Nem tudom, emlékeim szerint már az első Mass Effect elején (10 percen belül) lehetett változtatni a dialógusokat. Amúgy durva, hogy 10 perc játék után egyből 3 társunk van...
A gameplayben kb. az első 10 perc részlete volt, durva lenne, ha már az elején eldönthetnéd, hogy nem mész az Andromédába. És game over. Nem is rossz ötlet!
A Bioware szerint PS4-re 2017 elején. De majd november 7-én jelentik be pontosan.
Pletykák: - nem lesz karakter készítés, előre legyártott női/férfi karakter lesz (a fajokat nem részletezték, de gondolom nem csak embör lesz), akik gyakorlatilag egymás testvérei (ha a nőcit választod, a fiú testvérével összefuthatsz a galaxisban, ha a férfi karaktert választod, akkor a nővéreddel találkozhatsz). - lesz bolygó szkennelés (+ növény és idegen faj szkennelés is - Dragon Age IQ grindelés?) - Mako irányítása az eddigi legjobb lesz (NFS fejlesztők dolgoznak rajta wtf) - a jármű is fejleszthető lesz, ahogy az űrhajónk is (gondolom Jokert nem kapjuk vissza) - EA megegyezése alapján némileg korábban jöhet PS4 gépekre (PC és XBox néhány héttel később kaphatja meg) - PS4 exkluzív tartalom (DLC hegyek) - mikrotranzakció (páncél skinek, fegyver skinek)
Engem meglepett, hogy a gameplay videóban nem volt dialógus tárcsa, nem lehetett befolyásolni a beszélgetéseket. Remélem nem lineáris irányba viszik el ezt a részét. Utoljára szerkesztette: TBTPumpa, 2016.09.08. 16:11:21
Megelőztél. Pont a fickóval kapcsolatba akartam linkelni. Nem pont ezt, de arról, amiről te is. Katasztrófa, h milyen SJW fesztivál lett a Bioware-ből, akik ez mellé most még beraktak egy fehér gyűlölő rasszistát a ME fejlesztésébe.
A CDPR és a Witcher 3 a tökéletes példa, hogyan lehet olyan témákat, mint a melegség és a fajgyűlölet úgy találni, h ne SJW fesztivál legyen a játékból és egy meleg/biszexuális karakternek ne az legyen a fő jellemzője, h meleg.
Szal kíváncsian várom azért, h mi lesz ebből, de én a ME3 óta nem nagyon bízom a Bioware-ben. Mintha lecserélték volna a teljes fejlesztőcsapatot, játékfejlesztéshez nem értő, a saját politikájukat a játékba erőltető SJW-kre. Utoljára szerkesztette: Evoluti0N, 2016.09.08. 14:03:28
Persze, mint tudjuk, csak a fehérek lehetnek rasszisták. Amire fogadni mernék, hogy ha másban nem is, polkorrektségben biztos túlszárnyalja majd az elődeit a ME:A.
A játék ilyen téren nem fog változni. Szakmányban kapják a díjakat a melegek, transzneműek, feketék meg minden egyéb kisebbség reprezenztálása miatt. Szóval erre ne várj, ez az irány maradni fog.
Minél késöbb annál több jobb, így talán lesz idejük egy normális játékot összekalapálni mert már jó ideje csak szart gyártanak aminek a központjában a homokosok állnak, jó lenne ha itt visszatérne a heteró központiság, bár erre kevés az esély mert a BW stábjában sok-sok búza van...
Biztos, hogy nem 2017 elején fog megjelenni, szóval kár reménykedni.
Azok a fanyalgók júniusban fanyalogtak, ami 3 hónappal ezelőtt volt. 3 hónap alatt sikerült az első pre-alpha videót kiköhögni. Összehasonlításképp: az első pre-alpha video a DAI-ról 2013 augusztusában jött ki, a játék meg ugye 2014 novemberében.
