Alapvetően Észak-Korea és nem Oroszország vagy Kína ellen készülnek. Oda még ez is bőven jó, olcsóbb és egyszerűbb. A2A terén 4db Meteor-al (amik félig bújtatva vannak a hasán) azért vállalható (kb. a Rafale és a Szu-57 közé tippelem RCS terén). A légvédelem feltörésére rendeltek 60db F-35A-t, illetve még 20db F-35B-t a haditengerészetnek.
Szerintem ez egyfajta "tanulópénz". Próbálják felépíteni a saját vadászgép-iparukat: Eddig a T-50/FA-50 volt a legkomolyabb saját tervezésű és gyártású típus, ami a Gripennél valamivel kisebb teljesítményű/méretű kiképző illetve harcigép (csapásmérés szempontjából picivel, légiharc tekintetében szvsz jelentősen jobb a Gripen a harci változatnál). Bár nyilván jó lenne ezek után egyből egy ötödik generációs gépet tervezni, szerintem belátták, hogy erre még nem állnak készen, úgyhogy a KF-X egy kb F-18 méretű és teljesítményű gép lesz. Szerintem annyit tettek, hogy ami 5. generációs jellemzőt viszonylag kevés kockázattal és költséggel be tudnak emelni, azt megteszik, ezért hasonlít annyira a Raptorra a kialakítása, Ami bennem felmerült, hogy talán jobban jártak volna egy egyhajtóműves, F-16 szerű típussal. Bár az is igaz, hogy jelenleg is vannak F-16 -ik, így nézve ésszerű az F-16 és F-15 méret közé belőni az új gépet, ráadásul a kéthajtóműves kialakítással kapcsaolatban is nyernek tapasztalatokat.
(meg persze amit Cifu írt, sok esetben ez is bőven elég) Utoljára szerkesztette: F1End, 2020.11.04. 22:23:19
Volt egy hajtóműves elgondolás is, az "E" végű mind a 100-as (hagyományos elrendezés) mind a 200-as (Canard-elrendezés) koncepcióból ezt vizsgálta.
A KAI végig propagálta az egy hajtóműves változatot (kvázi egy turbózott FA-50-et), de ez az F-16-tól elmaradt volna teljesítmény és fegyverszállítás képessége szerint. Az USA-tól nem kapták meg az F135 hajtómű licensz-lehetőségét, tehát csak az F100, F110, F414 és az EJ200 maradt hajtómű-opciónak. A Koreai és az Indonéz légierő (ők is részt vesznek a programban) egyaránt két hajtóműves típust preferált volna az adott feltételek mellett, így ez lett végül választva (C103, tehát hagyományos elrendezés, 24 tonnás max. felszállótömeg).
Az első lépcsőben egyébként egy félig-meddig hibrid megoldásban gondolkodtak volna, a sárkány saját, a hajtómű és a főbb fedélzeti rendszerek (radar, IRST/EOTS, EW, ECM, stb.) pedig licensz alapúan helyben gyártottak lettek volna. Az USA ugyanakkor megtagadta ezen rendszerek licenszbe adását, így kiestek (a történetben van egy faramuci keverés, mert érdekes módon európai megoldásokat végül nem fogadtak el, pedig az EADS még be is fektetett volna, sőt, ők az Eurofightert ajánlották az F-35A helyett, 2 milliárd eurós befektetés mellett, a koreaiak viszont nemet mondtak erre a, legalábbis papíron igen gáláns ajánlatra).
Miután a hibrid megoldás nem játszott, maradt az, hogy a fedélzeti rendszereket koreai cégek fogják kifejleszteni, az egyetlen kvázi licensz-alapú technológia a gépben a hajtómű maradt (GE F414-KI), fegyverzet terén pedig vegyesen európai és amerikai integráció lesz (Meteor és Iris-T van ábrázolva a CGI-ken, de az AIM-120 AMRAAM és az AIM-9X2 is integrálva lesz)... Utoljára szerkesztette: [NST]Cifu, 2020.11.05. 06:22:18
Az tiszta, hogy még a régebbi 4+++ gen gépeknél is nagyon hangsúlyos szempont az RCS csökkentés. Amit nem értek, hogy miért nincs belső fegyvertere. Biztos van oka, de nekem innen a fotelból nem tiszta. Lehet alapból nem nyernének vele annyit, mint amennyi plusz macera.
