Kapásból megjegyezném, hogy miután kiderült a hiba, a készülék belsejét kis mértékben ugyan, de átrendezték, így a hiba megszûnt, mivel az antenna átrendezésével elvileg már nincs olyan pont, ahol le tudná fedni a felhasználó a kezével és ez zavart okozhatna.
A legtöbb készülék valóban, 90-95%-os töltöttség esetén átáll csepptöltésre, de általában nem is mutat 100%-ot. A képernyõ kijelzéses készülékek legtöbbje ugyan nem százalékosan mér a fõképernyõn, hanem egységekben, de egyre több eszközben van belsõ, pontosabb (azaz százalékos) töltöttség mérõ is. Valóban, a szoftverek legtöbbje hibás, így mikor átáll csepptöltésre, akkor kijelzi, hogy aksi tele. Az Apple-nél nem is ez a legkomolyabb probléma, hanem az, hogy lényegében miután kijelez, utána se áll át csepptöltésre (mivel ilyenje nincs), hanem teljes töltési teljesítménnyel megy tovább a töltés. A csepptöltés hiánya miatt pedig igen hamar eszi az aksikat, mivel gyakorlatilag a normális terhelés többszörösét kapja (normális terhelésen azt értem, amire az aksit tervezték).
Szerintem minden cégnél találsz ilyet, és örülök, hogy felhoztad az iphone4 témát, mert ott lehet a legjobban leszûrni, hogy hisztirõl volt szó. Visszahívást emlegettek meg minden hülyeséget, közben meg változatlanul gyártják azóta és érdekes módon amint lecsillapodtak a kedélyek senki sem találkozott a problémával. Okosabb emberek már akkor látták, hogy hisztirõl van szó, csak ha egy nokia térereje esik le bizonyos fogáskor az nem hír csak ha az apple térereje. Megjegyzem már akkor is voltak tesztek meg cikkek, ahol újságírók tesztelték, hogy térerõben még így is a top telefonok között van és olyan helyekrõl lehet vele telefonálni ahol más telefon már meg sem mozdul. Persze ez megint minimális publicitást kapott mert ez nem hír.
Alig 2 hete van a piacon de máris 2 hibája is ismert, ez nem túl jó arány...
Az Apple nem teljes visszahívást csinált, hanem fogta magát és a még el nem adott készleteket hívta vissza. Ergo a visszahívásról nem sok szó esett, mivel oly módon igyekeztek csökkenteni a veszteséget, hogy csak a még el nem adott készleteket cserélték. Ezt megtehetik közlemény nélkül is, szimplán értesítik a hivatalos kereskedõket és belsõ vonalon elintézik a raktári készlet cseréjét. A károsultak legtöbbjével valószínûleg megegyeztek titokban, így csak néhány kirívó eset került napvilágra.
De volt komolyabb visszahívásos esetük is (az akkor a cégnek több, mint 800millió dollárjába fájt), akkor a meghibásodást az aksira fogták (késõbb kiderült, hogy az aksi ugyan valóban hibás volt, de a MacBook töltõáramköre sem volt tökéletes). http://pcworld.hu/15-apple-macbook-pro-visszahivas-20060731.html
Vagy szintén visszahívással végzõdött az iMac szériahibája (itt a HDD volt hibás), az akkor a cégnek közel 400milliójába fájt. Kifelé pedig úgy közölték, hogy "pár készüléket visszahívtak". http://yamm.hu/jimny21/18705527592-nincs-visszahivas-az-apple
Vagy szintén a MacBook Pro-nál és mit ad Isten ismét az aksival volt visszahívás (nem lehet tudni, mennyibe került a cégnek) http://hoc.hu/Notebook/Az-Apple-visszahivja-a-MacBook-Pro-noteszgepek-egyes-akkumulatorait.html
DDe érdekes, amit az Ipod Nano-val csináltak. Ime egy cikk 2007-bõl: http://nonstopmobil.hu/elfustolt-egy-ipod-nano-20071008.html (itt jegyezném meg, hogy a cikkben is szerepel, hogy a hiba már 2005 óta ismert volt, mégis 2 év kellett, hogy az Apple érdemben lépjen)
Szintén iPod visszahívás: http://index.hu/tech/2011/11/13/ipod_nanokat_hiv_vissza_az_apple/ (mit ad isten ugyanaz a hibajelenség, mint a 2007-es esetben, ráadásul ugyanaz a széria, tehát ahhoz, hogy eldöntsék, kell a visszahívás, 4 év és néhány újabb baleset kellett...)
Ha utána nézel, anno kiszámolták, mennyibe is kerülne egy hibás széria visszahívása az Apple-nek. Ezt éppen az iPhone4 kapcsán számolgatták, ahol hardverhibás volt a készülék konstrukciója, így sok esetben elvesztette a térerõt, ha esetleg úgy fogta meg z ember, ahogy az nem szerette. Az akkori számítások szerint ha ezért a hibáért elrendelték volna a teljes visszahívást, az az Apple-nek 1,3milliárd dollárjába került volna (és ebben még nincs benne, mennyit esett volna a részvények értéke). Az Iphone 4 esetében is inkább kitalálták, hogy bár a szakvélemények szerint a készülék nem felelt meg annak, amit a gyártó meghatározott, de ha egy tokba teszik a készüléket, akkor a hiba megoldódik, hiszen az ember nem ér hozzá a készülékházhoz és így nem jön elõ a hiba. És mit is tett így az Apple? Az 1,3milliárd dolláros visszahívás helyett készülékenként kb. fél dollárért adtak hozzá 1-1 tokot ingyen... http://upfone.hu/hir/mennyibe-kerulne-egy-iphone-4-tererohiba-miatti-visszahivas
A fentebb felsorolt hibák egytõl egyig azt bizonyítják, hogy bizony komoly hibák akadnak a cég minõségbiztosítási rendszerében, hiszen ezek mind kiszûrhetõek lettek volna egy szimpla alaposabb ellenõrzéssel. Sok vélemény szerint az Apple tud ezen hibák legtöbbjérõl, de kockázatot vállalnak inkább a nagyobb haszon reményében. Nem vagyok egy összeesküvés hívõ, de az, hogy 2005 óta több, mint 20 esetrõl lehet tudni, ami szériahiba volt és a minõségbiztosítási hiányosságokból adódóan fordultak elõ, nos, ez szerintem elég sokat mondó. És ennek fényében már az is érthetõ, hogy miért is nem vállal saját kockázatot az Apple a plussz garancia adásával, miért csak plussz ráfizetéssel lehet kiegészítõként venni a garibõvítést (már ahol lehet persze)
Az uniós garancia szabályozás szerint minden tartós használatú termékre kötelezõ garanciát adni. Ezt nálunk kibõvítették azzal a tétellel, hogy a 10ezer forint feletti termékeknél legalább 1 év, alatta pedig a forgalmazó határozza meg. De nem csak az unióban, hanem általánosan szinte mindenhol az 1 év alapgari az elfogadott tudomásom szerint (bár ebben lehet, hogy tévedek).
"Azt nem mondom, hogy ténylegesen rosszabbak az Apple termékek statisztikái, mint más termékeké (bár tény, hogy nem sok más terméknél lehetett olyat olvasni, hogy a termék felrobbant vagy kigyulladt egyértelmû túlhevülés miatt)."
Dehogynem. Az olyan eszközök amikben akkumulátorok vannak ott bizony elõfordul. Szerintem inkább nem tudsz olyan céget mondani ahol nem volt még ilyen. (A lufifújás szintje persze teljesen más)
"de igazából összehasonlításkor nem találtam olyan tényezõt, ami indokolná az árát meg a nagy reklámját."
Ezt a reklám dumát én soha nem értettem. A csapból is Samsung reklám folyik, szerintem 2x annyit tolják az arcodba mint az apple terméket, mégis az apple reklám zavar mindenkit, ami leginkább az elégedett fogyasztókból áll, akik meg vannak elégedve a termékkel és ajánlják ismerõsöknek. Az összehasonlításban meg valószínûleg az jön elõ, hogy kinek mi a fontos; én kb 10 féle tabletet teszteltem hosszabb rövidebb ideig. Volt ezek közt márkás, kínai, Magyarországon beszerezhetõ és csak külföldrõl rendelhetõ is. Az én tapasztalatom az, hogy ami megközelíti az ipadot minõségben, használhatóságban, az bizony egy fikarcnyit sem olcsóbb. Persze nekem is vannak barátaim akik 40.000Ft-os kínai csodát használnak, mert elég arra amire használják, meg nyilván egy csomó kompromisszum nem zavarja õket, de egyikük sem akarja soha megmagyarázni, hogy az a kütyü jobb mint az ipad vagy ha lenne pénze akkor nem az ipadot választaná inkább.
"Összegezve a dolgot: sok új infót megtudtam ugyan az iPad-ról, de még mindig annyi negatívumot látok, hogy nem látom megalapozottnak azt a hatalmas rajongótábort, akik annyira szeretik az Apple termékeit."
Én továbbra is fenntartom, hogy ez azért van mert 1, neked nem fontosak az "apró" részletek (az összes olcsó tablet, egy egyszerû TN Film LCD-vel készül amit össze sem lehet hasonlítani az IPS panellal vagy a Samung féle SAMOLED kijelzõvel, az összes olcsó tablet örül ha 3-4 órát bírja mondjuk filmnézéssel, az összes olcsó tablet megfekszik ha egy modern játékot akarsz játszani rajta, az összes olcsó tablet viszonyítási súlya lényegesen nagyobb mint a csúcs kategóriáé, és ezeket tudnám még hosszan sorolni - ha ezek neked nem lényegesek akkor nyilván nem is éri meg a 2x - 3x árat egy ipad. Ha viszont ezek lényegesek, sõõõõt ezek az alap dolgok akkor meg nincs is nagyon konkurenciája max a Galaxy Tab. 2, pénz kérdés mert nem azt mondom, hogy nincs pénzed (mielõtt rámsütnéd), hanem neked mondjuk lehet, hogy nem ér plusz pénzt az amiben az apple lényegesen jobb.
"Garanciára visszatérve: nem ingyenes nemzetközi garancia kell, hanem kockázatvállalás, azaz a gyártó ne csak az alap garanciát vállalja."
És ki dönti el, hogy mi az alapgarancia? Magyarország szerint nézed? Akkor 1 év. Mondjuk 10.000 Ft alatti termékre nem kötelezõ 1 év garanciát vállalni, tehát ha egy pendrive-ra megadják az 1 év garanciát az már nagy bizalom, hiszen túllépték az alap garanciát? Vagy mégis mi alapján számolsz? Egyébként szerintem abban egyet értünk, hogy én is kevésnek találom az 1 év garanciát, de mivel még soha nem ment tönkre apple termékem, így annyira nem érdekel mit vállalnak rá amikor 4-5 év múlva is tökéletesen megy a telefonjuk mondjuk. Szerintem a személyes tapasztalat fontosabb mint a cég garancia vállalása. (Pl itt a forumon is írtam már le, hogy egyszer vettünk egy Samsung mosógépet - 3 év garanciával, a 3 év alatt vagy 5x szart be és állt - ergo én valószínûleg soha a büdös életben nem fogok többé Samsung mosógépet venni még akkor sem ha 5 vagy 10 év garanciát ad rá a Samsung - maradok a Whirpool, Siemens kategóriánál azok csak mosnak és mosnak)
"A garancia lényege, hogy mennyi kockázatot hajlandó vállalni egy cég adott termékére. Ahhoz, hogy kockáztasson, bíznia kell a termékben, hiszen különben nem vállal rá többet, mint amennyi kötelezõ."
Nagyon nagyon nagy tévedés. A garancia idõnek a szerepe és lényege, hogy az adott cég mennyire akar a piacra betörni és/vagy maradni. Ez egy bizalom sugalás a cég részérõl az ügyfél felé.
Ezeket olvastam de egyikrõl sincs szó visszahívásról. Visszahívást meg nem lehet sumákolva csinálni hiszen pont az a lényege, hogy kiadsz egy hivatalos közleményt amiben visszahívod ezeket az eszközöket. Szóval azt továbbra sem küldted át, hogy hol van a hivatalos visszahívás ezekkel kapcsolatban? (Vagy nem is volt?)