Kb. ez lesz a MEA-val is. Gondolom most novemberben szépen bevallják, hogy az a 2017 Q1 az valójában inkább Q4 vagy "holidays". Nincs is ezzel semmi baj és ennél többet a "fanyalgók" sem mondtak. Az amazon is már hónapok óta 2017 Q4-re teszi a megjelenést. Utoljára szerkesztette: lwb, 2016.09.08. 06:52:11
Most eszembe jutottak a fanyalgók, akik szerint zéró állapotban van a program. Bár lefogadom hogy erre is mondanak valami olyasmit, hogy "ez még nem bizonyít semmit".
Talán majd november 7-én megenyhülnek. ;)
Egyébként nekem eddig tetszik amit látok. Nyílván szokni kellesz az új karaktereket, dehát minden kezdet nehéz.
Most bejeztem be a trilógiát pár órája a fene se tudja hanyadszorra, szóval pont jókor jött a mini előzetes. Baromi hangulatosnak tűnik, nagyon bízom benne legalább olyan emlékezetes lesz mint Shepard kalandja. Bár itt az íróknak össze kell szedniük magukat, az elődnél epikusabb sztorit aligha írhatnak
Nem fogja, legalabbis par hete a vezeto fejlesztok ezt nyilatkoztak/megerositettek.
Aztán eszembe jut, hogy mit össze kellett szopni az első részben a Makoval a fullos végigjátszáshoz az egyhangú bolygókon, és egyből eltűnik az "erekcióm". :-(
4K hype rögtön lol...és PS Neo-val? Nigga what? Szóval egy RX 480 szintje körül lévő - legalábbis tflop alapján - videokari elviheti majd ilyen grafikus színvonalon PC-n is 4K-ban 30 FPS-sel? Azt megnézem... Bár a textúrák itt-ott elég mosottasak, poén pont 4K-ban nézetni őket... :D Igaz a couchon chillaxolva biztosan nem fáj majd annyira, mint itt PC-n vagy 1 méterről 1080p-s monitorral is látva...no de mielőtt Grafó Mátyás bélyeget kapnék, jöhetne tegnapra ezzel a külcsínnel is... :)
Hááát kiderül. Az a baj, hogy nem tudjuk milyen állapotban van a játék. Gondolom nem viccből nem volt semmi érdemleges az E3-on. Én a megjelenésről mondott 2017 Q1-et se venném biztosnak.
Már igazán jöhetne valami finom hír (talán Gamescom alatt???) a játékkal kapcsolatban. Ha emlékezetem nem csal, akkor N7 napra ígérték a bővebb kitárulkozást, de az még igen messze van - a márciusi megjelenéshez viszont elég közel. Úgy fest az utolsó 3-4 hónapra akarják bezsúfolni a hypeözönt.
Azért akkor is illene valamit még nyár végére kiadniuk (néhány kép, videó), szerintem.
Szerintetek lesz olyan poén beletéve, hogy: "I am Commander Ryder and this is my favorite store on the Ark!" :D
áááh, mit találtam a vinyó mélyén! anno 4-5 éve, mikor a játékban megjelent az SSV Budapest, kitaláltam, hogy milyen jó lenne egy novellát írni hozzá. ez a projekt 34 oldalig jutott. most elolvastam újra, szerintem nem lett olyan rossz. azt tudom, hogy az elnevezések és az évszámok, helyszínek az ME wikiről vannak. ha nagyon unatkoztok, tegyetek egy próbát vele :)
De azért volt hatalmas siker, mert Star Wars volt, nem azért, mert az embereknek bejött a játékmenete. A játékmenete gyenge volt, ebbe bele is bukott a témája ellenére is, nem véletlen, hogy a tizenmillió eladott példány ellenére alig játszanak vele.
Azt nem tagadom, hogy egy ArmÁ-nál sikeresebb egy CoD a casual vonala miatt. Ugyanakkor az ArmA egy durva szimuláció, bevallottan rétegjáték. Egy bizonyos fokú "casualság" kell, de csak annyi, hogy a játék fogyasztható legyen az átlagembernek, ne pedig csiszolatlanul egyszerű. Erre a legjobb példa a Battlefield; egy CoD-hoz képest komoly harci szimuláció (egyébként persze nem az), mégis mára közel ugyanakkora játékosközönsége van, sőt, ez a BF1 és az Infinite Warfare megjelenése után valószínűleg már nagyobb is lesz.