Közben találtam itt egy egész jó leírást. Röviden összefoglalva: - Eredetileg egy F-16 szintű gépet kívántak tervezni, hogy a meglévő F-4 és F-5 gépeket leváltsák. - 2010 -ben kitalálták, hogy lopakodó képessége is legyen, amit három block -ra bontva valósítanak meg. - Block 1: Csökkentett észlelhetőség a B-1B, Super Hornet és Eurofighter Typhoon szintjén (mondjuk szerintem ide Rafale -t akartak írni, úgy tudom az a csökkentett észlelhetőségű az Eurokacsák közül). Ezt a sárkány, beömlőnyílás és élek kialakítása, radarelnyelő bevonat és félig besüllyesztett fegyverzet alkalmazásával érik el. - Block 2: Belső fegyvertér, integrált szenzorok és "conformal" (beépített?) antennák. Ezt már az F-117 szintjére teszik. - Block 3: Ez pedig már az F-22, F-35, B-2 szintjén lenne lopakodó. (meg: Mondjuk én úgy tudtam, hogy az F-117 sok szempontból még nehezebben észlelhető, mint az F-22/F-35, szóval ez a rész is kissé furcsa nekem)
Plusz itt egy jó kép, a két koncepció és a hasonló kategóriájú gépek összehasonlítására:
A belső fegyvertérnek úgy tudom a hely biztosítva van, de csak kis méret. Ezt csak egy-két helyen olvastam, nem tudom, hogy a végleges verzióban él-e. Ezzel együtt a belső fegyvertér nem csak előnnyel jár, mert ugye a sárkány befoglaló méreteit jelentősen növeli, bonyolítja a sárkányszerkezet kiképzését, mechanikai és elektromos kezelését, illetve a gép aerodinamikai tulajdonságait is alaposabban kell tervezni és tesztelni.
Mivel itt egy alapvetően új gépről van szó, egy korlátozott tapasztalattal bíró országtól, én ezt nem tartom annyira meglepőnek.
Ok, de azt mondod mégis hagyhattak helyet. Így minden hátrány mellett nincs előny. Nekem, mint laikusnak, az egyik legkönnyebb módja az RCS csökkentésnek az, hogy a függesztményeket bepakolod a gépbe. Ellenben ez a program haladni látszik, nem csak csúszik mint sok másik.
Az USMC átvehette az első széria ACV (Iveco SuperAV) APC-it, amelyek a LAV-25-ösöket és részben az LPTV7-eseket váltják majd...
Egy orosz Mi-24-t (feltehetően Mi-24P) lelőttek MANPADS-al az Örményország déli részén található Azerbajdzsáni autonóm területről, mikor az kísért egy orosz konvojt. Örményország területén ugye több orosz bázis is található, szóval az azerieknek azért számítani kellett erre, de a hivatalos bejelentés szerint az adott régióban nem jellemző az orosz harcjárművek jelenléte.
A Lockheed Martin nem adja fel, és 2025-re vadászgépekre szerelhető, nagy teljesítményű lézerfegyvert prognosztizál, amely akár a 300kW-os teljesítményt is elérheti. A CGI képen egy konténeres verziót látni (korábban két konténerről volt szó, az egyikben a lézer optikai része, a másikban a reakcióanyag és/vagy a generátor), minden esetre nehezen elképzelhetőnek tartom, hogy ezt elektromos energiával gerjesztett lézerből meg tudják csinálni...
Úgy tűnik, hogy a US ARMY végül eljut oda, hogy a fegyverre szerelt kamera képét a sisakkijelzőre küldje át - egy sima katona esetén. Egyenlőre csak éjjelátó esetén működik a dolog, de elég látványosan néz ki:
Nem nagyon láttam madzagot a fegyverkamera és a sisakkijelzó között. Márpedig én nagyon fáznék bármilyen rádió alapú folyamatos kapcsolattól a modern harctéren, mégha csak egy bluetooth is. A modern harcászati rádióknál mindent megtesznek, hogy a felderítést megnehezítsék. Tömörítik az adást ugrálnak a frekvenciákkal etc. Mostmeg minimum rajonként akarják sugározni a vidojelet folyamatosan? Nem nagyon vagyok képben technológiában, de egy elvileg néhány tíz méter hatótávolságú wifi jelet is kilométerekről be lehet fogni megfelelő készülékkel. War rocketing
Az un. Intra Soldier Wireless kapcsolattal oldják meg, de arról túl sokat még nem tudok. Annyit találtam róla, hogy "biztonságos" és "stabil" kapcsolatot biztosít. Szóval jah, ez ciki EW szempontjából.
Miért ciki? Gondolom simán kikapcsolható. Ha meg már durrogsz, akkor nem a wifit keresik. Városban meg különösen jó lehet wifit keresni.
Az Intra Soldier Wireless pont arról szól, hogy nem kapcsolgatod ki. Egy leginkább a Bluetooth-hoz hasonló kapcsolat, ahol a katona eszközei egy hálózatot alkotnak, drót nélkül. Így nem kell pl. a sisak és a mellényen lévő rádió között kábeles kapcsolat, amit a különféle "digital soldier" programoknál kritizálni szoktak a katonák.
A US ARMY most megint nagyon meg akarja reformálni a gyalogságot... Igaz a 6.8mm-es kézifegyverprogram végét sem látni még...
