Az mibõl következik, hogy a tér = részecskék? Szerintem meg az, amiben elhelyezkednek a részecskék.
Hi! AZ bizonyosnak tûnik, hogy a továbblépéshez szükség van egy paradigma váltásra. Úgy tûnik, hogy az a matemetikai logika, amely a világ leképezésére használatos, paranoiddá vált, saját eleganciája és (látszólagos)tökéletessége zárja el a valóságtól egyre nagyobb mértékben. A másik gát az antropomorf megközelítés, és annak tagadása. (ez is antropomorf szintén gáttá vált a megismerésben.Úgy tûnik talán a paradox logika bevezetése hozhatna megoldást.( pld.topológiai paradoxon, magasabb dimenzióban, a kétszerkettõ logikája alapján feloldódik, de az alacsonyabb dimenzióban önellentmondás.) Még mingig nem értek a matekhoz! Nos idemásolom az eredeti gondolatmenetemet. Jó lenne utánaszámolni:_ de hát ... maradok a paraszti intuíciónál, aztán megyek vissza birkát õrizni.
Nagyon Õrült gondolatok. (sarlatán fikciók)
Mivel a témához nem értek, ezért leírok néhány zagyvaságot ide, jelentõs tárgyi tévedésekkel gazdagítva. Amely gondolatok jól mutatják, mire juthat egy dilettáns érdeklõdõ, ha elszáll az agya. Ezt kísérletnek szánom, hogy a hozzáértõk ki tudnak e hámozni valamit egy laikus gondolatmenetbõl, illetve, hogy kívülállóként van e egyáltalán értelme érdeklõdni ezek iránt a dolgok iránt, van e értelme ezeken ilyen módon gondolkodni? Miért nincs áttörés a fizikában? Úgy gondolom, hogy a valóság antropomorf közelítése miatt. A két legalapvetõbb buktató az idõ és a tér fenomenális értelmezése. Ha felteszem azt, hogy idõ, és tér nem létezik, akkor felmerül az a kérdés, hogy, mi van? Persze ezek a fogalmak, mint jelenségek, a makrovilágban „léteznek”. Hogyan halad egy foton, és miben halad? Arra gondolok, ha a vákuumot egy fluktuáló kvantumhabnak tekintjük, ebben a foton nem is anyagiasul, hanem mint valószínûségi hullám, az energiájával a fluktuációk egymást gerjesztik, a terjedési vektornak megfelelõen, és az adott momentumban az adott fluktuáció valószínûsége a nulláról pontosan egy fotonnyira ugrik. A fotonnak csak a valószínûsége terjed, mint hullámfüggvény. Ha anyaggal kerül hatásba, akkor hatásában mutatkozik részecskének. De lényegében nem az. Ha az idõfogalmat okozati halmazként kezelem, akkor a világegyetemet az okozati dominóelv alapján szemlélem, ami alatt azt értem, hogy a történések változást okoznak, ezek a változások hatnak egymásra, és a történésekre, mintha a világegyetem végtelenül kicsi dominókból állna. A hatásokat pedig hullámfüggvények közvetítik. A hatások csak „elõremutató” oksági sort alkothatnak. Visszaható oksági sor is felléphet, de ebben ez esetben, csak kibõvíthetik az oksági sort, azt következményeiben nem rendezhetik át, mert a hatásfüggvények interferálnak és kioltják egymást. Tehát lehetséges „idõutazás”, de a jelenre nem lehet semmilyen hatással. Ez ugyan megszünteti az idõparadoxont, de az idõutazást is értelmetlenné teszi. Viszont az „idõ-visszacsatolást” nagyon jól lehetne használni a kvantumtechnikában. Az „idõt” ezek szerint a kvantumhabban terjedõ okozati hatások összessége mutatja, mégpedig úgy, hogy a hatások differenciált sorozata éri a megfigyelõt (aki szerves része a rendszernek) és ezt legegyszerûbb idõfolyamatként észlelni. E szerint az okoskodás szerint „tér” sem létezik, csak hatásában, szintén, mint az oksági halmaz differenciált hatása. Tehát az egész világegyetem kvantumszinten egy valószínûségi oksági halmaz. Ebben a rendszerben az energia a hatásfüggvény pozitív értéket felvevõ állapota, amely a többi hatásfüggvénnyel, egymást erõsítõ interferenciarendszert képes alkotni, és anyagi kölcsönhatást létrehozni. Ezért az anyag csak kölcsönhatásban létezhet. Tehát az elemi részecskék önállóan a hatásfüggvényük által meghatározott intervallumban létezhetnek csak, utána szétesnek, az energiájukat átadva a keletkezõ törtrészeknek,- (persze lehet olyan közbensõ részecske klaszter, amely stabil hullámfüggvényt alkotva fennmaradhat, de elemi rész nem lehet stabil. Az adott összetett részecske stabilitását, mindig a rá jellemzõ komplex hullámfügvény valószínûségi értéke határozza meg.) - amelyekre ugyanez a sor vár, és így tovább, míg fotonná alakulnak, anyagi jellemzõiket elveszítve. A foton pedig, a fent leírt módon gerjeszti a kvantumhabot. Az anyagban a hatásfüggvények energiája tömegként jelenik meg, és minél nagyobb a tömeg, a valószínûségi függvények annál jobban közelítik a maximális értéket, amelyet azonban nem érhetnek el.(Abszolút valóság nem létezik.) ( Extrém nagy értékû valószínûséghez extrém nagy tömeg tartozik, és ott vagyunk a fekete lyuknál. A teljes világegyetem valószínûsége egységnyi.) Ezért a tömeg növekedésével arányosan csökken a kvantumhatások aránya, és nõ a relativisztikus hatások aránya. (Ezt legjobban a tömeggel arányos tehetetlenség mutatja) Ebbõl fakadóan egy látszólagos ellentmondás mutatkozik a kvantummechanika, és a relativitáselmélet között. Az anyagi testet alkotó komplex hullámfüggvény arra törekszik, hogy valószínûségi értéke növekedjen, ezért minél nagyobb tömeg elérésére törekszik. Ebben az értelemben a gravitáció kvantum távhatás. Ez a távhatás talán megegyezik azzal a hatással, ami lehetségessé teszi a laboratóriumi teleportációt. Ez szintén a kvantumhab valószínûségi gerjesztése, amelynek távolságfüggése a tömeggel arányban nõ. Tehát elemi részecskéknél a távolhatás erõs, makroszkopikus tömegek esetében gyenge. Itt, mint gravitáció jelentkezik, így akarván növelni a tömeget. Minél nagyobb a tömeg, annál kisebb a részecskék önállósága, annál kisebbek a kifelé mutatott kvantumhatások. Mivel a részecskék energiája le van kötve, mint anyagi tömeg. ( Úgy tûnik, hogy ha a részecskét leíró hullámfüggvény minél nagyobb tömegû anyagi klaszterbe oldódik bele,önállósága megszûnésével, a valószínûségi értéke a klaszter valószínûségéhez adódik,növelve annak valószínûségét, tehát az adott részecske klaszter tömege, a beolvadt részecske energiájával nõ, ugyanakkor a klaszter valószínûségi indexe is nõ a beolvadt részecske valószínûségi értékével ezáltal csökken a Heisenberg féle határozatlanság, és nõ a gravitációs távhatás.) A részecskék önállósága csak energiájuk növelésével nõhet. (Gerjesztés) Ez viszont az anyagszerkezet felbomlásával jár. A „részecskék „kantumszabadsága” a gerjesztésükkel(lekötetlen energiájukkal) arányos. A hõmérséklet növelésével egyre alapvetõbb részekre esnek szét, amíg fotonokká disszociálnak. Ebbõl megint csak hülye gondolat következik, - egy csillag tömege, a hõmérsékletével arányos kell, legyen. Azért létezhetnek hipernagy tömegû csillagok, mert hiperforróak, és tömegük nagy része energiaként manifesztálódik, amely nem mutat gravitációs hatást. Fordítva is igaz, ha a csillag kihûl az anyaga kötöttebb kvantumállapotba kerül, és nagyobb gravitációja lesz, ami fokozza az összeomlás gyorsaságát.