Az ME1 épp elég casual volt, szerintem senkinek nem okozott fejtörést se a harcrendszer, se az RPG elemek, sőt, még akár kicsit szofisztikáltabb is lehetett volna, de azért még bőven jó volt. Az a baj, hogy a második és harmadik részben tovább casuálosították, mintha bizony az első rész olyan hardcore RPG lett volna. Ez még a második résznél elment, de a 3-nál már menthetetlenül érződött a gagyiság, legalábbis RPG elemek terén. A harcrendszer csecse volt, de erről már leírtam, mit gondolok. Utoljára szerkesztette: yossarianHUN, 2016.07.09. 11:35:01
Amikor egy játék megjelenéséről még csak negyedévben beszélnek, az mindig magában hordozza a megjelenés eltolásának esélyét...gondolom ebben az esetben is majd tavasszal vár mindenki, aztán semmi sehol, még dátum sem lesz és egy nap hirtelen derült égből villámcsapás, jön a 17' őszi/téli napra pontos hivatalos megjelenés...
A GameSpoton már 2017 december van oldalt, a megjelenés résznél, de sehol nem látok hírt arról, hogy elhalasztották volna 2017 Q1-ról q! végére ... Elszólás vagy elírás?
Tényleg. Nektek a trilógia alatt melyik románc szál jött be a legjobban?
"Egy ArmÁ-hoz képest egy Battlefield rohadt casual, a BF-esek meg a CoD-osokra mutogatnak, hogy haha, mekkora casual lámák."
Itt van a kutya elásva. Ebben a mondatban meg is mutattad, hogy a bevétel szempontjából hogyan viszonyulnak ezek a játékok egymáshoz. A Battlefront is anyagilag hatalmas siker volt, elment belőle bőven 10 millió fölött. A casual beletette a 20 óráját, aztán otthagyta, mert a casual kevés kivétellel mindent otthagy néhány tucat óra után. És most nem azt mondom, hogy ki-ki nem ragad le egy játéknál vagy stílusnál mélyebben. És persze, lehet árnyalni, hogy mi az alkalmi játékos. A Battlefront az EA sara, ott burkolatlanul kimondták, hogy azt szeretnék, ha a 10 éves kisgyerek apuka mellett ülne a kanapén, miközben együtt játszanak. Na ez óriási baromság volt.
Azért azzal vitatkoznék, hogy feltétlenül a casual az, ami bevonzza a tömegeket. Nézzük meg az új SW: Battlefrontot. Már anno az 1-2 se volt egy überbonyolult harci szimulátor (finoman szólva se), de ezt az újat sikerült olyan szinten faék egyszerűségűre butítaniuk, hogy az már mindenkinek sok volt, konkrétan napközben munka-/iskolaidőben, illetve éjszaka legtöbbször nem találsz szervert, annyira gyér a játékosállomány. A casual nem feltétlenül rossz, de számomra csak addig van létjogosultsága, amíg a könnyen tanulható játékmenetet és a letisztultságot hordozza magában, nem pedig az ostobán egyszerű játékmenetet.
Aztán a casual is baromi relatív fogalom, elvégre ki mondja meg, hogy mi casual, és mi nem? Egy ArmÁ-hoz képest egy Battlefield rohadt casual, a BF-esek meg a CoD-osokra mutogatnak, hogy haha, mekkora casual lámák. Szóval szerintem nem érdemes fogalmakkal dobálózni, inkább józanul felmérni, hogy mit, hogyan érdemes beépíteni egy játékba, hogy az egyszerre nyújtson kihívást és mélységet, de anélkül, hogy öt perc után beletörne az átlag player bicskája (á la Dark Souls 1-2). A fent említett Battlefront és a Mass Effect 3 szerintem már kicsúsztak ebből a kategóriából.
Azt nem érdemes tagadni, hogy a ME3 harcrendszere nagyon jó volt, de aki egy harcrendszer köré épített játékkal akar játszani, az nem az RPG-k között fog keresgélni. Aki az RPG-k között keresgél, az RPG elemeket akar (ha még csecse harcrendszer is van, az már csak a hab a tortán), ebben a tekintetben meg fájdalmasan nagyot zakózott az ME3, főleg a korábbi részekhez képest.