Ha csinálsz egy érzékelőrendszert, amely az rádióelektromos hullámok közül azokat figyeli, amit mondjuk az ISW ismert frekijei, és képes bemérni azt, akkor tudhatod, hogy merre van az ellenség (legalábbis nagyjából) a nélkül, hogy valóban rájuk láthatsz. Persze ez sokélű fegyver (pl. szerelhetsz egy rakás guruló drónra is ISW-t, aztán körbe-körbe karikázhatsz velük, meghülyítve az ellenséget), de a lényeg, hogy ad egy plusz felderíthetőségi szintet... Utoljára szerkesztette: [NST]Cifu, 2020.11.16. 14:23:13
Ezt értem, csak azt nem tudom ez mennyire valós fenyegetés. Ahol gyalog van, ott járművek is lesznek, meg logisztika, meg csapatlégvédelem és egyebek. Lehet ezek mellett már nem olyan jelentős a digitális nyom (?). Savaz lenti wifis példáját annyiból árnyalnám, hogy a civil életben nem volt cél a kis kisugárzás, sőt pont ellenkezőleg.
Az oroszok Ukrajnában folyamatosan figyelték a mobiltelefonok mozgását a frontvonalban. Ahol kicsit sűrüsödtek, már ment is a tüzérségi csapás. Ha ezt az ISW-t figyelik akkor kevesebb civilt ölnek meg vele, de kb ugyanaz.
A mobilok követése tudtommal nem egy nagy kihívás. Elég egy kamu adó torony és a mobil már küzd is, hogy csatlakozzon rá, hisz ez a dolga. Itt meg csak a katona testére aggatott cuccok kommunikálnak egymással. Ennél szerintem a hőképe árulkodóbb. A mobilra tüzelésre van bármi infód? Nekem scifinek tűnik hogy ezt meg mernék tenni. Inkább tűnik félelem keltésnek.
Hát izé. Szóhoz sem jutok. Oké, az ancsák helyett kell(ett) valami, de az A330-asok nem tudják minden téren kiváltani. Plusz csak kettő van belőlük. Ez így érdekes. Igazából a számukat tartom csak kevésnek...
az egyik szemem sir a másik meg üveg. örülök, hogy lett valami, csak megint pont egy olyan tipus amiből alig repül még valami, eddig max 10 gépre van megrendelés abbol, talán 3-4 repül. Egyelőre mi vagyunk az egyetlen aki KC verzióba kértük, amiről tudni, hogy a KC azért változott csak C-re mert a Boeing kiszállt a buliból, aki a tanker képességet fejlesztette volna, így ezt dobták is ezután, kíváncsi leszek, hogy a brazilok, hogy fogják befejezni a Boeing nélkül csak nekünk csak erre a két gépre. Ha ez nem lenne elég a típus gyerekbetegségeit is nekünk kell majd kitapasztalni és ha valami lesz akkor az egész flotta állni fog.
Pár héttel ezelőtt megjelent a közlönybe egy pályázat ami személy és teherszállítást légi és vízi úton történő lebonyolítására vonatkozott. A vizit még csak megértem, de a légit az már furcsállom, hogy a 2 A319 és a két falcon mellé hova kell még személyszállítási kapacitás? ugye megvettük az A330ast teherszállításra is oké az nem desszantolható, de a C17esek is ott vannak és emellett beszálltunk a multi cargo egységbe is a németekkel karöltve az A400M ekkel is. szóval 3db A400M+ 1dbA330as+3db c17 teherszállító kapacitás mellé, most a 2db KC390es is. A 2db A319+2 falcon a személyszállításra. akkor ezek mellé még minek plusz külsőstől bérelni is?
Mi változott, hogy az eddigi Ancsa kapacitással is elégséges volt és most a plusz gépekkel sem elég ?
Elvileg a csehek is vehetnek ilyet. Lehet lesz összeborulás. Állítólag a brazilok is vesznek vagy 30-at belőle. Szerintem ez pont ugyan úgy főleg politikai/gazdasági döntés volt mint q többi, csak eddig mázlink volt, mert a politikai döntés szakmai alapon is jó vagy a legjobb volt. Számok nélkül úgysem tudjuk megítélni, hogy mennyire éri meg ez a mindenből egy kicsit. A légiszállítási képességgel meg kicsit olyan érzésem van, hogy próbálunk oyan katonainak betudható beszerzéseket is belenyomni a 2%-ba, ami a civil életben is jó. Csodálkozom, hogy még nem jött párnás heli. Az A319-ek tudnak terhet szállítani?
Ha jól olvasom a 3db C17 nem "a mienk" csak nálunk állomásozik, közös NATO gépek, gondolom be van táblázva, hogy ki mennyit fizetett bele annyit használhatja, így mi csak az itt állomásozásért cserébe használhatjuk x órát, tippre a szabad idejében meg bizonyos összegért rendelkezésre áll. Az A400M sem "a mienk" csak a kapacitásának egy részét béreljük.
Magyarán könnyen előfordulhat olyan nem várt esemény, hogy kellene a gép, de épp más használja.
Mivel saját gép beszerzése mindig idő igényes, a másik gépek korlátozottan állnak rendelkezésre, ezért lehet nem árt egy saját ha van rá igény.
Amúgy, ha jól olvastam amolyan kínai módiban oldjuk meg és a szálak egy része visszaér hozzánk, mivel az a Cseh cég is gyárt hozzá alkatrészeket ami már magyar többségi tulajdonban van, így toljuk egy kicsit azt a szekeret és lehet csorog vissza valami belőle. Itt fejlesztik az Albatros L-39 utódját L-39NG-t is.
