Splinter Cell: Blacklist

Grafika: A Splinter Cell: Blacklistet a Ubisoft Toronto az Unreal Engine 2.5 egy erősen módosított változatára építette fel, méghozzá DirectX 11-támogatással ellátva, aminek köszönhetően PC-n egy igencsak mutatós, nem kiemelkedően, de kellemesen szép látványt kapunk. Külön kiemelendő a pályák rendkívül részletes kidolgozása és az általuk képviselt változatosság, de az optimalizálásra sem panaszkodhatunk, hiszen a játék - a kötelező kompromisszumokkal - elméletben még egy több éves konfiguráción is elfut.

Kezelőfelület, irányíthatóság: Habár a Splinter Cell: Blacklist alapvetően egy bonyolult játéknak tekinthető, hiszen egyrészt komoly taktikai érzéket követel, másrészt rengeteg fegyvert, kütyüt és egyéb felszerelést is elérhetővé tesz a bevetések során, ez azonban sem a kezelőfelületben, sem az irányíthatóságban nem mutatkozik meg negatív tényezőként. A fejlesztők gondoskodtak arról, hogy mindig és minden a helyén legyen, de amennyiben szükségünk van valamire, azt egyetlen gombnyomással elérhessük, és bár a fegyverválasztó kerék egy kicsit körülményesnek tekinthető, használata viszont opcionális, így alkalmazása kikerülhető.

Játszhatóság: Nehéz lenne pontosan megmondani, hogy hány órányi masszív kikapcsolódást nyújt a Splinter Cell: Blacklist, hiszen csak az egyjátékos küldetések kivitelezése eltarthat 10-15 óráig. A bevetések közben ráadásul lehetőségünk lesz beszélgetni a Paladin személyzetével, de felhívhatjuk lányunkat is, sőt mi több, az egyjátékos élmények mellett kooperatív és kompetitív játékmód is vár ránk. Ha mindez nem lenne elég, a hozzánk illeszkedő játékmenetnek és a háromféle stílusnak köszönhetően legalább három végigjátszást mindenképpen megér a kampány, így akár hetekre vagy hónapokra is elegendő szórakozás vár ránk az alkotásban.

Intelligencia, nehézség: A Splinter Cell: Blacklist esetében azonban korántsem beszélhetünk tökéletességről, hiába lett többféleképpen is megközelíthető a végeredmény. A mesterséges intelligencia terén ugyanis gyakran súlyos hiányosságai vannak a játéknak, és most nem a lopakodós alkotásokra jellemző sajátosságokról van szó, amikor egy őr még azt sem veszi észre, hogy a mögötte haladó társát letepertük a földre. Olyan következetlenségekről beszélhetünk itt, mint az általános programozott értelem, a fedezékhasználat és a taktikázás szinte teljes hiánya vagy a kiszámíthatatlanság. Emiatt gyakran a játék nehézsége is eléggé hullámzó, aminek köszönhetően egyértelműen jár a súlyos pontlevonás, hiszen mégiscsak a stílus legkiemelkedőbb képviselőjéről beszélünk, így elvártuk volna a makulátlanhoz közeli mesterséges intelligenciát is.

Hangok, zene: A játék kis hazánkban magyar felirattal jelent meg, ami első blikkre korántsem sikerült rosszul, ellenben a szinkronhangok már nem minden esetben hozzák azt a minőséget, ami elvárható lenne. A meghatározó dallamok szinte teljes hiánya mellett azonban a régi rajongóknak mégis az lesz a legnagyobb szívfájdalma, hogy Sam Fishernek már nem Michael Ironside szolgáltatja jól ismert orgánumát, hanem az egyébként egész korrekt, de korántsem kiemelkedő munkát végzett Eric Johnson.

Összegzés: Ha összegezzük az elhangzottakat, akkor egyrészt magabiztosan kijelenthető, hogy a Splinter Cell: Blacklist visszatért a sorozat által kitaposott régi ösvényre, de ez a visszalépés egy kicsit óvatosan, az újabb rajongók igényeinek kiszolgálása mellett történt meg. Emiatt a történetre nem fordítottak elég figyelmet a fejlesztők, ellenben a játékmenet a mesterséges intelligencia hiányosságait leszámítva is roppant változatosra és kiemelkedőre sikerült, a szavatosságnak köszönhetően pedig a Thief megjelenéséig garantáltan nem kell más lopakodós játék után néznünk. Ha a te szívedhez is a sorozat korábbi epizódjai álltak közelebb, a Blacklist ismét lázba hozhat!