hát nálam nem indul el egyik tört verzio se, valami tippet tudtok rá mi lehet a gond?
Köszi a válaszokat! Mondjuk nálam ugye az van hogy eleve a legnehezebb fokozaton játszanék alapvetően, csak az hogy folyamatosan spongyabobra kell lövöldöznöm és emiatt kifogy a lőszerem nem biztos hogy annyira szórakoztatna. :) Szeretem a kihívást, de az esetleg rendszeresen kifogyó lőszer nem feltétlenül minősül annak szerintem. És ha azt mondod hogy még normal módban is kifogyott időnként az nem jó omen a kettővel magasabb nehézségi szintet figyelembe véve. Annyi még hogy menet közben lehet változtatni a nehézséget vagy az adott játékmeneten belül már fix? Szóval új karakter kell egy másik nehézségi szinthez, vagy állítgatható akár folyamatosan is?
Ennek majd akkor utánanézek. Bár így azért eléggé korlátozott a dolog. Viszont, ha működik, akkor lepakolás után hamar vissza lehet jutni a hajóra. Már csak egy jó vásárlót kell találnom, aki vesz mindent és nem fogy ki a lóvéból :)
Lehet, hogy jobban kellene taktikázni. Van olyan ellen, akinél van 3 vörös csík. Ha golyóval lövöm, akkor 3x kell végiglőnöm a fehéret. Ha energiával, akkor az gyorsan leviszi a pirosakat és csak a fehér marad. Élesben még nem próbáltam, mert lusta voltam fegyvert váltani. Inkább elpazaroltam vagy 200 skulót. Aztán kiürült és váltottam másikra. A játékon belüli váltást nem tudom. De ezt nagyon egyszerűen kiderítheted az első percben. Karakterkreálás csak egy kis előjáték után lesz úgyis.
Köszi! A kioszk elég limitált pénzmennyiséggel rendelkezik. Új Atlantiszon találtam egy nagyon jó helyet, de elfelejtettem melyik volt az. Ott rendesen ki tudtam üríteni a rakteret.
Neked honnan vannak ezek az infók? Oké, ne szkenner módban szedjek gázt és folyadékot. Rá nem jöttem volna. Egyhamar. De, hogy pont 2 napot kell aludnom? A játék semmi ilyet nem közöl. Vagy én maradtam le valamiről? Utoljára szerkesztette: RJoco, 2023.09.02. 23:24:59
Regi Bethesda jatekokban 24-48 orat kellett aludni, hogy ujratermelodjon a kereskedo penze. Nem valtoztattak rajta. A nyersanyagnal meg mutatta a szkenner, hogy ott van a mati, de ha nem vitte a lezer, akkor megprobaltam kezzel felvenni. Gazok esetben gyorsan kell csinalni, mert a legtobb gaz mergezo es megfelelo vedelemmel rendelkezo szkafander nelkul sebez ha kozel ersz (egyik engem meg is szivatott, tudobeteg lettem, fel napig kohogtem folyamatosan, mire eljutottam egy doktorhoz, hogy gyogyitson meg, mert persze semmi gyogyszer nem volt meg nalam)
Nem játszottam annyit régi bethesda játékokkal, így ezt nem tudhattam. Igen, a nyersanyagnál mutatta. De, ha átváltok szkennerre és egérrel akarok valamit csinálni, akkor minden esetben előszedi a lézert. Így a kézi felvétel kimaradt. Arra meg nem gondoltam, hogy kilépjek a szkennelő módból, mert akkor elteszi a lézert. Nem csak téged szívatott meg a gáz, engem is. Nagyon nem mindegy, milyen ellenállással rendelkezik a szkafander. Aztán mutatta, hogy a tatyómból szedjek valamit. De mindegyik cuccnál sárga háromszög volt. Beszedtem találomra párat, de nem használt. Aztán elmentem dokihoz, majd ott néztem, hogy van neki olyan cucca, ami jó tüdőbajra. Vettem is párat. Szerintem nekem nem is volt olyanom, ami jó lett volna.
Hat órát toltam de nekem óriási csalódás a játék. Nem tudom, hogy közre játszik e az hogy a BG3 után keztdem bele és hát nem egy kávéház a két termék / valszeg nálam igazuk lett azoknak akik attol féltek, hogy túl magasra tette a lécet a Larian /
Valahol azt olvastam, hogy majd 10-12 óra után indul be a játék de odáig el is kell vergödni valahogy és az egész gameplay olyan középszerü az npc.k meg olyan sótlanok, hogy ez nem lesz könnyü..
A térkép és az inventory kezelés meg kritikán alulian szar nem is igazán értem 2023-ban ezt , hogy gondolhaták komolyan...
Ugye? Gondolom ez az inventory minden bethesda játékban ilyen. F4-ben biztos. Szokni kell az biztos. Én is inkább a stack-okhoz vagyok szokva, így nem kell nézegetnem, hogy mennyi terhet cipelek. Ha fér, akkor jó, ha nem, akkor ottmarad. A gyorsgombokra állítás is kicsit macerásabb, nem az a húzd oda és megvan módszer. A térképpel speciel pont nincs bajom. Az utazásokat nagyon egyszerű rajta kivitelezni. Még a hajómhoz sem kell elcaplatnom, hogy elmenjek egy másik rendszerbe.
A beindulásra nem tudom, hogy mit értesz. Én lövöldözöm eleget.
Ma két bugba is belefutottam. Az egyik, hogy az ellenséges állat átjött a csukott ajtón. Erre nem számítottam, így meg is haltam. A másik, hogy a hajó átépítésénél jóval a modul mellé kell vinnem az egeret, hogy a modul kijelölt legyen. Nagyon zavaró.
A hajóba pakolás nekem csak akkor működik, ha közel vagyok a hajóhoz. Máskor nem.
A hajóépítős bug a monitor és felbontás miatt volt. Másik monitorra téve a játékot, 16:9-ben jól megy.
Jó háromnegyed óra építés után beszállhattam új hajómba. De eltűnt a fejlesztő pult. És fogalmam nincs, hogyan kell ilyet építeni egy hajóba. Így visszatöltöttem az építés előtti részt és inkább csak fejlesztettem rajta ezt-azt.
30-40 óra játék után pár spoilermentes észrevétel.
- a játék elsőnek olyannak tűnik, mint bármelyik más BGS játék, Elder Scrolls vagy Fallout, de ez legfeljebb a külsőségekben igaz. Ez a játék teljesen más. A korábbi bethesda játékokban a felfedezés volt a lényeg. Senki nem játszott Skyrimet a szuper sztori miatt vagy a jó questekért. Hanem mert ott volt a homokozó és elinudlhattál benne bármerre. Ez - technikailag - igaz a starfieldre is, de csak technikailag. A galaxis felfedezése NEM a játék lényege. Leszállni bolygókra és romokat keresni NEM a játék fókuszpontja. Ez nem NMS, de nem is Skyrim. A procedurally generated content nem lesz igazán jó sosem, inkább csak helykitöltőnek van benne. Aki úgy áll ehhez a játékhoz, mint a korábbi bethesda játékokhoz, az nagyon fog csalódni. Ez nem annyira Skyrim mint inkább Mass Effect, csak ezerszer nagyobb szabadsággal. Soha nem gondoltam volna, hogy ezt egy bethesda játéknál le fogom írni, de a questek nagyon jók. Witcher 3 szinten jó némelyik. Sokat közülük többféleképp meg lehet oldani, basszus van egy teljes faction questline, amit beépített ügynökként és rendesen is végig lehet vinni és nyilván más az élmény. A játék nyilvánvalóan a modern populáris sci-fiből emelt el sokat, de ez nem baj, sőt. Volt olyan quest, ami Alien feelinget adott, volt olyan, aminél Expanse volt végig az alkotók fejében, de van egy város, aminél sokszor nem tudtam, hogy most Starfieldet vagy CP2077-et játszok éppen. A Firefly utóérzések is elég nyilvánvalóak. Soha ilyen jól megírt questek nem voltak még bethesda játékban. Nyilván van egy rakás proc generated quest, amikkel nem kell bajlódni, de a főküldetés és főleg a faction qestline-ok meg a nagyobb mellékküldetések mind nagyon jók. A többségük többféleképp megoldható, oldalt válthatunk, befolyásolhatjuk a végkimenetelt. Ez eddig nem votl jellemző a bethesdára: próbálja meg valaki akármelyik skyrim faction questline-át msáféleképp végigvinni. Az egész egy lineáris élmény, a starfieldnél nem az.
