amit én problémásnak látok, hogy mo-n nem mûködik a buszok elõtti sorban állás. Hiába érkezek elsõnek a megállóba, ha szarul saccolod meg hol fog megállni a busz akkor már lehet, hogy nem is lesz helyed.
Ez igaz. Emlékszem, amikor Svédországban voltam, a másik oldalát tapasztaltam meg a dolognak. Jött a busz, én pedig BKV szokás szerint feltuszkoltam magam, erre mindenki majd felnyásalt a szemével. Akkor esett le, hogy ezek a lámák sorban álltak... Tényleg, egyszerûen eszembe sem jutott, hogy ezt így is lehet. Szó, ami szó, eléggé elszégyeltem magam.
Nálunk a buszos kultúra lb az, hogy egy adag ember nyomorog egy kupacban, majd mikor beáll a busz, mindenki elkezd turakodni, mint állat. Ez igaz akkor is, ha csak 10 emberke áll a placcon a buszra várva (pedig a buszok kb 40-45 ülõhelyesek).
Tegnap esett meg, hogy a reggeli busz (távolsági), amin utaztam, tömve volt, egy öreg pálesz-szagú ipse meg ücsörgött az egyik ülésen az ablak mellett. Eszébe jutott, hogy le akar szállni (persze nemcsak õ, hanem kb 10 másik emberke is, de e õt nem érdekelte), aztán elkezdett pampogni, hogy nem tud kiszállni az ülésbõl, mert ott áll a nép, mint heringek a dobozban. Bepánikolt, hogy a buszon marad, de úgy lett úrrá a helyzeten, hogy elkezdte szidni az összes ottlevõt+azok minden felmenõit, azt hittem még 1-2 pofont is kiosz, erre egy kiscsaj leugatta, hogy miért nem vár addig amíg mások is elkezdik a leszállást+minden, meg különben is össze lesz kócolva a foga, ha nem fogja be. Erre elkussolt.
Na igen, nemcsak a fiatalok a kultúra zászlóvivõi.
Teljesen így mûködnek a dolgok felénk is. A birkák tömörülnek a busz 1. felében, mint állat, miközben hátul meg még ülõhely is van. Aztán megy a fákkolás, ha átslisszanok köztük. Ilyenkor szoktam beszólni a népnek, hogyha nem tetszik lehet másik busszal menni, vagy leülni hátul és befogni.
A múltkor le akartam ülni leghátra (1 szem csaj figyelt pont középen), megkérdezem beengedne-e, erre azt mondja nem. Mondom, másik oldalra? Erre is nem a válasz. Veszekedni nem szeretek, meg amúgyis irodában ülök egész nap, nem nagyon zavar, ha állnom kell hazáig, fél órát simán kibírok... Kiscsaj mellé leülnek vmilyen falusi haverjai, busz elindul. Kb 10 perc után elkezdi pofázni kis barátainak hangosan (lehet, hogy halljam ésn is): ,,Idejön ez a tahó paraszt, aztán elkezd erõsködni, hogy le akar ülni. Elküldtem az anyjába a kis faszt." Na itt ment fel a pumpa. Odaslatyogtam, aztán megmondtam neki:,,- Tudod én alapvetõen kedves ember vagyok, nem hiszem hogy udvariatlanul viselkedtem volna. Velem is megesik, hogy nem szívesen viselem, ha mások leülnek mellém. De az már kicsit sok, hogy leparasztozol és valótlanságot állítasz rólam, mégpedig úgy, hogy én is hallom. Ha mégegyszer bármi hasonlót meghallok tõled, kitépem a szíved és lenyomom a torkodo! Szép Napot!" Ez volt a reakcióm. 1 hónapig nem jött azzal a busszal a csaj. De kis barátai sem nagyon védték meg.
volt egy csaj aki 100 dB-lel ordított meg vihorászott midníg a buszon... egyik nap újságolta a slepjének, hogy õ mennyire beszívott tegnap és hogy milyen kurva jó volt, meg hogy a barátja megfogta a csöcsét. Én épp csak csúnyán néztem rá és ingattam a fejem. Erre egy "Miva'?" volt a válasza. kb 17 éves volt, mert még szalagja sem volt, de már melle igen xD Annyit mondtam neki, hogy "nagyon gáz vagy kiccsaj, anyád büszke lehet rád" erre valami olyasmi volt a válasz, hogy ne anyázzak, mert bla bla... meg sem vártam mit mond, csak ezt: Nem hiszem hogy itt rajtad kívül bárkit is érdekel, hogy tegnap hányan kúrtak meg, meg hogy mit ittál, ezzel én nem villognék, tehát tiszta szégyen vagy .