Bizonyítékot akarsz? Olvass vissza, valahol egy Apple iPad3 tulajdonos már itt is írta, hogy igen komoly melegedést tapasztalt, olyat, hogy égette a kezét. Ez azért szerintem nem 34-35 fok környéki hõmérsékletre utal... Vagy nézz fel az Apple fórumára, ahol volt olyan vevó, aki arra panaszkodott, hogy a készülék mindenféle behatás nélkül túlhevült (nem túlmelegedett, azaz a külsõ tényezõ hatására elérte a kritikus hõmérsékletet, hanem ténylegesen túlhevült, azaz egyszerûen nem ad le annyi hõt, hogy magától ne érje el a kritikus hõmérsékletet).
De tovább megyek, a cikkben is ennél jelentõsen magasabb (konkrétan 46,7 fokos) hõmérsékletrõl beszélnek, amire az Apple közölte, hogy normális hõmérséklet. Azért megkockáztatom, ha a készülék doboza ilyen hõmérsékletû, akkor a belsejében ennél valamivel magasabb hõmérséklet uralkodhat (konkrétan ha a mûanyag doboz így felmelegszik, akkor a belsejében legalább 60 fok körül kell, hogy legyen a hõmérséklet). Egyébként a cikkben ott van az általam a másik forrásból hiányolt hõkép is, amin azért elég érdekes árnyalatok látszanak, amik eléggé ellentmondanak annak az állításnak, hogy a 2. és a 3. generációs iPad között nincs jelentõs hõmérsékleti különbség.
Megjegyezném továbbá, hogy még a cikkben szereplõ 4 ,szintén független tesztcsapat sem tudta eldönteni, hogy valós-e a probléma vagy sem, egyikük azt mondja, hogy igen, a másik meg azt, hogy nem (mondjuk a holland forrás elég érdekes tesztet hajtott végre, 5 perc alatt szinte semmit nem lehet lemérni, nemhogy egy terhelési tesztet végrehajtani).
Garanciára visszatérve: nem ingyenes nemzetközi garancia kell, hanem kockázatvállalás, azaz a gyártó ne csak az alap garanciát vállalja. A garanciakiterjesztés továbbra sem ér, hiszen mint mondtam, az csupán annyi, hogy elõre kifizeted a szervizköltséget. Tehát ez nem garancia, hanem vedd úgy, hogy elõrefizetés. A véleményem tehát nem változott, az Apple egyszerûen nem bízik meg annyira a saját termékében, hogy kockázatot merjen vállalni. Márpedig ha úgy vesszük, hogy a garancia a cég saját kockázat és a cég a termékét azzal tudja minõsíteni, hogy mennyi kockázatot vállal be rá, akkor bizony nincs mit csûrni-csavarni a dolgon, egyszerûen nincs bizalma a saját termékében, hiszen nem mer kockáztatni. Nem véletlen az a mondás, hogy "The bussiness is the risk", azaz az üzlet maga a kockázat. Ha ténylegesen bízna a termékben, akkor megadná a saját kockázatára a plussz garit és nem a vevõnek kellene elõre fizetnie úgymond bõvítésként.
Azt nem mondom, hogy ténylegesen rosszabbak az Apple termékek statisztikái, mint más termékeké (bár tény, hogy nem sok más terméknél lehetett olyat olvasni, hogy a termék felrobbant vagy kigyulladt egyértelmû túlhevülés miatt). Lehet, hogy tovább is tartanak ki, errõl szintén nem tudok mit mondani, mivel én nem engedhetem meg magamnak az Apple termékeit. Amit viszont biztosan tudok, az az, hogy többet sikerölt már tesztelnem, láttam már felrobbanó iPod-ot is (állítólag hibás szériás volt az aksi, de tapasztalataim szerint az ilyen hibák már a minõség-ellenõrzéskor ki kell, hogy derüljenek), de igazából összehasonlításkor nem találtam olyan tényezõt, ami indokolná az árát meg a nagy reklámját. Valóban, aksiüzemidõben az elsõk (bár mindehhez nem tudom, hogy maga az aksi milyen élettartammal bír), a legtöbb vetélytársukat teljesítményben is megelõzik, mindezek ellenére ott van a garanciavállalás és a mindenféle segédeszközös bõvítési lehetõség kérdése, ami viszont elég komoly negatívum.
Összegezve a dolgot: sok új infót megtudtam ugyan az iPad-ról, de még mindig annyi negatívumot látok, hogy nem látom megalapozottnak azt a hatalmas rajongótábort, akik annyira szeretik az Apple termékeit.
"A garancia lényege, hogy mennyi kockázatot hajlandó vállalni egy cég adott termékére. Ahhoz, hogy kockáztasson, bíznia kell a termékben, hiszen különben nem vállal rá többet, mint amennyi kötelezõ. "
En nem azt vitatom, hogy az Apple elegendo vagy elegtelen feleloseget vallal-e a termekeiert. En azt kritizaltam, ahogy te ezt bizonyitani/magyarazni probaltad. Ahogy bebizonyosodott, hogy valotlan az allitasod, egyre tobbrol kertel alatamasztast. Nincs extended warranty... de van ... az nem eleg, nemzetkozi extended warranty kell... az is van... az nem eleg, ingyenes nemzetkozi warranty kell... erted mar? Ez a ervelestechnikai hibad (moving the goalpost) volt!
A relevanciarol annyit, hogy valoban jobb a ket ev garancia, mint az egy. Ezen nincs vita. Azt viszont, hogy nem biznanank a felhasznalok az Apple termekeiben remekul peldazza az, hogy mennyire ertekalloak a termekeik evek multan is. Hidd el, boven nem Samsung szinten - mellyel egyebkent semmi bajom nincs es hasznalom is a termekeiket!
"Ezek "hivatalos" adatok, de ha megnézed, nem véletlen valószínûleg, hogy az eredeti specifikációban a legmagasabb normális mûködési hõmérsékletet 65C -ban állapították meg..."
Most komolyan a fuggetlen gyakorlati teszt alapjan mert adatokkal akarsz vitatkozni "valoszinulegekkel"??? Ez igy nem vita! Szolgaltass bizonyitekokat! Tamaszd ala valamivel a kijelenteseidet! A jovobelato kepessegeiddel kene nekem tenyeket szembeallitani?
Akkor most hadd cáfoljam meg én a te gondolatmenetedet.
A garancia lényege, hogy mennyi kockázatot hajlandó vállalni egy cég adott termékére. Ahhoz, hogy kockáztasson, bíznia kell a termékben, hiszen különben nem vállal rá többet, mint amennyi kötelezõ.
Ha a cég azt mondja, hogy plussz felárért ad plussz garanciát, semmiféle kockázata nincs, hiszen a felárba lényegében belekalkulálja az esetlegesen felmerülõ költségeket. Tehát lényegében annyi történik, hogy mikor te megveszed a plussz garit, elõre kifizeted a javítási díjat. Ebben a cég semmit nem kockáztat, mivel a legtöbb esetben nem érvényesítik a plussz garit, mivel nem hibásodik meg a készülék. Ha meg kifognak egy szériahibát, a korábbi felesleges bõvítések díja simán fedezi azt a veszteséget, amit az esetleges teljes csere jelent a garibõvített készülékeknél. Szóval a cég nemhogy kockáztat, még nyer is a plussz garikból.
De nézzük meg példában: a Samsung 2 év garival árusítja a Galaxy szériát, ergo ha valami balul sül el, kockáztatják, hogy akár a teljes szériát a saját költségükön cserélniük kell. De mondhatok ennél jóval olcsóbb készüléket is, pl. a személyes kedvencemet, a Prestigio-t, aminek az ára töredéke egy iPad2-nek (tudom, kisebb képernyõ, stb.), viszont a gyártó bevállalja a 2 év garit. Ezzel szemben vegyük az iPad2-öt (mert ugye szerintetek ez a két készülék van 1 kategóriában). Nos, a készülék egyezõ áron megy a Samsung-gal, mégis az Apple csak 1 év garit (azaz a kötelezõ idõt) hajlandó bevállalni. Ha ennél többet akarsz, fizesd ki elõre a felmerülõ költségeket. Itt megjegyezném, hogy ráadásul ha nincs garibõvítés, gariidõn túl az alkatrészek ára drasztikusan nõ.
Tehát összefoglalva: a fizetéses garibõvítéssel a cég nem vállal kockázatot, mivel az lényegében egy elõre fizetés. Ergo a cég nem bízik meg annyira a saját termékében, hogy bevállalja azt a kockázatot, ami egy esetleges szériahibából eredhet.
Ennél érthetõbben aztán tényleg nem tudom ezt levezetni...
Ezek "hivatalos" adatok, de ha megnézed, nem véletlen valószínûleg, hogy az eredeti specifikációban a legmagasabb normális mûködési hõmérsékletet 65C -ban állapították meg...
A visszahívásról nem sok cikk került ki, elég csendben történt a dolog. Igyekeztek elsumákolni, amennyire lehetett.
De a túlmelegedéssel kapcsolatosan több esetük is volt már más típusokkal is: http://www.itextreme.hu/index.php?q=hirek/3475 http://www.technet.hu/hir/20090813/felrobbant_egy_ujabb_iphone_ezuttal_mar_tul_kozel/ http://techline.hu/it/2011/12/1/Ujabb_felrobbant_iPhone__15_centimeterre_a__PYSVOZ http://techline.hu/it/2011/11/29/A_repulon_robbant_fel_az_iPhone_6TFWLZ http://itcafe.hu/hir/apple_ipod_felrobbant_karteritesi_ajanlat.html
És van még jópár hasonló eset, amit igyekeztek csendben elintézni és egyértelmûen az el nem ismert túlmelegedésbõl adódott. Lehet, hogy van olyan cikk, amit dupláztam, nem tudom, ez csak az, amit hirtelenjében robbanásos, kigyulladásos, ergo túlmelegedésbõl adódó hibákat találtam és mind az Apple márkanévhez kötõdik.
Az pedig külön felháborító, hogy ilyen esetben titoktartásra akarják kötelezni a felhasználót, hogy eltitkolhassák a malõrt...
"Pardon, valóban, elnéztem a táblázatot, tényleg nem alapjáraton ennyi a különbség, hanem 1 óra játék után...
A lényegen nem változtat, ez elég komoly különbség egy hordozható gép esetében"
1 ora jatek utan, bedugott toltesnel! Szoval a hordozhatosag ilyen esetben kiesett :)
Kulonben csak 12F...
[sarcasm] Amugy tenyleg rettenetes lehet egy maximum(!) testhomersekletu (cca. 38C) tablet-et kezelni. Csodalom, hogy valaki ezt azbesztkesztyu nelkul meg tudja fogni!
Ok am ez a botranyra, hatalmas ok! Foleg, hogy az abszolut zero bajnokanak a Galaxy Tab-nak a legmagasabb homerseklete az csak cca. 37C tud lenni. Mar latom magam elott, amint a koreai mernokok ejt nappala teve dolgoznak, hogy egy gyengebb hardware-bol ennyivel alacsonyabb maximalis uzemi homersekletet hozzanak ki. Nobel eselyes feladat! [/sarcasm]
Nezd, en nem a garanciaval kapcsolatos problemak kozgazdasagi hatasait nem ertem, mindossze fel akartam hivni a figyelmedet egy logikai ervelesi hibara, melyet tokeletesen demonstraltam a #129-ben. Ahogy megcafoljak egy allitasodat, egy masik - magasabb szintu -, ellenben ugyanazzal kapcsolatos bizonyitast varsz el, ugyanannak a kijelentesednek a cafolatara.
Pelda: Hipotetikus te: Az ember nem kepes lekuzdeni a magassagot! Hipotetikus en: Mar van repulogep (link) Hipotetikus te: A repulogep nem jo, mivel azzal nem tudunk az urbe menni Hipotetikus en: Mar voltunk az urben (link) Hipotetikus te: Az nem eleg, mivel nem voltunk a naprendszeren kivul!