- nem javaslom senkinek a szokásos "szrjuk le a főszálat és menjünk random irányba" bethesda-kezdést ennél a játéknál. Tessék a főszállal kb az Into the Unknown küldetés végéig eljutni elsőnek. Aztán elkezdi a faction-öket és a szabad utazgatást. Ezt úgy kell felfogni, mint a látogatást High Hrothgarba a skyrimben, mínusz a sárkány spawn, mert itt nincs hátránya ennek, csak előnye.
- a UI-jal kell egy kicsit barátkozni, de ha megszokjuk, nem rosszabb, mint bármi más a bethesdától. Majd modderek tuti csinálnak optimalizált, pc-re kiélezett verziót belőle, mint eddig mindig. Szerintem ez nem egy lényeges része a játéknak.
- a grafika, főleg az arcanimációk nagyon rendben vannak. Aki tud szájról olvasni, az simán leolvassa a karakterek arcát, nekem az LA Noire jutott az egészről eszembe, gondolom hasonló technika volt itt is.
- a lövöldözés a legjobb a bethesda eddigi játékai közül. Már a FO4 is játszható volt, ez sokkal jobb annál. A sebesült ellenfelek kúsznak, a jetpackek felrobbannak stb. Nem lesz doom eternal a játék, de egy rakás mostani fps szintjét megüti bőven.
- az űrharc Freelancert idézi, eléggé egyszerű. Akinek Elite Dangerous kell, az nem itt fogja megtalálni. Szerencsére szinte teljesen opcionális. Az egész űrutazás inkább csak egy fast travel mód. Lehet kalózkodni, van is egy külön faction erre, lehet kereskedni is, de akinek erre van igazán igénye, az talál jobb játékot is. Ez nem Star Citizen, ez inkább Fallout 4 in space.
Összegezve: felejtsük el a szokásos BGS berögzüléseket és inkább fókuszáljunk a küldetésekre a map marker vadászat helyett. Valaki Ubisofthoz hasonlította ezt. Nagyobbat nem is lehetne tévedni. Ez az anti-ubi játék, anti-far cry, anti-assassin's creed. Itt pont annak nincs értelme, hogy a térképen a pötyök után menj és kipipáld őket. Felejtsd el. Questeket csinálj inkább, mint witcherben vagy cp2077-ben. Ezerszer jobb élményed lesz.
Adok néhány tippet is azért: - a fejlődési rendszer skill pont alapú hibrid rendszer. Tehát nemcsak attól fejlődsz, ha egy skillt sokat használod, hanem előbb a szintlépéskor kapott 1 skill pontoddal megnyitod a skillt, megnézed, hogy a fejlesztéshez mit kell csinálni, azt megcsinálod és ha lesz megint szabad skill pontod, akkor fejleszted. Minden skillnek 4 szintje van. Fegyverskilleknél pl. a 2. szinthez meg kell ölj X ellenfelet azzal a típusú fegyverrel (ballisztikus, lézer stb.), amíg ezt nem teszed meg, nem tudod a skillt növelni. Ez nem retroaktív, tehát hiába lőttél le előtt 1000 ellenfelet lézerpisztollyal, ha most veszed fel a skillt, akkor is 0-ról indul a számláló. - és innen a tipp: érdemes a security és a persuasion skilleket az elején felvenni, mert ha később tesszük, amikor már a fél galaxist kinyitottuk, akkor bajosan lesz meg a megfelelő számú lockpick - hajókból van A-B-C osztály, A legegyszerűbbek, C a legkomolyabbak. a piloting skill fejlesztése nélkül nem tudunk B vagy C osztályt használni, ne is pazaroljuk erre a pénzt. A játék egyébként simán végigvihető A osztályú hajóval és nem feltétlen jobb minden B minden A-nál - a jetpack jó dolog - lopakodós küldetésekre ne vigyünk magunkkal csapattársat - a négy ismert faction küldetésvonala nem ütközik egymással, tehát többet is végigvihetünk - a küldetések végigvitelével végre nem leszünk atyaúristenek az adott factionben, ami elég nagy hibája volt a korábbi játékoknak, ahol fővarázsló voltunk, de simán elküldtek gombát szedni vagy patkányt irtani. Meg ugye céhvezető lehettél pár óra alatt, ami szintén nem reális. Itt azért a csúcs egy földhözragadtabb pozíció lesz - a játék reagál arra, amit csináltunk. Ha valami nagy dolgot csinálunk egy questben, akkor emberek beszélgetnek arról, rádió bemondja stb - én nem költenék pénzt hajóra. 100 ezrekbe kerülnek és van egyszerűbb módja is. Minden questline-ban van lehetőség vagy elvenni egy hajót vagy kapni, de van olyan mellékküldetés is, ami egy egész jó hajót ad ingyen. - inkább csak fejlesszük az alkotóelemeket benne, fegyverek, pajzsok, hajtómű stb. - a hajóépítés és a bázisépítés eléggé késői játékra tervezett dolgok. Utóbbiba bele lehet hamarabb ugrani, csak nincs értelme, az előbbi viszont pénzt igényel. Skillek sem ártanak mindkettőhöz. - még ha soloban akarjuk is végigvinni, akkor is érdemes a hajó kapacitásainak megfelelően legénységgel feltölteni. a küldetéseik így is megnyílnak és a parti-beszélgetésekre is van lehetőség. a keződhajón 2 főt vihetünk magunkkal, de lesz később 4,5 vagy 7 fős hajó is. - bár sokan mondják, hogy nem kellenek a fegyverskillek, de azért ne is felejtsük el őket teljesen: +10-40% sebzés azért nem mindegy az adott típusban - a lopakodás messze nem annyira OP, mint a korábbi játékokban és a lopás külön skill - az űrruhából érdemes két párt tartani: egyet magunkon nyilván és egyet a hajón. legyen egy jó védelmi értékű, de legyen egy, ami pl a hő, sugárzás ellen véd sokkal jobban. lesznek olyan bolygók, ahol a hideg vagy a magas sugárzás hamarabb öl meg minket, mint bármilyen ellenség, de mind ad olyan debuffot, amit nem akarunk - a lockpicking egy teljesen új minijáték lett - a persuasion az oblivionhoz hasonló minijátékot jelent, csak jobban. konkrét mondatok közül kell válogatni és amelyik passzol, az viszi feljebb a siker felé a kis csíkunkat. ha ismerjük az embert (pl mert olvastunk róla előtt egy aktában - egyes küldetéseknél van erre lehetőség), akkor szó szerint ki tudjuk választani azokat a mondatokat, amelyekkel hatni tudunk rá
Hat, toltam bele nem keves orat a hetvegen, es bar van hianyerzetem, a tobbi pozitiv dolog elnyomja, es egyre jobban kedvelem a jatekot.
A sztorik tenyleg jok, erdekesek es "realisak". a valaszok, sokszor azon kapom magam, hogy en is azt mondtam volna. Az eddigiekben legalabbis. Szokatlan egy Bethesda jatektol, hogy nem csak a fo vagy faction tortenetek, hanem egy-egy mellekkuldetes is tobb lepcsobol all, dontesi helyzetekkel.