De bazze:MÉR NEM A REKLÁMOT TÖRLITEK? Kérdem már ezredjére!!Mi értelme a bannak?Csak azért regisztrált, hogy a reklámot berakhassa, úgysem akar fórumozni, a reklám meg ott világít, ahogy "kell". A bannal csináltok egy büdös nagy semmit.
Ezt én sem értem, kurvára nulla logika sincs benne.
off: Az csak tüneti kezelés. Elõször a kórokozót kell hatástalanítani, aztán jöhet a lábadozási idõszak. Amíg a moderátorok keresik a reklámokat, a reklámozó tovább fertõz. És azt hiszi, ezzel nyerhet... ááá.
lol! Nem buszos téma de mammeres Nénike: fejkendõ, lajbi, térd alá érõ fekete szoknya fekete harisnya és o'school adidas(tényleg volt vagy 20 éves a csuka, asztem kiesek a kocsiból... nagyon durva volt :)
Van szerencsém minden nap a 12-es busszal utazni. Ennek a járatnak egy "igen jó" tulajdonsága, hogy megáll a fehérvári úti piac elõtt. Én 2 megállóval a piac elõtt szoktam felszállni, a mammaerek/tatterek egy része szintén itt. Közeledik a busz, nénik/bácsik starthoz állnak. Busz megáll, banyatankok csikorduló kerékkel indulnak, tömörülnek mind a középsõ ajtó felé, majd ajtónyitás után egymást taposva nyomakodnak fel a buszra, közben szitkokkal árasztanak el mindenkit, aki csak az útjukba kerül. Hering-effektus életbe lép, mivel már állt ott néhány versenytársuk (szintén a középsõ ajtóban). Én addig szépen hátra ballagok a hátsó ajtóhoz, kényelmesen beszállok és leülök a busz tök üres hátuljában... 2 megállóval késõbb hirtelen nagyot zuhan a buszban tartózkodók átlagéletkora, ahogy idõs honfitársaink (félvén, hogy nem sikerül idõben leszállni) egymást lelökik a buszról.
"2 megállóval késõbb hirtelen nagyot zuhan a buszban tartózkodók átlagéletkora"
Ja, ez isemrõs helyzet, nekem is párszor volt szerencsém piacos mammerekkel uttazni.Szóval, megállóhoz érünk.Leszállnak, amint becsukódott az ajtó, és megtett a busz 30 centimétert, már villan a leszállásjelzõ, mamák serege tódul az ajtó felé, idegesen kérdezik: "jáj bözsikém megnyomtad a gombot, biztosan megnyomtad?"
Igen, az a legnagyobb rémálmuk, hogy egyszer fennragadnak a buszon. Az nem zavarja õket, hogy ez a világtörténelemben még sosem fordult elõ :D
De igen, egyszer én fennmaradtam a 23-ason...Tömve volt és nem jutottam el idõben az ajtóhoz... Nagyon megrázó élmény volt, hónapokig rémálmok gyötörtek utána
Szerk.: sõt, ha jobban belegondolok, 2x is (szintén 23-as), de egy kollegával is elõfordult már ugyan ezen a járaton :(
velem is elõferdült ilyen: reggel szokásos tömeg a buszon, le akarnánk szállni, megyünk elõlre, erre egy vén elállja az utat a mammerjével együtt, h ne itt szálljunk le, hanem menjünk a második ajtóhoz... szép dolog nem szép dolog, olyat belerugtam volna, hogy nem kel fel többet. mi az, hogy menjek hátra és ott szálljak le?? nehéz lett volna addig lelépni (mivel az alsó szinten állt) míg 4-5 gyerek leszáll...? aztán hátratolakodtuk magunkat a 2. ajtóhoz, elõttem lévõ haverom az uccsó pillanatba szállt le, de úgy, hogy odacsukta a kabátját a sofõr, gyorsan kinyitotta azt visszacsukta..gondoltam inkább én nem teszek kisérletet, elmentem a végállomásig (az volt a következõ megálló 250 m-re onnan)
A mammerek azért izgulnak hogy idõben leszállnak e mivel minden pontosan kivan centizve náluk. Mivel ha elvétik a megállót lemaradnak a kedvenc dél-amerikai sorozatukról, vagy a tacskójuk bepisil a lakásukba.