Tenyleges te: Az Apple nem bizik az eszkozeiben, mivel nem ad ra garanciabovitest Tenyleges en: De ad, itt a link Tenyleges te: Az Apple nem bizik az eszkozeiben, mivel nem ad ra kulfoldon garanciabovitest Tenyleges en: De ad, itt a link Tenyleges te: Az Apple nem bizik az eszkozeiben, mivel nem ad ra igyenes garanciabovitest
Errõl lemaradtam. Van valami linked errõl, hogy több készüléket is érintett ez a robbanás és ez miatt visszahívtak ipodokat? Ez nekem teljesen kimaradt. Az utolsó visszahívás amit olvastam az ipod nanokra vonatkozott az elsõ generációsokra. (ami vicces, hogy a rég lejárt garanciájú ilyen sorozatú termékeket is ingyen cserélték - szerinted ugye szar az apple supportja)
"Megnéztem a cikket. Érdekesnek tartom, hogy a hõképeket nem tették ki, nem hozzáférhetõek, pedig saját állításuk szerint készítettek..."
Ismetlem, mutass ehhez hasonlo cikkeket, melyek a te allaspontodat tamasztjak ala!
"A Samsung Galaxy adataihoz nem tudok hozzászólni, én teszteltem részemrõl elég keményen egy ilyen készüléket több órán át és nem tapasztaltam olyan jelentõs melegedést, mint amit itt leírnak."
En mar kozel egy eve tesztelek egy iPad2-ot es semmilyen melegedesi gonddal nem talalkoztam. Az egvilagon semmivel! Most akkor kinek az apukaja erosebb? :)
"Megjegyzem, ha megnézed, már alapjáratrom is 14F az eltérés a Galaxy és az iPad3 hátsó paneljének közepe között"
Ez pusztán egyazon probléma több irányból való megközelítése. Ez nem jelent ellentmondást, mivel a konklúzió minden esetben egyezik...
Véleményem szerint, ha egy gyártó nem ad, vagy csak a kockázat átvállalásával ad plussz garit, akkor az a termékhez való bizalmát jelzi. Ezt a kérdést néztük meg 2 irányból: a MAGYAR helyzet szerint, ahol nincs semmiféle bõvítés, és a külföldi szerint, ahol meg kockázatátterheléssel van plussz gari. Mindkét esetben a gyártónak reálisan nincs kockázatvállalása, hiszen ha nem ad plussz garit, akkor nincs is veszélye annak, hogy a kötelezõ idõn túl neki kiadása legyen az eladott termékekre, illetve ha átterheli a kockázatot a vevõre azáltal, hogy plussz díjat fizetett a kockázatért (ami reálisan nem is áll fenn, hiszen lényegében a felmerülõ költésgeket elõre fizettetik a vevõvel), az sem igazán azt mutatja, hogy bízna a termékében. Mindkét esetben logikusan levezettem a végereményt, tehát nem áll meg az az állítás, hogy a konklúzióhoz igazítom a levezetést. Nincs ellentmondás a két állítás között, tehát az általad említett "moving the goalpost" nem helytálló helyzetértékelés.
Ha ezt nem tudod logikailag követni, sajnálom, ennél egyértelmûbben nem tudom levezetni.
Megnéztem a cikket. Érdekesnek tartom, hogy a hõképeket nem tették ki, nem hozzáférhetõek, pedig saját állításuk szerint készítettek...
Megjegyezném, hogy itt is az Asus 2 készüléke a referencia, amiknél lehet tudni, hogy hõleadási gondok vannak. A Samsung Galaxy adataihoz nem tudok hozzászólni, én teszteltem részemrõl elég keményen egy ilyen készüléket több órán át és nem tapasztaltam olyan jelentõs melegedést, mint amit itt leírnak. Megjegyzem, ha megnézed, már alapjáratrom is 14F az eltérés a Galaxy és az iPad3 hátsó paneljének közepe között, hiszen ez mutatja, hogy az iPad hõleadásában igen komoly problémák vannak.
Ennek megint olyan szaga van, mint anno mikor kisült, hogy az iPod robbanós aksival került forgalomba és ezt igen gyorsan tagadni próbálták (egészen addig, míg már ne lehetett tagadni a dolgot). Akkor is sok szaklapnál megjelentek cikkek, hogy a készüléknek semmi baja, minden rendben van vele és csak pár darabnál, egészen extrém esetekben kerülhet sor robbanásra. Mi lett a dolog vége? Az Apple kénytelen volt elismerni, hogy van egy hibás széria, azokat vissza is rendelték és cserélték. Arról persze már nem szólt a fáma, hogy mit ad isten a "hibátlan" szériásoknál is az aksik élettartama a megszokottnál jóval gyorsabban romlott...
"The iPad Wins Because Android Tablet Apps Suck: An Illustrated Guide" - http://www.pcmag.com/article2/0,2817,2401676,00.asp
"Hol a logikai hiba????"
Ott, hogy miutan megcafoltam ezt a kijelentesedet: "Az Apple pont, hogy nem ad lehetõséget felár ellenében sem garanciabõvítésre" (Szo sincs MO-rol!!!), tettel egy ilyen kijelentest: "Ezek szerint a külföldi piacokra nem vállalnak plussz garanciát" es ugyanazt a kovetkeztetest vontad le belole: Az Apple nem bizik a termekeiben.
Miutan ezt a kijelentesedet is megcafoltam, nevezetesen, hogy a kulfoldi piacok legnagyobb reszen is van extended warranty, mar egy masik dologgal ("ha plussz pénzt kell azért fizetnie a vevõnek, hogy plussz garanciát vállaljon a gyártó, akkor igenis nem bízik meg a gyártó a készülékében.") jutottal ugyanarra a kovetkeztetesre!
Ezt nevezik ugy, hogy "moving the goalpost". Akarhanyszor is cafoltam meg amit mondtal, mar egy ujabb dologgal magyaraztad ugyanazt. Ismetelten: "Moving the goalposts, also known as raising the bar, is an informal logically fallacious argument in which evidence presented in response to a specific claim is dismissed and some other (often greater) evidence is demanded. In other words, after an attempt has been made to score a goal, the goalposts are moved to exclude the attempt. This attempts to leave the impression that an argument had a fair hearing while actually reaching a preordained conclusion" - http://en.wikipedia.org/wiki/Moving_the_goalposts
A garanciába én nem keverném a bizalmat, és a külföldre küldést sem. Elég sok termék kapható ma Magyarországon amit töredék garanciával árulnak Magyarországon a gyári gazihoz képest, de azt csak akkor tudod érvényesíteni ha utaztatod a terméket. A bizalomra meg nagyon jó példa a HDD gyártók. 3-5 éveket adtak mostanában, aztán most, hogy nem tudtak annyit gyártani amennyit el tudnak adni, egybõl levitték 1 évre a garit. Hirtelen kevesebb lett a bizodalmuk a saját termékük iránt? Nem hinném. Egyszerûen megtehették, mert így is ugyanúgy fogy, és még árat is emeltek.
"de a legtöbb készüléknek akár ezen idõ dupláját is ki kell szolgálniuk, mivel nincs keret újabbat venni. Ez nincs másként a legtöbb felhasználó esetében sem, sokan még ennél is hosszabb idõre vesznek meg 1-1 eszközt. "
Ki fog szolgálni az eszköz amire vetted ezután is jó lesz, de én azt gondolom és ehhez tartom magam, hogy mondjuk egy 4 éves gépnél nem a tárhely lesz az ami miatt nem futnak majd az új programok. Elég ha bármilyen gépet megnézel az informatikában, PC, notebook, stb. A régi programjaid ugyanúgy menni fognak az újak meg hiába férnének rá a 16GB-ra akkor is szaggatni fognak vagy nem úgy mennek. Ezen nem segít a világ összes SD kártyája sem. (Már korábban felhoztam a ZTE példát, de biztos vagyok benne, hogy egy ma vett Galaxy Tab-on sem fognak menni normálisan a 2015-ben kijövõ új programok, játékok, hiába bõvíthetnéd az SD-vel a tárhelyet.
"Mint már kifejtettem, ne az amcsi modellt nézzük, ahol meg tudják maguknak engedni,"
Csak annyiból érdemes az amcsi modellt idekeverni, hogy ezeknél a gyártóknál Magyarország önmagában nem generál akkora forgalmat mint USA-ban mondjuk egyetlen viszonteladó.
"Megnéztem az általad linkelt oldalt, azt kell, hogy mondjam, nem reális a teszt. Ugyanis valóbamn, vannak ennél komolyabb melegedési problémákkal küzdõ tabletek is, de az elég vicces, hogy pont azt a 3-at választották ki, amiknél már fel is merült ez a probléma... Érdekes módon a Samsung Galaxy nem szerepel benne, se a Concorde tabletjei, hogy a Prestigio-t ne is említsem..."
Ez mar jobban tetszik? :)
"Though the new iPad did run hotter than the iPad 2, the difference wasn’t great. And in repeated lab tests of the new iPad, we could not replicate the disturbingly high temperatures that some sources have reported. More important, the new iPad was not dramatically warmer than either the Asus Eee Pad Transformer Prime or the Samsung Galaxy Tab 10.1 LTE, even though its battery has a substantially higher milliampere-per-hour (mAh) rating than theirs do (11666mAh for the new iPad, versus 7000mAh for the Galaxy Tab 10.1 and 6930mAh for the Transformer Prime)." - http://www.pcworld.com/article/252504/not_so_hot_new_ipad_heat_levels_comparable_to_android_tablets.html
Talán Magyarországon van garanciabõvítésre lehetõség? Nincs, tehát NÁLUNK EGYÁLTALÁN NINCS SEMMIFÉLE LEHETÕSÉG BÕVÍTENI AZ ALAP GARIT. Ergo az állítás ezen része nincs meghazudtolva.
Máshol lehet ráfizetéssel bõvíteni? Ez továbbra is azt jelenti, hogy a gyártó a kockázatot átterheli a vásárlóra. Ergo bizony bárhogy is nézzük, nem bízik a termékében annyira, hogy saját kockázatot vállaljon.
Mégegyszer leírom: mivel magyar fórumon vagyunk, alapvetõen a hírek magyar vonatkozása az érdekes, a legtöbb esetben a viták alapja is ez. Magyar vonatkozásban pedig, tetszik vagy sem, nunku garibõvítés.
Elfogadom, hogy KÜLFÖLDÖN van rá lehetõség, hogy kockázatátvállalással (plussz ráfizetéssel) a vevõ vehet plussz garit. Azonban az tök mindegy, hogy máshol vehetsz garit, ha azt nálunk nem tudod érvényesíteni, ha meg küldözgeted külföldre a gépet a gariért, nagyobb lesz a költséged, mint amennyit a gép ér.
Ráadásul lehet össze-vissza csûrni-csavarni a dolgot, azon sehogy nem tudsz szépíteni, hogy az Apple nem mer többet vállalni a saját kockázatára, mint a kötelezõ garancia. Mivel ezt több más gyártó megteszi, ez azt mutatja, hogy bizony az Apple-nél nincs meg az a bizalom a terméke felé, mint más gyártóknál a sajátjuk felé.
Ebben nincs logikai ellentmondás, nincs pártfordulás, sem pedig semmiféle logikai érvelési hiba.
Pardon, de az általad említett márkák legtöbbje 2 év garit ad alapon, ezen felül ajánl plusz 1-2 évet ráfizetéssel. Ez már nem ugyanaz a kategória, ezekben az esetekben a gyártó kockázata valóban nõ, hiszen átlagosan egy gépben 2 év használat után jelentkeznek kopásos meghibásodások a mozgó alkatrészekben, esetleges elektronikus hibák a kondik kiszáradásából adódóan, stb. Tehát náluk az alap 1 év garin felül a gyártó legalább +1 év saját kockázatot vállal (van, amelyik +2-öt is), ezen felül mondja azt, hogy ha a vevõ attól félk, hogy ennél több idõn belül hibásodik meg a készülék, akkor afféle biztosítékként plussz összegért vehet még garanciát.