Részben. A pápai gépek nem NATO buli. 10 ország összeállt, vett (?) három gépet és lefoglalt bizonyos mennyiségű repidőt. Az hogy Pápán vannak, az szerintem mázli, mert így nem zárták be. Amúgy komolyan fejlesztették a repteret, van hangár a C-17-nek karbantartani, új torony lett. Állítólag részben ezért fejlesztettek a környéken erőteljesen úthálózatot és vasutat, meg lassan elkezdik a 83-as helyetti autóutat is. Kiemelt NATO reptér vagy mi.
Az 400M-ből ha jól értem feleslegesen sokat rendeltek a németek és hasonló módon szeretnék egy részét üzemeltetni. Ehhez eddig csak mi csatlakoztunk.
Egy L-39NG "teljesen véletlenül" pont tegnap tévedt Kecskemét fölé.
Akár az is lehet, nem tudom, a JetPlanes-en néztem két cikket ott írtak ilyeneket ha jól értettem A400M -ről van ott még pár érdekesség "nem ő a legélesebb kés a fiókban" röviden.
igen nem tisztán a mienk a C17 és a A400M se, csak arra akartam utalni, hogy pár éve az Ancsák és a C17 elég volt a HM szügségleteire DE most és a közeljövöbe, meg már a plusz utasgépekkel és a teherszállito kapacitás mellé még bérelni is akar. Mi változoptt, hogy ennyi szállitási kapacitás kell, mind személyzeti mind tárgyi? Az L39NG meg várható volt, miután megvették a gyárat csak idő kérdése, hogy bejelentsék, hogy réskitöltésnek a légcsavaros és a gripen közé egy sugaras trénert veszünk. A tegnapi Kecsoi látogatás is gondolom ennek az előszele, hogy megnézzék a müszakiak és a felmerülö kérdéseket esetleg tisztázzák.
Amugy visszatérve a KC390re egyrészről jó, mert igy valóban függetlenül tudunk a saját igényeinre repülni, másrészt mi leszünk az egyetlen a környéken akik saját maguk oldják meg a légi után töltés gyakorlásokat a gripenekre.
A rossz amit már irtam, hogy nem kiforrott tipus és a légi utántankolás kéréses a boeing nélkül.
Amugy talán pont ez lehet az egyik célja is , hoyg olyan gépeket beszerezni amiket mi is ugyan ugy bérbe tudunk addni másoknak, amiből bevételünk származik. Mert attól, hogy nem lesznek szállitás feladatok a gépeket és a pilotákat reptetni kell a jártasság fenntartása miatt, ami meg költség .
Tippre, a nyugati áraknál valamivel kedvezőbb áron tudunk majd szolgáltatásokat nyújtani, pl: katonai teherárut szállítani, deszant eljárásokat és esetleg utántöltést gyakorolni erre a környező országoknál is lehet, hogy volna igény.
Ui: ha esetleg a demó videóban szereplő tűzoltó képességet is beszerezzük akkor a déli országoknál előforduló tűz oltásában is bevethető. Utoljára szerkesztette: ximix, 2020.11.18. 18:49:16
"able to deliver large military loads in an operational environment, as well as providing air-to-air refueling services" Most akkor ezt úgy kell elképzelni, hogy a KC-390 alapból rendelkezik a légi utántöltéshez szükséges beépített eszközökkel/csövezéssel, s modulszerűen be lehet pakolni s ezekhez csatlakoztatni az üzemanyag-tartályokat, ha nem teherszállítás a feladat?
elvileg igen a szárnyak alá helyezett tartókon a tölcséres töltéshez használt tömlőt fel lehet tenni. És nem mindenképp szűkséges külön tartály az üzemanyagnak, mert a saját tartályaiból is átadhat.
23 tonna üza fér a gépbe pottankokkal 35 tonna. ez kb 3000kmes hatósugárra elég Egy vadásznak úgy 4-5 tonna kell teljes töltésre. tehát 3-4 gépet fel tud tölteni úgy hogy csak a fele üzát használta fel. ÉS ugye saját magát is után tudja töltetni a levegőbe egy másik géppel. Tehát ez kb a gyakorlatban annyit tesz, hogy egy teljes töltéssel ugy 1000kmre lévő 3-4 gépet fel tud tölteni majd visszatérni a bázisra anélkül, hogy után kelljen töltenie.
Szerintem az Ancsák sem voltak elegek. Az afgán és egyéb missziókhoz is kijutott valahogy az ember és az anyag és erre tuti kevés volt az 1-2 Ancsa és a C-17 idő. Persze ez minden országnál így volt. A két 319-es részben kormány gép is lesz, szerintem az is ad plusz elfoglaltságot. Innen a fotelról okoskodva viszont nekem ily olyannak tűnik, hogy most mindent is akarunk, mert a következő 50 évben úgy sem lesz fejlesztés. Lásd korábban a légierő. A KC390-es meg kb csak a magyar és a cseh griffeket tudja itatni. A többiek merev csövest használnak. Elvileg a csehek is ilyet vesznek. A nem repülő Ancsáknál tuti jobbak lesznek. A griffekre is ment anno a sírás és végül meddig tartott míg rendesen használtuk őket.