Jut eszembe a tacskóról, engem baromira idegesit mikor a mammerek és a papperek cipelik magukam mindenhová a kissé elhizott kedvencüket. Komolyan mondom ugy tekintenek rá mint a gyermekükre.
Engem az idegesít, amikor úgy felöltöztetik szerencsétlen kis kutyát (?), hogy menni alig bír, utána bele is izzad az eb, majd otthon a lakásban amikor leveszik róla a ruhát, ott fázik meg... ^^
Ezt majd olvasd el újra, 60 év múlva!
Metrón tipikus, hogy nem lehet kiszállni a kocsiból, mert amint nyílik az ajtó, már szállnak is be a cekkerrel a mammerek a tilitoli kocsijukkal.
Egyszer régen volt egy tök rendes majdnem mammer (kb 40-50 közötti konszolidált hölgy), aki megvédett minket (kb 10 éves gyerekek) a 4-6-os vonalon járó valamelyik villamoson, egy igazi mammer ellenében. Mi edzés után hullafáradtan kb az összes tizenakárhány kilós motyónkkal ülünk a vilingeren, mikor is a thereal mammer nem is a szokásos félhangosan, hanem rendesen hangosan, hogy mindenki hallja, elkezdi lökni a klasszikust, hogy ezek a mai fiatalok, nem képesek átadni a helyüket az idõsebbeknek...blabla, mikor is elér ahhoz a ponthoz, ahol a dolognak a lényegi mivolta megjelenik: éééééén x évig dolgoztam a postán, és már y éve nyugdíjas vagyok!!!
Erre a lovagunk (a majdnem mammer) így szóla büntetõleg, és egyben egy huszárvágással mute-olva a thereal-t: Akkor már épp elég ideje volt pihenni, és hagyja békén a gyerekeket!
Ne is mondd, minden reggel a Lehelen szallok ki a metrobol... megall a szerelveny, ajtok nyilnak, es mar todul be a kiskocsis-zacskos vagy zacsko nelkuli oregemberek hada. En sem vagyok mar tizeneves, de nem tudom megerteni, mi a francnak tolakodni a metroban mikor a metro addig nem megy el a megallobol, mig van utas a peronon.
Õk az ülõhelyre mennek, mert 2 megálló mulva ugyis leszállnak...
Egy friss sztori máról. Jövök haza a jó öreg 13-as buszon, a megállóban egy mammer szeretne felszállni a menetrend szerinti járatra. Céltudatosan megcélozza a zárva lévõ elsõ ajtót (a sofõr csak a középsõt nyitotta ki mert ahhoz volt közelebb a mammer). Észreveszi ugy kb 2 méterre az ajtótól hogy zárva van. A sofõr reagálva a történtekre kinyitja az elsõ ajtót, ekkor a mammer váratlanul megfordul, felszáll a középsõ ajtón és leül a busz elején található ülõheéyre.