Ami a felfedezest illeti, hat nem tudom, de nekem nagyon bejon (egyelore) ez a random procgen tartalom. Vasarnap gondoltam egyet, na nezzuk meg Jemisont a varoson kivul is. Kb 5 ora mulva szalltam fel, kozben talaltam random kutatobazisokat es outpostokat, lezuhant urhajo roncsat, jottek fejvadaszok (akik hajojat sajnos nem tudtam lenyulni), talaltam ket banyat, par terramorphot, rengeteg nyersanyagot, stb. Elvoltam, mint a befott, bar a vegen ugy telepakoltam magam, hogy moccanni sem birtam.
Az UI-t teljesen megszoktam, az inventoryban van meg, amikor mellenyomok valaminek, de nem veszes annyira.
Amennyire zavaro volt par karakternel a mimika az elejen, annyira meg is szoktam, sot, az emberek 99%-nal egesz jo az animacio, csak 1-2 kivetel van, amikor furcsa es rangatozo.
Az urutazast tovabbra is hianyolom, sajnalom, hogy kimaradt a rendszeren beluli (bolygokozi) utazas. Kellene egy "cruise" mod a jatekba, ha mar az Elitehez is hasonlitjuk.
Az urhajoepites nagyon jo, de egyben baromi nagy timesink ficsor. :D
Regen volt mar, hogy meloban ulve konkretan a jatek folytatasan torom a buksimat, de most konkretan ez tortenik. Igaza volt a fejeseknek, kell a jateknak tizenpar ora, hogy beinduljon.
"- a hajóépítés és a bázisépítés eléggé késői játékra tervezett dolgok. Utóbbiba bele lehet hamarabb ugrani, csak nincs értelme, az előbbi viszont pénzt igényel. Skillek sem ártanak mindkettőhöz."
En ket dolgot raknek a hajora mar az elejen, ha van 20-30k creditje az embernek. A crafting allomasokat es a workshopokat tartalmazo 1-1 modult, plusz cargo, cargo, cargo :) Igaz, ehhez kell egy masik/jobb engine is, hogy megmozgassa a megnovelt hajotomeget, de ezekkel ellesz az ember sokaig.
Nekem is bejön. BG3 mellett erősen GOTY contender. A BG3-mal ellentétben ennek óriási replay value-ja van.
Plusz ma mar a harmadik helyen olvasom - koztuk olyan szerzoktol/emberektol, akiknek adok a szavara -, hogy a new game+ tenyleg ujraertelmezi a newgame+ fogalmat es akkor indul csak be igazan az egesz. Nem fogok addig rohanni, de jol hangzik - szerintem a CP kieg jovore fog csuszni nalam, ha ez igy folytatja.
"- a grafika, főleg az arcanimációk nagyon rendben vannak. Aki tud szájról olvasni, az simán leolvassa a karakterek arcát, nekem az LA Noire jutott az egészről eszembe, gondolom hasonló technika volt itt is."
Remélem most csak viccelsz :)
"A BG3-mal ellentétben ennek óriási replay value-ja van."
Remélem most csak viccelsz :) Utoljára szerkesztette: MerlinW, 2023.09.04. 11:50:55
A "quest-ek nagyon jók"-ra szeretnék reagálni, én élvezem a játékot, és ráadásul eléggé quest-központú játékos vagyok, de amiket eddig láttam, mind nagyon egyszerű és rövid quest-ek voltak. Szinte mindig meg is döbbentem, amikor megláttam a lezárást a bal felső sarokban, hogy kész, quest vége. Szóval én pont a tartalmasabb, fordulatosabb quest-eket hiányolom. Viszont Igaz, hogy még nagyon az elején vagyok.
Az van, hogy látom a játék hibáit is, de nem tudom letenni. Régen szórakoztam új játékkal ilyen jól (de lehet, hogy ez azért van, mert ritkán veszek új játékot). Ráadásul hétvégén két napig ment non-stop, és egy bug-gal se találkoztam, nem lag-gol, meg se nyikkant a teher alatt, a mai világban ez már sajnos ritkaság.
Kiegészítés :
"a quest-ek nagyon jók"
Remélem most csak viccelsz :)
XD...
Mintha nem is ugyanazt a játékot látnánk.
Erre meg hogy : "...A galaxis felfedezése NEM a játék lényege. Leszállni bolygókra és romokat keresni NEM a játék fókuszpontja..." még az is kevés hogy : "Remélem most csak viccelsz :)", baszki erre épül(ne) fel a játék a hivatalos narratíva szerint is, ilyet mondani egyszerűen no komment.
Persze: nem hogy csak ott van benne, de konkrétan a játékterület, és az erre épített feature-ök funkciók a játék zömét alkotják, de nem az a lényeg.
Jaj ne! Megint ez a fickó. Másik topicban is valaki belinkelte, meg rendszeresen szokták többen más videóit is. Nem értem, hogy bírja bárki is ezt nézni. :D Rém irritáló a stílusa. Egy videót próbáltam megnézni tőle és nem bírtam. Ezt is néhány másodpercig és utána inkább bezártam.
Az arcanimációkkal mi a bajod? Az LA Noire jutott azonnal eszembe róla, 100%, hogy ugyanazzal a technikával dolgoztak. Még az arcmimika is olyan picit túlzó, mint annak idején az LA Noire-nál volt: gondolom azért, hogy az érzékelők le tudják másolni. Régen játszottál az LA Noire-ral, nézz meg pár videót és egyértelmű lesz a hasonlóság a kettő között.
BG3: mekkora replay value van abban a játékban? A történet ugyanaz, spoilerkedjem itt el, vagy elhiszed nekem? Van benne 100+ órám. Persze mehetsz a gonosz oldallal, ahol lehet őket választani, ez pontosan +1 végigjátszás minimál változásokkal, de azok szerint, akik vitték, nem nagyon éri meg Minthara meg a goblinok Halsin meg a menekültek helyett. Ehhez képest a Starfieldnél teljesen más lesz a játékélményed, ha nem UC Vanguard, hanem mondjuk a Ryujin és a Crimson Fleet faction-höz csatlakozol. A főszál nyilván itt is ugyanaz, ahogy a BG-ben is, de a BG-ben nincsenek faction-ök, ellentétben a Starfielddel. A FNV-ban is a játék jelentős részét a faction-ök küldetései adták, a főszál ott faék egyszerűségű volt. Ettől még a FNV egy nagyon jó játék. És egyébként a BG3 is egy nagyon jó játék, de azon kívül, hogy kipróbálsz egy új karakterbuildet, sztoriszempontból sok értelme nincs egy második végigjátszásnak. Pláne, hogy 100 óra kb egy végigvitel, bele is fárad könnyen az ember.
"Szóval én pont a tartalmasabb, fordulatosabb quest-eket hiányolom" Kezdj bele egy faction questline-ba. Az ilyen proc generált küldetések nyilván nem túl bonyolultak. Vagy az ilyen utcán hallott, menj ide és beszéld meg küldetések. De ezek ativity-k, nem igazi questek. A journal is így hivatkozik rájuk.
Hibája temérdek van a játéknak, ahogy egyébként minden BGS játéknak, de mindezek ellenére, a content mennyisége óriási. Ahogy Fred is írta: akinek bejön a proc generált tartalom, az talál benne felfedeznivalót is. Nekem nem jön be, ezért ezeket hanyagolom, de nyilván mások vagyunk.
Te játszottál ezzel a játékkal? Spoilerkedjem el a UC vagy a Crimson Fleet questline-ját? Esetleg a Ryujint? Egy olyan bethesda játékra nem emlékszem, ahol többféleképp végigvihettem volna bármelyik faction küldetésvonalát. Pl. eldönthettem, ki lesz a vezető, ki kit cserél le, mi lesz a megoldás, hogyan kezelik a főproblémát, kit árulok el stb. Erre itt egy olyan játék, ahol egy teljes factiont végigvihetek rendesen meg úgy is, mintha Donnie Brasco lennék. Ilyet én még játékban nem láttam, de szerintem te sem. Nyilván a sokszáz küldetésből van olyan is, ami egyszerűbb. De én eddig 1-2 kivételtől eltekintve csak faction meg main küldetéseket csináltam és 30+ órám elszállt.
