"attól még az elektron kis részecskeként mozog és nem tehénkedi körül az atommagot nem? Csak simán olyan gyorsam mozog, hogy mi ezt felhõként érzékeljük."
Ez nem egészen így van, hanem valahogy úgy, hogy amíg nem mérjük meg, az elektronnak a szó szoros értelmében nincs helye. Eloszlása van, ami alapján azt mondhatjuk meg, hogy ha megmérjük, akkor mekkora eséllyel található bizonyos helyeken. Elvileg 0-nál nagyobb a valószínûsége, hogy az elektron az univerzum másik oldalán bukkan fel. Az a pontszerû részecske-modell, amit az iskolában tanítanak csak akkor áll elõ, ha valamilyen módon (kölcsönhatás útján) megfigyeljük. Azt mondják, hogy az elktron/foton/stb nem is hullámok és nem is pontszerü részecskék, hanem olyan "valamik", amelyek leírására néha a hullám, néha a pontszerü részecske a legalkalmasabb.
Ez a tulajdonság nem csak az elemi részecskékre vonatkozik. A kétrés kísérletet megcsinálták atomokkal (sõt ha jól emlékszem molekulákkal is) és ugyan azt kapták, mint a fotonok vagy az elektronok esetében: Az atom szintén képes hullámként viselkedni és egyszerre mind két résen átmenve önmagával interferálni.
Meg se próbálnám magyarázni semmivel. Tudnék alternativákat mondani, de mindegyikbe bele lehet kötni. Aki azt állítja, hogy érti a QM-et, az nem ismeri eléggé. A hétköznapi fogalomrendszerbe nem illik bele, emiatt minden hasonlat sántít a QM-el kapcsolatban. Tény, hogy az elektront nem tudod mind a két lyuknál kimutatni. Emiatt nem állíthatod, hogy mind a két lyukon átment.
Ha nem rakunk a résekhez detektort, akkor "hullámként" mindkét lyukon átmegy.
Ha nem menne át, akkor ugyan azt a képet kapnánk az ernyõn ha mindkét rés nyitva van és ha felváltva van nyitva az egyik ill. a másik.
A QM világát nem tudom mennyire lehet megérteni, de azért szerintem -analógiák segítségével- laikusként is érdekes betekintést lehet nyerni a dolgok mûködésébe. (rengeteg jó ismeretterjesztõ könyv van)
Vannak úgynevezett rejtett paraméterû modellek, amelyek a hullámfüggvény mögé különbözõ általunk nem észlelhetõ valamit állítanak,de ezek jóslatai nem egyeznek a valósággal. A QM-en belül nincs ilyesmire szükség, a nélkül is ellentmondásmentes, és jelenleg a legjobb modell. Majd talán a húrok, de az jelenleg inkább filozófia mint fizika.
több féle, a valósággal összhangban álló, egyenrangú QM értelmezés van. a rejtett paraméterek létezésének lehetõségét én úgy tudom jelenleg elvetik a fizikusok.
Az a kis eszköz kimérhetõ, a hullámcsomagot alkotó elemi hullámok nem. Nagy külömbség. És ha kiméred, az elektron egy 10e-18m nél kisebb pontszerû valaminek adódik. Ha sok becsapódását méred, az eloszlást fel tudod írni úgy, _mintha_ elemi hullámok alakítanák ki. Na ezek a hullámok már csak egy segédeszközök, ilyet nem mértünk sehol.
Az elektron részecskeként való megnyilvánulására ugyan úgy csak közvetett módon, a kísérleti eszközünkben általa okozott változás révén következtethetünk, mint amikor kapunk egy interferencia-képet. pl. megnézzük, hogy kétrés kísérletben a képet az ernyõn kis pöttyök alkotják---> ebbõl arra következtethetünk, hogy oda kis részecskék csapódtak be. vagy Megnézzük a pöttyök mintázatát, amibõl az a következtetés adódik, hogy út közben valahol interferáltak egymással (vagy önmagukkal). Interferálni viszont csak hullámok tudnak.
Ez a két tulajdonság a modell egyenrangú részei. Az elektron se nem hullám, se nem pontszerû részecske, hanem egy olyan "valami", amely rendelkezik részecske- és hullám-tulajdonságokkal.