Sajnos ez már az egész iparág problémája, és nem csak a játékok terén, hanem a filmeknél is előjön. Nevezetesen, hogy az új IP-be többet kell beruházni, miközben nagyobb a kockázat. Egy már bejáratott franchise-t viszont a végtelenségig lehet tolni (AC, BF, CoD, CS, Sims, GTA, FIFA, TellTale games, FC).
A franchise-k terén aztán általában arrafelé mennek, amerre a legnagyobb népszerűség van, és ez valóban a casual. Még a Dark Souls 3 is lehelletnyit elmozdult a casual irányába, egyszerűen azért, mert egyre szélesebb körben vált ismertté, így már meg kellett felelni az alkalmi játékosok elvárásainak is.
Véleményem szerint az EA és néhány más kiadó eleve az alkalmi játékosokra épít, és ennek megvannak az előnyei és hátrányai is. Előny, hogy a játékok tőkét kapnak, hátrány viszont az, hogy a casual felé mennek, miközben pl. egy indie megmaradhat sokkal inkább rétegjátéknak.
ME3-ban viszont pont a harcrendszer egyszerűsítése miatt sikerült megalkotniuk az egyik legélvezetesebb online lövöldét, ami egyszerűen zseniálisan sikerült, így én nem rónám fel ezt ennek a résznek hibaként, sőt, a ME első két részének a harcrendszerét is a harmadikéhoz igazítanám.
A Kingdoms of Amalur jó lett, de azért tegyük hozzá, hogy azt a játékot a hangulata, és a kellemes harcrendszer vitte el a hátán, egyébként legalább annyira single player MMO volt, mint a DA:I (ami nem is meglepő, mert a fejlesztése elején még MMO-nak szánták). Nekem végig az volt az érzésem, hogy egy playerek nélküli Guild Wars-ban futkározom. Ettől függetlenül a zseniális atmoszféra miatt tényleg nagyon szerethető volt a játék, de RPG elemek szempontjából gyakorlatilag nulla volt.
Az ME3-nál meg azért szerintem igenis volt minőségromlás, nem az írók, és nem is a sokat kritizált lezárás miatt, hanem egyszerűen mert kb. egy Gears of War-szerű TPS lövöldévé butítottak egy elméletileg minőségi RPG-t. Én már akkor a szívemhez kapkodtam, mikor behozták az idióta Paragon-Renegade rendszert a 2-ben. Ez a 3-ban odáig fajult, hogy vagy egy tök semleges, vagy egy fogcsikorgatóan nyálas, vagy egy indokolatlanul paraszt választ tudták adni a párbeszédekben. Azért nehogy már 2012-ben ezt összetettségnek nevezhessük, anélkül, hogy égne a pofánk. Ezeken én már mind-mind az EA casualmániáját éreztem.
Nem vagyok nagy játékos, (mostmár) így nem is hallottam a Kingdom....-ról. Ha hozzám nem ért el a híre, akkor gyanítom, sokakhoz szintén, hiszen rendszeresen olvasgatok azért a témában. ME epic. Ebben megegyezhetünk. Maga az univerzum nagyon el lett találva. 2. rész nekem speciel nem jött be, sokaknak szintén, viszont a 3. úgy ahogy rendbe hozta a dolgot. A másodikban van 1 darab küldetés, a többi pedig egy olyan csapat építése, akiknek a nagy részét viszont sem látjuk a harmadikban... Repetitív játékmenet.... Nos. Az én munkám általában akkor fantáziátlan, ha nem szeretem csinálni. Mivel olyan munkát vállalok, amit szeretek így a körülmények a ludasak ilyenkor. (Lásd; főnökség, az idióta követeléseivel)
Nem mondom, hogy 1-1 alkotás nem jó, amit EA csinál, vagy bármelyik "nagy" kiadó. Azt mondom, hogy a nagy része sajnos nem jó. És ez sajnos ténykérdés, szerintem. Akár NFS szériát, sportjátékokat nézem. Rókabőr, rókabőr hátán, évente kiadva. De, nagyon sok példát lehet felhozni erre, nem csak amit említettem, és nem Csak EA, hanem pl Ubi szinten is.