"Erre meg hogy : "...A galaxis felfedezése NEM a játék lényege. Leszállni bolygókra és romokat keresni NEM a játék fókuszpontja..." még az is kevés hogy : "Remélem most csak viccelsz :)", baszki erre épül(ne) fel a játék a hivatalos narratíva szerint is, ilyet mondani egyszerűen no komment.
Persze: nem hogy csak ott van benne, de konkrétan a játékterület, és az erre épített feature-ök funkciók a játék zömét alkotják, de nem az a lényeg."
Hivatalos narratíva nagyon szűkszavú volt, de hadd ne a marketing bullshit alapján ítéljünk már meg játékot, mert akkor minden évben a legfszább játék a világon az új CoD meg az új Fifa, oszt' jónapot. Pont azért írom, hogy itt, hacsak nem jön be a proc generált tartalom, inkább questeket hajkurássz és ne céltalanul vádnorolj
Lehet neked is azért ez a véleményed, mert beleestél a szokásos bethesda-csapdába. Próbáld meg így, jobb játékélményed lesz, meglátod.
A bolygofelszini felfedezes egy vegtelen tortenet es egyebkent teljesen kihagyhato. Ha nem szol oda kuldetes, akkor semmi olyat nem csinalsz, ami nem potolhato massal. - Nyersanyag? Szerzel bazisokrol, hajoroncsokbol, kereskedoktol, vagy kezzel faragott sztorihoz kapcsolodo helyszinek kornyeken, procgen tartalom felfedezese nelkul. - Loot? Lasd elozo. - XP? Barmi es minden (is) ad xpt, nem csak a felfedezes. - Credit? Annyi modja van a penzszerzesnek, nem kell ehhez procgen bazis procgen tartalma.
Ez megint az a tipikus BGS jatek, ahol azt csinalsz, amihez kedved van. En szeretem a random bazisokat takaritani (baromi jol neznek ki a bazisok egyebkent, nekem nagyon bejon az art design az egesz jatekban), mas nem. En szeretek random kalozbazis kiirtasa kozben kirohanni a bazis ele, ha meghallom azt, hogy erkezik egy urhajo es megprobalom lenyulni azt. Egyszer megprobaltam egy hivatasos vadasz csapat hajojat is egy random bolygon, mikozben ok az allatokat hajtottak en likvidaltam a kapitanyt es tarsait, de Sarika nagyon pipa lett :) En szeretek dragabb lommal teletomni a ladikomat, hogy aztan eladja potom penzert, igy mar megtanultam, hogy misc cuccokat nem veszunk fel, nem eri meg. Ellentetben a fegyverekkel es pancelokkal, azokat porszivozom ujabban minden nyomorult hullajat kifosztva.
De, mindez teljesen kihagyhato es lehet menni dogfight kuldeteseket csinalni es ott megszerezni azt, amit en a felszinen szerzek.
Vagy fejvadaszkodni, lopni, csalni, hazudni, es meg lehetne sorolni.
A procgen felszinek mint bolygok egy nagy ujdonsaga egy Bethesda jateknak (mashol mar lattuk, nem korszakalkoto), de bizonyos spec missiont leszamitva tenyleg nem kotelezo ki is hasznalni.
Persze, ez mind igaz. Nyilván lehet ezeket csinálni, de ha valakinek bonyolultabb tartalom, történet kell, akkor a küldetéseknél azokat is megtalálja. Akit leköt, amit te csinálsz, az sokkal tovább el lesz a játékkal, de az egész kihagyható. Én már most tervezem egyébként, hogy a második végigjátszásom egy kifejezett pilóta karakter lesz, vagy kalózkodok vagy kalózokat irtok, mint annak idején a Privateer 1-ben.
De eddig a BGS játékok leginkább arról voltak híresek, hogy nézd, ott a hegy, oda tudsz menni és meg tudod mászni. Ez itt most nem teljesen igaz, mert a hegy lehet, hogy már a leszállóterületen kívül van és akkor nem tudsz odamenni, ha meg arrébb szállsz le, akkor lehet másképp rajzolja meg a tájat, mert minden leszállás proc generált. Nincs annyi kézzel elhelyezett tartalom sem ezeken a random helyszíneken, ami érthető is, mert a Skyrim egész térképe egy vicc volt méret terén ehhez a játékhoz képest. Ettől még persze vannak kézzel elhelyezett lootok és cuccok is, de ezek rendszerint küldetéshez vannak kötve.
Én azt gondolom, hogy a fanyalgók valami mást vártak. Star Citizent vagy Elite Dangeroust, pedig ez inkább fallout 4 in space.
Van egy stílusa, amitől kicsit néha én is csikorgatom a fogam, de az esetek többségében kiderül, hogy ugyanazon a véleményen vagyunk, szóval számomra tanulságosak a videói.
Hat, nem tudom ki ez gyerek, gondolom a 300k subjat nem a szel fujta ossze, respekt erte, de aki egy rpgben arrol panaszkodik, hogy nem tehet meg barmit, amit akar, mert skillekhez van kotve bizonyos lehetoseg, es ez mekkora problema szamara, az szamomra vagy egy hulye, vagy hivatasos troll :) Egy biztos, nem en vagyok a celkozonsege, le is lottem ott az egeszet.
Én is megnézem nemsokára, de már az a mondat a leírásban, hogy "So you loved the Bethesda RPG's of old with their immersive world and characters. Meet Starfield it basically throws all that out the window."
Immersive character melyik bethesda játékban volt? Wtf ... Lydia a housecarl nagyon immerzíven mondta, hogy can i serve you, my jarl? Ez játszott egyébként bethesda játékkal? Milyen immerzív karaktert tud mondani? Sarah Lyons a Falloutból? :D A bethesdánál sok minden volt, csak jó karakterek nem. Immerzív világ, az igen, de karakterek terén a bethesda eléggé harmatos volt.
Nem kell spoilerezni semmit, csináltam faction küldetéseket is.
Mi nem egy játékkal játszunk szerintem.
Csak azért nem írok többet, mert közben megnéztem azt a videót amit MerlinW ide belinkelt, abban úgy kb. benne is van minden, fájdalmasan igaz az elejétől a végéig, és nem ér ez nekem annyit.
Nem estem én semmilyen "bethesda-csapdába", szívesen játszottam az előző játékaikkal is, megjelenéskor hasonlókért kevesebbet, 1-2-3-évvel a megjelenésük után, unofficial patch-ekkel, meg minimum 50+ moddal kiegészítve még szívesebben. Gondoltam én, hogy ezzel is majd így leszek...
Az meg érdekes ez hogy most hirtelen olyan szűkszavú lett az előzetes narratíva. Bár nem emlékszem hogy kikkel - nem tudom hogy te köztük voltál-e - a megjelenés előtt vitatkozván amikor én érveltem így hogy kissé szűkszavú a valós narratíva, ment a nagy felháborodas, hogy : de hát elmondtak mindent...XD
Maradjunk annyiban, hogy máshogyan emlékszünk a megjelenés előttről is. Én peldául sok-sok hablatyra, meg kamuzásra a készítőktől így a játék kipróbálásának fényében. :)
Szó se róla, én pl.előtte is azt mondtam, és gondoltam hogy kamuznak, és egy szimpla bethesda game-et vártam "nextgen" köntösben.