Nem folytatom tovább a halandzsázást. Mivel a tudás bilincsei nem kötnek, még több baromságot hordhatnék össze. Arra is példa lehet ez az írás, hogy a megfelelõ frazeológia használatával bármit össze lehet hordani. Azért talán érdemes elgondolkodni ezeken a dilettáns okfejtéseken.
Szia!
Nagyon érdekes ekkora káoszt szemlélni.. Hol is kezdjük?
Talán a logikánál: Kétszer kettõ nem logikai, hanem tapasztalati eredmény..
A térrel folytathatjuk? A tér (térség a tér részlete), az események-történések helye.. Tér akkor is van ha nincs benne esemény.. Az igaz, hogy egy-egy részecskéhez, eseményhez rendelhetõ térrész, amit pongyolán, vagy bután tévesen a részecske terének is szokás nevezni, ill. a részecskével szoktak definiálni. Így aki nem érti, hogy miért, az könnyen hiheti, értheti az ilyen definiálást úgy, hogy a részecske hozta létre a saját terét. Ez az angolszász nyelvterületen gyakori tévedés azok körében, akik "gyengén bírják a nyelvet"..
A tér dimenziói-kiterjedései. A térnek nincs határa. Így kiterjedése végtelen.. A kiterjedésének mérésére, jelölésére kordináta rendszereket és mértékegységeket használunk mankóként. Hogy ezek a kordináta rendszerek milyenek és mennyire jók, az a definícióiktól függ. A mértékegységek nagysága a sebességgel és az idõvel szorosan összefügg, ezért nem tekinthetõk abszolútnak.
Idõ.. Egymást követõ események gyakoriságának összehasonlítására használt fogalom. Ha kimondjuk, hogy: "idõ" akkor sok rokon fogalmat egyszerre jelölünk vele. Így az idõszakaszok hosszát, számát, össz számát egy eseménysor közben.. stb. Ezért könnyen okozunk félreértést az "idõ" emlegetésével..
Ami következik a többibõl?
Nos, vannak szerintem is helyes kitételei az írásodnak. Csak így túl zavarosnak hat. Mi lenne, ha lényegretörõbben fogalmaznád meg, hogy mit akarsz mondani vele..?
Szia Albertus! Valami hasonló, csak elemzõbb véleményre vártam. Mivel engem nem tanítottak gondolkozni, ezen a szinten a témáról való logikus és okszerû gondolati lánc összefûzése nagy erõfeszítést igényel, amire csak ritkán vagyok képes, és idõm sincs rá legtöbbször. Részemrõl a motiváció, a valóság ellentmondásmentes megismerésének igénye. Nagyon zavar a tudományos gondolkodás röghöz kötöttsége. De itt már azonnal önellentmondásba jutottam. Hiszen ami nem logikus, és nem felel meg a tapasztalatoknak, az nem lehet valóságos(?) Vagy mégis? A valóság végtelenûl bonyolult? Ezek szerint eljutunk a valóság mágikus szemléletéhez? A tudományos gondolkodás vezetett el a megismerés mostani szintjéhez. Meggyõzõdésem, hogy csak ez az út mutat elõre. De ez az út röghöz kötött. Lépésrõl lépésre haladhat elõre, az ismeretek logikus elrendezése, éz az ebbõl fakadó extrapolációk által. Ebben csapda van. A tizenkilencedik században azzal tanácsoltak el diákokat a fizikai fakultásokról, mert a fizikát befejezettnek tekintették. Einstein azért vezette be a kozmológiai állandót, hogy kizárja az ellentmondást az elméletébõl. A részecskefizika felépít egy tökéletzes matamatemtikai modellt, amely az új felfedezések miatt négy-öt év alatt összeomlik, azután vagy kozmetikázzák, vagy kidolgoznak egy újabb elegáns rendszert. A technológia lehetõségei fizikailag meghatározottak. A kísérleteknek energetikai korlátai vannak. Pld a Holzmann határ még nagyságrendileg sem közelíthetõ meg. Akkor hogyan tovább? Gondolati struktúrákkal lehet e minõségi ugrást elérni, vagy a gyorsítók energiaszintjét kell tíz a harmincadikon Gigaelektronvolt fölé tornászni? Ha elfogadjuk, hogy az anyag információ által szervezett energia, eljutunk oda hogy "Mondá legyen!" Nos van bajom rendesen! Üdv: shakwill
Én csak az utolsó következtetéshez tudok hozzászólni: "Mondá legyen" Ki, vagy mi mondá? Aki maga nem teremtett? Akkor a világnak miért kell teremtettnek lennie? -sry off-
Tökéletesen megértelek. Igen, minden kiváncsi ember szeretné érteni az õt körülvevõ világot. Igazából hibáztatni sem lehet az ezen cél érdekében elméleteket, matematikai modelleket kiagyalókat, hiszen ugyanezen természetes törekvés hajtotta õket. Az is igaz, hogy némelyik elmélet túl korán született és így kényszerbõl, hibás gondolatokra feltételezésekre épített. A ciklotronokról nekem az a véleményem, hogy jók is és nem is.. Jók, mert nagyon sok mindenre rámutattak a kisérletek, de rosszak mert az eredmények félrevezették a megfigyelõk egy részét.
Jobban érthetõ, ha megemlítem, hogy a régi kínai vázák belsõ szerkezetére, gyártástechnológiájára úgy szeretnénk rájönni, hogy egyre nagyobb erõvel vágjuk a falhoz, ill. egymáshoz és rögzítjük a szétrepülõ darabok pályáit. Nyílván van, lenne összefüggés a technológia és a darabok szétrepülése között, de félek, hogy nagyon sok téves elméletet is szülhetnénk a megfigyelésekbõl..