A "vérdögökrõl": A "vénszivar" az ölében a kutyával ül a buszon és a kutya ugyebár akinek széle-hossza egy és kb egy idõs a gazdájával elfingja magát nem is halkan. Jó messze álltam tõle hál'istennek és az ablakon bejövõ menetszél pont a másik irányba fújta. De ami szeget kapott a vén fószer, xDD Hogy miért nem gyalog megy ha kutyával van, meg hogy alapból ide azt sem lehetne felhozni, ha meg nem bír járni ne hozza ki a lakásból, meg õ is maradjon otthon és akkor nem ájul ki a busz másik fele. Röhögtem nagyot, természetesen a kutyatulajdonos öregek felhábarorodása mérhetetlen volt, csakhát ellenfelükre találtak 2 40-es éveiben járó uriember és egy 2 gyerekes anyuka képében xD
A másik a "leszáll, fijatalember"? Húsvét elõtt valaogy: Ülök a dupla székek külsõ székén, mert csak ott volt hely. A tenyérbemászó képû öregasszony kb 1,5 centirõl az arcomtól kérdezi meg iszonyat frekvencián, úgy hogy az arcán lévõ bibircsókból kinövõ szõrrel csikolta az arcom + nem gyengén volt szájszaga. Na ez volt az elsõ támadása, kissé váratlanul ért. a válasz: - Majd egyszer igen. - Me miko'? - Majd. Hánehogymá, nem az anyám. vagy két perc mulva elkezd iszonyatosan furakodni kifelé egy standard csíkossal. Mondom neki nyugodtan leülhet, még nem kell összeteposni a lábam, mert a megálló még messze. De õ csak vérgõzös tekintettel bámul és kétségbeesetten kapasztodó után fújtat, rálép a lábamra... A busz fullon vam mert 1a piacjárat fél 11. Minek kellet nekem felszállni? Naszóval, a mammer a megint lábamon topog, habár én összehúztam magam ahogy csak lehetett még a fejem is elfordítottam mert kegyetlen büdös volt, de valahogy a taposás és a léhelletje is megtalált. Mikor már 3.-jára tapos végig a lábamon, kb ilyenkorra állt meg a busz: "Basszameg, a lábam! Ha nem várja meg míg felállok legalább ne taposson össze a kurva 'stenit! Az utolsó 2 szó már síri csöndben hangzott el annyira voltam halk.
tehát alap tömött busz, tolakodó mammer esete. Jaa, hogy miért félnek, hogy fenn maradnak? Sztem azért mert sokat kell visszafelé gyalogolni és az õ öreg lábukkal csak sprintelni tudnak nem gyalogolni
igen, félnek ugyanakkor volt már olyan, hogy késõn ébredtem, és nem tudtam átverekedni magam az ajtó környékén álló masszívan tömörülõ tömegen, hogy leszállhassak :) igaz, én nem estem kétségbe
semmi bajom nem volt a Lehellel, egészen addig míg kedves kolléganõm fel nem hívta a figyelmemet az ott uralkodó szagokra. no, azóta érzem és hogy nektek se legyen annyira jó, leirtam ide is :))
Pyxikém nem akarlak elkeseríteni, de a kutya nem tud beleizzadni a kabátkájába ugyanis nincs neki izzadságmirigye a testén csak a lábán nomeg liheg és ezzel hûti magát
metrón volt,utazunk ketten haverral,a metrókocsi ahol csak ilyen két személyes ülõke van,haver ül a legvégén én meg az ajtó mellett,dumálunk haverral ezért nem nagyon nézelõdtem ki merre áll,hallom végállomás megjöttünk,felállok erre ott áll mellettem egy terhesnõ,és megveregeti a vállam hogy köszi fiúk nagyon rendesek vagytok hogy átadtátok a helyet,mondom mi a fasz,nem is láttam hogy itt áll,azt otthagytam,most akkor az ember sasoljon minden irányba,meg buszon volt hogy egy mammernak átakartam adni a helyem az meg csak nézett hogy neki az nem kell,gonodlom magamban akkor bazmeg,azóta nem gyakran adom át a helyem
ilyen nekem is volt tavaly, tömeg a buszon, mi épp ültünk haverral az elsõ két ülésen, bámulunk ki jobbra, mellettünk meg egy asszony az unokájával meg egy nagy poggyásszal álldogál. mivel amugyis tömeg volt + jobbra néztünk õ meg bal oldalt állt, eleve észre se vettük. erre a sok tahó szolnoki paraszt elkezd kiabálni, hogy adjuk már át a helyet, nem ültünk-e eleget az iskolában. mondom nem kell pofázni, nem vettem észre. mondjuk az után is morogtak még, lexivesebben bedobtam volna 1 gránátot középre. az asszony meg rendes volt, mondta, h nem baj, nem láttuk. azóta nem ülök a buszon XD jah..másik: száll fel pár gyerek, + 1 csöves asszony. mondja a gyerek, h föláll (bár inkább kérdésnek tünt, mondjuk volt elég hely), erre a csöves: nem kell felállni, azt ráült a gyerekre. hogy lehet vki ennyire tahó?