A bajom az, hogy még az sem lett belőle...XD Fájdalmasan középszerű a történet, a karakterek, az AI, az UI, az egész megvalósítása számomra, még túljutnia sem sikerült egy megjelenéskori Fallout 3-4, Skyrim szintnél a maguk korához viszonyítva, nem hogy meghaladni azokat. Pedig az induláskori hype-ok elcsitultával, ott is az derült ki a közösségeken belül mindenhol, hogy azokat sem a "vanilla- élményért" szeretik oly sokan a mai napig hogy finoman fogalmazzak, inkább egy darabig az internetes mémek aranykorát hozták el indulaskor...XD
De hát különbözünk, na. Nincs ezzel gond. Neked jó játékot hozzá, én maradok a BG3-nál.
Ugyanazon a véleményen vagytok? Az esetek melyik részében? Én végigszenvedtem ezt az izét, amit ez idebüfizett, de ez viccnek is rossz. Kisebb hiba, hogy perknek nevezi a skilleket végig, el se olvasta, ami a screenen van, de azon hőbörögni, hogy skillek kellenek ahhoz, hogy valamit csinálj... egy rpg-ben, az vicc. Morrowindről meg falloutról beszél, ahol pont ugyanúgy skill kellett minden craftinghoz vagy lockpickhez, hackinghez stb. EZ az ember egy kibaszott idióta. Aztán 10 percig pampog a fast travelen, meg hogy nem lehet lábon elsétálni az egyik bolygóról a másikig. Tényleg? A fast travel opcionális, ha akarod, visszagyalogolsz a hajódig (nem kell a vonatot se használni New Atlantisban, amit földnek nevez a barma), felszállsz és elrepülsz, ahová akarsz. A fast travel pont úgy működik, mint ... skyrimben. Egy kattintás, loading screen és ott vagy.
És még hazudik is, mert kurvára nem kell ám master security ahhoz a küldetéshez, amiről makog, csak el kell baszki olvasni a note-okat, amiről a küldetés szól és akkor megvan, mire kell lépni, hogy továbbjuss azon a csapdás részen. A master security ahhoz kell, ha ki akarod az egészet kerülni, mert ezt is lehet nyilván többféleképp.
Ez a faszi egy vicc. Inkább nézzetek normális content creatorokat. Mortyt szokták sokan linkelni. Ez az ember a mezét nem viheti.
Elfogadom, hogy neked nem tetszett, ízlések és pofonok, de azt mondd már meg, hogy mi "van benne" szerinted, ami fajdalmasan igaz?
- hogy skill kell egy rpg-ben ahhoz, hogy csinálj valamit? kellett skill a falloutban zárnyitáshoz vagy meggyőzéshez vagy akármi máshoz vagy nem? kellett skill a craftinghoz? még a lebutított skyrimben is kellett bizonyos perk szint, hogy tudj pl elven vagy daedric fegyvereket csinálni? akkor meg miről beszél ez az ember?: - mennyivel működött másképp a fast travel skyrimben vagy falloutban? kattintasz az ikonon, loading screen, ottvagy. Vagy rosszul emlékszem? - hogyan lehet egy pálya egy olyan játék, amiben sok-sok bolygó szerepl? whiterunból el lehet riftenbe sétálni, de a földről a marsra hogyan?
Játszottad a Matnis küldetést, amit - egyedüliként egyébként - kiemel a faszi, hogy master security kell a végigjátszáshoz. Ez szerinted igaz? Vagy hazudik? Komolyan kérdezem.
Ez így egy nem túl elegans csúsztatas, ugye tudod ? Nem igy mondta, valamint a BG3-fórumban egy-két megjegyzésed után ez minimum érdekes hogy ezért kapcsoltad ki a videót...XD
Megnézhetnéd egyébkén arról, meg az ilyen stilusú játékokról is a videóit, hogy lásd hogy "mi fújta össze" azt a 300k-t, meg hogy mennyire nem a "skillhez kötés" a problémája ezzel...XD
Mielőtt felmerülne. Nekem sem a kedvencem a csóka. Csak mondjuk végig kellene hallgatni...
Ne huzd fel magad, tuti, hogy direkt szivatja a fanjait, akik latod, isszak minden szavat. Ratalalt egy piaci resre, kihasznalja, nem hulye, csak ha megfizetik. Nem ugy, mint az a kabszeres egybites fasz, akitol az elso 45 perces leak jott, es aki 20 percig allt a zsilipben a tutorial elso ket perce utan, mert nem ment tovabb addig a prologus, amig nem vette fel a sisakjat. Aztan nagy nehezen rajott, hogy mit kellene csinalni, es meglepodott, hogy a COD-val ellentetben itt olvasni is kell?
Én jelentem végighallgattam. Kérem vissza az életemből azt a 12 percet. Ennek az embernek fogalma nincs a játékról, eldöntötte fejben, hogy utálni fogja, a többi meg a rizsa mellé. És de, 10 percen keresztül a "perkwall"-on meg a fast travelen picsog. Ennyi kb.
Van a játéknak valódi hibája is, ez erről nem beszél. Akkor inkább az IGN review-t ajánlom. 7/10 és eléggé kritikus, de az az ember legalább játszott is a játékkal.
Egészen elképesztően igénytelen ez a videó. Lehet kritizálni a játékot és van ahol kell is:
- elfért volna benne egy cruising mode, mint az elite-ekben - jobb lett volna, ha minden bolygó egy pálya és nem sok cella, procgennel, csak ugye a creation engine már ezer éves - dlss miért nincs??? - UI egy rémálom stb.
Tisztességes kritikusok ezt leírták, de ez a faszi nagyjából picsogott 12 percen keresztül össze-vissza, tele tényszerű tévedésekkel és kész. Mondom: mortyt nézzétek inkább. 50 perc, de az az ember legalább objektív.
Azt mondta, hogy alig nyult hozza a jatek egyes alrendszereihez (hajo, craft, stb.), mert minden "perkhez" van kotve. Mivel kellett neki a taps, ellotte a "perk wall instead of cash wall" kifejezest is, a rajongok hadd tapsikoljanak. Aztan kezdte a hisztit, hogy bezzeg a tobbi jatek egybol elerhetove teszi ezeket, de ez a gonosz nem, ez perkhez koti igy kvazi semmit sem tudsz csinalni egy szituacioban, csak ha van odavalo perked. (hajo alrendszerek celzasa, zarfeltores, stb.) Na itt mar fuckozott is, mert a fanok velhetoen ezt varjak el tole. Eddig birtam. Cafolj meg, ha nem ezt mondta es csusztattam. Kerlek.
Én meg azt a 30-órát. Maradjunk akkor ennyiben. Ez a "perkwall-on picsogás" inkább arra késztet hogy elengedjem ezt, még mielőtt belőlem is ilyen szintű "...eldöntötte fejben..." mondatok jönnének...
Mint mondtam, különbözőek vagyunk. Neked jó játékot hozzá, én meg majd ránézek 2-3-év, meg egy unofficial patch múlva, hátha majd akkor...
Most jól megkerülted a kérdést egyébként. Ahogy írtam: ha nem tetszik valakinek, azt el tudom fogadni. Nem ezt várta, nem jön be a világ, a történet, akármi stb.
De amit a fickó hablatyolt, az bizonyíthatóan nem igaz. Mondhatom, hogy a Call of Duty rossz játék, mert nincs benne multiplayer ... de ez hazugság lesz, mert ugye van benne. Ettől még a CoD lehet rossz, csak az indokaim nem állják meg a helyüket.
Mai napig nem ertem, hogy ha van egy reszletes karakter krealasi folyamat, akkor a ME2-3 ota miert nincs egyetlen jatekban sem az import-export opcio? Miert kell huszonharminc kepet screenshotolni, hogy ha at akarod adni azt az arcot, amit alkottal. Mert a nexus modok egyik legnepszerubb resze mindig ez, megsincs ra lehetoseg a legtobb jatekban.