Viszont az általánosítás sem tesz jót... EA próbálkozott a minőséggel, a Kingdom of Amalur például nagyon jó lett, anyagilag viszont tiszta bukás. A BioWare a ME után kiadta a ME2-t és a Me3-at is, egyáltalán nincs minőségromlás, egyedül a játékmechanika változott, és a ME3 vége ugye sokaknál kicsapta a biztosítékot, de ez nem EA sara, hanem az íróké. DA esetében a DA2 csúnya visszalépés volt, viszont a DA:I éppen ennek a kritizált részeit próbálta helyrehozni. A változatos világ létrehozása sikerült is, és iszonyat mennyiségű a tartalom, de a repetitív játékmenet erősen rontja az élményt. Erre sem tudom viszont jó szívvel azt mondani, hogy EA, mert kizártnak tartom, hogy az EA repetitív játékmenetet követelt volna a BioWare-től. Egyszerűen próbálkoztak valamivel a srácok, és így jött össze.
En sem tennek ra komolyabb osszeget, habar szamomra az mar mindenkeppen pozitiv, hogy az elso reszt emlitik, mint egy "forrast", amihez nyulnak (es remelhetoleg nem csak a Makora gondolnak, amit meg sokan a hatuk kozepere sem kivannak). A tobbi sablonos fejlesztoi duma a nagykonyvbol, azokat a helyukon is kell kezelni.
Nézd, ha már futó projekt volt, simán el tudok képzelni egy beleszólás mentességet garantáló szerződést.... De bármelyik EA játékot megnézed, a minőség romlása folyamatos. Látszik, hogy olyan emberek szólnak bele, akiknek gőze nincsen a játékokról. De, hogy igazságos legyek, azért a 2000-es évek első felében ez nem volt így. Évszámot nem tudok mondani, de volt, hogy a játékaikba bele lehetett kötni, mégis minőségi darabok voltak. Újabbak pedig... Fantázia=0, igényesség=0, koncepció=0. Egyik rókabőrt követi a másik. És ez sajnos nem csak EA betegség. Gyakorlatilag, ahol a nagy kiadók szólnak bele a dologba, mind ilyen.
Na látod ezt nem értem. Van egy jó játéksorozat, EA megveszi, és onnan kb vége is a dolognak, mint a botnak. Még pár rész kijön, majd elhal, aztán van egy bukott re-boot pár év múlva... Nem jönnek rá, hogy mindent elcsesznek, és ugyan rövid távon hasznot hajtanak, de hosszú távon maguk, és a potenciális vevőik alatt vágják a fát? Lassan a fél játékostársadalom ott tart, hogy EA? Nem kell. (Most ott járunk, hogy EA? le kéne warezolni, megnézni, de ugye deunovo, Na jó, TALÁN...)
Én olvastam az előző könyveket is (csak az első hármat, mert a negyedik egy másik írótól akkora bukta volt, hogy inkább bele se néztem). Kicsit a Nemere-könyvek szintjén voltak, vagyis élvezhető, de keveset adtak át a faji sajátosságokból, és a karakterek sem voltak árnyalva. egynek jók voltak, meg a sztori is jó volt, de azért több is lehetett volna ebben az anyagban, mint amit kihoztak belőle.
Én is remélem, hogy nagyon jó lesz a sztori. Beharangozták ugye, hogy most a főhős is kezdő, és vele együtt fogjuk megismerni ezt a világot, hát legyen. :-)
Sztorival nehez dolguk van (illetve volt, mert ha jelen ido, akkor ott nagy gebasz lenne), mert az Andromeda kvazi rebootolja a sorozatot, mind idoben mind terben teljesen uj alapokra helyezve a dolgokat. Ehhez pedig az kell, hogy a jatekos aterezze es magaenak erezze a szituaciot, barmi is legyen az.