Az általunk ismert hullámtörvények mint sokrészecskés rendszerek tulajdonságai. Vannak akik a QM elemi hullámait alapvetõbbnek hiszik, mintha valamiféle _anyaghullámok_ haladnának a térben. De hiszen egyetlen olyan hullám-effektust sem ismerünk ami nem részecskékre épül. Emiatt feltételezhetõen QM szinten is valamiféle sokaság hozza létre a hullámfüggvényt. De miféle sokaság lehet ez, amikor pl egy foton van a rendszerben? A QM interferencia avagy a hullámtulajdonság mindig izolált rendszerekben mutatkozik meg, amelyek el vannak szigetelve a környezettõl. Zártak. Ilyen pl a kétlyukú kisérlet. Ha elkapjuk valamivel a fotont, akkor belenyultunk a berendezésbe, csatoltuk egy tágabb környezethez. Csak arra akartam rámutatni, hogy a hullámtulajdonság nem annyira a részecske tulajdonsága mint inkább az egész kisérleti eszközé. Nem kell semmilyen hullám terjedésére gondolni, és ezt a QM nem is feltételezi. Viszont az ernyõn megjelenõ pontra már mondhatjuk, hogy az maga az elektron vagy foton. Az már nem a berendezés tulajdonsága. Az számunkra a realitás.
Az igaz, hogy a kísérleti eszközzel mi választjuk meg, hogy a foton mely megnyilvánulását szeretnénk tanulmányozni, de a kísérleti eszköz hogy csinálhatna a fotonból "hullámot", ha az nem tudna hullámként viselkedni?
Amúgy azok a fogalmak, hogy "hullám" vagy "pontszerû részecske", csak a modell részei. Azt a célt szolgálják, hogy mondjuk a foton nevü jelenséget hétköznapi (makroszkópikus) fogalmainkkal le tudjuk írni. A helyzet talán ahhoz hasonlatos, mint a henger esete két dimenzióban. Ha egy két dimenziós világra ráhelyezünk egy hengert, az ott élõ 2D-s lények vagy egy kört, vagy pedig egy téglalapot látnak. Számukra az a két tulajdonság, hogy "kör" és "téglalap" kölcsönösen kizárják egymást. Valami vagy tégalalap, vagy kör, de semmiképpen sem a kettõ egyszerre. Tehát elõször nem is feltételezik, amit mi tudunk, hogy az a bizonyos téglalap és kör valójában egy harmadik jelenségnek (a hengernek) a különbözõ megnyilvánulásai. Hasonlóan vagyunk mi is a QM részecskéivel és hullámaival. Klasszikus fogalmaink szerint a hullám- és a részecske-tulajdonságok kizárják egymást, viszont tapasztalatból tudjuk, hogy bizonyos fizikai jelenségek képesek olyakor hullámként, olykor részecskeként viselkedni (sõt egyszerre mindkettõként is!).
"Viszont az ernyõn megjelenõ pontra már mondhatjuk, hogy az maga az elektron vagy foton. Az már nem a berendezés tulajdonsága. Az számunkra a realitás."
Az ernyõn, vagy a fotópapíron megjelenõ pötty nem maga az elektron vagy a foton, hanem a felfogó anyagával való kölcsönhatás eredménye. Egy kémiai elváltozás illetve a fluoreszcens anyag fénykibocsátása. Az a tény pedig, hogy az ernyõn sávok jelennek meg, ugyan olyan realitás, mint az, hogy a mintázat pöttyökbõl áll.
Tehát senki sem mondhatja, hogy QM jelenségeit jobban jellemezné egyik vagy másik tulajdonság.
Nem tudhatod mi történik a fotonnal. Hiába ez sokszor hallott szöveg, a hullamtulajdonság az egész kvantumrendszeré. Az pedig nem csak magában a foton. Amit írsz megtévesztõ és hibás. De te is valami _ismeretterjesztõ_ szövegbõl szedted, sajnos a net tele van ilyen szeméttel.
De ha azt hiszed ezt én találtam ki, nézzük mit ír egy fizikus.
Az indexes topicban folyó vita követése nekem egy kicsit magas, de ha jól értettem a lényeget, akkor E Szabó László a könyvében azt feltételezi, hogy a kvantumjelenségek valójában determnisztikusak, csak -még- nem ismerjük azokat a rejtett változókat, amelyek ezért felelõsek. Azonban, az ilyen retett változók léte pusztán hipotézis. Lingarazda is nyilvánvalóvá teszi, hogy "A könyv csak azt mutatja meg, hogy eddigi ismereteink alapján egy ilyen modell létezése nem zárható ki."
Innentõl meg nem értem, hogy miért vagy olyan biztos az igazadban..