Vegyünk pl. egy általad említett gondot. Mi lenne akkor ha a tér részecskék (nélkül!) nem üres, hanem kvantált szerkezetû valami.. Akkor ennek lennének makró következményei is.. A ma technikájával ki tudnánk mutatni? Kétlem, hiszen a Feynmann féle virtuális fotonok energiája is olyan csekély, hogy a kimutatásuk csak nagyon speciális feltételekkel lehetséges.
Akkor honnan indulhatunk el? A tapasztalati tényeknél, a logikánál, olyannyira egyszerûsítve minden elvet, amennyire csak lehet, hiszen a természetben minden a lehetõ legegyszerûbben valósul meg.
Ebben a megközelítésben a tér üresnek látszik. Az energia sugárzás jellegét, jellegzetességeit megfigyelve, ezzel az jár együtt, hogy vezetés nélkül, sugárzással, fénysebességgel haladhat az energia két pont között. Akkor mi van Maxwell mezõivel? Hiszen a Mxwelli elv mezeje, minden irányban egyemletesen, fénysebességgel terjed szét. No, igen. Akkor az energiasûrûsége is így változik? A tapasztalat azt mutatja, hogy nem. Hiszen a sok milliárd fényévre lévõ csillag fotonja önmagában sokkal, több nagyságrenddel több energiát hordoz, mint amit a Maxwelli elv alapján hordozhatna. Mi következne ebbõl? Szerintem az, hogy a Maxwelli elv jól szimulálja a közeli térerõsség kialakulásának feltételeit, jellemzõit, de nem pontosan irja le a valóságot, és ebbõl adódóan, határain túlmutató következtetéseket nem szabad levonni belölük..
Ennyit vita-beszélgetés indítónak.. Javaslom én is, mint ahogy Te is, hogy haladjunk lépésrõl lépésre..
Szerinted mivel kezdjük? Honantól nem világos, vagy vitatható számodra a "tudomány mai állása" ?
Szia!
Ez egy metafóra.. Ne értsd szó szerint.
Jelentheti azt is, hogy a kopár semmi közepére (szélére) megteremtette a földünket mint bolygót, de akár a földi élet teremtését is jelentheti .. Mindenkinek hite szerint. Kár lenne vitathatatlanon vitatkozni..
Szia Albertus! Amikor felnézünk az ékszakai égre, látjuk a csillagokat. Kiszámoltuk, hogy azok különbözõ távolságokra vannak tõlünk és egymástól. Miért látjuk õket? mert róluk fény jut a szemünkbe. amely energiát közöl a szemünk receptoraival, és információt ad át nekünk. Látjuk hogy az égitestek szabályos mozgásokat végeznek, mert a tömegükkel arányosan hatnak egymásra. Máris ott vagyunk kétfajta távolhatásnál, amit fényterjedésnek, és gravitáviónak nevezhetünk el. Mind a két hatás a téren át valósul meg. Einstein szerint, a tér a lehetséges mozgási pályák összessége. az anyagi testek tömegükkel arányosan magukra görbítik a mozgási pályákat, és ilymódon térgörbületet hoznak létre. A fény is a térben mozog, ezért mozgásának pályáját befolyásolják a nagyméretû anyagi testek.Ez kísérletileg bizonyított. Ez a relativisztikus leírása a dolgoknak. Úgy lászik, hogy a Maxwelli elv kiterjesztésére épül, ugyanakkor azt lényegében nem vizsgálja, hanem ráépítkezik. Kérdés: A fény részecskeként, vagy hullámként hat kölcsön a gravitációval, esetleg komplex módon? A hullámtermészet, csak terjedési tulajdonság, amely statisztikai jellemzõket hoz a rendszerbe? Egyáltalán hogyan hat a gravitáció a fotonra? Az enregiája által képviselt impulzusra hat, vagy a hullámtulajdonság miatt a statisztikusan hat a haladására? Lehet hogy feltettem rossz kérdéseket, vagy rosszul tettem fel kérdéseket. A kérdések lényege arra irányul, hogy a tömegével ható makroszkopikus rendszer, és mikrorendszer (a foton) közvetlen anyagi kölcsönhatás (ütközés) nélkül hogyan hatnak egymásra?
Shakwill a kérdésedre a válasz a gravitáció minden tömegre hat a mozgó fotonra is hisz a fotonnak is van tömege ha mozog. A gravitáció az Einstein szerint térgörbület és így hat a fotonra a foton mikor át halad egy gravitációs térgörbületen módosul a pályája. Valószínû az is,hogy a gravitációnak is van közvetítõ részecskéje a graviton sõt kell.hogy legyen.
Pantha rhei! Van e nyugvó tömeg? A kvantummechanika szerint nincs. (jól értem?)Mivel minden kvantált kell legyen, a graviton milyen energiaszintet képvisel? Ez a kölcsönhatás energiaközlés kell legyen. Hogyan és mikor vesz tudomást egymásról egy gigantikus nagyságú tömeg és a foton? Ki közöl kivel energiát? Ezek szerint a mozgásnak is kvantáltnak kell lennie, ebbõl fakadóan a térnek és az idõnek is. Tér, idõ, mozgás. Melyik valós, és melyik képzetes ezek közül?
Einstein a múlt század elején úgy hitte, hogy (ált.rel.) a tömeg a teret elgörbíti és ezen görbült téren halad "egyenesen" a foton..
Nos, lehet, de az is lehet, hogy a relativitás elvének ez a része hibás.. Azt mindenképpen tapasztaljuk, hogy a foton, a gravitáció azonos jellegû energiasugárzás. Mindkettõ kvantumosan, vagyis kis csomagokban fénysebességgel terjed a vákumon, az üres téren át.. Egyébként semmi okunk sincs arra, hogy külön tárgyaljuk.. mégis úgy tesszük, azért mert tapasztalatunk szerint a fotonok a befogódáskor-becsapódáskor tolónyomást fejtenek ki (Lebegyev-1091,) a gravitáció fotonjai pedig vonzanak mindent.. Miután a fotonok haladás közben számunkra tömegtelenek, így az I=m*v impulzushordozó képességüket sem írta le senki.. Így akár hordozhatnának negatív értelmû (irányú) vagyis vonzó impulzust is.. Akkor a gravitáció "vonzó" impulzusú fotonjai sem lennének különcök" többé..
A relativitás elve szerint két egymással azonos fázisban haladó foton "érzékelheti" egymást. A lézer elve is félig ezen alapszik.. Így akár a gravitáció fotonjai közül is lehetnek néhányan a felettük átszálló fotonokkal azonos fázisban, vagyis igen hathatnak egymásra..
Ez nem biztos, mert van egy nagyonis logikus elmélet miszerint a gravitáció is a többihez hasonlóan toló nyomást fejt ki. Amiéret mi vonzónak érezzük az az, hogy a tömegek az óriási háttérsugárzásból leárnyékolnak valamennyit, így a tömeg irányából kevesebb nyomó gravitációs sugárzás érkezik. Ez teljesen logikus magyarázat és minden mozgást és gravitációs rendszert megmagyaráz, még a táguló világegyetemet is, amit a vonzó gravitációval nem lehet megmagyarázni. A gravitonok méretét és hullámhosszát egyébként már ismerik, ha jól emlékszem, akkor 5 nagyságrenddel kisebb a fénynél, a sebességét pedig kicsivel a fény sebessége fölé mérték, de ez a mérés csak önmagában igaz, sokak szerint a gravitáció sebessége nagyobb, de véges.