Lasd a ME1-et (ahogy te is irtad), amely egy egyszeru kalandnak indult, valami gonosz fohos spectrevel, aztan kvazi a jatek 2/3-nal kiderult, hogy ez a "nagyon gonosz" turian is miskakancso ahhoz a veszelyhez kepest, ami rank var. De addigra mar a jatekos megkedvelte a hajot, a legenyseget, az egesz felallast es volt erzelmi kotelek. Es itt lett pl a Fallout 4 kisse elbaszva - kontrakent, szerintem -, mert a "new game" felirat utan 5 perccel mar ott allsz a szabadban, es at kellene erezned az, hogy neked most elraboltak a fiadat a gonosz emberek. Mindezt egy 5 perces tutorial misszio es karaktergeneralas utan. Hat, nehezen ment, ember nem volt meg ennyire kozombos a sajat csaladtagja irant, mint mi az elrabolt gyerekunkhoz.
Na most itt meg adott egy teljesen ismeretlen, vadonat uj galaxis, vadonat uj fohos, vadonat uj legenyseg es hajo. Kell jo par ora jatek ahhoz, hogy az ember megszeresse (vagy legrosszabb esetben is elfogadja) az uj felallast es komolyan erdekelje majd az ujonnan erkezo fenyegetest, legyen az barmekkora meretu, jelentosegu, alaku, stb. Mert a "vilagunk veszelyben van" mar volt, uj valami kell, ahhoz pedig kell egy komolyabb alapozas. Talan a konyvek segitenek nemileg, csak hat ez is inkabb opcionalis, mert nem fogja minden gamer elolvasni, vagyis erre alapozni nem lehet.
Meglatjuk. Lehet, hogy neha elcseszik a technikat a Biowarenal, de az biztos, hogy irni es meselni nagyon tudnak, abban nem volt meg hiba :) Utoljára szerkesztette: PiszkosFred, 2016.06.29. 15:09:58
Na, ha ezt ki is mondták, annak szívből örülök, mert a ME-trilógia beleégett a szívembe, így ha tartani tudják a hasonlóan feszes narratívát, akkor máris kilóra megvettek maguknak. Remélem, hasonlóan érdekes helyszíneket és karaktereket kapunk, de hogy a reaper-fenyegetéshez hasonló horderejű átfogó problémát hogyan teremtenek, azt még elképzelni sem tudom. Az alap trilógiánál meg ugye ez a fenyegetés volt az, ami egyre nőtt, aminek az árnyékában tevékenykedtünk, és ami a harmadik részre "beérett". Nem tudom, lehet-e ezt fokozni, de ha sikerül az Andromeda, akkor jó ideig el fogok veszni majd abban a világban. :-)
DA:I egy kiserleti hibrid volt. Meg akartak felelni a regi rajongoknak (lasd DAO), meg akartak felelni az uj (akkori, a fejlesztes kozbeni) sikerreceptnek (lasd Skyrim) es kozben meg akartak felelni maguknak, hogy mindehhez legyen egy jo es interaktiv sztori. Es lett belole ez, ami nem volt egy rossz jatek, csak epp egyik celt sem sikerult elerni, hanem mindegyikbol kaptunk egy kicsit, ami meg olyan iztelen, szagtalan, sotlan valami lett.
Nem hiaba mondta a Bioware, hogy az Andromeda eseteben visszaternek a regi onmagukhoz, es inkabb nem kiserleteznek, hanem a Mass Effect elso reszebol meritenek a folytatashoz, nem pedig mas studional latott otletekbol, amelyet aztan lehet, hogy megint nem sikerul jol implementalni. Jobb is, ha marad mindenki a sajat stilusanal, ami nem megy, azt ne eroltessuk! :) En emiatt vagyok bizakodo az Andromeda fele, valahogy ugy erzem, hogy tanultak az elmult evekbol es nem fogjak elbaszni. Aztan persze majd kiderul, de a remeny hal meg utoljara. Utoljára szerkesztette: PiszkosFred, 2016.06.29. 14:38:37
Mivel az EA a megrendelő, bizonyos igényeket és vágyakat bizonyosan megfogalmaz a BioWare felé, ugyanakkor a ME2-n és ME3-on sem éreztem, hogy "jajdeszar, mert EA" játékok lettek volna.
A DA:I megvalósította azt, amiről egyébként rengeteg játékos ábrándozott (MMO-t single playerben nyomni). Mind láthattuk, hogy a valóságban ez a modell nem működik annyira jól, de szerintem bátrak, hogy egyáltalán ki merték próbálni, mert az egyetlen, amit a DA:I-ra nem lehet mondani, az az, hogy ne lenne benne tengernyi munka.