Ez egy egészen más üzleti modell és szemlélet.
Rendben van, azt mondod, 2-3 évente veszel új készüléket, mert kijön az új. erre azt kell, hogy mondjam, hogy még a legtöbnb cégnek se megy ilyen jól, ugyan az érték 0-ra íródik 3 év alatt ,de a legtöbb készüléknek akár ezen idõ dupláját is ki kell szolgálniuk, mivel nincs keret újabbat venni. Ez nincs másként a legtöbb felhasználó esetében sem, sokan még ennél is hosszabb idõre vesznek meg 1-1 eszközt.
Mint már kifejtettem, ne az amcsi modellt nézzük, ahol meg tudják maguknak engedni, hogy akár 1-2 évente vegyenek új készüléket, mert a fizetésükhöz hasonlítva alacsony árakon vannak a készülékek. Nálunk van, aki évekig gyûjt, hogy vegyen egy új készüléket és nem teheti meg, hogy csak úgy simán lecserélje, ha kijön az újabb. Tehát nem igazán jó hozzáállás, hogy ha kijön az újabb, nagyobb tudású és jobb, akkor lecseréljük.
Mindket idezet toled szarmazik. Az alatta levo konkluziora viszont en jutottam :)
Eloszor meg azt mondtad, hogy EGYALTALAN nincs lehetoseg garanciabovitesre. Mikor ez meg lett cafolva, mar a penzert garanciabovites okan vontad le ugyanazt a kovetkeztetest.
Ezt ugy nevezik, hogy "moving the goalpost" es ez egy logikai ervelesi hiba!
Ha a magyarországi helyzetet nézem, nem ad a gyártó semmiféle garibõvítésre lehetõséget, ergo nálunk bizony erõsen úgy tûnik, hogy saját termékében sem bízik meg. Ezt nem hazudtolja meg az sem, hogy kockázatcsökkentéses módszerrel (ergo plussz ráfizetéssel) MÁSHOL lehet garit bõvíteni, hiszen az, hogy plussz pénzt kérnek, mert kockázatot látnak az emelt garanciában, megint csak azt mutatja, hogy bizony a termékben nincs megfelelõ gyártói bizalom.
Hát ezek szerint a Lenovo a Dell az IBM a SUN/Oracle a HP és stb, stb. Szintén nem biztik a termékeikben hiszen a legtöbb cég kínál ilyen konstrukciót.
"Az Apple pont, hogy nem ad lehetõséget felár ellenében sem garanciabõvítésre, így maradok azon állásfoglalásom mellett, hogy nem bíznak saját termékükben."
VS.
"ha plussz pénzt kell azért fizetnie a vevõnek, hogy plussz garanciát vállaljon a gyártó, akkor igenis nem bízik meg a gyártó a készülékében."
"Moving the goalposts, also known as raising the bar, is an informal logically fallacious argument in which evidence presented in response to a specific claim is dismissed and some other (often greater) evidence is demanded. In other words, after an attempt has been made to score a goal, the goalposts are moved to exclude the attempt. This attempts to leave the impression that an argument had a fair hearing while actually reaching a preordained conclusion" - http://en.wikipedia.org/wiki/Moving_the_goalposts
"Oké, neked elég a 16Gb. De kérdem én, ha elkezdenek az egyre nagyobb alkalmazások kijönni (márpedig a technika fejlõdésével az alkalmazások tudása és mérete is egyre jelentõsebb), akkor hogyan fogod tudni megoldani, hogy az esetleg kevésnek bizonyuló helyet kibõvítsd? Veszel hozzá egy ilyen bõvítõt, aztán imádkozol, nehogy letörje a csatiját? Ez tényleg elõrelátó megoldás lenne?"
Húha megpróbálom leírni megint amit írtam. Most megnézve az ipadot olyan 8gB szabad helyem van rajta. Nyilván van amikor nyaralni megyek és teletömöm hülyeségekkel, de átlagosan ez a 8GB szabad. Ha elkezdenének a programok olyan ütemben nõni (márpedig nem nõnek), hogy azt venném észre, hogy rendszeresen csak 1-2GB helyem van, akkor legközelebb vennék egy 32GB-osat és 2-3 évre tuti, hogy megint megoldottam a problémát. Szerintem itt is windows fejjel gondolkodsz azaz te ezen akarod tárolni is a programokat nem? Ez szintén nem így megy itt. Letöltöd, telepedig, a telepítõt pedig törölheted (vagy a PC-re töltöd le ott meg van annyi hely, hogy ne kelljen a telepítõket sem törölnöd - itt viszont a PC-re kötéskor rögtön a készülékre installálhatod azaz a telepítõ fel sem kerül a padra.) Tehát a szoftverek nem foglalnak gigákat, még a viszonylag nagy programok is megelékszenek 300-400MB-al.
Akkor mégegyszer: ha plussz pénzt kell azért fizetnie a vevõnek, hogy plussz garanciát vállaljon a gyártó, akkor igenis nem bízik meg a gyártó a készülékében. Hiszen azzal, hogy plussz összegeket szed be a garibõvítésre, a saját kockázatát csökkenti, ergo túl kockázatosnak tartják, hogy a normál áron több garanciát adjanak. Ennek a megoldásnak van gyakorlati haszna is a gyártók részérõl: mivel nem túl sokan veszik meg a garibõvítést, ha kisül az 1 év után, hogy a készülék valamilyen hibával küzd (lsd. pl. ha elkezdenek dögleni a túlmelegedés miatt), akkor csak azoknak kell kicserélniük, akik megvették a bõvítést és nem kell milliókat költeniük valamennyi megdöglött készülék cseréjére. Ráadásul ez egy szinten átverés is, mivel a garibõvítési lehetõségeket nem igazán reklámozzák, így sokan ezért is nem veszik meg.
Ráadásul ez a megoldás nem is túl elegáns megoldás a gyártók részérõl, tehát ezzel minõsítik is magukat. Van olyan gyártó, aki ugyanígy csökkenti a saját kockázatát, de azt mondja, hogy a felárat beleépíti a termék árába és így kicsit drágábban, de több garival adja. Ezt általában elfogadhatóbb a vevõknek.
A saccolast hagyjuk... majd ha lesznek tenyek, akkor azokkal foglalkozzunk. Mindazonaltal nem arrol hires az Apple, hogy a termekei 1 ev utan tonkremennenek. En meg mindig hasznalok egy 2005-os Powerbook G4-et.
"Meglepõdnél, milyen komoly cégek kérnek FLASH menüt a honlapjukra."
Lepj meg!
"Amit tudok, az az, hogy egyre több cég keres Androidra fejleszteni tudó embereket"
Es a felmeresek szerint egyre kevesebben akarnak fejleszteni Androidra, mig, iOS-re egyre tobben. Ez a realitas. Peldaul: http://www.androidpolice.com/2012/03/12/mika-mobiles-decision-to-stop-making-games-for-android-raises-troubling-questions-and-concerns-about-apps-on-android/
"Ezek javarészt kisebb játékok, alkalmazások, de valamilyen oknál fogva nem ütik meg a Google mércéjét, így nem is kerülnek fel a Market-re."
Ilyen iOS-re is van, neve Cydia. Itt egy telepitett(JB) alkalmazas, package-kezelo vegzi a teljes installt. Meg update lehetoseg is van hozza. Itt sem kell a netrol letolteni semmit es kartyan keresztul telepiteni.
"Megnéztem az általad linkelt oldalt, azt kell, hogy mondjam, nem reális a teszt."
Mutass realisabb osszehasonlito(!) teszteket! Foleg jelesebb magazinoktol, mint a Wired!
"Szóval, egyszer kifizetem, hogy az alkalmazást mobilon telepítem, de nálam nem lesz telepítõ készlet, tehát ha valamit sikerült elszúrni és neajisten újra kell telepíteni, akkor vegyem meg újra?"
Automatikusan le fog toltodni az iTunes-odra is a szamitogepeden. Ergo, meglesz a kulon IPA file is nalad! Ez nem Android. Ha egyszer megvettel valamit, akkor az MINDIG ott lesz az accountodon! Ha telefont/tablet-et cserelsz meg arra is le fogod tudni tolteni a regebben megvett dolgaidat.
"kérdem én, az iOS-t hogyan lehet frissíteni? "
Szol az iPad vagy az iTunes, hogy van egy ujabb SW valtozat es, hogy szeretned-e telepiteni. Ezt megteheted, mind magan a keszuleken WiFi-n/3G-n/LTE-n letoltve az adatokat, vagy a PC-den keresztul. Automatikus az egesz folyamat!
"És ha frissítesz és utána nem megy a már egyszr kifizetett, over the air módon telepített alkalmazás, akkor komolyan ismét ki kell fizetned, hogy újratehesd?"
"Meglepõdnél, milyen komoly cégek kérnek FLASH menüt a honlapjukra. Nem csak itthon, külföldön is. FLASH alatt nem csak izgõ-mozgó, feleslegesen agyon animált dolgokat lehet csinálni, hanem pl. olyan elõnézetet, mely akkor jön elõ, ha a menüpontra mész. De lehet egész jó oldaltérképet is csinálni, és még sorolhatnám, hány olyan alkalmazása van, amit több nagy cég elõnyben részesít."
Azért meglepõdnék ha õk ezt csak FLASH-ben kérnék. Manapság rengeteg módja van ezeknek a megoldásoknak nem véletlenül szorul a FLASH minden tekintetben egyre hátrébb.
"Érdekes módon a Samsung Galaxy nem szerepel benne, se a Concorde tabletjei, hogy a Prestigio-t ne is említsem..."
Majd nézzük meg az új Samsung Galaxyt. Ha jó hardver lesz alatta akkor melegedni is fog. Ha meg mozgó alkatrészt raknak bele (értsd venti) akkor meg már megette a fene az egészet. A Prestigio meg nyilván nem fog melegedni, amit a múltkor belinkeltél az egy pár generáció hátrányban van technikailag, komoly gond lenne ha az melegedne.
"Over the air telepítés? Ez komolyan reális dolog nálunk?"
Szerintem teljesen totálisan reális. Miért mi gondod van vele? Azért a háztartások nagy részében van egy normális internet ugye amihez általában adnak egy ingyen wifi routert (a mi városunkban jelenlévõ összes szolgáltató ad pl).
"Szóval, egyszer kifizetem, hogy az alkalmazást mobilon telepítem, de nálam nem lesz telepítõ készlet, tehát ha valamit sikerült elszúrni és neajisten újra kell telepíteni, akkor vegyem meg újra?"
Már miért kéne újra megvenned? No offense de én kezdem azt látni, hogy te abszolút nem vagy tisztában az ipad (és talán más apple termékek) mûködésével kapcsolatban. Ami nem gond, de sajnos már sokszor bebizonyosodott ezen a forumon is, hogy azok savazzák a legjobban az apple eszközöket akik nem is ismerik. Hány de hány hülyeséget hallgattunk itt már végig istenem. És a szomorú az, hogy mikor korrekten megválaszoljuk többen is akkor a következõ vitánál egy újabb ember ugyanazt az urban legend baromságot elsüti. (az elmúlt idõszakból néhány gyöngyszem ami nem akar kihalni; nem szabványos fülhallgató csatlakozó, nem lehet usb-n tölteni, nem tud HOtspot lenni, nem tud divxet, xvidet ezermillió mást lejátszani, stb - ezeket mind megcáfoltuk ráadásul fel sem merülnének ha annyira venné a fáradtságot az ember, hogy googlebe beírja.)
Szóval no gond, de akkor neked is a válasz. Szerintem te nagyon windows fejjel gondolkodsz ahol az eszköz az amire vásárolsz és töltesz. Apple-éknél ez nem így van, ott a regisztrációd vásárol. Azaz, ha én most megveszek bármit a saját nevemmel, akkor az örökké az enyém marad, az apple ezt eltárolja. Magyarul ha letörlöm szõrõstõl bõrõstõl mindenestül minden gépemrõl, majd fél év múlva újra eszembe jut, hogy mégis kellene, akkor felmegyek appstore-ba, akár magáról az ipadról és letöltöm ismételten az adott programot. Nem kell érte újra fizetnem, letöltöm, feltelepítem és használom. Ez abban az esetben is igaz, ha azóta a készülékemet már háromszor kicseréltem teljesen másra.