Nem károgni akarok, de a KC-390-es pilótáinak utántöltési jártasságát is meg kell/illene majd oldani. :-) Amíg mind a két repül, addig jó. Bár ha a csehek tényleg vesznek uilyet, akkor ezzel sem lesz gond. Most a cseheket ki itatja, hogy meg legyen a jártasságuk. Nekünk vajon még meg van?
Nem egészen, ,mert minden olyan ország gépeit tudja itatni akik nem F16-t használnak, az EF2000 és a Rafale is boomos kivitel, és akkor még ott vannaka potenciális orsáhgok akik gépcsere elött állnak, nekik nincs sok választásuk, ha uj tipust akarnak és azok közül csak az amcsi gépek merevcsövesek. Ugyhogy ez nem probléma. Igen ha csak magunk akarunk gyakorolni, akkor a 2 gép egymást tudja tölteni , de ha kiesik az egyik karbantartás miatt, akkor már igényelni kell egy tankert valakitől. Pont ahogy most is. Csak mivel europa eléggé szükében van ilyen képességnek, ezért a német és angol bázisokon lévö amcsi tankerek segitenek be. Ennek a kivédésére alakult a Multi MRTT program, amibe 9 db A330 MRTT gépet vett a NATO. ami Mind teher mind személy és mint Tanker is tud játszani. Ighy ez egy kicsit kifogja a szelet a vitorlánkból, ha erre akartunk játszani. És ennek a multinational egységnek a tagja cseh ország , tehát ok máris kiestek És itt lett volna lehetőség a magyaroknak is csatlakozni
És igen a Gripenek is hasonló cipőben jártak, mert egy olyan típust vettünk, amiből kevesebb mint 300db készült és csak ez a 14 db van amit mi kértünk. Ezért tartott olyan soká a pótlás is amit elvesztettünk. És az, hogy idáig jól ment minden az csak is azon múlt, hogy 2026ig béreljük öket és aszerződés leirja, hogy hány %os hadrafoghatóságot kell tartani, tehát ez a svédek érdeme is, 2026 után ha megvesszük a gépeket és nem cseréljük le, akkor márcsak magunkra leszünk utalva .
A KC gépeknél nem tudom mi lesz, de ha nem béreljük öket és lejár a gari onnantól a gyár sulyos pénzt fog kérni mindenért.Ezért mondtam, hogy mind szép és jó, hogy mindent is veszünk, csak nehogy az legyen mint ahogy a mondás szol, álltalában a BMW-seknek, hogy aki majmot vesz annak legyen pénze banánra is.
Nekem a fő problémám, hogy nagyon-nagyon hosszú listát tudok arról ami honvédelem szempontjából jóval fontosabb lenne. ld pl a legutobbi adok kapokot: Dronok. Vagy modern rakétás tüzérség. De ha veszünk a leendő IFVkre, nyusziknak 1000+db ilyen olyan Spikeot annak is vagy....
A 2dbKC-390 egyetlen értelme a távoli missziók. Amik fontosak de ha besegítünk pl USnek Afganisztánban (ahonnan már ki nem be van) arra egyrészt ott a jelenlegi résidők + A330 + A319 és hamár megyünk segíteni gondolom belefér/lehet venni +egy C-17 kört. Amúgy kiváncsi lennék mennyit repült az A330 a megvásárlása óta. Van egy olyan tippet, hogy nincs meg napi átlagban a 9-12h.
Azokhoz a szállításokhoz, sztem pont nem fogja igéynbevenni , hanem marad a C17 mert annak a védelmi képességei még mindig jobbak és egyszerre mindent le tud szállítani, a személyzetet meg hamár megvan akkor kényelmesebb egy A319essel szállítani, mint egy tehergéppel. Ezek a gépek az idő nagy többségébe arra lesznek használva, hogy a gripeneknek kisszállitsák a felszerelést a balti missziokba ,meg az éles lövészetekhez a svédekhez és pár kisebb szálitmányt a missioknak. ÉS a tanker képesség itthoni fentartása. De a nagy váltásokat nem ezekkel fogják megoldani
Erre a feladatokra a C27 és a CASA is bőven megfelelt volna olcsóbban, több tapasztalat van velük több legyártott példány
Ezek a beszerzések nekem ugy tűnnek, mint amikor a szegény gyerek sok pénzt örököl és egyből mindenből megveszi a legújabbat csak, hogy megmutassa, hogy milyen fasza gyerek, de amikor elfogy a lóvé meg majd sorra adja el őket vagy ott rohadnak el neki az udvarában. mert nem tudja fenntartani.