no a másik a hajléktalan kérdés ki tudja ki ült azon az ülésen elõtted
nagyon vicces látni azt amikor leszáll egy ilyen büdös, senki le nem ülne a helyére, de a következõ megállóban felszálló mit sem sejtõ asszonyok, egymással versenyt spuriznak a helyért
Hát igen, én már kapaszkodni sem merek. Sajnálom a hajléktalanokat, de sajnos a legtöbbjük egyszerûen csak lusta geci és alkesz, kevesebben vannak azok, akik tényleg nem tehetnek arról, hogy odáig süllyedtek. DE A FRANCBA IS: egy ilyen undorító féreg, aki összehugyozza / szarja magát, ne szálljon már föl bkv-ra, pláne ne üljön le. Hogy lehetnek ennyire moslék, szar alakok? De komolyan, felfogni nem tudom :(
"jah..másik: száll fel pár gyerek, + 1 csöves asszony. mondja a gyerek, h föláll (bár inkább kérdésnek tünt, mondjuk volt elég hely), erre a csöves: nem kell felállni, azt ráült a gyerekre. hogy lehet vki ennyire tahó?" :DDDDDDDDDDDDD
A Lehelen én is jártam pár évig, 76-ossal, 12-14-es vilingerrel, meg metróval is. De nem volt annyira gáz régen. Igaz, akkor még nem volt meg ez a csudaépület. :)
Viszont most sok a hajléktalan a telefonfülkéknél, nem?
Egyszer láttam, hogy a metró biztonsági emberei hogyan próbáltak meg leszállítani egy, a szélsõ üléseken fekvõ, és a szag alapján csúnyán maga alá rondító öreg papát. Szólongatták félhangosan, hogy jónapot! legyen szíves elhagyni a szerelvényt. :DDD
De a papper csak feküdt tovább, szerintem full beba volt.
Amúgy egyszer beszoptam egy ilyet. Megyek le a mozgólépcsõn, látom, hogy bent áll a metró, rakéta begyújt. Ting-ding, kérem vigyázzanak....rohanok, mint állat, hátizsák repül elõttem, én egy 3méteres ugrással bent termek, de kb úgy, hogy a hajamat még levágja az összecsukódó ajtó...kicsit pihegek, és akkor veszem észre, hogy a délutáni óra ellenére egészen üresen sikerült elkapnom a kocsit. Nagy f@szt! :D
Egy hajléktalan fetrengett a legkülönfélébb szagú, és eredetû testnedveiben, egészen érdekes szagorgiával ajándékozva meg engem. Na ez még annyira nem is lett volna gáz...de mivel õ a kocsi szélén volt, elnéztem a másik irányba, és elindultam volna. Azért volna, mert a második ajtón túl olyan tömeg állt, hogy azon szerintem bányászok is csak komoly erõkifejtés, és megfelelõ technika segítségével jutottak volna át. Eléggé érdekes látvány lehettem, ahogy az ajtózáró hangra, és az ajtó záródására berobbanok a kocsiba, lihegek kicsit, majd szép lassan tudatosul bennem a helyzet. Elég érdekes arcok néztek rám...viszont senki nem röhögött. :DDDDD
Aztán a következõ megállónál átmentem a másik kocsiba. Ott legalább nem látták az arcomat.
Maximáliasn megértelek. Senkinek sincs kedve egy fárasztó nap után a mocskos büdös csöves szagát szagolni aki épp most esett ki a kocsmából, és annyira bevan ***** hogy nénykézláb sem tud megállni.