Nos ...reggel picit gondolkodtam és -mivel nem értek hozzá- valószínû téves következtetésekre jutottam, de azért megkérdezek itt valakit,hátha tud segíteni...nos nem értem az egész spec rel hátterét, szal elméletileg gondolkodtam csak az egészen....szal igaz az a helyzet hogy Einstein bácsi azt mondá, hogy ha egy egyenletesen mozgó ûrhajóra fénnyórát helyezünk és ezt kivülrõl szemléljük olyankor, mikor az ûrhajó a féynsebességét megközelítõ, mondjuk 250.000 km/s -al száguld, akkor nekünk, a kivülrõl szemlélõnek úgy tûnik, hogy az az olda lassan jár a mi ugyanolyan fényóránkhoz képest.Elméletileg, ha jól tudom, akkor azért, mert a belsõ szemlélõnek az óra "normálisan" jár és a kintinek pedig késik.Az óra egy tükörbõl áll meg egy fénykibocsájtóból, s amikor a fénykibocsájtó fényjelet bocsájt ki és az visszaverõdik a tükörrõl a fénykibocsájtón elhelyezett érzékelõbe, akkor a fényóránk egyet kettyen.De a kivülrõl szemlélõnek azaz út, amelyet a fényjel egy kettyenés melett megtesz az hosszab, mivel az ûrhajó egy külsõ szemlélõ számár mozog, és mivel a fény sebessége állandó ezért logikusan következik, hogy akkor azaz óra lassabban jár.Ez az effektus belsõ szemlélõ számára nem lép fel, hisz számára a rendszer állónak tûnik.Az egészet összegezve a kivülrõl szemlélõ órája gyorsabban ketyeg és a belsõ lassabban(ez szintén a külsõ szemlélõ szemszögébõl).
DE Einstein azt is mondta, hogy minden relatív....és hogy mnindegy hogy a vonat megy az állomásba, vagy az állomás megy a vonat alá, mert az ugyan az, csak attlól függ, hogy honnan nézzük.Akkor a belsõ szemlélõ számára a külsõ szemlélõ órája éppugy lassabban jár mint az övé, hisz a belsõ szemlélõnek tûnik úgy mintha a külvilág mozogna, és õ lenne álló, nem??.... tehát a kettõ kiegyenlíti egymást és nincs idõeltolódás....
Pontosan!
Ugy gondolom, ha felviszünk 1 ilyen hajóra 1 atomórát + a földön is van 1, akkor a z út végén összehasonlítva mégis lesz eltérés a két óra járása között....
én is így hallottam...iker-paradoxon, a konkord repülései során is mintha mértek volna valami igazán minimálisat...nem tudom...de az eszmefuttatásomban nem tudom hogy hol a hiba ha így lenne... ja és ott van a részecskék "hosszú" élete is.Lebomlanak a légkörben de, még a Föld felszínén lehet érzékelni õket, pedig már nem is léteznek...de ez lehet hogy valami hülyeség....
Az idõeltérés úgy gondolom biztos így lehet, mert több ide vágó könyvben olvastam róla (kisérletek része). pl: Ha 1 ház pincéjébe tesznek egy atomórát (elvégzett kísérlet), + a ház valahanyadik emeletén is elhelyeznek egyet és ezeket egy szerre bekapcsolják, akkor egy bizonyos idõ múlva lesz mérhet eltérés. A magyarázat valami olyasmi, hogy más(?) a két helyen a forgási sebesség a föld középpontjához képest ....
Namost. Meg kell különböztetni az egyenes vonalú (ûrhajó), illetve a körpályán (részecskék)történõ fénysebességgel történõ utazást. Az elõbbi esetében semmiféle "idõutazásról" nem lehet szó. A második esetben valóban mértek ún. bomlási idõ növekedést, csakhogy ennek (szerintem) megintcsak semmi köze az idõutazáshoz. Ne felejtsd el, hogy a gyorsítóban egy rendkívül erõs mágneses tér tarja körpályán a cuccot, ami szintén befolyásolhatja a bomlási idõt. A másik kísérlet a repülõ atomóra. Ugyebár állítólag annál lasabban telik az idõ minél gyorsabban megy a cucc, ill. minél nagyobb gravitációs térben van. Erre is végeztek méréseket, de fejben utánaszámolva is kiderült, hogy a mérési eredmény bõven a hibahatáron belül van, tehát semmilyen értelmes következtetést nem lehetett levonni belõle. (Ennek ellenére bizonyitékként publikálták) Ugyanez a helyzet a hires nevezetes interferencia-kísérletre, amelyre mindenki úgy hivatkozik, mintha õ végezte volna el. Ennek ellenére nehezebb fellelni a kísérlet pontos körülményeit mint a Szent Grált :-) Nem is csoda hogy abszolút téves következtetéseket vontak le a nagyokosok belõle (köztük Einstein is)
"Ugyanez a helyzet a hires nevezetes interferencia-kísérletre, amelyre mindenki úgy hivatkozik, mintha õ végezte volna el. Ennek ellenére nehezebb fellelni a kísérlet pontos körülményeit mint a Szent Grált :-)" melyik is ez a kisérlet? nem emlékszem rá.