Azon a fenykapus oldalon az antigravitáció résznél leltem errõl a Fran de Aquino féle kinetikus antigravitáció elméletrõl. Nekem tetszik, és nekem is rég óta az volt a véleményem hogy a gravitáció a sok/nagyfrekvenciás elektromágneses sugárzással nagyon rokon kell legyen. Az elmélete megmagyaráz sokmindent, Casimir effektust, az univerzum mérteit, alakját, a legkisebb idõ és térkvantumot, stb, nekem bejött.. egy Braziliai professzorról van szó, abból indul ki hogy különválasztja a kinetikus és gravitációs tömeget, és megkeresi utánna a kapcsolatot közöttük
Igen, valóban van ilyen elmélet is.. Az a kényszerképzet szûlte, hogy a fotonok csak toló impulzust hordozhatnak. Miután leírható a negatív impulzust hordozó foton is, nem feltétlenül kell ragaszkodni a toló gravitációs fotonokhoz. Különös képpen azért nem szabad ragaszkodnunk a toló gravitáció elvéhez, mert az univerzum "felforrását" okozná az, ha valóban létezne..
Az elmélet szerint a graviton az 10 -35 mérettartományú a szuperhur elmélet ezt állitja.
Szia!
A szuperhúr-elmélet létjogosultsága is kérdéses.. a megállapításai eleddig bizonyítatlan hypotézisek.. ezért nem vennék mérget a 10-35 méretû fotonokra.,
Szemben azzal a ténnyel, hogy E=h*f bizonyítottan érvényes összefüggése szerint folyamatosan kisugárzott gravitációs fotonok egyesével olyan kevés energiát hordozhatnak, hogy a kibocsájtó energiakészletét mérhetõen nem befolyásolják.,
Amibõl viszont az következik, hogy a gravitációs foton f=E/h -bõl következõen sok-sok ezer km hullámhosszúság felett keresendõ..
A szuperhúr-elméletbeni 10-35 méret így sok nagyságrenddel nagyobb energiát saccol a gravitációs fotonok számára, mint amit a bizonyított ismereteink megengednek..
A szuperhúr elmélet kidolgozóinak biztosan volt szüksége volt erre 11 dimenzióra, de mi lenne, ha csak 4 létezõ dimenzióval számolnánk? Így talán megmagyarázhatók lennének a semmiból elõtûnõ és eltûnõ kvantum párok és sok egyéb is.
A tér egy pontja egy adott pillanatban 3 db egymásra merõleges irányú tengely segítségével egyértelmûen meghatározható.. No igen! Egy adott pillanatban.. amely viszont a negyedik tengely, az idõtengely egy pontja.. Így áll össze a négy tengely.. és erre már a régi görög filozófusok is rájöttek..
Ezzel együtt szokás egy eseményt helyét a térben úgy is jelölni, hogy csak egy tér és az idõ kordinátákat vesszük fel, feltételezve (egyszerûsítés kedvéért így meghatározva), hogy csak ezen tér kordináta mentén változik a jelenség helyzete, így olyan az idõ-tér kordinátarendszer mint egy normál X-Y kordinátarendszer, az idõtengelyt az X (hely) tengelyre merõlegesen ábrázoljuk.. (Azért merõlegesen, hogy a normál trigonometria használható legyen a pontok közötti távolságok számításánál.)
Nincs kitüntetett helyzete..csupán más mint a távolságok..
A távolságok irányába méterrudat lefektethetünk ugyan, de a távolságot nem tugjuk összegezni a méterrúddal, viszont az idõmérõinkkel igen.. Gondolj csak bele! 1 m-t teszel meg egy másodperc alatt akkor az órádat nézve 3600 másodperc múlva már tudod, hogy 3,6 km-t tettél meg.. Ha ugyanezt a méterrudaddal akartad volna lemérni.. sajogna minden tagod.. és ez a példa csak 3,6 km-rõl szólt.. Mi lenne a derekaddal pl. Siófokig pl. Érdtõl.. ? Na ugye?
Az idõ sem kitüntetet csupán kicsit más, mert "külön helyen tartjuk a az egyenesét".. Ami leginkább kör (óra számlap) vagy csak számsor.. mint ahogy azt a digitális kijelzõkön megszokhattuk..azt
Igen, errõl beszélek. Hogy a négydimenziós téridõ 3 térdimenzióját azonos módon érzékeljük, mígy az idõdimenziót más módon. Emiatt nehéz emberi ésszel felfogni a téridõt homogén négydimenziós térként leíró elméleteket. De vajon ez a megkülönböztetettség csak az emberi szubjektumból következik, és valójában tényleg homogén a négy dimenzió, vagy pedig van valami mélyebb oka az idõ eltérõ érzékelésének?
Vegyük azt a példát, hogy mi olyan lények vagyunk akiket folyamatosan sodor a víz.. folyó, patak vagy tenger áramlat.. az mindegy. A lényeg a folyamatos, állandó sebességû sodródáson legyen.
Ha így lenne akkor bizonyára a sodródási hossz egyben az idõkordináta is lenne számunkra. Így ez esetben lenne oldal és magasság mint térkordinátánk és idõ (ami akár hosszként is értelmezhetõ).. Ebben az esetben egy másik, szubjektív szemléletünk lenne a téridõrõl.
A kettõt összevetve még eldönteni sem lehet, hogy melyik a helyes..
Ezt a gondolatmenetet nem csak az idõre, hanem három dimenzióra is lehetne alkalmazni. Mi szerint van valaminek hossza, magassága, színe, szaga, különbözõ tulajdonságai? szubjektív, objektív?
ne haragudj, tényleg nem kötekedni akarok, de: 1.hogyne tudnánk a távolságot összegezni méterrúddal 2.idõmérõvel viszont biztosan nem tudsz távolságot mérni, maximum (amire te is gondolsz) idõbõl és megtett távból sebességet számolni (esetleg ha tudnád a sebességet meg az eltelt idõt, a távot is ki tudnád számolni, de az ugye eleve nem is mérés...) 3. mi az, hogy sodródási hossz? :D (ezt valszeg csak én nem értem)
Oké.. Mérjük le a Hold-Föld távolságot a méterrúddal.. Kicsit körülményes, de csak azért mert túl sok sámlit kellene egymás tetejére pakolni közben..
A viccet félretéve. Az idõméréssel hogyan lehetne távolságot mérni??
Úgy hívják radar.. Erre találták ki. Irányt és távolságot mér.. és még a kissámlis módszer sem kell hozzá. Csupán egy segéderõ: az idõ és az idõegységenként állandóan ugyanakkora sebességgel folyó "fény" vagy más "színû" elektromágneses jel.. ..és máris kész az idõméréssel mûködõ mérce.