"De tovább mennék: kérdem én, az iOS-t hogyan lehet frissíteni?"
Elvileg iOS-t is így lehet frissíteni, de ezt én még soha nem csináltam. Amikor összekötöd a PC-ddel, hogy szinkronizálj akkor szól a szoftver hogy új iOS van elérhetõ, szeretnéd-e frissíteni. Ha szeretnéd akkor nyomsz egy yest és megvárod a frissítést. Semmit nem kell csinálnod, nem kérdez, nem akadékoskodik, az összes programod és elmentett fájlod marad ott ahol volt. Pont ez miatt szereti az egyszeri user, ami tudom, hogy geekeknek fáj, ellenben bazi kényelmes.
"És ha frissítesz és utána nem megy a már egyszr kifizetett, over the air módon telepített alkalmazás, akkor komolyan ismét ki kell fizetned, hogy újratehesd?"
Nem, mint fentebb írtam ha egyszer megvetted akkor soha többet nem fizetsz érte.
Kapásból mondanám, hogy én informatikusként nem merem azt mondani, hogy meg tudom saccolni, hogy 2-3 éven belül mi lesz a felhasználás. Ezt nálam okosabbak sem merik biztosan kijelenteni, hogy képesek rá. Ez nem is lehetséges, már csak a technológia fejlõdése miatt sem. Jöhet olyan eszköz, amire a megvételkor még nem is gondoltál, hogy használni fogod és mégis használnád, mert jó. Ehhez bõvítés kell, illetve nem árt meg, ha az oprendszer is támogatja. Namármost, kérdem én, melyik a jobb: egy olyan oprendszer, amihez jó eséllyel lesz támogatás, mert a gyártó tud hozzá illesztõprogit készíteni, vagy egy olyan, aminél a tablet gyártója fogja saját kénye-kedve szerint eldönteni, hogy készít-e illesztõt vagy sem egy eszközhöz... És akkor még nem beszéltünk a csatlakoztatás faramuciságáról sem...
Oké, neked elég a 16Gb. De kérdem én, ha elkezdenek az egyre nagyobb alkalmazások kijönni (márpedig a technika fejlõdésével az alkalmazások tudása és mérete is egyre jelentõsebb), akkor hogyan fogod tudni megoldani, hogy az esetleg kevésnek bizonyuló helyet kibõvítsd? Veszel hozzá egy ilyen bõvítõt, aztán imádkozol, nehogy letörje a csatiját? Ez tényleg elõrelátó megoldás lenne?
Aha, kicserélik garisan, mikor már lejárt a gari... Azért ha jól saccolom, akkor az 1 évet kihúzzák, de más készülékek élettartamának kb. talán a felét fogják bírni. Ez persze csak durva becslés, meg függ a felhasználástól is, de kb. ennyit jelent az, hogy a készülék nem 35-40 fokon jár, hanem 60-on...
Meglepõdnél, milyen komoly cégek kérnek FLASH menüt a honlapjukra. Nem csak itthon, külföldön is. FLASH alatt nem csak izgõ-mozgó, feleslegesen agyon animált dolgokat lehet csinálni, hanem pl. olyan elõnézetet, mely akkor jön elõ, ha a menüpontra mész. De lehet egész jó oldaltérképet is csinálni, és még sorolhatnám, hány olyan alkalmazása van, amit több nagy cég elõnyben részesít.
Hivatalos statisztikát egy nemhivatalos dologról...? Hát ez elég érdekes probléma lenne... Amit tudok, az az, hogy egyre több cég keres Androidra fejleszteni tudó embereket, mivel saját appokat akarnak. Amit szintén tudok, az az, hogy van a neten egy olyan közösség, akik egymás között cserélgetik a saját appjaikat, amiket õk maguk készítenek. Ezek javarészt kisebb játékok, alkalmazások, de valamilyen oknál fogva nem ütik meg a Google mércéjét, így nem is kerülnek fel a Market-re.
Megnéztem az általad linkelt oldalt, azt kell, hogy mondjam, nem reális a teszt. Ugyanis valóbamn, vannak ennél komolyabb melegedési problémákkal küzdõ tabletek is, de az elég vicces, hogy pont azt a 3-at választották ki, amiknél már fel is merült ez a probléma... Érdekes módon a Samsung Galaxy nem szerepel benne, se a Concorde tabletjei, hogy a Prestigio-t ne is említsem...
Over the air telepítés? Ez komolyan reális dolog nálunk? És most senki ne jöjjön azzal, hogy nem csak nálunk kell nézni, magyar fórumon talán a magyar viszonyokat nézzük, ne az amcsit... Szóval, egyszer kifizetem, hogy az alkalmazást mobilon telepítem, de nálam nem lesz telepítõ készlet, tehát ha valamit sikerült elszúrni és neajisten újra kell telepíteni, akkor vegyem meg újra? Ezt nem tartom reális megoldásnak.
De tovább mennék: kérdem én, az iOS-t hogyan lehet frissíteni? Biztos lehet, nem tudom, de valahogy elég faramuci megoldásnak tippelem a dolgot. És ha frissítesz és utána nem megy a már egyszr kifizetett, over the air módon telepített alkalmazás, akkor komolyan ismét ki kell fizetned, hogy újratehesd?
Te azt mondtad, hogy az Apple nem bizik a sajat termekeiben, mivel nem vallal ra extended garanciat! Bebizonyosodott, hogy igenis vallal, de nem minden piacon. MO-on pont nem. Szerintem itt valami mas oka van a mo-i Applecare hianyanak... de en ebbol nem vonnek le a ceg egeszere vonatkozo kovetkezteteseket. Maradjunk abban, hogy a legtobb piacon igenis VAN garancia-hosszabitasi lehetoseg.
"Ezek szerint a külföldi piacokra nem vállalnak plussz garanciát" De igen: http://www.apple.com/de/support/products/ http://www.apple.com/es/support/products/ http://www.apple.com/fr/support/products/ http://www.apple.com/it/support/products/
"hogy legyünk elõrelátóak, ha valamit venni kell, akkor ne csak az aktuális elvárásokat nézzük, hanem azt is, hogy mik lehetnek az elvárások 2-3 év múlva"
Szerintem ez bõven benne van. 2-3 évre amúgy is saccolni tudsz mert ennyi idõ alatt általában kijön egy tökúk hardver ami miatt cserélned kell. 2-3 évre meg símán megsaccolom neked a felhasználást. Iphone 3G-m 16GB-os volt, soha nem telt be, ezért iphone 3GS-bõl is 16-ost vettem, soha nem telt be, ezért iphone4-bõl is 16-ost vettem, soha nem telt be. Ipad1-bõl 16-ost vettem, soha nem telt be. Most gondolkodom egy ipad2-re cserén mert SZERINTEM most nagyon nagyon jó ára van, de ebbõl is elég lenne nekem a 16GB-os. Majd az ipad4-5 körül már lehet, hogy nem lesz elég ekkora, de addigra az ipad2 legkisebb hátulötõje lesz a kis háttértár, csak úgy mint az androidos társaknak. Élõ példa többször felhoztam már barátom ZTE Blade telefonja. Kezel SD kártyát, lehetne bõvíteni de minek amikor nem a tárhely fogyott el hamarabb hanem a craft.
Nem azt mondom, hogy Magyarországon nem bíznak meg a termékben, és odakint igen, de kérem szépen, hogy is van ez? Ezek szerint a külföldi piacokra nem vállalnak plussz garanciát, mégha fizetnél is érte, a saját piacukra meg természetesen igen, mivel az már presztízs kérdés, hogy a saját piacukon legyen megfelelõ vevõtábor...? Továbbra is azt mondom, hogy igen, a cég saját magát és termékét is minõsíti ezzel...
"De egybõl meg is kérdezném: hol célszerû az, ha egy könnyen hordozható gépbõl ilyen kiálló alkatrészek kellenek, hogy bõvíteni lehessen? Szervízdíjaknál biztos célszerû, mert gondolom az nem garanciális hiba, ha egy ilyen bõvítmény beleakad valamibe és kiszakítja a gépben lévõ csatlakozót... "
A pendrive ugyanígy kiáll tudtommal. Egyébként mivel én nem használok ilyet és nem is tervezek használni ezért csak tippelni tudok. Fotós elõtt egy rakat fotót bedugja az SD kártyás kütyüt felmásolja az ipadra, utána kihúzza a kütyüt és vissza rakja a szütyõbe. A tableten meg mutogatja a friss házasoknak a friss képeket. Kb ilyesmit tudok elképzelni.
Megnéztem a linket, erre azt tudom mondani, hogy vagy nem eredeti (ergo ha bajt okoz, akkor fuss a pénzed után), vagy ha mégis, akkor elég érdekes az Apple üzleti politikája, ha a saját termékét a piaci ár több, mint 4x-eséért árusítja...
Valóban, az általad említett beszerzési szentháromságot én is tanultam anno. Nálunk azonban azt is tanították a beszerzésnél, hogy legyünk elõrelátóak, ha valamit venni kell, akkor ne csak az aktuális elvárásokat nézzük, hanem azt is, hogy mik lehetnek az elvárások 2-3 év múlva (mivel ugye egy ilyen értékû gépnek ennyi a 0-ra értéktelenedési ideje), továbbá nézzük azt, hogy a felhasználók a kényelmet és a célszerûséget szeretik.
Nos, rendben, a jelek szerint van olyan bõvíthetõsége az iPad-nak, amirõl nem tudtam, ezt elfogadom. De egybõl meg is kérdezném: hol célszerû az, ha egy könnyen hordozható gépbõl ilyen kiálló alkatrészek kellenek, hogy bõvíteni lehessen? Szervízdíjaknál biztos célszerû, mert gondolom az nem garanciális hiba, ha egy ilyen bõvítmény beleakad valamibe és kiszakítja a gépben lévõ csatlakozót... Olyan ez, mint mikor a szép nagy USB-s WiFi egységek elkezdtek elterjedni és a gyártók egy ideig a laptopokhoz meg a netbookokhoz inkább adták õket, minthogy beleépítsék, mondván, hogy ezekkel jobb a térerõ. Ez igaz is volt, meg arra is emlékszem, hogy milyen sok készülék érkezett akkor be hozzánk javításra (legtöbbször alaplapcserére), mivel a kiálló WiFi egység valamibe beakadt és kitépte a foglalatot...
Olyat szerintem komoly ceg nem hasznal, vagy ha igen, akkor van anelkuli oldala is. Vagy native iOS alkalmazasa.
"És akkor még azt az apróságot nem is említettük, hogy az online videólejátszók"
Szinte mindegyik megy iOS-en, mivel a legtobbnek van HTML5 alapu valtozata is, melyet mobile browser eseten default alkalmaz.
"Mert ugye nem mindegy, hogy esetleg csak egy számítógép segítségével lehet egy programot telepíteni, vagy esetleg csak bedobod a memóriakártyát és simán feltelepíted róla az adott progit."
Over-the-air telepites?
"Akkor ismét csak megjegyezném, hogy az Android esetében nem csak a hivatalos verziók játszanak"
Mutass errol hivatalos statisztikat! Foleg, hogy haromszoros szorzoval kell szamolni!
"itt az élõ példa a cikkben, a készülék igen durván túlmelegszik"
"Hallottál már olyanról, hogy FLASH menü? Én használtam is olyat weblapoknál, mivel szebb lehetõségeket ad, mint a Javascript. Azért azt szívesen megnézném, amint egy FLASH menüs oldalon elnavigálsz FLASH nélkül..."
Hát mutass már nekem 5db ilyen weboldalt oké?
"És akkor még azt az apróságot nem is említettük, hogy az online videólejátszók (amik ugye elég sok felhasználó kedvencei) szintén FLASH technológiás lejátszófelületet alkalmaznak. Ergo nem hinném, hogy annyira derék megoldás ez a teljes FLASH nélküliség..."