Miért, a Mass Effect-ben mennyi érdemi EA-munka van? BioWare a developer. Teljesen más stílus, de UFC 2 is nagyon jó lett,
Battlefront azért olyan, amilyen, mert EA azt hitte, hogy ez majd jobban behúzza a casual réteget a kompetitív lövöldébe, illetve a Star Wars franchise-t népszerűbbé teszi a fiatal generáció körében,
Én még mindig bízom benne, hogy a DA:I csak egy kísérleti irányvonal volt. Láthatták, mi működik és mi nem.
CDP a játékosoknak készíttet játékot. EA a befektetőinek. Gondolom nem kell tovább vezetnem:) EA sok éve nem azért próbál jó(bb) játékokat készíteni, hogy nekünk jó legyen, hanem hogy a nevét védje. Lásd Battlefront, NFS és még sorolhatnám. Tulajdonképpen nem is nagyon tudok jó EA játékot mondani az utóbbi 4-5 évből. Utoljára szerkesztette: MerlinW, 2016.06.28. 18:13:04
Év játéka lett meg minden. Nekem se jött be, valahogy nem értették meg az open worldöt a bionál, ami nem is csoda, lényegében soha nem csináltak ilyet. Az open world az nem egy offline mmo respawnoló mobokkal meg quest giverekkel. Vicc, hogy az egész DAI-ban lényegében csak egy város van, az is csak egy piactérből áll. Azon kívül 1 falu és 1-2 katonai tábor van csak, de sehol semmi jele a civilizációnak. Mintha lakatlan lenne Thedas.
Ezért félek az ME:A-tól. A bio jó volt egy relatíve lineáris, de jól felépített történetszál elmesélésében. Aztán felszálltak az open world járatra, mint mindenki Skyrim után és tartok tőle, hogy nem Witcher 3-at kapunk majd a nap végén, hanem inkább DAI in space-t.
Igazából én a ME-t mindig FemShep-pel játszottam, számomra ő a Normandy parancsnoka. Jennifer Hale hangja egyszerűen tökéletes hozzá, és nekem így a többi karakterrel való viszonya is jobban kijött. De a ME így-is, úgy-is csodálatos.
dehogy ment el 2014-ben, én nem tudtam játszani, 2-3 órát erőltettem de rossz lett.
egyébként ilyen fejlesztéseknél már az a gond, hogy ha sokat tologatják a munka egy részét kidobhatják... úgy volt idén elkészül, nem jövőre se biztos már, szóval elavul a kinézet stb... ezek nem jó jelek, valamennyi veszteséget tuti be kell nyelnie majd az EA-nek de ott van ilyesmire keret szerencsére.
“It has to be a *high quality experience* that compares well to any *driving simulation* by doing that.” - ...és a Need For Speed ugrott be nekik hirtelen...remélem csúszka is lesz a drift és grip húzogatására hogy igazi testreszabható *high quality driving simulation* legyen...
Mondjuk az azért fura is lenne. De azzal nincs bajom, hogy simán női főszereplővel is végig lehet vinni, az is belefér a kánonba. Én soha nem játszok női karakterrel, de sokan meg igen és őket is megértem.
Pláne. Akkor meg szerintem nincs baj. Mindegy a trailerekben milyen nemű főhős szerepel, a bio mindig nyitva hagyta a lehetőséget, hogy variálgassunk, ha akarunk.
Évekkel, vagy hónapokkal a megjelenés előtt nem egyszerű napra pontos megjelenési dátumot mondani, nem véletlen van, hogy nagyon sokszor csúszik egy játék, illetve néha akár korábban is jön. Bármi közbe jöhet. Nyilván nem garantált ez a Q1, de egyelőre ez van megadva, jelenleg ez a tényállás. :D
Szerintem az ME femsheppel is ugyanolyan, mint férfi a Sheparddal. Ez a kánon dolog nem nagyon számít, a játék és a folytatások kezelik mindkét helyzetet simán. A könyvek lehet, hogy nem, de aki Bio könyveket olvas, az meg is érdemli.