Gondolj bele abba, ha nem tudnád a sodródás hosszát mihez képes mérni, mert folyamatosan sodródsz.. Viszont a sodródás közben mint a zebra csíkjai adnak ütemet az áthaladónak, úgy (csak sokkal kisebb méretben) az egyforma méretû a homokszemek felvillanásai egyenletes ütemet adnak.. Máris kész az idõkordináta ami folyamatosan növekszik...
(A hiányzó sodródásihossz kordináta helyett..) És mivel a szélesség és magasság fogalmunk állandó kiterjedéshez kötött.. A sodródás irányába esõ hosszunkat az idõegység alatt megszámlált csíkokkal-homokszemekkel jellemezve képezhetjük a sodródási hosszat..
értem mire gondolsz :D viszont. nem értem, hogy ez miben különbözne bármely más inerciarendszertõl. ha a sebesség állandó, nyugodt szívvel lehet benne számolni a fizika törvényei szerint. a raddarral pedig nem idõvel _mér_ távolságot, hanem az eltelt idõ és a fénysebesség állandójának ismeretében _számol_ peace.
Még nem beszéltünk IR-ekrõl.. pusztán azt érzékeltettem, hogy a három tér és egy idõkordináta helyett, kialakulhatott volna úgy is, a környezetünkben tapasztaltak hatására, hogy két tér és egy idõkordináta alkotja a rendszert. A harmadik térkordinátát, úgy mint most az idõt, csak óra segítségével képezhetnénk..
"A radar nem idõvel.." A méterrúd meg nem hosszal.. mondhattad volna ennyi erõvel..
A radar eredetileg, az oszcilloszkópon két púpként adott képet. Az elsõ és magasabb volt a kiküldött jel, a második és alacsonyabb a visszaverõdött jel. A visszatérési idõt a két kúp közötti távolság lemérésével kapták. Az oszásokat (odaút +visszaút)/2 léptékkel kalibrált ráccsal készítették.
Miután idõt mértek, egy az idõben állandó sebességgel haladó mérce a fénysebesség segítségével, a kapott idõbõl kiszámították a távolságot.
A kiterjedés és mértéke objektív, mint az idõ is az, de ahogyan ezeket mi értelmezzük, az a fogalomkör amit rendelünk hozzá, az már tõlünk függõ és ezért erõsen szubjektív. Errõl szólt a példa, a más körülmények között élõ lények látásmódjáról.. De ha egy legyet vagy egy pókot megkérdezhetnénk, hogy õk hogyan látják a téridõt, akkor is két egymástól eltérõ erõsen szubjektív álláspontot hallanánk válaszként..
Ezt hogyan érted? Az idõ az emberrel és nélküle is múlik.. A hossz a mértékegysége és a mércék nélkül is, sõt az ember nélkül is szintén létezõ valóság.. akár megfogalmazza a fogalmát valaki akár nem..
Csak gondoljuk tovább Abbot: Síkföld c. könyvét. A két dimenzióban élõ lények sem tudták elképzelni azt a harmadik irányt, ami "fölfelé, de nem északra". Most akkor én hogyan írjam le? :D
Van egy olyan "hely", ahonnét átlátni minden számunkra szilárd ( átláthatatlan)testen, akár egy egész bolygón is. Ha abba az irányba mozdulsz el, 0 idõ alatt lehet akár fényévnyi távolságokat megtenni. Melyik lehet az az irány? Talán az, amikor egyszerre mozdulsz mondjuk egy kocka közepe felé és a kocka szélei felé. Persze mi erre nem vagyunk képesek, de valaminek a segítségével talán..
Majdnem jó a logikája.. Nézzük meg egy másik szemszögbõl.
Legyen egy 3D-s világban egy kocka ami elötted balról jobbra nagyon gyorsan mozog..
Mikor látjuk a hosszát? Akkor ha az elejérõl és a végérõl hozzánk egyszerre beérkezõ fénypontok között van távolság.. Mert ugye nyílvánvaló, hogy ha összeolvad az elejérõl és a végérõl egyszerre beérkezõ fény egyetlen pontban, akkor csupán egyetlen egy pontot látunk és nem kettõt ???
Ehhez milyen gyorsan kellene mennie a kockának..? A trigonometriát elõvesszük és egy kis speciális relativitás elméletet akkor (csak kis specrelt, mert a specrel tíltja az értelmezhetetlenség miatt a kocka fénysebességû mozgását!) akkor az eleje és vége között fénysebességen nincs távolság.. vagyis nincs balról-jobbra kiterjedése-dimenziója..
Tehát egy dimenziója elveszett, vagy helyesebben láthatatlan lett számunkra..
3D-1D = 2D vagyis kétdimenziós lett..
Ha belülrõl kinéz a kockában utazó, akkor Õ mit lát?
A világnak elveszett 1 db dimenziója. A másik kettõ meg van..
Neki megmaradt mind a három.. Nyílván a látja, a hiányzó dimenzió irányát, mint ahogy mi is az Õ, számunkra hiányzó dienziójának irányát..
Abbot, Síkföld c. könyvének ötlete a moziban, film nézése közben született, és nem túl logikus.. mert elfeledkezik arról, hogy nem az egyetlen lehetõség.
Próbálom példákkal valahogy elmondani, mi is kavarog mostanában nekem "odabenn". De látom nem megy. Íme még egy példa: Ahhoz, h levegyük a lekvárt a polcról el kell végeznünk egy mozgássorozatot, amihez mind a 3 irányt felhasználjuk. Namost, ha az a polc a 4. irányban van, és mondjuk hatalmas mennyiségû szabad elektromos töltés található ott. Ha belökünk oda ( erre a "polcra") egy -két elektront, azok talán "lelöknek" sokkal többet. ( mint a biliárd asztalon egy golyó sok más golyót mozgat meg) Tudom, h ilyen dolgokkal a topológia foglalkozik. Készültek-e ilyen számítások? Mi történik egy tárggyal, ha egyszerre mind a három irányba végez gyorsuló mozgást?
Nekem errõl a negyedik dimenzióról a hidrogén atom gömbszimetrikus elektronpályája jut eszembe. Ott is az elektron egyenlo valószínûséggel található meg az egész gömbfelületen, úgy hogy tulajdonképpen forog a mag körül(csúcs hogy még spin-saját tengley küröli mozgása is van) de ezek túl elvontak hogy rálehessen mondani úgy is van, inkább hasonlít mintha "forogna". Mindenesetre én nemnagyon hiszek negyedik dimenzióba És én is azt mondom hogy az idõ az nem negyedik koordináta tengely, az idõ az idõ, a távolság meg távolság. Hogy mi az idõ, arról is lehetne tárgyalni, kellene nyissak egy két érdekes új topikot csak tudjátok hogy van ... "sosincs idõ..."