Mér is? Egyébként én is azt szajkózom mindenhol, hogy a hullámfüggvények csak függvények, amelyekkel le lehet írni azt a meglehetõsen statisztikusan megismerhetõ világot, amit mi mikrokozmosznak hívunk. Ugyebár a kizárási elv (?asszem az) is arra vonatkozik csak, hogy ha az impulzust vagy a helyet akarjuk megnézni más más fényt kell használnunk, amelyek a másikkal mérendõ tulajdonságot igencsak elrontják, elbizonytalanítják. Kis hullámhossz->hely, részecske meg elhúz a fenébe, mert a fény nagy E-jû volt. Nagyobb hullámhossz->impulzus, de a részecske helye bizonytalan, nem meghatározható rendesen, ergo bizonyos hullámfüggvényeket kell használni. Vhol a kettõ között meg kell nyugodni, Konpromisszum kell, az ára meg a bizonytalanság. Én is olvastam mindkét John Gribbin-féle Schrödingeres könyvet egyébként, tök jók. Az Isten egyenlete c. könyvet is ajánlom.
Vmi Michelson-Morley asszem több mint 100 évvel ezelõtt végezte. Csak pont a lényegre nem figyeltek oda.
A részecske/hullám tulajdonságot, meg 1 mondatban már elmagyaráztam valahol :-)
a Michaelson-Morley az az éterszél létét vizsgáló kísérlet volt 1887-ben. Interferométert elforgattak 90 fokkal és nem tapasztaltak eltétst az inteferenciaképben, ellentétben azzal amit az éter-elmélet alapján vártak. Ez volt az elsõ kísérlet ami megdöntötte az éter-hipotézist és az univerzális inerciarendszer létét. bõvebben: http://en.wikipedia.org/wiki/Michaelson-Morley_experiment
Ugyan már, mi van megdöntve? Csak leírható az egész az éter nélkül is. A tudomány jelenleg ebben az irányban halad, minél egyszerûbben leírni a valóságot. De ha szétnézel, találsz sok éterre épülõ elméletet is. Vegyük mindjárt a Lorentz-elméletet, ami teljesen ekvivalens az Einsteinével. De a káosz leírásához nem biztos hogy a jelenlegi út a helyes. De majd kiderül.
A Maharishi-hatás-t nem ismerem, dde arról már hallotam, hogy egy test tudatos "felfogása" kihatással is van a "felfogott" test fizikai jellemzõire, prsze minimális mértékben.... ha ezt végiggondolom... nemsokára szemel fogunk tárgyakat reptetni? :)
Én is elég materialista vagyok (ragaszkodok), de azt képes vagyok elfogadni, hogy a világ nem olyan, és nem annyi, mint ahogy ismerjük. Nem azzal azonosítjuk a dolgokat, mint amik (magunkat). Végsõ kérdéseket kutatva mindig paradoxon áll elõ (mi volt az elsõ ok elõtt?; Mi az, ami osztásból áll elõ, de nem osztható tovább?; Ha csak a jelenben vagyunk, akkor miért van mozgásképzetünk? (ami megmagyarázható, de attól a hangsúly a KÉPZETen marad) -és társai). Nem ismerjük a világot egészként, éppen mert megkülönböztetünk, és osztunk. Minden kérdésünkbõl újabb kérdésekeket kapunk. Végsõ soron még mindig arra jutunk, hogy létezõt, és nem-létezõt megkülönböztetünk, így keletkezés, és elmúlás képzetét keltik a dolgok. A figyelem az, ami nem keletkezik és nem múlik. És nincs más, csak figyelem.
Amúgy még logikával is felfogható (legalábbis én filozófiával jutottam odáig 5 év alatt) hogy semmi nincs külön semmitõl. A nem keletkezett nem-múló megtapasztalása "túl" van minden gondolaton.