Hmm...egész jó kis topik, gondoltam megosztom veletek a millió közül, az egyik legjobb élményem a gyönyörû hármas metrón: -Valamelyik nap, akárcsak a többin, Kökirõl indulnék, Lehel-tér felé, aki szokott arra járni, az tudja, hogy nem két perc az út. Namost haladok elõrefele, lehett olyan délután 1-2 óra, de csutkára tömve volt a metró összes ülése. Noh, ahogy ballagok elõre, meglátom, hogy az elsõ kocsiba, van még egy szabad hely egy "Oldtimer" mellett, gondoltam leülök, addíg, míg átérek nem akarok állni, ráadásul, legalább kiolvasom a háború és békét. Namost beérek a nagymutter mellé, ülnék le, mire benyög nekem egy olyat, hogy maradjak állva, mert ó itt foglalja a helyet. Nézek, mint a fasz, hogy ez most így mi a rák, mondom neki, ez itt nem Kisvárdai személy, itt nincs fogalálás. Mondja nekem, hogy márpedig õ lebeszélte a másik mamival Telefonon!!, hogy itt lesz helye. Mondom..ok, majd meglátjuk. Leültem, elkezdtem olvasni, mire két megállóig baszogatott, majd a harmadik megállónál megérkezett a másik, és konkrétan EGY azaz egy megállót mentek ketten együtt, de addig végig oltottak.:) Szóval én már nem lepõdök meg semmin:)
A helyzet az, hogy én NEM sajnálom a hajléktalanokat. Van talán 1-2 százalék, akik tényleg önhibájukon kívül kerültek ebbe a helyzetbe, de róluk többnyire nem is tudod megmondani, hogy hajléktalanok. Beszélgettem jópár ilyennel, és tényleg megesik, hogy minden összeesküszik az ember ellen. De õbennük még akkor is van tartás, és megõrzik az emberi méltóságukat. A hajléktalanság náluk sokszor átmeneti állapot.
Viszont a nagy többség a maguk alá szaró, pestises-kolerás matracokon aluljáróban fetrengõ véglények, akik már minden emberi mivoltukból kivetkõztek. na, õket valahogy nem tudom sajnálni.
mondjuk nem öreglány, de öreg :E szal megáll 1 busz a megállóba, mellettünk egy öreg csöves, menni nem bír...aztán mikor hallja, hogy szól a csengõ h zárodik az ajtó, hírtelen elkezd sprintelni mint állat, felugrik a lépcsõn és elkezd ülõhelyet keresni XDDDD
Engem az idegesít igazán amikor a mammerek ki sem nyitják a pofájukat. Tavaly odajött elém (én a külsõ széken ültem). Aztán rám néz, meg sem szólal, csak az üres hely felé bököd és nyõg. Nyõõg!! A kurva anyját. Nem ám: Elnézést, szabad az a hely. Én tök udvarisasan mondtam volna: Hát persze csak tessékleülnikérem. De így...még így is finom voltam és arrébb tettem a seggem. És mi vagyunk a bunkó fiatalság, na ja...
huh.. hol is kezdjem... szval mikor még vagyonörködttem (dm) akkor találkoztam olyan öreghölgyekkel, akik pofátlanabbak voltak bármely addig ismert fiatalabb korosztálynál... hihetetlen deh tényleg azt gondolják hogy nekik mindent lehet...Pl.: -Fiatalember! Segítene borotvát/hajfestéket(minek?) választani? Nekem nem ez a dolgom(ezt biztos mindegyik tudta, deh mert mér-ne kérdenzé meg a vagyonõrt biztos segit mert megsajnálja a nénit?!