Sziasztok! Sajnos nem volt idõm végigkövetni az eszmecserét. Azt szeretném kérdezni, hogy az idõ fogalma nem tévesen értelmezet-e? Most nem vulgáris ismeretterjesztésre vágyok, hanem annak kritikai átgondolására, hogy tudományos (relativisztikus) idõdefiníciónk, nem az antropomorf megközelítésbõl ered-e? (Pld: A föld lapos, mert úgy látjuk.) Nyilvánvaló, hogy matematikailag hasznos a jelenlegi értelmezés. Ahogyan a nemlineáris megközelítés nem érvénytelenítette az ókori definíciókat, úgy az Eisteini megközelítés sem érvényteleníti a Newtoni definíciókat. Csak az érvényességi körük nagyobb. Az újabb elméletek jobb közelítést adnak a valóság leírására, azonban elõbb utóbb kiderül, hogy szignifikánsan eltérnek a valóságtól. ( A hibaszázalék csökkenõ tendenciát mutat.) Tehát az idõ önálló dimenzióként(a térdimenziók közé sorolva) való elképzelése, nem hamis-e? Lehetséges az, hogy a történések egymásutániságának oksági megközelítése, ennek az idõfogalom helyébe való, matematikai behelyettítése, nagysádrendi áttörést eredményezhet? Ugyanez a kérdésem a tér hagyományos megközelítése szempontjával is. Lehetséges, hogy csak azért használjuk a bevezetett módon ezeket a fogalmakat, mert így alakult ki a tudományos definíciójuk? (Tekintély elv) Mert az elsõ gimis fizikaórán így tanították? Még mingig az oksági dominóelvnél tartok! Amely talán a káoszelmélethez áll a legközelebb. A lineáris idõfogalmat felváltottuk a nemlináris idõ (és tér) fogalmakkal. De még ma is ott tartunk, hogy kibékíthetetlennek tûnõ ellentmondások vannak a mikró és makró elméletek között. Nem lehet -e, hogy az elméletek közötti ellentmondás feloldható a valóság ezen nem is nagyon újfajta megközelítésével, amely talán feloldaná az antropomorf szubjektivizmust? Ismét mondom, hogy nem a regnáló elméletek magyarázata érdekel, hanem a kérdés kritikus átgongolása. Persze azt hiszem, hogy ezzel zseniális tudósoknak is több évi munkája volna. tehát a kérdés inkább gondolarébresztõ, azért érdekel mit gondoltok errõl?
Mielõtt új topicot nyitsz, keress rá a fórumban, nehogy olyat nyiss, ami már van, csak régen nem postoltak oda...
Legegyszerûbben úgy dönthetjük el, ha pl készítünk egy x-y kordinátarendszer rajzot. Az y-helyére az idõt "t"-vel jelölve írjuk. A helyes lépték-egység alapja legyen a fénysebesség. Így az idõtengelyen c*t és az x tengelyen is a c*t legyen az egység.
Most jelöljük be azt a pontot ahol t=0 és x=0 kor kezdõdik egy esemény ami t=1 -kor x=1 helyen fejezõdik be. (pl. egy villanás fénye x=1 -ig haladt és ott egy vetítõvásznat elért.) Ha az idõkordináta teljesen egyenértékû a hely kordinátával, akkor ez az ábra akkor is pontosan ugyanezt a képet adja, ha felcseréljük a tengelyeket. Szerintetek azonos képet kapunk?
Mert szerintem igen, azonos képet. Miután az idõ éppen olyan kordinátája az eseményeknek, mint az x,y, vagy akár a z... Minden esemény a három látott kiterjedés x,y,z és!!! a tapasztalt idõ kiterjedés mentén történik.
Jó példa az s elektronpálya gömbhély alakja. Kívülrõl gömbnek látszik, gömbnek tapasztaljuk, de a gömb egyetlen pontja az ahol éppen akkor van az elektron.. No persze, csak a filmekben érvényes az, hogy
"Ó, hát akkor az üres részbe betolható végtelen számú világ, lásd a "Sliders" c. film)
sajnos nem tolható be.
Miért nem?
Azért nem, mert nem hobbyból csak egy elektron (ill. max 2 db) van ezen a hélyon, hanem azért mert annak az egy elektronnak az egész gömbre kiterjed a hatása. Így csak akkor "fér el mellette" másik, ha a kettõjük spinje ellentétes irányú.. különben nem..
Egyetértek, akarom mondani nem lehet különválasztani a teret az idõtõl, túlségosan összefüggnek. Na de azt akarom én kérdezni, nem tudtok valami linket ahol megvan az egész relativitás speciális is és általános is KÉPLETEKKEL levezetve, nem csak duma/sok szöveg, hanem úgy keményen levezetésekkel. ???
Feltennék egy kérdést ami ebben a fórumban elég evidensnek számít, és ha elolvasnám a topicot még ráis jönnék, de sajnos ehez nincs idõm, úgy ,hogy felteszem a laikus kérdést , hátha vki megszán válasszal :)
A gravitáció és a kvantumfizika miért zárják ki egymást?
elírtam kvantumfizika helyett kvantummechanika
Elõre is bocs, ha nagy butaságokat írok! Ha a Newtoni fogalomrendszert használjuk, (ami nem cáfolt, de túlhaladott)a grafikus ábrázolás nagyon elegáns. Einstein óta tudjuk, hogy az idõ relatív. Én úgy fogalmaznám hogy az idõ a kauzalitás mérõszáma, ha a térdimenziókkal együtt vizsgáljuk, logikusnak tûnik hogy a viszonyítási rendszerek közötti összevetéséhez, ugyanúgy transzformáció szükséges, mint a sebességek esetén. Azt gondolom, hogy az idõ az események közötti képzetes szám, amely egyáltalán nem biztos hogy lineáris haladvány szerint változik, mivel azonban mi csak lineáris folyamatnak tudjuk elképzelni, ezért a függvényeket úgy írtuk le, hogy a nemlineáris mennyiséget más változó képviselje: pld. sebesség; gyorsulás; mezõk stb. Ha viszont a dimenziók tejesen egyenértékûek és felcserélhetõek, akkor léteznie kell az egész világegyetemre érvényes alapállandónak, ami szinkronizálja az oksági hatásokat. (Feltaláltam a spanyolviaszkot?)
Szia!
Írd csak nyugodtan QED-nek.. Nem zárják ki egymást.. Miért érzed úgy? Szerinted miért zárná ki egymást?
Legyen egy liftünk, ami mozog. Az elejének és a hátuljának a pillanatnyi helyét a sárga vonalak mutatják. Az felsõ ábrán X tengely legyen a tér, Y az idõ. A lift jobbra,+X irányba halad. Alulról indul, az idõ felfele telik. Az alsó ábra XY térbeli felülnézet szerint van felrajzolva, és a lift falainak sarkaiból induló fényjelek térbeli haladása látszik, amibõl látható majd, hogy mekkora kép keletkezik a fotógép ccd-jén. A keletkezõ képek térbeli szélességét a fehér vonalak jelzik.