És mindeközben a nagy beszerzésekben, a személyi állományról egy szó sem esik, csak, hogy mit várnak el tőle az új technikák üzemeltetése terén, de semmit arról, hogy nekik is jutna valami ezekből a pénzekből a felszerelésen kiviül.
Nem látjuk hogy mit akarnak még. Az IFV-re tuti lesz valami konzervnyitó, ami a gyalogságnak is jó. NASAMS-ot most erősítették meg. Lesz a griffekre elég karom. Már csak valami A2G cucc kellene. Az L-39NG is tuti tud majd valami könnyű támadókén brillírozni. Drón fronton lehetne még erősödni. Szerintem rámpás kell. A C-17 és egyéb bérlős repidővel az a baj, hogy ha jön egy új Afganisztán/vészhelyzet/UFO támadás, akkor a többiek is bérelni akarnak majd, nem csak mi. Az A330 elvileg a Wiznél repül, ha nem használjuk. Legalábbis ezt mondták. Persze a KC-ket is evakuálós gépnek kell "eladni". A rakétás tűzérség szerintem necces és arra a szomszédok is meresztgetnék a szemüket. Kérdés kell e nekünk ilyen.
Jó meglátás, de most van karácsony, most kell mindent kisírni, mert 50 évig megint nem fognak fejleszteni. :-)
Az EF és a Rafi jó, de kinek van olyan, akinek nincs ehhez tankere? Osztrákék most akarják elpattintani az EF-et. Valaki már jelentkezett is érte. Mindenki más F-16ozik, vagy legalábbis fog. Szerintem rámpás kell. Ha kimegy 4-6 gép akár csak egy hétre kicsit gyakorolni a többiekkel, akkor oda tuti kell még anyag is, nem csak felültetünk pár technikust egy menetrendszerintire.
Tuti azon is megy az agyalás, hogy a Griffekkel mi legyen. Nagyon remélem, hogy leszerződünk valami tovább iszupportra a svédekkel, vagy valahogy megoldjuk hogy életben maradjon a flotta egy a maradék pénzből meg annyit repülnek a pilcsik hogy vízhólyag nőjön a fenekükre.
A fegyvervásárlási döntések politikai döntések és a politikai szövetségeket erősítik. Ez volt a harcjármű beszerzés elsődleges oka, ez volt a légvédelmi beszerzés elsődleges oka, a kézifegyver beszerzés oka és ez a brazil üzlet mögötti legfőbb ok is.
Rheinmetal szárazföldi drónok bemutató videó. A koncepció érdekes, de hogy mennyire életképes, az már egy másik kérdéskör...
Ha van egy másfél méter széles rakétád, amire elfér két radar, ha majd az autóknál szükséges max féktávig hatásos távolságon túl is működik, ha nem kevernek mémi méretre vágott fóliacsíkot a füst mellé, akkor bajban vannak a tankok.
Dél-Korea felvázolta az irányított energiás (olvasd: lézer) fegyverekre vonatkozó terveit. 2025-re a Block-I-el járműre telepített kis energiás lézer 2030-ra a Block-II már légvédelmi feladatkörben is bevethető 2030 után viszont eljön az az időszak, amikor drónra telepíthető lézerfegyverekkel akár rakétákat is le tudnak lőni (Block-II minitaürizálva)
A videon látott jármü nem nagyon látom, hogy mire jo a jelen állapotában. Az optikai szenzorok eléggé sérülékenynek tünnek rajta. ha csak mellette robban valami a törmelék is betörheti az optikát. a videon u8gy tunik, hogy az autonomia abbol áll , hogy a kezelö személyzet távolrol irányitja.
A videoban legalább is eléggé furán adta ki magát a tábor felreditése is, mert egy ilyen erdős részen sik terepen a motorok hangját elég messziről meg lehetne hallani, legalább is a rátett fegyverek hatótávolságán belül.
Ahhoz nem elég mozgékonyak és különleges kialakitásuak, hogy olyan helyekre is eljussanak ami nagyon durva akadályokkal teli.
Az árvíznél azt sose értettem, hogy miért nem lehet lebomló anyagból csinálni a zsákokat és az ár levonultával betemetni és ott hagyni öket, hogy a legközelebbi árnál már a megerősített és megnövelt magasságú töltés legyen. így csökkentve a veszélyt , hogy legközelebb is kiönt vagy ugyan akkora területen kelljen a védekezésre energiát és pénzt költeni.
Jó ötlet. Gondolom nem csak az árterekre dobálják ki, hanem ha kiterjedt az ár, akkor a városok, faluk köré is. Azok meg az áradás elvonultáig vízben állnak, lebomlana a zsák és költségesebb lenne eltakarítani a homokzsák védőgátat utána.