Bkv-n elõforduló történetekbõl nekem is wan 1 regény hosszúságú :D
havan idõd valamikor elküldöd az e-mail címemre? :D [email protected]
Hát nekem is elegem van a mammerekbõl, bár én azt utálom mikor a bicikliúton haladnak, de még véletlenül sem oldalt mennének hamár ott mennek hanem középen. Erre már kidolgoztunk 2 frappáns ám tökéletes elméletet: 1. Azért mennek középen, mert ha bal oldalt haladnak félnek hogy belemennek az árokba, ha mg jobb oldalt akkor meg a kerítésnek mennek és így elég logikus hogy az "aranyközéputat" használják"
2. Egyszerûen bosszantani akarnak minket :)
"Metrón tipikus, hogy nem lehet kiszállni a kocsiból, mert amint nyílik az ajtó, már szállnak is be a cekkerrel a mammerek a tilitoli kocsijukkal."
Ezért szoktam én feszes pofával merev tekintettel nekimenni az ilyennek...aztán had ugasson utána, hogy mé' lökdösõdöl köcsööög? :D:D:D:D:D
a buszról való leszállás ugyan ez :) nyílik az ajtó és a felszállók beállnak az ajtóba... én meg szépen lassan elindulok lefelé, és közben "én akkor is leszállok ha közben jössz fel de te fogsz hátast dobni nem én, mert fellöklek kíméletletnekül kis tiroli parasztgyerek, velem ne szórakozzál" nézéssel és karmozdulattal utasítom a hölgyeket és urakat, hogy adjanak helyet a tömegközlekedésre szolgáló jármû elhagyásához.
Én úgy vélem udvarias vagyok másokkal szemben le-fel szálláskor. Pl. akit tudok elõre engedek (természetesen tolakodik ott mindenki), a sofõr úgy is látja ki az aki le-fel akar szállni, addig úgy se csukja be az ajtót. Ha látom, h sok a felszálló úgy is beljebb megyek (ha tudok), de ha mozdulni se lehet hiába ordít hogy menjünk beljebb mert fel szeretne szállni...
Egyébként birom, mikor levegõt se lehet kapni annyian vannak, de vmi paraszt azért tolakodik és beszól mindenkinek h "nem menne beljebb" mert õ le akar ülni...Azért meg nem fogom elengedni a kapaszkodót, hogy õ kényelmesen üljön (mármint úgy nem, h nem fogom menetközbe meg minden). Mikor kisebb voltam nem 1× fordult elõ, mivel mindenkin megesett a szívem, de mostmár akárhogy tolakodik, szólogat be nem mek arébb ha látom, h nekem nem lesz helyem...
Más: szokásos reggeli tömeg, fölszáll egy bolond asszony, tolaxik mint állat, ugat, hogy menjek már arréb..nem akartam köcsög lenni, így rámásztam egy másik gyerekre de már hót ideg voltam, mert még lökdösött is. De komolyan nagyon bírom, mikor a busz egyik végébõl a másikba átmegy (a tömegen), hogy le tudjon ülni 3 megállóra... Aztán mire sikerült leülni megszólal: " na igen, én is így gondoltam". Mondom: "én meg nem"
Más2: áll 1 csaj az ülés elõtt, mozdulni alig bír, vmi középkorú nõ odamegy: "elnézést, szeretnék leülni" végülis ott volt mögötte 2 üres ülés, de nem, õ pont oda akar leülni, ahol állnak és mozdulni nem bírnak..
Régebben én is eléggé tolakodós bunkó voltam ilyen szempontból, de külföldön tanultam pár dolgot...
Tegnap hazajöttem suliból elsõ óra után, mert rosszul voltam, ilyenkor mennek ugye a piacra... állok a buszmegállóba, egyedüli 60 alattiként, és mindenkit felengedek a buszra persze, csak hát mivel a táblától arrébmenni nem tudtam, természetesen mindegyik hozzám dörgölözött a büdös otthonkájukkal. Nem is ez a baj, hanem jön egy 70+ vöröshajú - rúzsozott (!) nénike, és úgy nekilökte a fejem a táblába, hogy ordítottam egy kicsikét... :) Mondom, hogy normális maga?! Nem fér fel a buszra??? De hát ugye, összetartóak, és neki adtak igazat, így mindegyik nekem jött mégjobban utána.
Külön piacjárat kéne...