Ha netán valamelyikõtöket érdekel az én nézetem, a weblapomon megtekintheti. Azért nem itt térek ki rá, mert hosszú. A címe pedig: http://w3.enternet.hu/fizika
Habár nemigazán idevágó a kérdés, mégis feltenném?: 1-et bármennyivel és bárhányszor elosztunk, kapunk valaha is 0-t?
1/x=0 -> mindkét oldalt beszorozzuk x-el => 1=x de ha az 1/x=0 -ba visszahelyettesítjük az x=1 -et ellenõrzésként, akkor 1/1=0 !És ez nem igaz...
Ez valahogy nem stimmel nálam az jött ki: 1/x=0 => 1=0x
lefelejetted a nulla elõl az ikszet és így önmagába az iksz egy farab ikszet jelent.
Bár én ebben nem vagyok illetékes kapaszkodom a kettesért matekból
soha, csak tartani fog a nullához 1/x=0(???) ha szorzod is x-szel: 1=0(!!!), amirõl meg tudjuk, hogy nem igaz hogy jutott eszedbe ez a kérdés? de legalább történik vmi a topicban:-) a legviccesebb az volt egyszer, mikor azt hallottam, hogy matematikusok képesek azon vitatkozni, hogy 2+2 nem 4-gyel egyenlõ:-)
Bocs, hogy késõn írok, de csak most jöttem újra gép elé...=) Na szóval...ezen már a görögök is gondolkodtak... Az van, hogy versenyzik egy nyúl meg Akhilleusz, aki a görög világ szerinti leggyorsabb futó...de tulajdonképpen mindegy hogy ki is versenyzik... Az van, hogy akhilleusz, tudván, hogy gyorsabb, mint a nyúl ad neki néhány lépésnyi elõnyt...a nyúl elrajtol, majd kis idõ mulva Akhilleusz is...ahogy Akhilleusz egyrõ jobban megközelíti a nyulat a kettõjük közötti távolság folyton felezõdik...majd eljön a pillanat, mikor Akhilleusz, már éppen egyetlen lépéssel lesz a nyúl mögött,majd meg is elõzi.De a matematika szerint ez soha nem köbetkezhet be, hisz ha a kettõjük közti távolságot felezzük, soha nem kapunk 0-t, hát akkor hol van az, hogy még meg is elõzi...szóval a matek szerint mégcsak meg utól sem érhetné teljesen, hisz amire Akhilleusz odaér ahol a nyúl van, arra a nyúl már egy picivel mindig elõbb van...mégha icipicivel is =) Na innen indult ki a gondolat..
Mi az, hogy folyton felezõdik? Egyre kisebbeket ugrik Akhilleusz? :D Ez nem osztás, hanem kivonás/összeadás.
Nincs olyan szám, ami osztásból jön létre, és tovább már nem osztható. Ez a mi kis poláris világképünk fenéje..
És ez jól szemlélteti, hogy világképünk nem állandó, mert mindig elõ fog állni valaki azzal hogy osztotta az oszthatatlant.
Ismerõs történet, itt is csak az a baj, hogy futásban, vhogy mintha nem tudna olyat, hogy elõbb utóbb, pár nanométerrel legyen a nyúl mögött,a mesének elvi korlátai vannak, mert egy bizonyos távolság alá nem lehet menni, ekkor egyszerûen elkezdõdik az összeadás/kivonás. Jó kis mese. Ha viszont az 1/n->0 problémát nézzük, hát egen, az (a*)1/n soha nem érheti el a nullát, de végtelen közelséggel megközelíti, érdekes szám lehet az 1/végtelen:-) sz4bolcs: Asszem Max Planck volt egy ilyen hapi, volt egy egyenlete a kvantummechanika alkotásának idejében, ami tele volt végtelenekkel, õ meg fogta magát és asszem osztott egyet végtelennel, na bumm, kiestek a végtelenek. Elõször senki nem akarta elfogadni, asztán késõbb asszem talált egy másik módszert is a végtelenek eltûntetésére.
na korán reggel újra gondoltam az akhilleuszos példát, az elvet már megértettem. Soha nem fog akhilleusz elõbb beérni a célba, ha mindig csak felezõdik a távolság. És soha nem fognak együtt beérni a célba, a nyuszika mindig "egy féllel" Akhilleusz elõtt jár. Ez olyan mint a hiperbola, mindig csak közelít a tengelyhez, de soha nem érheti el. Ugyanúgy ahogy a valóság mûködésének tudományos, vagy gondolati leírása. Soha nem érheti el, mindig csak közelít hozzá.