Korom Ferenc vezérezredes, a Magyar Honvédség parancsnoka és Dr. Maróth Gáspár a Védelmi Fejlesztésekért Felelős Kormánybiztos hosszútávú megállapodási szerződést írt alá a NASAMS légvédelmi rakétarendszer beszerzésére vonatkozóan Kjetil Reiten Myhra, a norvég Kongsberg Defence &Aerospace ügyvezető alelnökével. Utoljára szerkesztette: Hpasp, 2020.11.30. 14:06:28
.22 "varrógép"
A harmadik széria K2 is német RENK sebességváltót és erőátvitelt fog kapni. Ez elég kellemetlen, nem is annyira a Dél-Koreaiaknak (ők megtehetik, hogy megveszik a németektől), de inkább a törököknek, mivel az Altay a megfelelő erőforrás és sebességváltó hiányában statikus védműnél többre nem igen lenne jó. Hiába egyezkedtek a Dél-Koreaiakkal, azok a jelek szerint csak az erőforrást tudják megoldani saját kútfőből.
Magamban gondoltam, hogy elég jól megúszta ha csak vissza kell vontatni, átnézik amit ilyenkor kell és mehet, aztán mozdult a kamera és a hajtóműnek nem volt egészséges alakja ezért rákerestem, hogy akkor mi is a helyzet. Hát ez több lesz, mint egy ellenőrzés, jó ideig sehova.
Novoszibirszkből tartott volna Bécsbe Rádiókommunikációs rendszerek meghibásodása és motor hiba miatt visszafordulnak. Kényszerleszállásnál a baloldali futómű és állítólag a kifutópálya is megsérül. 300méterrel csúszik túl a kifutópályán.
Oké, elnézést. Ma nem vagyok a topon, linkeled a cikket, amiből az első videót megnézem és mire megnézem addigra már el is felejtettem, hogy a cikkből nyitottam meg a videót. #facepalm
Az Afterburner podcastban Charlie "Tuna" Hainline anekdotázott egy sort. Több érdekesség is volt benne, de a legérdekesebb az, hogy Tuna az elmondása szerint tanúja volt annak, amiről volt több pletyka, de megerősítés még hiányzott: 1999-ben, Szerbia felett egy másik F-117A-t is légvédelmi rakétatalálat ért, de az a gép nem zuhant le.
Az Operation Allied Force alatt Hainline a második F-117A kiküldetésén volt, a 9th Fighter Squadron, a “Flying Knights” tagjaként, akik a Spangdahlem légibázisról indultak bevetésre. Elmondása szerint meglehetősen megterhelőek volt az általában 6 órás bevetések, nagyjából az indulás után 2 órával találkoztak a tankergéppel Magyarország felett, majd innen indultak a volt Jugoszlávia fölé, ahol általában egy adott célpontra dobták le mindkét lézervezérlésű bombájukat.
Hainline elmondása alapján ez a "Vega 31" lelövése után történt, de pontos időpontot nem említett. A feltételezések szerint 1999 április 30-áról lehetett egyébként szó. Ez esetben két F-117A repült nagyjából párban, csak a cél közelében váltak szét, mivel a kijelölt célterület alig 10 mérföldre volt egymástól.
Az F-117A-k szinte mindig EF-111 Raven vagy EA-6B Prowlers elektronikai hadviselésre szolgáló gépek "szárnyai alatt" dolgoztak, mivel hiába a lopakodó képesség, a gépeken még csak radar-besugárzásjelző (RWR) sem volt, és összességében is csaknem süketek voltak, lévén a rádióantennákat is visszahúzták a géptestbe. Ezen az estén azonban nem EW gépek, hanem SEAD gépek voltak az oltalmazók, a légierő F-16CJ Wild Weasel típusai HARM rakétákkal, hogy szükség esetén rögtön el is pusztítsák a légvédelmi radarokat. Mikor Tuna már a célon volt, és csak nagyjából fél percre volt, hogy oldja a bombáit, az egyik "CJ" pilóta légvédelmi rakétaindítást jelentett be a rádión.
A visszaemlékezése szerint visszanézet a jobb válla felett Belgrád irányába, és meglátta ahogy a hatalmas (saját szavaival: Saturn V.-szerű) rakéta emelkedik a magasba, valamerre arra, amerre a másik F-117A lehetett. Majd meglátott még egy rakétát, amit éppen akkor indíthattak. Ez a rakéta viszont egyenesen felé indult el. Ilyen esetre az a szabály, hogy nem szabad az automata pilótát kikapcsolni, mivel a kézi irányítással fellépő forduló vagy bedöntés negatív (a légvédelem szempontjából pozitív) kihatással lehet a gép radarjelére, és ráadásul éppen a célon volt, így nem reagált végül semmit és ki is oldotta a bombáit. Közben látta, hogy az egyik rakéta felrobbant, a másik pedig az égbe szállt.
Tuna ezután visszaindult Magyarország felé, hogy újra találkozzon a tankergéppel, itt kellett volna összevárniuk egymást a másik F-117A géppel. De csak nem akart feltűnni. A tanker már távozni szándékozott, mivel lejárt a kijelölt időintervallum, amíg a területen kellett volna tartózkodni, de Hainline meggyőzte őket, hogy várjanak még egy kicsit, hátha megérkezik a másik Nighthawk. Végül a KC-135 operátora meglátta, hogy egy világítás nélküli F-117 közeledik hátulról. A gép állapotáról csak annyit mondott, hogy "A repülőgépe nem volt igazán jó formában." Mikor rácsatlakozott a töltőcsonkra, a sérült gép viszont "leszakadt", így Tuna és a tanker személyzete elkezdte azt gyanítani, hogy a sérült gép csak egy hajtóművel repülhet (és ezek alapján kommunikálni se tudtak vele - Cifu). A tanker ez után lassítani kezdett, majd ha sok melléfolyt üzemanyag árán is, de sikerült feltankolniuk a második F-117A-t.