De ahogy a hajo dizajn mentesere sincs. FO76-ban mar legalabb tudtal blueprintet csinalni a bazisbol, a mar elso lepes volt, de itt miert nem lehet elmenteni es atadni a hajok felepiteset? Egy ilyen hajoepitesi lehetoseg, amire racuppan mindenki, par nap utan mar keszulnek a Rocinante meg Falcon utanzatok, es nem tudod odaadni a cimboranak vagy barkinek, csak fotokban?
FoV? Luxus? Muszaj ezt is .inibol megoldani...
DLSS-t meg is ertem, az erosebb kutya b.szott jelenleg, plusz boxban is amd cuccok vannak, adta magat a dolog. Bar modokkal meg lehet oldani, de a jatekosoknal meg mindig a nvidia van tobbsegben, igy kvazi a nagy reszuk jelenleg le vannak szarva. Oke, mukodik az FSR ott is, de azert na...
Parbeszed log? Ha a FO76 meg tudta oldani, hogy vissza lehessen olvasni a parbeszedeket, itt miert nem? Lemegy a duma es aztan emlekezz vissza, hogy mit is mondott? Segond, rogzitsd az egeszet OBS-val es majd visszanezed kesobb :)
es meg lehetne sorolni. Fapados nagyon sok tekintetben, ami azert is vicces, mert a mostohagyerek mar megoldotta ezek egy reszet. (azert peldaloztam a FO76-tal, mert hasonlo a ket jatek rendszere, felepitese, nagyon sok feature bekerult onnan ide - modolas, photo mode, bazisepites)
Ennek ellenere szorakoztato, de van meg mit fejleszteni raja a kovetkezo idoszakban. A Cruise, mint koztes allapot a rendszerbeli utazasnal szerintem erkezni fog hivatalosan is, biztos vagyok benne. Mert most is mukodik, cska 6 oraig tart eljutni az ugroponttol a bolygoig :) Egy draga streamer megcsinalta, tartalmas egy adas volt :D Utoljára szerkesztette: PiszkosFred, 2023.09.04. 15:17:27
Hol és hogy tudsz állomásokat pakolni a hajóra? Hogyan tudod a hajóépítőben beállítani, hogy az új fegyver melyik gombra működjön? Itt a másodiknál elakadtam. Végignyomkodtam mindent, de nem ment. Az állomásokra sem fedeztem fel opciót.
Amikor kesz az atepites, nyomj egy Flight Checket ("C") es a felugro ablakban van a messages meg a weapons "fulecske", utobbinal tudod kivalasztani, hogy a jobb klikk, bal klikk es a missile (nalam space) - vagyis a W0, W1 es W2 - melyik fegyvertipust aktivalja (max ugyanis 3 tipusu fegyver lehet egyszerre a hajon).
Es akkor itt megint egy fapados idiotasag. Aakar akarod, akar nem, muszaj harom kulonbozo fegyvert raknod a hajora, mert ha nem tudsz mit hozzarendelni az egyes W0-W1-W2 kategoriahoz, akkor nem engedi veglegesiteni a hajodat. Nonszensz. Utoljára szerkesztette: PiszkosFred, 2023.09.04. 15:41:18
Nem feltétlenül ezzel a videóval kapcsolatban adok a véleményére, mert azt még nem tudom, nemrég száltam le New Atlantison. Mind írtam, ÁLTALÁBAN egyezni szokott a véleményünk a játékokról. Nem mindig.
Egyelőre nem tudom cáfolni és megerősíteni sem a review-t, mert még az elején vagyok. Eddig csak a látvány-gépigény viszonya csesz fel egyelőre, a vacak inventory és UI, meg egyéb apróságok.
Ezek valid kritikák. A látvány-gépigény pl engem is felcsesz: ezért is fáj a dlss hiánya. Az fsr sajnos nem elég jó ide.
Az nem valid, hogy perkwall lenne vagy az baj lenne egy rpg-ben. Illetve, hogy ilyen a korábbi bethesda játékokban ne lett volna. Ehhez nem kell a játékot játszani, elég ha az előző bethesda játékokat ismered és akkor máris tudod, hogy hülyeséget beszélt. A fast travel dettó.
A Mantisos küldetést amúgy úgy általában ajánlom mindenkinek. Egy random spacer egyszer el fog dobni egy Secret Outpost nevű note-ot. Azzal kezdődik. Érdemes végigvinni, de ne úgy, mint a marha a videóban, hanem figyelmesen és egyáltalán nem kell master security hozzá, meglátod. A reward is megéri.
Srácok , a contraband cuccokkal mit tudok csinálni? Találtam egy elhagyatott casinot és ott egy nagyon értékes contraband cuccot, de nem mertem elhozni. Mit lehetne azzal tenni?
Ha nincs rejtekhely a hajodon, csinalj egy random bazist valahol, ahol nincs helyorseg es ott rakd le (majd kesobb felszeded, ha mar upgradelted a hajodat). Vagy ha van es at tudod verni a hatosagot, akkor viheted egybol eladasra az orgazdahoz, mondjuk a Marsra vagy Neon Citybe. Utoljára szerkesztette: PiszkosFred, 2023.09.04. 19:33:23
nagy nehezen megoldottam, bár nem egyszerü rárakni azt a rejtett rakteret, plusz egy jammer kell és 65%az esély, meg mire megtaláltam a faszit akinél ilyen hajó alkatrész van :D
Nekem is nagyon tetszik a játék, nagyon jó elvagyok. Persze lehet kritizálni és folyton a hibákat keresni, ez olyan mint a honvédségnél az őrmester aki ha akart mindig talált hibát. És jól letudta szoptatni az embert ha akarta. Hibátlan és tökéletes játék nem igazán jött ki a piacra. A Fallout 76-hoz képest nagy szintlépés a játék, így a hivatalos megjelenés előtt.
Én nagyon sajnálom hogy nincs benne coop, de inkább az online rész hiányzik. Fallout 76-hoz hasonlóan lehetnének napi, heti küldetések és szezonok. Gondolom ilyen soha nem lesz. :( Nekem nagy kedvencem a Fallout 76 és most ez is, nem bántam meg a pénzt érte.
én most hogy sikeresen megcsináltam egy contrabandot, most azon agyalok hol találhatnék még csempész árukat, de egyenlőre lövésem sincs xD
#306 Találtam egy űrállomást ahol el lehet adni a contrabandot, ott nincs scan szal elvileg még rejteni se kell, de még nem tudtam kipróbálni Utoljára szerkesztette: kill3r21, 2023.09.04. 22:12:11
Köszi! Szóval akkor kettő kell rá. Én elsőre az All-in-One-t próbáltam, de abban nem volt semmi használható. A fegyvert is sikerült beállítanom. Legalább is megtaláltam. Korábban már néztem, csak nem tudtam, mire való. Annyit nem klikkeltem...
Most találtam egy egész jó kereskedőt, így a fegyverek mellett végre sikerült a rakteret is bővíteni, 1000+ lett. Igaz, hogy igényelt két kicsi extra hajtóművet, de akkor már úgyis reaktort, JD-t és pajzsot is cseréltem. Ronda lett, de működik. Az nagyon gáz, hogy a raktereket és amúgy az összes modult csak bizonyos helyzetben és annak tükörképében lehet feltenni. Nem lenne rossz, ha 90 fokkal el lehetne forgatni legalább z tengely mentén.
Kellett is az erősebb cucc, mert most valami farmerekkel karöltve kell kiűzni a rosszfiúka a bolygó körüli térből.
Goldoltam elolvasom a hsz-eket, de itt nézeteltérések vannak. Belekóstoltam én is kicsit a gaméba. Karakterkreálás 3 perc, grafikai setup 1 óra. De most komolyan gyerekek. minden mediumon, Dinamic Resolutiont kell használnom 75% FSR2-vel, hogy Volumetric Lightnincs nélkül meglegyen a kb fix 60 FPS-em?