Ebben a gondolatban nincs semmi ami igaz vagy nem igaz lenne. :D
Na figyeljetek...egy kvantummechanikás könyvben ezt a választ találtam, de nemigazán értem... "A matematikusok szerint ha két szám különbsége bármilyen kicsinél kissebb, akkor a két szám egyenlõ. 99,99 = 10 X -9,99 = X ------------ 90,00 = 9 X 10,00 = X
Két szám akkor egyenlõ, ha különbségük nulla, ha tehát elfogadjuk, hogy a 9,999999 és a 10 külöbsége minden kcisinél kissebb, akkort egyenlõek. Máepredig bármilyen kicsi különbséget ad meg valaki e két szám között, bárki könnyen megmutathatja, hogy különbségük kissebb a megadott mértéknél."
...hmm...
gondolom ez egy érdekes megfogalmazás kifordításán alapuló kérdés. szerintem a minden kicsinél kisebb (a nemnegatív számokon értelmezve)=0-val. és a végtelenül kicsi akkor meg mi? fura. a végtelenül kicsi még mindig kicsi, azaz beletatozik a minden kicsi halmazba, tehát elméletileg nem egyenlõ a két szám, mégha végtelenül közel is vannak egymáshoz (ez kb. olyan, mint az egyik elképzelés a Szingularitásról, végtelenül göbült tér, ergo végtelenül lelassult idõ, na most telt az idõ, igen!, de mégis akár tekinthetjük úgyis, mintha nem lett volna, amivel nem értek egyet), tehát elméletileg akármennyire is közel van egymáshoz két szám, nem lesznek egyenlõk, tehát a szöveges megfogalmazás helyes, mivel MINDEN kicsinél kisebbrõl beszél, ami a nulla lehet, mert a minden kicsibe a végtelenül kicsi is beletartozik, és az egyetlen szám ami mindennél kisebb (a nemnegatív számok körében!) az a 0. Viszont, ha a gyakorlatot nézzük, és a mellékelt számítást, akkor belátható, hogy a végtelenül kicsi elhanyagolható. GYAKORLATILAG, és ezen vitázhatnak, amennyit akarnak, a megfogalmazás elvileg is helyes, az interpretáció már csak(!?!?!) gyakorlatilag. fura egy kérdés, megpróbáltam kielégítõ választ adni legjobb tudásom szerint, remélem megfelel a támasztott követelményeknek u.i.: ha lehet, szeretném tudni mit gondoltok, az idõ vajon telt e a Szingularitásban, vagy sem. Mert szerintem nem elhanyagolható a végtelen lassú sem, mert az is haladás, és ha akármilyen reakció is ment végbe abban a bizonyos Szingularitásban, valamennyi idõ alatt csak lejátszódott, viszont, ha az idõ állt, vagy nem létezett, akkor nem lehet reakcióról beszélni, ergo valamiféle teremtést kell valószínûsíteni, ami nekem speciel marhára nem tetszik, lehet az elmúlásérzet miatt, ha volt kezdet, lesz vég is, vagy mégsem?:-)
Mitõl függ, hogy valami végtelenül kicsi, vagy végtelenül nagy? 9.9999999végtelenkilences most vételen messze van a 10-tõl, vagy végtelen közel van a 10hez? Nem látok különbséget a kettõ közt, inkább végtelen távolságról beszélnék, de már ez sem fedi le...
Na ja. És vajon nagyobb gravitációs mezõben azért történnek ritkábban az események, mert lassabban telik az idõ, vagy fordított a logika. Szerinted hogy logikusabb? Van valami abszolút téridõ?
Ha az idõt úgyvesszük, mint a fény útját a térbe, és hogy nincs külön tér is idõ csak egységes téridõ, akkor sztem nemnagyon van abszolút idõ...
Az oké, de én most a 4ds téridõre gondolok. Az befolyásolja az eseményeket, vagy fordítva?
Sztem az logikus hogy a téridõt befojásolja a gravitávió...de hogy milyen módon?.... a téridõ elméletileg a gravitáció hatására "gürbül"...tehát a fény több utat tesz meg...ami azt kéne jelentse, hogy ott az idõ lassul...onnan nézve pedig az idõ gyorsabb...vagy valami ilyesmi...