Ha (A) pillanatban fotózunk, akkor a (B)(C) pillanatokban indult fényjeleket engedjük csak át az optikán. Ez igaz akkor is ha a fotógép áll a piros vonalon, és akkor is ha halad a lifttel a lila vonalon. A zár csak egy pillanatra nyit ki, ami miatt csak az ebben a pillanatban odaérkezõ fotonok haladhatnak át az optikán a ccd felé.
Ha áll a piros vonal által jelölt térbeli ponton a fotógép, akkor a lift elejérõl érkezõ (C) pillanatban indult sötétkék fény a (D) méretû képet fogja adni. Mivel a fotógép elõre nézett, a ccd helyét a D fehér vonalon átmenõ zöld vonal jelzi. Itt jön létre a kép.
A lift hátuljából érkezõ (B) pillanatban indult világoskék fény pedig az (E) kis méretû képet adja. Nem csoda hogy kisebb ez a kép, hiszen a (B) pillanat térben messzebb van (A)tól mint a (C) pillanat. Most a gép hátrafele nézett, igy a ccd helye az a zöld vonal, amelyiken az (E) kép van.
Most mozogjon a fotógép a lifttel együtt a lila vonalon. Az egyszerûség kedvéért a ccd helyei legyenek a lift falánál, tehát a sárga vonalakon.
A lift elejérõl érkezõ (C) pillanatban indult sötétkék fény a újra (D) méretû képet fogja adni. A lift hátuljából érkezõ (B) pillanatban indult világoskék fény pedig az (F) méretû képet adja, mert a fény csak a (G) pillanatban éri utól a ccd-t. Az (F) kép UGYAN AKKORA mint a (D) kép, annak ellenére, hogy (A) tól a (B) esemény térben meszebb volt, mint a (C).
Mi következik ebbõl? A lifttel együtt mozgó fotógép a ccd mozgása miatt az torzítja a távolságokat. - A torzítás mértéke ugyan annyi, mint amit a Lorentz-transzformáció ad az esemémyek térbeli koordinátájára. -
Emiatt az (A) pillanatban levõ megfigyelõ a (B)(C) eseményeket nemcsak hogy egyszerre látja, de az ott lévõ szélességeket is egyforma nagyságúnak LÁTJA, ami miatt azt HISZI , hogy egyforma térbeli távolságra vannak tõle. Emiatt úgy gondolja, hogy helyesen teszi, ha a lift két végében levõ órán egyazon idõpontot állít be. - Csakhogy egy optikai csalódás áldozata ! - És azt számolja, hogy mind a két pontból c-vel érkezett hozzá a fény. - Csakhogy torz értékekkel számolt ! -
Miután sikeresen összekavart mindent, ezután már mérni is c-nek fogja mind két irányban saját magához viszonyítva a fény sebességét. Csakhogy ez egy ILLÚZIÓ, és nem a valóság.
___________________________________________ Na ez a Lorentz-transzformáció valós fizikai háttere. ___________________________________________
Semmiféle téridõ nem létezik a fizikai valóságban.A téridõ kitaláció.
A relativitás jól írja le a valóságot, szép elmélet, de hazugságra épít. Nem megcáfolható, mert mindig minden úgy torzul, mintha az események ténylegesen egy négydimenziós téridõben lennének. A valóság nem megérthetõ, ha tévútra terelnek nem valós részletek.
Newton rulez.
Miért jár lasabban a mozgó óra?
Nézzük meg, mi van akkor, ha áll a lift. Bal felsõ ábra. A lift közepérõl (Y) pillanatban két fényjelet küldünk elõre és hátra. Ezek visszaverõdnek a falakról, és (X) pillanatban találkoznak újra. Ha a lift mozog, akkor (Z) a küldés pillanata, és (A) a fényjelek visszaérkezésének a pillanata. Jól látszik a rajzon, hogy mindenféle Lorentzes bûvészkedés nélkül is a mozgó liftet kivülrõl szemlélve a liftben lasabban folyik le ugyanaz a folyamat. (Y)(X) események között kevesebb idõ telt el, mint a (Z)(A) között. ( annyi a matematikai háttere ennek, hogy ha két pont között oda-vissza haladunk, akkor a legkevesebb idõ alatt akkor tesszük meg a távolságot, ha oda-vissza egyforma sebességgel megyünk. Ha oda c-v vissza c+v a sebesség, akkor mindenképp több idõ kell a táv megtételéhez. Számolás nélkül is könnyû belátni hogy ez így van. Legyen c=50 km/h, v=25 km/h és az út 50 km . Ekkor már odafele 2 óra kell az utazáshoz, és még vissza is kellene jönni. De ha egyenletes c-vel haladunk, akkor oda-vissza összesen 2 óra az út. )
- NEM az idõ telik lasabban ! Az idõ abszolút, és Newtoni. - Azok a folyamatok, amelyekben a fény is résztvesz, azok fognak lelassulni. Ha a fénnyel szinkronizáljuk az órákat, akkor TERMÉSZETESEN összevissza fognak járni az ÓRÁK, és nem az idõ fog összevissza járni.
És mindennek az oka az, hogy a fény sebességéhez nem adódik hozzá a forrás sebessége. - A fény az abszolút térhez képest halad állandó sebességgel ! -
De minden úgy torzul, hogy minden mozgó is állandó sebességet MÉR a fényre. De ez nem azt jelenti, hogy nincs abszolút álló tér ! Vegyünk egy pillanatot, amikor nem mozog semmi. Na ami ebben a pillanatban bennemarad, az az abszolút álló tér.
A relativitás térideje csak az órák által mért idõk ÉRTÉKEIBÕL , és a méterrudak és a fény futási idejével mért távolságok ÉRTÉKEIBÕL áll. Csak ennyit tud elmondani nekünk a valóságról, hogy ha mérünk, akkor milyen értékeket fogunk kapni.
De a valóságban NINCS téridõ. A relativitás matematikai hátterének semmi köze a fizikai valósághoz ! Ami pedig nincs, azt nem lehet görbíteni, és nem lehet utazni benne.
A méterrudak sem mérvadóak. Csak bele kell gondolni abba, hogy az elektromos erõ távolságfüggõ. Mivel a foton közvetíti az elektromágneses teret, a fotonnak kell valahogy ezt a távolságfüggést közvetítenie. Mivel a foton energiája nem csökken haladás közben, egy megoldás marad, a térbeli szétszóródás. De ha szóródik, akkor ugyan az fog történni, mint a fotógépnél. Az atom nem a valós távolságot fogja 'észlelni'. Ha mozog, akkor messzebb látja a többi atomot, emiatt közelebb KELL mennie a többihez. A mozgó testek összehúzódnak.
A relativitás nem érthetetlen, csak rettentõen összekeveri a dolgokat. Az a gyanum, hogy a kvantummechanika is ezt teszi. A gravitáció a téridõ görbülete? Hát nem hinném.
A relativitás egy szép és szimmetrikus látszatvilág, aminek a hátterében összetett newtoni folyamatok zajlanak. Nem továbbfejlesztése Newton fizikájának, hanem annak elrejtését szolgálja.