Akkor mutass nekem népszerû online videolejátszót ami nem mûködik ipaden.
"Mert ugye nem mindegy, hogy esetleg csak egy számítógép segítségével lehet egy programot telepíteni, vagy esetleg csak bedobod a memóriakártyát és simán feltelepíted róla az adott progit."
No ne haragudj de ez tényleg nem mindegy csak fordítva. Nagyon nem mindegy, hogy bármilyen eszköz nélkül magán az ipadon letöltöd és feltelepíted az adott progit, mindenféle számítógép meg memóriakártyára másolás gányolás nélkül. Már ne is haragudj de ha neked az utóbbi az egyszerû megoldás akkor nagyon nem értelek.
"Adtál két számot, amik a HIVATALOSAN ELÉRHETÕ alkalmazások számát jelölik. Akkor ismét csak megjegyezném, hogy az Android esetében nem csak a hivatalos verziók játszanak, ugyanis hála a nyílt forráskódnak, bárki fejleszthet hozzá alkalmazást. Ergo a cégeknek és a vállalkozó kedvû felhasználóknak máris jobb az Android, mivel akár saját alkalmazásokat is készíthetnek."
A vállalkozó kedvû felhasználóknak elhiszem. A cégek meg iOS alá is fejleszthetnek, bár aki kicsit is komolyan vesz bármilyen fejlesztést annak nem hiszem, hogy gond kifizetni a 100$ regisztrációt az appstoreba.
"Valóban, az Apple hardverileg elég erõs, ezt nem is tagadom, nem sok 4 magos procis gép van a piacon. De meg is van az eredménye, hiszen itt az élõ példa a cikkben, a készülék igen durván túlmelegszik, a gyártó meg közli, hogy ez a megadott értéktartományon belül van. Kíváncsi lennék, akkor is ott lesz, mikor a 60 fokon járó gépek szépen elkezdenek behalni a túlmelegedéstõl...?"
Így keletkeznek a legendák. A legmagasabb hõmérséklet amit mértek ipad 3 esetében 116 fahrenheit volt ami 46.6 fok volt (nem 60), amit mondjuk a többi tesztoldal nem tudott megismételni, nekik csak 108 fahrenheit jött össze (42.2 fok), és ez is a tabletekre jelenleg elérhetõ abszolút legdúrvább iOS exkluzív játék alatt. Amint multi játékokat néztek az ipad3 leszorult a középmezõnybe a melegedéssel, mert nála jobban melegedõ gépek is akadtak szép számmal. (Kollega már be is másolta ide egyszer - persze ez nem hír, ezt soha többet nem fogja egyelten hater sem felhozni, csak a 60 fokot amibõl idõvel majd 80 lesz, ami legendákban 93 fok-ként fog szerepelni (ami fahrenheit, de ugye a haterek ilyen apróságokra nem adnak)
"Bocs, de csak én tudok olvasni? Az általad megjelölt garibõvítés helye: US! Ez Magyarországon az Apple Magyarország szerint nem lehetséges!"
Bocs, de te abszolut ertelemben jelentetted ki, hogy azert nincs garanciabovitesi lehetoseg az Apple-nel, mivel "nem bíznak saját termékükben". Vagy most mar csak azt allitod, hogy MO-on nem bizik az Apple a termekeiben, az USA-ban meg igen? :)
Hallottál már olyanról, hogy FLASH menü? Én használtam is olyat weblapoknál, mivel szebb lehetõségeket ad, mint a Javascript. Azért azt szívesen megnézném, amint egy FLASH menüs oldalon elnavigálsz FLASH nélkül... És akkor még azt az apróságot nem is említettük, hogy az online videólejátszók (amik ugye elég sok felhasználó kedvencei) szintén FLASH technológiás lejátszófelületet alkalmaznak. Ergo nem hinném, hogy annyira derék megoldás ez a teljes FLASH nélküliség...
Az a 2 alkatrész azért elég jelentõs dolog, mint már ezerszer leírtam, mind bõvítés tekintetében, mind pedig felhasználhatóságilag. Mert ugye nem mindegy, hogy esetleg csak egy számítógép segítségével lehet egy programot telepíteni, vagy esetleg csak bedobod a memóriakártyát és simán feltelepíted róla az adott progit.
Adtál két számot, amik a HIVATALOSAN ELÉRHETÕ alkalmazások számát jelölik. Akkor ismét csak megjegyezném, hogy az Android esetében nem csak a hivatalos verziók játszanak, ugyanis hála a nyílt forráskódnak, bárki fejleszthet hozzá alkalmazást. Ergo a cégeknek és a vállalkozó kedvû felhasználóknak máris jobb az Android, mivel akár saját alkalmazásokat is készíthetnek.
Valóban, az Apple hardverileg elég erõs, ezt nem is tagadom, nem sok 4 magos procis gép van a piacon. De meg is van az eredménye, hiszen itt az élõ példa a cikkben, a készülék igen durván túlmelegszik, a gyártó meg közli, hogy ez a megadott értéktartományon belül van. Kíváncsi lennék, akkor is ott lesz, mikor a 60 fokon járó gépek szépen elkezdenek behalni a túlmelegedéstõl...?
Messze van a 29 USD-tõl. Vagy már megint a szokásos kettõs mérce? Az egyiket az apple storban nézed a másik eszköz meg bárhonnan beszerezhetõ?
Egyébként látom te nem nagyon érted az egészet, ha valakinek kell ilyen akkor vesz (kiváncsi vagyok mennyit adtak el belõle, szerintem Magyarországon is azért nem tartanak mert 1 évben 2db-ot adnának el belõle), ezzel mi a gondod? Akinek USB kell meg SD kártya az eleve nem vesz ipadot, ez olyan dolog amit pontosan tudsz a megvétel elõtt is. Ha tudod, hogy szükséged lesz ilyenekre akkor meg nekiállsz mérlegelni, hogy mi a fontosabb? Az, hogy fogadjon pendriveot? Hogy a memóriát bõvíthessem SD kártyával, mert a gépben kevés van? Az üzemidõ a fontosabb? A nagyobb teljesítmény? A nagyobb kijelzõ? Az egyszerû használat? Az elérhetõ szoftverek? Ez csak néhány olyan kérdés amit vásárlás elõtt fel kell tenned magadnak. Csodák nincsenek, nincs a piacon olyan készülék ami mindenben a legjobb. Annó egy tanárom mondta még a beszerzés szentháromságát, amibõl adott pillanatban mindig csak kettõ áll fent. Gyorsan, olcsón, minõséget. A három törvényszerûségek miatt soha nem lehet jelen egyszerre, ezért dönteni kell, hogy melyik kettõ a fontos.
Bocs, de csak én tudok olvasni? Az általad megjelölt garibõvítés helye: US! Ez Magyarországon az Apple Magyarország szerint nem lehetséges!
A kiegészítõ kit valóban érdekes találmány, vegyél még a géphez egy 29 dolláros alkatrészt, ami lóg a gépbõl, és akkor bõvítheted pár dologgal? Itt jegyezném meg, megkérdeztem gyorsan Apple Magyarországnál dolgozó ismerõst, saját bevallása szerint ez se szerezhetõ be nálunk...
Az adataimat az Apple saját specifikációjából szereztem, és valóban, elnéztem, Bluetooth van benne. Ezért mea culpa.
"Az Apple pont, hogy nem ad lehetõséget felár ellenében sem garanciabõvítésre,"
"AppleCare+ for iPad gives you two years of repair coverage and technical support from the original purchase date of your iPad." - http://store.apple.com/us/product/S4689LL/A
"Az iPad bõvítési lehetõségeire azért kifejezetten kíváncsi lennék, hiszen se USB, se kártyafoglalat"
"The iPad Camera Connection Kit gives you two ways to import photos and videos from a digital camera: using your camera’s USB cable or directly from an SD card." - http://store.apple.com/us/product/MC531ZM/A
"se Bluetooth nincs benne a gyári specifikáció szerint."
Februárban az appstoreban elérhetõ appok száma: 574.600 ebbõl 258.291 ingyenes.
Market januárban picivel 400.000 felett. Ez hol 3x annyi szoftver?
A Google most ünnepelte a 10 milliárdodik letöltést, a appstore a 25. milliárdot.
És szentségtörés de ezt még android tulajok is elismerik: "Carolina Milanesi, a Gartner elemzõje szerint pusztán a letöltések száma nem lehet a siker mércéje, a minõségi alkalmazásokra kellene a Google-nak koncentrálnia, ebben jelentõs a különbség a Google Android Market és az Apple App Store között"
"Ácsi, mennyivel is tud többet egy Samsung Galaxy 10"-os, mint egy iPad? És ismét oda lyukadunk ki, hogy a Galaxy ezért a pénzért BÕVÍTHETÕ USB-vel és SD-vel egyaránt, tehát za ÁR/ÉRTÉK aránya jelentõsen jobb."
Tehát a 2 forintos USB és SD bõvíthetõség szerinted többet ér mint a nagyobb és tovább tartó akkumulátor, a sokkal erõsebb GPU és valószínûleg lenne még pár dolog az ipad javára. Ha szerinted ez miatt jobb az ár/teljesítmény aránya akkor sajnos nem tudok mit mondani...
"Ergo nem jól számolsz, egy sokkal nagyobb tudású készüléket kapsz 120ért, tehát ismét csak megdõl az állítás, hogy az iPad nem sokkal drágább."
Ühüm. Gyengébb hardverrel nagyobb tudású készülék. Hát peeerszeee.
"Az iPad bõvítési lehetõségeire azért kifejezetten kíváncsi lennék, hiszen se USB, se kártyafoglalat, se Bluetooth nincs benne a gyári specifikáció szerint. Mikor esetleg valamivel mégis bõvíteni kellene, mert utólag derül ki, hogy plussz feladata lenne, na akkor látszik, hogy mennyivel drágább készülék is. Ez nem a dolog kitekerése, ez szimpla matematika."
Erre párszor pár ezren válaszoltak. Ha Pendriveot akarsz bele dugdosni (USB alatt gondolom ezt érted mert másra nem nagyon emlékszem amit nem lehet rádugni), akkor ez nem a te készüléked. Bár azt továbbra sem értem, hogy egy pendrive-al hogy lehet bármit bõvíteni. SD-ben igazad van, bár ez nekem soha nem hiányzott (ezt is leírták már párszor), egyszerûen mert bõven elég a 16GB, ha meg nem akkor ott a 32GB változat vagy a még nagyobb, bár ha ipad3-at vennék abból is a 16-ost venném mert bõven elég.
"Nem tudom, hogy honnan vetted a statisztikáidat, ugyanis az Android jelenleg közel 3x annyi szoftverrel rendelkezik, mint az iOS (igaz, nem mind hivatalos szoftver, hála a nyílt forráskódnak)."
A statisztika a marketplace-re és az appstore-ra vonatkozik. Mást nem is tudsz mérni, úgyhogy az max puszta találgatás, ráadásul a hekkelõs emberek (ami a felhasználók jó ha 1%-át kiteszi) játszótere, a többiek a hivatalos oldalon szereznek be mindent. Egyébként aki mondjuk 1 millió szoftverbõl nem tud választani az szerinted 1 millió 25 ezerbõl tud? (Bár szerinted androidra 3 millió szoftver érhetõ el)
"Ahogy azt már én is leírtam, rengeteg a FLASH animáció a weblapokon (EZ NEM FLASH ONLY WEBLAPOKAT JELENT!), amiket az iPad nem fog tudni az életben soha megjeleníteni, mivel az Apple állásfoglalása szerint õk a FLASH-t soha nem fogják támogatni."