A két lopakodó ez után visszaindult Spangdahlen felé, de út közben elvesztették egymást - ám végül a sérült gép is sikeresen leszállt. Azzal, hogy Tuna nem hagyta magára a társát, még kitüntetést is kapott.
Amit még hozzátett az esethez, hogy a légvédelmi rakétarendszerek továbbra is veszélyforrások egy lopakodóra minden harci küldetésben, a lopakodó azt jelenti, hogy nehéz felderítani és nem azt, hogy láthatattlan. Azt is hozzátette, hogy az F-117A esetén messzire elkerülnek minden "double-digit" (ie.: Sz-300 és újabb) légvédelmi rakétarendszert, de még a régebbi légvédelmi rendszerek, mint az SA-3 (Sz-125) is bizony komoly veszélyt jelenthetnek adott esetben...
ezzel a balesettel az a gond, ha nem találnak rá gyorsan megoldást esetleg nem tudják a hajtóműveket lecserélni, akkor a teljes flotta földön maradhat addig amig valaki be nem válalja, hogy kifejleszt egy ekkora kategoriás tehergépet.
Amikor autopilot-al kell rakéta elől menekülni az nem semmi. HASP ennek szakértője, így csak tippelek, de valószínű nagyban számít, az autopilot útvonal és hogy a légvédelem mikor veszti el a jelet. Ha az autpilot útvonal egyenes és egyenletes sebességgel halad a repülő, akkor a rakéta ha félúton elveszti a jelet és csak számításik szerint elé tart akkor igen közel lesznek egymáshoz.
Itt pl a 8.ik oldalon említik a másik 117-et, ebben a pdf részletben 33db 117-et talált nem néztem át mind Chapter Six FRICTION AND OPERATIONAL PROBLEMS pdf
és ebben is említik Aerospace Power Journal 2002 april pdf
A fejlesztés folyamatban van, az Iljusin iroda Il-106 (roppant szerencsés elnevezés, mert ugyanezen a néven volt egy utasszállító fejlesztve még az 1990-es években) 'Szlot', vagyis Elefánt néven fejleszti a váltótípust. A cél eredetileg egy 180 tonnás maximális terhelésű gép volt, 490 tonnás felszállótömeggel. Ugyan évekkel ezelőtt mindenféle futurisztikus kinézetű BWB kialakítású fantázirajz keringet a neten, a Tsagi-ból kikerült képeken egy An-124-et lemásoló méretarányos szélcsatorna-modell látszik:
"...amiről volt több pletyka, de megerősítés még hiányzott: 1999-ben, Szerbia felett egy másik F-117A-t is légvédelmi rakétatalálat ért, de az a gép nem zuhant le."
Ebben a könyvben már leírták az esetet. (nem Zoliék voltak a találatot elérő osztály) https://www.amazon.com/Stealth-Fighter-Year-F-117-Pilot/dp/0760341354
Stealth Fighter: A Year in the Life of an F-117 Pilot Lt. Col. William B. O'Connor Utoljára szerkesztette: Hpasp, 2020.12.02. 10:20:39
Vélhetően a 0 az orr (esetleg a 180 fok), hiszen egyébként nem lenne szimmetrikus, ami azért ha nem is teljeen, ám elvárható valamennyire. A 35 esetében érdemes a karikák számait is nézni, felteszem valami mértékegység lesz, így persze a három kör magában eléggé nehezen összevethető, hiszen a a 117 esetében 2/4/6, és 2-6 közötti a jellemző eloszlás, a 22 esetében 1/2/3/4, és 2-4 közötti a jellemző eloszlás (azaz kettő nagyjából hasonló, ám a 22 egy picit jobb), míg a 35 esetében ez 10/20, és a jellemző eloszlás 10-30 közé esne, mval a 20-as karikán is bőven túlmegy itt-ott, azaz bár elsőre kisebbnek látszik, érdemben egy 10-s szorzó van a másik kettőhöz képest.
Illetve annyi látható, hogy a 117 esetében oldalra és hátulra volt jobb a lopakodás, míg a másik kettőnél inkább előre és hátra fokuszáltak, és oldalról láthatóbbak.
Tippre ez pusztán a sárkányszerkezet kialakításából fakadó RCS értékeket vizsgálja. Ehhez még hozzájön a radarabszorbens festés is. Tehát feltehetően az F-22A kisebb valós RCS-el bírhat, mint az F-35A.
Meztelen a király avagy a múzeumi kiállítás miatt lemarták róla péci festést és a már letisztult felületre pingáltak a poénból mivel úgy is kap egy múzeumi festést.