I5-12400F + RTX3060 12GB + 32GB DDR4@3200 És nem szép a játék. 2023-ban ilyent...
A menü kezelése elsőre fura. A fegyvert nem tudom eltenni :) hogy kell? :) Ha elkezdek körülnézegetni, miközben jön a vevő és a főni vár az airlock-ban, fél órán át is némán áll ott és csak vár. A bányászoknak akárhányszor hozzájuk szóltam, ugyanaz volt a dialógusuk. Most vívtam egy űrcsatát, de nem vágtam hirtelen a hajó rendszereinek energizálását, mit is akar. FPS nézetben véletlenül nézegettem lootolás közben magam elé és hát, hol az alsótestem? Bakter. Az első kispisztoly amit kapok sebez 11-et, amit találok géppuska meg 4-et. A tűzoltó szekerce meg 14-et? Hol a balansz? Tök úgy érzem, hogy még fél óra után is a tutorialban vagyok, nem enged se jobbra se balra, és a dialógusoknak is egy vége van akármit választok.
Lehet kell bele tenni vagy 1-2 órát, mire elkezdődik a játék, meglátjuk. Eddig nem győzött meg :( Várom a TES VI-ot :)
Gépigényes játék, az biztos. Tippre én 16:10-es 2K-s felbontáson játszom, a beállítások high és ultra. 50 FPS alá nem megy. Engem nem zavar, döccenés, lag nem látható, tapasztalható, érzékelhető. Szerintem ezt egész jól megcsinálták más játékhoz képest, ahol hiába megy 100-zal, ha hirtelen beesik 80-ra és észreveszem. A VGA egy 4080. Nincs rajta OC gyárilag sem. Ha átrakom a játékot a 4K monitorra, ott azért már eléggé visszaesik az FPS ilyen beállítások mellett. Az úgy már nem játszható. Viszont a hajóépítő úgy működik jól. És ott azért az FPS-sel sincs gond. Az egyedüli gondom, hogy hajóépítés közben nem tudok monitort váltani.
Fegyvert eltenni úgy tudsz, hogy hosszan nyomod az R-t. Ez először nekem sem volt világos, de valamiért egyszer hosszan nyomtam az R-t és elrakta. Bár én más lehetőséget akartam előhívni. Jah, ez úgy 10 óra játék után volt...
A hajó energiájával alapvetően szerintem nem kell foglalkozni. Nálam 3 csík megy az energia fegyverekre, 1 a rakétára, a pajzs mindig max-on és a maradék a hajtómű. Az első ugrásnál nekem kellett áttolnom a JD-re a pöttyöt, addig nem ugrott. Most már van legénység, úgy nézem, ők megcsinálják helyettem. Vagy nem tudom, hogy mi történt. Érkezés után megint fel kell tolni a hajtóműre a szabadot, mert onnan veszi el a JD-hez. Jah, nálam JD a Jump Drive. Bár lehet, GD-nek kellene inkább hívni a gravitációs hajtómű után?
A géppuska azért gyorsabban lő. A kispisztoly meg lehet, hogy nagy kaliberű.
Miután hozzájutottál a hajóhoz és leszállítottad az ereklyét, kb. azt csinálsz amit akarsz. Az emberekkel meg nem kell sokat trécselni. Az egyik játékban sincs kidolgozva.
Az üveget nem lehet szétlőni (Digiscreen amire rajzolnak, megfogja a golyót). A scanner minden szirszart mutat, ugyanazzal a színnel, nem tudod mi a hasznos, mi nem. Nincs filter mire ne glow-oljon. Az itemeknek nincs leirásuk, mi micsoda. Egy folder mondjuk egyértelmű, de pl a digipick-re úgy jöttem rá mi az, hogy fel kellett törnöm ez széfet. addig csak nézegettem mi a szent kutyagumi az.
Azért egy kicsit tovább gondolhatták volna ezt a játékot.
Köszi a tippeket, Jump drive még nem volt, csak térképen utazgatás. Ami zavaró, hogy az űrcsatában a lock csak akkor van, ha a hajó orra előtt van a cél. Az űrben miért? orrkamerákkal célzunk? Nincsenek forgó tornyok, meg homing missilék? :)
Az R-t hosszan kipróbálom. Gugolás mi? Fedezékből, fal mellől jobbra balra kihajolás hogyan kell? Erre még nem jöttem rá.
A trécselésről annyit, hogy ez nem egy RPG űreposz? Bármelyik Falloutban ha nem akartam akkor is 20 dialóg volt és sok mindent megtudtam. Vagy a Skyrimben, már már sok volt, itt meg rejendezik 1 rövid mondattal, ez van és kész. Pl te figyu mi az a konstelláció? Válasz: Bámultad már az eget, a sok fényes csillagot? Na azok vagyunk mi. Mi nélkülünk az univerzum egy káosz lenne. És pont :D
Van DLSS mod és van optimizalt .ini a nexuson, azzal high settings-szel is menni fog a 55-60 fps Atlantison vol.fog. low es shadow mediumon. 3060 ennyit tud kihozni ebbol, alapbol, a modokkal jobb a helyzet.
R betu hosszan nyomva, mint minden eddigi Bethesda jatekban.
Beszelgetes es egyeb kozben nem telik az ido, ez single player.
Banyaszoknak a vilagon semmi szerepuk, az a tutorial elso fel perce. Kesobbi idokben is a nem nevesitett npckkel nyugodtan beszelgethetsz, de semmi ertelme, nincs szerepuk. A nevesitetteknek mindnek van valami funkcioja, vagy akkor, vagy kesobb, azok valodi npc, neha par mondattal, neha felveheted oket a hajodra, neha kuldeteseket adnak, stb.
Elmagyarazta a jatek pedig, csak tetszett volna nem tovabbnyomni. A reaktorod termel X energiat, ezt tudod szetosztani a rendszerek kozott, hogy melyik legyen erosebb es melyik kevesbe. Fegyverre rakott sok pont gyorsabb visszatoltest jelent, ahogy az enginere rakott pont is nagyobb vegsebesseget, stb.
Alsotestet akarsz nezni, ott a tps nezet, itt nincs, jol lattad, hogy nem lattad.
Lassu pisztoly, de nagyobb sebzes, de kicsi tar kontra gyorstuzelo, de kis sebzessel, de nagyobb tarral. Matekold ki, nem csak a sebzes szamit.
Amig le nem szallsz Atlantison es be nem soroznak a Constellationba, addig a tutorialt csinalod, egy csoben haladva elore.
Nem csak plusz 1-2 orat, hanem 10-et, legalabb, hogy kinyiljon a vilag.
Ha eddig nem gyozott meg, es meg 2 ora alatt vagy, nyomd a refundot, ez kesobb sem lesz masabb. Ha wiragbolti, vagy GP, akkor nem szoltam, nem oszt, nem szoroz.
#312 Sajnos a legtobb modulnal nagyon fapados a tooltip, nem nagyon lehet latni a tartalmat, csak tippelgetni. Erdemes elmenteni elotte es lerakni egymas melle a modulokat egy teszt hajoban es megnezni, hogy melyik mire jo, es azt jegyzetelni. Az uesps sracok mar hegesztik a wikit, lesz hamarosan komolyabb adatbazis is, plusz az SKSE csapata is kesziti a Starfield SE-t, igy ahogy megjon a Creation Kit, lesz normalisabb menu es interface, legalabb egy Sky UI fele atlathato akarmi.