Ez derék. Ez egy plusz pont. A jelenlegi weblapokon a flash animációk 99%-a ugyanis reklámot jelent. Ezek az animációk és a flash jelentõsen lassítják a rendszert (igen igen egy Galaxy tab is meghanyatlik tõle), plusz szopják az akkumulátor üzemidejét. Ha flash animációkat (reklámokat) akarsz nézegetni akkor vegyél androidot. Mellé meg kell elégedned max 5 órás üzemidõvel, de ha ez téged nem zavar lelked rajta. (Ha nagyon nagyon szeretnék flasht ipadon akkor felteszek egy flasht - ugyan trükkel - de kezelõ böngészõt. Valami érdekes módon tudtommal alig alig töltik le ennyire érdekli az embereket. Köztük engem is a flash reklám, khm animáció)
Az Apple pont, hogy nem ad lehetõséget felár ellenében sem garanciabõvítésre, így maradok azon állásfoglalásom mellett, hogy nem bíznak saját termékükben. Megjegyzem, túlmelegedéses problémánál ez nem is csoda, ha tényleg ilyen hõmérsékleten megy a gép, akkor ez elég jelentõsen lecsökkentheti az élettartamát.
De alapon az már minõsít egy gyártót, ha azon akar nyerészkedni, hogy csak az alap garit adja, a többit meg külön felárért megveheted...
Ácsi, mennyivel is tud többet egy Samsung Galaxy 10"-os, mint egy iPad? És ismét oda lyukadunk ki, hogy a Galaxy ezért a pénzért BÕVÍTHETÕ USB-vel és SD-vel egyaránt, tehát za ÁR/ÉRTÉK aránya jelentõsen jobb. Ergo nem jól számolsz, egy sokkal nagyobb tudású készüléket kapsz 120ért, tehát ismét csak megdõl az állítás, hogy az iPad nem sokkal drágább. Az iPad bõvítési lehetõségeire azért kifejezetten kíváncsi lennék, hiszen se USB, se kártyafoglalat, se Bluetooth nincs benne a gyári specifikáció szerint. Mikor esetleg valamivel mégis bõvíteni kellene, mert utólag derül ki, hogy plussz feladata lenne, na akkor látszik, hogy mennyivel drágább készülék is. Ez nem a dolog kitekerése, ez szimpla matematika.
Nem tudom, hogy honnan vetted a statisztikáidat, ugyanis az Android jelenleg közel 3x annyi szoftverrel rendelkezik, mint az iOS (igaz, nem mind hivatalos szoftver, hála a nyílt forráskódnak).
Javaslom, ha valakinek replikázol, olvasd is el, mire válaszolsz! Ahogy azt már én is leírtam, rengeteg a FLASH animáció a weblapokon (EZ NEM FLASH ONLY WEBLAPOKAT JELENT!), amiket az iPad nem fog tudni az életben soha megjeleníteni, mivel az Apple állásfoglalása szerint õk a FLASH-t soha nem fogják támogatni.
"Nézd, az, hogy a gyártó nem bízik meg a termékében, nem azt jelenti, hogy az összes termék rossz is. ..." Viszont azt sem jelenti, hogy ne bízna meg a termékeiben. Elvileg + összegért vásárolhatsz még pár évet. Ez szimplán üzlet, ha nem lehetne + garanciát venni és fix 1 év lenne, akkor talán lenne abban valami amit mondasz.
"Itt jegyezném meg, hogy míg az iPad 3 16GB-os kiszerelése 160ezer forint, addig a Galaxy 10"-os 16GB-os kiszerelése 120ezer forint."
Egyetlen jelentõs bibi, hogy a Galaxy Tab az ipad2-vel van egy súlycsoportban ami még kapható és lásd szintén 120e forintért. Tehát az árkülönbség zéró."
Azt már félve írom le (pedig párszor már megbeszéltük, hogy egy ipad komplett ára egy USA-ban dolgozó ember MAXIMUM 4-5 napi fizetése, a különbség meg órabérben mérhetõ. Tehát az, hogy drága meg érdekli bármi féle árkülönbség az már itt megdõlt.
"Õ abban a hitben él hogy amit az apple éppen nyújt neki maximum arra lehet szüksége."
Ebben a hitben max te élsz.
"Megjelenik egy készülék és nincs rajta 3D-s fényképezõ? Apple válasza: minek az... felesleges... Megjelenik a következõ verzió ami már tartalmazza: Forradalmi fejlesztés! Ez a tuti!"
Ezt apple tulajdonostól még soha nem hallottam ellenben a haterek mindig elsütik mint poént.
"más készülék korábbról ami olcsóbb és csak egy két dologban pl méretben vagy aksierõben gyengébb mint az apple cucc, de a marketing bullshit miatt az az õ szemében soha nem lesz jobb."
Azt el sem tudod képzelni, hogy másnál egy hordozható készülék legfontosabb jellemzõje az akksi üzemidõ ugye? Tudom, hogy te szeretsz 4-5 óránként konnektort keresni, én nem. És attól, hogy nem egyezik az igényünk én vagyok a hülye. Szerintem egyszerûen azért gyártanak ilyet is olyat is, hogy tudj választani, de FIGYELEM, attól, hogy ha egy kacsa nem tud úszni még nem a víz lesz a hülye.
"Ellenben ha megnézem az árakat, a bõvíthetõséget, a támogatottságot, akkor minden esetben arra jutok hogy mi a reteknek akarnék én venni egy apple gépet? A legtöbb weboldal flash animokkal és részekkel van tele, és hát mi az ami fujj és csúnya és nem szabad? ."
Meglepõ lesz számodra de én is pont ezeket néztem meg és ez alapján döntöttem az ipad mellett. Tudom, hogy neked hihetetlen. Az utolsó sorod egy tömény vicc, napi netezés mellett nem hiszem, hogy találkozol flash only oldallal, legalábbis nekem még soha nem volt gondom böngészéssel ipadon, tehát gyanítom, hogy csak flame-elsz.
"Itt jegyezném meg, hogy míg az iPad 3 16GB-os kiszerelése 160ezer forint, addig a Galaxy 10"-os 16GB-os kiszerelése 120ezer forint."
Egyetlen jelentõs bibi, hogy a Galaxy Tab az ipad2-vel van egy súlycsoportban ami még kapható és lásd szintén 120e forintért. Tehát az árkülönbség zéró.
"emellett mint már mondtam, a Samsuung az Androidnak köszönhetõen sokkal több szoftverrel rendelkezik (hála a nyilt forráskódnak és a szabad fejlesztésnek), mint az iOS."
Érdekes a statisztikák szerint még mindig iOS-re van több elérhetõ szoftver tudtommal.
"Tehát tetszik vagy sem, a 10"-os tabletek között is igaz, hogy az iPad bizony jelentõsen drágább, mint hagyományosan anyagilag nézve, mind pedig ár/érték arányban nézve."
Márpedig ha megnézed akkor nem drágább, csak mindig próbálod kitekerni, hogy neked megfeleljen.
"Ez a legtöbb tablet esetében meg is lehet valósítani, azonban az iPad, mint már párszor említettem, gyakorlatilag semmiféle bõvítésre nem ad lehetõséget."
Azért ez így nem igaz, rengeteg kütyü csatlakoztatható hozzá, csak a megfelelõ csatlakozóval ellátott verziót kell venni.
"Azt mondod, hogy a tablet 10"-nál kezdõdik. Nos, ez pont, hogy ellent mond egy korábbi érvelésednek, mely szerint a tablet elõnye a mérete."
Miért is? A tablet elõnye a mérete. Pont akkora, hogy még kényelmesen hordozható, de van annyira nagy, hogy kényelmesen lehessen kezelni és olvasni rajta.
"Egy 7"-os tablet sokkal könnyebben kezelhetõ a méretébõl adódóan menet közben, mint egy 10"-os. Azt nem tudom megmondani, mi az ideális, mert én csak 7"-osokat teszteltem + a 10"-os iPad-ot, de az biztos, hogy ha már hordozhatóságról és közlekedés közbeni kezelésrõl van szó, egy kisebb, de jó felbontású készülék jobb, mint a nagyobb."
Ezzel nem értek egyet. Én próbáltam 7"-ost részemrõl az totálisan felejtõs, ha kicsi méret kell hirtelen akkor ott a telefonom. Egy tablet azért legyen a telefonnál lényegesen nagyobb. Barátom 8.9 Galaxy Tab-ot vett, amit nagyon szeret. Egyetlen dolgot bánt meg, hogy nem a 10.1-et vette. Egyetlen col de óriási használatbeli különbség.
Bizony-bizony, ez sajnos így van, hiába magyarázol neki, nála a hiány az pozitívum, ha a "djágaszágból" hiányzik, csak akkor negatívum, ha konkurrensbQl. Az elmélkedése, miszerint elQre tudja, mi kellhet neki nemcsak nevetséges, de le is kell, hogy zárjon minden korrekt vitát, mert abban rá nem számíthatsz.
De a cikkre: a nagyobb teljesítmény nagyobb melegedést hoz, ezen felül, amiket kvp elmondott oda is teszik a pontot az elmélkedés végére.
Aki meg nem fogja fel, hogy ezek a melegedések nem elegendQek garanciális cserére, viszont elegendQek arra, hogy a gariidQn túl, de értelmes élettartamnál jóval hamarabb tönkremenQ alkatrészeket és hamarabb befuccsoló akkut eredményezzenek, annak kár is magyarázni. Nem fogja megérteni, elismerni, mert nem akarja. Mi meg maradunk neki fikamatyik, de hát nekem mindegy, nekem azt tanították: ne azt nézd, mit mond, hanem, hogy ki mondja.
Evvel szemben persze én rengeteget tanultam olyanoktól, akik közben rengeteg marhaságot beszélnek, de helyükön kell kezelni az ilyeneket azért. Például, nem kell vitatkozni velük. MeggyQzni meg nem is lehet. Ez az életük, hogy mások energiáját öncélúan pazaroltassák. Aztán meg az ilyenek trollozák le a másikat...
Ne erõlködj, nem fogod tudni neki megmagyarázni a dolgot. Õ abban a hitben él hogy amit az apple éppen nyújt neki maximum arra lehet szüksége. Megjelenik egy készülék és nincs rajta 3D-s fényképezõ? Apple válasza: minek az... felesleges... Megjelenik a következõ verzió ami már tartalmazza: Forradalmi fejlesztés! Ez a tuti! Neked ez kell és nem az! ... Sokan pedig mennek mert nekik tényleg az kell, lehet hogy ott lenne más készülék korábbról ami olcsóbb és csak egy két dologban pl méretben vagy aksierõben gyengébb mint az apple cucc, de a marketing bullshit miatt az az õ szemében soha nem lesz jobb.
Számomra is a bõvíthetõség és a kényelmes használat az elsõ dolog amit nézek egy terméknél, és nem a márka. Ellenben ha megnézem az árakat, a bõvíthetõséget, a támogatottságot, akkor minden esetben arra jutok hogy mi a reteknek akarnék én venni egy apple gépet? A legtöbb weboldal flash animokkal és részekkel van tele, és hát mi az ami fujj és csúnya és nem szabad? ...
A JELENLEG nem feltétlenül jó megközelítés egy gép tárolási teljesítményénél. Elég arra gondolni, hogy milyen ütemben nõnek a programok (alig 3-4 éve 1-1 program még elfért 1 DVD-re, ma meg vannak olyan programok, amik 4-5 DVD-re férnek csak fel. Tudom, hogy a tabletnél még nem ezek a méretek játszanak, de ott is rohamos fejlõdés van a programok terén, ez pedig rohamos méretbeli növekedést is jelent a legtöbb esetben. És mivel a legtöbb ember nem 1-2 évre vesz meg egy készüléket, így nem árt meg, ha a késõbbiek folyamán a tárhelyet bõvíteni is tudja.
A 10"-os Galaxynál nem igaz, hogy gyakorlatilag hibahatáron belüli az árkülönbség. Ugyanis akkor nézzük már meg, hogy a Galaxy Tab mennyivel tud többet (USB + SD tuti játszik) és egybõl elõjön, hogy gyakorlatilag nem is olyan kevés az az árkülönbség, ha megnézzük a két gép értékét.
Itt jegyezném meg, hogy míg az iPad 3 16GB-os kiszerelése 160ezer forint, addig a Galaxy 10"-os 16GB-os kiszerelése 120ezer forint. További különbség, hogy a Samsung 2 év garit ad, az Apple meg csak egyet, emellett mint már mondtam, a Samsuung az Androidnak köszönhetõen sokkal több szoftverrel rendelkezik (hála a nyilt forráskódnak és a szabad fejlesztésnek), mint az iOS. Tehát tetszik vagy sem, a 10"-os tabletek között is igaz, hogy az iPad bizony jelentõsen drágább, mint hagyományosan anyagilag nézve, mind pedig ár/érték arányban nézve.