Hagyjad, majd öreg korodra te is ilyen leszel :)))
Itt az "új" buszokon elég kicsi a hely a székek között, egy ember fér el, ha valaki át akar menni akrobata mutatványokat kell bemutatni. Ha valaki felszáll én beljebb szoktam menni, hogy elférjen, ha meg tömött a busz nem tolakszom.. De ezek.. És itt most nem csak az öregekrõl beszélek.
Busz tele, meglátja az ismerõsét, naná, hogy muszáj odamennie és tolakszik befelé. Én meg elhajolok, nyomorgok az ablak felé elég kényelmetlen pózban, hogy el tudjon menni az a szerencsétlen erre OTT MEGÁLL b.meg! És még nekem kell arrébb menni. Szóval már az állóhelyet is át kell adni. És ez már nem egyszer fordult elõ...
Ha tehetem gyalog megyek.
"Én meg elhajolok, nyomorgok az ablak felé elég kényelmetlen pózban, hogy el tudjon menni az a szerencsétlen erre OTT MEGÁLL b.meg! És még nekem kell arrébb menni."
ejj, ez velem is milyen rohadt soxor megtörtént. én is ettõl kapok legkönnyebben agyhugykövet. félreállok, hogy a tolakodó paraszt/hülyepicsa elférjen, direkt látványosan egy kifacsart pózt veszek fel amit csak nagyon rövid ideig lehet tartani, erre megáll pont ott, szorosan mellettem/mögöttem, mert hát minek is menne tovább, ott tök jó hely keletkezett...
a harmadik alaklom után megoldottam azzal, h nem érdekelt felborul, v összenyomorodik én visszaálltam az eredeti poziciómba. most meg már azoknak sem állok félre akik valóban csak el akarnak menni mögöttem (ha félre állnék, tuti megállna mögöttem) így ugyan mindenki fellök, de még így is ez a kisebbik rossz...
Kedvencem: A mammer oat lesprintel a buszig ,hogy én irigykedek,erre felér a buszra,és eljátsza a nagy halálvergõdését,Hangosan mondogatja is hogy direkt észrevegyék:Jaj a vérnyomásom!,jaj a viszeres/izületes lábaim! Jaj de elfáradtam! Aztán ember életet nem kímélve tolagodik,lök csíp rúg hogy azt a nyomorult helyet elkapja,1 megállóig. Na ezt rühelem.
Miért okoznak ekkora gondot az idõsebb hölgyek?Teljesen természetes dolog átadni a helyet..
Én sem szoktam ezeket felvenni, engem egyedül a metrón ajtóbaállás idegesít, de azt meg nem csak a nénik csinálják, hanem mindenki...az öregekre álltalában ráhagyom a dolgokat...
Vonaton a legjobb, az öreg nyanya beül a 4esbe, és mikor megkérjük, hogy menjen át egy kettesbe, fel van háborodva, és persze nem enged oda, mert õ öreg, meg fájnak a lábai. Én meg kibasztam vele, mert lekapcsoltam abba a kocsiba az elektronikát, és nem nyíltak ugyebár az ajtók. Szól nekem hogy segítsek kinyitni neki az ajtót, én meg mondtam hogy ott a gomb :D Öregembert nem láttatok még így szaladni. Persze éppen letudodd szálni a másik kocsiba :)
gyáá szívembõl szoltál. mennyire tud idegesíteni, amikor ott állok a kapaszkodó mellett az ajtó közelében, mert tudom, hogy 1-2 megálló múlva leszállok, erre felszáll egy idõs nõ / férfi és pontosan beáll elém és a kapaszkodó közé (ugye én hátralépek, hogy beljebb engedjem). nem fogja föl, hogy nem a helyet adom át neki, hanem csak udvariasan arrébb lépek, hogy beljebb tudjon menni.
múltkor is ilyesmi volt: állok a kapaszkodó mellett és felszáll egy idõs férfi + nõ és megint beálltak a kapaszkodó elé. erre olyan idegbeteg lettem, hogy fogtam és kettõjük között átnyúltam és úgy kapaszkodtam (elvileg beszélgettek egymással és a karom pont fejmagasságukban volt)
és bazmeg még akkor sem tûnt fel nekik, hogy arrébb állhatnának... hihetetlen :)