A forgatas nekem is hianyzik, viszont a legtobb modulbol van fuggoleges es vizszintes verzio is, igaz, mas a design a legtobb esetben. Utoljára szerkesztette: PiszkosFred, 2023.09.05. 00:22:08
JD esetén lehet, hogy itt a trükk. Mostanában térképről nyomom az utazást, de az elsőnél nem így tettem, csak kijelöltem a célt és valahogy én indítottam a meghajtót. De, ha nem volt rá energia, akkor nem ment. Most meg van, hogy kapásból a bolygóra érkezem, annyira gyors. Hozzáteszem, ez nem akkora baj. Ha hiányzik a leszállósdi, akkor előveszem az ED-t vagy SC-t. Itt megjegyzem, hogy nekem az is jobban bejön, hogy nem kell a metróra várni, meg végignézni az utazást. És a szkenner megmutatja az utat is. SC-ben meg gyakran fél óra, míg elvergődöm a kikötőbe és akkor még találjam meg a hajót is és tudjak felszállni.
Guggolni CTRL, mint a legtöbb játékban. Ugrani meg Space, mint a legtöbb játékban. Feküdni szerintem nem lehet. Legalábbis nem tűnt fel, hogy lehetne ilyenre gombot beállítani.
Ha közvetlen egy fedezék mögé mész, akkor célzásnál felkukucskál. Falnál meg nem tudom. Annyira nem hiányzik, kivétel, mikor a robot folyamat pofázik, meg elém áll, mert könnyű célpont vagyok.
A trécselés már csak azért sem hiányzik, mert nem csinálták meg a magyar feliratot rá. Örülök, ha a küldik szövegét megértem. Gyakran a ráhatás sem sikerül, mert nem értettem mindent, így csak tippelek, hogy mit kellene nyomni. Aztán vagy bejön, vagy nem. A megoldás asszem a gyakori mentés lesz. De kinek mi. Van aki ezzel szereti elütni az időt. Csak nem fog haladni mással.
Köszi! Akkor marad a próbálgatás. Ez sajnos egy nagyon fájó pont, hogy ilyen alap infókat nem tettek bele. Úgy érzem, hogy direkt ellustulták, mert majd a közösség úgyis megcsinálja.
Már nekem is eszembe jutott, hogy játék közben kéne jegyzetelni. Pl. arra a jó kis állomásra visszatalálni, ahol most a hajót fejlesztettem.
Azt sem értem, hogy a raktér moduloknak miért csak egy illesztési pontja van. Így középre nem igazán lehet berakni. És erőteljesen korlátozza az egyéb modulok elhelyezését is.
Ha tudom, (Persze tudhattam volna, ha veszem a fáradtságot) hogy van ilyen téma, már rég elrontottam volna a hangulatot. (ITT IS) :-) Nagyjából mostanra mindenki képbe került a játékkal... Annyit tennék hozzá, hogy bár nem volt kérdéses, hogy én ezzel játszani fogok, nekem 15 órámba került, mire bevonzott. Addig csak finnyogtam. És az sem tett jót a viszonyunknak, hogy hatszor kellett nekifutnom a bevezetőnek, mert folyton kifagyott a játék. (AMD VGA.) Ezt játszottam pénteken 2:30-tól 4-ig Majd észrevettem, hogy van új drájver... Azóta röccenés nélkül megy.
Sírva fakadok az útjelzőktől is! Főleg, ha több aktív küldetés van: "Bakker! Nem is ide akartam jönni!" És ezt rendszeresen előadom. Nagyjából kétszer kell ellenőrizni, hogy biztos oda visz-e, ahova akarom. Mivel én úgy játszom a játékot, hogy minden sarokba benézek, ezért adja magát, hogy a helyi mellékküldetéseket is behúzom. Így aztán nem csoda, ha 4-5 aktív van. (Bocsánat! Aktív csak egy van, de az összes környéki küldetést mutatja.) És az ugyanennyi jelölőt jelent. Ha nagyon összezavarodok, vagy nem egyértelmű, akkor átváltok: "Mutasd csak a jelenlegi (AKTÍV) küldetés jelölőjét." változatra.
40 óra után, már kezdi sejteni az ember, hogy mit is kellene csinálni! :-DDDD
CPU bottleneck lesz az. Ha több fps-t akarsz, akkor azon fejlessz, a 3060 el kellene vigye 60 fps-en, pláne ha rátolsz némi fsr-t is. Nyilván nem 4k-n, de 1440p vagy lejjebb nem a gpu-d a hibás.
Fegyverelrakás meg nincs alsótest ugyanaz, mint minden korábbi bethesda játékban. Falloutban sem volt lábad fps módban és a fegyvert is ugyanúgy a töltés gomb hosszan nyomásával tetted el.
"Hajószerkesztés egy rémálom. Mire rájöttem, hogy/hogyan kell használni a szintező gombokat... (R és W)"
Igen, amikor en is rajottem, az sokat lenditett a folyamaton. A vicc az, hogy egyebkent jelzi a jatek a ket gombot, csak hat ki vette azt eszre :) A hajo ala fordulva a kameraval es ott rendezgetni a dolgokat, nalam az meg, ami necces.
#321 Nem tudom, nalam i7-8700 es 3060 12gb, a proci az keves, de 50-60 fpst highon kihozok belole siman modos DLSS-sel meg nemi .ini barkacsolassal. Kollegamnak sokkal jobb procija van, i9-tizenvalamennyi, most all vkartya csere elott igy o is meg 3060-nal nyomja es neki is annyi. Nvidia kartyakon egyelore nem muzsikal ugy, ahogy illene.
Néztem pár tesztet és a mi procink (te i7 8700-ad vagy az én i7 7700-am) kevés neki. A kommenttárs i5-öse újabb, szinten 6 magos proci, de annyival nem sokkal jobb, mint a miénk, 10-20% diffi kb az internet bölcsessége szerint. 3060 nyilván nem 4090, de azért 1080-1440p-n fsr-ral simán tudnia kellene a 60 fps-t egy jobb procival. De könnyen tesztelhető a cpu bottleneck. El kell menni az első városba, new atlantis és sétálni az utcán. Ha ott 40 körüli a dolog, de mondjuk a tutorial bányabolygón megvolt a 60, akkor sanszosan cpu a ludas. Az tény, hogy nvidia nincs jól optimalizálva ettől még.
(De ez legalább jó alkalom arra, hogy fejlesszek. Ki is néztem egy szintén ddr4-es buildet, hogy legalább memóriát ne kelljen újat vegyek, egy i7-13700k elég jól el kell, hogy vigye a játékot a 2080ti-omon. Mert ehhez a géphez tök felesleges most új kártyát vennem, a cpu-t meg a lapot kell előbb lecserélni. Ráadásul ez az egész új ssd-vel együtt is 300 kilóból megvan, amiből fél kártya jön ki a 40-es széria tetején ...)
Biztos, hogy a procim/nk is keves, ez teny, de egy kis buveszkedessel mindenhol megvan a stabil 60, egyedul Atlantis 50-60, plusz azok a nagyobb varosok vagy random taborok/helyek, amelyek nagyok, tele vannak mozgo objektummal es kulso, nyitott terekben vannak. De 50 ala akkor sem nem nagyon megy, bar neha volt, hogy benezett 45 kornyekere.
DLSS modot hasznalom. A tobbi mar csak beallitas kerdese, fejbol mar nem tudom pontosan idezni, de megprobalom. - Nalam minden opcio high alapbol (a preset az ultra, onnan modositom), kiveve: - Screen res: 69 (feluton a high (62) es az ultra (75) kozott) - Crowd density - low (cpu miatt ne maszkaljon libasorban millio nevtelen npc, low meg realisabb is) - Shadow - medium (ad nemi +fps a highhoz kepest) - Reflection - medium (szinten +fps) - Volumetric L. - low (nagyon fps gyilkos alsokat. kartyan, mint az enyem) - Sharp - 69 (ez mindig annyi szokott lenni nalam) - Motion blur - medium (alapbol utalom ezt az effektet, de kell, hogy elmossa picit azt, amikor 60 ala beesik az fps)
A jovo evben en is beterveztem a teljes konfig cserejet, erzem, hogy szukseges, de mivel annyira nem egetoen, nem sietek vele.