Nem, nem lehet a vásárláskor elõre tudni, hogy késõbb mi kellhet, ezt az állítást már maga a technika fejlõdése is meghazudtolja. Kijöhet olyan eszköz, ami még nem létezett, mikor megvetteed a készüléket de tudnál használni a tablettel, ha lenne rajta megfelelõ csatlakozó és esetleg hasznos is lehetne. Ez a legtöbb tablet esetében meg is lehet valósítani, azonban az iPad, mint már párszor említettem, gyakorlatilag semmiféle bõvítésre nem ad lehetõséget.
Azt mondod, hogy a tablet 10"-nál kezdõdik. Nos, ez pont, hogy ellent mond egy korábbi érvelésednek, mely szerint a tablet elõnye a mérete. Egy 7"-os tablet sokkal könnyebben kezelhetõ a méretébõl adódóan menet közben, mint egy 10"-os. Azt nem tudom megmondani, mi az ideális, mert én csak 7"-osokat teszteltem + a 10"-os iPad-ot, de az biztos, hogy ha már hordozhatóságról és közlekedés közbeni kezelésrõl van szó, egy kisebb, de jó felbontású készülék jobb, mint a nagyobb.
Ha Jobsot most meg tudnánk kérdezni, hogy baj-e hogy ennyire melegszik az új Ipad és amúgy mi a véleménye errõl az incidensrõl, akkor annyit válaszolna, hogy:
No.
Elhiszem, csak nem magyarázom akkor meg, hogy egy sokkal kisebb cucc, ugyanaz mint a nagyobb csak azért olcsóbb mert más gyártja.
No és ismét ott tartunk, hogy nem jobbat mutattál csak mást. Mert oké, hogy olcsóbb a Galaxy Tab 8.9 de már ott elvérzik, hogy kisebb a képernyõje. Ez meg már lehetetlenné teszi az ilyen jellegû összehasonlítást. Mint én is írtam már többször, több fórumon, szerintem a tablet ideális mérete a 10", ettõl kisebbet egyszerûen nem vennék (és vannak még így páran). Ha meg a Galaxy Tab 10".hoz nézed az árát, akkor meg azt már lentebb megvitattuk, gyak hibahatáron belül van az árkülönbség. A Prestigiora is ugyanez érvényes. 7" tablet? No ne már, ez nálam ott rögtön elvérzett már.
És lentebb meg le is írod, a fõ elõnyt a 10 órás akksi üzemidõt, ez meg szerintem egy tablet esetében a döntõ érv, amit elsõ helyre teszek.
"Azonban ha összeszedjük az elõnyeit és a hátrányait egy ilyen gépnek, sajnos a hátrányok oldalán több lesz"
Az attól függ, hogy mit hova raksz. Szerintem az elõny oldalán van jóval több dolog.
"De nem ez számít, hanem az a tény, hogy a lehetõség ott van. Márpedig az iPad-nál ez a lehetõség nincs ott, nincs rajta olyan média (USB, kártyafoglalat, stb.), amin keresztül bõvíteni lehetne. Ez megköti a gépet sok tekintetben."
És azt vásárláskor elõre nem tudod, hogy mire lesz szükséged? Én elõre tudtam a tapasztalataim alapján, hogy 16GB-nál nekem nagyobb nem kell, ennek is üres általában a nagy része. Azt meg el sem tudom képzelni, hogy jelenleg hova nem elég 64GB???
Olcsóbb és jobb terméket szeretnél látni? Kezdjük azzal, hogy ez elég relatív dolog, hiszen reálisan az ár/érték arányt érdemes nézni. Lehet, hogy egy termék valamivel drágább lesz, mint az, amivel összehasonlítják, de ha vannak olyan lehetõségei (pl. bõvítés), amik a másikban nincsenek és fontosak, akkor mégis jobban jöhetsz ki vele.
De tessék, van az iPad-nál olcsóbb termék is, ami jobb: ha hardveresen megegyezõt keresel, a Samsung P7310 Galaxy Tab 8.9 WiFi 16GB 110-ért kapható, ha hardveresen valamivel gyengébb is jó, amin bármit tudsz futtatni, akkor pedig az ár valóban akár a fele sincs, és akkor a Samsung Galaxy S Wifi 5.0 is megfelelõ. De még tovább megyek: a Prestigio PMP7070C ugyan nem egy nagy márka, de személyesen volt szerencsém tesztelni egy iPad-dal szemben és verte. Valóban, csak 1 magos 1GHz-es procija van és az alap memóriája is csak 8GB (a ram-ot nem tudom összehasonlítani, mert ez az adat az iPad esetében számomra nem ismert), viszont SDHC kártyával akár 128GB-ig is bõvíthetõ (amivel szemben az Apple legnagyobb memóriájú gépe is csak 64Gb), ráadásul ez a sokak szemében noname gép 2 év garival rendelkezik és van itthon szervíze.
Laptopoknál/netbook-oknál nem kellenek technikai adatok igazából, ott egyértelmû, hogy több a lehetõség, hiszen jószerivel minden bõvíthetõ. Ergo ár/érték kategóriában nem igazán összehasonlíthatóak.
Való igez, hogy az Apple pár tekintetben vezet a piacon, ezt nem is vitatom. Példának okáért valóban személyes tesztjeim alapján üzemidõben nincs igazi ellenfele (a legtöbb gép 5-6 óra útán megadja magát, az iPad pedig akár 10 órát is megy). Azonban ha összeszedjük az elõnyeit és a hátrányait egy ilyen gépnek, sajnos a hátrányok oldalán több lesz.
Tudom, már megvitattuk, hogy neked soha nem kellett bõvíteni a gépet és valóban, sokak az életben nem is bõvítenek. Ez oké. De nem ez számít, hanem az a tény, hogy a lehetõség ott van. Márpedig az iPad-nál ez a lehetõség nincs ott, nincs rajta olyan média (USB, kártyafoglalat, stb.), amin keresztül bõvíteni lehetne. Ez megköti a gépet sok tekintetben.
a példa jó :)) tetszik. Amenyniben csak legyártaná úgy senkit nem érdekelne, évente 20 vasgolyót gyártanak 4 különbözõ helyen. DE ha hozzá teszi, hogy ez a golyó a best és neked ez kell és amit ez nem tud az neked nem is kell és különben is. Egybõl tesztelni kezdenéd, már a kíváncsiság véget is. És igen, ebben az esetben számít ha olyat tapasztalsz ami egy tökéletes dologgal nem történhet meg. Ez csak pszihológia. Vannak akik elfogadják, hogy igen az jó (tudod rengeteg ember hisz Istenben is, mert elfogadják, hogy van. Nekik úgy jó és ezt nem is kell piszkálni) és vannak akik nem. A kétkedõket többnyire a hívõk fikázni szokták. Ritkán fordúl elõ, hogy egy nem hívúõ bele köt egy hívõbe. Többnyire mi vagyunk a hülyék, mert ISten van. Na ez a helyzet akkor is amikor egy fanatista rajongónak próbáljuk elmagyarázni, hogy a z a fém gömb túlképpen egy inkább sokszök mint gömb. De hát a hit. Azzal nem lehet mit kezdeni.
A problémát nem az alkatrészek okozzák, hanem a méretek.
Az Apple (és sajnos most már több más gyártó is) ráállt arra, hogy minél kisebb helyen összezsúfolja a gépet. Jó példa erre a MacMini, vagy még jobb példa az iMac. Ezeknél annyira kicsire össze van zsúfolva minden, hogy lényegében csak az ahhoz értõ szervizesek ismerik, hogy mihez hogyan lehet hozzájutni. Egyre több gyártó alkalmazza ezt a megoldást, mondván hogy helytakarékos így a gép (ezt nem is tagadom), ugyanakkor ha nem ismered a szerelési sorrendet (amit természetesen csak a szervizeknek kiadott szerelési könyvekben adnak ki), akkor a legtöbb alkatrészhez egyszerûen nem férhetsz hozzá, mert nem tudhatod, mit hogyan kell úgy szétszedned, hogy a gépben sérülést ne okozz.
És le tudod annyira csökkenteni, hogy ne tudj vele beszélni? Mert az én tapasztalatom meg az, hogy haver a nokián már nem tudott beszélni a hegyekben amikor én még vígan pofáztam mindenféle szakadozás nélkül az i4-en.
Nézd, az, hogy a gyártó nem bízik meg a termékében, nem azt jelenti, hogy az összes termék rossz is. Ez 2 dolgot jelenthet: vagy már elõre magasabb meghibásodási rátával és rövidebb élettartammal számolnak, mint a többiek és ezért nem vállalnak be több gari idõt, vagy pedig szimplán nem foglalkoznak a vevõ érdekeivel és ezért csak a kötelezõ garit adják meg. Mindkét eset elég kétségessé teszi a gyártót, ezáltal pedig a termékeket is.
"nem értem miként jön a kínai gyártás vagy az állítólagos gyerekmunka ahhoz, hogy meleg a proci. Ha made in germany vagy made in mexico lenne, akkor is melegedne, nem?"
A fenti kepeken latszik, hogy hoeloszto burkolatot kaptak a chip-ek. Ez azt jelenti, hogy ha eleg pontosan van osszerakva, akkor a processzor altal termelt ho atadodik es eloszlik a hatlapon. Ha nem tul jo az illesztes, akkor csak magasabb hofokon tortenik meg mindez es a legres hosugarzasa miatt pontszeruen, tehat csak egy helyen lesz melegebb, de ott nagyobb mertekben. Ilyen hoelosztast hasznaltak anno a regi 486-os toshiba laptop-ok. A lenyeg az osszerakasnal a legres megszuntetese vagy kello mennyisegu hovezeto paszta benyomasa az alaplapi chip-ek burkolata es a hatlap kozze. Jelen esetben a fotokon egyikre utalo jeleket sem lehet latni. (egyebkent a pasztas megoldas utolagos szervizes modositaskent bevalhat, bar eleg nagy koszt hagy maga utan a hazon belul)
Az, hogy maga a chip tulmelegszik mar inkabb a kaliforniai tervezok hibaja, akik ezt a design-t osszehoztak es a processzor orajelet beallitottak. Tehat tervezesi hiba es sporolasbol fakado gyartastechnologiai pontatlansag osszhatasa okozza a jelenseget. Azaz olcson gyartottak rosszat.
"Az pedig csak hab a tortára, hogy míg egy sima PC-t bármikor megnézhettem, hogy pontosan mi baja van, addig az Apple gépeinél ez nem volt lehetséges, ráadásul míg pl. egy Dell vagy egy HP gépet a szerviz 3-5 nap alatt javított, az Apple gépeknél volt, hogy majdnem 1 hónapig csücsült a szervizbán."
A jo hir, hogy amiota az apple gepek is pc-k, azota a high end apple gepek a hp high end munkaallomasaival egy gyartosoron keszulnek, az osszes gyartasi hibaval egyutt. Viszont cserebe alkatresz kompatibilisak, mivel mindkettoben intel alaplap van, csak a raszitazott markanev nev ter el. Kulsore elteroek a gepek, de belul szinte semmi kulonbseg, annyira, hogy volt egy-egy sorozat, ahol a bovitokartyak rogzitesenel az apple es a hp gepek egyforman hibasan hajlitott panelt kaptak (eltero szinu, de azonos formaju rogzito muanyaggal). Ez utobbit meg mindig a foxcon gyaszos gyartasi technologiaja okozza, de azert durva, hogy az egyedi felirat alatt mindket gepnel ugyanannak a prc-s beszallitonak a neve van.
"Különösen a közvetlen napfény képes felhevíteni az új iPad burkolatát." Ez a mondat nagyon megtetszett... :D
...Ha tûzbe dobják, akkor pedig még inkább hajlamos a túlmelegedésre... X)