Van egy elméletünk, a relativitás, ami szinte hibátlanul írja le a világunkat. Kimutatható, hogy mögötte egy newtoni világ rejtõzik. Azonban gyakorlatilag lehetetlen olyan kisérletet végezni, amivel ezt közvetlenül be lehetne bizonyítani. A relativitás egy látszatvilágot ír le. Azonban ez a látszatvilág a mi valóságunk.
Az órák járnak lasabban. A mozgó órák. És nem egy másikhoz, ami távcsõvel nézi a mozgó órát, hanem azokhoz a hozzá képest álló órákhoz jár lasabban, amelyek melett elhalad.
Ugyan így egy sor mozgó órához képest meg az álló jár lasabban.
De mindez ott van a #957 ábrán. Csak végre érteni kellene, mit is ábrázol. Mert annak, aki megérti, az az egy ábra ezerszer többet fog mondani, mint gezoo irománya.
A mátrix az, ami elrejti a szemed elöl a valóságot. A relativitás mátrixjai. xD
Na és mi lesz a gravitációval? Egy illúzió vajon létre tud hozni egy ilyen erõt?
A Michelson-Morley kísérletrõl.
Mit bizonyít valójában ez a kisérlet? Minek is kellene történnie?
Vannak akik abban a tévhitben élnek, hogy a fény oda-vissza útja a lényeg ebben a kisérletben. Hát nem.
Nézzük újra a #1023as rajzot. (mennyi mindenre jó) Ugyanis a sárga vonalak lehetnek az MM kisérlet tükrei is.
A (Z) pontban adjuk le a két fényjelet, az (A)ban érkeznek vissza középre. A kérdés nem az, hogy az elõre küldött érkezik e meg hamarabb vagy a másik. A kérdés az, hogy ha oldalirányba (Y)ba is küldünk fényjeleket, akkor azoknak mikor kellene megérkezniük, és valójában a kisérletben mikor érkeznek meg?
A hátra küldött fényjel érkezése a tükörhöz t1=30/(c+v) ha c=1 és v=0.8 akkor t1=16.66 ez a (B).
t2= 30/(c-v) = 150 tehát az út oda vissza 166.66.
Mi van, ha oldalirányba megy a fény? Ekkor a lila vonalon kell mennie, ami c(x)=0.8 al megy. ez a c x-irányú komponense. Ekkor a c(y) = gyök(c*c-c(x)*c(x)) ami = 0.6 Ennyivel halad y irányban a fény oldalra. Az oda vissza idõ ekkor t3=2* 30/0.6 =100.
A fénynek jóval hamarabb kellene visszaérkeznie oldalról, mint haladási irányból. Ha elforgatjuk a karokat 90 fokkal, akkor az interferenciacsíkoknak el kellene tolódniuk.
A kisérlet eredménye, nincs eltolódás. Ez egyetlen dolgot bizonyít, a karok menetirányban rövidebbek egy mozgó rendszerbõl nézve a kisérletet.
Ha a Lorentz hosszkontrakcióval számoltunk a menetirányban lévõ karokra, akkor 30 helyett 18 lesz a karok hossza. Igy már t1 =10 és t2 =90 aminek az összege kiadja a t3=100 at. Tehát a mozgó testek ténylegesen rövidebbek. Nem annak látszanak, hanem azok.
"hanem azokhoz a hozzá képest álló órákhoz jár lasabban, amelyek melett elhalad."
Csak sikerült elrontanom, helyesen hanem azokhoz a hozzá képest MOZGÓ órákhoz jár lasabban, amelyek melett elhalad.
A szegecs szerint a furat a rövidebb, a furat szerint a szegecs. Mi fog történni valójában? A bogár élõ lesz vagy hulla?
Legyen most a jobb oldali sárga vonal a szegecs eleje és a másik a vége. (#902 hozzászólás) Itt a szegecs jobbra megy. A piros legyen a furat.
A furat inerciarendszere (IR) #902 A szegecs inerciarendszere (IR) #904
A bogár kicsivel a jobboldali sárga 79 másodperces pillanat elõtt fog meghalni. Ott ütközik a furat aljával a szegecs.
Igen ám, de a furat szerint(#902) a piros 70-es körül a szegecs feje felütközik a furat elején, ami miatt 'elvileg' a szegecs eleje nem érhetné el a furat alját.
Na most akkor mi van?
A szegecs szerint (#904) amikor felütközött az eleje, akkor még a vége kint van a furatból.
Mivel nincs megfejtés, jöhet a paradoxon feloldása.
Tényleg nincs megfejtés, hanem az a tény fogja feloldani a paradoxont, hogy semmi nem mehet a fénysebességnél gyorsabban.
Az a pillanat, amikor szegecs fejének a pereme felütközik a furat elején, 'térszerûen elválasztott' attól, amikor az eleje nekimegy a furat aljának. Ez annyit jelent konyhanyelven, hogy nem tudnak egymásnak fényjeleket küldeni, nincsenek oksági kapcsolatban. Mert ahhoz c-nél nagyobb sebességre lenne szükség .
Emiatt nem tartóztathatja fel a végének az ütközése a szegecs elejét, az atomjai csak fénysebességgel tudják az ütközést közvetíteni az eleje felé. A bogárnak annyi.
Meskhenet, és akkor mivel magyarázható, hogy a gravitácós térben elhajlik a fény iránya, pont mintha ott görbe lenne a tér ?? Azonkívül mivel magyarázható hogy a gravitációs térben lassabban telik az idõ mint gravitációmentesben??
Jogos a kérdés.
Mivel épp most végeztem ki a téridõt (kizárólag a saját agyam számára), a gravitáció megint magyarázatlanul lóg a levegõben.
Mivel a gravitációs idõdilatáció képletét át lehet alakítani a specrel sebességes képletére,
emiatt egy gravitációs potenciálhoz hozzárendelhetõ egy sebesség. Ez a szökési sebesség. Gondoltam arra, hogy a Föld felülete mozoghatna ennyivel, és ekkor a specrel idõdilatációja lenne a gravitációé is. A felület zuhanhatna a középpont fele, vagy tágulhatna kifelé. Ezzel csak az a gond, hogy egy másik bolygó felületén más a szökési sebesség, ami miatt minden bolygó más sebességgel tágulna, tehát nem lehetne a méreteik aránya konstans, vagyis állandó. De ugye ez állandó, tehát bukott az elmélet (szerencsére).
A másik véglet, amikor a tér áramlik, Az áramló téridõ plazma , ami nagyon tetszetõs elmélet,de egy a gond vele, a gravitáció terjedési sebességére túl kis sebességet ad.
A gravitáció fénysebességû terjedése azt sugallja, hogy valami részecske lehet a közvetítõ. Talán a graviton, talán a neutrinók, vagy egy még kisebb energiájú valami, amit még nem is ismerünk. Ez hatással van mindenre amit jelenleg ismerünk, tehát a fotonra is.
Jelenleg ezt tartom a legvalószínûbbnek ami a gravitációt okozhatja.