogyan mondjam, Mert még szerelmet nem vallottam. Nem tudom, hogyan kezdjem, Félelmem nagy felettem. Nem tudom meddig bírom még, De Nélküled az életbõl elég. Nem tudom hogyan mondhatnám el Neked, Hogy mennyire hiányzik Szereteted. Olyan gyönyörû a hajad, Olyan gyönyörû az ajkad. Olyan gyönyörû a kezed, Olyan gyönyörû mindened. Mért van az, hogy nem szeretsz? Mért van az, hogy elfeledsz? Mért van az, hogy nem veszel észre? Mért van az, hogy más nem kéne? Mond mért van az, hogy nem szólsz hozzám, Csalódtál bennem, haragszol rám? Vagy nem hívtam fel a figyelmed, Mért van az hogy Nélküled élem életem. Szóval nem másért írtam e levelet, Hogy megmondjam mennyire Szeretlek. De ebbõl ez nem derül ki, Mert érzelmem nem teljesen fejezi ki. A szerelembõl imádat lett, S ezt az érzést kifejezni nem lehet. Nem tudom leírni mit érzek, S félek soha nem értesz meg. Mivel Te soha nem fogsz szeretni, Elbúcsúzom, mert így nem lehet élni. Elmegyek s csendben meghalok, Zaklatni többet soha nem fogok. De ha majd egyszer a síromnál állsz, Könnyet miattam ne hullajts ám, Hanem írd a porba csendesen, Hogy õt valaha én is ismertem. S legalább ott boldog leszek, S ígérem Rád mindig figyelek, Megvédelek minden bajtól, S nem kell félned a holnaptól.
[Walaki]D`Lair 2005. szept. 28. 20:04 | válasz | #72
Miképpen boltíves, vén terem zugában álmodó középkori barát ki lemosdotta rég a földi vágy sarát, s már félig fennt lebeg, a tiszta éteren- ül roppant asztalánál mely könyvekkel teli s a nagybetûk közébe kis képecskéket ékel, Madonnát fest örökké arannyal és égi kékkel, mígnem szelíd mosollyal lelkét kileheli. Úgy szeretnélek én is lámpásom éjjeli fényénél drága arannyal és kék szavakkal örökké festeni, míg ujjam el nem szárad, mint romló fának ága, s míg le nem lankad fejem a béke isteni ölébe, én szerelmem Világ legszebb virága
tigerbácsi 2005. szept. 26. 17:11 | válasz | #71
Oh! Halál mért nem találsz meg engem, Mért nem foglalkozól már velem, Mért nem veszed már el életem, Mért kell itt még szenvednem. Már az életet gyûlölöm, Nem lelem benne örömöm, Nincs miért itt éljek, Nincs kiért hogy itt szenvedjek. Nincs célom mely itt tartana, Nincs senki ki rám gondolna. Kit érdekelne élek vagy halok, Vagy éppen mire is gondolok. Én is utálom az emberi nemet, Utálom az érzelmeket, Már irigylem ki halott, Ki az életnek hátat fordított. Gyûlölöm ki szeret élni, Ki még tud nevetni, Azt se szeretem, Ki csak siránkozik nekem. Kedvelem ki elmegy mellettem, S nem törõdik velem, Megölni volna kedvem, Ki megszólít engem. Gyûlölöm ki szerelmes, Utálom ki szellemes, Undorít az ki egyhangú, Megõrjít ki szomorú. Gyûlölök mindent s mindenkit, Magam mellett nem viselek el senkit. Már csak a Halált várom, Már csak Õt imádom. Vágyom hogy elvigyen, Életem véget érjen. Hogy rám senki se emlékezzen, Elmúljak az örök feledésben.
MacrosTheBlack 2005. szept. 25. 09:54 | válasz | #70
"Völgyvidéken és hegygerincen át Tör elõre a hadsereg." :D
leveskocka 2005. szept. 25. 09:38 | válasz | #69
Hanga 2005. szept. 25. 07:27 | válasz | #68
Szükséges még? 3. napja írtad akkor: Nagy László: Létem ha végleg lemerült kezdetû verse ,,Ki viszi át fogában tartva, a szerelmet a túlsó partra?"
Hanga 2005. szept. 23. 23:40 | válasz | #67
sweech 2005. szept. 22. 23:41 | válasz | #66